Népújság, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-13 / 37. szám
) ' OA/ ■ V ■ v^\^MAMM<VWMWWMW««WWWMIVVVVWW Péntek esti külpolitikai kommentárunk \ Mr. Ziegler aggódik VÁLTOZATLANUL a közel- és távol-kelet áll a nemzetközi érdeklődés homlokterében, az utóbbi térségben pedig természetesen mindenekelőtt a legutóbbi látványos agresszió színhelye: Laosz. Az egyik legfrissebb jelentés szerint a Vientiane-i királyi kormány rendkívüli állapotot hirdetett az ország egész területére. Nehéz megjósolni a korábban semlegesnek, majd inkább jobboldalinak tartott Souvanna Phouma magatartását, de az kétségtelen, hogy ez a döntése nem könnyíti meg az amerikai propaganda dolgát: a rendkívüli állapot kihirdetése vitathatatlanul a protektálás egyik formája. Egy másik friss hír is azt igazolja, hogy Laosz körül nagyonis rendkívüliek az állapotok, akár deklarálják ezt, akár nem. Ezt a másak hírt nem Vientianébói, hanem Washingtonból keltezték és így hangzik: Ronald Ziegler, a Fehér Ház hivatalos szóvivője „aggodalmának” adott hangot a széles körben elterjedt olyan értesülések miatt, amelyek szerint amerikai katonai személyek tartózkodnak Laosz területén. Ha a hírek igaznak bizonyulnak — jelentette ki a szóvivő — ez az Egyesült Államok hivatalos politikájának megsértését jelentené A ZIEGLER-NYILATKOZAT megér néhány szót, elsősorban azért, mert groteszk, de talán éppen ezért szemléletes tükre az amerikai sajtó által már régen „Tricky Dicky”-nek (Trükkös Dicknek) nevezett Nixon elnök politikájának. Nézzük csak: elképzelhető-e, hogy egy olyan elnöki nyilatkozat után, amely még a lehetőséget is elvette amerikai szárazföldi csapatok Laoszba küldésének, valami helyi parancsnok másképp dönt? A válasz csak egyértelmű nem lehet Márpedig Mnerükai katonák mégiscsak vannak Laoszban, ez bebizonyosodott A CBS amerikai televízióéi rádiótársaság riporterei lelepleztek bizonyos, a washingtoni vezetés számára kellemetlen tényeket A délvietnami csapatokat Laoszba szállító amerikai helikopterek — hangzik az egyik ilyen értesülés — különleges feladatokra képzett amerikai tiszteket is szállítanak, nem egyszer dél-vietnami egyenruhában. Jeff Williams, a társaság sztár-riportere mindehhez egyetlen mondatnyi kommentárt fűzött hozzá. Azt, hogy értesülései ellentmondanak a washingtoni állításoknak. NA de ÉPPEN EMIATT „aggódik” Mr. Ziegler, hogy esetleg a Laoszban tartózkodó amerikai katonák megsértik a hivatalos amerikai politikát. Addig fentebb eljutottunk, hogy ezek a katonák csak a Pentagon, tehát a Fehér Ház tudtával tartózkodhatnak a laoszi fronton. Ezzel a logikai kör be is záruk A hivatalos amerikai politikát — a hivatalos Amerika sérti meg. „Szándékkinyilvánítást" vár Egyiptomtól és Izraeltől KAIRO, JERUZSÁLEM: Gunnar Jarring új, de hivatalosan mindezideig meg nem erősített javaslatai állnak a közel-keleti diplomácia homlokterében. A Reuter-iroda kairói értesülése szerint számítani lehet arra, hogy Egyiptom támogatni fogja Jarring indítványát. Az egyiptomi fővárosban csütörtökön a nagyhatalmak képviselőinek U]abb terrorakciók Olaszországban ROMA: Üjabb terrorakciók színhelye volt pénteken Olaszor- ezág két nagyvárosa, Trento és Crotone. Trentóban Cesa- re Battisti szobrát robbantották fel ismeretlen merénylők, s a questura épülete előtt egy fel nem robbant pokolgépet találtak. A város központját rendőri egységek tartják ellenőrzésük alatt. A calabriai Crotoneban fasiszta huligánok száguldó gépkocsiból hajítottak kézibombát egy épület elé, ahol röviddel ezelőtt antifasiszta gyűlést tartottak, A hatóságok Catanzaróban folytatják a nyomozást annak a négy újfasiszta merénylőnek az ügyében, akik a múlt héten megtámadták az antifasiszta tüntetőket és egy embert megöltek. Pénteken éjjel több újfasiszta lakásán tartottak házkutatást. látható bevonásával dolgoztak a Jarringnak adandó válasz fölött. Szadat elnök Vinogradov szovjet nagykövetet, Riad külügyminiszter, a brit és a francia nagykövetet fogadta ezügyban. Az •egyiptomi diplomácia kapcsolatba lépett Donald Ber- gusszal, a Kairóban működő amerikai érdekképviselet vezetőjével is. Bizonyosnak látszik, hogy a svéd ENSZ-diplomata „szándéknyilvánítást” vár Egyiptomtól és Izraeltől. Ami Egyiptomot illeti, a békeszándék — a Biztonsági Tanács határozata alapján — világos. Izrael viszont továbbra sem óhajtja „szándékait kinyilvánítani”, — legalábbis a BT-határozatra vonatkozóan nem. A Tel Aviv-i kormány nem mond sem nemet, sem igent — alkudozni akar a megszállt területek egészének vagy egy részének visszaadásáról. A Jarring-javaslatokat elsőként szellőztető Maariv című lap csütörtökön azt írta, hogy Izrael el fogja utasítani a svéd diplomata indítványát. Más helyről viszont olyan hírek érkeztek, hogy Tel Aviv-ban hajlandók tanulmányoznia a dokumentumot, de ezt feltételhez kötik: Egyiptom hosz- szabbítsa meg a 30 napos tűzszünetet a harcok a fordán fővárosban AMMAN: Az El Fatah beír úti irodájának közlése szerint délelőtt folytatódtak az utcai harcok a jordániai főváros keleti negyedeiben. Az iroda tudomása szerint csütörtökön este a jordániai egységek megsebesítettek egy amerikai állampolgárt is. Ezt a hírt az Egyesült Államok ammani nagykövetsége megerősítette. Pénteken délelőtt a hadsereg katonái tüzet nyitottak négy civil gépkocsira: több személy életét vesztette, illetve megsebesült. A repülőtér és a város központja közötti, harcok dúlta körzetekbe sorra érkeznek az újabb ammani egységek. Mindez arra utal, hangák a beiruti szóvivő közleménye —, hogy a hatóságok újabb kampányt indítottak az ellenállási mozgalom felmorzsolására. II bűnüldözés tavalyi tapasztalatai (Folytatás az 1, oldalról) zott, s a közlekedési bűntettek 68,5 százaléka gondatlan veszélyeztetés, megállapítható, hogy a bűnözés helyzete továbbra sem ad aggodalomra okot. A közlekedési bűntettek száma következetesen emelkedő tendenciát mutat A közlekedési bűntettek elkövetőit ugyan nem tartják bűnözőidnek, büntetőjogi felelősségre vonásuktól azonban nem lehet eltekinteni a jövőben sem. ahogy azt törvényeink előírják. Egy másik elgondolkodtató adat: az ittasan volánhoz ült vezetők száma öt év alatt több mint 40 százalékkal emelkedett. Az ittas vezetés megelőzése tehát feltétlenül szigorúbb büntetőjogi felelősségrevonást igényel! Az erőszakos és garázda jellegű bűntettek aránya és növekvő tendenciája változatlanul kiemelkedő veszélyt Ami a „vietnamizálási program Nixon elnök 1973 közepére ígérte a három fázisban tervezett „vietnamizálási” program befejezését. A program szerint a félmilliós hadsereg létszámát fokozatosan csökkentik, és végül is „mintegy” 40 000 fős tanácsadói-techni- kai jellegű katonaság marad Dél-Vietnamban. Ez természetesen korántsem jelenti azt, hogy Nixon a háború befejezésére törekszik, csupán megpróbál bizonyos terheket áthárítani a dél-vietnami kormányra. Nem véletlenül ismételgeti az amerikai elnök egyre gyakrabban a fent említett dátumot. Az amerikai közvélemény egyre elégedetlenebb a növekvő emberi és anyagi áldozatokat követelő indokínai háborúval. Nem kisebb mértékben nő azon hivatásos politikusok száma, akik a vietnami háború további ki- terjesztése és a fegyverkezési kiadások emelése ellen foglalnak állást. Egyre nyilvánvalóbb tény ugyanis, hogy a nagy csinnadrattával meghirdetet program nem érte el kitűzött célját. Az amerikai stratégáknak már az első fázisban tapasztalniuk kellett, hogy a nixoni doktrína, a „harcoljanak az ázsiaiak az ázsiaiak ellen”, gyakorlati megvalósítása távolról sem olyan könnyű és egyszerű, mint ahogy azt Washingtonban eltervezték. A dél-vietnami hadsereg, amely ugyanis jelentős mértékben megerősödött az utóbbi évbem, az amerikai légierő hathatós támogatása nélkül vem képes önálló hadviselésre. Emellett nem fSéll, február 13., «somba! sikerült mindmáig megakadályozni a nagyfokú dezertálást sem. A kegyetlenkedéseikről hírhedtté vált délkoreai csapatok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A dél-vietnami hadsereg átképzése és felfegyverzése hallatlan mértékben megnövelte az Egyesült Államok, hadi kiadásait. A 1971-es katonai költségvetés minden korábbit túlszárnyal. Az elmúlt év májusában megindított kambodzsai hadműveletekkel jelentős mértékben megnőtt az amerikai hadsereg által ellenőrzött területek nagysága, ami annál is nagyobb technikai és katonai igénybevételt jelent az amerikaiak számára, mivel időközben több ezerrel csökkentették a Dél-Vietnamban állomásozó csapataik létszámát. A hadszíntér megnövekedésével fellazult a Saigont és az amerikai főparancsnokságot korábban szorosan körülvevő védelmi gyűrű, megkönnyítve ezáltal a Délvietnami Felszabadítási Front nyugtalanító manővereit az említett térségben. Az az eredeti elképzelés, miszerint a háború Kambodzsára és Laoszra történő kiterjesztésével elvágják a DNFF-et utánpótlási területeitől — csak részben sikerült. A kambodzsai háborút követően a DNFF katonai vezetése a korábbi stratégia részleges módosítására kényszerült. Az elmúlt hetek harci cselekményei azt bizonyítják, hogy sikerült megtalálni a rövid időn belül az új. a megváltozott körülmévjekkez alkalmazkodó hadviselési módszert. A vietnamizálási programnak olyan súlyos következményei vannak, amivel a Nixon-adminisztráció nem számolt. A háború jelenlegi szakaszában valóban indokínai háborúvá fejlődött. Ha Vietnam, Kambodzsa és Laosz népei bizonyos sajátosságaikban különböznek is, a közös ellenség ellen folytatott harc mindennél szorosabb köteléket jelent. Az indokínai szabadságharcok egységes és összefüggő voltát bizonyítja, hogy az 1954-es hadműveletek befejezéséről szóló vietnami—francia, khmer (kambodzsai)—francia és a laoszi Patet Lao hadsereg és a • franciák közötti egyezményeket indokínai részről egyaránt ugyanaz a személy, Ta Quang Buu, a vietnami kormány hadügyminiszter-helyettese írta alá. A kambodzsai intervenció nem várt következménye volt az ország haladó erőinek gyors egyesülése és nemzeti felszabadító mozgalommá szélesedése. Paradox módon az amerikaiak délkeletázsiai agressziója ily módon meggyorsítja azt a fejlődési folyamatot, amelynek megállítása a háború hangoztatott célja. A január 22-én hajnalban Phnom Penh belvárosa és a repülőtere, valamint Saigon egyes kerületei ellen indított sikeres támadás megmutatta, hogy a „FÁNK” (Forces Armee« Nationales Khmeres), a Kambodzsai Nemzeti Gárda képes a DNFF-fel együtt ősz- szehangolt akciókra. A vietnamizálási program mielőbbi megvalósítását sürgeti az amerikai hadsereg nagyfokú demoralizálódása. A „Newsweek” című hetilap képes riportban számol be az amerikai katonák növekvő kábítószer-fogyasztásáról. A lap szerint a b'evetésre vezényelt katonák közel 40 százaléka fogyaszt LSD-t és marihuánát. A tisztek többsége szemet huny az önmérgezés felett, mivel a katonák az említett szerek mámorában vakmerőbbek kegyetlenebbek. mögött ran tS9 (William L. Calley hadnagy, a My Lai-í mészárlásban részt vevő katonai osztag egyik parancsnoka is arra hivatkozott a bíróság előtt, hogy tettüket kábítószer hatása alatt követték el). A „Time” című amerikai hetilap január 25-i száma részletes adatokat közöl azokról a veszteségekről, amelyek a nem harci cselekményekből, hanem a katonák ingerültségéből fakadó belső viszálykodásból adódtak. 1970 utolsó három hónapjában tábori lövöldözés során 39 katona vesztette életét. Ugyancsak a fenti időszakban légi katasztrófa (helikopter) folytán 91, autóbaleset következtében 30, késelés, szándékos emberölés miatt 18 katona halt meg. E szomorú statisztika egyedülálló az amerikai hadviselés történetében. Azt hiszem, az idézett cikk írója a kérdés lényegére tapintott, amikor az okot a háború jellegében keresi. Ilyen fokú enervált- ság, züllés ismeretlen volt a 11. világháború amerikai hadseregében, akár a japán, akár a német fronton harcoltak. Mindezen tényezők együttesen világosan bizonyítják, hogy Nixon elnök képtelen szakítani elődei helytelen politikájával. Johnson elnök 1965-ben a VietnavM Demokratikus Köztársaság bombázását a háború gyors befejezésével indokolta. Ahogy sikertelen maradt Johnson VDK elleni agressziója, éppen úgy elmaradtak a kambodzsai intervenciótól várt eredmények. A legújabb, a február 8-án hajnalban Laosz ellen megindított amerikai—délvietnami együttes támadásnak, a korábbi eszkalációs lépésekhez hasonlóan, az indokínai háború jellegéből adódóan sikertelenül kell végződnie. Szabó Zónán t jelent a közrendre és közbiztonságra — folytatta dr. Szé- nási Géza. 1970-ben mintegy 16 és fél ezer ilyen bűntettel találkoztak a nyomozó szervek. Az emberöléseik száma ugyan csökkent (az 1969. évi 237-ről 188-ra), de nagyságrendje az évek viszonylatában lényegében nem változott A szándékos, súlyos testi sértések száma 1965 óta következetesen emelkedő tendenciát mutat. A Dunántúlon esek Pécs környékén gyakoriak e bűncselekmények, viszont kiemelkedően szaporodtak Pest, Bács-Kiskun és Csongrád megyében. A rablások és hivatalos személy elleni erőszakos cselekmények száma is nőtt. A népgazdaság elleni bűntettek száma mintegy 3 százalékkal emelkedett: ebben szerepet játszik az is, hogy az elmúlt évben már több feljelentésre hivatott szerv törvényes kötelezettsége szerint járt él A politikai bűncséHcmé- nveMcel karcolatban r*mutatott: az államé!l-ves bfín- t^ttek aránya csökkenő tendenciájúi. s az összbünölesben mindössze 0,3 százalékot tesz ki. A gyermekkorúnk száma a bűnelkövetők között mintegy két százalékkal csökkent. A fiatalkorú bűnelkövetők száma mintegy 6 százalékkal emelkedett. Nagyobb arányú az emelkedés Veszprém, Heves. Szsbolcs-Szatmár és Baranya megyében. A fiatalkorúak legnagyobb arányban vannak képviselve — mint korábban is — a betörése» lopásoknál. A fiatalkorúak bűnözési helyzetének súlyosbodására utal, hogy nőtt cselekményeik tárgyi súlya, emelkedett az erőszakos és garázda jellegű bűntettek elkövetőinek száma, s veszélyes méreteket kezd ölteni a csoportos elkövetés. Az összes bűnelkövetők mintegy 15 százaléka visszaeső volt. A büntetett élőéle- tűek legnagyobb arányban a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni büntettek csoportjában szerepelnek. Azzal kapcsolatban, hogy a nők milyen __ arányban vesznek részt á bűnözésben, a legfőbb ügyész rámutatott: részesedési arányuk — a korábbi növekvő tendencia után — 1968-ban megfordult, csökkenni kezdett és mintegy 16 százalékról alig több mint 12 százalékra esett visz- sza. A fiatalkorú bűnelkövetők között a leányok aránya évről évre csökken. A fővárosban élő nőknek a bfl- nözécbo való részvételi aránya kedvezőtlenebb az országos helyzetnél, viszont a fiatalkorú leányoknál az arány az O’-viyosnál kodve-óHben alakult iktdapesten. Fz az adni cáfolni látszik azt a vé- lemdnijt, hoay „ vVá^váro- SOkhan a HntrVtmii lányok egyre na gj több mértékben, lányait a bűn. a züllés étidre. Az a tény viszont bony a fővárosban a bűnelkövetők nnm-nihb százaléka nő mint o-c-ó*v\ci>n. azzal rroe'vv- ható bo»v a nagyvárosi élet jövel több lehetőséget kínál a nők szánjára a hünö-*shen, mint a kisvárosi vagy a falusi körülmények között. Felvételre keresünk kivitelezési gyakorlattal rendelkező közép-, vagy felsőfokú épületgépészeti technikumot végzett szerelésvezetőket, (építésvezetőt) és művezetőket, épületgépészeti és technológiai szerelések irányítására, selypi kirendeltségünkre Továbbá központifűtés-, vízvezeték-, csőszerelő szakmunkásokat és segédmunkásokat, Nógrád és Heves megye területén folyó szerelési munkákra. Jelentkezés levélben vagy személyesen: Csőszerelőipari Vállalat 5. sz. szerelőipari üzeme, Bp., VII., Garay n. 10.