Népújság, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-23 / 172. szám

A KISZ VIII. kongresszusa előtt:

Az előkészítés első szakaszát sikeresen befejeztük

Beszélgetés Németh Lászlóval, a KISZ Heves megyei

Bizottságának titkárával

r A KISZ központi bizottsága 1970. december 21-i ülésén határozatot fogadott el arról, hogy a Vili. kongresszust 1971. decemberében össze kell hívni. Ennek a határozatnak a jegyében tartott ülést a KISZ Heves megyei Bizottsága ez év március 31-én, ahol a kongresszus élőkészítésévéi és lebonyolításával kapcsolatos megyei feladatokat tárgyalta. Az alsóbb szintű KISZ- bizottságok is elkészítették saját munkaprogramjukat. Alapszervezeti KISZ- és párttitkári értekezletéken ismertették, vitatták meg az előkészítés és végrehajtás munkáját. Az alapszervezeti felkészülési tervek után most a központi bizottság levelének („Tíz kérdés a KISZ- tagokhoz“) megvitatása folyik.

( Az alaposabb előkészítő .munkát segítette a június 28—30-a között a KISZ-ap- parátus részére Felsőtár- kányban megtartott értekezlet, ahol a központi bizottság titkárai és a megyei pártbizottság vezetői tartottak előadásokat

mi A szervezeti előkészítés mellett munkabizottságok is vizsgálták a megye KTSZ-szerveinek, -szervezeteinek életét. Milyen tapasztalatokat szereztek e bizottságok?

— A munkabizottságokban régi, mozgalmi múlttal rendelkező volt ifjúsági vezetők és a megyei KISZ-bi- zottságok tagjai tevékenykedtek. Az általános tapasztalat megnyugtató. A megyénkben dolgozó KlSZ-szer- vek, -szervezetek munkája általában megfelelő. Az ifjúsági mozgalomban dolgozó vezetők nagy része munkája, politikai és erkölcsi magatartása, rátermettsége alapján alkalmas funkciók ellátására. A fiatalok körében népszerűek, az ifjúsági munkát kedvelik, mozgalmi tapasztalatokkal rendelkeznek. Politikailag megbízhatóak, az illetékes pártszervek irányításával képesek a marxizmus—leninizmus szellemében nevelni a fiatalokat és az állami, társadalmi szervek előtt kellő hozzáértéssel, következetességgel tudják képviselni a fiatalokat, védeni az ifjúság jogait.

Gondjaink nem új keletűek. Az üzemekben folyik a legkiegyensúlyozottabb ifjúsági munka, de falun az elmúlt kongresszus óta nehezen és kis mértékben sikerült csak előre lépni. A falusi szervezést elsősorban az akadályozza, hogy kevés az odahaza, a termelőszövetkezetekben dolgozó fiatal és a pozitív értékek dinamikusabb ütemű fejlesztését még mindig nehezíti a szétszórtság, a falu .konzervatív hatása és esetenként a mező- gazdasági üzemek kedvezőtlen adottságai.

Sok az „elvesző” fiatal. Ezt a munkásvándorlás, a honvédségtől való leszerelés, a különböző iskolák befejezése utáni közömbösség, passzivitás eredményezi elsősorban.

Komoly gondunk az is, hogy a KISZ-tagság derékhadát a húsz év alatti korosz tály adja. A szervezeti prog ramok ezeknek a fiataloknak az igényei szerint állnak össze, amelyek természetesen nem vonzzák az „idősebbeket”. Sok helyen hallottunk olyan véleményt a megkérdezett húsz éven felüli KXSZ-tagoktól, hogy ők „nem mennek a gyerekek közé”

Érdemes lenne azon gondolkodni, hogy a program összeállítását meg kellene változtatni, mert a fiatalabbak számára inkább imponáló, ha felnőttesebb felada tokát hajt végre, komolyabb

munkákat bíznak rá, vagy

egészségesen kellene összeötvözni a korosztályok elképzeléseit. A lányok, fiatalasszonyok bekapcsolódása az ifjúsági munkába helyenként változó, de szinte minden helyen elmarad a kívánalmaktól és a lehetőségektől. Náluk már a jegyesség is sok esetben a KISZ-től való elfordulást jelenti, nem is beszélve a fiatalasszonyokról

— Az előkészítés egyik lényeges mozzanata volt a káderelőkészítés, itt mik a tapasztalatok? A függetlenített apparátusban várha- tó-e személyi változás?

— Megyénk ifjúsági mozgalmát irányító negyvenfős politikai függetlenített apparátus munkáját személyre menően az elmúlt napokban a területileg illetékes párt- bizottságokkal közösen értékeltük. E megbeszéléseken önkritikus és kritikus légkör uralkodott. Szemtől szembe megmondtuk a jót-rosszat egyaránt. Az előző években túlontúl is megfiatalított apparátus stabilizálására törekszünk. Személyi változás esetleg egy-két helyen várható, ahol a jelenlegi KISZ- vezetőt, vagy vezetőket az illetékes pártapparátusba viszik dolgozni.

Az alapszervezetek vezetése már korántsem ennyire stabil. Hatvan városban például két év alatt a KISZ- titkárok 40 százaléka kicserélődött. A vezetőségi tagiaknál még rosszabb a helyzet a megyében.

— Minden évben jelentős létszámmal folyik a KISZ-vezetők képzése Fel- sőtárkányban, a különféle hosszabb-rövidebb iskolákon, s ez nem kevés költséget jelent. Elgondolkoztató azonban, hogy mennyire nem kamatoztatják a tanultakat.

I

A jelenlegi vezetőképzésünket az idő túlhaladta és lényegesen javultak a feltételek is. A kb-határozat alapján mi is a több szintű, differenciált és egymásra épülő vezetőképzést akarjuk megvalósítani. Már ezen a nyáron is ennek a szellemében szerveztük meg a nyári táborokat, és a téli továbbképzés programját is ennek szellemében állítjuk össze.

— Megyénkben milyen erőt képvisel a KISZ és melyek a soron következő feladatok?

— Megyénkben jelenleg 633 KISZ-alapszervezet 21 936 taggal működik. A fiatalok között a káderelőkészítés fontosságát, az alapos szervezeti munkát szeretném említeni és azt, hogy az újonnan megválasztandó alapszervezeti vezetőségekben az eddigiekhez képest növekedjen a fizikai dolgozók, a fiatal párttagok aránya.

Nagyobb nyilvánosságot kellene adni a KlSZ-kong- resszus tiszteletére az Egri Dohánygyár és a viszneki tsz KISZ-alapszervezete által meghirdetett kongresszusi münkaversenynek. Kommunista műszakokkal, vasárnapokkal, sport- és kulturális vetélkedőkkel kellene még pezsgőbbé tenni a felkészítést, hogy a november 12-én megtartandó megyei KISZ- küldöttértekezleten és az azt megelőző járási-városi, nagyüzemi küldöttértekezleteken még sikeresebb munkáról tudjunk számot adni.

Kovács János

Az akták gyűlnek a bíróságon, az egyik tárgyalás követi a másikat; beadvány beadványra érkezik. A szárazon csengő, hivatalos köntösbe bújtatott mondatok mögött is érezni a fojtott indulatokat.

A felperes:

„Nem ingyen, hanem a házamért tartanak el."

Az alperesek:

„Mi készek vagyunk lelkileg is közeledni a felpereshez, csak rajta múlik, hogy miként élünk a továbbiak során."

A felperes 78 éves, nyugdíjas; értelmiségi, három szobás belvárosi ház tulajdonosa, négy évvel ezelőtt kötött öröklési szerződést a faluról jött munkás házaspárral. Kapott 50 ezer forint készpénzt, s ígéretet arra, hogy családtagként törődnek vele haláláig.

Amikor feladta a hirdetést, harmincnyolc (!) vállalkozó jelentkezett a „Csendes otthon” jeligére. Mindegyikkel beszélt, mérlegelte az ajánlatokat, s aztán döntött a fiatal házaspár mellett

Egy évig — egyetértés ?

— Eleinte minden rendben volt, úgy éreztem, hogy jól választottam, nyugodt öregkorra számíthatok. Egy év

\ után azonban kezdték meg- sokallni, hogy még mindig élek. Csak ezzel magyarázhatom, hogy az asszony kezdett elhanyagolni, megfeledkezett az idősebbnek járó tiszteletadásról, nem adott naponta friss ételt később vitákat provokált. Igyekeztem alkalmazkodni, úgy tettem, mintha észre sem venném a bántó megjegyzéseket ez azonban csak olaj volt a tűzre. Végül nem tűrhettem tovább, elvégre jogom van a nyugodt öregségre a saját lakásomban.

Elhallgat, az ajtóra tekint, majd a nyitott ablakot nézi, s megtoldja:

— Biztos hállgatózik, mindig így szokta, de mindegy

Egy elsárgult szolgabírói irat ♦ „...a gróf úr rendeléséből kikergettetvén ...!” ♦ Keit Szilváson, anno 1833.

A Gilitka-yölgyben történt...

k MTI. Július 33., péntek \

Bélapátfalvától nem mesz- szire, 5—6 km-re nyújtózik a romantikus szépségű Gi- litka-völgy, mégis nehézsé- ges a hozzájutás, mert a völgyet hatalmas sziklatest a Bélkő zárja el. Búcsújáróhely volt valaha ez a völgy, apró gyerekként magam is többször megfordultam itt Minden év július 26-án, Anna napján, énekszóval, harangzúgás közben indult ki Bélapátfalváról az összegyülekezett nép, az erdőrengetegben magányosan álldogáló kis kápolnához, másét hallgatni, áldást esedezni és erőt imádkozni a míves bajok napjaihoz. A „Gilitka-ká,polná”-rál (Kilit püspök nevének elferdítéséből ered az elnevezés) mai napig azt tartja a hagyomány, hogy ezen a helyen vértanúhalált halt szerzetesek emlékének emelték. „Paprakás”-nak is tiszteli a nép ezt a helyet itt köveztek agyon egy menekülő szerzetest. Más verzió szerint a kápolnát egy mikó- falvi születésű, Baranyi István nevű remete építtette, az apátsági templom köveiből. Baranyiról meg kell említeni, hogy neki tulajdonítják a bükkszentmártoni templom építését is; ugyancsak a bélapátfalvi kolostor romjaiból, gyűjtött alamizsnapénzből — 1726—

1739-ben. '

Azt már jóval kevesebben tudják a ma élő emberek, hogy a vallásos mondák mellett sokkal valóságosabb história is kötődik a Gilitka-völgy nevéhez. Az 1800-as évek első felében Kontz János uramnak, az „akkori szil vasi korcsmá- ros”-nak volt egy vaskőbé- nyája itten. . Ezen vasbányát 26 esztendő leforgása alatt békességesen bírván” halt meg Kontz uraim, egri lakosként Valami fél esztendeig birtokolta még a bányát fia, Kontz Károly, aki „azt gr. Keglevich Miklós úrnak eladta”.

Az új tulajdonos első intézkedése az volt, hogy a régi dolgozókat, a diósgyőri bányászokat, akik a bányát elfoglalták, s oda az ő szil- vási embereit belépni sem engedték, erőszakkal eltávolíttatta a Gilitka völgyéből. 1826-ban volt a diósgyőriek kiűzetése munkahelyükről, s hét évre rá, 1833. november 22-én Borsod vármegye szolgabírája Szilvásra érkezett, hogy az ügyben megtartsa személyes vizsgálatát Hét év! Ki mondhatná, hogy körültekintés nélkül és elhamarkodottan látott munkához?

A Gilitka-völgyi bánya- foglalás és a diósgyőri bányászok eltávolításának eseményét megőrző okmányra Gál Gyula tanár úr, Szilvásvárad múltjának szenvedélyes kutatója akadt rá, a Miskolci levéltárban búvárkodva. Ez az elsárgult szolgabírói irat tulajdonképpen tanúk meghallgatásáról készített jegyzőkönyv, érdekessége pedig hogy nem egyes szám első személyben, hanem (leginkább többes szám) harmadik személybén rögzíti • a vallomásokat.

Két kérdésre kellett a tanúknak válaszolniuk. „Kérdőpontok: 1. Vallja meg a tanú, hogy az apátfalvi határban, az ún. Gilitka-völ- gyén levő vasbánya néhai Kontz János halála után kire szállott, s jélenvalóké- pen is kinek a birtokában vagyon? 2. Azon idő után*

midőn ezen vasbányát a fen tnevezett néhai egri lakos Kontz Jánosnak fia, Kontz Károly gr. Keglevich Miklósinak) eladta, megszakadt-e ezen bányában való munkálkodás, vagy azon időtül fogva is mindég szakadatlanul folytatódott?”

A szolgabíró négy tanút hallgatott meg, s azok valamennyien egyformán vallották, „hogy az apátfalusi határban az ún. Gilitka-völgy- ben levő vasbánya mindenkor Kontz János, ennek halálával pedig fia, Kontz Károly birtokában és használatában volt... Kontz Károly a kérdéses vasbányát gr. Keglevich Miklósnak eladván, azóta a gróf birtokában vagyon.”

Az első tanú Hirundovics György 51 esztendős szilvá- si lakos, kőműves, aki „36 esztendő óta Szilváson lakván ... Kontz Jánost igen jól ösmerte”. Kontz János és Károly idejében a tanú gyakran dolgozott a kérdéses bányában, így „jól emlékezik reá, hogy az ott kiszedett köveket mindenkora szilvásváradi massába hordták.” Mind Kontz János és Károly idej ékben, mind azóta, hogy a gróf birtokába került a bánya, szakadatlanul dolgoztak benne. Egyetlen eset volt csak, amikor a munkálkodás megszakadt. A jegyzőkönyv így rögzíti ezt: „... hanem ennek előtte hét esztendőkkel (1826-ban — A szerk.), midőn Kontz Károly a grófnál eladta a nevezett bányáját, karácsony tájban a gróf úr rendelésébül negyedmagával kiment a tanú abba vaskövet hányni. Következő nap a diósgyőri bányászok kzhaitása véaett. Aminthogy akkor ki is hajÁ jelige: „Csendes otthon"

végtére is nem vagyunk egymáshoz kötve... hallja csak!

A fiatalasszony halkszavú,

beszélgetés közben könnyekkel birkózik:

— A gyerekünk miatt jöttünk városba, a jövőjét akartuk biztosítani. Nem akartunk vitát, hiszen véglegesen szándékoztunk letelepedni. Nem egy évig, hanem évekig nem volt probléma, mindig egy asztalnál étkeztünk, mindig Mária néni szedett előbb, ő ült az asztalfőn. Mindennap hús került az asztalra, évente két sertést vágtunk, csakhogy semmi kifogás ne legyen. Higgye el, rajtunk ma sem múlik semmi, mi ugyanúgy megadnánk mindent, ha elfogadná. Nem akarunk mi szerződést bontani.

Közbelép a harmadik

A férj így folytatja:

— Tudom, hogy az ember idős korára rigolyássá válik, így lesz velünk. is. Mivel természetesnek tartottuk ezt, igyekeztünk mindenben alkalmazkodni Mária nénihez. Hiába, mert közbeszólt a baráti kör, jelentkezett egy újabb igénylő, aki behálózta az idős asszonyt.

— Szilveszter után kezdődött, addig csak célzásokat hallottunk a szomszédoktól, nem sokat ad tunic rá, úgy tettünk, mintha mi sem történt volna. Később azonban Mária néni jelentette be, hogy a bírósághoz fordul, leéri a szerződésfelbontást. Akkor már záporoztak a vádak, hogy nem vagyunk hozzá illő társaság, műveletlen falusiaknak nevezett. Nem tudtuk elképzelni, mit tegyünk, férjem gyomorvérzéssel feküdt a kórházban, bíróság előtt sosem álltunk, néhány hét alatt teljesen, kikészültünk idegileg. Hová menjünk, most, amikor már gyökeret vertünk a városban, megalapoztuk jövőnket.. ? S most mindez felboruljon, csak azért, mert közbelép egy harmadik, akinek már rutinja van szerződésielbontásban.

Az idős asszony másképp beszél:

— Jogom van a nyugalomhoz, senki sem kényszeríthet arra, hogy tűrjem a sértéseket, elvégre a pénzemért, a vagyonéri kellene törődni velem.

Együtt vagy külön ?

Eddig az érvek, ellenérvek sora. Aligha mérvadó, hogy mikor jelentkezett a harmadik, , a szerződésbontásban jártas, a lakásra pályázó, hiszen egy tény: az egyetértés felbomlott. Inkább azt érdemes kérdezni, hogy ismét eggyékovácsolható-e ?

— Mi hajlandók vagyunk mindent elfelejteni, s úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Sokat‘költöttünk a ház tatarozására. Ha négy évvel ezelőtt OTP-lakást igényeltünk volna, most már a sajátunkéban laknánk. Nem mehetünk az utcára. Ha semmiképp nem kell a főztünk, abban is benne vagyunk, hogy a szerződést életjáradékira változtassuk —, összegez a házaspár.

— Ragaszkodom a szerződés felbontásához. Űj eltartóm majd kifizeti az 50 ezrét, az eltartási és a lakásta- tarozási költségeket is. Nem óhajtok egyezkedni, elegem volt a szekálásokból —, közli végleges döntését az idő« asszony.

A per folytatódik, ki tudja mikor zárul, mert mindkét fél tanúkat nevez meg, bizonyítani akarva igazát. A fiatal házaspár éveken át valóban igyekezett alkalmazkodni, korántsem volt szűkmarkú a szerződéskötéskor, hiszen jövőjét akarta megalapozni — tegyük hozzá azt is — becsületesen. Mária néni nemcsak törődést, hanem szeretetet is igényelt, az otthon légkörét remélve, természetesen a maga módján értelmezve a fogalmakat. Jogos kérdés, hogy elképzelhető-e ez, ha mindkét fél elsősorban jól akar járni, s az üzletet tartja szem előtt, megfeledkezve arról, hogy az emberek lakva ismerik meg egymást.

Pécsi István

tódván a diósgyőriek ezen bányábul, azután többé nem dolgoztak benne, hanem

ezen egy eseten kívül, valamint azelőtt... úgy azután is a gróf birtoka alatt szakadatlanul és minden meg- háborítás nélkül dolgoztak. .

A második tanú' a dobsi- nai származású, 56 éves Accipit'er Mihály, ki „22 esztendő óta a szilvási vashámorba mint massás dolgozván, s állandóul itt lakván” jó ismerője a dolgoknak. Vallotta, hogy a Gilitka- völgy bányájából kikerült vasköveket mindenkor a szilvási vashámorba hordták s azokat ő olvasztotta ki. Majd elmondotta, hogy „diósgyőri bányászok is dolgoztak ezen bányában vagy hárojn hónapokig. Kik el akarván tilalmazni a gróf embereit ezen bányáiul, a gróf őket kikergette a bányábul, s az általok kihányt vasköveket is, melyek mintegy 10 szekérrel lehettek, letartóztatta s a szilvási hámorba be is hordatta.”

A 62 esztendős szilvási lakos, Drovtsák Ferdinánd neve alatt a következő vallomást olvashatjuk: „Ennek

előtte 31 esztendővel (1802- ben — A szerk.) a gróf édesatyjánál néhai Keglevich Ádámnál Szilváson sáfárja lévén, jól tudja a tanú,- hogy ugyanezen esztendőben kezdődött el s állítódott fel a szilvási mássá. A gróf ezen időben a tanút mint akkori sáfárját és Kontz Jánost, mint akkori szilvási korcsmárost elkül- dötte s rájok bízta, hogy keresnének a Bikkbe vagy ahol találnának vaskőbányákat. Ezeknek keresését a tanú emlékezetére Kov.tz János magára vállalván, jól tudja a tanú, mivel maga is jelen volt, hogy mind az apátfalvi határban levő kérdéses vasbányát, mind pedig a nekézsenyi ■ határiam levőt Kontz János találta fal. r tanú emlékezetére ezen két bányábul kihányott

vasköveket mindenkor a szilvási massába hordták,de azt is hídja a tanú, hogy 3 nekézsenyi vasbánya állandóan megmaradt a gróf Keglevich Ádám és Miklós birtokában hanem az apátfalusi vasbányát miképpen tehette Kontz János tulajdonának, minthogy annak keresésére költséget is még néhai Keglevich Ádám úr adott volt? — a tanú nem tudhatja.” Emlékezett még Drovtsák Ferdinánd ezenkívül arra is, hogy a „bányáknak mutungálására és megvizsgálására a szomolno- ki bányadirectiótul egy de- putatus úr lévén kinevezve.”

A negyedik tanú, Ivott József 40 esztendős, rozs- nyói származású kőműves azt mondotta el vallomásában: 16 éve szilvása lakos, s ez idő alatt számtalanszor dolgozott az apátfalvi vasbányában, ahonnét a kihányott vasköveket mindenkor a szilvási massába hordták. Ivots József és társai a fizetéseiket is Szilváson kapták ki. Megerősítette ő is azt a tényt, hogy „a diósgyőri bányászok valami 3 hónapokig dolgoztak ezen bányában, két hétig a tanú maga is vélek dolgozott, de azután a gróf rendeletéből a diósgyőri bányászok kikergettetvén ezen bányábul, az áltatok kihányott vasköveket is mind ide Szilvásra hordták, Diósgyőrbe pedig sohasem vitték...”

Eddig a diósgyőri bányászok Gilitka-völgyi bányafoglalásának és eltávolításának hiteles története. A névtelenek az egykori viszonyok embertelen nyomása folytán lettek lázadókká, s bélyegeztettek bányabitor- lóknák. Küzdelmes, kockázatos vállalkozásuk vetését zsenge kúrában .letaposták. Cselekvésük mind az ipar- történethez, mind a mun- kásmov.giüom legkorábbi kezdeteihez érdekes és értékes adalékul szolgál.

Fataky Dezső