Népújság, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-23 / 19. szám

Péntek esti külpolitikai kommentárunk Pánik Phnom Penh-ben MOST, hog> ü szerkesztőségi asztalokat ismét elborít- . jdk a hírügynökségek Kambodzsáról szóló, s egyre sza- < porodó jelentései, érdemes emlékeztetni az előzmé­nyekre. Annál Is inkább, mert a washingtoni politika egyik sarkköve, hogy az emberek rossz memóriájára, a közvélemény feledékenységére alapoz. Szerencsére: álta­lában eredménytelenül. Például maguk az amerikai hírlapírók szorították a sarokba a minap Ronald Zieglert, Nixon elnök sajtó- szóvivőjét, emlékeztetve őt arra, hogy a kongresszus ta­valy csak a két hónapig tartó amerikai szárazföldi in­váziót engedélyezte az USA-nak Kambodzsa ellen, (mi mást tehetett volna? Az elnök kész tények elé állította a törvényhozást), de megtiltotta, hogy e határidő (1970. június 30.) lejárta után amerikai szárazföldi egységek kambodzsai hadműveletekben részt vegyenek. És most mégis, újra, bizonyítékokkal alátámaszthatóan részt vesznek! MEGPRÓBÁLTA ezt valahogy kimagyarózni a Fehér Ház (hogv csak rövid időre, nagy szükség esetében stb.l, mert a tényt a bizonyítékok miatt nem cáfolhatta. Am azt mái- nem tudta kimagyarázni, ami most újra felmerült: mi szükség van e háború folytatására, az „eredmények” magyarázgatására, amikor a tények újra meg újra mást mondanak? Maga az UPI amerikai hírügynökség tehát! — je­lentette pénteken délelőtt Phnom Penh-böl. hogy a kam­bodzsai fővárosban pánikhangulat uralkodik. Még a Lón Nol rezsim szóvivője is kényetlen volt elismerni: a főváros és környéke ellen végrehajtott partizánakció nyomán Phnom Penh helyzete „súlyos”. Lón Nol rend­kívüli tanácskozásra gyűlt össze tábornokaival. A parti­zánakció ugyanis népi állt kevesebből, mint abból, hogy lövedékükkel eltalálták a főváros repülőterének napalm­bomba raktárát, amely felrobbant Ennek következmé­nyei aztán az egész fővárost megrázkódtatták. Egy ma­gas rangú kambodzsai repülőtiszt (Lón Nol tisztje) sze­rint lehetséges, hogy a súlyos támadás következtében szinte az egész kambodzsai légi haderő megsemmisült. ENNYIT ÉRT tehát az USA beavatkozása, Washing­ton csatlósainak, a dél-vietnami rezsim katonáinak rá- uszítása az egykor semleges Kambodzsára. A helyzet a reakció szempontjából olyan súlyos, hogy talán csak egy második nyílt USA-beavatkozás — szárazföldi erőiekéi — mentheti meg őket, ha megmentheti. Kérdés azonban, hogy a Fehér Ház és a Pentagon másodszor is ki tudja-e játszani a „kambodzsai csínyt” saját kongresszusával és saját közvéleményével szemben? Francia—nyugatnémet csúcstalálkozó A jövő héten francia— nyugatnémet csúcstalálkozó­ra kerül sor Párizsban. A pénteken közzétett hivatalos program szerint Brandt kan­cellár január 24-én, vasár­nap este elutazik Bonnból különvonaton. Scheel külügyminiszter, Schiller gazdaságügyi és Leussink közlekedésügyi mi­niszter hétfőn délelőtt repü­lőgépen utazik Bonnból Pá­rizsba. A jövő heti csúcstalálkozó érdekesnek ígérkezik, külö­nösen Pompidou csütörtöki sajtóértekezlete után. Mint a nyugatnémet lapok megálla­pítják. a francia elnök meg­lehetősen nyíltan hozta a vi­lág tudomására, hogy nézetei nem mindenben egyeznek meg Bonn nézeteivel.” Sikeres partizántámadás Kambodzsában Nyugati hírügynökségek közlése szerint a partizánok nagyszabású támadást intéztek a kambodzsai főváros, Phnom Penh, valamint több főváros környéki katonai objektum ellen. Súlyos és sikeres támadás érte a repülőteret, ahol vélemények szerint az egész kambodzsai légierő megsemmisült. Itt készüli felvételünk is az egyik szétrombolt dél­vietnami repülőgépről __________________________________________ Pótolhatatlan veszteség A francia repülőgépkataszt­rófa néhány áldozata, balról jobbra: Jean Labussiere, a francia atomenergia bizott­ság pénzügyi igazgatója, Francois Ronteix, a prog­ramozás igazgatója, Hubert de La Boulaye, tervezési és biztonsági igazgató, Jean Gaume, katonai attasé, Georges Tirolé, az atom­energia katonai alkalmazási bizottságának helyettes igaz­gatója és Jacques Mabile, az atomközpont egyik alapítója és vezetője, akit „Monsieur Uranium”-nak is nevezték. Mint ismeretes a francia atomközpont közelében hó­viharba került és lezuhant egy katonai repülőgép. A szerencsétlenség szinte pótol­hatatlan veszteséget okoz a francia atomfegyver-prog­ramnak. (Telefoto — AP—MTI—KS1 VARSÓ: Edward Gierek, a LEMV KB első titkára pénteken délután fogadta Rainer Bar- zelt, a Bundestag CDU— CSU frakciójának elnökét. A lengyelországi látogatá­son tartózkodó nyugatnémet ellenzéki politikus találkozott Józef Cyrankiewicz államel­nökkel és Stefan Jedryc- howski külügyminiszterrel is. Dr. Oernik József: Ötvenéves a „kéri”... 50 év . . . 150 érettségizett osztály . . . 125 tanár . . . közel ötezer öregd ák • . . L KIEMELKEDŐ ESEMÉNY­RE, bensőséges „családi” ünnepre készül az egri Al­pári Gyula Közgazdasági Szakközépiskola, a volt rk. fiú felsőkereskedelmi, diák nevén a „kari”. Fennállásá­nak fél évszázados jubileu­mára emlékezünk. A közeledő ünneip, az alma mater születésének ötvenedik évfordulója, minden „keris- 1a” diák szívét megdobogtat­ta. Megelevenednek a régi diákköri emlékek... a könyvviteli, matematikai, magyar vagy történelmi órák izgalmai ... egy-egy szekun- da előzményei... 5, 10, 25, 30. 40 év távlatából az öreg­diákok emlékében felcsendül, újra hallják a régi diák­énekeket: „Ballag már a vén diák..„Gaudeamus igitur” ... Most búcsúzunk és elmegyünk.. Nincs Egerben, de az egész megyében, s az ország­ban Is kevés az olyan ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi vállalat, hivatal és intéz­mény, ahol „kerista diák” ne volna. Az öregdiákok gazda­sági, politikai, kulturális, egyszóval az élet minden te­rületén, a legkülönbözőbb munkaterületen, beosztásban do1 goznak. mint főkönyvelők, könvvelők, statisztikusok, osztálvvezetők, igazgatók, mérnökök, tanárok, közgaz­dászok, tudományos kutatók, főosztályvezetők stb. Az öreg­diákok és tanárok segítségé­vel már javában folyik az 50 év alatt végzettek számba­vétele. A 150 „anyakönyv­ben” minden oldalon egy- egy végzett osztály névsora, az öregdiákok neve, munka­köri beosztása és lakhelye szerepel. Érdemes néhány beszédes nagy számot, sta­tisztikai adatot megemlíteni arról az iskoláról, ahol a sta­tisztika érettségi tárgy! 1921-tői, az iskola megala­pításától napjainkig, 1971-ig eltelt ötven esztendő alatt 125 tanár tanított a 150 érett­ségizett osztályban, összesen 4292 öregdiák végzett, 2234 férfi és 2058 nő. Otven év. Egyszerű kétje­gyű Szám, s mégis mennyi munkát, fáradságot, sikert, olykor kudarcot is, hány ta­nári pályafutást, s hány ezer fiatal életutat és életkezdést jelent. Az ötvenéves jubi­leum alkalmából röviden pil­lantsunk végig iskolánk tör­ténetének, fejlődésének fon­tosabb szakaszain. ★ A XIX. SZAZADBAN ki­alakult és gyorsan fejlődő magyar kapitalizmus a gaz­dasági életben, kereskedelmi ismeretekben szakképzett em­bereket követelt. Ezért in­dult meg az első rendszeres szakképzést nyújtó középfo­kú kereskedelmi iskola, az 1857-ben alapított Pesti Ke­reskedelmi Akadémia. Min­tája a lipcsei (1831) és a drezdai (1854) kereskedelmi, iskola volt Jó ideig egyedül látta el a hazai középfokú kereskedelmi (közgazdasági) szakoktatást. 1895-ben a ke­reskedelmi iskolák negyedik átszervezése egységessé tette az iskolatípus nevét is, amennyiben az addig hasz­nált középkereskedelmi is­kola, kereskedelmi akadémia elnevezéseket eltörölte, s va­lamennyi egységesen „felső­kereskedelmi isikóla” lett, 1941-től 1949-ig pedig mint kereskedelmi középiskola működött. A veit rk. fiú felsőkeres­kedelmi iskola — az Alpári Gyula Közgazdasági Saaik- középiskolg elődeként — 1921-ben mint av, ország 25. ilyen típusú iskoláinkért ala­kult. Mecn1 okulásától 1949-ig a Líceumban működött, ami­kor is átadta helyét a tanár­képző főiskolának. Kezdet­ben a n. emelet keleti szár­nyát foglalta el (a csillag­vizsgáló torony alatt), majd tovább terjeszkedett a föld­szinten, az I. és a IV. eme­leten is. Eger iskolái az államosí­tások előtt az egyetlen ál­lami főreáliskola kivéteilévél egyházi iskolák voltak. Az előkelő úri és elismert cisz­tercita és angolkisasszonyok gimnáziumai mellett a keres­kedelmi lenézett, megtűrt, mostohagyerek volt. Hosszú ideig különös gondot és ne­hézséget okozott az iskola be­népesítése. Hat évig nem si­került biztosítani az első osztályban engedélyezett 40-es létszámot. Lénárt és Somlay tanárok vezetésével a „kék sapkás” kerista diá­kokból ktlltúrgárcta alakult, amely sorra járta a környék nagyobb településeit. A diák- toborzó útnak aztán meglett az eredménye, mert ez 1927 — 28-?s tanévben az első osz- tálv létszáma 40 fölé emel­kedett. sőt, később párhuza­mos első osztályokat kellett beindítani. Az e’ső Igazgatóit: Veszp­rém v Dezső (1921). Ágoston Béla (1922). Kántor Nándor (19?3), dr. Óriás Nándor (1923—1939). és dr. Angyal Lajos (1939—1945) voltaik. ★ A FEIAZ AB ADULAS előtt végzett öregdiákok minden bizonnyal teljesen egyetérte­nek az alábbi megállapítá­sokkal. amelyeket az iskola fennállásának 35. évében és névadó ünnepélye alkalmá­ból Vitányi János tett. A fia­talon elhunyt neves ifjúsági regényíró, a Színház-és Film­művészeti Főiskola volt ta­nára, 1939-ben végzett Eger­ben, s egyik Ifjúsági regé­nyét is volt Iskolájának, az egri közgazdasági techni­kumnak ajánlotta: „Az egri felsőkereskedelmi iskola — a szegények iskolája volt. A polgári társadalom elkényez­tetett csemetéi a cisztercita papok gimnáziumában ürít- gették a tudás korsóját, vagy a reáliskolában készültek az egyetemre. A mi iskolánkban főként szegényebb középosz­tálybeliek és az egyszerű emberek fiai hajszolták a gyors kenyérkereset lehető­ségét. Akadt nálunk is min­den osztályban egy-két gaz­dagabb fiú, de a kopott és foltozott ruha jelentette az átlagot. Némelyiknek nem­hogy ruhára, de rendes táp­lálékra sem tellett, kenyé­ren és szalonnán élt négy évig. Főispánok fiad. hitbdzo- mányok örökösei, a hivatali arisztokrácia csemetéi mész- sze elkerülték a kereskedel­mit. A sok középiskola kö­zött nem is volt tekintélye a miénknek. A kék sapkás diákokat a többiek lenézték. Pedig a lenézésre nem volt joga senkinek ... Sehol olyan jól nem éreztem magam, mint itt. Az iskolán keresz­tül szerettem meg a várost, azóta is második otthonom­nak vallom.” Az író szere­tettel emlékezve idézte a ré­gi iskola tanárait, Somlay Mihályt, Lénárt Jánost, Vi­rágvölgyi Bélát, Sulyok Györgyöt, Barta Sándort, Peller Ernőt, Bakó Jenőt A LENÉZÉSRE A TÖBBI iskolának valóban nem volt oka. A „kéri” tanulmányi eredménye nem maradt a többi mögött. Az önképzőkör egyes esztendőkben egészen kiváló munkát végzett. Az egyik Gárdonyi-ünnepségen a kék sapkás diákok az egész város elismerését kiváltották. A sportkör tagjai közül a város .sportegyesületeinek nem egy büszkesége a felső­kereskedelmi iskolából került ki. (Folytatjuk.) A megbeszéléseken a len­gyel—nyugatnémet kapcso­latok normalizálási folya­matával összefüggő időszerű kérdéseket érintettek. A Bundestag ellenzék veze­tője háromnapos látogatás után szombaton reggel uta­zik haza Varsóból. SINGAPORE: Pénteken Singaporeban vé­get ért a brit nemzetközösség kormányfői találkozója. Az utolsó ülésen hosszú és he­ves vita után elfogadták a nemzetközösség elvi nyilat­kozatát. amelyet eredetileg Kaunda zambiai elnök ter­jesztett be, hogy ily módon biztosítsa a dél-afrikai fegy­verszállítások tilalmát. Heath és az őt támogató Gorton ausztráliai miniszter- elnök azonban nem volt haj­landó elfogadni azt a megfo­galmazást, amely szerint egyetlen tagállam sem nyújt­hat segítséget a fajüldöző rendszereknek. KAIRÓ: Az afrikai szakszervezeti szövetség negyedik kong­resszusa pénteken Kairó­ban a végrehajtó bizottság által előterjesztett jelentés megvitatásával folytatta munkáját. A jelentés hangsúlyozza, hogy az afrikai szárazföld az imperialista összeesküvések és fondorlatok színhelyévé vált. Majd állást foglal a Portugál-Guineában, Ango­lában és Mocambiqueban folyó antikolonialista harc fokozása, az imperialista mo­nopóliumok afrikai vállala­tainak államosítása és az af­rikai egység megszilárdítása mellett. Zárszámadási Füzesabonyban bútorvásár * Aruházunk nyitva 8-18óráig

Next

/
Thumbnails
Contents