Népújság, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-20 / 117. szám

« Alt AP 1971. május 20., csütörtök A Nap kél: 4.02, nyugszik: 19.19 órakor A Hold kél: 1.34, nyugszik: 14.30 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon BERNAT nevű kedves olvasóinkat! Bernét nevünk ógermán eredetű, mely nyelvben a „bero”, „bem”, „medve” jelentésű, a „hart” a mai német nyelvben „kemény” fogalmai fed. így a név értelme: „erős mint a medve” lenne. Hetvenöt évvel ezelőtt halt meg Clara Schumann, a XIX. század neves zongoraművésznője, Robert Schumann, a világhírű német zeneszerző felesége. Clara Shumann főként Mozart, Beethoven, Men­delssohn, Chopin és Schumann müveit tolmácsolta; hangversenyein olykor Liszt-műveket is előadott, de az újromantikus irányzattal nem rokonszenvezett. Mint kiváló zongoravirtuóz, sokat hangversenyezett Berlinben, Bécsben, Párizsban, 1840 és 1856 között fér­je mellett a művészfeleség hivatásának élt, nagy ön- feláldozással. Előadó-egyéniségének leginkább Mozart és Mendelssohn felelt meg. Időjárás: Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, szórványosan zápor, zivatar. Mérsékelt, időnként megélénkülő, a zivatar idején átmenetileg megerősödő déli, délnyugati szél. Meleg marad az idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófok­nál tegnap 11 órakor 21 fo-k volt. Erdei fórrá» őrsi dr. Lenárt János nevét Egy hete kísérték utolsó útjára Egerben a 75 éves korában elhunyt dr. Lénárt Jánost. Lénárt tanár úr több nemzedék tanítómes­tere, s a Természetbarátok Szövetségének megyei főtit­kára volt élete végéig. Áhitatos rajongással szeret­te az erdőt, a természetet, s ezreket és ezreket nevelt arra, hogy ugyanúgy mint ő maga, szeressék, védjék, óv­ják az erdőt, a természetet. Szerepet vállalt a Mátra — Eger — Nyugat-bükki In­téző Bizottság természetvé­delmi és tájkutató szakbi­zottságában is, részt vett a tervek összeállításában, saj­nos, e tervek megvalósítá­sának tevékeny részese már nem lehet. Az elhunyt ter­mészetbarátnak méltó em­léket állít most a Mátra — Eger — Nyugat-bükki In­téző Bizottság. Elhatároz­ták, hogy a Bükk kedvelt kirándulóhelyén, a Hereg- réten szalonnasütő- és tűz- rakóhelyeket alakítanak ki pihenőpadokkal, s az ottani forrást dr. Lénárt Jánosról nevezik el. Több mint kétszáz fajta bor Ma délelőtt Egerbe* a Technika Házában nyílik meg az 1971-es megyei bor­verseny. amelyen a megye termelőszövetkezeteinek, ál­lami gazdaságainak és az Eger—Gyöngyös vidéki pin­cegazdaság több mint kétszáz fajta borának vetélkedőjére kerül sor. A versenyen több háztáji ^ada is részt vesz boraival. A megyei versenyen leg­jobban szereplő borok jói­nak majd a később megren­dezésre kerülő «vzágos bor­verseny». Növendék- hangverseny t ü&e»abonyban Az Egri AUami Zeneisko­la füzesabonyi fiókiskolájá- nak második uövendek- hangversesnyére ma este fél 6-kor kerül sor Füzesabony­ban a megyei tanács járási hivatalának tanácstermében. Ezúttal azok a növendékek lépnek a nyilvánosság elé, akik az első hangversenyen nem szerepeltek, s a műsor­ban kisegyüttesek is bemu­tatkoznak, Gáspár Mária, dr. Kiss Kálmánná, Kiss Kata­lin, Koczka István, Szabó József né és Tamás Endrémé tanárok vezetésével. Zongo­rán kisérnek Gáspár Mária, és Koczka István. PIACI Alma piros kálója 4,20—10 fo­rint, alma piros 2 kg-os 17,20— 19,60 forint, alma fehér 3,30—6 forint, étkezési burgonya kilója 2,40—3,70 forint, 2 kg-os csoma­golásban 6—8,60 forint, takar­mányburgonya 1,50 forint, száraz bab kilója 11—20 forint, dió héjas 11—19 forint, dióbél kilója 50—60 forint, fokhagyma 8—14 fount, vöröshagyma 8 forint, vö­röshagyma 2 kg-os 17,50 forint* 1 kg-os csomagolásban 9,20 fo­rint, új kelkáposzta kilója 4,50 forint, fejes káposzta 5 forint, mandula héjas 18—22 forint, mandulabél 65—75 forint, mák 52 forint, ógyökér kilója 3,80— 12 forint, ósárgarépa 10 forint, torma 18 forint, zellergumó 8,20 forint, tojás darabja 0,90—1,20 forint, saláta szabadföldi 0,90— 1,20 forint, retek 0,90—1,70 forint* zöldpaprika erős darabja 1,40— 2.40 forint, új karaláb csomója 3,80—5 forint, zöldhagyma 1— 1,30 forint, paraj tisztított kilója 5 ,‘orint, sóska kerti kilója 6,50 forint, paradicsom, Import 45— 52 forint, uborka melegágya ká­lója 24 forint. Uj menetrend a VOLfy-nál Május 23-á» éj menetrend lép életbe a 4-es számú VOLÁN több vonalán. A menetrend-változással egyide­jűleg az utazóközönség jobb kiszolgálása érdekéből új járatok indulnak, munkaszüneti napokon Eger—Budapest, Poroszló—Eger, Boconád—Eger, Balaton—Eger, Gyöngyös —Eger és Erik—Vámosgyörk—Gyöngyös útvonalakon. A nyári idényben Eger—Mezőfcövesd-gyógyiürdő, Demjén —Eger—Bükkszék, valamint Párád és Eger között fürdő­illetve kirándulójáratokat közlekedtetnek. Ezenkívül Eger —Felsőtárkány, Eger—Síkfőkút, Gyöngyös—Sástó és Mátraháza—Kékestető között pedig sűrítik a járatokat. Módosul Gyöngyösön is az 1-es számú helyijárat útvona­la.: a Báthory utcától a Szövetkezet és az Esze Tamás úton. át közlekedik a váltógyárig, de a Budai Nagy Anitái teret, valamint a Jászsági és a Szabadság utcát ez a járat nem érinti. Az új járatok indulásáról, a menetrend-változásról a forgalmi szolgálati helyek és az utazószemélyzet ad fel­világosítást. Primőr front X SZÖVTERMÍ2K diszpo­zíciós csoportjától kaptunk áttekintést, hogy mi a hely­zet az egri piac primőr- frontján a hét közepén és mi várható a hét végére. Az eddigi tapasztalatok szerint folyamatos az ellá­tás salátából, hegyes erős paprikából, retekből, zöld­hagymából, karalábéból és új kelkáposztából. A válasz­ték a felsorolt termékekben jónak nevezhető, a mennyi­ség szükség szerint alakíthat tó, hiszen naponta 15 ezer fej saláta érkezik az egri hű­tőháziba. Csütörtök reggelre néhány kilogramm eper is érkezik a piacra Budapestről, 60 forin­tos áron. Szintén ma reggel jelenik meg a piacon a bá­ránya megyei SZÖVTER- MÉK által szállított 10 má­zsa cukorborsó, 16 forintos árral. Paradicsomot péntek reg­gelre várnak az egri piacra Budapestről, amelynek fo­gyasztói ára 52 forint körül alakul majd. Szintén a hét végére várnak Békés megyé­ből uborkát, s nagyobb mennyiségű eperszállítmány, ra számítanak a jövő hét első napjaiban; Yándortanyára indultak a méhészek X megye 21 méhésztársa- lásának és az egri Nektár szövetkezetnek méhészei ez évben mintegy 32 vagon méz értékesítésére kötöttek szer­ződést a szövetkezetekkel. A kedvező időjárás következté­ben megkezdődött a méhé­szek és a méhek munkája. A Debrecen környéki akácosok, ban ki virágzott az akác, me­lyekben azonnal felütötték vándortanyáikat a méhészek. Az elmúlt napokban sok száz heves megyei méhész rakta teherautóra a kaptára­ikat és vándoroltak az akácos területekre. A méz nagy ré­szét az akácendőkben gyűj­tik a méhek, eaért fontos a kedvező mérlegelők időbeni kihasználása. Néhány napon beta! me­gyénkben az erdőteleki, he­vesi és a kerecsendi akáco­sok is kibontják virágszir­maikat és akkor a méhészek visszavándorotaafc. Június első heteiben pedig azésza- ki hegyvidéken és Nógrád megyében ütik fel vándor- tanyáikat. A felvásárló szö­vetkezetek már felkészülten várják a mézet és a tároló­edényeket már jó előre biz- tosítottáki Erdészeti tanácskozás Egerben Az Országos KrdfEzetf Egyesületi egri csoportja ta­nácskozást rendez ma dél­előtt a Mátra—Bükki Erdő- és Fafeldolgozo Gazdaság székházában, ahol Jahn Fe­renc, okleveles erdőmérnök, a gazdaság főosztályvezetője tart előadást a szállítás idő­szerű kérdéseiről. A ta­nácskozáson az erdészetek vezetői, valamint fahaszná­lati és műszaki vezetők vesz­nek részt. . , „Gyors intézkedésekre van szükség...” Befejeződött az Eger vízellátásáról rendezett ankét A második napon újabb érdekes témák kerültek napirendre a megyeszékhely vízgazdálkodásának fejlesz­tését megvitató ankéton. A környéken fellelhető víz mi­nőségéről, egészségügyi és vízkémiai kérdésekről hallhat­tak értékes előadásokat a résztvevők, többek között, dr. Papp Szilárdnak, az Országos Közegészségügyi Intézet osztályvezetőjének referátumát a közegészségügyi hatá­sokról, Aujeszky Géza ismertetését a távláti vízigények­ről. A feladatok összegzésképpen a tanácskozás résztvevői határozatokat fogadtak, el amely hangsúlyozza: a szük­séges kutatásokat, a gazdaságossági elemzéseket sürgősen meg kell kezdeni, s ennél a munkánál olyan komplex elvnek kell érvényesülni, amely a gyógyászati és strand­fürdő igényeket is figyelembe veszi az ivó- és iparivíz­ellátás mellett. Amennyiben az illetékesek késlekednek az intézkedésekkel, az a későbbiekben nagy problémát okozhat a város fejlesztésénél. A magas szintű tudományos tanácskozás, amely alap­kérdésekben is meghatározta a város vízellátási gondjainak megszüntetését jelentő feladatokat, Varró Istvánnak, a Magyar Hidrológiai Társaság vízkémiai és víztechnológiai szakosztálya elnökének zárszavával ért véget. Tsz-tagoknak is jár a fogpótlás Az idén tépett életbe az az előírás, amelynek értelmé­ben a termelőszövetkezetek tagjai és családtagjai a mun­kásokhoz és alkalmazottak­hoz hasonlóan jogosultak fogpótlásra, mégpedig mű­fogra, illetve fogsorra, fog­koronára és hídra egyaránt. Az Egészségügyi Minisztéri­um megállapította, hogy az állami egészségügyi szolgá­lat egyes vidéki fogorvosi rendelőiben mégis elutasítják a szolgáltatásra jogosult be­tegeket, mégpedig jogsza­bály hiányára való hivatko­zással. Ezért az Egészségügyi Miniszteri um hivatalosan le­szögezi, hogy a termelőszö­vetkezet . tagja és annak csa­ládtagja az említett szolgál­tatásokra és ezek javíttatá­sára jogosult. A tsz-tagoknak és családtagjaiknak a műfo­gért, műfogsorért, fogkoroná- ért, hídért. valamint a szük­séges javításokért ugyan­olyan térítést kell fizetniük, mint a munkaviszonyban ál­lóknak, illetve családtagja­iknak. A minisztérium utasí­totta az illetékes egészség- ügyi intézmények vezetőit az érvényes rendelkezés végre­hajtására; Hajrá.. • / A címben jelzett biztató ki­áltás ezúttal nem a sportstar dionban, hanem a vásárlók végtelenül tágas képzeletbeli lelátóján hangzik el, mégpe­dig valahogy így: Hajrá, ke­reskedelem! Hajrá! A szívből jövő lelkesedés az áraknak szól. Természetesen csakis az olcsóbb áraknak. Őszinte öröm, hogy van ilyen is. A Centrum-hétfőt ugyanis most követte a szövetkezeti ■ kedd. Eddig csak a Centrum Áru­házak hívogatták hétfőnként olcsóbb áraikkal á vásárlókat, most pedig a füzesabonyi áru­ház fejlesztette tovább az jöt­téiét:1 minden kedden 10—40 százalékkal árusítván olcsób­ban néhány árucikket. Ezért hát a biztató kláltá.3. Mert van még üres nap a hét­ből. Szívesén vásárolunk ol­csóbban például szerdán. vagy csütörtökön, mondjuk pénte­ken, szombaton, sőt még va­sárnap Is ... Mindennap, és mindenhol hosszabb távon is . .. (m) Halál az országúton Tragikus motorkerékpár- szerencsétlenség történt a Kisköre és Tiszabura közsé­gek közötti vasúti kereszte­ződésben ahol Szántó István kiskörei villanyszerelő neki­hajtott egy tehervonat moz­donyának és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A motorkerékpár utasa Tolmács Andor súlyo­san megsérült. Demjén községben tegnap reggel Bihari Béla helyi la­kos segédmotorkerékpái-já- vaJ nekiütközött a vele szemben közlekedő autóbusz­nak. A segédmotoros az autóbusz alá' esett és sérü­léseibe a helyszínért belehalt Mindkét ügyben vizsgá­lat kezdődött. Műsor as üdülőknek Lassan már hagyomány, hogy az Építők Heves me­gyei Kórusa időnként fel­keresi a megyében lévő SZOT-üdülőket és hangver­senyt ad a beutaltak részé­re. A napokban is ilyen sze­replésre került sor a szil­vásváradé SZOT-üdülőben, ahol dr. Valentin Kálmán és Ocskay György vezényle­tével egy kedves zenei csok­rot nyújtott át a kórus a vendégeknek, aki azt hálás tapssal fogadták. A lelkes kollektíva legközelebb a parádfürdői SZOT-üdülőben mutatja be műsorát. VIKENDEZŐK Hirtelen ránk tört a nyár. Jobb, mint a tél — legalább is tartósan, a szabadban. Me­gyénk — a Mátra és a Bükk — tájain megkezdődött a ví- kendszezon. Hétköznap, mun­ka után, hét végén százak és ezrek áramlanak az árnyékot adó, hűs lombok közé. A Mátra egyik legszebb üdülőtelepén, a Sástónál is megkezdődött a szezon. Vi­dám fiatalok, fiatalodni, pi­henni vágyó felnőttek sétál­gatnak, nevetgélnek az eny­he szél fodrozta tó körüL Megélénkült a nyaralóházak környéke is: a kitárt ajtók nyílásán át, s a teraszokról árad a jókedv és a finom éte­lek illata. Az egyik csinos kis víkendház előterén két,,far- róshortos” kislány krumplit hámoz, miközben a terasz melletti tűztéren étónkpiros lángokon serceg a nagy bog­rácsban a zárom sülő hagy­ma. — K3é ez az Ízléses nyara­ló? — érdeklődöm. — A Heves megyei Vas- és Fémipari Vállalaté —tá­jékoztat a „főszakács”, Gu­lyás Jánosné, a vállalat gyön­gyösi üzeme szb-titkárának felesége, s kedvesen végig­kalauzol a négy szobából, fő­zőfülkéből és társalgóból álló nyaralóban. — Látom, bográcsgulyás készül... — Most igen, bár az én specialitásom a körömpör­költ. Gyakran megkérnek a pihenésre idetérő dolgozók, hogy főzzek. Azt mondják, én tudok a legjobban főz­ni — mondja büszkén, mi­közben paprikát szór a meg­pirult hagymára, majd gya­korlott mozdulattal szedi ki a szép, rózsaszínű húst a tiszta vízből. A krumplit hámozó kislá­nyok — Seszták Éva és Gu­lyás Ilona — a táskarádió pattogó zenéje mellett haj­longva mossák a felszeletelt burgonyát. Sietnek. — Miért sietnek? — Fél tizenkettő, mindjárt jönnek a nyaralóház vendé­gei — éhesen... Lányok, fiatal lányok kó­szálnak a füves tóparton. Egymásba karolnak, nagyo­kat nevetnek. — Martfűről jöttünk tizen­heten — mondja a fürdőru­hában napozó Miklósi Kati meglepetten, amint mellé te­lepszem a dús iúre terített szőnyegen. — Nekünk, alföldieknek felejthetetlen élményt, nyúj­tott a Mátra ez alatt a né­hány nap alatt. — kapcso­lódik a beszélgetésbe Kará­csonyi Erzsébet, s élvezettél számolnak be kislányos ka­landjaikról: az előző esteli táncestről, erd« barangolá­saiktól. A faró, kánikulai napsütés­ben megolvadt aszfaltúton magánautók sora vonul va­lami hűs, enyhet adó lombos liget, vagy vízpart felé. Lent, a Mátra lábánál, a visontai. erőmű hűtésére mestersége­sen létrehozott markazi tó partján is sokan keresnek menedéket a rekkenő hőség elől. Főként a bánya, az erő­mű, valamint az Erőmű Be­ruházási Vállalat dolgozói rándulnak ki gyakran ide. Itt találkoztam a nap legifjabb víkendező jévél, a nyolchó­napos Dombai Szabolccsal, aki — miközben a Thorez Külfejtéses Bányaüzemben dolgozó édesapja futballed- zésre ment — édesanyjával, s Oláh Györgyné gyöngyösi szülésznővel, édesanyja kol­léganőjével az újdonsült tó partján napfiirdőzött. — Délután, amint a mun­kaidő lejár, • akkor jönnek csak sokan kajakozni, csóna­kázni, szalonnát sütni — mondja Tábi Dezsőné, az Erőmű-beruházási Vállalat víkendházának gondnoknője. A nap még magasain jár a legnagyobb mátrai hegy csú­csa fölött is, amikor a vison­tai erőmű irányából fiatal lányok és fiúk csapata tűnik fel labdával játszadozva, a tó felé közeledve: jönnek, jön­nek minden irányból a ví- kendezők..; _ (faludi) a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő! PAPP JÁNOS. — Kiadta a Heves megyei Kantiadé nn>M Felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. S. fPf.: 23.) Telelőn: 13-68.. 12-73.. 20-»., M-44. Gyöngyös: 16^7 Terjeszti « Msnit S Előfizetési dl) egy bóra: 20.— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Index: 20 063. Heves megyei Nyomda Vállalat Fser. Bródy Sándo> ntea t. ­Igazgatói 60X.YMOS ‘ ^ *•

Next

/
Thumbnails
Contents