Népújság, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-14 / 62. szám
Megyénk az irodalomban SASS ERVIN: FÖLVER ZOLTÁN Gárdonyi és Gárdonyi Géza neve az Egri csillagok megjelenése éta összekapcsolódott a hires történelmi város nevével. Az „egri remetének” tisztelt író életének felét ebben a városban töltötte, és ritkán mozdult ki a vár feletti dombon épült házából. Itt irta legszebb művelt, és itt Is halt meg 1922. október 30-án. Számára ez a város a nyugalmat jelentette, azt a környezetet, amelyben zavartalanul gondolkozhatott a világ dolgairól, és kedvenceinek, a virágoknak és a természet más apró „csodáinak" élhetett. Ma már tudjuk, hogy menekülés volt ez a „remeteség”, a századforduló társadalmi küzdelmei elöl belső emigrációba menekülő író lázadása, aki így élte át korának megoldhatatlannak lát- asó ellentmondásait. Gárdonyi egri „remetesége” 1897-ben kezdődött, amikor a már diákkorában megkedvelt városba költözött Addig már végigjárta az élet küzdelmes útjait: az egri tanítóképző befejezése után dunántúli falvakban tanított, vidéki szerkesztőségekben végezte az újságírás robotját, majd a fővárosban a Magyar Hírlap parlamenti tudósítójaként ismerte meg a századvég egyre mélyebb szociális válságokkal küzdő magyar társadalmát Közben egyre merészebben kereste új irodalmi példaképeit: Jókai romantikája és Mikszáth anekdotával vegyes, romantikából épülő realizmusa mind kevésbé feleltek meg eszményeinek. A kilencvenes évek elején legyőzte már az elődök hatását, népiessége egyre inkább gazdagodott a modem lélektani törekvések eredményeivel. Művészete kivívta az önálló írói hangot, a már néni Jókait másolta, hanem Tolsztojra, Dosztojevszkijre és az amerikai rövid próza népszerű mestereire, Mark Twain műveire és Bret Harte „kaliforniai történeteire” figyelt Világnézeti tájékozódásával is új eszményeket keresett A materializmus és a darwinizmus kételkedése őt is — sok kortársához hasonlóan — az irracionalizmushoz vezette el, de Schopenhauer pesszimizmusát hamarosan legyőzte az emberbe vetett hitével. Szép eszményeinek első Igazán Igényes megfogalmazását Az én falum novelláiban és az Egri csillagok történetében nyújtotta, az egri huszonöt év első szépírói terméseiben. Az Egri üfsdg 1898. április 14-én adott hírt az íróról: „... Csak kevesen tudják itt Egerben, hogy szép- irodalmunk egyik kitűnősége, Gárdonyi Géza már egy esztendeje állandó lakosa városunknak, sőt mi több egri háziúr... A város társadalmi életéből teljesen elvonulva egyedül irodalmi munkásságának él itt a kitűnő író, ki újabban meleg érdeklődéssel tanulmányozza Eger város régi történelmét, amelyből egy nagyszabású történelmi regényt szándékozik írni.. Igaz, hogy Gárdonyi Egerben meglehetősen visszavonulva élt, de szerette a várost Nyilvános szereplésre ritkán vállalkozott — egy alkalommal például a MaQJiMMMi |97L március 11» vasárnap gyár Tudományos Akadémiát képviselte a Tárkányi Béla egri költő tiszteletére rendezett emlékünnepségen , inkább alkotással foglalkozott de szívesen látta vendégeit házában. 1917- ben már visszautasította az aradiak meghívását akik a kultúrpalota Igazgatójának szerették volna megnyerni: „Ma már ez a város dédelgetve szeret Itt építettem fel hajlékomat Munkásságom Javát itt írtam Egerben ... Nem megyek” — írta levelében. S valóban, a város neme* cselekedetekkel bizonyította szeretetét A régi Takács utcát ahol az Író háza állott a Sáncban, róla nevezték el, és ajándékokkal kedveskedtek nékL Gárdonyi Így köszönte a városi tanács határozatát: „Mély megiUetődéssel fogadom azt a kegyes és nagylelkű határozatot hogy a házam előtt levő terület földi életemnek fogytáig az enyém. S ha már az én csekély személyemben tett* nyilvánossá Eger városa, hogy a magyar Irodalom Jelentőségét minden más városnál előbb méltányolja, áldom azt a szerencsés napot amely engem húsz év múltán ismét idevezetett, s áldom azt a szívdobbanást, amely megállított e barna várromok mellett és itt tétette le velem a vándorbo- tof Az egri Gárdonyi fgy találta meg a csendes nyugalmat. Eszményeket pusztító kor volt az övé, és új hiteket kutató szenvedély töltötte el a századforduló felelősséggel élő íróit Ez a szenvedély tartotta ébren Gárdonyi nyugtalan értelemkeresését is, amelynek különösen kedvezett magánya. Könyvtárának tízezer kötetében kereste a magyarázatot azokra az ellentmondásokra, amelyek elől elmenekült. Filozófusok, tudósok, írók és gondolkodók műveit olvasta végig, perlekedett velük, vagy vállalta igazukat Megérezte, hogy az elmúlt század összeomlott vallásos világképe helyett meg kell találni az újat, a huszadik századit s ha nem is jutott el értelemkereső útján az első világháborút lezáró forradalmakhoz, munkássága mint egy érzékeny szeizmográf jelezte a kor nyugtalanságát. Az eszmények nélkül maradt és új hiteket kereső társadalmi ember konfliktusát Gárdonyi egyetlen vonatkozásban gondolta végig: a társtalanság és szeretet nélküli élet boldogtalansága izgatta legjobban. Hősei hervadó életükkel lényegében egy nagyon is koszerű érzést fejeztek ki. A láthatatlan ember alakjai, a külső világ bűneitől szenvedő Margit királylány az Isten rabjaiban, a társtalan Csurgó Károly Az öreg tekintetesben, az Ábel és Eszter magányosan maradó szereplői az örökké nyugtalan Szunyoghy Mihály, az Ida regényének hősnője vagy a Ki-ki a párjával egymásért élő szerelmesei — ugyanabból az ér- telemkeresésből nőttek ki: amely a biblia-tanulmányt megíró Móricz Zsigmond megrendülésében és az isiéA híd Teremtő szerelem voll a karcsú híd soha ilyen erős harcosok jönnek csendben kísérőjük az éj a fák a holnapok jönnek a hídon egymás nyomába lépve a hold a felhők mögött a felhő a fák mögött jönnek százan és ezren szívükben szikla-hit a remény hogy békét hoz egyszer a reggel madarak csirregését virágok pompáját szerelmek lángolását és gyermekek mosolyát hogy békét békéi békét hoz a reggel míg átér a hídon és holdíény kíséri a harcosok lépteit hogy békét hoz a reggel és a híd tnlsó oldalán fekete hajú lányok táncolnak a fáradt harcosoknak tüzes tiszta gyönyörű szerelmet én bfirét békét békét MOLDVÁT GYŐZŐ: Madarak csiilagnyoma didergett a tájon. Az égigérő kertok mélyén lángolt a köd. Emlékszem, sírtál a fáknál, az ősz vörösréz szobrai előtt. Rejtegettél testedben egy titkot, szép őrömét is arcodon. A füzesben a szél térdig gázolt és sárkányfogú kukoricások ittak a folyón. Fekete harmatú csend'és ősz volt, Időtlen szerelem s könnyű égbolt vállald felett. Egyetlen csókom őrizte akkor vakító testedet. Csontokon túl áhított jajongáa, vad szívdobogás idebenn azóta is tündöklő törvényem vagy, mely ha pusztít, azért mégis megtart teremteni velem. Öregbéres fejfája Cseléd voltál, csak részt kaptál, ugaraitól úrnál, papnál Volt kit könnyed, sok bánatod, búnál tóbbat alázatod. Volt szeretőd, volt fiad te, vetés fölött szóló haris. Olyan madár, kinek lába bokáig fás szabadságból Csak a tied, as maradott búzád, hited sárbafagyott, másnak kaszált, másnak élet, kövön darált, silón vérzett. Sírod fölön Is egyedin esak a tücsök, az hegedül, S rokon rögök csöndes kedvé költözködött a szivedbeI Eger nes verseket szerző Ady Endre eszmény-keresésében jelezte a korszak nagy világnézeti vajúdását. A századforduló egész irodalma és szellemi élete küzdött azokért az eszményekért, amelyeket Gárdonyi is kivívott magának. A századvég „újítói” és a Nyugat első korszakának egész nemzedéke élte át újra meg újra Gárdonyi probémáit Bizonyára tévednek azok, akik nem fedezik fel Gárdonyi műveiben ezt a modernséget és korszerűséget, és nem hisznek az író töretlen elkötelezettségében, amellyel az igazság és szabadság emberi jogaiért szállt síkra. Szava nem hallatszott ugyan messzire, nem csatázott Ady Endre módján, de ő is ember tudott maradni az embertelenségben, és dogmáktól mentes hitével a természet nagy egyetemességében tudta nézni a létezés kérdéseit. Az egri Gárdonyt könyvtárszobájából nézte a világot, titkosírással rejtette el gondolatait, de valójában nem volt titkolni valója. Ugyanazzal birkózott, mint kortársai, és ugyanazt írta meg, mint pályatársai. Ez Gárdonyi egri „remeteségének" igazi éltelme, amely inkább külső formája volt életének, de semmi esetre sem utolsó válasza a világ dolgaira. Mert valójában korának szintjén gondolkozott, s bár nem hajtott végre látványos tetteket, az egri huszonöt esztendő egyik legmozgalmasabb. legtartalmasabb időszaka volt életének Nagy Sándor — Igyon még valamit, Kati — ahogy a férfi odafordult, szemében szűk zöld karikák ugráltak. Kedvesen, vadul nézett rá, mint egy tigris. Ki ez az ember? Félórája nem is ismerte. Megállt a teherautóval, kiszállt, bezárta a nagy bádogajtót, és leült az asztalukhoz. Pirivel üldögéltek itt, szombat délután. — A, a fejembe száll... — Az a jó — nevetett a férfi, kinyílt a szája. — Hagyd csak, Mikulás, rendes asszony ez. Ne bántsd. — Del.ogy bántom — töltött a borból, a sárga folyadék égett a kis napban, úszott a vékony talpas poharakban. Ittak. Kati az ital fölött megint nézte a férfit, nem tetszett neki. Borostás volt, haja oldalt ász. Nem csúnya, csak elgyötöri Mit akar ez? Halászlét rendelt a férfi, még bugybersett, serikor kihozták a jénai tálat Lassan szürcsölíék. A kanál fölött egymásra néztek, a férfi zöld karikái ugráltak. Kata elmosolyodott. A fene egye meg. mit mosolygok? — Kati ura nagyon féltékeny ám — sustorogta Piri, mint egy kerítő a megtört kenyér fölött —, igaz, hogy csak holnap jön meg Dorogról — nevetett. Kati elvörösödött mit hülyéskedik Piri. Eszébe jutott Sándor, a férje, amint a sáros barna buszon zötykölődik holnap hajnalban hazafelé, belép vörös szemekkel a konyhába, morog. Fáradt Négy éve volt egy asszony, akit annyira szeretett, el is mondta. Feküdtek a kettős ágyban, nem aludtak akkor éjszaka. Szerették egymást, sose érezte annyira, hogy a férje szereti — kapaszkodott belé, mint egy nagy gyerek. A karjába, a hálóing kis kék batisztjába, a nyakába. Letépte róla a hálóinget, mert ő húzódzkodott. Aztán nézték a plafont. Érezte, a férje is fönn van, a kettős ébrenlét egymásba kapcsolódott, mint az áram. Egymásba találtak, eltűntek egymásban hosszan, passzívan. Aztán megint nézték a plafont Ébren, élesen. Akkor mondta el a férje, hogy a buszon megismert egy asszonyt szőke haja van, az adminisztráción dolgozik, özvegy, szomorú. Nem feküdt le vele, nem, csak szereti. „Csak”? — gondolta Kati. Meg azt, hogy „végem van”. Férje csak beszélt szerette volna mondani neki, „ne most, nem most ennyi szerelem után, ne most, mikor így szeretlek, mikor már hajnal lesz...” — de a férje csak mondta, mondta, hogy szomorú, hogy szőke, kár érte, „nem nyúltam hozzá, hidd el”, de beszélnie kellett. Azóta nem beszél Ö nem kérdezte, azóta biztos, hogy van szeretője, ha nem is az, mondják, oda se figyel, nem keresik egymás kezét a lepedőn este, az biztos. Néha. Szépen, magányosan. Szótlanul, forrón, de kerülve egymás száját. — Ábrándozik, Kati? — a férfi töltött még a sárga bőrből. — Nem... Nincs min ábrándoznom... — A boldogságára! — A férfi fölemelte a poharat, zölden nézte a száját. — Boldogságomra? Nincs nekem olyan. Egy gyerekem van, meg egy férjem. Két szoba. Néhány szőnyeg, egy szép festmény, az unokabátyámtői. Az festőművész. — Hogy hívják? — Kollár Béla. Nagymaroson szokott dolgozni, átjön hozzánk olykor. Akkor boldog vagyok. — Igyunk Kollár Bélára — mondta a férfi, kihajtotta a bort. Kati nevetett. Piri tárgyalt valamit a pincérrel. — Tőle kaptam azt a képet... Szép kép... — Mutasd meg Mikulásnak a képet, Kati. ■— Mi van rajta? Piri fölállt, igazgatta a ruháját, nagy haját rángatta a fésűvel. — Hát egy olyan alak —- mondta Piri. — Nőalak. Egy hálóingben áll a fák között. — Dehogy hálóing. Rendes, könnyű ruha. Nyári kép — nevetett Kati, ivott. ' — Most már igazán meg akaróm nézni, hogy hálóing, vagy csak egy kártonruha? — A „kartont” á-val ejtette, kedveskedve, odahajolt az asszonyhoz. — ö az — Piri rúzsozta a száját. —r Csak nem meri bevallani. Szerelmes az a tag belé, annyit jár ide. — Hülye vagy. Rotooooa»,
