Népújság, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-27 / 22. szám
ívedd esti külpolitikai kommentárunk Kongresszus a nagytőke fellegvárába« DÜSSELDORFRA azt szokták mondani, hogy „a Ruhr- vidék kirakata”. Ebben a városban van ugyanis a hagyományos és az új német nagytőke számos óriásának adminisztratív-reprezentatív fellegvára. Van valami jelképes abban, hogy éppen Düsseldorfban rendezték meg a nyugatnémet kereszténydemokrata unió, a CDU kongresszusát. Már az ülésezés második napján beigazolódott az a régi tétel, hogy néha a jóslás a legkönnyebb mesterségek közé tartozik. Nemcsak a nyugatnémet, hanem az egész vil.v sajtó szinte valamennyi kommentátora előre megjövendölte, hogy a bonni állam jobboldali ellenzékének derékhada legmagasabb szintű tanácskozásán mindenekelőtt a kormány keleti politikájával foglalkozik majd. Pontosan így történt. Ahhoz, hogy a kongresszus fontossági koordinátái világossá váljanak, emlékeztetnünk kell az előzményekre. A Német Szövetségi Köztársaságot két évtizeden át — a bajor keresztényszocialisták Strauss nevével fémjelzett pártjával szövetségben — elsősorban a CDU kormányozta. Ez a párt adta Adenauer. Erhard, majd Kie- sing'er személyében a kancellárt és ha hatalomra kerülne, vitathatatlanul újra a CDU vezérkarából kerülne ki az ország kormányfője. MINDEZ ANNYIT IS JELENT, hogy mindenekelőtt a CDU felelős az európai helyzet két évtizedes veszélyes stagnálásáért. Az előrelépés feltétele az volt. hogy a CDU—CSU végre kiengedje kezéből a nyugatnémet kor- mányrudat. Mint közismert, ez megtörtént és kontinensünk azóta számos biztató fejlemény színhelye volt Közben a CDU—CSU meg akarta buktatni a főleg külpolitikájáért támadott Brandt-kabinetet, de ez nem sikerült neki és a jobboldali ellenzéknek be kellett rendezkednie arra a valószínűségre, hogy a jelenlegi kancellár és kabinetje kitölti rendes hivatali idejét. Ez a felismerés a düsseldorfi kongresszus egyik legérdekesebb közvetlen előzménye. Ennek a fényében felfokozott érdeklődéssel várta a nyugatnémet és a nemzetközi közvélemény a CDU hosszú távú koncepciójának jeleit. Az eddigi tapasztalatok kiábrándító tanúsága szerint egyszerűen nincs ilyen koncepció. A PÄRTVEZETÖK megnyilatkozásai mögött nem az európai rendezés szempontjai, hanem mindenekelőtt belpolitikai és személyi motívumok húzódnak meg. Barzel, a potenciális kancellárjelölt csak arra vigyáz, hogy ne idegenítse el magától a CDU egyik csoportját sem és ez a megállapítás egyben segít megvonnunk a kongresszus eddigi mérlegét: 1. a düsseldorfi nagyterem új helyzetben is régi frázisoktól volt hangos és 2. a párt vezetői kivárásra rendezkednek be, de ez nem passzív szemlélődést jelent, hanem valószínűleg — aktív aknamunkát, s ✓VV\AAAAA/VWWWVWSAAAAAA/VNAAA/WWV\AAA^AAA^AAAAAAA/VSA/WW^^ Obotc Tanzániában várakozik... Brandt és Pompidou sajtóértekezlete A francia—nyugatnémet tárgyalások befejeződése után a két kormányszóvivő, Leon Hámon és Rüdiger’ von Wechmar közös sajtóértekezleten ismertette a megbeszélések tartalmát és eredmé- myeát. A Közös Piac két vezető országa — a szóvivők szerint — megállapodott bizonyos közös javaslatokban a gazdasági és pénzügyi unió megvalósítását illetően. Ezeket a javaslatokat a többi , négy tagállam elé fogják terjeszteni. A részletekről a nyugatnémet szóvivő annyit mondott, hogy a két ország a szakaszos előrehaladást tekinti a legjobb módszernek. Az első próbaidő körülbelül három évig tartana, és ezután a „hatok” legmagasabb szinten tárgyalnának a további lépésekről. Ezt nevezték a tárgyalófelek „pragmatikus megközelítésnek”. Kifejezték azt a meggyőződésüket is, hogy az egész folyamat tíz éven belül célhoz érhet. A nyugat-európai gazdasági integráció egyéb kérdéseit illetően Pompidou a tárgyalások során úgy nyilatkozott, hogy a britek csatlakozás szándékáról folytatott tár gyalásokon őszig leküzdhetik a hátralevő legnagyobb nehézségeket. Európai kérdésekről szólva Pompidou és Brandt egyetértettek abban, hogy — mint a szóvivők kifejezték — nem sofk értelme volna egy európai biztonsági konferenciának „a nyugat-berlini helyzet előzetes javulása nélkül.” Brandt kifejtette, hogy az NSZK nem kívánja módosítani Nyugat-Beriin státuszát, csupán teljesebbé akarja tenni a tranzitforgalom zavartalanságának biztosításával. A nyugatnémet kancellár javasolta, hogy a négy nagyhatalom képviselői tartsanak egy egész hetes tárgyalássorozatot a gyorsabb előrehaladás érdekében. Pompidou hangsúlyozta, Franciaország Nyugat-Ber- linnel kapcsolatban nem óhajtja a különleges kiváltságok fenntartását és örökössé tételét, de úgy véli. hogy „a négyhatalmi felelősség szükséges garanciát nyújt a németeknek, különösen Nyu- gat-Berlin lakosainak”. I Kora délután Willy Brandt a nyugatnémet követségen ebédet adott Jacques Cha- ban-Detmas francia miniszterelnök tiszteletére. Brandt kancellár kedden este hazaérkezett Bonnba. Amerikai katonák civilben A CBS rádió kambodzsai tudósítója kedden reggel a Phnom Penh-i repülőtérről azt- jelentette, hogy saját szemével látta, amint fe||y- veres, de civil ruhába öltözött amerikai katonák szálltak ld odaérkező helikopt •- rekből. A katonák nem voltak hajlandók elárulni, milyen egységekhez tartoznak. Mohi—Bahr találkozó Berlinben kiadott közlemény szerint, dr. Michael Kohl az NDK miniszterelnökségi államtitkára és Egon Bahr az NSZK kancellári hivatalának államtitkára, 1971 január 26-án, küldöttségeik kíséretében, újabb megbeszélésre jöttek össze. A megbeszélést az NDK minisztertanácsának épületében tartották. „Üzouiorú os sz^íjyonVtfs csapás a kontinensre” Az államcsínnyel megbuktatott ugandai köztársasági elnök, dr. Milton Obote, aki Nairobiban töltötte az éjszakát, kedden délben egy kü- lönrepülógép fedélzetén a tanzániai Dar és Salaamba indult Ezzel egyidejűleg ismeretessé vált, hogy Július Nyerere tanzániai államelnök politikai menedékjogot kínált fel az ugandai politikusnak. A Reuter-iroda korábban telefonon érintkezésbe lépett Idi Amin vezérőrnagygyal, aki átvette Ugandában a hatalmat. Amin bejelentette a telefonbeszélgetés alkalmával,- hogy a kampalai repülőteret ismét megnyitották a forgalom számára. A hírügynökségek arról tájékoztattak, hogy kedden reggel Kampalában még mindig hallatszott fegyverropogás, s Jinjából, illetve a várost Kampalával összekötő útvonalról harcokat jelentettek, de a Reuter szerint az ugandai fővárosban napkelte után mégis megindult az élet. Egy másik Reuter-je- lentés arról vél tudni, hogy a hétfői harcoknak legkevesebb 70 halálos áldozatuk volt. A kenyai légitársaság „Comet” különgépével érkező Obotét a repülőtéren Rashid Kawawa, Tanzánia második elnökhelyettese fogadta. A két ember összeölelkezett Tanzániában a legfontosabb központi lapok negatívan foglaltak állást az ugandai eseményekkel kapcsolatban. A The Nationalist szerint az államcsíny „jobboldali és reakciós”, „szomorú és szégyenletes csapás a kontinensre”. Megállapodás történt, hogy az NDK és az NSZK küldöttségei 1971 február 4-én, Bonnban ismét találkoznak. Egon Bahr Nyugat-Berlin- be történt visszaérkezése után, újságírók előtt kijelentette, hogy a megbeszélés tárgyilagos légkörben folyt le. A továbbiakban utalt arra, hogy az NDK és az NSZK küldöttségei között hosszú és nehéz tárgyalássorozatra számít, hiszen a megbeszélések még kezdeti szakaszukban vannak, s korai volna a küldöttségek ösz- szejövetelét tárgyalásnak minősíteni. Feltett kérdésekre válaszolva, örömtelinek és jó kezdetnek minősítette, hogy 19 év után ismét közvetlen telefonösszeköttetés létesül Berlin és a város nyugati része között. képtövírónkon érkezett Andrej Gromiko, szovjet külügyminiszter kedden vacsorát adott a hivatalos látogatáson a Szovjetunióban tartózkodó Rudolf Kirschläger osztrák külügyminiszter tiszteletére. A vacsoráit mondott beszédében Gromiko kijelentette: a Szovjetunióban nagyra értékelik Ausztria semlegességi politikáját. Bizonyosak vagyunk abban, hogy ezen az líton haladva Ausztria még nagyobb mértékben szilárdíthatja meg tekintélyét mind Európában, mind a nemzetközi porondon. Edward Gierek, a LEMP KB első titkára és Pjotr Jaroszewicz miniszterelnök vidéki körútja során Gdanskba érkezett: Képünkön: Edward Gierek a gdanski hajógyár munkásai között. (Telefoto — CAF — MTI — KS) Manson — bűnös A Los Angeles-i esküdt- ' bűnösnek találta Char- 1- r álamon bandavezért, valamint két társát: Susan At- kinst és Patricia Kernwin1971. január 27* szerda kelt Sharon Tate és hat másik személy eló're megfontolt, szándékos meggyilkolásában Az esküdtszék csütörtökön dönt, hogy halállal, vagy életfogytiglani börtönnel bünteti-e a bűnösöket. Kép: Mansont elvezetik az esküdtszéki tárgyalás után. AP (Telefoto — MII = KS) Nixon és as olaj monopóliumok Az elmúlt hetekben váratlan élességü harcok robbantak ki a nemzetközi olajmonopóliumok és az olajtermelő országok egész sora között. Olyan küzdelemről van szó, amely évék óta folyik. A mostani helyzet egyik különlegessége, hogy jóformán egyszerre éleződött ki a vita a legfontosabb termelő országokkal. Mégpedig egyidőben olyan rendszerekkel, amelyek politilcailag igen távol állnak egymástól: mint Irán és Líbia, vagy Szaúd- Arábia és Algéria. A másik, eddig nem tapasztalt különlegessége a helyzetnek, hogy az amerikai kormány példátlan módon beleszólt a nemzetközi olajtrösztök és a termelő államok vitájába. Az új helyzet megértéséhez természetesen vázlatosan- ismerni kell a gazdasági hátteret. Az alaphelyzet az, hogy az amerikai olajtrösztök irányítása alatt álló nemzetközi olajkartell a termelő országoknak meghatározott árat fizet barrelenként (hordónként) a helyszínen kitermelt nyersolajért. Addig, amíg az olaj ára a világpiacon —, ha különböző ingadozásokkal is — nagyjából azonos ár szinten mozgott. ez nem okozott különösebb feszültséget. Amikor azonban a közel-keleti háború és a Szuezi-csatorna lezárása következtében az olai&rak emelkedni kezdtek, a trösztök és a termelő államok között pwtre nőtt a fesziVtsen. Vé+ kül^-d^ges yé- nvező járult hozzá e feszültség gyors fokozódásához. Az első az volt, hogy Líbiában mendöntötték a királyi rezsimet, • a líbiai forradalmi kormány 1970 májusában kezdett nyomást gyakorolni a tőkés olajtársaságokra. Ebben az időszakban Líbia már Nyugat-Európa legfontosabb olajellátója volt, hiszen a Szuezi-csatorna lezárása — az ország földrajzi helyzete folytán — nem érintette a líbiai olaj szállítását. A forradalmi kormány két intézkedést hozott: megszüntette az olajkészletet gátlás nélkül kiaknázó rablógazdálkodást és évi átlagban 30 millió tonnával csökkentette a termelést. Ezzel egyidőben harcot indított a helyben fizetett olajár (angolul: „posted price") emeléséért. Sikerült elérnie, hogy hordónként 30 centtel magasabb árat fizessenek az olajmonopóliumok. A helyzet második különleges tényezője az volt, hogy miközben a líbiai vita folyt, Szíria területén átvágták azt az olajvezetéket, amely a szaúd-arábiai olajmezőkről a libanoni kikötőkhöz vezetett. így újabb 25 millió tonna olaj esett ki évente Nyugat-Európa ellátásából. E két tényező hozzájárult ghhoz, hogy a. nyugati hatalmakkal egyébként jó kapcsolatot fenntartó olajtermelő országok is benyújtsák a számlát. Iránban a múlt év végén a kormány kikényszerítette a nemzetközi olajkartelltől a hordónkénti 9 centes emelését, és az olaj- jövedelmekből az eddigi 50 helyett 5 százalékos részesedést. Év elejétől kezdve megjelent a színtéren Kutoait, Szaúd-Arábia, Algéria és Nigéria is, Valamennyien « líbiai és az iráni kormány által már kiharcolt áremelést akarják biztosítani a maguk számára. Különösen élesnek mutatkozik az a küzdelem. amely a francia ELF —ERAP olajtröszt és az algériai Sonatrach között folyik. Itt ugyanis francia részről félig állami kézben levő vállalat folytatja a vitát — a konfliktus tehát határozottabban államközi-politikai jellegűvé vált. A nemzetközi olajkartell és a magasabb árat követelő termelő országok nemzetközi egyesülése, az úgynevezett OPEC tagjai között folytatott tárgyalások azonban néhány nappal ezelőtt Teheránban megszakadtak — s ezt követte azok újrafelvé- tele előtt az amerikai kormány beavatkozása. A második kérdés tehát, amely választ vár: miért mutatkoznak ilyen merevnek az olajtrösztök és az eddigi gyakorlattól eltérően miért választotta az amerikai kormány a nyílt beavatkozás módszerét. Az olajkartell álláspontja könnyen megmagyarázható. A kartell élén amerikai trösztök állnak, de az arab világ olajának elsőrendű fogyasztója Nyugat-Európa. Az amerikai piac nagyjából védett. Az importot, a belső árszínvonalat és ezzel a nagy trösztök belső profitját megfelelő intézkedések a szükséges szinten tartják. Az amerikai trösztöknek viszon< érdekük, hogy az emelkedő olajárak mellett is alacsonyan tartsák a helyszínen fizetendő árat. Hiszen így mind nagyobb hasznot vágnak zsebre Nyugat-Európá- ban. A megnövekedett profitot részben■ a nyugat-európai fogyasztók tömegei, részben a továbbra is alacsony áron eladó termelő országok öntik a trösztök kasszáiba. Kevésbé természetes az amerikai kormány magatartása, amely kijelentette: nem tekinti a trösztellenes törvény megsértésének, ha az amerilmi monopóliumok kar- tellszerűen egyeztetik álláspontjukat és minden erővel fellépnek az olajtermelő országok árköveteléseivel szemben. Ezek az egyedülálló lépésnek belső gazdasági magyarázata: Nixon ezekben a hetekben azon igyekszik, hogy újra lendületbe hozza a stagnáló amerikai ipari termelést — mégpedig az infláció fokozódása nélkül. Az amerikai acéltrösztök egy része már áremelést jelentett be és ahhoz a Fehér Ház tiltakozása ellenére is ragaszkodik. Ha ebben a helyzetben az olajtermelő országok magasabb ár fizetésére kényszerítik a nemzetközi kartellt — akkor a monopóliumok óhatatlanul áthárítják ezt a fogyasztókra és magában az Egyesült Államokban is számolni kell az olaj, illetve a benzin árának emelkedésével. Ilyen fordulat az amerikai gazdasági helyzetben —■ ahol az autóioar meghatározó szerepet játszik — újabb súlyos inflációs lö- 1'r,st' ídent. Ezért szánta rá magát Nixon arra, hogy leplezetlenül kiállton az árcsatát vívó olajmonopóliumok mellett.