Népújság, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-01 / 180. szám

AN AP 1971. augusztus 1., vasárnap A Nap kő: 4.21, nyugszik: 19.19 árakor A Hold kél: 15.12, nyugszik: 2310 órakor Szeretettel köszSntjűk névnapjukon peter nevű kedves olvasóinkat! Rendkívül érdekes, mondabeli elemeket tartalmaz a Péter nevünk eredete. „Petros” volt a görög for- mája, melynek „kő, szikla” a jelentése. De még ősibb az aranéus nyelv „Kéfás” szava. Huszonöt évvel ezelőtt, 1946. augusztus 1-én stabili­zálódott — a forint kibocsátásával —, a magyar gaz­dasági élet. A második világháború, amelyben hazánk a Hor­thy-rendszer jóvoltából végig a hitleri fasizmus csat­lósának dicstelen szerepét töltötte be, a magyar gaz­dasági életben több mint 300 milliárd forint értékű kán okozott; ez — az akkori színvonalon számítva —, öt év teljes nemzeti jövedelmét jelentette. 1946. május 1-én hirdették meg a kommunisták a stabilizáció programját, s a koalíciós pánok huzavo­nája, a reakció aknamunkája ellenére 1946. augusztus l-én megjelent az énékálló forint. A stabilizáció si­keres megvalósítása jelentősen hozzájárult az ország gazdasági újjáépítésének meggyorsításához. Tiltakozó ripgyűlések Bélapátfalván A CEMENT- és Mészmű­vek Bélapátfalvi Gyárának dolgozóiban is visszatetszést váltott ki a közelmúlt szu- dáni eseményei. A hét végén — pénteken és szombaton — munkahelyenként röpgyűlé- seket tartottak, valamennyi alkalommal elítélték a ter­rort, s tiltakoztak a haladó eszmék, a kommunisták ül­dözése ellen. A hét folyamán egyébként megyénk más helyeiről is hasonló megmozdulásokról kaptunk hírt. Lottótáj ékoztató Időjárás: Várható Időjárás ma estig: nyugaton is csökkeni , felhőzet, egy-két helyen átfutó esővel, zivatarral. Mér- I sékelt, napközben kissé megélénkülő délkeleti, keleti szél, meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmér- ( séklet 30 fok körül. A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 31. játékhéten öttalólatos szelvény nem érikezett. Négy találatot 58 fogadó ért el, nyereményük egyenként 62 968 forint, 3 találata 5297 fogadónak volt, nyeremé­nyük 345 forint, a 2 talála- tos szelvényeik száma 137 479 darab, 17 forintos egyenkén­ti nyereménnyel. A nyere­ményösszegek a nyeremény­illeték levonása után érten­dők. A közölt adatok tájé­koztató jellegűek. Augiusztus 6-án Siófokon, 13-án Esztergomban, 20-án Balatomfüreden és 27-én Har­kányban húzzák a lottó nye­rőszámokat. ★ Az augusztus 2-i tárgyinye­remény-sorsolás fő nyere­ményed : két Moszkvics, két Polski Fiat és egy Skoda sze­mélygépkocsi. összesen 1078 darab nyeremény lesz. (MTI) Hétfőtől nyári vásár Országszerte augusztus 2—> 14-e között rendezik meg a hagyományos nyári szezon­végi ruházati vásárt — je­lentette be a belkereskedel­mi minisztérium szombati sajtótájékoztatóján Laután Ferenc főosztályvezető. A vásárban mintegy 600 millió forint értékű árut — a tavalyinál 35 százalékkal többet — kínálnak 20—40 százalékos engedménnyel. A szezonvégi vásárba be­vont cikkek körét és az en­gedmény mértékét a válla­latok ezúttal is önállóan ha­tározták meg. Központi in­tézkedés, hogy a vásárt nem hosszabbítják meg, s közben az engedmény mértéke nem változhat. A tavaszi-nyári kiegyensúlyozottabb, javuló ellátás következménye a bő­séges készletek kínálata. — HANGVERSENYT ad Gyöngyösön és Mátrafüreden augusztus 10-én a Hungária együttes. Délután a Mátrá­ban üdülőknek játszanak, es­te pedig a gyöngyösi szabad­téri színpadon lépnék feL ★ Lengyel siker Egerben A budapesti Lengyel Kul­túra és a Megyei Művelődé­si Központ — Lengyelország nemzeti ünnepe alkalmából — szombaton este az egri Gárdonyi Géza Színházban ünnepi hangversenyt rende­zett, amelynek keretében két kiváló lengyel művésznő, Helena hazarska operaéne­kes és Bogna Halacz zongo­raművész mutatkozott be a zenekedvelő közönségnek. Változatok az áruhitel-akció cikklistájában Kedvező fizetési feltételek Ma este haza utaznak a esuvas fiatalok A Belkereskedelmi Minisz­térium — a Magyar Nemzeti Bankkal és az OTP-vél egyetértésben — módosította az áruhitel-akcióban árusít­ható cikkek jegyzékéit. ­Eszerint augusztus 2-től nem adják részletre a Jáwa M—20-os típusú, a Jáwa 250-es motorkerékpárokat és az MZ gyártmányok kivéte­lével — az egyéb import- motorkerékpárokat. Hitellevélre vásárolhatók viszont a 125, a 175, a 250 köbcentis és az ennél na­gyobb motorkerékpárok, to­A tárgyalóteremből Lopásért, sikkasztásért 8 hónapi börtön A 38 éves Kormány Ist­ván, a hatvani Lenin Tsz volt villanyszerelő-csoportve­zetője, a napokban felelt tet­teiért a Hatvani Városi Bí­róság előtt. Állatorvosi ügyelet Szombaton déltől hétfő reg­gelig elsősegély esetére ügyelet. EGERBEN: Allatkórház, Szö­vetkezet utca 4. (Az Egerhez tartozó, valamint a bélapátfalvi és makiári állategészségügyi körzetekben.) Telefon: 13-48. FÜZESABONYBAN: Petőfi Tsz irodája. Zrínyi u. 11. Telefon; 99/132. HATVANBAN: Vágóhíd. Tele­fon: 12-10. GYÖNGYÖSÖN: Allatkórház, Deák Ferenc u. 12. Telefond 16-45. FÉTERVASARAN: községi t»­nácsháza. (Volt pétervásári já­rási és verpeléti körzet területe.) Telefon: 19. PIACI Burgonya kilója S,TO—5,29 fo­rint, takarmányburgonya kilója 1.50 forint, íőzflhagyma kilója 4,30—6,50 forint, új fokhagyma kilója 18 forint, kelkáposzta ki­lója 5—6,50 forint, fejes káposz­ta kilója 2,50—3,30 forint, sárga­répa kilója 2—2,60 forint, tojás darabja 1,20—1,60 forint, zöld­paprika kilója 2,70—4,70 forint, zöldpaprika tölteni való 5,59—9 forint, zöldpaprika cseresznye S —6 forint, karaláb kilója 2—4,50 forint, paradicsom kilója J.50— 4.50 forint, karfiol kilója 9—10 forint, főzótök 1,20—1,60 forint, uborka 1,50—4,50 forint, zöldbab 4—9 forint, körte 4—6 forint, ko­vászolt uborka H forint, őszi­barack 3,30—10 forint, görög­dinnye lékelt 4 forint,, lékelet­ien 3 forint, sárgadinnye kilója 4,50—5,80 forint, sárgabarack 6— 7 forint, nyári alma 6—7 forint, szilva 4—6 forint, szőlő kilója u forint, kapros káposzta 7 fo­rint. Egyik ismerőse átadott ja­vítás céljából egy számyszi- vattyút, ami azonban isme­retlen körülmények között elveszett. Kormány, hogy kártalanítsa a tulajdonost, 610 forint értékben kivétele­zett a tsz raktárából egy ilyen szivattyút, s azt adta át ismerősének. Saját zsebé­re megkárosította beosztot­tait is úgy, hogy amikor 11 úb villanyoszlopot kellett át­helyezni, 1000 forintot sze­dett össze a csoport dolgo­zóitól, azt átadta a darus gépkocsi vezetőjének, aki a munkát el is végezte, azzal, hogy majd a tsz kifizeti a pénzt, s akkor a dolgozók visszakapják. 1000 forintot fél is vett a termelőszövetkezet­től beosztottai részére, azon­ban azt elsikkasztotta. Közel 1000 forint értékben különböző cerimei anyagokat is elajándékozott, s amikor megbízást kapott, hogy cso­portjaival Bér községben vé­gezzen munkálatokat, onnan a Tárnáméra! Tsz tulajdonát képező építési anyagokból gépkocsival csempét, cement­lapokat, ' olajoshordót szállí­tott lakására, 1110 forinttal károsítva meg a társadalma tulajdont. A bíróság bűnösségét tár­sadalmi tulajdont folytatóla­gosan károsító sikkasztásban és lopásban állapította meg, s főbüntetésül 8 hónapi börtönbüntetésre ítélte, mei- lékbüntetésiil 2 évi időtar­tamra a közügyék gyakorlá­sától ' eltiltotta, s köteledbe a kár megtérítésére is. Az ítélet nem jogerős. cn vábbá az 1500 forintnál drá­gább vezetékes háztartási gáztűzhelyek és a hazai gyártmányú propán-bután gáztűzhelyek. A minisztéri­um ezzel kapcsolatban fel­hívja a vásárlók figyelmét, hogy a gáztűzhelyek hitelre történő árusítása nem je­lenti egyben a bekapcsolási engedély megszerzéséi Ugyancsak augusztus 2- től kedvezőbb fizetési fel­tételeket állapítottak meg néhány cikknél. A mosógé­pet ideiglenesen 5000 forin­tig 10 százalékos, azon felül 20 százalékos előleggel áru­sítják. Az év végéig 10 szá­zalékos előleg lefizetésével kapható részletre' minden­féle televízió, a Szatmár tí­pusú, Videoton gyártmányú rádió és 5000 forintig egyéb rádió, valamint magnetofon és háztartási varrógép. Húsz százalék előleget kémek az 5000 forinton felüli rádiók és magnetofonok részletvá­sárlásakor. ■ A jövő év márciusáig ér­vényes az a rendelkezés, amely szerint a 125, 175, a 250 ^köbcentiméteres és az an­nál nagyobb motorkerékpá­rokat, valamint az 5000 fo­rintnál olcsóbb elektromos háztartási hűtőgépeket 10 százalékos előleggel, az 5000 forintnál drágább hűtőgé­peket pedig 20 százalékos előleggel árusítják a hitel­akcióban. A Heves megyei KISZ-bi- zottság, illetve úttörőszerve­zet vendégeként két hetet Magyarországon töltött: 33 esuvas fiatal. Itt-tartózkodá- suk során ellátogattak a Ba­latonra, Szilvásváradra, Lil­lafüredre, s a felsőtárkányi KISZ-táborban kellemes órákat töltöttek együtt ma­gyar pajtásaikkal. A esuvas úttörők termé­szetesen megismerjedtek Eger nevezetességeivel, a vá­ros történelmi múltjával és fejlődő mai életével is. Eger ifjú vendégei ma, vasárnap éjszaka utaznak vissza hazá­jukba. Furcsa házak Egerben Annak idején lapunk is öröm­mel adott hírt arról, hogy az egri Lenin úton további 64 csa­lád költözhetett új, korszerű ott­honba Jó két hónappal a be­költözés után sajnos már ke­vésbé örvendetes jelenségre kell felhívni ugyanitt a figyelmet: a 142. szám alatti épületek hom­lokzatáról — jó darabon — hull a vakolat, a házak előtti, mögöt­ti tereprendezésnek még liírc- hamva, fedetlen gödrök, csator­narészek rémisztgetik különösen a gyerekeket, s a nagy későn elkezdett lépcsőházi festést fél­beszakítva, maguk után rendet­lenséget hagyva, ismét elvonúl- tak az építők a munkájuktól. Meglehetősen furcsa látvány ez, kiváltképpen a megyeszék­hely bejáró útjának mentén. Furcsa látvány az itt lakó *4 családnak és az erre járó kör­nyékbelieknek, idegeneknek — s korántsem jó reklám a Heves megyei Építőipari Vállalatnak. Bizonyára lehetne változtatni rajta... (—ni) — PEDAGÖGUSLAKÁST vásárolt a gyöngyösoroszi községi tanács, 126 ezer fo­rintért. A Heves megyei ta­nács 66 ezer forintos segít­séget biztositott a gyöngyős- orosziaknak. Egy fiatal peda­gógus házaspár már be is költözött a lakásba. Röyidfilmek a mozik műsorán Szülőföldem... — Orosházáról A harmadik folytatásához érkezik a közeljövőben a te­levízió népszerű Szülőföl­dem ... sorozata! A követke­ző adásban, amelyet augusz­tus 18-án tűznek műsorra, Darvas József Kossuth-díjas író emlékezik szűkebb pát­riájára — Orosházára. A mintegy 60 perces dokumen- tumfilm felidézi a neves író gyermekkorát, életindulását. A személyes élményekből, vallomásokból a néző képet kap az alföldi város tegnap­járól és megismerkedik a gazdaságilag harmonikusan fejlődő, mostani Orosházával. — SÍROK egyre jobban épül-szépül. Már elkészült a tanácsháza új épülete. A Váralja Tsz építői pedig megkezdték az új tanácsi szolgálati lakás, a takarék­szövetkezeti székház építé­sét és a tavalyi árvíz által megrongált tűzoltószertár helyreállitásáíi korszerűsíté­sét Négy élő krokodilust nevel budapesti bérlakásában, Bo­ros Antal kenyérgyári utó­kalkulátor. A második kerü­leti tanácshoz érkezett beje­lentést vizsgálatok, viták, ülé­sek követték — végleges döntés azonban nem szüle­tett. Szálkái Sándor rendező és Mihályfi László operatőr a szenzációs bejelentést kö­vető eseménysort elevenít meg a. „Krokodil” című kis- filmjében, amely minden bi­zonnyal az egyik legérdeke­sebb .műsorszáma lesz a mo­zik , augusztusi rövidfilm- premierjének. Ezenkívül to­vábbi kilenc rövidfilm-alko- tást is műsorukra tűznek filmszínházaink. Személyes élményei nyomán mutatja be Fehéri Tamás Afrika legné­pesebb országának fővárosát „Lagos — ahogy én láttam” címmel. Ugyancsak magyar alkotás a „Feleségképzés an­no 1904”, melyet Vajda Béla rendezett. A színes, ötletes rajzfilmet a Kapaszkodj a féllegekbe című új magyar játékfilm kísérőműsoraként láthatja r. 'I. ■ ön ség. A Helytállás az elmúlt évi nagy árvizet és a helyreállí­tás időszakát eleveníti fel, a „Virágkarnevál 1971” pedig a debreceni virágünmeip szí­nes élményeit idézi.. Érdekes alkotás a „Fa élete — halála után” amelyben Moris Issa csehszlovák rendező két fur­csa ember valóra váltott ál­mairól mesél, akik fából vár- rost építettek, benépesítették és „megelevenítették”. Alko­tóik halála után 30 esztendő­vel ismét életre kel ez a me­sevilág. A szovjet alkotások- között népszerű, tudományos film szerepel címe: a Jamal, a világ vége. Rómeó és Jú­lia címmel készítették a len­gyel alkotok rajzfilmet a tra­gikus sorsú szerelmesek tör­ténetének modem változa­taként. A csehszlovák művé­szek alkotása a Sajnos, sze­relem című rajzfilm. A Láo- koon című csehszlovák rö­vidfilm animációs ««közök­kel készült sci-fl, a humá­num gondolatát fejezi ki. Gazdag program a budapesti honvédelmi napon Az alkotmány ünneoe al­kalmából áz MHSZ budapes­ti vezetősége az idén megren­dezi az immár több mint tíz­éves múltra visszatekintő bu­dapesti honvédelmi napot, il­letve annak keretében az igen népszerű vízi és légi pasádét A nagyszabású vál­tozatos program délelőtt 11 óratwor kezdődik és több mint másfél órán át tart. Most mutatkozik be első ízben a nagy nyilvánosság előtt egy fiataflokból álló né­gyes motoros mönepülő köte­lék. de a vitorlázó repülők sem maradnak ki a program­ból. Szerepelnek a műsorban néphadseregünk vadászrepü­lői, korszerű, sugárhajtómű­ves gépeikkel és „közremű­ködnek” különböző típusú helikopterek, kétéltű harci járművek is. Kajakokkal, kenukkal, csó­nakokkal ugyancsak helyet kapnak a bemutató résztve­vőinek soraiban az MHSZ vízi sportolói, zömmel a Köz­ponti Spartisikola növendékei. A gazdag, változatos prog­ram összes szereplőinek szá­ma megközelíti az ezrei. NYOLCVANMILLÖ FÜZET A DIÁKOKNAK. Még egy hó­nap van hátra a diákok nyári vakációjából, a Balatonfűzfói Papírgyárban azonban már az új tanévre gondolnak. Az idén 80 millió különféle méretű és formájú füzetet állít elő a gyár. (MTI foto — Jászai Csaba felvétele) A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadja a Heves megye! Lapkiadó Vállalat, Felelős kiadó: TÖTH toZSEF. — Szerkesz'őség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. (Pí.: 23.) Telefon: Szerkesztőség: lS-73„ 30-39., 34-44. Lapkiadó Vállalat: 12-ffl. Gyöngyösi szerkesztőség. 16-97. Terjeszti - Magyar Posta. Előfizetési díj egy hóra: 20,— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál éa kézbesítőnél. Indes: 20 ( Kevos megyei Nyomda vfinafat- ggej, Bródy Sándor utca 4 szara. Igazgatói' SÓLYMOS

Next

/
Thumbnails
Contents