Népújság, 1971. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-04 / 80. szám

Milyen volt a parádi „timsőgyár”...? A vegyészet múltjának egri kutatója Tíz vagon krémtojás Húsvét előtti Szem oz ország legnagyobb csokoládégyárába» A VAROSRA NÉZŐ he­gyen, az egri Ho Si Minh Ta­nárképző Főiskola új épüle­tének egyik első emeleti dol­gozószobájában ülünk: a ma­gyarországi kémiatörténeti kutatás egyik legnagyobb élő tudósával szemközt íróaszta­la jegyzetekkel, könyvekkel, kéziratokkal, régi képekkel zsúfolt Az elmúlt 15 évben számtalan írás, publikáció fogalmazódott meg íróaszta­lán. Dr. Szőkefalvi Nagy Zoltán régi korok féltett kincseit „csiszolja” és átmen­ti a ma emberének a gépelt papírlapokon. Munkáiról tudnak Lipcsé­ben, Párizsban, Dániában, sőt még Amerikában is. Je­lenleg egyedüli magyar kép­viselője az UNESCO Nem­zetközi Tudománytörténet Akadémiájának, Három éve pedig a münsteri Nemzetkö­zi Tudománytörténeti Társu­lat tagjává választották. — A jövő évben lesz húsz éve, hogy a főiskolán taní­tok ásványtant, szervetlen kémiát és biológiai kémiát. De a kémia múltjával csak az ötvenes évek közepe óta foglalkozom. Barna fedelű vaskos köny­vet tesz elém. A fehér pa­pírlapokból álló nyomtatott kötet közepén vastag betűs felirat olvasható: „Adatok a magyar kémia történetéhez.” — Ez volt az első kutatá­som eredményeinek össze­foglalása. Jól emlékszem, 1955-ben arra kértek, hogy egy évforduló alkalmából ké­szítsek feljegyzést Ehhez forrásmunkákat kerestem, s közben egy régi kémiakönyv­re bukkantam. Mint később kiderült tulajdonképpen ez volt az első magyar nyelven megjelent kémia-tankönyv. Hosszas kutató munka előzte meg, amíg összefoglal­ta ennek a tankönyvnek a tör­ténetét s végül írása nyom­dába kerülhetett Ez adta az indítékot dr. Szőkefalvi Nagy Zoltánnak ahhoz, hogy a töb­bi ismeretlen után nézzen, kutasson a kémia birodalmá­nak ismeretlen homályba tűnő területein. — KÜLÖNÖSEN a XVH ■XVIIL század eseményei foglalkoztatnak. Ez az idő­szak a felvilágosodás kora, amikor a kémia is, a töb­bi természettudományokhoz hasonlóan, forradalmi átala­kuláson ment keresztül. Tu­lajdonképpen ettől a kortól beszélhetünk tudományos alapokra helyezett kémiáról, amely főként a 1kohászati, ipart és az orvostudományt segítette eredményeivel. Eb­ben az időben nagyon sok tudós, kutató dolgozott Ma-, gyarországon, akiknek élete, munkássága sokáig kiderí­tetlen maradt. Ezeknek a tu­dósoknak a munkásságát pró­bálom felfedni és közzéten­ni a ma nemzedékének. Ez a munka rendkívül munkaigényes: hetek, hóna­pok, sőt évek kitartó, szívós munkáját követeli meg az egri kutatótól, hogy valóban eredményre bukkanjon. Le­véltári adatok között keres­gél, régi, megsárgult köny­vek lapjait olvasgatja, ta­nulmányozza, miközben ösz- szegyűjti, rendszerezi, a lé­nyeges, új adatokat. S csak ezután következik' a téma feldolgozása, megírása. A hosszú évek során olyan ki­váló magyar tudósok arckép­csarnoka tárult fel dr. Sző­kefalvi Nagy Zoltán kutatá­sai alapján, mint Born Ig­nác, akinek jelentős része volt abban, hogy a világvi­szonylatban ismert francia kémikus, Lavoisier tanításai hazánkban is elterjedtek. Hatvani István, a debreceni kollégium híres tanára, akit Jókai Mór „Magyar Faust­ként” emlegetett. Irinyi Já­nos, az első magyar gyufa­gyár megalapítója, Kitaibel Pál, a kémia és a botanika világszerte ismert képviselő­je, aki a fennmaradt kézira­tok tanulsága szerint először állított elő klórmeszet. Vagy Martinovics Ignác, aki égés­elmélettel és a kőolaj fel- használásával foglalkozott. Munkásságát 52 nyomtatás­ban megjelent és ránk ma­radt latin és német nyelvű írás bizonyítja. Azután Schuster János, akit tanít­ványa, Bugát Pál „élő en­ciklopédiának” nevezett. DR. SZŐKEFALVI NAGY ZOLTÁN hosszú hónapokig kutatott az egri Állami Le­véltár megsárgult okmányai, fennmaradt írásos jegyzetei között is, s ott szerzett érté­kes adatokat az egykori pa­rádi „timsógyár” történeté­ről. Ez volt tulajdonképpen az első ilyen jellegű gyár Magyarországon, amelyet 1778-ban létesítettek, s törté­nete a magyar vegyipar kez­detének értékes dokumentu­ma. Egy bőrfoglalatba helyezett kötetet lapozzunk. A címe: „A kémiakutatás és isme­retterjesztés Magyarországon 1700—1849”. Ez a többszáz oldalas tanulmány kandidá­tusi értekezésének másolata. — A Magyar Tudományos Akadémia Minősítő Bizott­sága 1962-ben értékelte disz- szertációmat, melynek alap­ján elnyertem a kémia tör­téneti tudományok kandidá­tusa megtisztelő tudományos fokozatot. Az értekezésemben lépésről lépésre feldolgoztam annak a 150 évnek a törté­netét, amely a kémia „hős­korának” nevezhető. Kiváló tudósoknak állítottam emlé­ket, akik abban az időben nemzetközi színvonalra emel­ték a magyar vegytant. Dr. Szőkefalvi Nagy Zol­tán természetesen ma is fia­talos lendülettel, nagy oda­adással dolgozik. Nemrég adta közre az egykori ko­lozsvári „kémiai-metallur­giai” iskola történetét doku­mentáló írását. Az utóbbi idők munkái közül erre a legbüszkébb. — Ez a dolgozat nagy visszhangot váltott ki Euró- pa-szerte tudományos körök­ben, de különösen Romániá­ban. A Kolozsvárott megje­lenő Korunk című irodalmi és politikai folyóirat elisme­rően irt róla. A VEGYÉSZET MÚLT­JÁNAK egri kutatója pilla­natnyilag a Várpalotán, nyá­ron megnyíló vegyészeti mú­zeum kiállításának forgató- könyvét készíti. Nemrég pe­dig érdekes meghívást kapott Moszkvába. A nemzetközi tu­dománytörténeti konferenciá­ra hívják, melyet augusztus­ban rendeznek meg, s ahol dr. Szőkefalvi Nagy Zoltán előadásában megelevenednek majd a XVIII. századi ma­gyar kémiatörténet nagy alakjai Mentusz Károly Már az utca elején tömény kakaó-, csokoládéillat csap meg. a gyárban fehér kö­penyt öltök, hogy megnéz­hessem: hogyan készül a cukorka, a csokoládé. Valahogy úgy képzelten», hogy a selyemcukrot, meg a savanyút könnyű készíteni Míg ropogtatom a még me­leg-friss töltött savanyút, s nézem a több tíz kilós töm­böket emelgető munkásakat, hamar rájövök, mekkorát té­vedtem. Hiába selymesítik, adagolják a gépek a masz- szát; lányok gyúrják, hajto­gatják, cipelik gépről gépre, Mindnek izmos a karjai, ke­mény szorítású az ökle. Préselve, csavarva, forgat­va árad a cukor. Egyik he­lyen automata csomagolja, másutt óriási edényeikbe szórják, s kézzel adagolják, majd műanyag-tasakba zár­ják. Csaknem másfél vagon a két műszakban dolgozó cu- korosztáíy termelése. — A mintázott selyemco- komak nagyon szépnek kell lennie. A külföldi vevő fe­lettébb igényes — mondják a lányok, s mutatják: nincs közte hibás, törött egy se. Az egyik gép automata adagolóval működik, a má­siknál idős asszonny ül, húz­za, nyújtja, figyelmesen ada­golja a gépbe a cukorfolya­mot. Régen dolgozik itt, vagy húsz éve. De azért nem ve­szi le szemét egy pillanatra sem a munfcájáróL Aztán a csokoládé, őrük a kakaóbabot, kisajtolják a kakaóvajat, marad a kakaó­pogácsa. Hatalmas üstökben főzik, 48 óráig keverik, majd gépekre kerül. Melegítik, formába öntik, fényesítik, csomagolják. Az olasz Cave- mil-gépsomak 40 perc a for- dulatideje: óránként 300—Í00 kiló csokoládé... Januártól ez a gépsor cso­koládé tojást gyárt. Krémmel töltik, színes sztaniol-papír- ba csomagolják. Húsvét plőtt tíz vagon krémtojás kerül a gyárból az üzletekbe. Kar­tonpapírból nyuszikosarat formáznak, ezt édességgel, csokoládéval töltik meg. A díszdobozokra alkalmi — nyuszit, tojást ábrázoló — képek kerülnek* Ahol az unalom ismeretlen Tizen öt-tizennyolc éves fi­atalok, de akad köztük húsz­éves is; viselkedésük ki­egyensúlyozott, tekintetűik­ben nyoma sincs az ideges vibrálásnak. Udvariasaik, tisztélettudóik, természetes szívességgel kalauzolják a látogatót Ki gondolná,. hogy legtöbbjük sebzett lélek, hogy ez az ötvenöt fiatal többet látott az élet árnyékos ol­dalából, mint sok felnőtt Tizenöt-tizennyolc évük ese­mény dús krónika, néha-né­ha kísérti is őket pedig révbe jutottak, itt, a lőrinci Jó­zsef Attila Ifjúsági Nevelő­otthoniban. Hogy élnek, miként telnek napjaik; erről kérdeztem őket és nevelőiket... Sütő János igazgató Juhász Gyula közismert verssorait idézi, mintegy ez intézet te­vékenységéinek mottójaként: „Hirdessük: itt nem boldogul más, Csak aki alkot. aki munkás”. S hamarosan az is kiderül, hogy az intézet­ben ezt a gondolatsort na­gyon is komolyan értelme­zik: — Pedagógiánk alapvető problémája ez a kérdés. Na­gyon sok szülő feledkezik meg arról, hogy gyermekeit szoktassa a munkára, in­kább kényezteti, ellátja bő­ségesen minden jóval. A fia­tal így nem ismeri meg a munka teremtő örömét, azt a semmivel sem pótolható érzést, amit az alkotás örö­me jelent. Annál inkább tár­sa lesz azonban a lélekölő unalom amely a legtöbb eset­ben a félresiklásak csírája. GtNmüsiE *911. április 4., vasárnap Hálunk a semittevés, az unalom ismeretlen, minden­ki munkája, igyekezete sze­rint érvényesül erkölcsileg és anyagilag egyaránt. Elgondolkodtató, érdekes elmélet, az is mondhatnánk, hogy nem új, meg azt is, hogy sokan próbálkoztak megvalósításával, több-ke­vesebb sikerrel. A lőrinci eredmények azonban, vitat­hatatlanok, ezért érdemes a megvalósítás mikéntjét fir­tatni, kutatni. Annál is in­kább, mert túlkoros, nem­egyszer nehezen nevelhető, sebzett lelkű gyere&gárdával, sajátos módszerekkel kellett megpróbálni a sikeres rea­lizálást. Vallassuk csak a tizenöt éves inézmény krónikáját! 1955-ben „lelencek” kerül­tek ide, az intézmény még csak félig szervezetten, mű­ködött, a fiatalok — egy ne­velő irányításával — a Nagy gombosi Állami Gazda­ságban dolgoztak, otthonuk egy istállórész veit, sebtében átalakítva. A mai — megle­hetősen korszerűtlen és szűkös épületet 1956-ban kapta meg az intézet, régeb­ben intézői lakás volt. Az otthon akkori igazgatója negyvennégy hold földet ’zerzett a gazdaságtól, úgy tervezte, — akkoriban ez országos elképzelés volt —, hogy ifjúsági termelőszövet­kezetet alakít. Az ötlet be­vált, a közös gazdaság ma Tf.iúsági Mezőgazdasági Tár­olás néven működik, tag­jai, vezetői a nevelőotthoni fiatalok. S hogy milyen jól gazdálkodnak, annak érzé­keltetésére elég ffgc Szám­adat. Az elmúlt évi tiszta nyereségük 345 428 forint volt. Megéri a fiataloknak dolgozni, hiszen egy munka­egységre 40 forintot fizet­tek, lehetett volna a kétsze­rese is, de a gyerekek kö­zössége úgy határozott, hogy biztonsági alapra 118163 fo­rintot tartalékol, mert ki tudja, mit hoz az új mező- gazdasági év; s a munkát mindenképpen honorálni' kell. Méghozzá nem is akár­milyen módon! A fiatalok ugyanis prémiumot is kap­tak: nyolcvan munkaegység után egységenként öt forin­tot, aki elérte a bűvös szá­zas határt, az viszont ezer forinttal kapott többet társai bérénél. Nem egy fiatal akadt, aki kétszáznál is több munkaegységet teljesített. S mindezt úgy, hogy közben szakmát is tanult, a fiúkból hajtatókertésaek és mező- gazdasági gépkezelő szak­munkások lesznek három év múltán. Közben arra is le­hetőségük van, hogy levele­ző tagozaton befejezzék ab­ba maradt általános iskolai tanú talányaikat. Mindezt nem volt könnyű elérni, hiszen a fiatalok vagy sebzetten, vagy nehezen ne- velhetőként érkeztek ide, legtöbbjükről már lemond­tak a pedagógusok. Lőrinci végállomás volt, itt a neve- ők nem tárhatták szét a ke- .üket tanácstalanul, min­denképpen kalauzolni kellett fiatalokat K. János verpeléti, tizenöt éves, szülei elváltak, azóta sem érdeklődtek utána, meg sem látogatták. Egy ideig nagyszülei, nevelték, őket azonban lányuk kisemmizte a kis vagyoniból, a fiút álla­mi gondozásiba kellett adni. Érdemes hallgatni, amint ta­pasztalatait összegzi: — Anyámra nem vagyok kíváncsi, csak nagyszüleimet szeretem, ők törődtek ve­lem, őket akarom látni. A szülői leliketlenség ál­dozata lett Sz. Lajos, tizen­hét éves fiú is. Még gyer­mekkorban került állami gondozásba, amint kamasszá serdült, feledékeny szülei jelentkeztek, a fiú ment is velük, aztán sorra jöttek a csalódások: az alkoholista apa felvette fizetését, ami­kor a fiú méltatlankodott, hogy elitta. apja csak eny- nyit mondott: „Menj vissza lelencnek”. Lajos nem soká­ig gondolkodott, levelet írt az intézet igazgatójának és kérte az ú.iabb állami gondo­zásba vételt. Befogadták. — Ha megszerzőm a szak­munkáslevelet, önálló életet kezdek, külön szüleimtől, én másképp akarok élni. Akad sok nehéz eset. Évekkel ezelőtt egy mérnök alezredes fia került az inté­zetbe, a szülök túlkényeztet­ték, huligán társaságba ke­veredett, sem apia, sem anyja nem bírt vele. — Egy év múlva röstél- kedve emlékezett volt önma­gára. megszerette a munkát, tudott örülni annak a pénz­nek, amit saját maga kere­sett. S. János apja megölte fe­leségét, aztán önmagával is végzett. A négyéves gyerek tanúja volt a féltékeovsögi drámának. Aztán nevelőszü­lőkhöz került, ahol elké­nyeztették, s követelődző és nyers lett _ Á’ Budapest Csókol ádégyár a Magyar Édesipar 1. számú — legnagyobb — üzeme. Alig kétezer emberrel 1700 vagon árut — cukorkát, táb­lás csokoládét, nugátot, ka­kaóport, desszertet készít. Legnépszerűbb áruja évek óta a Tibi, az arany- és ezüstdesszert, a kókuszkocka, a cukrok közül a furák, a szép csomagolású desszertek, díszdobozok: a „100 éves” és társat összesen több mint 200-féle cukor, csokolá­dé készül itt, hazai és külföldi fogyasztásra. Exportálnak a Szovjetunióba. Franciaor­szágba, Angliába, Hollandiá­ba. Svédországba, Dániába, a környező szocialista orszá­gokba de a tengerentúlra, az Egyesült Államokba, Ka­nadába is. Szezonban mindig kevés a csokoládégyárban a dolgozó. Munkaerőgondjukon ■ a Sió­fokon alkalmazott nyolcvan bedolgozóval segítenek, akik képpen látni a dolgokat, ma már bánom hibáimat, s örömmel várom vásárhelyi nevelőszüleim meghívását. Indoklásként mindehhez érdemes ismét idézni az in­tézet igazgatóját: — Dolgozni és gondolkod­ni tanítjuk a gyerekeket, az ő érdekükben hozzuk hely­re a szülők vétkeit. S a módszerek? Szó sincs fizikai fenyítésről, vak fe­gyelemről, a sebzett vagy félresiklott lelki világú. ka­maszfiúknál ez csak ellenál­lást szüL A leghatásosabb nevelőeszköz a szigorral sze­rető emberség. Az igazgató leveleket mu­tat, volt intézeti növendékek írták, vaskossá dagadt né­hány dosszié velük. Minde­gyikben tanácskérő, köszönő mondatok, beszámolók az önállóság első lépéseiről. És fényképek is; az egyik kato­nafiú Zalaegerszegről küld­te, a másik Budapestről, olyan tlsztelettéL olyan igye­kezettel, ahogy csak szülők­nek szokásos. A volt 'diákok sűrűn el is látogatnak, fő­ként akkor, ha szabadságot vesznek ki, vagy húsvétkor és karácsonykor, jó két-ká­rom napot töltenek ilyenkor a volt diáktársak közt. mert úgy érzik: hazajönnek. Az igazgatói iroda ajtaja minden fiú előtt bármikor nyitva. Ott jártamkor kopog­tattak egvmás után. Az egyiv fiú prémiumért jött, mert azelőtt való napon váltak pluszmunkát A másik' levél­papírt és borítékot kért az igazgatótól. Később vissza Ier SOTPfprd ólt c^ogí '-.rTcrf a levélíráshoz. Jöttek-m«" tok a ovetokek. úgy, mintha otthon lennének. Abban az intézetben, aho1 minden értük van, ahol nem ismerik az unalmat... Pécs! István nyáron a SZOT-üdülőkbess vállalnak munkát. A gyár tizennyolcszoros élüzem. Nyertek díjat Zág­rábban. a szocialista orszá­gok édesipari versenyén, a mezőgazdasági vásáron, cso­magolóipari kiállításokon. De a legnagyobb elismerés az, amikor gyerekek, felnőttek veszik, s élvezettel, jó ét­vággyal fogyasztják. Kádár Márta —-f----------------------------­A „Tóték”­Kujbisevben Örkény István Tóték című színmüvét Szahalintól Karé- liáig, a szibériai Kraszno- jarszktól Leningrádig sok színház tűzte műsorára a magyar drámák hete kereté­ben. Ismert rendezők vállal­ták színrevitelét, mint Le- ningrádban Tovsztonogov, a moszkvai Szovremenyik (Kor­társ) színházban A. Alov és V. Naumov. A kujbisevi Gorkij Szín­házban sem véletlenül esett a választás Örkény István darabjára. Ez az együttes már régóta arra törekszik, hogy megismertesse közönségét századunk és a ma külföldi drámatermésével, elsősorban a szocialista országok írói­nak színpadi alkotásaival. Ez a színház néhány évvel ez­előtt már bemutatta Heltai Jenő Néma levente című da­rabját. A mostani Örkény-bemuta- tó nagy sikert aratott, a szer­ző sajátos, szatírába hajló humora, amely szükség ese­tén aktuális társadalmi-poli­tikai éllel, szarkasztikus erő­vel gúnyolja ki a fasizmus elembertelenítő lényegét, amely megöl maga körül mindent, ami tiszta, szép. Á kujbisevi színlap így hirde­ti az előadást: komédia — lefejezéssel. Nyíltan utal a szerző mondanivalójára, hogy a fasizmussal való „együtt­élés” egyetlen módja — an­nak lefejezése. A kitűnő szatírát kiváló rendező, Pjotr Monasztirsz- kij, az Oroszországi Födere- ció népművésze állította szín­padra. A kritika a rendezést finoman árnyalt, rendkívül gondos munkának ítélte. A díszleteket Georgij Jepisin, az ASZSZK érdemes művé­sze készítette. Kitünően for­mált színpadképei is arra hangolják a közönséget, hogy ne hagyjg. elsikkadni Örkény István, a szerző egyetlen „so­rok között” kimondott utalá­sát, s reagáljon minden rez­dülésre. Olyan ismert művé­szek vitték sikerre az elő­adást, mint Szergej Ponti* marjov, a köztársaság nép­művésze, Szvetlána Bogolju- bova, a köztársaság érdemes művésze, s a tehetséges fia­talok, köztük Irina Dmitrije- va és Valentyina Pankova. Anatolij Prazdnyikoo ma / . iSK\ : í « ?, iJB: ’ .„V&gim*. .X- I Húsvéti édesség — minden mennyiségben. (MTI-foto — KS»

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents