Népújság, 1971. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-17 / 90. szám

J'WW/VAA/v' ‘'■'‘^•^AaWVW^A^VSAM^VS/^S^AA/WWVWWWVSAA/vwvw Pénte.. iíuipontikai kommentárunk \ Sem házasság, sem válás A FRANCIA—ALGÉRIAI tárgyalások nem érték meg első évfordulójukat: a tavaly nyáron megkezdődött maratoni megbeszélések most látványos zátonyra futot­tak. Méghozzá úgy, hogy nem Algir, hanem Párizs olda­láról mondták be az unalmast, az Eiffel-torony városá­ban vágták el egyetlen merész mozdulattal a tárgyalások fonalát Egy nyugat-európai nagyhatalom és egy fejlődő észak-afrikai ország kapcsolatainak alakulása önmagában nem lenne nemzetközi érdeklődés tárgya. Csakhogy a francia—algériai viszony érthető okokból megkülönböz­tetett helyet foglal el — aki látta a magyar filmszínhá­zakban, sőt a televízióban is nagy sikerrel bemutatott csodálatos Pontecorvo-filmet, az „Algíri csatát”, nem kérdezi, hogy miért. A FÜGGETLENSÉG elnyerése után nem változhatott meg egy csapásra minden. A francia gazdasági élét rend­kívül erős hídfőállásokat birtokolt sőt birtokol ma is, Algériában. Ha az ember Algír utcáit járja, percek alatt felismeri, hogy például az autópark sokkal egységeseb­ben francia, mint a párizsi Grand Boulevard-on. Az ország nemzeti kincsén az olajon is elsősorban a francia monopóliumok kerestek. A haszonból természete­sen a független Algéria is részesült, de tragikomikusán kis mértékben. A tavaly megkezdődött tárgyalások so­rán Algir ezen az áldatlan helyzeten kívánt változtatni. Párizs azonban mostanáig húzta az időt. Arra számított, hogy előbb-utóbb nyugati egységfront alakul ki a kőolaj­termelő országokkal szemben és diktálni lehet a felté­teleket Nem így történt. A nemrég véget ért nemzetközi olajkonferencián a termelő országok nem ijedtek meg — mindenekelőtt Algir nem. < Bumedien elnök a minap államosította a francia < olajtársaságok részvénypakettjének 51 százalékát és < újabb áremelést jelentett be. Párizs erre szakított, de s nem győzi hangsúlyozni: mindez nem jelent ellenséges < magatartást — csak éppen az eddigi „különleges viszony” s megszűnését. A jobboldal tehát nem tudta valóra váltani s azt a követelését, hogy drámai megtorló intézkedésekkel ( reagáljanak Bumedien beszédére — ezt ma már egy- \ szerűen nem lehet megtenni. A házasságnak vége, bár a i világraszóló válás is elmaradt tehát. DE BÁRMIT HOZZON is a jövő, az biztos, hogy újra j lezárult egy korszak a francia—algériai kapcsolatok vi- •* haros történetében­'vWWWSAAA^AAAíVVWAVVVWSAAA/WAAAAAAAAAAAAAAAAAAA/VWVVVW'’ Nyugat-Berlin kérdéséről A Zycie Warszawy című lengyel lap csütörtöki szá­mában cikket közölt „Tár­gyalások a Nyugat-Berlinnel kapcsolatos kérdésekről" címmel. Számos politikai megfigye­lő bizonyos várakozásokat és reményeket fűz a négy nagy­hatalom április 16-ra kitűzött soron következő találkozójá­hoz, amelyen megvitatják a Nyugat-Berlin kérdéséről a Szovjetunió képviselője >'ré­széről március 26-án előter­jesztett egyezménytervezetet. Ez a tervezet nagy érdeklő­dést keltett az Egyesült Ál­lamok, Anglia és Franciaor­szág nagyköveteinél. Ez, a közlések szerint 12 gépírásos oldal terjedelmű dokumentum felöleli mind­azokat az esetleges megálla­podás szempontjából szóba jöhető kérdésekét, amelyeket az előző több hónapos tár­gyalások idején a felek fel­vetettek és megvitattak. Az egyezménytervezet be­vezetése és három fő fejeze­te hangsúlyozza, hogy a fe­lek sértetlenül fenntartott négyhatalmi egyezményekre és határozatokra támaszkod­va jártak el, amikor kiindu­HÍRÜGYNÖKSÉGEK —E L E N TIK—m—m RÓMA Az úgynevezett olasz szo­ciális mozgalomhoz tartozó feketeingesek Macerata olasz városban csütörtökről pén­tekre virradó éjszaka beha­toltak az Olasz Kommunista Párt helyi szervezetének he­lyiségébe, ahol összetörték a berendezést, és horogkeresz­teket mázoltak a falakra. Ez­után felgyújtották a helyisé­get és elmenekültek. ★ BONN Pénteken Borimba érkezett Edward Kennedy szenátor, és a nap folyamán találkozik Scheel külügyminiszterrel és Horst Ehmke tárcanélküli Munkatársaink jelentik a választási nagygyűlésekről (Folytatás az l oldalról) halmával tájékozódtak a fa­lu életéről. Hét órára a munkából ha­zatért ostorosiak és a válasz­tási körzeti központhoz tar­tozó Novaj, Noszvaj küldöt­tei zsúfolásig megtöltötték a művelődési ház nagytermét, míg számosán az előtérben várakoztak a gyűlés kezdeté­re. A Himnusz eléneklése után Rendes János, az ostorosi ta­nács vb-elnöke köszöntötte a részvevőket, közöttük Barta Alajost, a megyei .pártbizott­ság titkárát, Sólyom Ernötr a járási pártbizottság titkárát, Hegyi Jánost, a járási tanács vb-elnökét, Nagy Sándort, a megyei pártbizottság megbí­zott osztályvezetőjét, Sas Kálmán képviselőjelöltet. Ez­után az általános iskola úttö­rői virágokkal kedveskedtek az elnökségben helyet fog­lalt vendégeknek, szavalt színesítette az eseményt, majd Barta Alajos mondott ünnepi beszédet. A szónok hazánk belpoli­tikai helyzetéről szólva a megelégedésnek adott han­got, s kiemelte: minden sike­rünk forrása a dolgozó nép által végzett áldozatos, cél­tudatos munka. A IX.. párt- kongresszus határozatait, a III. ötéves terv feladatait eredményesen oldottuk meg. Igyekezetünk során Heves megye vezető gazdasági ága­zatává vált az ipar, s mező- gazdaságunkban az olykor kedvezőtlen időjárás ellenére is, tartósan emelkedik a ter­melés színvonala. Ugyanek­kor hangsúlyozta, hogy tel­jesítményeink sokkal na­gyobbak is lehettek volna, ha általánosságban jobb a munkafegyelem, s ezen a té­ren elsősorban a vezetőknek kell személyes példamutatás­sal is elöl járva változtatni a helyzeten. A jövőt, a megye IV. ötéves tervét érintve ki­tért az Eger—Ostoros—Novaj közötti út elodázhatatlan korszerási 'síre, ami a köz­ségek régi óhaja, de a me­gyeszékhely érdeke is, hiszen annak egyik fontos, forgal­mas bejáró útja. Beszédét követően a 4. számú országgyűlési kerület képviselőjelöltje, Sas Kálmán emelkedett szólásra. Többi között elmondta, hogy az or­szággyűlés és a tanácsok munkája is hozzájárult ah­hoz, hogy az elmúlt négy év­ben előbbre léptünk, az ál­lami munka, a szocialista de­mokratizmus fejlesztésében, népünk jólétének, szociális, kulturális helyzetének javí­tásában, tevékenységünkkel erősítettük a nemzetközi bé­két és biztonságot. Beszámolt saját munkájáról és megígér­te, hogy továbbra is legjobb igyekezete szerint dolgozik. A képviselőjelölt után Gál Im­re ostorosi tsz-tag a helyi problémákra emlékeztetett, s egyebek mellett a községi patak rendezését sürgette. Dobó József, a HNF novaji elnöke faluja fejlődéséről be­szélt és újabb terveik való­ra váltásának sikerében re­ménykedett Singlár József noszvaji pedagógus az új vá­lasztási törvény jelentőségét méltatta, s a következő esz­tendők tennivalóiról szólt. A felszólalásokat követően az ünnepi eseményhez illő kul­túrműsor zárta a napot (gyónt) «Mind több embert szándékozunk i * megnyerni nagy nemzeti célunk, a szocializmus felépítésére .. Szalay István volt a hatvani választási nagygyűlés szónoka április 17, szombat szú Választási nagygyűlésre került sor pénteken délután Hatvanban, a MÁV oktató­termében. Az elnökségben helyet foglalt a többi kö­zött Horváth Ferenc, a me- -gyei pártbizottság osztály­vezetője, Fehér István, a városi tanács vb-elnöke és dr. Novak Pálné, Hatvan város országgyűlési képvise­lőjelöltje. A Himnusz hang­jai után Szécsi Győző, a Hazafias Népfront városi titkára köszöntötte a nagy­gyűlésen megjelent üzemek, szövetkezetek s egyéb intéz­mények képviselőit, majd Szalay István, a megyei ta­nács vb-elnökhelyettese emelkedett szólásra. A nagygyűlés szónoka elő­adásának bevezető részében belpolitikai életünk eredmé­nyeiről beszélt. Visszapil­lantott a harmadik ötéves terv megyei célkitűzéseire, majd részletesen elemezte Hatvan városának az elmúlt öt é\ ben elért sikereit, ered­ményeit. Elmondotta, hogy 112 állami, 94 szövetkezeti lakás épült fel, ezenkívül 52 társasházba és 377 kis csalá­di lakásba költöztek be a lakók. Tovább bővült a köz­művesített ivóvízellátás a vá­rosban. és a lakosok társa- ' dalmi munkájának közre­működésével valóra vált a több mint 30 kilométer hosz- vizhálózat-fejlesztés. Hangsúlyozta, hogy az álla­mi támogatás mellett a la­kosság közreműködésével öt év alatt közel hét kilométer hosszú makadám út, 4,7 ki­lométer aszfalt út és 16 ki­lométer hosszú járda épült. A lakosság jobb ellátását szolgálják az új üzletek, a szolgáltatóház, s az új ven­déglátóipart egységek. Or­szágosan is figyelemre mél­tó a cukorgyár több mint 100 millió forintos rekonst­rukciója, amelyet szintén a harmadik ötéves tervben fe­jeztek be. Ezenkhül új kór­házat kapott a város, és si­keresnek mondható a lakos­ság jobb foglalkoztatására történt ipartelepítés is. Sza lay István a továbbiakban a negyedik ötéves terv néhány célkitűzéséről beszélt. Hang­súlyozta, hogy 440 állami, il­letve szövetkezeti lakást, új általános iskolát, sütőipari üzemet, valamint 100 férő­helyes középiskolai kollégiu­mot is építenek Hatvanban. A megyei tanács vb-el- nökhelyettesének előadói be­széde után hozzászólásokra került sor. Többi között fel­szólalt dr. Novák Pálné, aki megköszönte a jelölők bizal­mát s Ígéretet tett arra. hogy megválasztása esetén a korábbiikh^z hasonlóan mindent el fog követni megoldatlan problémák ren­dezésére. .. miniszterrel. Kennedy este részt vesz egy koncerten, amelyen felesége Joan is fel­lép. ★ NYUGAT-BERLIN A Nyugat-Berlinről nagy­követi szinten folyó négyha­talmi tárgyalások legközeleb­bi ülését május 7-én tartják — közölték hivatalosan. A Szovjetunió, az Egyesült Ál­lamok, Nagy Britannia és Franciaország nagykövetének péntek délelőtti találkozójá­ról kiadott közlemény szerint a pénteki, sorrendben XVIII. megbeszélésen folytatták, „a szóbanforgó kérdések érdem­ben! megvitatását”. A legkö­zelebbi nagyköveti találkozó­ig szakértői szinten tartanak konzultációkat. ★ BECS A Szovjetunió és az Egye­sült Államok küldöttsége pénteken délelőtt Bécsben megtartotta a stratégiai fegy­verzetek korlátozásáról folyó tárgyalássorozatának 63. ülé­sét, amely 1 óra 15 percig tartott. A tanácskozás hivata­los részét félórás fesztelen beszélgetés követte. A legkö­zelebbi SALT-találkozót jö­vő bélen szerdán tartják. LONDON A brit fővárosban pénteken befejeződött Anglia és négy nemzetközösségi tagállam miniszteri szintű tanácskozá­sa. a kétnapos tanácskozás­ról kiadott hivatalos közle­mény szerint Nagy-Britannia, Ausztrália, Űj-Zéland, Ma­laysia és Singapore katonai paktumba tömörülnek, mely­nek célja „Malaysia és Sin­gapore védelme külső táma­dás esetén. lópontként a második világ­háború eredményeit fogadták el, figyelembe véve a jelen­legi helyzetet Is. A felek kö­telezik magukat, hogy olyan irányban járnak el, amely­nek célja a feszültség felszá­molása és bonyodalmak ke­letkezésének megakadályozá­sa A szovjet fél által előter­jesztett egyezménytervezet fő részét a Nyugat-Berlinre vo­natkozó alapvető határozatok alkotják. A tervezetnek ez a része — a három nagyhata­lom által javasolt formulák­nak megfelelőén — megálla­pítja, hogy Nyugat-Berlin nem része a Német Szövetsé­gi Köztársaságnak és köz­igazgatásilag nincs neki alá­rendelve. Nimeri hazautazott Moszkvából MOSZKVA Gaafar Nimeri, a Szudáni Forradalmi Parancsnoki Ta­nács elnöke, miniszterelnök pénteken hazautazott Moszk­vából, ahol a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksé­ge vendégeként tartózkodott. A Vnukovól repülőtéren a 'magasrangú vendéget Nyiko- laj Podgornij, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke. Kirill Mazurov, a miniszter- elnök első helyettese, Andrej Gromiko külügyminiszter, és Andrej Grecsko honvédelmi miniszter búcsúztatta. képfdvírőnkon érkezeti A szovjet kormány vendégeként hivatalos látogatásra Moszk­vába érkezett Mahmud Kiad egyiptomi külügyminiszter. A seremetyevói repülőtéren a vendéget Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter fogadta. (Telefoto — TASZSZ—MTI—KS) Dél-Vietnamban, a központi fennsíkon lévő 6. számú tá­maszpont immár harmadik hete áll a felszabadító csapatok ágyútiize • alatt. (Telefoto — AP—MTI—-KS) A&CTVRAcr Köztekepesnez •4 BßroSrTAS f$ ■ZfoZí^T^TcZiK * •srtm b

Next

/
Thumbnails
Contents