Népújság, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-22 / 171. szám
Szer a a c»t i külpolitikai kommentárunk Egy hír és a cáfolata A JORDÁNIÁI ÉS A SZUDÁNT ESEMÉNYEK miatt napokon át elsősorban a Közel-Keletre figyelt a világ. A legutóbbi jelentések tanúsága szerint azonban ismét szó esik a Távol-Keletről is, méghozzá meglehetősen különös és nem kevésbé tanulságos vonatkozásban. Egy hírről, annak cáfolatáról és az így keletkezett ködfüggönyről van szó. A hír így hangzott: tízezer dél-vietnami katona, kétszáz harckocsi támogatásával benyomult Kambodzsába. Fél esztendeje ez a legnagyobb dél-vietnami katonai akció — tették hozzá a hírügynökségek. A Reuter külön megjegyezte, hogy újabb tízezer katonáról van szó, nem arról az ugyancsak tízezer dél-vietnamiról, akik már eddig is kambodzsai területen tartózkodtak. Aztán hamarosan megjött a cáfolat. Eszerint — és ez a dél-vietnami parancsnokság szóvivőjének hivatalos nyilatkozata — „a közelmúltban semmilyen dél-vietnami egység nem lépett kambodzsai területre’* a szóban forgó szektorban. Tízezer katona már komoly kontingens és a Reuter általában megbízhatónak bizonyult hírügynökség. A hír és a hivatalos cáfolat közöt túlságosan nagy az ellentmondás, Saigonban is érezték, hogy valamit még mondani kell. Mondtak is. Ugyanaz a szóvivő közölte, hogy „a harmadik körzettel határos szektorban” ugyan sor került egy nagyobb „tisztogató” hadműveletre, de abban kizárólag a már korábban is Kambodzsában tartózkodott egységek vettek részt MI TÖRTÉNT? Ezt persze nem lehet tudni, de az csaknem biztos, hogy nem egyszerű ténybeli félreértésről, hanem sebtében megváltoztatott döntésről lehet szó. Ha az új döntés Washingtonban született, akkor talán nem független Nixon pekingi útjának bejelentésétől: a Fehér Ház aligha venne szívesen most egy új dél-vietnami egységek Kambodzsába özönléséről szóló jelentést A hadműveletre sor kerülhet, de másképp hangzik, ha nem új, hanem már Kambodzsában tartózkodó egységek hajtják végre... ez az egyik lehetőség. Ha a döntést Saigonban hozták, akkor az egyik ok a hadművelet parancsnokló irányítójának, Nguyen Van Minh altábornagynak a személye lehet. Minh ugyanis előzetes hírek szerint jelöltetné magát a saigoni választásokon és nem egy Saigonba akkreditált nyugati tudósító úgy értesült: Thieu tábornok, az elnök és Ky tábornok, az alelnök egyetért abban, hogy Minh altábor- nevét minél kevesebbszer emlegessék. VAGY HA MÉGIS, minél zavarosabb vonatkozásban.. Például úgy, hogy ő a parancsnoka azoknak az egységeknek, amelyek — „át sem lépték” a kambodzsai határt Koszi gin fogadta Rinesint Koszigin szovjet miniszterel- - nők a Kremlben fogadta Rmcsin (jobboldalt az első) mongol külügyminisztert. A megbeszélésen (Koszigin mellett) részt vett Gromiko külügyminiszter is. (Telefoto — TASZSZ—MTI—KS) Mi less a gerillák sorsa? Rajt előtt az Ápollo 15. Az Apollo 15. három űrhajósa — David Scott, Alfred Worden és James Irwin — szerdán az amerikai űrhajó július 26-ra kitűzött fellövését megelőző orvosi vizsgálatoknak vetette magát alá. A földi irányító személyzet szerdán a „Sólyom” nevű holdmodul elektromos berendezéseit ellenőrizte. Az Apolló 15. több mint százórás tudományos programján a Hold körüli soksok „rejtély” felderítésének megkísérlése szerepel. Az egyik ilyen rejtély a Hold kora. Az eddigi szovjet és amerikai űrkutatási programok keretében a Holdról a Földre szállított kőzetminták alapján 3,2—4,3 milliárd évre becsülik a földünket kísérő égitest korát. De vajon pontosan mikor keletkezett a Hold? Ha a tudósoknak erre a kérdésre sikerül választ adniok, akkor talán sikerül megállapíta- niok keletkezésének körülményeit is, amelyek még mindig felderítésre várnak. A másik izgalmas kérdés a Hold hőgazdálkodása. Szerdán reggel őt palesztin gerilla kelt át az izraeliek által megszállt területre, hogy megadja magát — közölték Tel Aviv-i illetékesek. Ketten közülük sebesülten érkeztek. Az AFP jeruzsálemi illetékes forrásból származó értesülése szerint Izraelben mindez ideig nem hoztak döntést az oda menekült gerillák „státusáról”. Cáfolták mindenesetre azokat a híreket, hogy a menekültek „normális polgári életet” élhetnek a megszállt területeken. A jordániai kormány hivatalos lapja, az Al-Rai szerint 1859 palesztinaí gerilla hagyta el az országot, illetve fordított hátat a mozgalomnak az ötnapos belháború alatt és után. Ezeknek mintegy 40 százaléka családi otthonába vonult vissza Jordániába, 30 százaléka Szíriába, illetve más arab országokba ment át. A jordániai hatóságok 500 gerillát köröznek a fennálló törvények megsértése, közülük 320-at az izraeliekkel való összejátszás (!) miatt. §fadggyaBcc^B"£«at Az egyesített parancsnokság terveinek megfelelően a Varsói Szerződés tagállamai hadseregeinek törzsei és had- táp-egységei július 12. és 21. között hadgyakorlatot tartottak a Lengyel Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság területén. A hadgyakorlaton részt vett az egyesített fegyveres erők törzskara, valamint a lengyel néphadseregnek, a szovjet hadseregnek és az NDK nemzeti néphadseregének a törzskara és hadtápegységei. A hadgyakorlatot Szergej Sztyemenko hadseregtábornok, az egyesített fegyveres erők vezérkari főnöke, lengyel részről pedig Mieczyslaw Obedzinski tábornok, a lengyel néphadsereg főfelügyelője irányította. A gyakorlat a szoros harci együttműködés és a kölcsönös megértés légkörében folyt le. Elősegítette a szövetséges hadseregek törzskarainak és hadtá'pegységei- nek további összehangolását és a testvéri hadseregek barátságának erősítését. A Nixon—Mao kézszorítás előtt (t.) R „piros kiiyvecske” a tengerárról Genf és Varsó: a kézszorítás előzményei Akaid Jó néhány nyugati — elsősorban amerikai — újság, amely könnyedén leírta az elmúlt napokban: „radikális fordulat történt Kína és az USA viszonyában.” Már fogadásokat is kötnek arra vonatkozólag: mit is jelent a Fekingben és Washingtonban egyszerre közölt bejelentés, amely szerint „Nixon elnök, Csou En- laj miniszterelnök meghívását elfogadva 1972. májusa előtt látogatást tesz a Kínai Népköztársaságban.” A kérdések lényege így foglalható össze: mikor utazik Nixon Pekingbe; milyen témákról tárgyal majd Csou En-lajjal (és egészen bizonyosan Mao Ce-tanggal is); milyen mélységű megállapodást kötött a további kapcsolatokra vonatkozóan rejtelmes pekingi repülőútján, Kína mai vezetőivel Henry Kissinger, Nixon első számú külpolitikai tanácsadója? A feltett kérdésekre akkor könnyebb a válaszadás, ha kellő figyelemmel vizsgáljuk Nixon rendkívüli tv- nyilatkozatának egy részletét. „Amint az elmúlt három évben többször hangsúlyoztam, nem lehet tartós és szilárd béke a világban a Kínai Népköztársaságnak és 750 milliós népének részvétele nélkül. Ezért tettem több kezdeményező lépést, hogy megnyissuk a kapukat országaink normálisabb kapcsolatai előtt” — mondta Nixon. Az elnöki megjegyzések természetesen nemcsak ama a különleges engedélyre vonatkoznak, melynek alapján, sok év után először, amerikai és kínai asztaliteniszezők labdái pattoghattak egy kínai pingpongasztal fölött. A kereskedőkomsm 497L július 22, csütörtök nek és újságíróknak adott amerikai utazási engedélyek számos kereskedelmi korlátozás embargórendelkezés, megsemmisítése előzte meg a republikánus elnök nemzetbiztonsági tanácsadója repülőgépének pakisztáni startját és kínai földre szállását. Sőt: a Nixon-íéle „nyitást'’ hosszú esztendők politikai előkészítő munkája előzte meg. egyáltalán nemcsak a republikánus párt politikusainak oldaláról. Most, hogy Nixon belpolitikai ellenlábasai, a demokraták, szinte egyöntetűen üdvözlik az elnök elhatározását, érdemes visszapillantani az USA Kína-politikájának néhány esztendejére. Volt persze az amerikai— kínai viszonyban igen sok látványos szitkozódás, átok- özöp, fenyegetődzés is. Ha Pekingből körülbelül ötszáz „utolsó és legutolsó figyel- beztetést” küldtek Washingtonnak amerikaiak légi vagy tengeri határsértései miatt, amerikai politikusok és sajtóemberek sem voltak restek nyugtalanítóan fenyegető hangú nyilatkozatok sorában „skurpulus nélküli agresszornak”, „véres kezű terrorista bandafőnökök gyülekezetének” titulálni a pekingi vezetést, kormányt, politikai személyeket Nemcsak Kínában ismerték jól Mao Ce-tung híres kis vörös könyvét, a „Maobi bliát” — ennek hatodik fejezetében található az a kínai r oportok által oly sokszor hangosan felolvasott idézet: „Az amerikai imperializmus mindenütt garázdálkodik, ezáltal önmagát teszi a világ népeinek ellenségévé, és egyre jobban elszigetelődik. .. A világ népeinek az amerikai agresz- szorok ellen zúduló haragos tengerárja feltartóztathatatlan ..Most azonban Pe- kingben már készülnek az „elszigetelt” Egyesült Államok elnökének fogadására és teljességgel valószínűtlen, hogy Nixont „a harag tengerárja”. sokkal inkább a kínai udvariassággal korszerűen párosuló diplomáciai etikett várja majd. A Kissinger—Csou En-laj beszélgetés ugyanis csak pont volt az i betűn: befejezése a régóta folyó kínai— amerikai megbeszéléseknek. A két ország, amely között 1949, a Kínai Népköztársaság megalakulása óta sohasem volt nemcsak diplomáciai, de tulajdonképpen semmiféle szabályos államközi kapcsolat sem, régóta készül erre a magas szintű találkozóra. De térjünk csak vissza egy kicsit az előzményekre. 1945 szeptember 2-án Japán kapitulál és az addig Japán megszállás alatt levő Tajvan-szigetet ismét Kínához csatolják. 1945-től 1949- ig a kommunisták vezette népi demokratikus mozgalom forradalmi polgárháborúban megdönti a Csang Kaj-Sek vezette Kuomin- tang-klikk uralmát és 1949. október elsején kikiáltják a Kínai Népköztársaságot. Csang Kaj-Sek, fegyveres erőinek maradványaival Táj- van-szigetére menekül, ahol az amerikaiak segítségével bábkormányt alakít, s ezzel megakadályozza, hogy a Kínai Népköztársaság elfoglalja helyét az ENSZ-ben. 1950 júniusában Truman amerikai elnök, hogy megakadályozza Tajvan felszabadítását, elrendeli a sziget amerikai megszállását. Ezekben az években semmiféle kapcsolat nem volt a két ország között. Az Egyesült Államok — kissé leegyszerűsítve a dolgot — egyszerűen nem akart tudomást venni a Kínai Népköztársaság létezéséről. Lassan azonban változni kezdett a helyzet. A teljesség igénye nélkül — hiszen a kínai—amerikai kapcsolatok teljes története könyvtári anyag! — érdekes most felvillantani néhány epizódot a kínai—amerikai kapcsolatok előkészületi te- vékenységóbőL Az első, nem ritkán figyelmen kívül hagyott tény Csou En-laj 1955- ös kjielentése. A bandungi konferencián mondta: „A kínai kormány hajlandó az Egyesült Államok kormányával leülni és tárgyalásokat kezdeni, hogy a Távol- Keleten mutatkozó feszültségek enyhítésének kérdését és különösen a Tajvan-terü- letén tapasztalható feszültség enyhítésének kérdéseit megvitassa.” Ez a mondat 1955. április 23-án hangzott el: a diplomácia titkos archívumaiban őrzött papirosok tudnának csak felelni arra, hogy a válaszmondatot kies mikor mondotta ki — a lényeg azonban az, hogy 1955. augusztus 1-én Svájcban, Genfben a két ország követi —nagyköveti szinten tárgyalásokat kezdett. Három esztendőn át a semleges országban, a Léman-tó part- j cnííirí csöndjében tcrgycLck a kínai és az amerikai diplomaták. 1958 óta egy szocialista főváros, Varsó a megbeszélések színhelye. Igaz, voltak hosszabb-rövi- debb (néha egy évig tartó) szünetek — de a Peking— Washington-párbeszéd lényegében tizenhat éve tart. De hát miről tárgyaltak? Hivatalosan soha nem mondották meg egyik fővárosban sem, csak (nagyon is szándékos!) amerikai elszólásokból tudjuk, mi is zajlott előbb Genfben, aztán a lengyel királyok egykori vadászkastélyában, a Mysli- wieszki palotában. Még mielőtt a részleteket próbálnánk összeállítani, hallgassunk meg két olyan amerikait, aki nyilván egészen pontos értesülésekkel rendelkezik, vagy rendelkezett a kínai—amerikai tárgyalások hangulatáról, tárgyáról, kilátásairól. Az első Dean Rusk — kijelentése pillanatában az Egyesült Államok külügyminisztere, 1965. augusztus 23-án egy sajtóértekezleten ezzel a mondattal képesztette el hallgatóit: „Azt hiszem, hogy az utóbbi tíz esztendőben Peking- gel több vitát folytattunk, fontosabb problémákról vitáztunk, mint minden más kormány, amely Pekinget elismeri. ..” A másik, nyilvánvalóan igen jól értesült férfiú, John Gronouski volt, varsói amerikai nagykövet, aki jó néhányszor ült a varsói tárgyalóasztalnál, szemben kínai kollégájával. „Ezek a varsói beszélgetések lehetővé teszik, hogy a két ország a problémák egész sorát vitassa meg, különösen a délkelet-ázsiai helyzetre vonatkozólag. A délkelet-ázsiai helyzet komolysága ezeket az összejöveteleket még, fontosabbá teszi” — mondta Gronoulski, 1966- ban, az amerikaiak vietnami agressziója kiterjesztésének egyik kritikus szakaszában. Egy harmadik tanú szfinxein mé^ dtw^ •— tud,.. (Folytatjuk.) Lengyelország nemzeti ünnepe Ma huszonhét esztendeje, 1944. július 22-én. az ezeréves Lengyelország történetének legjelentősebb fordulópontjára került sor: a fasizmus elleni harcot vezető Lengyel Nemzeti Fclszabadítási Bizottság manifesztumban hirdette meg az új, demokratikus, független állam létrehozását. Ekkor még javában dúlt a háború. A hitleristák megszánva tartották Lengyelország területét, még folyt az embermilliók megsemmisítése a haláltáborokban De a szovjet hadsereg és a kötelékében harcoló hazafiam lengyel alakulatok elérték a lengyel határt és megkezdték az ország felszabadítását. Chelm a neve annak a városnak, amely elsőnek szabadult ki a fasiszta megszállásból, itt hirdették ki az új Lengyelország létrejöttét. A felszabadulás utáni első tennivaló a hitleristák szörnyű rombolásai, pusztításai után az ország újjáépítése volt. A feladat nagyságát érzékeltetik a rideg számok: a megszállás évei alatt a fasiszta népirtás és a harcok következtében hatmillió lengyel vesztette életét és a nemzeti vagyon negyven százaléka semmisült meg. Amiként a szovjet hadsereg győzelmei tették lehetővé Lengyelország felszabadulását, ugyanúgy a szovjet segítség döntően járult hozzá az újjáépítéshez, az elpusztult ország életének újraindításához. A következő években a lengyel nép kifejezte akaratát, hogy felszabadult hazáját nem a hajdani feu- dáiís-burzsoá uralkodó osztály javára, hanem saját boldogulására építi újjá. Az országban népi demokratikus fejlődés indult meg és csakhamar szertefoszlottak a nyugati orientációjú tőkés restaurációi tervek. A lengyel nép nagy sikereket ért el a szocialista építés útján: az elmaradott agrárországból modern iparimezőgazdasági állam született. A fejlődés ütemét tekintve világviszonylatban is előkelő helyet foglal el, s ha csak a legutóbbi évek átlagát tekintjük is, az ipari termelés évenkénti több mint 8 százalékos emelkedése a legnagyobb elismerést váltja ki. A társadalom vezető ereje, a Lengyel Egyesült Munkáspárt rendszeresen elemezte az ország fejlődését és ráirányította a figyelmet az újabb és újabb tennivalókra. Vezetésével a néptömegek létrehozták a szocializmus anyagi-technikai bázisát, a modern nagyipart. A párt az utóbbi években felismerte, hogy a fejlesztés extenzív tartalékai kimerültek, ezért át kell térni a korszerűbb módszerekre, mindenkelőtt az ipar kulcságazatainak, a legfejlettebb technológiával működő vállalatoknak a gyorsabb fejlesztésére. Ugyanakkor — mint a legutóbbi kormányintézkedésekből is kitűnik — a LEMP új vezetése nagy súlyt helyez a lakosság anyagi és kulturális színvonalának emelésére, s az igénybe vehető tartalékok mellett e célra használják fel a nemzeti jövedelem számottevő hányadát. A szocialista lengyel állam huszonhét év alatt nagy nemzetközi tekintélyre tett szert következetes békepolitikájával, az európai biztonság erősítése érdekében tett kezdeményezéseivel. A Varsói Szerződés és a KGST tagállamaként Lengyelország nagy megbecsülésnek örvend a szocialista táboron belül és azon kívül is. Nemzeti ünnepén igaz barátsággal, őszinte elvtársi és testvéri szeretettel köszöntjük a lengyel népet. Kívánjuk, hogy a következő időszakban is sikeresen építse szocialista hazáját, eredményesen küzdje le a nehézségeket és gyümölcsözően formálja jövőjét, s járuljon hozzá továbbra is a viiáabé- ke biasoltásához (KS)
