Népújság, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-28 / 124. szám
yiLÄG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAP/A XXII. évfolyam, 124. szám ARA: 80 FILLER 1971, május 28.. péntek A CSKP XIV. kongresszusának harmadik napja Kádár János, az MSZMP KB első titkára beszél a Csehszlovák Kommunista Párt XIV. kongresszusán. (Telefoto CTK—MTI—KS) Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusának harmadik napja csütörtökön a mandátumvizsgáló bizottság jelentésével kezdődött. A jelentést Josef Kempny, a CSKP KB titkára, az elnökség tagja terjesztette elő. Az ülésen Alois Indra a CSKP KB titkára, az elnökség tagja elnökölt. A mandátumvizsgáló bizottság jelentésének beterjesztése után folytatták a vitát a két beszámoló és az ötéves terv tervezete felől. Elsőnek Karel Hoffmann, a Csehszlovák Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke, a CSKP KB elnökségének póttagja szólalt fel. Utána még több helyi küldött fej tette ki véleményét, majd külföldi küldöttségek képviselői szólaltak fel. Felszólalt Nguyen Van Thiu professzor, aki a DNFf küldöttsége nevében fejtette ki álláspontját. Utána N K. Krisnán az Indiai Kommunista Párt Központi Titkárságának tagja, az indiai küldöttség vezetője, Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára. A Leonyid Brezsnyev vezette SZKP küldöttség csütörtökön Prágában megtekintette az autógyárat a „Csehszlovákia Kommunista Pártja 50 éves” című kiállítást. Megyei kisipari szövetkezetek küldöttközgyűlése Egerben Felszólalt Rév Lajos, az OKISZ elnöke is öt év után csütörtökön ismét vezetőségválasztó küldöttközgyűlést tartottak a megyei szövetséghez tartozó kisipari szövetkezetek Egerben. Részt vett a tanácskozás munkájában Rév hajós, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az OKISZ elnöke, Fekete Győr Endre, a megyei tanács vb-élnöke, Barta Alajos, a megyei párt- bizottság* titkára, Szajlai János, a HVDSZ megyei bizottságának titkára, s a meghívottak között képviseltettél: magukat a megyei, a borsodi és nógrádi testvérszövetségek, jelen volt a szövetkezeti mozgalom több más vezetője is. . Karnis Pál KISZÖV-elnök köszöntötte a megjelenteket, majd a küldöttek kiegészítése, a választási munkabizottságok megalakítása után szóbeli kiegészítést fűzött a szövetséghez tartozó tagszövetkezetek legutóbbi ötéves munkájáról készített, s korábban közreadott beszámolóhoz. A jelentésből — egyebek mellett — kitűnt, hogy a megyei szövetkezetek a III. ötéves terv időszakában, különösen pedig annak utolsó három esztendejében jelentősen továbbfejlődtek. A változások azonban nem minden tekintetben felelnek meg az egykori célkitűzéseknek a legutóbbi vezetőségválasztó küldöttközgyűlésen hozott határozatoknak. Részben kielégítetlen maradt például a lakossági javító-szolgáltató igény, összességében: a korábbi tervidőszak zárásához viszonyítva a tavalyi év végén a tagszövetkezetek teljes termelése 227,6-ről 391,6 millió forintra növekedett. Az. építőipari szövetkezetek 67,4, az ipari szövetkezetek 76,5 százalékkal emelték termelésüket. A foglalkoztatottak száma elérte a 4680-ct, a szövetkezetek állóeszközeinek értéke 70 százalékkal gyarapodott, s így ttfr 78 miliő fórjai, míg saját vagyonuk együttesen 103 millió forint volt a múlt esztendő utódján. Ezután az ellenőraő bizottság beszámolója következett, majd hozzászólásokra került sor. Ennek kapcsán felszólalt Rév Lajos, az OKISZ elnöke is, aki — töb- ' bi között — a kis szövetkezetek jövőjéért aggódók kételyeit oszlatta el, s kedvet adott a további munkához, amikor a tízéves fejlesztési programról beszélt. A következőkben a küldöttközgyűlés felmentést adott az öt esztendővel ezelőtt bizalmat kapott vezetőségnek, hozzájárult ahhoz, hogy Karnis Pál, egészségi állapotára való tekintettel, saját kérésére — érdemei elismerése mellett — nyugalomba vonuljon. A szövetség, illetve az OKISZ ajánlásainak elfogadását követően kezdődött a választás. Ez alkalommal kilenc tagú vezetőségre, hat bizotiság elnökeire és tagjaira szavaztak. A KISZÖV új elnöke dr. Holló Béla lett. A küldöttközgyűlés a késő délutáni órákban ért véget. Napirenden s Az ingatlankezelő vállalat munkája, a lakbérrendelet végrehajtása Megtartotta első ülését az Egri Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága A város lakosságának nagy részét érintő probléma megvitatáséit tűzte napirendre, az Egri Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága első ülésén. Az Egri Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat feladatairól, a belvárosi rekonstrukcióról, az új lakásrendelet végrehajtásáról Zámbori Ferenc, az építési esj közlekedési osztály vezetője számolt be a vb tagjainak. Tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy a harmadik ötéves terv időszalcában nagymértékű volt az előrehaladás a lakás- felújításban, -korszerűsítésben. Ezen belül számottevőek az eredmények a belvárosi rekonstrukcióban. Eddig 31 épületben 165 lakást újítottak fel, illetve korszerűsítettek. Ezzel egy időben a városban 734 lakás fűtését korszerűsítették, emellett az elmúlt öt év során az ingatlankezelő saját műszaki részlege 17 584 olyan javítást végzett, amelyet a bérlők kértek. Akadályt jelentett a korszerűsítési munkákban, hogy a vállalat nem tudott minden esetben megfelelő mennyiségű ‘ szükséglakást biztosítani, s részben a különböző viták is akadályozták a folyamatos munkát, egyes bérlők maguk is gátolták a gyors intézkedéseket. A vállalat — a jelentés szerint — felkészült a negyedik ötéves tervben reá váró, az eddiginél jóval nagyobb feladatok megoldására. Ehhez igyekeznek a személyi feltételeket is biztosítani, s elkészültek a tervek a vállalat fejlesztésére is. A negyedik ötéves tervben tovább folytatódik a belváros rekonstrukciója, a belvárosi üzlethálózat fejlesztése, s a Csebokszári lakótelep központi fűtésének biztosítása is az ingatlankezelőre váró feladat. Jó munkát végzett a vállalat az új lakbértörvény végrehajtásánál is. Ezt bizonyítja, hogy a kiküldött 3381 lakbérmegállapításra csak 141 reklamáció érkezett, ez a kiértesítetteknek mintegy 4 százaléka. A reklamációk száma jóval atz országos szint alatt van. A reklamációk egy része csupán észrevétel volt, s mintegy felét továbbították a tanács illetékes osztályára döntés végett. A vita során a vb tagjai elismerésüket fejezték ki a vállalatnak és az építési osztálynak a harmadik ötéves terv időszakában elért eredményekért, s a negyedik ötéves tervre való alapos felkészülésért. ! Podgornif Kairóban .4 szovjet áliamfö egyiptomi látogatását méltatjuk lapunk 2. oldalán. Előbbre lépnek a liszkói nők Tanulnak a „gépes nők”, hogy szakképesítést nyerjenek és többet keressenek, megszűnjön a férfiakkal szembeni sértő megkülönböztetésük. A liszkói hétköznapokról lapunk 3. oldalán írunk. Méli — méz — még A méhész, a méhészet és-c szép szakma jövője szerepel Gyurkó Géza írásában lapunk 3. oldalán. Egy ifjúsági szervezet gondierhes hétköznapjai Szihalmon sem anyagilag, sem erkölcsileg nem támogatják a fiatalokat, amelyről Mentusz Károly riportja számol be a 4. oldalon. Egri Dózsa - Vasas Izzó Pöcsik Dénes edző nyilatkozik az idei felkészülésről és a szombati esélyekről a 6. oldalon. A vb első munkaülése Gyöngyösön A Gyöngyösi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága ugyancsak tegnap • tartotta első, munkaülését. A napirenden levő témák közül nagy érdeklődés kísérte a GYÖNGYSZÖV elnökének jelentését a városban végzett kereskedelmi és vendéglátóipari tevékenységről, valamint a hálózatfejlesztés feladatairól. A testület megállapította, hogy a fogyasztási szövetkezet jelentős mértékben elégíti ki a lakossági igényeket, és fontos szerepet tölt be .a távlati fejlesztésben is. A megépítendő mátrafü- redi szálló kérdése szintén sokoldalú megvilágításba került. Az igazgatási osztály vezetői ‘ az új lakástörvény végrehajtásának eddigi tapasztalatairól tájékoztatta a bizottságot. Itt került szóba, hogy az új lakásrendelet életbe lépése előtt mintegy 200 vállalati rendeltetésű lakás sorsa forog kockán. A végrehajtó bizottság megtárgyalta azokat a jelentéseket is, amelyeket a június 25-én megtartandó tanácsülés elé terjeszt majd a testület a középtávú pénzügyi, az idei városfejlesztési tervről, valamint az elmúlt évi feladatok végrehajtásáról. A városi tanács végrehajtó bizottsága részletes elemzés és vita utóin meghozta a szükséges határozatokat. Kapcsolataink különösen jók Magyarországgal Egerbe látogatott a FAO vezérigazgató-helyettese Több napos magyarországi Útja során csütörtökön Egerbe is ellátogatott Pierre Tervér, a FAO — az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete — fejlesztési ügyekkel foglalkozó vezérigazgató-helyettese. A neves vendeg dr. Karsai Ká- rolynak, a FAO Magyar Nemzeti Bizottsága főtitkárának kíséretében érkezett a megyeszékhelyre, ahol elsőként Nagy László, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője tájékoztatta megyénk élelmiszer-gazdaságának helyzetéről, fejlődéséről. Ezután Pierre Tervért Szalag István, a megyei tanács yb-elnökhelyettese fogadta. A vendéget főképpen a mezőgazdaság szervezete, a területi irányítás kérdései érdekeltél^, A fogadás után Pierre Terver a várossal, a történelmi emlékekkel ismerkedett. ★ A látogatás után lapunk szániára rövid interjút kértünk a FAO vezérigazgató- helyettesétől. — Milyen céllal érkezett hazánkba? — A magyar kormány meghívására látogattam az önök országába, s célom az, hogy még szorosabb kapcsolat alakuljon ki a FAO és Magyarország között. A FAO-n belül én a fejlesztési kérdésekkel foglalkozom, ezért elsősorban azt tanulmányozom, hogy a jövőben miként tudna Magyarország nagyobb segítséget nyújtani a FAO fejlesztési programjaihoz, ugyanakkor szervezetünk mit tudzőgazdaság fejlesztéséhez. Mostani látogatásom hasznosnak ítélem, hiszen egyrészt alkalmam volt beszélgetni a magyar élelmiszer- gazdaság vezetőivel, másrészt személyes tapasztalatokat is gyűjthetek a mező- gazdaságról. Tapasztalataimat bizonyára hasznosíthatom majd munkám során. — Milyen élményeket, benyomásokat szerzett hazánkban, megyénkben? — Sajnos, látogatásom időtartama nem hosszú, de mégis kedvező benyomásokat szereztem utam során. Megtekintettem a Balaton- újhelyi Állami Gazdaságot, voltam a keszthelyi Agrár- tudományi Egyetemen, városukat is meglátogattam. Nagyon érdekeltek a mezőgazdasági kutatás eredményei, s az, hogy Magyarország, mint szoriansíst _ szág. e kutatási eredmények birtokában miként tudna segíteni bizonyos területeken a fejlődő országoknak. — Milyennek tartja hazánk és a FAO kapcsolatait? — Elmondhatom, hogy különösen jónak. Szeretnénk, ha minél több országgal hasonló. kétirányú, kedvező kapcsolatot alakíthatnánk ki. Mint magánember pedig azt mondhatom, hogy Magyar- ország nagyon tetszett, elragadott a magyar vendégszeretet s őszintén sajnálom, hogy nem tölthetek több időt e szép országban. (kaposi) V endégürik <i vendéglátók társaságában. ...----------- . —.....—- __ XFoto; Tóth Cizsliá»