Népújság, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-27 / 123. szám
A NAP 19*71. május 27., csütörtök A Nap kél: 3.56, nyugszik: 19.27 órakor A Hold kél: 6.01, nyugszik: 22.41 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon HELLA nevű kedves olvasóinkat. A HeUa ősi germán név és jelentése a mai német nyelv „heil” szava után: „világos”. Ebből a névből alakult ki az oroszban rendkívül közkedvelt Olga. 375 évvel ezelőtt halt meg Pellegrino Tibaldi, olasz építész és festő, a késő reneszánsz egyik legjelentősebb mestere. Képein Michelangelo plasztikus formáinak hatása, az emberi test monumentális kezelése érvényesül. A Palazzo Dúcaié belső kiképzését is Tibaldi végezte, s több palotát, valamint templomot épített Milánóban. II. Fülöp király meghívására 1587-ben Spanyolországba utazott, ahol freskókkal díszítette az Escorialt. Csak 1596-ban tért vissza Milánóba, s csak- hamar meghalt. Műveit az elgondolás nagysága, az architektonikus tagok világos elrendezése, a formák szépsége, a részletek harmóniája jellemzi. Időjárás; Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, tübbfelé záporeső, zivatar. Elénk délnyugati, nyugati, a zivatar idején átmenetileg megerősödő és északnyugatira forduló szél. A nappali felmelegedés nyugaton kissé gyengül, máshol alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 21—26 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete tegnap 11 órakor Siófoknál 22 fok volt. Együttműködési megí Pest, Komárom, Nógrád és Heves megyék tanácsai között Az együttműködési megállapodás első közös rendezvénye ezekben a napokban zajlik Budapesten. E négy megye 50 művelődésügyi vezetője. valamint Pest megye 150 meghívott népművelője tanácskozik a közművelődés. az oktatás helyzetéről, feladatairól. A következő megbeszélést a nyáron Salgótarjánban tartják, ahol a nemzetiségi községek kulturális életének problémáit vitatják meg. A négy megye képzőművészei részt vesznek a Zebegényben megnyíló Szőnyi István képzőművészeti szabadiskola kurzusán, augusztus 20-án pedig a Pest megyei Tanács díszudvarán adnak műsort a megyék „Röpülj páva” körei. R megyei pártbizottság Lenin-emlékpiaketlilvel tüntették ki a kiváló szakszervezeti propagandistákat Kedves ünnepséget rendeztek szerda délelőtt a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának székházában, ahol az MSZMP Heves megyei Bizottsága — egyetértésiben az SZMT elnökségével — Lenin-emlékplakettel jutalmazta azokat, akik több éven keresztül aktív, lelkes munkát fejtettek ki a szakszervezeti politikai tömegoktatás érdekében. Az ünnepségért Lévai Ferenc, a megyei pártbizottság propaganda- és művelődési osztályának vezetője tartott előadást. Értékelte a szakszervezetek propagandatevékenységét, ismertette a soron következő legfontosabb feladatokat, majd a megyei párt-végrehajtóbizottság elismerését és köszönetét tolmácsolta azoknak, akik oda- adóan és fáradhatalanul munkálkodnak azért hogy a párt és a kormány célkitűzéseinek végrehajtására mozgósítsák a dolgozók tömegjeit. Ezután került sor a megyei pártbizottság Lenin-em- lékplakettjeinek átadására. Szabó Istvánnak, az SZMT titkárának, Lévai Ferenc nyújtotta át a kitüntetést, amelyet még 22 szakszervezeti propagandistának adományoztak. Milyen a város közlekedése ? Sopron város közúti balesetelhárítási tanácsának vezetői tegnap tapasztalatcsere-látogatásra érkeztek EgerT IT-rendexvények Gyöngyösön Két érdekes rendezvény kapcsolódik a TIT-hez Gyöngyösön, amelyek közül az egyik már lezajlott, a másik pedig a mai nap eseményei közé tartozik. Ma délután 6 orakor a Fegyveres Erők Klubjában japán kisfilme- ket láthatnak az érdeklődők^ amelyekhez Dala László, az ÉRTI tudományos munkatársa fűz kommentárt. A másik rendezvény a Bugát Pál Kórház klubtermében zajlott le mintegy 40 részvevővel. Taylor Biológiai pokolgép című könyvének egyes filozófiai tételeit vitatták meg a jelenlévő orvosok és tanárok. A dr. Bénáé Sándor és dr. Bráziczki Imre előadása utáni vitát dr. Jámbor Ottó vezette. Több eper, alacsonyabb ár Csongrádban eddig csak a fóliával védett területeken szedték a korai földiepret, ezért csak kisebb mennyiségben, magas áron kerülhetett piacra a kedvelt gyümölcs. Most megkezdődött a szabadföldi termés szedése és így naponta növekszik a piacra küldött mennyiség, és csökken az ár. Szerdán a megyei értékesítő központ újszegedi, domaszéki, szatymazi és egyéb felvásárló telepein mintegy 100 mázsa földiepret vettek át és szállítottak el. A Szeged környéki epreskertek illatos gyümölcsét jelenleg Budapestre, Győrbe, Miskolcra, Tatabányára és Debrecenbe szállítják. PIACI Alma piros kilója 4,20—10 forint, alma fehér 3,30—6 forint, étkezési burgonya kilója 2.40— 3,70 forint, 2 kg-os csomagolásban 6—8.60 forint, szárazbab kilója 11—20 forint, dió héjas 11— 19 forint, dióbél 50—60 forint, fokhagyma 'kilója 8—14 forint, vöröshagyma 8 forint, vöröshagyma 2 kg-os 17,50 forint, vöröshagyma 1 kg-os 9.20 forint, kelkáposzta kilója 4.50 forint, fejes káposzta 7 forint, mandula héjas 18—22 forint, mandulabél 65—75 .forint, mák 53 forint, ógyökér kilója 12 forint, ósárgarépa kilója 10 forint, torma 18 forint, zellergumó 8,30 forint, tojás darabja 1—1,30 forint, saláta 0,90—1 forint, retek 1,10—1.80 forint, zöldpaprika 1.20 —1.80 forint, zöldpaprika tv darabja 3—3.80. forint, újkaraláb csomója 3,10—4 forint, zöldhagyma 1—1.30 forint, paraj, tisztított kilója 5 forint, sóska kerti 6.50 forint, paradicsom kilója 52 forint, uborka 17 forint, karfiol kilója 10,50 forint, zöldborsó 13 forint, szamóca kilója 15—38 forint, cseresznye, májusi 13 forint. Alkotó gyermekek, alkotó pedagógusok Pedagógiai tudományos napok a megyeszékhelyen Heves, Komárom, Nógrád, Pest megyék művelődésügyi osztályai, a Pedagógusok Szakszervezete megyebizottságai, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola, a Magyar Pedagógiai Társaság Heves, Nógrád megyei tagozata, az Üttörőszövetség Heves megyei Elnöksége, a TIT Heves megyei Szervezete és a Heves megyei Művelődési Központ május 31-től június 5-ig továbbképzéssel és kiállításokkal összekapcsolt pedagógiai tudományos napokat rendez Egerben. Az országos szinten is újszerűnek számító rendezvénysorozaton neves szakemberek elemzik az alkotótevékenység pedagógiai és pszichológiai összetevőit. Az előkészítés már hónapokkal ezelőtt megkezdődött. A Pedagógus Szak- szervezet Heves megyei Bizottságának lelkes aktívái számbavették megyénk alkotó gyermekeit és pedagógusait. A vizsgálódás kiderítette, hogy komoly szellemi tőke kamatoztatásáról mondtunk le eddig. Értékes, változatos alkotások gyűltek össze: a gyerekek rajzokkal, politechnikai alkotásokkal jelentkeztek, megyénk közel kétszáz — szakcikkeket és módszertani tanulmányokat publikáló — pedagógusa írásainak bibliográfiájával vagy mutatványkötetekkel képviselteti magát a kiállításon. Az újító tanárok saját módszereiket és kísérleti eszközeiket mutatják majd be a tanácskozások résztvevőinek. Képzőművészeti alkotásokkal jelentkezik a kiállításon a Pedagógus Szakszervezet Heves megyei Bizottsága által szervezett és irányított rajzstúdió tizennégy tagja. A tudományos napok újszerűsége abban rejlik, hogy az elméletet és a gyakorlatot összekapcsolva vizsgálja az alkotó személyiség szerepét társadalmunkban, s az iskolában, mint pedagógiai közösségben. Érdekes ez a programsorozat, azért is, mert az új, a korszerű továbbképzési rendszer felé vezető út egyik jelentős állomása lesz, hiszen — mintegy kísérleti jelleggel — meghívnak gyakorló pedagógusokat is, akik részt- vesznek a vitákon. A tanácskozás újszerű, eddig még nem elemzett témákat vett fel. Vizsgálják — többek között — azt, hogy a rajz milyen szerepet tölt be a gyermek személyiségének megismerésében és formálásban. Helyet talál 104 gyerek? A szülőkön is múlik — Irodákból — szükségbölcsődék Mint ismeretes, néhány nappal ezelőtt jogos hivatkozással az épület állagára, bezárt az egri Ságvári Endre bölcsőde, amely több mint száz gyermeknek adott otthont (nem beszélve arról, hogy megérdemelt tradíciói miatt éppen ez az intézmény volt a leendő gondozónők tanibölcsődéje is). Bár igaz, hogy az illetékes szervek az elmúlt év októbere óta tudták, hogy „valami nincs rendben” a bölcsőde körül, de az ügyintézés, ahogy ezt annak idején a lapunkban is szóvá tettük, meglepően lassan folyt. Az egészségügyi szervek az épülettel kapcsolatos észrevételeiket — minit dr. Péteri Lajos, a megyei tanács egészségügyi osztályának anya- és gyermekvédelmi főelőadója lapunkat tájékoztatta. —, időben szóltak más tanácsi illetékes szerveknek. Ennek ellenére csak május 18-án érkezett meg az a határozat, amely máról holnapra megszüntette a bölcsőde létét. Mi legyen 104 gyermekkel? Az egri. Lenin, úti Háiriáu Kató bölcsődében egy iroda rovásara — talán nem is baj — közel 30 gyermekinek biztosítottak helyet. Ezen túl több más egri bölcsőde is helyet tudott adni több gyermeknek, s ahogy a megyei tanács egészségügyi osztálya intézkedett, még 40 gyermek — igaz, hogy nem a legideálisabb körülmények között — kapott helyet a védőnők irodájában, a terhestanácsadás rendelőjében és várószobájában és a megyei egészségnevelési csoport helyiségeiben. Meg kell jegyeznünk, hogy az Egri Dohánygyár is — valóiban nemes gesztussal — 13 helyet ajánlott fél a Ságvári bölcsődéből kimaradt gyermekek számára. A tudományos napok záróakkordjaként adják át megyénk kiemelkedő munkát végző pedagógusainak a pedagógusnapi kitüntetéseket A Technika Házában Előadás a gombaölő szerekről és a mesterséges növényi hormonokról Az Agrártudományi Egyesület Heves megyei Szervezetének növényvédelmi szakosztálya csütörtökön délelőtt Egerben, a Technika Házában tartja soron következő ülését. A meghívott szakemberek előtt dr. Kaptás Tibor, a Heves megyei Növényvédő Állomás laboratóriumvezetője tart előadást a szisz- temikus gombaölő szerek alkalmazásáról. Az előadó a továbbiakban ismerteti azokat a kísérleti eredményeket, melyeket az állomás laboratóriuma folytat megyénkben a mesterséges növényi hormonok vizsgálatára vonatkozóan. A szintetikus hormonok hatását uborkán, paradicsomon és dohányon vizsgálják a laboratórium kutatói. Az eddigi tapasztalatok szerint a szintetikus növényi hormonok meggyorsítják a tenyészidőt, és számottevő termésfokozó hatásuk is van. Virágos Mali óért Makót tavaly ilyenkor az árvízveszély miatt részlegesen kiürítették. Az akkori súlyos helyzetben nem foglalkozhattak az utcák szépítésével, a virágok gondozásával. Az idén azonban pótolják ezt a kényszerű hiányosságot és újból felélesztik az egy évtizede elindított „virágos Makóért” mozgalmat. Térítésmentesen adnak mindenkinek virágpalántát, aki vállalja, hogy otthona előtt az utcán elülteti. Nemcsak magánosok, hanem az üzemek, vállalatok, intézmények megbízottai is egymás után jelentkeznek az egynyári virágokért. be, ahol a hasonló sajátosságok között végzett baleset- elhárítási munkát a történelmi város forgalmát tanulmányozzák. A délután folyamán Berecz István a KBT Heves megyei Szervezetének elnöke fogadta a soproni vendégeket és a két testület vezetőinek hasznos megbeszélésére került son Ma Környei László r. alezredes. a megyei közlekedés- rendészeti alosztály vezetője kalauzolja a soproni vendégeket a városban azon az ..iskolabuszon”, amelynek segítségével az országban elsőnek a helyszínen oktatják a hivatásos gépjárművezetőket Eger forgalmi rendjére, a helyes és biztonságos közlekedésre. A KBT Sopron Városi Elnökségének tagjai látogatást tesznek a hevesi szervezetnél is, majd a délutáni órákban összegezik a tapasztalatokat Békenagygyűlés Gyöngyösön Az Országos Béketanács felhívásának megfelelően, a HNF megyei bizottsága akciójának alapián ma délután békenagygyűlést tartanak Gyöngyösön. A gyűlés helye a Mezőgazdasági. Gépjavító nagyterme, előadója Dobos Ferenc, a városi párt-vb tagja a Nemzeti Bank gyöngyösi igazgatója. A nagygyűlést, amely délután fél 4 órakor kezdődik, a HNF városi bizottsága szervezi. Segélykérő telefonok Segélykérő telefonokat szerelnek majd lei két, kilométerenként a balatoni autópálya két oldalára. ■ A készülékeket úgy kívánják kialakítani, hogy a későbbiekben fejleszthető legyen, például olyan —egymástól néhányszáz méterre elhelyezhető — optikai berendezésekkel, amelyek képernyőre kivetített KRESZ- szimbólumok segítségével figyelmeztetik a gépjármű- vezetőket az esetleges veszélyre. A gyógyító madárdal A Fekete-tenger partján lévő egyik üdülőhelyen, az Adzsarija szanatóriumban új eljárással gyógyítják az idegbetegeket. A gyógykezelés fontos eszköze — a madárdal. A szanatóriumban megrendezett madárdalestek kitűnő nyugtatószernek bizonyultak. Nyolc-tíz ilyen „kezelés” után az álmatlanságban szenvedő betegek kitűnően alszanak altató nélkül is, fejfájásuk csökken, közérzetük javul. IVrcelí a la It — 400 ezer forintos tíízksir Szerdán reggel műszakkezdés előtt a tmk-sok hegesztési munkát végeztek az Ag- ria Bútorgyár Knézich Károly utcai felületkezelő üzemében és egy kipattanó szikrától lángra lobbant a csarnokban tárolt gyúlékony anyag. A tűz továbbterjedését a csarnokon belül nem tudták megakadályozni és így meglehetősen nagy, mintegy négyszázezer forintos kár A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága 6a a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztői PAPP JAMOS. — Eladja a Heves megyei fcapfcladé Vállalat. Felelős kiadó: TÖTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 8. (Bt.: 43.) Telefon: 12-68., 12-73.. 20-49., 34-44. Gyöngyös: 18-07. Terjeszti a Magyar Posta, Előfizetési <tij egy tu5ras ÍD»— Et, Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél, index: 40 068. Heve* tns©f«J Nyomda Váltalak Eiger, BróAjt ateá t -«A«« keletkezett. A helyszínre érkező tűzoltóknak sikerült a lángok közül kimenteni a hegesztésnél használt gázpalackokat, ezzel elhárították a robbanás veszélyéi. Súlyos égési sebekkel szállították kórházba Zahorecz József brigádvezetőt és Hartman István munkást. A felelősség megállapítására A sérült ablakokon beszűrődő napfénynél ilyen látvány tárult a vizsgáló bizottság elé. (Foto: Pilisy)