Népújság, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-04 / 156. szám
Kiből lesz gólya ? Fiatalok, alig múltak tizennyolc évesek,-még bennük él az érettségi vizsgák izgalma, a siker emléke, a felkészülés heteinek nyugtalansága; s máris újabb próbatétel várja őket. Láthatóan idegesek, csoportokba verődve beszélgetnek az egri főiskola sok évet látott folyosóin ; akadnak olyanok is, akik önmagukban meditálnak, próbálják igézni a szerencséi, másokat szüleik is elkísértek. A felvételi vizsgán nem kévés a tét: itt dől el, hogy kiboi lesz főiskolai hallgató, kik lesznek szeptembertől a gólyák. Arra vállalkoztunk, hogy útjukon kísérőül szegődünk, s bepillantunk a jelvételi vizsgák műhelytitkaiba El kell mondani. hogy nem mindig a felkészülésen múlik minden, az is számít, hogy kik a versenytársak, mennyi a jelentkezők száma. Erről Kerei Miklóstól, a főiskolai hivatal vezetőjétől kértünk tájékoztatást: — XJjra megnőtt a peda— Mi legfeljebb június végén tudjuk meg az eredményt — toldja meg apa- tikusan a másik. Nem lettünk sokkal okosabbak, de hát ez érthető, ilyenkor mindenki magával törődik, arra a pillanatra koncentrál, amikor nyílik az ajtó, s nevét hallja. Nos nyílik, de ezúttal mi lépünk be. Szemben a négytagú vizsgabizottság foglal Az írásbelin. nak oroszból; a módszerekről is kérdik, hamarosan otthonosabban érzi magát. Kell is az erőgyűjtés, mert következik a magyar vizsga, tételt kell húzni. Milyen bizonytalanok ilyenkor a mozdulatok, s mennyire emlékezetes marad az a néhány pillanat. A tekintet tanácstalan. Fazekas Mihályról kell beszélnie, nem éppen neki tetsző témát választott, jól jön a kisegítő kérdés egyre- másra. Közben az jut eszembe, hogy mennyire adós irodalomtanításunk főhadnagy Fazekas emberi és költői portréjával, mennyire csak tananyag ma már a diákok számára. — A határozott és határozatlan névelő, a névutó a nyelvtantételem — mondja a tatai lány. Sorolja is a definíciókat, ám az értelmezésnél ismét megtorpan, szükség van Fekete Péter adjunktus közbelépésére. Az orosz már könnyebben megy, dr. Béky Lóránt adjunktus iskolai és olvasmányélményeiről kérdezi, természetesen oroszul. Egyenletesen peregnek a válaszmondatok. Közben a vizsgabizottság elnökével beszélgetünk: — Erre a szakra 71-en jelentkeztek, s csak 36-ot vehetünk fel. Ma délelőtt elég jól szerepeltek a pályázók, néhányan úgyszólván százszázalékosan biztosították maguknak a belépőt... A nyelvtan már gondot jelent a vizsgázónak, alapvető kérdésekben bizonytalan. Elkeseredésre nincs sok ideje, mert ismét kötetlen beszélgetéssel folytatódik a vizsga. Saiga Attila, a főiskolai pártszervezet képviselője, politikai tájékozottságáról érdeklődik, a baráti hangvételű, közvetlen kérdések ismét feloldják a feszültséget. Már tárgyal a- vizsgabizottság, amikor. lángvörös arccal visszajön a tatai lány, nem is tudva, miként kezdje: — ... az ajtót nem tudom kinyitni... a külsőt... — keresi a szavakat zavartan. Megszületik a döntés, készül a jellemzés: — 5,1 pontot ért el... felvételét javasoljuk... Persze, ez még néni belépő, hiszen a végső szót majd a június közepén összeülő felvételi bizottság mondja ki, akkorra megérkezik a minisztérium rendelkezése is, amely megszabja az alsó határt, a felvételhez minimálisan szükséges pontszámot. Hárman várnak még oda- kinn, megfeledkezve arról is. hogy jóval elmúlt dél. Esélyeiket latolgatva indulnak a városba, mert délután kerülnek sorra. Néhány órát késik a próbatétel. Pécsi István A főszereplő a háttérben A beszámolót, elfogadták, a javaslatok a határozat rangjara emelkedtek. A megye közművelődéséről szóló számvetés, a célkitűzések megfogalmazása ma már törvény, azza tette a megyei tanácstagok igenlő szavazata. A kommentátor .— aki most már csak arra vállalkozna:, hogy a gondok 'és a tervek sokaságából egyet-kettőt kiragadva azt a közvélemény szíves figyelmébe ajánlja — ugyancsak zavarban van. Zavarban, mert számos hasznos -gondolat, sokatmondó megállapítás között kell válogatnia, keresnie azt a legfontosabbat, mely szinte megszabja közművelődésünk további fejlődését. A szóban forgó beszámoló tartalmaz néhány aggasztó mondatot: Q ,,Jelenleg 131 művelődési otthonunk van. A típusba sorolt intézmények zöme csak a követelmények alsó határának felel meg, korszerűsítésük elengedhetetlen.” Az az igazság, hogy miközben okkal és joggal örültünk a kultúra, a művelődés eredményeinek, a gondolkodás, az ész változásainak, elhanyagoltuk a közművelődés hajlékait. Évekkel ezelőtt még büszkén röpítettük a hírt egy-egy ktütúrház avatásáról, az új berendezésekről, amelyek modernebbek, kényelmesebbek voltaik az otthoniaknál. Ma már azonban — fejlődésünk újabb jele ez! — előretört a családi otthon, s emögött bizony lemaradtak a művelődés házai. Jóllehet itt is áll a mondás, miszerint a hibák felismerése egy lépés a megoldás felé. mégis sürgetni kell a további lépéseket, sürgetni még akikor is, ha az bizony újabb és újabb kérdéseket szül: mikor és miből, és ki vállalja a felújítás, a korszerűsítés költségeit? Egyértelmű válasz nehezen adható, annyi azonban bizonyos, hogy közművelődésünk továbbfejlődése nem nélkülözheti a széles társadalmi összefogást. A kultúr- ház ma már mindenkié, mondhatnánk úgy is, össznépi tulajdon, hiszen legyen az falusi, vagy városi, kedve és érdeklődése szerint mindenkinek otthona lehet, S mindannyiunkon múlik, hogy vonzó legyen,, hogy valóban ■'.’•demes legyen odajárni. Mindenki tudja, hogy a kul- túrház, a nevelés a tudat- formálás egyik eszköze, sígy mindez egyben politikai kér'dés is. Mégis úgy tetsatíc, hogy u döntésekéiéi, vagy az anyagi. <rr6 forralok. összefogásánál nem dominál elég• gé ez ti poliiiJam főszerep Pedig a „KORSZERŰSÍTÉS ELEN GED KéTETLEN' ’. „Községeinkben kevés » függetlenített szakember. A tiszteletdíjasok többsége pedagógus, az utóbbi években azonban nőtt a megfelelő képzettséggel nem rendelkezők száma..." E megállapítás még inkább elgondolkodtató. Régebben, amikor mindent odafentről írtak elő, még elviselhető volt valahogy a szakemberhiány, manapság azonban aligha. _ Ma már ugyanis minden községben és művelődési házban lehet, sőt kell is önállóan politizálni. És KELL dönteni is! Dönteni többek között arról, hogy mire költsék a szűkös anyagi javakat, hogy a művészet gazdag tárházából mit mutatnak be közönségüknek, vagy arról, hogy milyen módszerrel neveljék, formálják az embereket, érdeklődésünknek megfelelően és természetesen a társadalom igényei sze-, rint. Dönteni kell szánté naponta, s ezzel együtt vállal-* ni a döntés lehetőségét is. És olykor a kockázatát is. Mert lehet bizony rosszall is dönteni, s ez még a jó szakembernél is előfordul. Hét még annál, aki nem alapos ismerője a közművelődésnek. Éppen ezért aggasztó, hogy megyénkben is megnőtt a megfelelő képzettséggel nem rendelkező művelődési emberek száma. Aggodalmunkon cseppet sem változtat az * körülmény, hogy mindez országos gond, s a hibák oka: mélyebben keresendők, sőt távol is a megye határaitól Évek óta nincs rangos szakmai képzés, hiányzik e munka társadalmi elismerése és megbecsülése, de- sorolhatnánk tovább is az okokat, amelyek a fentebb említett megállapításhoz vezettek. Túl kényelmes állapot lenne most országos megoldást sürgetve várni és csak várni. Tenni kell valamit a helyi körülmények és lehetőségek alapján is, s elsősorban a társadalmi megbecsülés terén. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy az emberformálás társadalmilag szinte nélkülözhetetlen területén ne legyenek hozzáértő és megfelelő szakembereink. Márkusz László „Fogas kérd ést húztam“. góguspAlya vonzóereje, jóval többen jelentkeznek az egyes szakokra, mint az elmúlt évben. A felvételi vizsgán a 634 pályázó közül 581-en jelentek meg, felvenni viszont csak 312 fiatalt tudunk. Egyes szakok különösen kedveltek: magyar—történelem szakon 1320; földrajz—testnevelésen 540 százalékos a jelentkezés. Matematika szakra viszont épp hogy összeverbuválódott a létszám. Érthető, hogy akik ide jelentkeztek, nagyobb eséllyel indulnak. Az írásbeli és szóbeli felvételi vizsgákon a pályázónak legalább öt pontot kell szereznie ahhoz, hogy a bizottság felvételét javasolhassa. De milyenek a követelmények, hogyan mérlegel a vizsgabizottság? A magyar—orosz szakra pályázókhoz csatlakoztunk. Választ először a csoportokba verődött fiataloktól varra, — Még az is tanácstalan, aki kijött, aki túlesett a tűzkeresztségen —, mondja az egyik lány, s közben nyugtalanul szívja cigarettáját. eíJlVMSM tant, július -.4* *«aöá*B»e helyet, elnök Gál István, az,;, irodalomtörténeti tanszéki adjunktusa; oldalt a főisko-J lai KISZ-bizottság kepvise-1 lői ülnek. Nagy Ilona már! távozóban, arcán az izgalom!' lázrózsái, mozdulatainak t bizonytalansága épphogy ol-J dódik. Kiderül, hogy esélyei van a viszontlátásra: í — Felvételét javasoljuk —I hangzik a bizottság dönté-fl se. ' <l< ■r Erről azonban Nagy Ilo-£ na mit sem tud, őt már társai faggatják odakinn. 14. L'-| i A következő pályázó Nagy Katalin Éva. Az esztergomi gimnáziumból hat pontot hozott. Magyar írásbelije gyengén sikerült, az orosz jobban. Életrajza és az iskolai jellemzés egyaránt kiemeli t a pedagóguspálya iránti von- j’ zalmát, szorgalmát, s azt is, hogy aktívan segítette a KlSZ-munkást. Ö még bei| sem jött, ám a vízsgabizott-'\ sag mar sokat tud sála. 'Az elnökkel szemben foglal helyet, nehezen találja a szavakat, pedig csak beszélgetéssel kezdődik a próbatétel, családjáról, diákéveiről érdeklődnek a tanárok. Lassan-lassan oldódik all nyugtalanság, már arról be-J szél, hogy rendszeresen se-|! fiített. e&S* hetedikes őamdó-i Az argentínai diplomata- rablási történet 1970 tavaszának a világsajtóban részletesen tárgyalt eseménye volt. Húsvét vasárnapjának estéjén Pivovarov, Buenos Airesben dolgozó szovjet diplomata feleségével és három gyermekével együtt éppen egy kirándulásról tért haza. Amikor a diplomata kiszállt az autóból, hogy kinyissa a lakása mellett levő garázs ajtaját, egy már régóta lesben álló csoport géppisztolyokat szegezett rá és a fal mellé állította. Egy másik merénylőcsoport a diplo- rnata feleségét és gyermekéit parancsolta ki a kocsiból és őket egy másik kerítés mellett, arccal fal felé fordítva őrizte addig, arrpS Pivovarovot fegyverrel kényszer! tették egy hirtelen felbukkanó kocsiba. A diplomata felesége kiáltozni kezdett A szovjet konzulátus szomszédságában lesiá égjék dét-ammsui diplomáciai épület előtt posztóié rendőr felemelte fegyverét és a nagy sebességgel haladó autóra lőtt. A rendőr golyója ugyan csak súrolta a kocsit, de a lövöldözésre megélénkült az esti utca és néhány háztömbbel arrébb sikerült feltartóztatni az emberrablókat, — legalábbis azt a csoportot, amely az autóban ült — letartóztatták. A Szovjetunió kormánya természetesen erélyes hangú jegyzékben tiltakozott Argentína kormányánál a merénylet miatt. Buenos Aires- bői rendkívül gyorsan megérkezett a válasz: a kormány hivatalosan sajnálkozását fejezte ki az ügyben. Egy ideig el lehetett hallgatni a letartóztatottak neveit. Amikor azonban neves közéleti személyiségek tiltakoztak a hallgatás ellen, nyilvánosságra hozták a letartóztatottak adatait, és kiderült, hogy egyikük neve Carlos Bemas» Bíess&j äüy. lalkozása rendőrtiszt. Más forrásokból a sajtó • azt is nyilvánosságra hozta, hogy a ■.a.madásnál a merénylők olyan fegyvereket használtak, amelyek részben a rendőrség, részben az argentin kémelhárítás raktáraiban találhatók. Pontosan egy héttel ennek a leleplezésnek a nyilvánosságra kerülése után, korára, valamint megrendült egészségi állapotára való tekintettél lemondott Eduardo Senorans, az argentin kémszolgálat vezetője. (Senorans még nem töltötte be ötvenedik életévet és a támadás napjáig aktív sportoló volt.) Az, hogy éppen a Pivovarov elleni merényletet említjük elsőnek, természetesen nem terelheti el a figyelmet arról, hogy bár korábban a legtöbb diplomaták elleni erőszakos fellépés (gyilkos- sági kísérlet, gyilkosság, elrablás, vagy elrablási kísérlet) kiszemelt áldozata a Szovjetunió vagy más szocialista ország diplomatája volt, az utóbbi esztendőkben a hasonló esetek többségében Sjfee es&Zt&sS ízsp&sss> lői szolgáltak célpontul az ilyen merényletekhez. Sőt, különlegesen érdekes az a tény, hogy 1969-ben és 1970-ben több amerikai nagykövetség, követség és konzulátus vezetője vagy beosztottja volt a célpont, a különösen Latin-Amerikában elszaporodó merényletsorozatok kapcsán. Van abban valami ironikus, hogy amikor a már többször is említett bécsi egyezmény jogi előkészítése folyt, á legkülönbözőbb fórumokon éppen az Egyesült Államok képviselői kísérelték. meg a végtelenségig elhúzni, sőt esetleg megakadályozni a diplomáciai mentességet végre jogérvényes nemzetközi egyezményben szavatoló szerződés létrehozását. És, hogy a történelmi öntor teljes legyen, említsük meg, hogy a végül is elfogadott bécsi szerződést megszavazta ugyan az Egyesült Államok, de mind a ma» napig elmulasztották ratifikálni azt... (Következik*: Sittnek tom- aos# Húsvétkor, Buenos Airesben
