Népújság, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-08 / 159. szám
Jaj, de finom .., Fia váré öregapé Mongol fordításkötet " az évben ünnepeljük • mongol népi forradalom győzelme 50. évforduló-; iát. A szocialista országok, s í -a világ haladó erői mindenütt megemlékeznek a nagy, eseményről. Az emlékezés-; i bél részt kértek kiadóink is. Az Európa Könyvkiadó a népi forradalom győzelme jubileuma alkalmából a mai mongol írók elbeszéléseiből gyűjtött össze egy caokorra- valót, s juttatta magyar olvasók asztalára. A kötet a közelmúltban jelent meg Fiaváró öregapó címmel. Ez a kötet minket, egrieket, megyebelieket, akik örülünk fejlődésünk minden helyi vonatkozású új állomásának, közelebbről is érdekel. Egy, a mai mongol elbeszélőket reprezentáló kötet kiadósának gondolata az 1960-as évek közepén Egerből indult el. Az egri Dobó István Általános Gimnázium és Szakközépiskola fiatal, lelkes tanára, Zahémszky László a nyelveket szerető, a műfordítás iránt komolyabban érdeklődő diákokból műfordítói szakkört szervezett. A diákok tanáruk irányításával mai mongol elbeszéléseket is kezdték fordítani. A fordítói munka közben egyre közelebb kerültek a mongol nép történetéhez, lelkivilágához, mindennapi életéhez. Zahémszky Lászlóban a munka sodrában felmerült egy kötet összeállításának gondolata, amelyben a legtehetségesebb diákfordítók munkái is helyet kaphatnának. A gondolat megvalósítására jó alkalmat adtak a mongol népi forradalom ju- bileuma előkészületei. A hu- l dapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem belső-ázsiai es mongol filológiai tanszéke is, különösen Kara György, támogatta egy kötet megjelentetését, s az Európa Könyvkiadó pedig vállalta kiadósát. A fordításkötet tehát,' > amely 36 elbeszélést tártul- máz, egri és budapesti for- > dítók munkája nyomán született meg. Egerből Zahemsz- ky László és felesége Vándor Anna, Z. Hering Margit — mind tanárok, s László Gabriella és Várkonyi Katalin. Zahémszky László volt tanít-; | ványai (jelenleg egyetemi ■ > hallgatók), Budapestről Kara György docens, a belső- azsiai és mongol filológiai; tanszék volt hallgatói: Melles Kornélia, Sárközi Alice és Tatár Magdolna dolgoztak a kötetbe. Az egriek példamutató munkája is azt bizonyítja, hogy lehet egy vidéki, irodalmi szerkesztőségektől, kiadóktól távoli helyen is úgy dolgozni, hogy a munka eredménye részévé váljék egy országos vállalkozásnak. Ehhez persze tehetség és nagy lelkierő kell. A kötet anyagának válogatói, Kara György és Za- hemszky László, arra törekedtek, hogy a mai mongol kisepika prózai alkotásairól a magyar olvasóknak minél átfogóbb képet nyújtsanak. Arra törekedtek, hogy a rendelkezésre álló ívterjedelmet figyelembe véve, minél több kisebb művet, elbeszélést, novellát, karcolatot gyűjtsenek össze. Minél több téma, stílus bemutatására törekedtek. Érzésünk szerint elképzelésük sikerrel járt. D. Nacagdordsz, S. Nacag- dordzs, Rincsen, Erdene, Tii- de, Óján, Damdinszüren, Bászt, Namdag, Ulambajur, Cedev, Dasdórov, Cend, Mjagmar és Lodojdamba írásaiból megismerjük a népi Mongólia ötvenéves története számos vonását. A kötet elején álló három D. Nacag- dordzs-elbeszélés, amely még az 1930-as években született, a régi Mongóliát idézi. A következő elbeszéléseknek legtöbbjén vörös fonálként húzódik végig a régi és az új küzdelme. Az elbeszélések, novellák különös vonása a mély érzelmi töltődés. Az elbeszélésgyűjtemény bizonyára az új mongol irodalom sikerét hozza hazánkban. Szecskó Károly Április óta járási tanács helyett hivatal... Mérlegen a füzesabonyi tapasztalatok Néhány nappal több, mint két hónap telt el azóta, hogy április végén, az új tanács- törvény értelmében megszűntek a járási tanácsok, s helyettük a megreformált hivatalok vették át a körzetükhöz tartozó települések, községek irányítását. E bő két hónap alatt a hivatalok munkatársai, s rajtuk keresztül a járási vezetők is, sok értékes tapasztalatot szereztek, gyűjtöttek össze. Ezek a tapasztalatok egyrészt az átállás gondjaival, problémáival, másrészt pedig a községi tanácsok megváltozott hatásköreivel kapcsolatosak. S habár ez a rövid két hónap még nem forrotta ki a végleges tapasztalatokat, mégis érdemes mérlegre helyezni az eddigieket. Ezt tettük a füzesabonyi járási hivatal vezetőjével, dr. Bocsi Józseffel. — Mindjárt az első problémát az átszervezés megkezdésekor tapasztaltuk, el kellett ugyanis helyeznünk 23 régi, a tanácsi munkában érdemeket szerzett dolgozónkat. Rövidebb-hosszabb utánajárással sikerült elhelyeznünk valamennyiüket. Többségük a járás községeibe került, tanácsi beosztásba, s így mint tanácsi dolgozók tevékenykednek ma is. Az átszervezés után egy 44 munkatárssal dolgozó egységes hivatalt alakítottunk ki, ahol lényegében — ám megváltozott formában — ugyanazzal a munkamegosztással, de néggyel kevesebb osztállyal tevékenykedünk. — Nagy várakozás előzte meg az alapvető kérdéseket tisztázó tanácstörvényt. Ezzel kapcsolatban pedig az új ügyrendet, amely elsősorban a lakosság érdekében több változást eredményezett a munkánkban. Az állam- igazgatás korszerűsítésével számtalan problémát, ügyesbajos dolgot helyben intézhetnek el a járás községeiben élő emberek. Gondolok itt például az építkezéssel kapcsolatos engedélyek kiadására, amelyért eddig Füzesabonyba kellett utazniuk az építőknek.. — Hogy fogadták a járás községeiben a lehelyezett hatásköröket? — Mindenképpen azzal, hogy jól meg kell ismerniük az ezekkel kapcsolatos ügyrendet, szabályokat. Ezzel együtt pedig lényegesen megnőtt a helyi tanácsok tekintélye, de egyben a felelősségük Is. Saját maguknak kellett kidolgozniuk például a terveiket, s gazdálkodniuk kell tudni a meghatározott anyagi keretből is. Sok gondot okozott a negyedik ötéves terv első részére vonatkozó tervek elkészítése, ugyanis a költségvetési és a fejlesztési tervezéshez nem álltak rendelkezésre a megfelelő szabályozók, így főleg a hivatal segítségével. a belső információk alapján váltak az elképzelések reális tervekké. — Mi tehát ma a járási hivatal legfőbb feladata? — Feltétlenül az új jogszabályok, s a gazdálkodást szabályozó rendeletek megismertetése a községek vezetőivel. Ezért tartottunk már konzultációs jellegű továbbképzéseket az elnökök, valamint a tanácsi apparátusban dolgozók részére. A másik feladat pedig, megismerni egymás munkakörét. El kell dönteni, hogy meddig tart a járási hivatal segítsége, s hol az a határ, ahol már a mi beavatkozásunkat az önállóság megsértésének fogják fel a községi vezetők. Az eddigi tapasztalatok mérlegelése alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a kellő szintre kell emelni a járási hivatal és az alá tartozó helyi szervek közötti összhangot, hogy valóban a lakosság érdekeit képviselő intézkedések születhessenek a járás területén. (szilvás) Huszonévesek problémái a rádió műsorán A rádió a nyári hónapokban számos olyan aktuális, színes produkciót tervez, amely a huszonévesek problémáival foglalkozik. Július 26-án a Különleges tudakozó a lakásépítés, a lakáselosztás kérdéseinek szenteli műsoridejét. A programban az illetékes szakemberek bevonásával vitatják meg a témát, amelybe a hallgatok is beleszólhatnak, közvetve levél útján, vagy pedig közvetlenül telefonon. Augusztusban az ifjúsági kedvezmények ügyét tűzték napirendre a rádió nagy nyilvánossága előtt. Az országos ifjúsági politikai és oktatási tanács képviselői mellett ott lesznek a meghívottak között az Express Utazási Iroda és a belkereskedelem illetékesei is. A 20-as stúdió a fiatalkori házasságok kérdését boncolgatja: a dokumentumjeliegű műsor a túl korán kötött házasságok okát, sorsát nyomozza. A Vadászati Világkiállítás alkalmából olyan fiatalok állnak majd a mikrofon elé, akik az erdőben, távol a városi civilizációtól élnek, akik valóban a „természet gyermekei”. A Mikro-fórum háromrészes adást szentel a pályakezdő fiatalok munkába való beilleszkedésének. A szerkesztő, Sóskúti Márton, a vita vezetői: Mester Ákos és Vértes Csaba. Július 14-e, a francia nemzeti ünnep alkalmából „Vigyázza szemetek Párizsra vessétek!” címmel vetélkedőt súgároz a rádió. Ebben a 250 versenyző közül továbbjutott hat játékos dönti majd el a helyezések sorrendjét. A fiatalabbak számára másik játékos versenyt rendeznek július végén, ezúttal a lengyel életéről, történelméről. nép A Mongol Népköztársaság új ötéves tervidőszakában több mint 20 000 főiskolát és szakiskolát végzett fiatal szakember kezdi meg tevékenységét a népgazdaság különböző ágazataiban. A megnövekedett követelmények kielégítését az oktatási intézmények színvonalának emelésével, a modern laboratóriumok létesítésével, különleges tanulószobák felszerelésével kívánják elérni. Nagy figyelmet szentelnek az oktatás rendszerének korszerű kiépítésére. Az 1921. évi forradalom előtt a lakosságnak 99 százaléka analfabéta volt; a mostani iskolareform bevezetése a mongol népi állam 50 éves történetének legna- gyob eredményei közé tartozik. Az idevezető út az analfabétizmus felszámolására életre hívott tanfolyamokon keresztül az 1925- ben alapított első tanítóképző intézethez: vezetett. 1942- ben megnyílt az állami egyetem, 1969-ben pedig az első műszaki főiskola, amely az ország fiatal iparát mérnökökkel, szakemberekkel látja el. Jelenleg 6600 diák folytatja tanulmányait a főiskolák különféle tudományágazataiban, ezenkívül csaknem 2000 mongol fiatal tanul a Szovjetunióban és más szocialista országban. A munka eredményeként sikerült elérni, hogy a Mongol Népköztársaság az ezer lakosra jutó szakemberek tekintetében már sok országot túlszárnyalt. 1911. Julius I., csütörtök ttPutoGEmranfö 17. Á kapzsi konzul esete ?! Az egyik nagy világnyilvánosságot kapott diplomatarablás szenvedő főszereplőjének, Joaquin Waldemar Sancheznek. Paraguay állam Izuzagio városkában állomásozó konzuljának kiszabadulása után nagyon sokan — hazájában is, a világsajtóban is — azt hányták a szemére, hogy az ö esetében a politikai háttéren túl igen nagy szerepe volt az ifjú diplomata kapzsiságának. Sanchez ugyanis a vidéki árfolyamoknál lehető legmagasabb „fővárosi áron” akarta eladni használt gépkocsiját, s így adott alkalmat (sőt, mint egyes lapok állították, ötletet) elrablásara. Az ügy így kezdődött: a paraguayi diktátor, Stroess- ner arra készült, hogy látogatást tesz Ongania tábornoknál, az argentínai katonai junta által kinevezett akkori elnöknél. Paraguay hatóságai a találkozó előkészítésében bíztak fontos feladatot Joaquin Waldemar Sanchez konzulra. Arra utasították: 'azonnal utazzon Buenos Airesbe és ott készítsen elő bizonyos intézkedéseket arra az időre, amikor Stroessner az argentínai fővárosba érkezik. Sanchez úgy gondolta: a hivatalos utazásból személyi hasznot is húzhat. Régóta el akarta adni használt autóját és amikor Buenos Airesbe érkezett, első dolga a délben megjelenő napilap ki- adóhivatalába vezetett, hirdetést adott fel: eladásra ajánlotta a kocsit. Nemcsak szállodai telefonszámát adta meg a hirdetésben, hanem azt is közölte, hogy a kocsi paraguayi tulajdon és diplomáciai rendszáma van. Néhány órával a hirdetés megjelenése után egy férfihang érdeklődött Sanchez* nél, hogy eladó-e még a kocsi, s ha igen, van-e arra mód, hogy még aznap megnézzék. A konzul boldogan mondott igent mindkét kérdésre és meg is állapodott a telefonálóval, hogy félóra múlva találkoznak a szálloda előtt parkoló eladó autónál. A kocsinál két kedves, jó modorú fiatalember várta Sanchezt. Kezet ráztak, Sanchez közölte a kocsi árát, a fiatalemberek egy kicsit borsosnak találták ugyan, de azt mondották: mielőtt egyáltalán választ adnának, szeretnék kipróbálni a kocsit. A konzul mosolyogva felelte: ez természetes. At is adta az indítókulcsot a két fiatalember egyikének, ő maga a másikkal együtt a hátsó ülésen foglalt helyet, öt perccel később egy külvárosi utcán revolvert érzett az oldalában, a rokonszenves útitársak közölték vele, hogy tekintse magát az Argentínai Felszabadító Front foglyának. A csoport örül annak, hogy éppen Stroessner egyik emberét rabolhatták el, szíveskedjen csak aláírni — fogvatartása bizonyítékaként — ezt a kis levelet. A levél az argentin kormányhoz »gait (másolatai a lapokhoz és a rádióhoz) és azt közölte: az elrabolt paraguayi konzulnak csak akkor adják vissza a szabadságát, ha a kormányzat a két alább megnevezett politikai foglyot szabadon bocsátja. Sanchez aláírta a levelet. Ongania elnök és tanácsadói úgy döntöttek: nemet mondanak a követelésre. „Ez súlyosan ártana Argentína tekintélyének” — mondották a tanácsadók 1970. március 24-én. Joaquin Waldemar Sanchez elrablásának napján és másnap reggel, a Sanchez-ügy addigi történetével együtt (csak annyit tüdtak közölni, hogy a csoport, amely a leveiet küldte. az elrabolt konzult „valahol Buenos Airesben” tartja fogva és azt követeli, hogy a két megnevezett politikai foglyot Mexikóban kell a repülőtéren jelentkező két embernek átadni, s ha azok a lapokban bejelentik a foglyok szabadon bocsátását, Sanchezt „valahol Argentínában” szabadon engedik) megjelent a felelet is: a kormány elutasítja a cserit _____________ Más nap, március 26-án több nagy lap szerkesztősége és a rádió hírszerkesztősége „egy rekedtes hangú férfi rövid értesítését kapta meg telefonon” — az értesítés, amelynek elhangzása után a telefonáló lecsapta a kagylót, csak annyi volt: Sanchez már nincs az élők sorában. Az argentin kormány ekkor újra megismételte: nem teljesíti a feltételeket, nem bocsát szabadon politikai foglyokat. A telefonáló férfi rekedt hangja nem mondott igazat. Március 27-én késő este kissé izgatottan és fáradtan ugyan, de teljes épségben becsengetett Argentína paraguayi nagykövetségén Sanchez konzul. Hamarosan újságírók hada érkezett: most is telefont kaptak ugyanis, de most azt a valóságos tényt hallhatták, hogy Sanchez már hazája nagy- követségén van. A telefonáló hozzátette: az Argentínai Felszabadító Front emberbarát! meggondolásokból úgy döntött, hogy szabadon bo- csátia a konzult. Sanchez részletesen elmesélte az inságíróknak a kocsikipróbálás történetét, de azt nem tudta megmondani, hol töltött három napot. A két kedves fiatalember ugyanis bekötötte a konzul ,úr szemét és egvórás autóút után egv földszintes házba vitték, az ablakokon sötét fiírfoHnv volt. ,,Na'’■'•on ió! bántak velem” — fűzte hozzá. (Következik: A dominikai pólópálya.) Iskolareform a Mongol Népköztársaságban
