Népújság, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-03 / 283. szám
szerda esti külpolitikai kommentárunk A téli tanácskozás Brüsszelben AZ ATLANTI SZÖVETSÉG tagjai számára bízönyos értelemben nem négy, hanem csak két évszak létezik: minden esztendőben tavasszal és télen ül össze a szerveset minisztereinek tanácskozása. A brüsszeli NATO-fő- hadiszálláson most megkezdődött konferencia formailag a szokásos téli tanácskozás, tartalmilag azonban fontosabbnak ígérkezik az eddigi rutínülések legtöbbjénél. Ennek az előrejelzésnek az qlapja bizonyos körülmények és a legfontosabb, napirendi témák ismerete. Az értekezlet első napján, szerdán, a tizenöt tagállam tizennégy hadügyminisztere ült össze: Franciaország folytatta azt a De Gaulle tábornok által elkezdett hagyományt, hogy nem képviselteti magát a szervezet kifejezetten katonai vonatkozású összejövetelein, A hadügyminiszterek két fontos témát vitattak meg. Az egyik az, hogyan és milyen összeggel járuljanak hozzá az európai tagországok a kontinensünkön állomásozó amerikai csipátok fenntartásához. Mint a TASZSZ ezzel kapcsolatos kommentárjában rámutat, az amerikai csapatok állontásoztatása az európai feszültség legfőbb forrása, a Nixon-kablnetre komoly hazai és külföldi nyomás nehezedik, hogy csökkentse Európában tartózkodó csapatainak létszámát A FEHÉR HÁZ ezt a lehetőséget már korábban egyértelműen elvetette, de a döntés kongresszusi bíróinak vitorlájából úgy akarja kifogni a szelet, hogy az anyagi terhek egy részét — jórészét — megpróbálja áthárítani a nyugat-európai partnerekre. ' Ezeknek a partnereknek a hadügyminiszterei már < a tanácskozás hivatalos megnyitása előtt különmegbeszé> lést tartottak Brüsszelben, amelyen ismét kikristályoso- dott két korábban is ismert álláspont. Az egyiket Anglia képviseli és az a lényege, hogy a tagállamok külön-külön, mindenekelőtt saját haderejük növelésével járuljanak hozzá az amerikai terhek csökkentéséhez. Ez a koncepció kétségtelenül összefügg a toryknak azzal a döntésével, hogy Londonnak meg kell kísérelnie átvenni a nyugateurópai vezetési. A másik álláspont — ezt elsősorban Bonn képviseli — amellett száll síkra, hogy a tagállamok közösen járuljanak hozzá a költségekhez, többek között úgy, hogy öt esztendő alatt 420 millió dollárt adjanak a „NATO-infrastruktúra megjavítására”. A jelek szerint a brit oroszlán haragos morgása ellenére ez a koncepció diadalmaskodott. CSÜTÖRTÖKÖN ÉS PÉNTEKEN ülnek össze a külügyminiszterek. Az ő tanácskozásukat azért kíséri különös érdeklődéssel a nemzetközi közvélemény, mert végre világos választ vár a szocialista országoknak az európai biztonsági konferenciával kapcsolatos javaslatára. A briisz- szeli döntések alaposan befolyásolhatják a kelet—nyugati.! párbeszéd jövőjét. A téli tanácskozás közelebb hozhatja a világot a tavaszhoz —, de a fagyhullámhoz is. > * (KS) ^vaa/vvvSAA/WWVAAAAAA/VSAAAA/WVAAA/WSAAA'WVA/VVVVVVVVNAA/VWVWVV Miért utazott Slrauss < az B^ycsüll Államokba ? BONN: Polgár Dénes, az MTI tudósítója jelenti: Franz Josef Strauss, a CSU elnöke szerdán, előzetes bejelentés nélkül az Egyesült Államokba utazott. Utazásának céljáról sem ő, sem pártjának szóvivője nem nyilatkozott. Csupán annyit közöltek, hogy* „magánlátogatásról” van szó. Bonni politikai megfigyelők nem kételkednek benne, hogy a CSU-elnök a Brandt- kormány keleti politikája ellen akar agitálni az Egyesült Államokban. Nem véletlen, hogy lapja, a Bayern—Kurier, éppen elutazása napján közölt cikket arról, hogy az „NSZK-nak hamarosan új kormányra lesz szüksége”. Hasonló értelemben nyilatkozott Strauss a Quick című hetilapnak is kiemelve, hogy a lengyel—nyugatnémet szerződést egy „fonák politika” eredményének tartja.' (MTI) Harcok Kambodzsában Az utóbbi napokban megélénkült a kambodzsai hazafiak hazai tevékenysége. A szabadságharcosok különösen a főváros, valamint Kompong Cham és Skoun térségében súlyos veszteségeket okoztak a bábrezsim csapatainak. Képünkön: sebesült kormánykatonát visznek hátra a tűzvo naiból. (Telefoto — AP — MTI — KS) INDOKÍNA Táitimlásí egy »nierikai légitámaszpont ellen SAIGON: Dél-Vietnamban a népi felszabadító érők tüzérsége kedden éjjel és szerda délelőtt újabb támadás-sorozatot hajtott végre. A legjelentősebb célpont a Saigontól 300 kilométerrel északra fekvő Cam Ranh öbölbeli amerikai légitámaszpont volt. A Saigoni amerikai parancsnokság által elrendelt hírzárlat következtében nem derült ki hogy a támaszpont területére hány lövedék csapódott be, de a parancsnokság szóvivője annyit elismert, hogy több amerikai katona életét vesztette. A dél-vietnami kormánycsapatok kísérletet tesznek az ország legdélibb részében fekvő U Minh Őserdő vidékének visszahódítására. Ez a terület évek óta a felszaba- dítási front ellenőrzése alatt áll. A kormánycsapatok előtt a térepet B—52-es nehézbombázók tisztítják meg. A saígoni aíjierikai parancsnokság szerdán egy újabh helikopter elvesztését jelentette be. A légi jármű megsemmisülésének okát nem közölték, a rajta tartózDipJomatarablás a spanyol , SanSebastianban Kedden este ismeretlen személyek elrabolták Eugen Beihlt, Nyugat-Németország San Sebastián-i főkonzulját. A hírt szerdán reggel a bonni külügyminisztérium a madridi hatóságtól kapott tájékoztatás alapján megerősítette. Az 59 éves diplomatát akkor ejtették fogságba, amikor a konzulátusról hazaérkezve gépkocsiját a villájához tartozó garázsba vitte. A ház egyik alkalmazottja látta, amikor féltizenegy tájban Beihl behajtott a garázsba, majd néhány perccel később ismét elhagyta a garázst, de akkor kocsijában már több férfi ült Mercédeszét követte egy másik piros színű gépkocsi, amely korábban a ház közelében parkolt San SébastLán-i források szerint az emberrablást baszk nacionalisták követték el. Attól tartanak, hogy a nyugatnémet főkonzult aki egyben több nyugatnémet cég megbízottjaként is működött az észak-spanyol kikötővárosban, a szélsőséges baszk terrorista szervezet az ETA rabolta el, amely az önálló baszk államért folytatott kampány során már többször alkalmazott hasonló módszereket Magát Beihl főkonzult két évvel ezelőtt egyszer már megfenyegették. A mostani akció. feltételezések szerint összefüggésben van tizenhat baszk nacionalista csütörtökön Burgosban kezdődő haditörvényszék! perével. Í919. december t* csütörtök * ' Megkaphatja 1971. évi falinaptárunkat, ha előfizetője a Népújságnak kodó amerikai katona életét vesztette. PHNOM PENH: A ‘ kambodzsai kormánycsapatok kísérletet tettek arra, hogy a kedden visszaérkezett Prek Kdam-I révátkelőhelyről kiindulva visszaszorítsák a népi erőket a környező területekről is. A kormánycsapatok az AP jelentése szerint heves ellenállásba ütköztek. A népi erők változatlanul elszigetelik a fővárostól a kambodzsai kormánycsapatok mintegy 50 zászlóalját. Kompong Som, az ország egyetlen mélytengeri kikötője közelében is kiújultak szerdán a harcok. ★ A Phnom Penh-í tábori csendőrség bejelentette, hogy szerdán három vietnamit vettek őrizetbe kihallgatás céljából az amerikai nagykövetségben történt keddi bombarobbanás miatt. (Ap, Reuter) K'vlfu'ili kaleidoszkóp TEHERAN: Az Iráni szenátus jóváhagyta a gépeltérítések ügyeben benyújtóit törvénytervezetét, amely szerint „a r ■ püIŐgépek erőszakos pitét- sét katonai törv.'nyz tartozó bűnténynek tek . • tik”. Az új törvénytervezet mini a Kayhan Jnternakrcímű lan Közli — h->Vd: tettet helyez kilátásba, ; , lyosnt'b "«etekben. SYDNr. VI. Pál papa Sydne-. fogadta a sajtó képvise. Az újságírókhoz intézett t szédében méltatta a sajtó emelkedő szerettet. Mintegy 25 főnyi' pro' ° táns csoport szerdán tiltako -. zó gyűlést szervezett a pán > ausztráliai látogatása eller (ReuhPÁRIZS: Alain Lebard hété, fiúcskát hétfőn elrabolt; .. Párizsban; ,az idén ez már •; harmadik hasonló eset Franciaországban. A szülők utói-,' felszólítást kaptak, hogy f •- zessenek ötvenezer fran , váltságdíjat. A nvomozás folyik. (Reutt BONN: A Német Kommunista Pa élesen elítéli azt a de monstratív ülést, melyet Bundestag CDU/CSU parlamenti csoportja tartott Nyu- gat-Berlinben, abban a városban, amely nem tartozik az NSZK-hoz. Husszein Kairóba érkezett Husszein Jordániái király szerdán Kairóba érkezett. A repülőtéren Anvar Szádat, az EAK köztársasági elnöke fogadta. Husszein és Szadat azonnal a Kubeh-palotába hajtatott, ahol tüstént megkezdődtek a két államférfi tárgyalásai. ★ Husszeint ma Londonba várják, ahol pénteken találkozik majd Heath miniszter- elnökkel. A Jordániái uralkodó december közepe táján látogatást tesz az NSZK-ban. A látogatás pontos idejét a bonni kormány biztonsági okokból még titokban tartja. (UPI) Az új mexikói elnök üzenete MEXIKÓVÁROS (TASZSZ): Luis Echevarria Alvarez, új mexikói köztársasági elnök ünnepélyes beiktatása után üzenetet intézett az ország népéhez és ebben kifejtette kormányának programját. Az elnök elismerte, hogy Mexikóban gazdasági nehézségek vannak és ezeknek alapvető oka, hogy „a gazdagság egyesek kezében összpontosul, mások pedig szegények”. Az elnök állást foglalt a jövedelmek „igazságos elosztása” mellett, sürgette a munka termelékenységének emelését és a foglalkoztatottság növelését. Megígérte, hogy adóreformot hajtanak végre, amelynek célja az állami tőkebefektetések további kiszélesítése. Ezenkívül oktatási reformot is kilátásba helyezett. ígéretet tett a parasztság helyzetének megjavítására, a mezőgazdaság céljára fordított pénzeszközök növelésére. Sürgette továbbá a külkereskedelem fejlesztését. Echeverria Alvarez állást foglalt amellett, hogy Mexikó fejlessze és erősítse kapcsolatait a világ összes országával. Meir-Ievél Nixonnak Jóltájékozott washingtoni források szerint Golda Meir izraeli miniszterelnök újabb bizalmas levelet küldött Nixon elnöknek. A levél értesülések szerint körvonalazta Tel Aviv elgondolásait a Jarring-misszió felújításának feltételeit illetően. A New York Times értesülése szerint az izraeli kormány eleve biztosítani kívánja, hogy amennyiben visszakiildené képviselőjét a ftesri ng -mi sszió keretében izraeli megbeszélésekre, s később ismét „szüÍnségesnek ítélné” az érintkezés megszakítását, akkor ne kelljen attól taua-.uj. hogy az USA a f egy verszáUi tások felfüggesztésével próbál nyomást gyakorolni Tel Avivra. Washingtonban árra számítanak, hogy a Meir-levél- ben foglaltak megvitatására december közepe táján kerül sor, amikor Dajan izraeli hadügyminiszter találkozik majd az amerikai kormány vezetőivel. yUTlJ