Népújság, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-10 / 289. szám
A NA f 1970. december 10., csütörtök A Nap kel: 7.21 órakor, nyugszik: 15.52 órakor A Hold kel: 13.45 órakor, nyugszik: 4.43 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon JUDIT nevű kedves olvasóinkat! Az egyik ókori zsidó törzsnek „Jehuda,f volt a ■ieoe és az ebből képzett „Jehudith” a mai Judit ősi formája. 120 évvel ezelőtt halt meg Bem József, lengyel katonatiszt, szabadsághős, magyar honvédtábornok. Egyik katonai vezetője volt az 1830—31. évi lengyel felkelésnek. Ennek bukása után emigrációba vonult. 1848 ok- óberében a forradalmi Bécset védte, majd a magyar zabadságharc ügye mellé állt.- Kossuth az erdélyi magyar csapatok parancsnokává nevezte ki. Az 1849 nyarán beözönlő, túlerőben levő cári seregek ellen előbb Segesvárnál, majd a temesvári ütközetben szenvedett vereséget; súlyosan sebesülten Törökországba emigrált, ahol a következő évben meghalt. Antikvár könyvvásár Egerben Időjárás: Várható időjárás ma estig: felhóátvonuiások, legfeljebb az ország keleti megyéiben hószállingózással, kisebb futó esővel.- Főként délnyugaton párásság, köd. A helyenként még élénk északnyugati szél tovább mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 3—8 fok között, a tartósan ködös helyeken 0 fok közelében. iMTI) A Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása a baleseti Járadékról A Miskolci Könyvterjesztő Vállalat immáron hagyományosam rendezi meg Egerben az antikvár könyvvásárt. Vásárolnak, és eladnak régi könyveket. (Foto: Kiss Béla) A Legfelsőbb Bíróság polgári kollégiuma állást foglalt abban a kérdésben, hogy a baleset folytán meghalt személy gyermekének járó baleseti járadék összegének meghatározásánál miként" kell figyelembe venni a családi pótlékot. Állásfoglalásában rámutat:-» a családi pótlék folyósításával államunk a családfenntartóknak a gyermekneveléssel kapcsolatos anyagi terheit kívánja enyhíteni. Ebből következik, hogy a családfenntartóknak járó családi pótlékot nem lehet a gyermek terhére figyelembe venni a baleseti járadék meghatározásánál: ez a családvédelemhez fűződő érdekeket sértené, s emellett kedvezményt nyújtana a kárért felelős személyeknek. A családi pótlék összegével tehát a gyermeknek járó baleseti járadék összegét nem lehet csökkenteni. A járadék összegének meghatározásánál azt az életszínvonalat kell figyeA vb-ülésről jelentjük Mezőszemere fejlődéséről tárgyaltak Megyénkben ülésezik Takr . ’'szövetkezetek Országos állandó Bizottsága (Császár István tudósítónktól): A Füzesabonyi Járási Tanács végrehajtó bizottsága tegnap Mezőszemerén tartotta meg ülését, ahol Bukta Ferenc, a mezőszemerei köz» ségi tanács vb-elnöke szájholt be a községi tanács gazdasági, szervező és kulturális nevelő munkájának helyzetéről. Elmondotta, >gy a község tanács mun- ívaprogramjában szerepeltek mindazok a javaslatok, amelyeket a választópolgárok annak idején tették, s a tanácsi ciklus végére sikerült is mindezeket megvalósítani. A községben igen sok kulturális, szociális és egészség- ügyi intézmény, így többek között bölcsőde, óvoda, napközi otthon, egészségház működik. Az intézmények fenntartására a tanács évente egymillió forintot fordít, ezenkívül jelentős társadalmi munka szervezésével segíti az intézmények bővítését, korszerűsítését. Községfejlesztésre évente közel 300 ezer forintot fordítanak, melynek értékét szintén társadalmi munka szervezésével növelik. A tanács az elmúlt ciklus alatt sokat tett a község szépítéséért, fejlesztéséért, megoldották a lakosság ivóvíz-ellátását, járdákat, parkokat, vízlevezető árkokat építettek. A »község fásítására 50 ezer forintot fordítottak, a parkok összalapterülete ma már hatezer négyzetméterre növekedett. Az ország gazdasági életében egyre nagyobb szerepet töltenek be a takarékszövetkezetek. Munkájukhoz, elvi állásfoglalások kialakításához és a takarékossági mozgalom elterjesztéséhez nyújt segítséget az Országos Földművesszövetkezeti Tanács mellett működő Takarékszövetkezeti Állandó Bizottság. A bizottság üléseit félévenként tartja, általában az ország különböző megyéiben. Fennállása óta először köszönthetjük Heves megyében az ülés résztvevőit, akik a takarékszövetkezeteket érintő országos kérdések mellett megismerkednek megyénk szövetkezeteinek életével is. Csütörtökön Egerben, a MESZÖV-székházban kétnapos tanácskozás kezdődött, melyen a bizottság tagjai mellett részt vesznek megyénk takarékszövetkezeteinek elnökei is. Az ülésen dr. Havellant Ferenc MÉSZÖV-elnök tájékoztatót ad a megye gazdasági és társadalmi helyzetéről, a szövetkezetek szerepéről. Ezek után megvitatják azt a tervezetet, amelyet a bizottság ajánlásként ad ki az ország valamennyi takarékszövetkezetének a készülő IV. 5 éves tervhez. Az ülés külön napirendjén szerepel továbbá a takarék- szövetkezetek működési területén élő, illetve a takarékszövetkezetekben dolgozó.nők és fiatalok munkájának, illetve a kialakult kapcsolatok megtárgyalása. A második napon a bizottság tagjai Verpelétre látogatnak, ahol a takarékszövetkezetben Krecz Lajos elnök ad tájékoztatót munkájukról, elért eredményeikről, majd megtekintik a feldeb- röi kirendeltséget. A délutáni órákban ellátogatnak még Párádra és Abasárra is, ahol szintén a takarékszövetkezet megtekintése szerepel programjukban. Reméljük, hogy az állandó bizottság tagjai megyénkben sok hasznos tapasztalatot szereznek, amelyeket a későbbiekben felhasználnak munkájukhoz, illetve Heves megye eredményeivel megismertetik az ország valamennyi takarékszövetkezetét. szí. A kerületi bányaműszaki felüjyelősíg szemléje az e?ri oSa'mezőn & * Bojcsuk József és Imre Gábor regénye nj m'r IRTA . cs.uomw TIBOR RAJZOLTA* SEBŐK !MRF . A Szolnoki Kerületi Bányaműszaki Felügyelőség a közelmúltban komplex bányahatósági szemlét tartott a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat egri üzemében. Megvizsgálták a tankállomás, a kompresz- szortelep munkáját, működését, a termelés gazdaságosságát, továbbá a fegyelem, s a balesetek helyzetét. A szemle megállapította, hogy az egri üzem rendelkezik a felügyelőség által jóváhagyott üzemi tervvel, a termelés az előírt: technológiai előírások álapján történik. A felügyelőség nem tartotta azonban kielégítőnek az új kutakkal való gazdálkodást. Az 1908—69-ben létesített. olajtermelésre alkalmas nyolc kutat kapacitás hiánya miatt csak 1971-ben kapcsolják be a termelésbe. Á vizsgálat során kiderült továbbá, hogy nem kielégítő a szakember-ellátottság sem az egri olajmezőn. Kevés a szakember, a létszámnak csak mintegy 50 százaléka rendelkezik szakmunkás-bizonyítvánnyal. Ez azért is érthetetlen, mert Eger a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat egyik legrégibb üzeme. Az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva nem nőtt, de sajnos nem is csökkent az üzemi balesetek száma. Az eddiginél is nagyobb gondot, figyelmet kell tehát fordítani a biztonságos munkavégzésre, a balesetmegelőzésre. Alapiéban — ahogyan a vizsgálat is megállapította —, a gondok, a hiányosságok ellenére, ez évben is eredményesen dolgozott az egri üzem. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az előirányzott 35 ezer tonna kőolajjal szemben eddig már több mint 37 ezer tonnát termelt az üzem. Fekete Imre Helyreigazítás „A népfrontbizottságok tömegpolitikai munkájának tapasztalatai és időszerű feladatai a megyében” című december 9-i írásunkban elírás történt. A szöveg helyesen így hangzik: „Az MSZMP Központi Bizottságának határozata szellemében arra törekszünk.. lembe venni, amelyet a meghalt szülő gyermeke részére biztosított. Ennek az életszínvonalnak egyik tényezője a családi pótlék is. Ezért olyan esetben amikor az életben maradt szülő nem jogosult családi pótlékra, a gyermeket megillető baleseti járadék alapjának meghatározásánál jövedelemnövelő tényezőként kell figyelembe venni a meghalt szülő részére életében folyósított családi pótlékot. Ez tehát arányosan növeli a baleseti járadék összegét. Nem vehető viszont figyelembe a meghalt szülő jövedelmének ösz- szegszerű meghatározásánál a családi pótlék akkor, ha a baleset után a gyermeket eltartó másik szülő családi pótlékban részesül. Készül a lakáskódex Évről évre növekszik a szakigazgatási szervekhez benyújtott építésügyi panaszok száma — állapította meg a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Figyelemre méltó, hogy ugyanakkor észrevehetően megváltozott a panaszok tárgya. Korábban főleg az épületkarbantartási ügyek adtak sok munkát a tanácsoknak, újabban inkább a társasházakkal kapcsolatos fenntartási, kény- szerta tarozást és hasonló problémákat terjesztenek elő az építtetők. Ebbe a témakörbe tartoznak egyébként a gázkonvek- toros fűtéssel kapcsolatos panaszok is. Gyakran előfordul ugyanis, hogy engedély nélkül szerelnek fel konvektort. Megállapították, hogy a lakásügyi vonatkozásban a meglevő elavult jogszabályokat csaknem 409 szmtén hatályban levő állásfoglalás ma<»vará,'za. egészíti ki, illetőleg helyettesíti. A sokféle rendelkezés nagyban nehezíti a lakásügyi szervek munkáját. A panaszéi ;árás során a tanácsi szervek az illetékes felsőbb hatóságokk-1 — az Építési és Városfejlesztési Minisztériummal, az ügyészséggel és más társszervekkel — közösen igyekeznek egységes gyakorlatot te-emtem. Végleges megoldás a most készülő lakáskódex lesz, amelynek megjelenése hamarosan várható. (MTI) Pi ACA óAjzA* A Szövetkezetek Heves megye! Értékesítési Központjának tájékoztatása szerint megyénkben ma a piaci 'árak a következőképpen alakulnak: Cékla, kilója 3,20 Ft, feketeretek 3.60 Ft, sárgaréoa 3,60 Ft, fejes káposzta 3 Ft, kelkáposzta 3.30 Ft, karfiol 6 50 Ft. k-.ralábé 4 Ft, zellergumó 6 Ft, petrezselyemgyökér 5,40 Ft, étkezési burgonya 2,20—3.50 Ft, 2 kg-os csomagolásban 5,60—8,20 Ft. száraz bab 15—24 Ft, vöröshagyma 3— * '1 FI. dir-Pv: t, fokhagyma 14—2S Ft, gomba’, samoinyon 34—40 Ft. v">~^k*- poszta 2.80—3.50 Ft, sütőtök 2 20 Ft. savanyított kripbszta 6 Ft. dió. héjas 78—22 Ft mandulabél 70—80 I^t, mák 52 téli alma 3,50—5,60 Ft. téli körte, .nemes 6—7,50 Ft, téli borsó 4,50 Ft. A* TESSEH’K SÄMUFX halálának 151. évfordulója alkalmából m»g;elent a nagy gondolkodó életét bemutató rajzos album. Rttzieskay Gvörgy, szarvad festőművész raVai illímztráliák, miként honosította meg Tessedik ^ámuei a 1 márnát, az akácfát hogyan tanította a "ezdáka* u-H-ries gazdálkodás»». a dltrózásos ta!aiiavítá«ra, a szikes talajok rendezésére. ■' • V ík * ; . ■" , 7 f ' ■' ö > - í? . , : $ - -í fe -Ví ' -■* ) A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja ~ Főszerkesztő: PAPP JANOS — Kiadja a Heves megye! Lapklad<5 Vállalat ' Felelős kiadó: TÓTH JÖZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. (Pf : í3.j telefon; 12-68.. 12-73., 20-29., 24-44 Gyöngyös: IS-97 Terjeszt! a Magyar Posta. Bióltoetért aái egy bócau IHflfintfciwt bkrmely ge&Uáivatainál és_ kézoesitöné! index: 20002. Heves sae&yet Mgoműa .Váltataí» Égés, Bíród* state« utca & száza.----=--- nMirosaU Jólocio