Népújság, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-19 / 195. szám
• a Nap liferfhUkáiaj m § m 1971. augusztus 19., csütörtök A Nap kel 4.44, nyugszik 18.50 órakor. A Hold kel 2.49, nyugszik 18.11 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon HUBA nevű kedves olvasóinkat! A Huba ősi magyar név, a magyarok egyik, nemzetségének,, a Szemerének ősét hívták így. Etimológiai magyarázata összefügg a ,,hupá’’-val, amely ki- dudorodást és a „hepe-hupa” összetételben larikás vidéket jelent. Kilencven évvel ezelőtt született George Enescu világhírű román hegedűművész, zeneszerző és karmester. A romániai Liveniben született; sokat tartózkodott külföldön, 1947-től végleg Párizsban élt, itt is halt meg 1955-ben. Első zenei szárnypróbálgatásai után 13 évesen került Párizsba, s a legjobb mesterektől tanult. 1900-ban adta első hangversenyét a francia fővárosban. Csakhamar kora legnagyobb előadóművészei közé emelkedett. 1912-ben díjat alapított a legjobb ro- rrián kompozíciók jutalmazására. A két háború között felváltva élt Párizsban és Romániában, 1930-ban nagy sikerrel vendégszerepelt Budapesten is. Ifjú szakmunkások talál kozó fa az egri Finomszerei vénygyárban € Újszerű ■ kezdeményezésként, bensőséges ünnepségre került sor szerdán délután az egri Finomszerelvény- gyárban. A vállalat 1971- ben végzett 130 ifjú szakmunkása részére fogadási ünnepséget rendeztek a gyár kultúrtemében, ahol Gál Andor személyzeti és oktatási főosztályvezető megnyitó szavai után Váczi Mihály Még nem elég című költeményét Darázs Illés szakmunkás mondta el. Időjárás: Várható időjárás ma estig: derült, száraz idő. Mérsékelt északkeleti, keleti, majd délkeletire forduló szél. Az éjszakai lehűlés erős lesz, a nappali felmelegedés fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet, 25—28 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap 11 órakor, Siófoknál, 23 fok volt. másodszor Felsőtárkányban Mától kezdve 200 NDK- ban dolgozó magyar fiatal táborozik a felsőtárkányi KISZ-táborban. Ezúttal a propagandisták és politikai vitakörök vezetői vesznek részt egyhetes továbbképzésen. Javarészt olyan fiatalok érkeznék most Felsőtár- kányba, aldk egy évet mar az NDK-ban dolgoztak és különösebb gyakorlattal nem rendelkeznek a mozgalmi munkában. A továbbiképzés előkészítői a tavalyi tapasztalatokból tanulva az idén is sokrétű, gazdag programot állítottak össze. A módszertani oktatáson kívül tájékoztatják a fiatalokat az időszerű kül- és belpolitikai kérdésekről, valamint Gombár József, a KISZ-kb titkára tart konzultációt. Az egyhetes programiban szerepel sok sportrendezvény, egész napos járőrverseny, vetélkedők és Eger idegenforgalmi nevezetességeivel is megismerkednek. Kócza Imre, a vállalat vezérigazgatója köszöntötte a most végzett ifjú szakmunkásokat, s beszámolójában elmondta, hogy a Fi- nomszeredvénygyár különböző szervei kutatják, keresik az anyagi ösztönzés, a nagyobb tanulás, a lelkiismeretesen végzett munka megfelelő elismerésének módszereit. A bervai gyár a IV. ötéves oktatási tervéKötélhúzás hevesi módra? A kötél egyik végét Heves nagyközség vezetői, másikat a gyöngyösi gabonafelvásárló vállalat erős emberei fogják, s hónapok óta folyik a huzakodás. Ez sem enged, amaz se hagyja magát. Tét: az évek óta használaton kívül álló autóbuszgarázs a hevesi Tanácsköztársaság téren! Az ÁFÉSZ itt szeretne korszerű, szép bútor- bemutató csarnokot kialakítani, s ha ez sikerül: korábbi bútorraktárának helyén ifjúsági presszót létesít, hogy legyen végre kulturált szórakozóhelye a fiatalságnak. A garázs azonban telekkönyvileg a gyöngyösiek nevén szerepel, kik hosszú évek után most szereztek erről tudomást. S bár határozott elképzelésük nincs az épület hasznosítására: nem engednek szabad kibontakozást a fontos, közérdekű helyi kezdeményezésnek. Igaz, a vállalat igazgatója ígéri, hogy a közeljövőben kilátogat Hevesre, s tisztázza a nagyközség vezetőivel a garázs sorsát. De olyan régen folyik már az alkudozás, hogy ezek nem bíznak a dologban. Illetve afféle „ereszd meg”-nek tekintik a gabonafelvásárló vállalat újabb megnyilatkozását, amely csak arra jó, hogy elaltassa a kötél túlsó felén helyezkedő tábor figyelmét, gyanakvását. Kár pedig a játékért. Különösen akkor, amikor egy népes nagyközség közhangulatát mérgezi. Vagy ilyen a kötélhúzás hevesi módra!? (m. gy.) ben célul tűzte ki a második és a további rokon szakmunkás-bizonyítványok megszerzésének lehetőségét, szakmai továbbképző tanfolyamok szervezését, a szakma legjobbjainak a mestervizsgára előkészítő tanfolyamok szervezését. Az idősebb szakmunkások közül Korobán János, a gyár 20 éves törzsgárdatagja is szólt az új szakmunkásokhoz, majd a most végzett szakemberek nevében Kácsor László, a tmk-üzem dolgozója mondott köszönetét. — Nem volt hiábavaló a három év, a most végzett ipari tanulók közül többen házi versenyeken, megyei és országos vetélkedőkön adtak tanúbizonyságot szerzett tudásukról. Az ünnepélyes fogadás hivatalos része után tánczene szórakoztatta a Finom- szerelvénygyár legfiatalabb szakmunkásait. (simon) Szén helyett olaj Átállás a lőrinci erőműben A Nehézipari Minisztérium napokban hozott döntése szerint elfogadták a lőrinci hőerőmű szénportüzelésről olajtüzelésre való fokozatos átállítását. Minit ismeretes, az ecsédi lignitbánya a következő években már egyre kevesebbet termel, s egyre sürgetőbb feladat lett a hőerőmű részére újabb energiaforrás biztosítása. A vállalat az olajtüzelés lehetőségeit kezdte kutatni, s hozzákezdtek egy kazán olajtüzelésre váló átállítására ra is. A végleges döntés, hogy a következő években a szenet fokozatosan kiszorítja az olaj, most megszületett, s a szakemberek hozzáfogtak a tervszerű átállás egyes fokozatainak kidolgozásához. Előreláthatóan ez a folyamat 1974-re fejeződik be, ekkorra átalakítják az utolsó széntüzelésű kazánt is. Az erőmű kapacitása hasonló lesz a mostanihoz, de energiafelhasználása jóval gazdaságosabb: az új tüzelőanyag bevezetésével mintegy 10 százalékos hatásfokjavulásra számítanák. Emellett a dolgozóknak is sokkal kultúráltabb munkakörülményeket tudnak biztosítani. Kiváló üzletek Hatvanban Termelési tanácskozást tartottak a napokban a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat hatvani üzleteiben dolgozó elárusítók. A tanácskozáson Zi- mándi Mátyás igazgató tájékoztatta a résztvevőket az év első felében elért eredményekről, majd Gaál Béla, az áruforgalmi osztály vezetője ismertette a vállalati brigádverseny jelenlegi állását. A továbbiakban a hatvani üzletek vezetői és kereskedelmi dolgozói mondták el problémáikat, észrevételeiket. Hangsúlyozták többek között, hogy raktár- gondokkal küszködnek, kicsik az üzletek, ezért ezek a problémák akadályozzák a még bővebb áruválaszték kialakítását. A termelési tanácskozás során két üzlet dolgozóinak átadták jó munkájuk elismeréseként a kiváló üzletnek járó vándorzászlót, amelyet a cipőbolt, 'valamint a méteráruda vezetője vett át a vállalat igazgatójától. Múzeumok ünnepi nyitva tartása Augusztus 20—21—22-én, pénteken, szombaton és vasárnap minden múzeum nyitva tart, 23—24-én, hétfőn és kedden pedig zárva lesz. Vetélkedő az egri öntödében Téma: a munkavédelem Szerdán délután zsúfolásig megtöltötték a dolgozók az öntödei Vállalat egri üzemének kultúrtermét; munkavédelmi abkétot és vetélkedőt rendeztek számukra, ahol játékos formában fölelevenítették a mindennapi biztonságos munkához oly nélkülözhetetlen munkavédelmi szabályzatot, az egyes pontok betartásának fontosságát. Az üzem biztonságtechnikai megbízottja bevezetésként röviden szólt a munkavédelmi őrök a korábbi időszakban végzett munkájáról: a balesetek számát örvendetes módon kellő felvilágosítással sikerült a felére csökkenteni, s ugyancsak •mintegy a fele csupán a baleset miatt kiesett munkanapok száma is az elmúlt év hasonló időszakáéhoz viszonyítva. Biztonságtechnikai szempontból sóikat fejlődött az üzem: új korszerű porelszívó berendezéseket szerelték fel, s a tiszta levegő biztosítása a szilikózis szűrő- vizsgálaton is mutatta hatását, ugyanis egyetlen szilikózisos megbetegedést nem találtak, holott ez korábban a „szakma betegsége” volt. A nehéz fizikai munkát az öntvények emelgetésénél fokozatosan küszöbölik ki gépek beállításával. Az ankét után következett a vetélkedő: ahol a zsűriben Hesz János igazgató elnökölt. A szellemi totó, a do- bókoekás társasjáték oldotta tette a hangulatot, amely mögött komoly cél húzódott meg: a munkavédelmi szabályzatok minél alaposabb megismertetése. Figyelemre méltó, altos kezdeményezés volt az öntöde részéről ez a vetélkedő. Eredményes lehet a módszer más vállalatoknál is. A szemétkosárba dobták a csikket, „főzőcskéztek" a gyerekek ... Tűz Gyöngyösön és Kerecsenden Állatorvosi ügyelet Csütörtök déltől vasárnap reggelig, elsősegély esetére ügyelet. EGERBEN: AUatkórház. Szövetkezet utca 4. (Az Egerhez tartozó, valamint a bélapátfalvi, bátori és makiári állategészségügyi körzetekben.) Telefon: 13-48. FÜZESABONYBAN: Petőfi Tsz irodája. Zrínyi u. 11. Telefon: 98132. HATVANBAN: Vágóhíd. Telefon: 12-10. GYÖNGYÖSÖN: AUatkórház, Deák Ferenc u. 17. Telefon: 16-45 PÉTERVÁSÁRÁN: községi tanácsháza. (Volt pétervásári járási és verpeléti körzet területe.) Telefon: 19. PIACI Burgonya kilója 3,20—3,50 forint, takarmányburgonya kilója 3,50 forint, vöröshagyma kilója 4,80 forint, fokhagyma kilója 8 —15,50 forint, kelkáposzta kilója 4,50—6 forint, petrezselyem csomója 2,50—3.30 forint, sárgarépa kilója 4,20 forint, tojás darabja 1.20— 1,60 forint, zöldpaprika 2,50 —4.50 forint, zöldpaprika, tölteni való 3—6 forint, zöldpaprika cseresznye 4,70—5,70 forint, karalábé kilója 2—4,50 formt, paradicsom 3,20—4,50 forint, karfiol kilója 6,50—8 forint, főzőtök 1,20— 1,60 forint, uborka 1,50—4.50 forint. zöldbab kifejtő 6—8 forint, körte 8.80—10,80 forint, kovászolt uborka 11 forint, őszibarack 3,30 —10 forint, görögdinnye lékelt 3.20— 5,20 forint, sárgadinnye kilója 4 forint, görögdinnye lékeletien 2,90—4 forint, sárgabarack 6—7 forint, nyári alma 4.60—5.60 forint, szilva 4—6 forint, szőlő kilója 10 forint, kapros ■'oszta 7 forint, csemege teng«" lója 1,10 forint. Mozgalmas napjuk volt kedden és szerdán a tűzoltóknak, akik szirénázó kocsijaikkal két helyre száguldottak ki, hogy eloltsák a feltörő lángokat. Kedden este Gyöngyösön, a Móricz Zsigimond utca lakói észleltek tüzet, amelynek füstje a 8-as számú házban levő háztartási boltból tört elő. A gyors értesítésre a gyöngyösi tűzoltók hamar kivonultak és eloltották a mind nagyobb területen elharapódzott tüzet, amelyet — mint az eddigi vizsgálat kiderítette —, valamelyik bolti dolgozó szemétkosárba dobott égő csikkje okozott. A raktár felszerelésében és az árukészletben keletkezett kár ugyan nem jelentős, de ha a tűzoltók egy kicsit késnek, akkor a lángok martalékává válik az üzlet milliós készlete. A másik tüzet szerdán délben jelezték Kerecsend- röl, a Dankó-telepről, ahol Csóka Andor játszadozó kisgyermekei gyújtották fél az udvaron levő fészert. A házban ugyanis a két idősebb fiú burgonyát sütött ebédre, s hogy a kicsik ne legyenek láb alatt, kiküldték őket az udvarra. A két apró gyerek — utánozva a nagyokat — egy régi, tüzelésre már alkalmatlan tűzhelybe gyújtott be az elcsent gyufával. A magasra csapó lángoktól fogott tüzet a közeli fészer oldala, ahol a család több értékes holmiját tárolták. Mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, a fából készült fészer teljesen leégett, a közeli lakóházat viszont sikerült megmenteni. A vizsgálat még mindkét esetben tart. Vámnál — És mi a hölgy foglalkozása? — Sztriptíztáncosnő ... (A Quick-böl) Illuzionisták világfesztiválja A párizsi Olympia hangversenyteremben rendezték meg az illuzionisták világkonferenciáját. A kép egy fakírmutat- ványt mutat be, Yvon Yva „fakír” (középen) a balra tőle látható fotómodell és a jobbra álló fotoriporter arcán hegyes tőrt szúrt keresztül. A mutatvány szemmel láthatóan semmi fájdalmat nem okoz a médiumoknak. (AFP foto — MTI — KS)