Népújság, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-27 / 150. szám

^-MÜV Megyénk az irodalomban Mintegy két éve a fenti címmel egy sorozatot kezd­tünk azzal a céllal, hogy be­mutassuk Heves megye iro­dalmi emlékeit Páratlan és ritka vállalkozás volt ez, mórt. tudtunkkal még egyet­len megyei lap sem mérte fiú hasonló Jelleggel a szű- totbb haza szépirodalmi vo­natkozásait Szép és gazdag eredményhez vezetett ben­nünket a vizsgálódás, amely nemcsak feledésbe merülő emlékeket hozott felszínre, dé rendszerezte meglevő is­mereteinket is. Küzdelmes évszázadok, a magyar törté­nelem,' a hazai művelődés­történet és társadalmi fej­lődés lelkesítő és józanabb ■Bemjéletre intő adatai tá­rulkoztak ki az itt szereplő temertető cikkekből. Me­gyénk újságolvasó közönsé­gét akartuk emlékeztetni ezekre az értékekre, s ha egyes müvek új ráolvasására, vagy az eddig ismeretlen frók megismerésére ösztö­nöztünk, akkor sikeres volt pfillalkozásunk. ? örülünk annak is, hogy ' aok segítséget kaptunk az í olvasóktól, akik levélben és szóban Cgyelmeztettek ben­i nünket az egyes helytöné­1 nett emlékekre. Feltehető, hogy így is kimaradt cikk­sorozatunkból néhány olyan író és irodalmi mű, akinek és amelynek helye lett vol­na az újság hasábjain. Bí­zunk benne, hogy a jövőben alkalom szerint is vállalkoz­hatunk ezek összegyűjtésére és méltatására. Most, amikor —■ mintegy összefoglalásképpen —, újra áttekintjük megyénk irodal­mi kapcsolatait, köszönetün- ket fejezzük ki mindazok­nak, akik segítséget nyújtot­tak munkánkhoz Biztosak vagyunk benne ugyanis, hogy a jövőt építő mai ember csak múltjának ismeretében tudja szépen és okosan for­málni remélhetőleg egyre boldogabb életét. A magyar történelem vi­haros évszázadában talál­koztunk először megyénk és az irodalom szoros kapcso­latával A XVI. század tö­rökellenes harcai között vált a históriás ének műfa­jának legkiválóbb művelőjé­vé Tinódi Sebestyén, aki há­rom alkalommal járt Eger­ben (1548, 1552, 1555), és je­lentős művekben számolt be az egri végvár hősies har­cairól. ö az eseményeket frissen feldolgozó énekmon­dó leleményességével króni­kát írt a történelmi esemé­nyeiből, de a magyar nyel­vű világi líra első igazán nagy alakja, Balassi Bálint már . katona volt Egerben (1579—1582). A vitézi élet vonzotta Egerbe a XVI. szá­zadi lengyel költészet jelen­tős alakját, Adam Czah- rowskit is, aki szép költe­ményben (Eger gyásza és a híres egri vitézségről), a vár 1596-os elestét siratta el. Heves megye jelentős iro­dalmi kapcsolatokkal rendel­kezett' az elkövetkező évszá­zadokban is. A főúri barokk költészetet képviselő Koháry István — aki" részt vett az egri vár '1687-es felszabadí­tásában , ugyanúgy hoz­zátartozik ezekhez a kapcso­latokhoz, mint a kuruckor két jelentős irodalmi képvi­selője, II. Fikóczt Ferenc és a zágoni Mikes Kelemen. A fejedelem emlékirataiban szólt a megye és a szabad­ságharc kapcsolatairól. Mi­kesnek pedig híre« Török- országi leveleit őrzi az egri Főegyházmegyei Könyvtár. A XVIII. század végének gazdag irodalmában ott ta­Ká II ** ‘ -'f Sí 1871. június 27., vasárnap táljuk a nemesi költészet két olyan képviselőjét, mint a tamaörsi Orczy Lőrincet és az Egerben diákoskodó Gva- dányi Józsefet. De egri diák és szeminarista volt a ma­gyar szentimentális lírát rep­rezentáló Dayka Gábor is, akár a Martmovics-mozga- lom elfojtása után börtön- büntetést is szenvedett Ver­seghy Ferenc. Járt azonban Egerben Kazinczy Ferenc is, ég itt született a reformkort megelőző magyar irodalmi élet egyik legszínesebb egyé­nisége, Vitkovics Mihály. Vitkovics költészete mellett számunkra különösen, jelen­tős A költő regénye című műve, amely hű képet ad a századvég egri polgári éle­téről. Emlékeztető cikkeink so­rában külön foglalkoztunk az egri lyceum tanszékveze­tő tanárának, Pápay Sá­muelnek a tevékenységével, aki az 1796-tól tartott elő­adássüt foglalta össze A ma­gyar literature esmérete cí­mű munkájában. Ez a mű az elődök kísérletei után az első rendszeres irodalomtör­téneti összefoglalás, amely előkészítette Toldy Ferenc irodalomtörténetírói mun­kásságát. A reformkor gazdagon fel­virágzó irodalmában is meg­találjuk a Heves megyei írókat és témákat Az iro­dalmi kritika legjelentősebb képviselője a Szűcsiben szü­letett Bajza József volt, a gyöngyösi (nagyrédei) Vá­dlott Sándor pedig költésze­tével írta be nevét irodal­munk történetébe. Az ő test­vére volt az a Vahot Imre, aki elsősorban lapszerkesz­tőként dolgozott, de eredeti műveit is számon tartja az irodalomtörténet. A reform­kori nemzeti eszxnélés nagy művének készült Vörös­marty Mihály Eger című eposza, és Tárkányi Béla papköltő vendégeként 1844- ben megfordult a városban a kor legnagyobb költője, Pe­tőfi Sándor. A szabadságharc bukása utáni irodalmi életet sajáto­san színezték a Petőfi nyo­mán haladó, és lényegében a népiesség vonzásában alkotó költők Változatos teljesít­ményeket tartunk számon ezek között: a vesztett for­radalmi harc után Gyöngyö­sön bújdosott Sárosy Gyula, az Arany Trombita híres köl­tője, Gyöngyösről indult, de hivatalnokként az egész me­gye kulturális felemelkedé­sét segítette a tehetséges költőként induló Zalár Jó­zsef, és kevésbé volt tehet­séges, de a Mátra-vidék költőjeként még epigoniz- musával is megemlítendő a gyöngyösi Spetykó Gáspár. A XIX. század végének és a századfordulónak irodal­mában kiemelten méltattuk az Egerben született Bródy Sándor színes életművét, a népies prózát szecessziós lé- lektanisággal és szerkesztés­sel megújító Gárdonyi Géza egri éveit, Tolnai Lajos fel­olvasóestjét, Bíró Lajosnak, a századforduló jelentős no­vellistájának és publicistá­nak hevesi kapcsolatait, és Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényének egri motívumait. Századunk magyar irodal­mából jellegzetes életmű­vekre hívtuk fel az olva­sók figyelmét. Az egri szü­letésű Kálnoky László lírá­ja fokozatos elmélyülést mu­tat, lehiggadt, bölcs élet- szemlélettel átszőtt kései ver­sei mai líránk legszebb gyöngyszemei közé tartoz­nak. Dormándon született RePtenyik Zsinmond, aki kü­lönös életsorsával, nagyha­tású, olvasmányos regényei­vel és merészen újító drá­máival vált korunk jelentős írójává, S végül egy rövid pillantást vetettünk azokra az új arcokra, akiknek élet­műve napjainkban már fi­gyelemre méltó (Iszlai Zol­tán, Utassy József, Oravecz Imre. Solymár József, Végh Antal). Hosszú évszázadokat idéz­tek a sorozat cikkei, és időt­álló értékeket, vagy múló, kevésbé ismert törekvéseket elevenítettek fel. Bármilyen jelenségről volt azonban szó, mindig az alkotó és a mű iránti megbecsülés vezette toliunkat. Ez persze nem- akadályozott meg bennünket a tárgyilagos ítéletmondás­ban, hiszen minden igyeke­zetünk arra irányult, hogy az olvasó ne csak a tények­ről, de azok értékéről is kapjon tájékoztatást. Ez a vázlatos összegezés újra meggyőzött bennünket arról, hogy érdemes volt megyénk irodalmi emlékeit rendszere­zettebben áttekinteni, s most, amikor befejezzük a Megyénk az irodalomban cí­mű sorozatot, az olvasótól azt kérjük, hogy a jövőben is megértéssel és tárgyilagos kritikával kövesse megyénk irodalmi életét, amelyben — reméljük —, mindig ráis­mer majd örömökkel és bá­natokkal . változó életének művészi ábrázolására. , . Nagy Sándor NADASS JÓZSEF: Találkozások . Lukács Györggyel Ne |em érzem magam illetékesnek, hogy kísérletet tegyek Lukács György gazdag életének, nagyszerű művének akár­csak felvázolására is. Olyan jelentős szemé­lyiség, olyannyira korszakalkotó, egyedülál­ló, mindnyájunk életét magasító jelenség volt, hogy méltatlan lenné hozzá valami­féle felületes fogalmazás, felszínes, szokvá­nyos szó. Azoknak a kortársaimnak, aki­ket nemcsak életművével ajándékozott meg, de azzal is, hogy gyakrabban vagy sűrűb­ben találkozott velük, viszont kötelességük, hogy a találkozások felejthetetlen emlékét rögzítsék. Ezt kísérlem meg én is. Már kora ifjúságomban, az első világhá­ború előtt, ismertem és tiszteltem Lukács György nevét, tudtam róla, hogy haladó, baloldali gondolkozó, azok közé tartozik, akik az új Magyarország előkészítésén fá­radoznak. De szemtől szembe egy történel­mi napon találkoztam vele először, akkor hallottam először beszélni. 1919. március 21-én elméleti vitaestet hir­dettek a régi képviselőházban, a Sándor ut­cában. Lukács György volt az előadó. Nem akarom szépíteni, kerekíteni az emléket, bizony, már nem emlékszem rá, hogy mi volt előadásának a tárgya, de akkoriban ez sem nekem, sem a többieknek, - a termet zsúfolásig megtöltő hallgatóságnak, nem volt különösen fontos. Tudtuk, hogy Lukács kommunista esztéta, a változásért kiálló fi­lozófus, biztos, hogy a forrongó, forrada­lomba átcsapó élet igazságait hirdeti. A harctérről néhány hónapja hazatért, lesze­relt katonák, a társadalmat átalakítani aka­ró munkások, diákok türelmetlenül várták az előadást. De alig mondott Lukács György néhány mondatot, hirtelen abbahagyta, mert mellette az emelvényen felbukkant egy rangjelzés nélküli, katonaruhát viselő fiatal férfi, a hetek óta illegalitásban rej­tőző kommunista vezetőség tagja, Szamuely Tibor. És a terembe harsogta: — Győzött a forradalom, kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot! Lehetetlen szavakkal visszaadnom akkori érzéseinket, valamennyiünk izgalmát! És oly természetesen vettük, hogy Lmtács, a tudós, velünk együtt indult kifelé, beleol­vadva a tömegbe, amely az Lntemacionálét énekelve, leszedte a termet díszítő zászló­kat és a lobogókat magasra emelve tódult az utcára. Lukács György következő előadása ugyancsak emlékezetes számomra, márcsak azért is, mert az én kérésemre tartotta meg. ötvenkét esztendeje, 1919. júniusában a budapesti vörösőröknek művészi előadást rendeztem a Nemzeti Színházban és Gábor Andor biztatására Lukács Györgyöt kértem meg, ő tartson bevezetőt. Az ezerféle el­méleti feladattal és gyakorlati teendővel terhelt közoktatásügyi népbiztos vállalta, hogy egy olyan közönségnek, amelynek na­gyobbik része először volt színházban, a színpad és a művészet jelentőségéről be­széljen, érzékeltesse, mit jelent Ady, mit Bartók. Milyen kár, hogy akkor még nem volt "magnetofon, hogy annak a pompás, merész, bölcs előadásnak a szövege nem ■maradt az utókorra. Bizonyítaná, hogy Lu­kács György már akkor, 1919. júniusában világosan felismerte, hogy milyen szoros, fontos kapcsolat van a nemes művészet és úgynevezett egyszerű emberek (akik egy­szerűen emberek), felemelkedése között és mindenütt, ahol módja volt rá, hirdette és segítette ezt Aztán jött a bukás, jötték az emigráció keserves, gyötreimes évei, ültem az emig­ráns tömegétkeztető helyek gyalulatlan asz­talai mellett, kozmás undorító szagok, se­lejtes ételmaradékok, elmosatlan edények bűzének felhői alatt Balázs Béla, Kassák Lajos, Lukács György és más annyi érde­mes foradalmár társaságában. És voltak vitáink is, nagyrészt tisztelettel magamban dohogtam csak kultúrpolitikai ellenvélemé­nyemet,. de volt úgy, hogy — később talán éppen Kassák Lajos megítélésében —, le is írtam egyet és mást, ami nem volt azonos Lukács György állásfoglalásával. De az mu­tatja e nagyszerű férfi és példamutató, jel­lem tisztaságát, hogy amikor később, már 1947-ben, Kassák Lajos hatvanadik szüle­tésnapjára nyilatkozatot kértem tőle, fe­ledve a régi ellentéteket, elismerő sorokat küldött. Oly időben, amikór nem volt di­vat, meghajtani a zászlót Kassák Lajos előtt. Hű tudott, akart maradni eszméihez, mindenkori igaz meggyőződéséhez:, ahhoz, ami szerinte a közösséget szolgálja. Téve­dett is, de soha nem érdekből, mindig ab­ban a hitben, hogy így szolgálja az ember magasodását. És ha észrevette, hogy téve­déseit a számára legfontosabb ellen akar­ják felhasználni, felemelte tiltakozó szavát. Utoljára két év előtt találkoztam vele, a Parlament ünnepi csarnokában. A Tanács- köztársaság kikiáltásának ötvenedik évfor­dulója alkalmából hívtak össze bennünket, átvenni a kitüntetéseket. Az előttem levő sorban ült. kivel is beszélgetett? Hevesi Gyulával? Nem, Kőhalmi Bálával, aki azóta szintén már elment. Félig tréfásan, félig komolyan méltatlankodott. — Délelőtt kitüntetés-átvétel délután kettőkor ünnepi ülés, öt órakor fogadás, hát ki birja ezt? Mit képzelnek, nekem dol­gom van, munkám, mondom,, dolgoznom kell... egyszerűen nem engednek a mun­kámhoz ... Irigykedve, csodálattal hallgattam, * néztem törékeny, de tulajdonképpen nem törődött alakját.­Nyo’cvannégy éves volt akkor és haragu­dott, ha esy napra, két érára elszakították a munkájától. ZELK ZOLTÁN: Es ennyi Ügy ír verset a költő, mint aki temetőben szélrázta, huhogó fák közt átfut éjidőben s hogy rettegését űzze: dúdol, vagy fütyörész. És ennyi az egész. DEMÉNY OTTÖ: Fűzfasip Halld a legegyszerűbbet a nem feledhetőt új ágat hajt a fűzfa mindeneknél előbb olajzöld kérge fényes belül nedves síkos két gyűrűt vágj köré és elforgathatod majd nyess belé ovál- ívű körömnyi rést húzd le a könnyű héjat vágd el az ág felét s visszahelyezve ismét a kérget — kész a síp már elfújhatod rajta az első tavaszit ritmustalan de éles és tiszta hangot ad suhan kék víz fölött fényfodros ég alatt TOLDALAGI PÄL: 1/ •* I •• •• Különös ember ? Könyveket vett kezébe, zenét hallgatott, sétált, a telet nem szerette, hanem a színes, széttárt nyarat élvezte, melyben olyan édes időzni, , a beíkatárba nyúló éjszakákat, az ősi jelekkel és tüzekkeí telített sűrűséget, ilyenkor megnőtt, lassan valaki nyéllé lépett, és átölelte biztos karokkal, és vezette az_ időn túli, tágas, széi-ncm-jarta terekre,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents