Népújság, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-25 / 121. szám

Sorok, képek a BNV-ről Napok óta belpolitikai életünk eseményeinek, a hazai és külföldi látogatók érdeklődésének előterében áll az idei Budapesti Nemzetközi Vásár, amelyen 36 kiállító ország adott egymásnak randevút, felvonultatva iparuk­nak valamennyi számba jöhető remekeit. Ezúttal is gazdag az anyag, sok a látnivaló, s közöt­tük természetesen rengeteg az újdonság is; a vendég bi­zony belefárad a sétálásba, a nézelődésbe. Talán a leg- vállalkozóbb kedvű embernek sem jut ideje, ereje min­denüvé eljutni, mindent szemügyre venni. Ennélfogva beszámolónkban mi is csupán képeket villanthatunk fel élményeinkből. ja, vagy éppenséggel aBHG nagydíjas tranzit telefon- központja készteti megál­lásra még a nem szakembe­reket is. Látványos a járműkiállí­tás, remekmű az IKARUS 280. típusú városi csuklós autóbusz, a lengyel Star C-28. jelű D 91-es kétszin­tes nyerges, pótkocsis von­tató, „telt ház”-zal szerepel szinte állandóan a Szovjet­unió, a többi népi demok­ratikus ország, vagy a Ke­letet idéző India, Pakisztán pavilonja. Csodás bútorok, még cso­dálatosabb ruhaköltemé­nyek, ruházati cikkek mu­tatják könnyűiparunk ered­ményeit és törekvéseit. A tóparton különlegességeket kínál a GRABOPLAST Győri Pamutszövő és Mű- bőrgyár, amelynek termékei gazdag színskálát ölelnek fel, könnyűek, szépek, s nem utolsósorban olcsób­bak a hagyományos bőrök­nél. A már 30 millió négy­zetméteres termelést a kár­pitos-, bőrdíszmű-, ruháza­ti- vagy a könyvkötőipar egyaránt hasznosíthatja. A közelgő vadászati világkiál­lítás jegyében született a korábbi „hüllőprogramot” v«'"-*-' im, Sűrű sorokban áramlik nap- nap után a vásári tömeg. Ezen a tavaszon is a Pe­tőfi -csam okban helyet ka­pott a KGM-vállalatok rep­rezentálják a legfeltűnőb­ben hazai gyáraink, üze­meink munkáját, igyekeze­tét. Itt találhatjuk — töb­bi között — a tv-csodákat, a VIDEOTON színes Vide- color, illetve az ORION Victoria nevű készülékét, ez utóbbit avval az érde­kességgel, hogy a hang már természetes irányból su­gárzik a néző, a hallgató Autó hátúi autó: a lengyelek kétszintes nyerges gépkocsija «méteres, robbanásbiztos amelynek során ügyes vad­képcsövével, a magnetofon bőrutánzatokkal kedvesked­és több fülhallgató-csatla- nek majd a divatkedvelők- kozás lehetőségével okoz nek. , újabb kellemes meglepetést. Ugyancsak a tóparton a Az egri Finomszerelvénygyár és a MECMAN-iroda közös bemutatója a Petőfi-csarnokban Arrébb az Elektroakuszti­kai Gyár kollektív tanító­gépe, tanító és vizsgáztató gépcsaládja vonzza a fi­gyelmet, míg másutt a Szer­számgépipari Művek pálya­vezérlésű tárcsás eszterga­Fővárosi Műanyagipari Vál­lalat cégtáblája mögött sze­rényen meghúzódva — ked­ves, praktikus víkendházak szomszédságában — a ró- zseszentmártoni műanyag­üzem 10—50 köbméter«» tá­Egy a nagydíjas termékek közül: a Beloiannisz Híradás­technikai Gyár telefonközpontja (Foto: Tóth Gizella) rolótartályai szereznek min­den bizonnyal további elis­merést „szűkebb hazánk” műhelyeinek. S a közelben „botlunk bele” egy másik Heves megyei jellegzetes­ségben az Eger—Gyöngyös vidéki Állami Pincegazda­ság Gyöngyösről „felgurí­tott” óriáshordójába, amely a történelmi borvidék szám­talan kuriózumával, apró- nagyobb emléktárgyaival csalogatja, s igyekszik még jobb kedvre deríteni a vá­sári népet. Az USA pavilonja — egy sajátos, külön világ: szá­zadfordulói képet ébreszt, nagyanyáink konyhájával, de odahelyezi mind járt mel­lé a ma háziasszonyának korszerű „műhelyét” is. Va­lamivel arrébb pedig har­sány hangon az 50—3000 dolláros vízágyat propagál­ják. Egy olyan fekvő, pihe­nő alkalmatosságot amely­ben a „derékaljat” hűtő, fűtő és ringató víztö­meg tölti meg pihe helyett, s a csupa fehér huzaton szendergőnek mozgatható színes tv-, beépített rádió- készüléke is van. Ebből is — abból Is egy kis ízelítő. Ez az idei vásár, amelyet egyébként érdeme­sebb megnézni — mint ol­vasni róla. (gyóni) Ki a jó vesető PUNDRÄS-PENDELYES korunkból ismerjük egymást. Együtt koptattuk az iskola­padot egészen az érettségiig, akkor szétágazott utunk, de egyetemistaként is sokat ta­lálkoztunk. Olyanok voltunk, mint a boróka, szúrósak, gö- csörtösek és fanyarok; utál­tuk a polgárokat és minden­kit, aki nem volt egyszerű, aki nagyképű volt, gőgös, flegma és üresen dicsekedő. Nemrég öeszeakadturik. Külföldi vendégekkel ebédelt a reprezentatív étteremben. Odacipelt az asztalukhoz, be­mutatott. mint régi-régi ba­rátját; vendégeit a tolmács­ra bízta és többé nem törő­dött velük. Alig győztük a sok beszédet, még az estébe is jutott belőle. Tudtam, hogy amióta nem találkoz­tunk, közéleti vezetővé nőtte ki magát, a közgazdász dip­loma mellé mérnökit is szer­zett, sokat jár külföldre. „És milyen vezetőnek tartod ma­gad.;.? — kérdeztem mellé­kesen. Ujjaival zöldköves gyűrűjét babrálta, úgy vála­szolta unottan: „Van hatal­mam és tekintélyem. Én ren­delkezem. a többiek végre­hajtanak. Én értékelem a munkájukat és tudják, hogy ettől az értékeléstől függ helyzetük és előrehaladásuk.” Hallgattam parttalan ömlen­gését. Hát ez lenne az én régi-régi barátom, aki va­laha utálta azokat, akik nem voltak egyszerűk, aki valamikor gyűlölte a nagy­képűséget, gőgösöket, fleg­máikat és az üres dicsekvő- ket? Meditálásomat s „ba­rátom” ömlengését egy öt­ven körüli férfi szakította félbe. „Ha ma már nincs szükség a gépkocsira és rám, akkor lepihennék” — mon­dotta. „Csak menjen...” — bocsátotta él a férfit hanyag kézmozdulattal A gépkocsi - vezető azonban az asztalnál maradt. „Szeretném megkér­dezni, a főnök úrnak melyik ágyra tetszik feküdni?” Fund rás-pen delves pajtásom nagy szemeit feléje tágítot­ta: „Ez miért érdekli ma­gát ... ?” A férfi természe­tes egyszerűséggel felelt: „Nem akarnám elfoglalni azt az ágyat, amelyik a főnök Műszakváltás Bányászarcok - közelről Festőnek kellene lenni ah­hoz, hogy ezeknek az arcok­nak a ráncaiból, a szemek­ből a tekintetből egyszerre közölni lehessen a benyomá­sokat; őszintén, mindent elmondva, ami róluk leol­vasható. Mert sokat monda­nak. Az élet véste rájuk nyomait. Az Űzd vidéki Szénbányák egeresein üzemében éppen a műszakváltozáshoz érkezünk. Azok, akik feljöttek már, átadják mentőkészülékeiket és indulnak mosdani. Ruhá­juk kő- és szénportól szür­ke, csizmájukon ott van a tárna agyaga. Találkoznak és „jó szerencsét” köszön­nek a lefelé igyekvőknek, akiknek oldalzsebében tíz­órai : kenyér, szalonna du- dorodik. —* Édesapám is bányász volt, s mint gyerek a viliói kőszénbányában kezdtem az életet 1937-ben. Hadifogság, munkásmozgalom, majd csa­patvezető lettem az elővá- jásnál. Később párttitkár is voltam a falumban, de az­tán csak visszajöttem ide. A frontfejtésen vagyok bri­gádvezető, ide 150 ember van beosztva. Szecskó Kálmánnal az át­öltözés, a munkába indulás előtti szabad félórában be­szélgetünk. Kiváló brigád vezetője: 1961-ben neveztek be a szocialista brigádmoz- galomba, s azóta már az aranykoszorút is elnyerték. Lánya Lengyelországban jár egyetemre, a fia ipari tanu­ló. Megállapodott ember. Életének jutalmát látja az elismerésekben. Nagy H. Pál és Varga D. György ugyancsak magáé­nak mondhat néhány elis­merő oklevelet, kitüntetést a hűségért, a 15—20 éve itt végzett munkáért. — A bányászatban nagy gond az utánpótlás, mi is sokat küszködünk ezzel. Megbecsülnek, biztonságo­sabb is a munka, de még­sem vagyunk elegen. Miért? A bányába először leszállni még most is szorongással jár, meg talán a lehetőségek sem mindig olyan nagyok már itt. — A gyerek megbecsüli a szakmát az apja után, de jönni mégsem akar. Ipari iskolába, sok egyéb szakmá­ba mennek, mindegyik ta­nul. Mi pedig megmaradunk itt. Leszállunk, végezzük a feladatunkat, munkaidő után gyakran összejövünk csalá­dostul, beszélgetünk, iszoga­tunk. Most például egy ki­rándulást tervezünk. — Védősapka, „bőrko­bak”? Mikor először lemen­tem, nem tettem a fejemre. Kinn hideg volt és még pu­lóvert is vittem le a bányá­ba — emlékszik vissza Var­ga D. György. — Izzadtam, a fejem meg mindenbe be­levertem. Sok mindenre megtanít a bánya... Főleg embernek lenni... * II Letelt a sákta. Szénporo- s'an, fáradtságtól gyűrött arccal bár, de szívesen ül­nek le beszélgetni egy ciga- rettaszívásnyi időre. Boldizsár Lajos, előváj ár. II éve dolgozik itt, 39 éves, kissé csapzott hajában már ősz szálak váltogatják a fe­ketét. Élénk szemében a fá­radtság ellenére is vidámság csillogását lehet észrevenni. — Legelöl, az élen dolgo­zunk. Most éppen kemény kőrétegben haladunk előre. Én robbantómester vagyok, ez is eggik része a mun­kánknak. Robbantás után, amíg a füst elmegy, akkor szoktunk reggelizni; máskor nincs megállás. — Jó kis csapat különben a mienk, most lett ezüstko- szorús szocialista brigád. Minden fizetéskor össze­adunk egy kis pénzt, azon megyünk majd kirándulni. — Otthon? Minden gépe­sítve van a konyhában, és ha most majd hazamegyek, a kertben dolgozom majd. Elmondhatom: nem élünk rosszul... Godó Sándor brigádveze­tőnek bronzj el vények van­nak a kezében. A jutalmat már megkapták, meg is ün­nepelték a szocialista bri­gád tagjai. Holnaptól mára jelvényeket is viselhetik. — Én akkor kerültem ide, amikor az utolsó lovakat váltotta fel a gépi vontatás. Azóta sok mindent megér­hettünk, sokat fejlődött, vál­tozott itt az élet. Régi törzs­brigádot hoztunk össze, 1957 óta együtt vagyunk, s egy kivételével itt is lakunk a telepen. Ismerjük egymás­nak a gondolatát is. De ez jól van így, hiszen ott lenn 186 méter mélységben szük­ségünk van egymásra... 48 éves. Lánya tanítónő, igaz messze lakik, de gyak­ran meglátogatja, mert van egy jó, gyors Pannóniája. Az egyik csoport a fürdő felé igyekszik, a másik a lif­tek irányába. Az előcsarnok lassan elcsendesedik, a vá­gatokban friss erő váltja fél az elfáradtakat. A munká­nak soha nincs vége, csak abba lehet hagyni — mond­ta egyikük. Ez a soha meg nem szakadó folytonosság beleépül az emberek életé­be; gondjaiba, örömébe. Bekeli Sándor úrnak tetszik...” A szemek még nagyobbra tágultak: „Maga az én szobámban akar lefeküdni...?!” „Két ágy van a szobában, ugye A főnöki száj körül megke­ményedtek a vonások: „Ma­ga egy szobában akar alud­ni velem?! Hát hogyan gon­dolta ezt? Kérjen magának másik szobát!” A férfi eltá­vozott, s én is sietve elhagy­tam „barátom” asztalát. Fa­nyar ízt éreztem a szám­ban, mintha borókaszemet haraptam volna ketté ... SOK-SOK VEZETŐT .Is­merek. Jó vezetőket. Olyano­kat, akik jó emberi tulajdon­ságokkal rendelkeznek, s van hatalmuk arra. hogy mások­ban is lelkesedést keltsenek. Olyanokat, akik • nemcsak ar­ra képesek, hogy egyszerűen az emberek tevékenységét irányítsák, de irányítani tud­ják magatartásuk motívu­mait is. Sokat írtam már ezekről a vezetőkről, s írok ezután is. Itt azonban azo­kat a vezetőket akasztom tollhegyre, akik emberhez és szocialista vezetőhöz méltat­lanul viselkednek. Az olya­nok ellen akarok támadni, akik csupán a szolgálati sze­mély tekintélyével, annak a posztnak tekintélyével ren­delkeznek, amelyet betölte­nek. Az olyanok ellen, akik­ben az önhittség felduzzasz­tott ballonjai feszülnek, de nincs személyes szakember­tekintélyük, ami tiszteletet ébresztene, emberi bizalmat és szimpátiát keltene. S az olyanok ellen is, akikben megvan ugyan a kellő hoz­záértés, de hiányzik mellőle sok minden más, amit jó emberi tulaj donságoknak íté­lünk. Számtalan embertől meg­kérdeztem: kit tartanak jó vezetőnek? A válaszok ösz- szegzése azt mutatja,, hogy elsősorban az emberi-maga­tartásbeli, erkölcsi normák követelményeinek betartását kérik számon a vezetőktől; a szakmai tudás, hozzáértés, műveltség e követelmények után következik. Nem rokonszenves az a vezető, aki „tartja magát, mint a félkapá”, aki olyan magasan hordja az orrát, hogy póznával se lehet fel­érni. Aki elvárja, hogy haj­bókoljanak, hízelegjenek ne­ki, aki arisztokratikus allű­röket, pózokat utánoz és semmibe veszj az együtt dol­gozó emberek közötti közel­ség patriarchális érzését. NINCS ÉRTÉKE annak a vezetőnek, aki „úriasan” le­ereszkedő, aki az olcsó nép­szerűséget hajhássza. Ezzel együtt ide tartozik a „min­dent látni akarok”, a „min­dent én írhatok alá”, a „min­dent az én utasításom sze­rint” páni mindenhatóság vezetői típusa is. ..És ne hagyjuk ki a sorbóT semmi­képpen a haverkodó, bratyi- zó, pertuzó vezetőket sem! A haverkodás, bratyizás, per­tuzás minden irányban kel­lemetlen helyzeteket' szülheti Egyik oldal: a beosztott, vagy munkatárs furcsának tartja, hogy visszategezze főnökét, s tán nem is meri megkockáz­tatni az ilyenfajta közele­dést. Másik oldal: a beosz­tott túlontúl természetesnek tartja a szituációt, szemtele­nül visszaél vele, s borkós­tolói, kocsmai dicsekvésnek ■is tárgya lesz a bizalmas kapcsolat. Ki a jó vezető? SZILARD ELVI magatar­tás — ez főkövetelmény egy vezetőtől, még ha százszor is közhelyíze van. Szilárd el­vi magatartás, amelyben az egyén és a közösség érdekei benne foglaltatnak. Szilárd elvi magatartás, amely az emberi egyenrangúság kife­jezése. Nyugodtan mondhat­juk: a vezető szocialista tár­sadalmunk reprezentánsa. De pukkasszuk szét az önhitt­ség felduzzasztott ballonjait! Mert a vezetői megbízatás nem egyéni jog, egyéni ki­váltság, hanem a közösség képviselete, a közösség hűsé­ges szolgálata — mégpedig kizárólagosan. Pataky Dezső május 25., kedd

Next

/
Thumbnails
Contents