Népújság, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-19 / 42. szám
A borjúhús próbája SOK SZŐ ESIK MÉG manapság is a szolgáltatásokról. Gyakori téma, mert a szolgáltatásokkal most sem lehetünk elégedettek. Hiányosak, meglehetősen szürkék, nemcsak az egyedi, hanem az általánosabb igények kielégítéséhez sem elegendők. Bosszantóbb, hogy amikor mindezt kifogásoljuk, gyakran csak vállvonogatás a válasz. Ha ilyen, vagy olyan óhajunknak kifejezést adunk, a legkönnyebben azt vetik vissza, hogy ugyan, ne találgassuk már, amit keresünk, amit kérünk, — azt tulajdonképpen nem Is keresik, nem is kérik. Szó szerint: nincs rá igény. Jobb esetben: úgysem lenne rá igény. Ezt tartják például a megyei vendéglátóiparban az állandóan friss tésztát árusító rétesboltról, a kitűnő italokat készítő turmixgépekről, a húsiparban a csak bemutatókra gyártott sokféle Ízletes, gusztusos töltelékáruról, szalonnaféléről, a kereskedelemben számtalan — főként olcsó — cikkről, a bútorosüzemben a magán- rendelésekről, a cipészműhelyben a javításokról, me- gyeszerte a boyszolgálatról, stb., stb. A cipészmöhelyekben olykor valósággal siránkoznak, hogy nem megy az üzlet, alig visz valaki sarkalni-, talpal- nivalót, s ezért kénytelenek a nagyobb üzemekhez, gyárakhoz hasonlóan árutermeléssel foglalkozni. Naív embereknek való mese az ilyesmi! Annál is inkább, mert ki-ki tapasztalhatja nemegyszer, hogy például a cipészműhelybe vitt sarkalni-, talpalnivalóért olykor három hét alatt háromszor is el kell menni, amíg elkészül. S ha legközelebb az ember efféle kálvária helyett a megrongálódott, tönkrement lábbelijét mindjárt újjal cseréli fel, legfel♦ jebb kényelemből teszi, nem -pedig azért, mert nincs igénye a javítás iránt AZ OLCSÓBB, A PRAKTIKUSABB megoldásokat alighanem mindenki keresi, sőt néha a költségesebbeket is vállalja, ha egyáltalán előnyt jelentenek valamilyen szempontból. Szívesen alakíttatja ót egyébként jó anyagú, de divatjamúlt ruháját vagy éppen bútorait ha történetesen kedve szerint sikerül ez. Boldogan bízza szállítmányát a boyszolgálat- ra, ha az rendelkezésre áll, gyorsan és megelégedésre teljesíti kívánságát. Ha az ember másképp cselekszik, nyilván azért teszi, mert a körülmények kényszerítik erre. Nem iszik turmixét, ha sehol sem árusítanak ilyen italt, nem csináltat bútort az üzemben, ha nem tud az üzem ilyen tevékenységéről. S természetesen nem keresi ma az üzletben a borjúhúst — mert évek óta tudja, hogy nincs... Régi angol mondás: a pudding próbája az, hogy megegyék. Magyarosabb változata: a borjúhús próbája, hogy egyáltalán lehessen kapni. Azt, hogy valamire van-e igény — ki lehet tapasztalni könnyűszerrel. Nem is any- nyira jó érzék, mint jó figyelem kell hozzá. Persze, a gyakorlat sem árt! A jó iparosnak, kereskedőnek észre kell vennie a fogyasztó vágyait — s célszerű reá élénken, mielőbb reagálni. A mostaninál tartalmasabbá, színesebbé lehet így tenni a szolgáltatásokat, sokkal jobban a megrendelő kedvében járhatnak. Hangsúlyozni sem kell, hogy ez közös érdek: mindkét fél egyaránt jól járhat. SZÉLES KÖRŰ KÖZVÉLEMÉNY-KUTATASRA és ugyanilyen propagandára van szükség a munka megjavításához. Mindig tudni kell, hogy mit kérnek és mit kaphatnak az emberek. Részletes tapasztalatok birtokában dolgozhatunk csak eredményesebben, megnyugtatóbban. Ha áll ez az élet minden területére — miért ne lenne érvényes éppen a szolgáltatásokra is...? (gyón!) Víz, — a bányából Visontán a Thorez Külfej- téses Bányaüzem területén a termelés folyamatos előkészítésének fontos része a bányamező víztelenítése. A kül- fejtéses bányászat első követelménye ugyanis, hogy a termelést szolgáló területről eltávolítsák a talajban előforduló rétegvizet. Jól bevált kísérlet eredményeként, most újabb módszereket alkalmaznak. Ezzel az idén a tavalyi kilencmillió helyett tizenegymillió köbméter vizet hoznak felszínre. Több mint hatvan méter mélységig lehatolnak a rétegvizekért, az új eljárással percenként 230 hektoliter víztől szabadul meg a szénmező. Monopolhelyzet Egy-két éve szinte nap mint nap felbukkan valahol ’értekezleteken, sajtótájékoztatókon a következő mondat. „A fogyasztó közönség érdekében az a törekvésünk, hogy csökkentsük a monopolhelyzetet élvező értékesítési központokat.” Ez az elképzelés nagyon is helyes és fontos törekvés volt, csupán az a baj, hogy javarészt törekvés még ma is. A vásárlónak természetesen az a vágya, hogy válogathasson az áruk, a megvásárolni kívánt cikkek között, hogy ne ő legyen „kiszolgáltatva” az előadónak, hanem több eladó versenyezzen érte a jobbnál jobb áruval, s ne az legyen a gyakorlat, hogy veszi, nem veszi, nem kap mást. Néhány vállalkozás, mint például a Mecsek-tej, már most érezteti jótékony hatását; ahol megjelenik, egyre nagyobb teret követel magának és kiváló minőségével a versenytársat is jobb áru forgalombahozatalára kényszeríti. Sajnos ez a példa még koránt sem általános, bár jogszabály is elősegíti a versenycsatornák, értékesítési rendszerek létrejöttét, azonban mindez kevés. Ahhoz, hogy az élelmiszergazdaságban, élelmiszerkereskedelemben létrejöjjenek a tej-, hús-, zöldségelárusító helyek, a termelőszövetkezeti vendéglátó egységek, mindenekelőtt nem jogszabályra, hanem kellő közgazdasági környezetre és kereken kimondva tőkére van szükség. Ahhoz, hogy egy termelőszövetkezet például saját tejelárusítót hozzon létre, szállítóeszközök, raktárhelyiség, bizonyos gépi felszerelés kell. A termelőszövetkezetek többsége nem rendelkezik, különösen az elmúlt nehéz esztendő után, olyan anyagi fedezettel, hogy saját erejéből létre tudja hozni az úgynevezett versenycsatomákat. Ebben az évben egymilliárd forint volt az a hitelkeret, amely a termelőszövetkezeti beruházások rendelkezésére állt. Ezt a hitelkeretet már felosztották, illetve az igényeknek megfelelően odaítélték a pénzügyi szakemberek. Az 1971-es évben csak olyan beruházásra adtak hitelt, amely megkezdett, de be nem fejezett, tehát úgynevezett áthúzódó beruházás volt. Megalapozott, helyes és indokolt volt ez a döntés, hiszen mindannyian saját zsebünkön éreztük az elhúzódó beruházások negatív hatását, hogy nem kapcsolódtak be a termelésbe a tervezett időben azok a létesítmények, amelyek a több húst, tejet, egyszóval nap mint napi élelmünket adják. Ám nemcsak ezért fontos, hogy végre erőteljesen sürgetjük az építkezések időbeni befejezését. Már-már szólásmondássá vált, hogy csak abból élhetünk jobban, amit megtermelünk. Feltétlenül helyes és indokolt tehát az a döntés, amely elsősorban a hitel gazdasági szabályozó erejét felhasználva törekszik a közérdekű építkezések meggyorsítására, hogy a vásárló az egyre emelkedő igényeknek megfelelően meg tudja venni a kívánt mennyiségű és minőségű árut. Tehát több áru közül válogathatunk már a közeljövőben az élelmiszergazdasági termékek közül. Csak egyetlen kérdés nyugtalanít: a megemelkedett többletet képes lesz-e a jelenlegi értékesítési forma zökkenőmentesen szállítani a fogyasztóhoz, mert az értékesítés vonalán még meglehetősen „egyeduralkodó a monopolhelyzet”. Ha azonban a megnövekedett árut csak a régi csatornákon keresztül próbáljuk értékesíteni, komoly ellentmondásokkal találjuk magunkat szemben. Sokkal több figyelmet és támogatást érdemelne a monopolhelyzet- ben lévő intézmények elleni törekvés, az egészséges gazdasági környezet és a jövőbeni egyensúly megteremtése érdekében. (szigethy) Representáei . * • ó ! 5 600 vendég Egerszalókon ? Az egerszalóki Vörös Csillag Termelőszövetkezetben — a népi ellenőrök vizsgálata szerint — igen sokat adnak a reprezentációra. A közösből adnak sokat a reprezentációra. Például borból 28 hektolitert egy év alatt., aztán majd fél hektó pálinkát, is, gondolom, a gyomorsavval küszködő vendégek számára. Mert nem egyszerűen reprezentálásról van és volt itt szó, hanem bizonyos egészségügyi meggondolásokról is. Gyenge gyomrú ember nem ehet például akármit, hanem csak borjút. Ha többen vannak ilyenek, akkor mondjuk egy 120 kilósat, amelynek húsa aranyló galuskával, tejfölösen, paprikásnak készítve, előtte pálinkával mindehhez gusztust csinálva, utána jó borral leöblítve, még a beteg gyomornak is — úgy éljek — csodaszer. Számítgat az ember, olvasva a vizsgálat anyagát: mennyi is az a 28 hektó bor? Az 2800 liter. Ha valóban szerény reprezentációról van szó, akkor fél liternél többet egy emberre ne számítsunk: megbecsültén koccintani egy, a szövetkezetben valamilyen hasznos munkát végzett, kívülről jött emberrel, ennyi bor éppen elég. így tehát nyilván 5600 olyan ember fordult, meg a szövetkezetben — vagy 5600-szor• egy ember? —, aki, vagy akik jelentős segítséget adtak az egerszalókiaknak. Így tehát egész évben olyan nyüzsgés lehetett Egerszalókon, hogy biztosan feltűnt volna a közgyűlésnek és meg is szavazta volna azonmód a reprezentáció ilyen mennyiségét, tán’ még többet is, mint ahogyan ezt a 2800 litert nem szavazta meg. Meg a félhektó pálinkát sem! Na persze, ha úgy vesszük, hogy az 5600 ember elosztva az évi munkanapokkal, mindössze napi húsznál alig több vendéget jelent — hát annyit tényleg nehéz észrevennie egy közgyűlésnek. És egy borjút is nehéz észrevenni. Még ha üszőszámba is megy. A baj és a gond csak az, hogy olvasgatva a népi ellenőrök vizsgálatáról szóló jegyzőkönyvet és az ott lerögzített adatokat, óhatatlanul érdekes dolgok jutnak az eszébe az embernek. Mert ott van a zöldségbolt. A zöldség: vitamin! Meg a fűszer is. Nem lehet csak pálinkán élni, meg boron, a skorbut ellen kell a zöldség is, a húshoz meg egyenesen nékülözhe- tetlen sok fajtája. Talán ezért van az, hogy a készpénzes forgalom 14 százalékát kellett „leírni” romlás és egyéb okok miatt? Ez majd negyvenezer forint! Vagy nézi az ember az állatelhullásokról szóló adatokat, s bár laikusnak érzi magát a dolgok megítélésében, mégis mintha túl sok lenne a juhok, bárányok, borjak ily tragikus vége. Ha már a 120 kilós borjú „elhullott”, amelyről köztudott, hogy elhullott bizony, mert hókon csapták főkönyvelői utasításra. — vajon a szerencsét! en többi borjú, bárányka közül hány vállalkozott önként a reprezentáció feljavítására, és hány lett áldozata saját sorsának? Hogy mindennek oka a túlzott reprezentáció? Lehet, sőt biztos. Üsse kő, ha ez a sok ember már így megfordult Egerszalókon. akkor annyira agyba-főbe segítette ezt a termelőszövetkezet, hogy a szomszéd falukból is idejárnak kölcsönkérni. Gondoltam! De nem. Nem így van. Az egerszalóki Vörös Csillag' Termelőszövetkezet tagsága nem a legsikeresebben zárta az 1970-es esztendőt. Lehetséges, hogy az időjárás mellet a vendégjárás is oka lehet ennek? Gyurkő Géza Á „zárva tartó és az átalakítási verseny" győztese: ez egri Széchenyi Étterem Ha disszertációt még nem is, de egy szakdolgozatot már minden bizonnyal lehetne írni az egri Széchenyi Étterem múltjáról, jelenéről. Ennyit talán már meg is érdemelne, elvégre az utóbbi évtized „átalakítási versenyéi?’ úgy nyerte meg, hogy igazában még csak méltó ve- télytársra sem talált. HBt __________ P fim'ir Pécsre és Buda pestre ?simo% Barázda Tsz 6 holdnyi területen termel fólia alatt primőr árut. Február 10-én kezdték a saláta, majd a karalábé kiültetését. Hamarosan megkezdik a primőr saláták szállítását Pécsre, illetve Budapestre. Ez évben mintegy 200 ezer Mlátát termelnek, 40 ezer kara’ábét és egyéb primőrféleségeket. immsem ---------—------ totó - Hada® eá&os) De hagyjuk a tréfát, nehogy most meg az élcelődés miatt történjen vele valami. Éppen élege van már a reklamálókból, s főleg a kőművesekből. Annál is inkább, mert végre ismét kiderült az égbolt fölötte. Most már stabilak a falai, biztosan állnak pillérei, nem fenyeget a plafonja, s a belső díszletei is szépek, hangulatosak. Végre minden rendben van, nyitva ajtaja, s várja vendégeik Legfeljebb még azon lehet a vita, hogy mindezt — falainak megerősítését — ki fizeti majd? De ez már a vendégeket mit sem érdekli, fő, hogy nyitva van, s reméljük, nagyon sokáig nyitva is marad. őszintén bevalljuk: eredetileg korántsem csali az volt a célunk, hogy hírül adjuk az éttermen végzett/ munkák befejezését. Az ötlet, hogy kronológiai sorrendben „feldolgozzuk” az étterem bezárását, kinyitását, átalakítását, jó két héttel ezelőtt született meg, amikor néhány napra ismét bezárták az éttermet. Nem mi találtuk ki, nem mi mondjuk először: Egerben kétszer ahnyi étterem is kevés lenne, mint ameny- / nyi jelenleg van. A Széchenyi Étterem mégis vetély- társ nélkül nyerte a „bezárási, átalakítási versenyt”. A város kárára, a vendéglátó vállalat zsebére, Eger lakói, a sok százezer turista bosz- szúságára. Éppen ideje lenne kiszállni ebből a versenyből. Túl sokba kerül az ef- faj ta vetélkedő.., Átadási határidő: 1970. május 31 „Zsebbe nyúló" kérdés Vajon eddig hányszor zárták be? Hányszor alakították át? Hány forintot költöttek már rá? — fogalmazódtak meg a kérdések, majd elindultunk a címzettekhez. Ahol kilókra rugó aktákat raktak elénk, s merőben ellentétes véleményekkel, ellentmondó hivatalos szakvéleményekkel találkoztunk. S mivel az illetékesek véleményei sem egyformője, ezért mi is eltértünk a vállalkozásunktól, és a „szak- dolgozatból” mindössze néhány megjegyzés lett. Ha üzemel az étterem — ahogyan a vendéglátó vállalat vezetői elmondották — évente nem kevesebb, mint ötmilliós forgalmat bonyolít le. A vállalatnak tehát zsebbe nyúló kérdés, hogy hányszor és hány napig van zárva. Meg is tesz ellene mindent, á nagy lelkesedés viszont nem mindig volt eredményes. Egy bezárást, átalakítást mindenképpen megspórolhattak volna, ha az emlékezetes „hodályosítást’ jobban meggondolják, és nem „váróteremmé”, hanem a maihoz hasonló, hangulatos étteremmé alakítják át. Az ezt követő bezárást viszont már nem a vendéglátó vállalat rendelte el. Az elmúlt évben építőipari szakemberek vizsgálták meg az épületet és megszületett a döntés: az épület szerkezetileg életveszélyes. Lehúzták a rolót, újból megjelentek a kőművesek. Mindezt hogyan lehetett volna elkerülni? Egy bezárást megspórolni? Például úgy, ha az épület statikai vizsgálatát nem tavaly, hanem mondjuk öt, vagy nyolc évvel ezelőtt végzik el. Es ez annqf, is inkább természetes lett volna, mert valamennyi érintettnek — az építési hatóságnak, a vendéglátó válc lalatnak, a kivitelezőnek — egy gazdája van: a városi, illetve a megyei tanács. Tagadhatatlan tény: a vendéglátóipari vállalat erejéhez, lehetőségeihez mérten mindent elkövet keres- kedemi, üzleti hálózatának fejlesztéséért, korszerűsítéséért. Többele között ezt bizonyítja az egri főszékesegyház „a'atti” építkezés is, amely nem kevesebb, mint 11 millió forintjába kerül a vállalatnak. Az építkezésnek az eredeti tervek szerint 1970. május 31-e volt a a befejezési határideje. Lassan ismét májust írunk, és az egyéves csúszás után pillanatnyilag még senki sem tudja a pontos átadás idejét. A szokásos építőipari „tippek” ezúttal is egytől egyig „bejöttek”. Menet közben derült ki, hogy hiányosak a tervek, pótolni nem tudták, mert a tervező külföldön volt. A víz, a gáz bekötéséhez fel kellene bontani az utat. A jelenleg is üzemelő pinceágban a „tervezettnél” vizesebbek a falak, ezért nem tavad rá a beton. Lehet, hogy a szárítást majd csak a jó öreg nap svrarai tudják elvégezni. E1őbb persze le kell majd szedni ismét fölúle a földet. Nem is soroljuk tovább. A tervezők, a beruházó, a kivitelező vállalatok ismét bebizonyították: hogyan tilos éoítkezni. Igaz, minden veszély, következmény nélkül. Mert nekik szabad. Legalábbis szerintük. Különben már rég üzemelne a borozó. Ez évben elkezdik az új Vadászkürt építését Végül a sok zavaros ügy után egy kellemes hír: végleg tisztázódott az egri új Vadászkürt Étterem sorsa. A Panoráma Vendéglátó Vállalat — a volt Heves megyei Vendéglátóipari Vállalat — vezetőitől kapott információ szerint most már megvan a pénz, és a kivitelező vállalat is. Az építkezés ötmillió forintba kerül. Az építkezés a tervek szerint ez év első negyedévében kezdődik és a jövő év közepén fejeződik be. Reméljük, hogy a tervezők, a beruházó — a kivitelező vállalatok nem olyan lelkesedéssel és összhanggal dolgoznak majd, ahogyan a „templom alatt” szervezik, irányítják, végzik a munkát. Mert ez már túl sok lenne. A felelőtlenségnek is van határa. Koór József iSM, február gxfcafók
