Népújság, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-14 / 38. szám
—~«aa*atr«B; U irpWplilW ü'ltfic C'fl'm Moszkva: Akhun ta*ár 111 IS a Iliin 3> U ÍJ’J képzőművész elkészítette •* fiatal néger polgárjogi harcos szobrát (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) Újjáéleszteni a hagyományokat Miért nincs ba eit.SjtO.a Egerben? • Januári interjúnkkal kapcsolatban egyik olvasónk tette fel ezt a kérdést. Válaszért mint legilletékesebbhez, Fehér Vilmoshoz, a Megyei Művelődési Központ igazgatójához fordultunk. — Az oktatást két kiváló szakember vezette, a mostani TIT-klubban. Ok, sajnos, itthagyták Egert, s ezzel az iskola is megszűnt. — Se vizsgázott balettoktató, se megfelelő helyiség nincs. Igaz, hívhatnánk más megyéből is oktatókat, esetleges lakás.igényeiket azonban aligha tudná kielégíteni a városi tanács. Ennél is súlyosabb gond a helyiséghiány. A balettoktatásra speciálisan felszerelt tükörfalas, parkettás terem kellene. Ilyet jelenleg a Művelődési Központban biztosítani nem tudunk. Ha oktató és helyiség lenne, bármikor nyithatná kapuit az iskola. ★ Eddig az érvek. Nem vitatjuk, hogy valóban nehéz kérdés megoldani ezeket a problémákat. Mégsem lehet belenyugodni abba, hogy a szülők jogos kérése, méltánylandó igénye ne teljesüljön. Hisz- szük, hogy létezik megoldás, s azt is, hogy ha másként nem, akkor a városi és megyei közművelődés illetékeseinek összefogásával létrehozható Egerben is a balcttiskola. Mi részeli csoportokat szerveznek Ha'vankan Nagyszabású munkába kezdett a Hatvani Városi Tanács művelődésügyi osztálya a zeneiskolával karöltve: a következő napokban Ezervezök járják végig az intézményeket, üzemeket, vállalatokat, hogy kiosszák az érdeklődő fiataloknak es idősebbeknek az amatőr művészeti csoportokba toborzó jelentkezési lapokat-*• A városnak nagy múltja van az öntevékeny művészet terén — mondta Bőze Tibor, a zeneiskola igazgatója —, de az utóbbi négy-öt évben állandó hanyatlás, pangás volt inkább a jellemző. Néhány jó csoportunk megszűnt, és a többi is egyre kevesebbet produkált A város lakói Igénylik, hogy minél többet szerepeljenek ezek az együttesek, s most mivel az üzemek növekvő támogatását is magunk mögött érezzük, újra akarjuk éleszteni a hagyományokat. Ezzel a kampányszerű akcióval mérjük fel, kik azok és hányán vannak, akik a művészeti csoportokban dolgozni szeretnének. Kocsis István, népművelési felügyelő, a szervezés irányítója: — Ebben az évben egyik legfontosabb feladatunk az új művészeti csoportok megalakítása. Újjászervezzük a régi Liszt Ferenc Kórust, a néptáncegyüttest, valamint képzőművészeti szakkört szeretnénk létrehozni a tehetséges fiatalokból. Mint elmondották, van reális alapjuk ezeknek a terveknek. A képzőművész szakkör megalakítását a tavalyi amatőr kiállítás sikere tette sürgőssé, de sok az érdeklődő a kórus és a néptánccsoport iránt is. Szakembereket pedig a zeneiskola biztosít számukra. A Jelentkezési lapok kibocsátása csak a kezdet. Sok rábeszélés, tehetségkutatás szükséges ahhoz, hogy folyamatosan. jól kezdjenek dolgozni az új együttesek. Műnké lukhoz, amely fontos népművelési feladatot teljesítene a városban és a környező községekben egyaránt, segítséget várnak a város társadalmi szerveitől, üzemeitől és vállalataitól. (h) Vallomások a kollégiumi nevelésről Diákzsivajgás, apró bosszúságok, az állandó készenlét, a mindennapi, néha megoldhatatlannak tűnő gondok emléke kísérti a volt nevelőtanárt, amikor egy új beszélgetés kapcsán a hajdan volt diskurzusok elevenednek) meg. — Tanár úr, én ezt nem tudnám csinálni. Fizethetnének érte bármit, akkor sem. — Miért nem? — Diplomával, pótszülőknek lenni! Kell ahhoz egyetemet végezni ,hogy valaki rendet tartson, ellenőrizze a mosdást, a rendet, a tisztaságot, a lefekvést? Kísérteties egyezés. A régi diskurzusoknak már jó hét éve; a friss beszélgetés né- há"y hete zajlott le Egerben. Kollégisták, mai tizenhét— tizennyolc éverok reagáltak a kérd?-re, őszintén. Nevelőtanárok mí'ds akadnak, isaz, nem envkönnr-n tobozodnak. Kevesek előtt ismert munk^k'król, min- dannnni gondjairól kérdeztem őket. OCOO Délután egy óra. Az üzemekben hamarosan véget ér egy műsizak, az iskolákban az utolsó órák zajlanak. A nevelőtanár számára most kezdődik a nyolcórás munkaidő. Poczok Éva, az egri József Attila Leánykollégium ne- velőtanámője kiigazít. — Igen, egykor kezdünk, de csak fél tízkor, illetve fél tizenegykor mehetünk haza, a szabad szombatok miatt. A napos nevelő egyébként reggelenként is szolgálatban van. — S aki nem kinnlakó? — ö az állandó éjjeli ügyeletes. Bármi prob!'ma adőd:k, mindenért ő feleL — Szabad idő? — Életrendünk fordított — informál Tompos József, az egri József Attila Fiúkollégiumból. — Akkor vagyunk otthon, amikor a gyerekek, a család távol van, iskolában, ki a munkában. — Akkor volt ez nehéz, amikor kicsik voltak a gyerekek. Reggel láttam őket és késő este. Meg vasárnaponként — idézi tizennyolc év emlékeit Szebeni Lajosné, a József Attila Leánykollégium nevelőtanárnője. — Mennyi plusz jár ezért? — Havi 250 forint. Elzárt ugyan nem érdemes csinálni, de aki egyszer belekóstolt, már nem tud lemondani róla, vagy csak nagyon nehezen. O O O Ebéd után kimenő, a diákok mindennapi öröme. S hol találni ilyenkor a nevelőket? Kövessük útjukon. — A szórakozóhelyeket járjuk, aztán a várba is fel kell nézni. — Biza'matlanság? — Nem. a fiatal még nem teljes ember, aki a szülőt pótolja, jó, ha mindennel tisztában van; ha ismeri a gyerekeket. akkor időben megelőzhet kérőbb már megoldhatatlannak tűnő konfliktusokat. — Elképzelhető, hogy ha*van gverekkel egyformán lehet törődni? A válasz mindhárom részről egyöntetű: — Képtelenség, h!~zen annyi a feladat. Épp ez az, ami elkeseríti a ne\ őt. Ügy érzi, hogy nem végez teljes értékű munkát. Az lenne az ideális, ha heti 20— 25 órában foglalkozhatnánk maximum harminc fiatallal. Csak hát ez utónia. mert akkora a túlzsúfoltság a városi koTéeiumokban, hogy éppen elférünk. Mindjárt a problémák sűrűjébe értünk. Kalauzunk: Tompos József: — Mindig vonzott a fiatalság. Sokat foglalkoztam gondjaik, nevelésük elemzésével. Véleményem szerint nem kellene ennyire lekötni a gyerekeket, hiszen minden percük betáblázott. Valóban kőlléníummá kellene tenni a kollégiumokat, mert jelenleg nemezvszer csak étkeztető és szálláshelvek. Ekh-z versbe első lénés a túlzsúfoltság megszüntetése. o o o Szilencium kezdődik, elcsendesednek a termek. Ilyenkor mi a nevelőtanár feladata? — Felügyelet — A korrepetálás? Ha valamelyik gyereknek problémája akad az anyaggal? — Természetes, hogy s'egí- tünk — mondja Poczok Éva. — Ilyenkor azért csak pihenhet egy kissé a tanár.. i — őszinte leszek: ebből £ három órából valamicske jut továbbképzésre, az ember felfrissíti szaktudását. Erre is szükség van. No meg az adminisztrációt is el kell valamikor végezni. Aztán « meditáció ideje is ez a három óra. A felügyelő ilyenkor válik igazán töprengő, valódi nevelővé. Néhány gondot érdemes felvillantani. Poczok Éva: — Volt egy állami gondozott lányom. Az egyik nyáron rossz társaságba keveredett; konok, makacs lett, mindenáron itt akarta hagyni a kollégiumot, csakhogy a galerihez közelebb kerüljön. Tudtam, hogy tévútra siklott, hogy nem lehet engednem: érveltem, próbáltam meggyőzni, vitáztam. Már-már úgy érződött: hiába. Aztán csak beérett az elvetett mag. Milyen jó érzés utólag elmondani, hogy nem volt hiába. Szebeni Lajosné: — Egy alkalommal két lányt kellett erkölcsi okokból eltávolítani a kollégiumból. Erről végső soron — mivel diákönkormányzat van nálunk — a közgyűlés, azaz 430 fiatal dönt. Mennyit izgultam, attól tartottam, hogy nem lesznek képesek igazságosan dönteni. Utólag győződtem meg, hogy érdemes volt bízni bennük; a felnőttek megfontoltságával döntöttek. Tompos József: — Sokszop apró dolgokkal, bosszantó kis konfliktusokkal kell szembenézni. Szétszórt cigarettacsikkek, eldobottt papírdarabok, csak azért is hosz- szúra növesztett haj. Ilyenkor az ember úgy érzi: el- fecsérli önmagát. Ám a mi munkánk távlatilag értékelhető./ Négy év után csak másként távoznak azok a gyerekek, akik nálunk...nevelkedtek, valamit visznek tovább gondolatainkból, elképzeléseinkből. Ezért megéri vállalni a pillanatnyi ne. hézségeket is. o o o o Vacsora után. Üjra a régi zsivaj. Egyesek tévét néznek, mások csoportfoglalkozásra gyűlnek össze. Néha egészen egyszerű dolgokat is kell tanítani. < MéfSSSSSSSSSJ’SSSSSSSSJ'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSA VSSMSSSfSSSSSSSSSA.TmHtamimmrrSSSSSSj’SSSSSMSSSSSfÁVrSSSSSjrSSJ’SSrsSSSSSfSSSSSSSSSSSSSfSSStSSSSSSSSjrSSS, DANIÉI LANG s L A vietnami hadjáratból hazatérő amerikai veteránok fejében, valamennyi háborút járt katonaelődjükhöz hasonlóan. életreszóló emlékek kavarognak. Bármilyen távol szolgáltak is a fronttól, rendkívüli időnek érzik ott töltött katonaidejüket, amely aiúlékony minden napossá gá- «99! is, úgy érezték, a hőei«*- ,{elé hajlott Hazaho*» magával emlékeit Svon Eriksson, leszereléséig első osztályú közlegény is — Így hívom, mert tetézné az őt kerülgető veszélyt ha valódi nevét használnám —, de el sem tudja képzelni, mit művel majd emlékeivel a jövő. 1968. áprilisában kitüntetéssel szerelt le. A huszonnégy évesen is háborús veterán, aki Minnesota északnyugati vidékének egyik kicsiny, meí* ző gazdasági településéről származik, még abban sem biztos, hogy ragaszkodna-e élményeihez, ha történetesen módjában állna, hogy uralkodjék emlékezetén. Eriksson vietnami élményei természetesen változatosak voltak, nem egy közülük élesen vésődött tudatába. Már maga az, mondja, hogy megismerhetett egy ázsiai országot — kalandszámba ment. Az ottani táj egészen más, mint Minnesota e szögletének dermedt síkságai; életében először gázolt át rizsföldeken, hunyorgott a búja, gubancos dzsungel hirtelen homályában, barangolt bizonytalanul, fejéig beborítva a magas elefántfűben. Gyalogos lévén, Eriksson nem kevés bevetést csinált végig, ha akarná, felidézhetné, hogyan vett részt megerősített állások elfoglalásában, tűzharcokban, amikor a golyózápor valósággal a földhöz szegezte, de különösen egy rajtaütésről beszélhetne, amelyben egységének fele megsebesült. Eriksson mégis habozás nélkül bevallja, hogy valahánys2Íor vietnami szolgálati idejére gondol, egyetlen kép bukkan fel benne. Egy vietnami parasztlány képe, aki két-há- rom évvel lehetett fiatalabb nála, s akivel a Dél-kínai-ten- gertöl néhány mérföldre, a Központi Fennsík egyik eldugott falucskájában, 1966. november 18-ám „ismerkedett meg”. A legénységi állomány négy másik tagjával Eriksson azon a napon felderítő őrjáratot végzett a lány faluja közelében. Csak i ködösen emlékszik a lány Í külsejére. Arra viszont világosan, hogy a lány szájában szembeötlő aranytogat latost, s hogy a lány sötétbarna szeme olykor nagyon beszédesen csillogott. Arra is emlékszik, hogy a lány poros, kékesszínű üvegfülbevalót viselt; azért figyelt fel a rajta függő csecsebecsére, mert tompán felfénylett, amikor azon a napos délutánon parancsot kapott, hogy őrizze a lányt. Mint a legtöbb lány, párasztos, bő, fekete pizsamaruhát viselt, amely elrejtette alakját, Erikssonnak, mégis olyan érzése támadt, hogy karcsú és törékeny, talán százötvenöt centiméter magas lehet. A nevét csak akkor tudta meg, amikor a lány már nem élt, a hadbírósági tárgyaláson, ahol a lány húga igazolta a lány személyazonosságát. Ezt a hadbírósági tárgyalást Eriksson maga kezdeményezte, és ő volt a kormány koronatanúja. A lány neve — valódi neve — Phan Thi Mao volt. Eriksson egyetlen szót sem váltott vele, egyikük sem beszélt a másik nyelvén. Ismeretsége a lánnyal alig tartott tovább huszonnégy óránál, s ez volt egyszersmind a lány életének utolsó huszonnégy órája. Katonatársai, négyein, akikkel az őrjáratot végezte, megerőszakolták és megölték a lányt, testét egy hegyi bozótban hagyták hátra. Egyikük háromszor belédöfött tőrével, s amikor a védelem felkérte Erikssont, írja le a döfések hangját, ő így vallott: „Lőttem, beleztem 1« szarvast Éppen úgy hangzott mint amikor az ember belekésel a szarvasba, tompa, huppanó hang, vagy valami hasonló..." Beszéltem Erikssonna! a takáaégt Kwwm* Uinneapolisban, ahol leszerelése óta egy közeli áruházban asztalos. Takaros, szerény, háromszobás lakásban él feleségével, Kirstennel. A falakat az asszony műkedvelő festményei díszítik. Hármasban beszélgettünk; Mrs. Eriksson huszonhárom éves, egy biztosítási irodában titkárnő. Nincs gyerekük. Négy éve házasodtak össze, röviddel azután, hogy Erikssont behívták. Gyerekkoruk óta ismerik egymást, az apáit egymás szomszédságában gazdálkodtak, és szűkölködtek, akár a környék sok más farmerje. Mrs. Eriksson még azt is hozzátette, hogy a környéken jobbára skandináv bevándorlók laktak. „Olyan vidék, ahol az emberek büszkék rá, hogy nem keltenek feltűnést.” Apró termetű, csinos, szőke nő, eleven, értelmes modorú. Alig tettem be a lábam, máris kávéval-süte- ménnyel kínált. Azt mondta, örül, hogy Mao történetét akarom hallani. Amióta férje visszatért Vietnamból, csak neki, a feleségének beszélt erről, de a részleteket máig sem mondta el. „Jót fog tenni neki, ha valaki más hallgatja végig” mondta élénken, csipkelődve. Eriksson egymagában ült a díványon, s amikor kissé keserűen elmosolyodott, mély horpadás támadt egyik arcán. Alacsony, világos arcszínű, szőke, kék- azínű férfi, szűkszavú. Eigyüttlétünk órái alatt gyakran szünetet tartott, szótlanul ült, töprengő lett az arca, és sokáig nem folytatta talán egy egész percig. tatjuk) — Mai témánk a telefonálás. — világosít fel as egyik gyerek. — Az iskolában ezt nem oktatják. Máskor a levelezés van terítéken. Apró dolgok, amik nélkülözhetetlenek az életben. Néha azonnal kell dönteni, felismerni az igazságot. Egy lány kopogtat az igazgatói iroda ajtaján. Haza szeretne menni a hét végén. Mondja betegek a szülei. Arra gondolok, hogy nem tudnék dönteni; színlelés-e a félénkség, a zavart tekintet A tanárnő nem bizonytalankodik. — Ismerem a gyereket, Nem természete másokat félrevezetni — magyarázza. o o o o Késő este, mosdás, lefekvés, villanyoltás. Valóban nem kell diploma az ellenőrzéshez? — Ha mindent tudunk a gyerekről, ha ismerjük szokásait, jellemének legapróbb rezdülését is, csak úgy tudunk valóban nevelni. Ehhez pedig hozzátartozik az aprómunka is. o o o o Este fél tizenegy. A kollégiumok ablakszemei vakon révednek az éjszakába. Szol; gálatba lép aZ éjszakai ügyeletes tanár. A többiek indulnak haza, a ritkán látott családhoz. Cigarettára gyújtok az utcán. A sajátos mozdulat a napi élmények nyomán fúr; csa érzés kerít hatalmába. Nosztalgia a hajdanvolt nevelőtanár iránt... Pécsi fisává©
