Népújság, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-13 / 37. szám
Filmfórum Királyi vadászat A filmcím anaK.ro nisztiku- «a.11 hat. Kit érdekel ma egy királyi vadászat? Meg is téveszt, mert a vadászat ugyan itt a főtéma, de király sehol, még csali királyi sem. A szénáit mai értelmében nincs itt még izgalom se, sok szereplő sem, nagyobb mozgalmasság sem, sőt! Ha az akadékoskodó néző szólal meg bennünk, mindössze annyit kapunk, hogy egy városi ember a vadászpuskájával együtt kiviszi ember- és nőgyűlöletét — értsd, magányát! —az erdőbe, hogy ott, a fák, bokrok, füvek, a hegyek, a rendíthetetlenül kék ég társaságában megnyugodjék. S erre találkozik egy még fojtoga- tóbb magánnyal, egy széles udvarral körülvett kastélyban, ahol csak nők élnek és a szomorúsággal vegyes egyhangúság. Végül is nem csodálkozunk, ha a kastélyba zárt asszony kéri az önmagával is bajlódó városi vadászt, ezt az érdekesen szót- lam és megbántott Philippe-et, vigye magával Martát Mindezt —, ha a mai wes- temekkel és krimikkel teletűzdelt filmtempót vesszük alapul — akár egy tízperces filmnovellábatn is el lehetne mesélni s nem biztos, hogy Bókkal szegényebbek lennénk. De ha hagyjuk magunkat a pergő képek hatása alá kerülni és egy kicsit odafigyelünk arra, hogyan mutatja be a rendezői szándék és az operatőri ügyesség az ezerarcú erdőt, már nincs hiányérzetünk: a formák és színek gazdagsága rabul ejti a szemünket, érezzük a tiszta levegő fűszeres illatát, emlékeink ébrednek erdei tájakról, ahol más ritmusban, más kísérőzenével ugyanaz az emberi élet folyik, mint lent a völgyekben, falvakban, városokban. Az emberek itt is jók és gonoszok, s itt is szabad szándék és elhatározás kérdése, ki kihez csatlakozik és miért. Francote Leterrier rendező írta filmre Pierre Moinot regényét. így már értjük a film kedves és tiszta líraisá- gát és azt, hogy a párbeszédek rövidek, frappánsak & arra jók, hogy feltárják a lélek őszinteségét Kam szükSzlovák—francia film ségszerűen felelet a kimondott szó egy feltett vagy el sem hangzott kérdésre, mégis érezzük az összefüggéseket a párbeszédekben. Mert amit szavakkal nem fejeznek ki a film hősei, azt hozzájuk pótolja a színek és formák bozontos szépsége. És az a tisztaság és őszin teség, amely ezeket az embereket körülveszi. A rendezőnek a divat ellen, saját elképzelésének megfelelően sikerült olyan filmet alkotnia, amely megejtő lírájával, csendes költészetével megfogja nézőit. Emberrahlók Kedd, 20.00 Magyarul beszélő olasz film. A RAI — az Olasz Rádió és Televízió — Olaszországi történetek c. sorozatot készít. Esetenként egy-egy társadalmi vagy egyéni érdekű di'ámával foglalkozik, különféle műfajokban dolgozva fel a témát; ám valamennyi megtörtént eseményen alapszik. Az 1968-ban készült filmet Ivalise Ghione és Antonio Calenda írta, utóbbi volt a rendező is. Az Emberrablók című rész dokumentumhűséggel idézi fel a riasztó történetet. Telegroteezk: Sajdik Ferenc Kedd, 21.15 A Ludas Matyi kitűnő karikatúristája rajzaira bizonyára elég sokan emlékeznek. Ö az, áld olyan szomorú lovakat rajzol — Claude Brasseur és Sami Frey állnak a szereplőgárda élén, Jean Champion, Ludmilla Michael és Suzanne Flan mellett jó alakítást nyújt Magda Vasaryova. Jean Badai képei a film erősségeit jelentik, a vadászatok izgalmát és hangulatát hozzák. A szokatlan tartalmú párbeszédeknél —, ahol a nők valósággal megkérik Philippe kezét — az alázat és szorongás pillanatait mesteriem ábrázolja az operatői-. (farltas) negyverikettes lábakkal —, hogy senki sem állja meg mosoly nélkül, akinek rajzain mér akkor nevetünk, amikor szöveget még el sei» olvastuk. Az el nem küldött levél Szombat, 10.50 Magyarul beszélő szovjet film. Grigorij Koltunov, Va- lerij Oszipov és Viktor Rozov írásaiból készült 1960-ban a film, amelyet az akkor már világhírű Mihail Kolotozov rendezett (Mint emlékezünk, a Szállnak a darvak is az ő nevéhez fűződik) Jakutin, Szibéria e leghidegebb vidéke a történet színhelye, ideérkezik a négytagú kutatócsoport, hogy új gyémántlelőhelyet tárjon fai. „Röpülj páva-körök* országos bemutatója A televízió „Röpülj páva” népdalversenyének hatalmas sikere nyomán a Pest megyei tanács elhatározta, hogy a népdaléneklési és gyűjtési kedv elősegítésére megrendezi a „Röpülj páva körök” első országos bemutatóját. A nagyszabású dalostalálkozót 1972 augusztus 20-án, a Pest megyei tanács díszudvarán tartják. Augusztus 20-án, Heves, Nógrád, Komárom és Pest megye „Röpülj páva köreinek” részvételével is rendeznek találkozót. Az embereik harca a rideg természet ellen párosul belső küzdelmükkel, minthogy az expedíció nőtagjába ketten is szerelmesek. Az expedíció sikeres, az új lelőhelyet feltárják, ám az egyéni tragédiával párosul. Magyar hangok: Pálos György, Ruttlcai Éva, Kálmán György és Bitskey Tibor. A vörös postakocsi Szombat, 20.50 A kétrészes színmű közvetítése a Vígszínház előadásában, felvételről. Két éve mutatta be a Vígszínház társulata a drámát, amely Krúdy Gyula első regényének címét viseli; a színműnek ugyan nem sok köze » van a regényhez, néhány j szereplő él tovább csupán a i darabban, de hát ez Krúdy- j nál nem ritka, alakjai gya-j korta olyanok, mint a haza- ] járó lelkek, feltűnnek a j ködből, majd ismét belevesz- j nek. Alvinczi Eduard i vagy Rezeda Kázmér sok í novellából elénk lépett, már j nevünkben hodozzák jellemüket, s a velünk történő■ jeles dolgok hangulatát. Si kettejük közt hányadik a fő- ; szereplő — Esztella —. aki szintén már nevében hordja szomorú sorsát. Különleges világ a Krúdyé, sejtelmes, álomi és mégis valóságos, ízes, találó, hangulatos. Alvinczi Bduárdot Darvas Iván, Rezeda Kázmért Tahi Tóth László, Esztellát Halász Judit alakítja. Jelenet az „El nem küldött levél” című szovjet filmbSL As elnök A kultűrházban annyi hely sem maradt, ahová egy széket lehetett volna tenni. A nők és férfiak ünnepélyesen ölbe ejtett kézzel hallgatták az elnök szavait. Egy hetven év körüli nénike, — arca, mint hervadt virág — még a kendőt is félrehúzta a fülén, hogy minden szót hallhasson. Az elnök beszélt. Önmagukról, az egész évi munkáról, az eredményekről és a gondokról. Mikor lélegzetvételnyi szünetet tartott, egyszerre olyan csend támadt a teremben, mintha valamilyen csodálatos, lenyűgöző színi előadást látott volna a közönség. — A nyolcvan forintos munkaegységet a tagság önmagának köszönheti, — folytatta szavait — miközben zsebkendőjével végigtörölte verejtékező homlokát. Hallottam az asszonyokról, a traktorosokról, az állattenyésztőkről, akik közül nem egynek havi jövedelme megközelítette a négyezer forintot. Vizsgálgattam, fürkésztem az arcokat. A tekintetek elárulták, hogy a több száz jelenlévőt közvetlenül érdekli az enök minden szava. Nem. akadt egyetlen olyan sem, aki unatkozva ásított volna, vagy akár elbóbiskolt volna az elnöki beszámolón. Közben sűrűsödött a levegő. Az ablakok bepárásodtak, kint bolondos hópelyhek kergették egymást, mintha éppen az lett volna a dolguk, hogy fogósdit játsszanak a levegőben. Az elnöki beszámoló végén hosszan tartott a taps. Akik hallgatták ezt a tapsot a vendégek közül, érezhették, hogy nem formaságról, holmi udvarias gesztusról van szó, hiszen abban a tapsban szótlanul is benne volt az egész évi beszámoló jóváhagyása. Nyílt szavazás volt. Hat-nyolc évvel ezelőtt is jártam már ebben a szövetkezetben. A legjobbak közé tartoztak akkor is, azok közé, akikre igazán büszke lehetett a megye. Ez a falu nem a föld méhében rejlő természeti kincsekből lett híres, nincsenek gyógyvizei, melegvizű fürdői, mégcsak a múlttól sem kapott valamiféle rangot, vagy hírnevet, — mint mondjuk: a káli dohány. Ez a község a termelőszövetkezetéről híres, A régi summásfalunak a termelőszövetkezet, a dolgos tagsága, a jó vezetés hozott rangot és hírnevet. Beszélgetünk az elnökkel: — Hogyan csináltátok? Elmosolyodott és a hirtelen válaszolni nem tudó ember csodálkozásával tárta szét a karját. — Csináljuk. Ha kapálni, ha permetezni kell, mert így parancsolja az idő, akkor itt nincs sem hétköznap, sem vasárnap. Ha kevés a nappal, megtoldjuk éjszakával .., Nem könnyű eligazodni ezeken az embereken. Évtizedes történelmet írtak napi munkájukkal, rangot, hírnevet szereztek egy falunak, önmaguknak az átlagosnál jobb mcgélhetőséget, de amikor azt kérdezi tőlük az ember; hogyan csináljátok?, nemegyszer csak udvarias mondat 'a válasz. Nem azért, mintha ők nem mondanák el . szívesen a legjobb módszereket, vagy nem adnának hasznos tanácsokat, hanem talán azért, mert inkább csinálni, telini és nem mondani szeretik azt, ami a másnapi feladat. — Értelmes vezetés, szorgalmas tagság — így fogalmazott tömören és talán a legkifejezőbben egy traktoros. Az elnökről pedig csak annyit mondotts — A mi elnökünk nemcsak a gazdálkodást érti, de olyan valaki, aki mindig ember tud maradni, akkor is ha, örül, akkor is ha haragszik. Ilyen ember tehát a detki tsz-elnök, akinek a nevét most legszívesebben csupa nagybetűvel írnám... Szalay István Az anya már hatvanéves elmúlt, amikor zöldhályog keletkezett a szemén. Az orvosok műtéttel kísérletezte!:, utána is bejárt a kórházba, biztatták: — Fél év múlva már levesszük a kötést, néni! Nem türelmetlenkedett. Nyugalmában volt valami hideg bölcsesség, mintha meggyőződött volna arról, hogy amit eddig látott, azt is csak ajándékba kapta. Ezt azonban nem mondta senkinek. Fél év múlva valóban levették a kötést, de helyette sötét szemüveget kapott és a kezébe fehér botot, végkielégítésül, örök és megváltoztathatatlan felszerelésül, mintha azt mondták volna: „Most már elláttunk, ne kérj többet!” Hangosan ugyan mást mondtak: —- Kicsit lassan gyógyul, néni, de reméljük, egy év múlva már... Nemcsak az orvosok mondták ezt, hanem a fia, menye is és mindenki, aki hozzá tartozott. Időnként türelmes kérdéseket tett fel a gyógyulására vonatkozóan, mintha meg akarta volna könnyíteni a kegyes hazugok dolgát. Csak hazudjanak, ő nem rontja el az örömüket. Fia úgy viselkedett mellette, mintha semmi nem történt volna. Nem györfgédebb, inkább hangosabb és vidámabb lett, kissé túlzottan hangos és vidám. Igyekezett úgy beszélni anyjával, mint azelőtt, fesztelenül, nevetgélve, de lehetőleg csak olyan tárgyakra figyelmeztette anyját, amelynek tapintással elérhetők voltaic A látással kapcsolatos fogalmakat, hasonlatokat kerülte, a vakság nevét pedig soha ki nem ejtette. Kereskedő volt, nem pedig író, vagy nyelvész, de tucatjával tudta gyártani a pótkifejezéseket. Ilyeneket mondott: „Anyám a leikével lát. Ujja hepyében hordja a szemét.” Amikor ráhullott a fekete függöny, az első hónapokban azt hitte, hogy a világ kiürült, csak ő maradt a helyén és minden egyéb elvándorolt valahová, a sötét kárpit mögé. Később megértette, hogy a világ tele van szagokkal, hangokkal, zsúfolva van sima és érdes tapintású felületekkel, s ebben a dús szövevényben el lehet igazodni, ha nagyon figyel. Pedig mennyire félt azelőtt. Eleinte azt hitte, hogy a vakság egv pillanat alatt bekövetkező sorscsapás. Most megtanulta, hogy a vakság olyan, mint egy ■ehezen készülő műalkotás, amely rengeteg szorgalmat igényel, öt esztendő is beletelik, amíg az emberből képzett, hibátlan vak lesz. A hatodik évben történt, hogy a menye látogatása kétszer is elmaradt. Minden héten hétfőn és pénteken eljött hozzá, de most nem jött. Fia megjelent ugyan a szokott időben, de egy szóval sem említette a feleségét. Jókedvű volt, tréfákat mesélt, amelyeket az üzletben hallott és összefüggéstelenül adta elő őket, nagyokat nevetett rajtuk. Az anya karosszékében ült némán és mozdulatlanul. Már a küszöbnél meghallotta fia nyugtalanságát a cipője kopogásában. Feltűnt neki, hogy fia, belépése Dillanatában megnézte az óráját Zsebórát hordott, s kifinomult fülévei leuogta az óra-: lánc csörgését, a fémtárgy érzékelhetetlen súrlódását a zseb bélésén. S amikor fia köszönt, már egyebet is tudott: erős alkoholszagot érzett. Hat éve nem látta a fiát, s ez idő alatt elmosódott benne a fiú képe. A már meglett férfi helyett még mindig a kamasz fiú libegett előtte. Ugyanúgy be- cézgette, mint azelőtt, csak a Pityuból Pisti lett. És Pistiből árad az alkohol. Soha nem szokott inni. Megjegyezte: — Gizi tegnap sem volt nálam.. — Igen, beteg! — hangzott a késés nélküli válasz. Éppen ez a gyors válasz erősítette meg benne a gyanút. Tudta, hogy a fia arca most sötét és meggyötört. — Meghűlt? — kérdezte. — Igen, meghűlt! — hangzott ismét a válasz gyorsabban, készségesebben. A menye a következő héten sem jött el hozzá. Egész nap egyedül volt, figyelte a villamosok ijesztő csengetését, az autóbuszok recsegő robaját, amely megrázta a csillár üvegtányérjait, a vitrin porcelán dísztárgyait, az öreg bútorok ropogó testét. Igyekezett visszaemlékezni, mit mondott a menye, amikor utoljára járt nála. A hangokat, hangsúlyokat, a szavak közti szünetek jelentőségét mérlegelte. Felfedezte, hogy az utolsó látogatáskor egy idegen nő beszélt hozzá. A hang a Gizié volt, az illat és a járás is, de a beszéd egy idegen lélek dallama. Évek óta most először érezte magát bénának. A fekete függönyön túl, a másik világban, valami véres borzalom születik, s ő semmit nem tehet. Csütörtök délelőtt éppen fésülködött, amikor az előszoba felől türelmetlen csengetést hallott. Letette a fésűt, mozdulatlanul állt a tükörnél, az ajtóval szemben. Az ajtók izgatottan nyíltak, csapódtak. Szapora, egyenetlen lépések közeledtek. Érezte a ziháló hang forróságét és tudta, hogy a fia arca most szürke és verejtékes. Felemelt arccal fordult felé. Ismerős fogási! karok ölelték át, s hallotta a szív kalapálását a posztó és a mellkas alatt. — Ne haragudjon, mama, hogy így megrohanom, — mondta a fojtott hang. — Erre jártam, gondoltam, megnézem... látni akartam! „Megnézem”. „Látni akartam”. Hat éve nem hallotta fia szájából ezeket a szavakat. Ezeket a tilalmas szavakat most szörnyű felindulás vetette felszínre. A fia háta mögé nyúlt, dajkáló mozdulattal magához szorította. — Otthagytad az tíletet? Délelőtt ráérsz sétálni? — Nagyon fontos dolgot kell elintéznem. De előtte felugrottam egy percre, hogy megnézzem... Finom könnyedséggel végighúzta tenyerét a fia hátán, majd a medencecsont felett pillanatra megállt. Jól érezte: a hátsó zseb egy kést rejtegetett. — Gizi hogy van? Jobban? — kérdezte suttogva. — Igen. Vele akarok találkozni. Sietnem kell. Majd máskor beszélünk. A hozzásimuló test kisiklott a karjaiból. Utánalépett kinyújtott karral, de már nem érte el: — Pisti! — nyögött fel rémülten. — Maradj itt! Maradj itt velem! Hallotta a lépcsőházban távolodó rohanást. Maga elé kinyújtott karral ment előre. Az ajtó nyitva maradt, kilépett. Balra a lépcsőház, szemben a lift, mellette a korlát ki van törve. Szóval már nem tarthatja fel azt a névtelen szörnyűséget, ami odaát, a fekete függönyön túl készül. Ez pillanatig mozdulatlanul állt a folyosón, üresen lehulló karral, szinté az anyagi világon kívül. Határozottan megindult a lépcsőház felé. A lift mellett, a kitört korlátoknál megállt. Alulról hallotta a menekülő rohanás csattogását. — Pisti! — kiáltotta égre emelt fejjel! — Anyuska, mentén vissza! — hallaté szott lentről, nagyon messziről. — Nem engedem, Pisti, Gyere azonnal vissza! — Fél óra múlva itt vagyok, mama? / Sürgős dolgom van! Előre tudta, mi következik. Fia mindjárt visszajön hozzá, sírva, ordítva. Felemeli, beú viszi a lakásába, orvost hív. Meg kell akadályozni. Nem fogta a karfát, nem kereste a folyosó űrbe ásító szélét. Kissé előrehajolt és olyan elszántan, mint ha át akarná tömi a vakság fekete függönyét, belépett az ürességbe. Az udvarban jöttek hozzá sokan, a fia is, de senki nem tudta, ml történt Szepesi Katalin
