Népújság, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-25 / 174. szám
A kiszakadt, a tflckadt agárformájú a paraszt, a szürke-sápadt dongájú a városi munkás és a köpcös a tőkés, a kizsákmányoló. Ilyen sematikusan rajzolták meg, rajzoltuk meg a plakáton és a szövegekben is, hogyan néztek ki az emberek az ántivilágban. Látszólag szemre minden egyszerű volt: aki kövér volt, az kulák, vagy gyáros volt, de legalábbis népet becsapó ügyvéd, hájas tózsdér, vagy legalábbis munkásarisztokrata. Az arisztokrata és a paraszt az sovány volt így hát legfeljebb eme plakát- osztályharcban csak a parasztot lehetett volna összetéveszteni az arisztokratával. De nálunk, Magyarországon, ki téveszti össze ezt a kettőt? Hiszen már a Mágnás Miskában megmondták: az urat szagáról megismerni Nagy a gond azonban ma. Nemcsak azért, mert az ellenséges osztályokat, mint osztályokat megszüntettük, hanem azért is, mert uram bocsá’, a volt arisztokrata belehízott a volt dolgozó paraszti réteg tagjai közé, s a volt tőkés, aki ma a munkásállamtól kapja a nyugdíját, talán még soványabb is valamicskét, mini a nyugdíjintézet párttitkára. Egykor többség®)», döntő többségében kiéhezett magyar dolgozó népünk kemény elszántvetette magát' bele a* ma többet, mint tegnap” mozgalomba, s bárki körülnézhet e kies hazában, igazolva láthatja, hogy e küzdelemben a karajok, a paprikás zaftak, a zsíros húsok, a kövér szárcsák, libák maradtak alul. Riogathatja orvos, sajtó, tudományos szakcikk kilométernyi hossza azt a magyart, aki méltatlankodva tüntet el a tányérról egy kétszemélyes sertéscsülköt, KOKT EIL Köyérek vagyunk? Kövérek vagyunk! mondván: mi a fene ebben a kétszemélyes? Nem nálunk fogant, de nálunk is megfogalmazódhatott volna a mondás, hogy a legundorítóbb állat a pecsenyekacsa: egy embernek sok, de kettőnek már kevés! Eszünk? Eszünk! Felkiáltójelle! eszünk. A szerencsétlen háziasszony az üzemi kosztot kiegyenlítendőn este, otthon még „összeüt” valamit Ez az összeütés hétköznap este, az az ünnepi nászlakoma minden vasárnap délben és talán még este is, azt eredményezi, hogy hazánkban a munkások és az alkalmazottak élelmiszerre, Italra és egy kis füstölnivalóra egy főre eső jövedelmüknek 40, a paraszti és kettős jövedelmű háztartásokban majdnem 50 százalékát fordítják. Eveken keresztül a jólét, az élet- színvonal fokmérője az volt és még sajnos ma is az, hogy mennyit eszünk. Nem az, hogy mennyi van a fejekben, lelkekben, hanem menynyi a gyomrokban! „Szép, nagy darab ember...” „A, olyan egyszál- bélű az csak!” „Egyél, lányom, csak úgy lesz tejed...” „Az én uram pocakot eresztett főztömön, úgy szereti a drága..." „Addig együnk, amíg élünk...” — és még százannyi zsíros szagú és zaftos ízű mondás járja táncát a kandér és a gyomor körüL Fiatal lányok, jóval innen a húszon, fesztelenül hordják bikinijüket és a hájráncot a két fürdőruharész között! Fiatal asszonyok, akik tegnap még férfit nyavalyatörő csípőkkel riszáltak az utcán, férjhez menetelük után már attól pihegnek, ha egyáltalán riszálni próbálnak. Remek alkatú férfiak, pompás váltakkal és szűk csípővel, kitűnő egészségnek örvendve eveznek be a házasság révébe, hogy aztán élsportolói szívóssággal ragasszák magukat az asztalhoz, és néhány röpke év, két lábon járó zsírpacni szuszog fel a lépcsőn — a félemeletre. Túl a tréfán, vagy ha úgy tetszik azon belül, — az étkezés eme zabálási szintje nemcsak egészség- ügyi, de kulturális probléma is. És nemcsak a nagyevő honpolgár miatt, hanem bizonyos irányítottság hiánya miatt is, amely egyrészt helyesebb mederbe terelné az étkezést, másrészt megteremtené annak anyagi és tárgyi alapjait Gondolok itt arra, hogy nálunk kétségkívül magasak a ruházkodás költségei, még mindig drága a televízió és számos más tartós fogyasztási cikk is inkább riasztóan bat áraival, mintsem csalogatóan. Olcsóbb enni, mint öltözködni: ténylegesen olcsóbb! Hol kapható friss hal rendszeresen? Hol a gondos és tudományos propaganda, amely legalább olyan szem- és kedvcsalogató, mint a cigarettareklám? Hol a kedvcsináló reklám a baromfira? Hol akár a televízióban is a szakácspropaganda, hogy a néző rájöjjön, csirkéből nemcsak paprikást és rántott csirkét lehet csinálni? S hol a sajtválaszték? És még sok ilyen „hol” szerepelhetne e cikkben, amely a jogos és okos orvosi intelmek mellett, — ezt legtöbben csak akkor vesszük <i figyelembe, amikor már betegek * vagyunk — a napi propaganda öt- a letes, befolyásoló hatásával terel- | né más és egészséges vágányra az § élelmiszer-fogyasztást f A könyv az könyv: az éhesem- f bér nem lakik jól a világirodalom £ egyetlen remekével sem. De a legcsodálatosabb karmonádli sem pótolja a kényelmes karosszékben olvasott remekművet, amely a szellem „testi igényét” hivatott kiszolgálni. Kövérek vagyunk? Kövérek! De ez még nem jelenti azt hogy egyúttal tartalmasabbak is: gyarapodottabbak is! írtam mindezt annak tudatában, hogy újabb borsószemet hajítottam a falra, ám mégis bízva abban, hogy végül is lesz olyan borsószem, amitől legalább repedezni kezd ez a fal. S ha egy ilyen megrepedt falhoz hozzádől majd egy kövér ember... Yiszneken tudják, mit akarnak NEKEM LEGJOBBAN az a eéltudatosság tetszett Visznek» ami áthatja a Béke Tsz vezetőit és tagságát. Mindent az állattenyésztésre tesznek £eL Amikor erről faggattam Tóth Lajost, a főoJlatte- nyésztőt, mintegy mentegetőzve említette, hogy a községben régi hagyománya van az állattenyésztésnek. Ez igaz, de legfeljebb csak könnyíti a szövetkezetiek gondját a szokás, vetettem ellen. Mindent mégsem lehet ezzel indokolni. Hiszen a visz- neki szokás is átalakulóban van, ahogy az a vége felé kiderült Egyre kevesebb a tehén a háztájikban. Az emberek inkább a sertést keresik. Azzal kevesebb a gond," a pénz gyorsabban is fordul meg. — Ha már a tehenet kikötötték az istállóból, átalakítják a belső részét és autó kerül belei. Tény, nincs mit tenni ellene. Nem is kell tenni ellene. Elérnek az embereik egy bizonyos életszintet a községben, aztán már nem törik magukat Hét végeken inkább beülnek a Wartburgba, és elmennek világot látni. Hát nem ezt mondogattuk annak idején, amikor a közös szervezésén fáradoztunk? Hányán nevettek aikr kor? A szövetkezeti gazdaság fő ágazata tehát az állattenyésztés lesz. Vagy az marad? Talán az utóbbi a helyesebb. De a háztájikat is odatartözónak tekintik, mint korábban. Amíg a tsz központjában időztem, sorra jöttek az emberek: nők, férfiak, paraszti foglalkozásúak, értelmiségiek — malac felől érdeklődtek. Lehet-e kapni és milyet? Malac-egy, malac-kettő: mondták, kérdezték. Ilyen furcsán, ezzel a szakmai zsargonnal. AZTÄN FELJEGYEZTEM, hány száz állat található a gazdaság istállóiban. Fejőstehén, borjú, hízó marha. Majd egy újabb furcsa meghatározás ütötte meg a 'fiilem. Így mondta a főállattenyésztő: — Lengyel importbika, harmincöt darab. Hát ez meg minek? A talány rövidesen megoldódott Cs'n.i'‘..k egy új istállót, amibon 360 férőhely van. De csak 1 '2 állatot tudtak ide betere’ :i. Kötetlenül, önita- í&sos i műszerben, tártjaik itt az áriatokat, amelyek akkor esznek és annyit amikor és amennyit kívánnak. Tavaly egy 48 darabos csoporttal próbálták ki ezt a tartási módot Bevált Az állatok jól gyarapodtak. Elővették a ceruzát és számoltak. Egy kilogramm hústöbblet valamivel több mint tizenhat forint értékű takarmányba került Végül kilogrammonként hét-hét és fél forint maradt meg tisztán a szövetkezetnek. Tehát megérte. Az istálló szabad helyére kötötték le bérhizlalásra a lengyel bikákat Igaz, ezeken csak négy forint tiszta hasznuk marad kilogrammonként, de ha a teljes számra, a kétszáz bikára ki- számi tjük, akkor százhatvanezer forint a hasznuk ezen az importon ebben az évben. Különben egy fillért sem hozna a sok üresen maradt hely az istállóban. Aztán a tehenekről is kérdezgettem Studer Gyulát most már, aki azokért felelős. A fejési átlag a 163 tehénnél 11,5 liter. A legutóbbi, ellenőrző fejősnél a legjobb eredmény 23,9 liter lett Még a tizenkét literes tehenet megtűrik, de azon alul már selejteznének, ha tudnának. Furcsa, de igaz. Javítanák a tehenészetet ha az állatforgalmi elvinné tőlük a tartásra már alkalmatlan tehenet Ennél a témánál egy kissé megemelkedett a tsz- beli két vezető hangja. Talán ingerültebbek is lettek. Tudják, vannak keretszá- < mok, amik a szarvasmarhaállomány szintjét óvják. Sokan menekülnének a marhától, mert szerintük nem érdemes vele bajlódni. Bizonygatták ők előttem, mennyire nem igaz ez a megállapítás. Legfőbb érvük a saját szövetkezetük volt. Csalkhát a teheneiket sem lehet a szeméttakarmányon, a| maradékon tartani. Egyedi I takarmányozás? Messze van. Jj Még nálunk is inkább csak » a csoportos takarmányozást | lehet emlegetni. Aztán a ta-» karmány összetétele, hoRvJ legyen benne elegendő lé-* dús adalék. Szelet silózotti tára? Már ott tartanak, válaszolta. Korábban tizennyolcféle növényt termesztettek, most már csak ötfélét Ebből egy a pénzes. A cukorrépa. De ez is kell a szarvasmarhák etetéséhez, hiszen így kaphatnak a répa után megfelelő takarmányt A búza, az árpa, a kukorica és a lucerna pedig a fő célt szolgálja. Igen, a búza is, mert abban is akad takarmánynak való. A cukorrépához ember is kelt Jegyzem meg. Nem sok, adja vissza a szót Monogerm magot vetnek. Vegy- szerezni már megtanultak, ha gyomot irtani nem is, helyezi el az oldalvágást Tóth Lajos. A betakarításhoz pedig két gépsort kapnak a cukorgyártól. Így éppen kétszáz hold területen termeszthetnek cukorrépát Számolgatjuk azt is, hány hold jut egy számosállatra. Kiderül', hogy a szokásosnál kevesebb. Belterjes gazdálkodást kell folytatnunk, mondja M a következtetést a főagronómus. Milyen egyszerű. Belterjes gazdálkodás. Hányszor és hányán ismétlik ezt naponta? És hányán csinálják? A visznakiek igen. Most még csak egy modem istállójuk kész. De mostani ötéves terv időszakában ki akarják alakítani a komplett telepet Az egész majdnem hatvanmillióba kerül. Az új beruházásokat most leállította a minisztérium. Ha feloldják ezt a kötöttséget, azonnal folytatják az építkezést Sorolják, mennyi növendék, mennyi tehén, sertés fér majd el a legmodernebb berendezésű istállókban, amelyekben automaták irányítanak majd mindent Csak sertésből évente ötezret akarnak értékesíteni. Most ezer hízó sertést összesen két ember gondozz Miközben figyelem az adatokat az ezekből kikeréke- dö jövőt, minduntalan az jár az eszemben, miért ágálnak annyian az állattartás ellen? Főként a szarvasmarhától miért húzódoznak? A visznekiek példája az eleven cáfolata ennek az alaptalan elmarasztalásnak. MINT MINDEN IGAZSÄG. ez is olyan egyszerű: komolyan kell venni az állattartást, és akkor jól jövedelmez. Hátha még a jó szándékú felső rendelkezések is rugalmasabbak lennének, és nem kötnék meg az állatfelvásárlók kezét! A visznekiek is ezt panaszoljak, G. Molnár Ferenc Mit mond a tudós — a% elhívásról „A modem életiben az elhízott ember egyre távolabb kerül azoktól a foglalkozó si ágaktól, amelyek során kapcsolatba kerül az emberekkel és egyre inkább a tár. sadalom számkivetettjének érzi magát Tehát elsősorban pszichológiai támogatásra szorul”. Lényegében erre a következtetésre jutott Klotz professzor, a Deauville-ben megrendezett, az elhízás problémájával foglalkozó kongresszuson. Henri Ború- professzor kategorikusan kijelentette: „A civilizációs betegségek tanulmányozásával foglalkozó egyesület” szakembereinek pontos statisztikai kimutatása szerint a társadalomban „fontos” helyet elfoglaló személyek (például üzletemberek) hatvan százaléka elhízott. Egy lyoni professzor ezer elhízott embert vett vizsgálat alá és kimutatta, hogy az 50 százalékos súlytöbblet 75 százalékos halálozási arányt mutat, ez pedig azt jelenti, hogy a vizsgált személyek átlagosan 9 évvel rövidítik meg életüket. Maga a társadalom sem tartja kívánatosnak bizonyos pozíciókban az elhízott embereket. Tíz közül hét esetben az elhízás oka a túltáplált- ság; az ember azért hízik, mert vagy túl sokat eszik, vagy igen keveset mozog. Csak a diéta segíthet hozzá a fogyáshoz. Autókáziak ? Lapunk hírül adta, hogy Gyöngyöspatán avarkori temető nyomaira bukkantak, s „az egri vármúzeumból nyomban régészek autókáz- tak Patára”. Most nem a hi- báztatás szándékával, nem is a minden áron való nyelvőrködés indítékából emeltük ki az idézett mondatból az autókáztak igealakot. Célunk vele elsősorban az, hogy megmutassuk, ez az igealak nem fogalmi értékében hibáztatható az adott beszédhelyzetben, hanem elsősorban azért, mert ez a képzési forma ebben a szöveg- összefüggésben éppen a pontosabb, árnyaltabb kifejezés szempontjából nem szerencsés szóhasználati forma. Azt tudjuk, hogy nyelvünkben a képzőknek sűrítő, tömöri tő szerepe is van. Az autókázik képzett szóban is több szóval kifejezhető fogalmi értékeket árnyalati különbségeket sűrítettünk bele. Az autó névszóból képzett autózik, autókázik igealakok használati értéküket tekintve nem vállalhatják egymás nyelvi szerepét. A termékeny -z képző valamely közlekedési eszközt jelentő alapszón arra a jelentésváltozatra utal, hogy valaki valamin megy, utazik: hajózik, autózik, kocsi- zik stb. Ezek az igealakok Jelentéstartalmukban valóban arra utalnak, hogy ® szavak használati értékében a lényeges a fogalmi tartalom, a fogalmi érték. Semleges hangulatú vagy hivatalos közlésben jól teljesítik szerepüket Az idézett mondatban Is tehát az autóztak igealak használata a helyes. A sajtónyelvtől tárgyilagos fogalmazást és nyelv- használatot kell megkövetelnünk. Az autókázik nyelvi forma azért nem megfelelő az idézett szövegösszefüggésben, mert ez az igiealak elsősorban arra utal, hogy az alapszóban kifejezett jelentéstartalmat, cselekvést többször, gyakran ismételve, megszakításokkal és ráérő- en végeztük el. Ezért más fogalmi és hangulati értéke van az autó és autókázik, a hajóz, hajókázik, kocsis, kocsikázik, autózás, autóké- zás, kocsizás, kocsikázás, hajózás, hajókázás nyelvi formáknak. Amikor a közlést megfogalmazzuk, egy-egy szó használati értékét nemcsak fogalmi tartalma szempontjából kell mérlegelnünk, hanem a szóhoz tapadó hangulatkeltő erő szempontjából is. A stílus árnyaltságának, finom kifejező erejének elsősorban ez az előfeltétele. Nem öncélú feladatvállalás ez, éljünk is véje bátrabban. Or. Bakos József ^Pő-izhnnuAZ&m. Ülök a Satuning gyűrűién és a fejemet fogom: — ö, én marha, most már mindent értek. Mindent! Csak már késő — és lemondóan legyintek. A hagyatékomat dolgozza fel egy kisebb, de lelkesedésben és lelkiismeretességben nagynak is beillő kutatócsoport. A nagy Balambér posztumusz műveinek ösz- szességét készítik sajtó alá. A sajtó alá készítés azt jelenti, hogy minden kacatot kikutatnak, minden fecnit megnéznek volt lakomban, már amit megtalálnak, és mindent lajstromoznak. Ülök a szár, répafej, hogy a tőgy» könnvébben megteljék tej-í jel. Győzködtek engem. SZINTE VÉGSZÓRA csat-j lakozott hozzánk Tavi Béla j) főagronómus. Rááll-e a sző-* vetkezet minden részlegével 5 az állattenyésztés szolgála-5 Saturnyson, s szájtátva bámulom, hogy milyen szívósan, milyen kitartóan és milyen odaadó tisztelettel kutatnak utánam.— Ezek alig várták, hogy meghalhassak, mert akkor kutathatnak a nagy Balambér után — morfondírozom és nagyot tűsszentek, mert meteorpor ment az orromba. Hogy milyen por és piszok tud lenni egy ilyen világűrben! Mondom, kutatnak és találnak is. Csodálatos, általam nem is ismert fiókzugokból bányásznak élő olyan jegyzeteket, amikre esküdni mernék, hogy nem is én írtam, sohasem láttam. Dg tudom, hogy mit írtam-firkáltam én?... Gk tudják! Ok, a nagy Balambér szerény kutatói, posztumusz utolsó műveinek összegyűjtői. S kicsit, egy egészen kicsit büszke is vagyok azért. Itt ülök tunikában és glória nélkül a gyűrűn, s lám mégis milyen sok boldogságot tudok én az élő földieknek szerezni, különösen így,' halálom után. Ott van ni, az a kicsit habó- kos kinézésű, karvalyorrú, most is milyen lelkesen mutogat valamit annak a köpcös, szemüveges másiknak, aki egy kéziratomat silabizálja nagy kínnal. De eddig nem tudta elolvasni. Ezután sem fogja tudni. Ha én éltemben félóra múltán nem tudtam elolvasni, amit kézzel írtam, miért tudná &, a halálom után. — Nézd ... hát nem érdekes? ... Nézd már! — így a habókos kinézésű és szinte fuldokol a lelkesedéstől. Mi a nyavalya lehet azon a fecnin, hogy úgy odavan érte. Ha jól látom, egy jegyzetpa- pír-negyed az egész, és ez meg úgy örül nekem, azazhogy neki, annak negyed jegyzetpapírnak, mintha sürgősen papírra lett volna szüksége és egy egész jegyzetpapírt talált volna. — Aha!... Az. Érdekes1 — mondta a másik, még mindig kéziratom soraival küszködve, ezzel mintegy lefitymálva a habókos kinézésű talált kincsét. — De mit jelenthet? Valami nagy gondolat, valami nagy élmény kvintesszenciája? Nem gondolod? — így a keszeg lelkesen, hogy egészen meghatódtam-: lám, a Izolálom után még kvintesszenciám is van. Csak tudnám, hogy mi az. — Miért, mi van rajta? — „Ha fent dolgoznak, nézz a lenti szövegre!” Csak ennyi De csodálatos, nem? ...és ekkor kaptam a fejemhez. Én marha, itt, a Satumus gyűrűjén. Mert most már értem, miért vacakolhatnak ezek, a kutatók most az én posztumuszomon. A cédula miatt. Amin egy hu- moreszkötlet volt azokról, akik fent dolgoznak a háztetőkön, csak lent van a szöveg, s ezt fel is jegyeztem azonnal magamnak. Ez az! Éppen a kezembe akadt a cédula a zsebemben kotorászva, s olvasni kezdtem egy épülő ház tövében, mit is akartam én ezzel a cédulával ... Aztán hirtelen minden megvilágosodott előttem. Itt dolgoztak a tetőn. (egri) 1971. július 25., w&s&smff
