Népújság, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-09 / 108. szám

GALYASI MIKLÓS:

Az alkotás

A legnagyobb mfi gyáva dadogás csak, a szó gátolja, véső, hangjegyek.

Szobor vagy kép: hogyha bajnaltájon a nap csókjával párzanak hegyek.

Muzsika: ha erdőt tarol la a szék

Ha szarvas hívja párját valahol.

Ha paszta fölött délibáb henyél, vagy haris szól lenge nád alóL

A vers, a dal, a kép viseltes nha

Idő koptatta, foltozott, szakadt.

Az Igazi, a kl-nem-mondott mfi as, mi a művészetben sírva bentmarad).

DARAZS ENDRE:

Reggeli öt

Lass« megborotválkoaom

Elfésülöm ritkát hajam Es nyakkendőm, s kékcsíkost, Felbogozxan nagy gnndow

Aratón vtsszanéxdk még,

De asm hív vissza tenkise S tot madárzajos kerten ét Hazamegyek a semmibe.

LAKATOS JSXTAMs

PROMÉTHEUSZ

Miért gyűlölsz? Tép májam, ea a Mjsá

de tisztedet, sas, túl ne teljesítsd.

Ha jóllaktál, beszélgess, ülj fülembe« hadd higgyem, galamb vagy. szelíd.

Gyötörsz? Az a tfiz akkor is enyém voB| —adom, tovább az emberelmek.

A titán még szabad lesz. Te pedig, keaes madár, követsz. Tlgyáo, szeretlek.

KATTAS FERENC:

láttam a tündér cigánylányt egy tóba fulladt szigeten, kétágú hajfonata szállt a szélben, a fellegeken.

Másutt sétáló páva eolt, egy kertben a tenyeréből madarat etetett s dalolt az örökös szenvedésről.

Dávidhoz szőtt, hogy nincs kenyér, mondta a panaszos Imát, könyörgött egy csöpp életért, s holtan • papi mennybe szállt.

Fekete birkák harangot szíve kondult, mikor elment.

Azóta liliom harangoz

érte, — nem kapott kegyelmet.

Hegyekből felhőkre lépve elbolyongott a világban.

Gyökerét a földbe verte és kinyílott egy virágban.

MEZEI ANDRAS:

PÉLDÁUL

Például pékszagot például bodza Illatot aszfalt felett például kapucsöngőt mit el nem érhetek dühödt házmestert lakót

például nagy futásokat az Almássy térig labdát és gombokat

például szabad utcát és nyitott kapukat

■fl őknek én virágot Ifi nem veszek — 111 mondtam ennenma- I i I gamnak, gondolád III konstrukcióim egyi- UJ két építgetve, mi- Hi közben arra is ügyeltem, hogy jobb lábam külső szegélyére lépjek, mert lúdtalpgyanús lábamon igen lazán ült a cipőm, különösen a jobbikon. A szembejövő autók reflektorai bántották a szememet (miért olvastam reggel a napon? olyan szenvedély lök a szemrontásba, mint a ei garet, tához), az elhaladó kocsik piros, hátsó lámpái meg jól estek: az autók közül netán mindig az a jó. amelyik megy. nem pedig, amelyik, jön? Lásd: utánafeküdni — aláfeküdni,

— Nincs rChögifvaiőbh. mint a férfi, akit felültettek (nem jött el a nő a találkozóra. nem találta otthon a nőt. mert nem megbeszélt időben, csak úgy he-he meg- lepeléként ment el hozzá) — és ott a kezében az a rohadt csokor, felszarvaxása saépoé- gem szimbólumaként (szépítene a csalódás?), odavágná a járda tövébe, de csak szorongatja, mert a kezébe áD>

Hernádi Miklós:

Monek

ne végig virágot

• szorongató tartás. mégod»> felé menet A kezéhez nőtt a csokor, Így szokták monda,

— Ha vAmam célhoz érti ■ csokor, nem éri meg, lm csak egyszer Is rajtam marod, és olyan szégyenben sétálhatok vela visszafelé, mintha kilógna valamim. Miért útálom magam, holott semmi okom rá? Gondolkozz: a mások útálatát csakis nagy-nagy cnszeretettel verheted vissza.

— A virág vonzereje • nőknél, ebben majdnem Mates vagyok, valahogy így fest: ha értéktelen marhaságokra ennyit szán a pasas, biztos nem vágja földhöz valami drágább holmi sem. Vagy túlbecsülném a logikájukat? fis alá az ösztönös, megérzéseiket? Hogy a virágban az őserdei mi voltunk alázatos elismerését látják, mert ugyebár ők adják a természetes ízt (klorofill, bibe, ozmózis — mi jut még hin* télén eszeimbe, már megint okos vagyok), szóval fik adják a természetes ritmust a glédába teremtett nagyvárosi (és nemcsak nagyvárosi) életrendhez, és a virág megvételét távolról irányítva, manipulálva (jó szó) bennünket is megpihentetnek a széndi- oxid-emésztő zöldfélék egész- séget fgóró nyugalmában? (Lélegzet).

— Ha ugyan természetesnek lehet nevezni a kikent- kifent ábrázatukat, a mell- tartók-harisnyatartók béní- tásába rendelt tagjaikat. Meg a kontaktüvegek, haj szí nézők, szőrgyanták, mittudom)

én még micsodák! De a leg- rémisztőbb, hogy hasonlítanak egymásra. A fejük-nya- kuk egy. szöget aár be 3 tör-.

zsüttel (nemes, üreges edényt egyfajtaképpen vetik át lábukon ■ lábukat, egyféleképpen babrálnak egyféle Öngyújtóikkal is,

•» Nem mintha én nem hasonlítanék száz másra, de a* Istenit, én mégiscsak másképp mozdulóik. Ml mégiscsak; másképpen, mindnyájan másképpen mozdulunk. Ok ijesztő közhelyeket sem (hogy Is mondják?) átallanak kiejteni a szájukon, sorozatban. Miért nem mondja meg ne- ki& valaki, mindegy, hogy ki, hogy most már: pofa be? Még én se merem. Most es merném —

— Autók, autók — sáskák) Ok la sáskák. Hányszor, de hányszor hanyatlana hátra as ember, ők meg csak verik a vasat. Minimum a felük sem. mit se érez. csak a filmvászonról tanulja, hogy kell oL. vadoznl. De mindig megfogják az embert, a bőgősükről nem beszélek, elcsépelt dolog. De a kellő pillanatban kiadják magukat Teljesen« fis ez az, ami úgy szorul az ember nyakára, mint a hurok. Levenni nem lehet, mert az főbenjáró sértésnek számít. vigyorogni kell. és úgy tenni, mintha cirógatna a kötél,

— Mi az istent csináljak ezzel a csokorral. Hányszor megfogadtam !.. • „Semminek se örül jobban a nő, mint egy csokor virágnak. Hiszen nem az ára számit, a figyelem, a gesztus”. Ilyenkor még mélyebbre ülepszik bennem az eltökéltség, hogy virágot, azt nem! Villamoson se adom át a helyemet ha mellém, a legfiatalabb mellé furaksrik egy vénassacnay, és

á szatyrát tüntetőén a sóda- ramhoz nyomja. Tudni kell kérni. A nők nem tudnak kérni, semmit se tudnak, Visszaélnek vele. hogy léteznek, és a férfi, aki azért mindig felelős organ!sátornak hiszi magét szégyenkezik. hogy az emberiség fele, a nők. netán hiába léteznének. Kezd velük valamit

—- „Ronda férfiúi gőg. Rád- ismerek”. Jó, rendben van, katalizátorok a nők. serkentik as embert valamire, néha. De sohasem arra serkentik, hogy még jobban beléjük essen, nem. Mindig valami másra serkentik, valami jobbra, inkább távolítanak maguktól, a legjobb pillanatokban. Taszítanak, mint a mágnes, legalábbis a jobb nők. Valami nagy dologra lökik ki az embert De semmire sera juthaszt ha azt a kezdő lökést meg nem kapod tőlük, Azúrt zuhanok bele, hogy elszánhassak tőle; minél messzebb.

— Hülye locsogás, hány

ilyen filozófiát végigásít az ember a nőkről, mégsem állja meg. hogy másokat ugyanezzel ásíttasson, De mindegy, ez fontos dolog, megér néhány gondolatot, még ha az eredetiségéről eleve le is kell tenni Most úgyse tudnék mást csinálni, legalább füstölgők egy kicsit. Itt van például ez a nő. kicsit messze van, de azért látom. Egy Opelből mászott ki, a börze- kés gavallérja máris gázt ad, sebességváltás közben búcsút int, Ahogy a nagykönyvben. a nő nagyon jó. Férjes asszony lehet, azért gyalogol egy háztömböt. A kapuja előtt mégsem bontakozhat ki egy autós pali kát;

— Wem Is házba lgyekszO^

Odalép as úttest felól egy kis. kocsihoz. Leállt taxi. Szóval, így állunk? Beül, elhajt Fel. katttntatja a aöld taxilámpát. Jöhet a kővetkező kuncsaft fin meg ott maradok csuklik egy nagyot a szivem. Még a> «erkölcse" sem ábrándít ki,

■■ «ősi cgyeoBscaK senusa sem ábrándítana ki. Még egy hintalóból sem. Mi az Isteni csináljak? Miért kellett elhatároznom, hogy nem veszek többé nőnek virágot (nőnek virágot — nőnek virágot» reklámkínrím). fis ha már elhatároztam miért felejtettem el as egészet? Minősíthetetlen ez a szellemi henye: aég.

Bekerülők as éjszakai órák szétterülő Idejébe. Tíz őrs múlt ..Feledhetetlen színházi estékről” térnek otthonukba, vagy „feledhetetlen színházi vacsorához" valamelyik étterembe a párok, a nőkön fehér kimenőkabát denevérkabát, csuklya, stóla, boleró; azsúr. A férfiakon — 6, szörnyűség, miért nem adtok magatokra, társaim? — selyemsál. Nekem meg itt ez a csokor a kezemben. Marhaság. Ki látott már tíz óra után virágos férfit? Ezt még megkeserüli valaki. Ha legalább plasztikbomba lenne a csokorban. Itt egy virágárus pultja. Ráteszem a csokrot, lassan, még felrobban,

Belerúgok a kapuba, úgy lököm ki. Az előbb majd hasraestem egy kukában. Felkaptatok egy lépcsőn. A második emeleten, mint mindig. eszembe jut Hédi. Elre- begek egy cseppet sem áj tetős fohászt a nőhöz, gyermek, korom amazonjához, talán fönt vár a harmadikon. Persze, hogy nem vár senki. Még a világítás is bedöglött a harmadikon.

Kulcs, bilincs, lábtörlő, Hangfogó, mindenki alszik. Lerúgom a cipőmet (mégis megúszom lúdtalp nélkül?). Húsz fekvötámasz, negyven guggolás, nem bánom, egy cigaretta, összepakolok holnapra. Talán kibírom holnap estig. De virágot bizonyisten Mm veszek.

•mmm

ÜICflR 'TOlHES#