Népújság, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-13 / 266. szám
Bruno a múzeumban Ihlető a természetszeretet 2*^32: iművész befejezte nagyméretű térelválasztó szoborkompozícióját, a „Pihenést”. A mű ihletője a természetszeretet. Az alkotás akt ualitását fokozza a közelgő Vadászati és Horgászati Világkiállítás, amelynek egyik gondolata az ember és a természet kapcsolata. (MTI-foto — Kácsor László) Ott áll a terem közepén Brúnó. Várja látogatóit, akik ugyancsak megcsodálják majd hatalmas méreteit. A gyerekek szemében bizonyára mesebeli szörnynek fog hatni. Valami hasonló lény is a ma embere előtt Brúnó, a Mátra Múzeum mammutja. Negyvenezer- éves és még két hónapos. Ezt a precíz kormeghatározást Nagy Gyulától, a múzeum igazgatójától halljuk. Az évezredeket a tudomány állapította meg, a két hónap pedig az az idő, ami a múzeum termében való újjászületéséhez kellett. De nemcsak Brúnó lesz az új természettudományos kiállítás szenzációja Gyöngyösön. Nevéről még annyit, hogy Brúnó napján szállították a múzeumba. De ez a brummogást utánzó név nagyon illik is őmammutságá- hoz. Meglepetést fog kelteni mindenkiben az a mód, ahogy a kiállítás megtervezői és megalkotói odavarézsolták a termekbe a valóságos Mátra egy-egy darabját — növényeivel, erdős hegyhátaival, hangulatos, élettel gazdag Tibor, a vándormadár Valahányszor olvastam, vagy hallottam olyan emberről, akiről azt tartották, hogy vándormadár, középkorúnak, életuntnak képzeltem. Minél többször hallottam a kifejezést, annál jobban kíváncsi voltam egy „igazi” vándormadárra, hogy megismerjem végre: olyan-e, mint amilyennek hittem. Nemrég találkoztam vele, s rettenetesen csalódtam ... Fiatal volt, s szinte büszke arra, hogy érdekel: milyen is egy vándormadár? oooo T. Tibor jócskán megkopott személyi igazolványát lapozgatom. A munkahelyváltozásokat regisztráló rovatban tucatnyi bejegyzés. Egyik helyen két hét, a másikon több hónap, máshol pár napos volt a bejegyzett idő, s mindez az ország különböző helyein. Volt egy olyan hely is, ahol a munkaviszony kezdete és megszűnte ugyanarra a napra esett. Tibor szavai figyelemre méltóak: — Mindössze másfél óráig tartott az egész meló! — mondja hanyagul. — Egy ismerős főszer szerzett be a céghez. Azt mondta, kevés a meló, sok érte a dohány. Ez kell nekem. Bementem, s az irodán leadtam az egész paksamétát. Azt mondták, hogy ebédidő alatt menjek fel az igazolványomért, addigra beírják a szöveget. Természetesen „sm”-nek vettek fel, majd pedig leküldték az egyik villanyszerelő műhelybe. Mondtak valami nevet is, hogy annál kell jelentkeznem. Amikor leértem, jól körülnéztem, majd átöltöztem. Ez abból állt, hogy levetettem a pulóverem. Aztán szóltam a művezetőnek, hogy én vagyok az új fiú. Nem valami lelkendezve néztük egymást. Aztán megszólalt és azt mondta, hogy rendesen , viselkedjek ám mert különben nem maradok valami soká mellette. Biztosítottam az öreg fejet, hogy nem is akarok. A meló valami pocsékul kezdődött, mert esett az eső. De a séf azt mondta, hogy menjek ki az udvarra, s hordjam tető alá a kinn ázó szigetelő porcelánokat. Azokat, amiket az oszlopokra szoktak felszerelni. Mondhatom, nem volt valami nagy kedvem kimászni az esőbe. Mindjárt közöltem is vele, hogy nem csinálom azt, majd keresek magamnak melót benn a műhelyben, amíg esik. A séfből erre kitört a jólneveltség. Emlékeztetett, hogy ide dolgozni jöttem, nem pedig huligánkodni. Aztán meg arra emlékeztetett, hogy anyám is van. Termé szetesen nem felejtettem el válaszolni, s így jött fel a szó az ő anyjáról is. Így beszélgettünk egy darabig, mint úriember az úriemberrel. Aztán az öreg erős íelindultságában felkapott egy jókora kalapácsot, hogy majd azzal tanít mérésre... El lehet képzelni, hogy nem vártam meg, amíg fejbe ver vele, vagy hozzám találja vágni. Odamentem az egyik satupadhoz, s én is felemeltem valamit. Később vettem észre, hogy egy jó tábla lemez volt. Ezzel aztán lehet védekezni... Erre még jobban bepörgött a séf, de de én már nem vártam meg, hogy ki is tombolja magát. Pillanatok alatt kinn voltam a műhelyből... Felrobogtam az irodába. Közöltem, > hogy adják vissza a mufikakönyvemet, meg az igazolványomat, mert egy igen fontos elintézni való dolgom akadt a városban. Ekkor szóltak fel a műhelyből. Mondanom sem keli, hogy rögtön kiadták a cuccomat. Nem vártam meg a szöveget. Igazán siettem ... Aztán jó két hét múlva beálltam egy helyre, mert már nem volt egy árva ka- nyim sem. De megnéztem, hogy hová megyek! Engem ugyan ne bosszantsanak a huligánsággal, mert tudok én dolgozni, ha szépen beszélnek az emberrel. Ez az igazság ... OOOO Az az igazság, hogy a másfél órás munkaviszony után még jó néhány bejegyzés került abba a kopott személyibe. Talán nem is olyan soká ki is kell majd cserélni, mivel nem lesz már hely az újabb munkaviszony bejegyzésére. Azért furcsa egy ilyen fiatal vándormadár... Szilvás István cserjéseivel. A lombok alatt, a bozótban mozdulna!: a vadak: őzek és madarak, szarvasok és vaddisznók, de még hangjukat is hallhatjuk a rejtett hangszórókból. Teljesen úgy, mintha egy keskeny erdei ösvényen sétálnánk vagy egy tenyérnyi tisztáson pihennénk meg. A megtévesztésig élethű minden. Legszívesebben kinyújtanánk a kezünket, hogy elérjük a testközelbe került pompás állatok valamelyikét. Lehetne még fokozni az át- hevült kifejezéseket, amik azt is érzékeltetik, hogy a mindennapok krónikása egy kissé elfogódottá vált a múzeumi látogatás során, de erre egyfelől nincs szükségen nagyszerű kiállításnak, másfelől pedig megértik majd a látogatók is az újságíró hangulatát, ha hosszasan elgyönyörködnek a kitűnő valóságképekben. Mindent felsorolni most, amik a termekben várják a látogatókat, nem lehet. A bőség zavara miatt sem. Megkockáztatnék még égj' kifejezést, ha nem tűnne túlzásnak: messze vidéken nem található a párja annak, amit az újjászületett Mátra Múzeum kínál majd vendégeinek november 14-én, délelőtt tizenegy órától kezdve, amikor Szalag István, a megyei tanács vb-elnökhelyettese ünnepélyesen megnyitja a kiállítást, amit Gácsi László, a Gyöngyösi Városi Tanács elnökhelyettese vesz majd át a lakosság nevében. Az új kiállítás valóban élményt nyújt majd mindenkinek. (—ár) A madarak védelmében Egy idő« egri bácsi kereste fel szerkesztőségünket tegnap reggel. Elmesélte, milyen sok örömet okoz neki kertjében a madárcsicsergés, a vadgalambok bugása. Gondoskodni is szokott kis kedvenceire*!, kertjének fáin madáretetők vannak a téli hidegben. Sajnos, kedvencei pusztulnak. Reggel is talált a kertjében lelőtt cinkét és aranystig- lincet. A hóstyai gyerekek lövöldözik a hasznos madarakat, lassan kiirtják az egész kornyékről. A tizenévesek kiadója Két évtizedes küldetés jjúsz esztendeje, 1950. ” novemberiében jelent még az első olyan mű, amelynek gondozójaként az Iíjúsógi Könyvkiadót jelölték meg. Az idő szalad. Az ifjúsági könyvkiadás újszülöttje korban is felnőtté érik Korban is, mert szerepkörben, munkája tartalmában, küldetése teljesítésében már régen azzá lett. A húsz év összesűríthető a számok tömör nyelvén négy adatra. A kiadott könyvek száma 3336. 73 millió példányban, s az egyéb műveké 850, nyolcmillió fölötti példányszómban. A, számok szűkszavúak. Melléjük, mögéjük kell gondolni mindazt, amit sűrítenek. A vállalkozás bátorságát, hogy külön kiadója legyen az ifjúsági irodalomnak. Az erőfeszítéseket, hogy valóban irodalmat kapjanak kisebbek és nagyobbak, s az irodalom mellett ismereteket, tájékoztatást a világ ezer csodájáról, tudnivalójáról.' A fejtörést, minként lehetne bővíteni az ifjú könyvbarátok táborát. Az örömöt, hogy rangos díjat kapott valamennyi mű szerzője. A kudarcok keserűségét, hogy a sznobizmus olykor lábra- kap, s megpróbálja kire- keszteni az ifjúsági műveket, s alkotóikat az irodalomból ... Csak így, a számok mellé ezt is odatéye kerekedik ki két évtizedről a kép. Köldetést írtunk a címben, s szerepelt e hangzatosnak tűnő kifejezés a föntebbi bekezdésben is. Nem túlzás? Abból a nagyon egyszerű tényből kell kiindulni, hogy az ifjú olvasók túlnyomó többsége később, felnőtt korában is a betű, a könyv, az igazi irodalom barátja marad. Aki megszerette a szellemi gyarapodás e semmi mással nem helyettesíthető útját, az többet érő emberré válik. Küldetést teljesít, tehát kiadó, szerkesztő, illusztrátor, amikor következetesen vállalja a holnap „olvasó népének” kialakítását. Mi teljesedett e küldetésből? Sok minden. Sikerült gyermekek tömegéhez eljutó sorozatokat létrehozniuk,* mint amilyenek a Delfin, a Búvár, a Sirály könyvek, a Képes Történelem, a Nagy Emberek Élete — ebből például már az 52. kötetnél tartanak! —, s a rendszeres megjelenő évkönyvek. Példányszámok, szerzők, sorozatok és — gyermekek, ifjak. Akik ízlelgetve válogatnak a könyvtárak polcain, a könyvesboltok pultjainál. Akik várják a sorozat következő kötetét, akik édes izgalommal lesik, mi történik a szívükbe zárt hőssel kalandjai során, akik értő,, okos fejjel fogadják magukba a világ földrajzi, technikai, történelmi eseményeit, érdekességeit. Átgondoltság, következetesség éppúgy szükségeltetik tehát a kiadó munkájához, mint — szeretet. És hit a küldetés értelmében. Olyan hit, mely nem illan el a mellőzöttség, a lebecsülés, a hallgatás közepette sem. Mert legtöbbször — no, nem az olvasók részéről — ez kíséri munkájukat. Hiba! A húsz esztendeje tartó, « ezer dologban teljesített küldetés jó alkalom arra, hogy az ünnepi méltatás szálakat szőjön a hétköznapokhoz. Azokhoz a hétköznapokhoz, amelyekben felnőtté érett az ifjúsági könyvkiadás, illő hát, hogy — az irodalom minden rangú munkása — felnőttként bánjon vele. Nem is a kiadó, a szerzők, hanem: az olvasók, ma ifjú, holnap felnőtt olvasók, tehát végső soron az irodalom érdekében. (M) 1970. november 13., péntek Assódy János: x. Rendkívül aggasztóak a társadalom egyes, látszólag „egészséges” elemeinek, vagyis azoknak az egyéneknek a bűntettei is, akik a felelősségtől félve, cserben hagyják elgázolt áldozatukat. A gépkocsi mint már láttuk, közvetett bűncselekményforrás is lehet, hiszen a lopott gépkocsikkal elkövetelt „hold- up”-ök a jelenkori bűnözés immár klasszikus megnyilvánulási formái közé tartoznak. Mindezekből arra a következtetésre jutunk, hogy a gépkocsik számának gyarapodásával egyidejűleg növekedni fog az „autós bűnözés” is. Ami a gépkocsilopásokat illeti, a rendőrség kevesebbet tehet, mint maguk az autótulajdonosok, akiknek különféle, eléggé hatékony „lopásgátló” készülékek állnak rendelkezésükre. Ámde ez, hogy úgy mondjuk, csak a probléma ‘ egyik, kevésbé fontos vetülete, hiszen a gépkocsizás már puszta létezésénél fogva is súlyos teherként nehezedik a világ rendőrségeinek vállára. Az Interpol kiterjeszti működési körét az „autós bűncselekmények” megelőzésére is. 1967. május 30.—június 7. . között az Interpol nemzetközi előadássorozatot rendezett a gépkocsival és általában a közlekedéssel összefüggő büncselekrrvónyekrél. Sorrendben ez volt az Interpol második előadássorozata a közúti bűnözés kérdésében. Az Interpol központi székházában a gépkocsikról külön kartotékrendszert vezetnek, amelynek alapján nemegyszer sikerült felkutatni balesetet okozott vagy pedig fegyveres támadásokban felhasznált gépkocsikat. ,,A négykerekű szörnyeket'’ is ellopják 1965 nyarán Madridban felfigyeltek arra, hogy bizonyos egyének gyanús szorgalommal látogatják a külföldi gépkocsik eladásával foglalkozó ügynökségeket, főként pedig a ..Daimler-Benz” nyugatnémet cég vezérképviseletét. A vizsgálat kiderítette, hogy ezekkel a kocsikkal kiterjedt törvénytelen kereskedelmet folytattak. A gép- kocsiűzérek Madridban, Malagában és a földközi-tengeri partvidék néhány más városában „operáltak”, jóllehet a gépkocsik Andorrán vagy a francia határon át érkeztek Spanyolországba. A banda tagjai jól tudták, milyen fontos számukra Malaga, amely jelentős nemzetközi turisztikai központ, s egyszersmind a világ minden tájáról érkező bűnözők menedék- és rejtekhelye. A bandafőnök sa.-| ját férfiúi báját is felhasználta, hogy a vidék fürdőhelyeit, klubjait és más szórakozóhelyeit látogató külföldi nők bizalmába férkőzzön. Céljai azonban korántsem voltak gáláns természetűek... Miközben „play-boy”-unk a nők körül forgolódott, cinkosai az erősebb nemhez tartozó turistákat környékezték meg. Az érdek mindkét esetben azonos volt: meggyőzni a külföldieket, hogy 10 000— 30 000 peso „díjazás” ellenében engedjék át néhány napra spanyolországi tartózkodási engedélyüket. A banda tagjai azután az illető külföldiek nevében a spanyol Kereskedelmi Minisztériumhoz kérvényeket nyújtottak be, amelyekben az „aláírók” ..saját” gépkocsijuk „behozatalát” igényelték. A banditák a kérvények alapján kiadott behozatali és vámengedélyek birtokában, törvényesen bejegyeztették a gépkocsikat a rendőrségen a szóban forgó külföldiek nevére, akik — mondanunk sem kell! — sosem látták ezeket az autókat. A gépkocsiűzérek főleg a „Mercedes-Benz” gyártmányokra vadásztak, mivel az ilyen kocsikért Spanyolországban sokkal magasabb árat fizetnek, mint egyebütt. Az NSZK Interpol-Országos Központi Irodája, amely Wiesbadenben székel, egyébként értesítette is a párizsi központot, hogy a nyugatnémet városokban egyre több „Mercedes-Benz” gépkocsit lopnak el. A párizsi Interpol közlése nyomán a madridi Interpol—OKI rábukkant egy „Mercedes-Benz 230” típusú gépkocsira, amelyet az NSZK-ban loptak el, s amely hamis spanyol turista-szám- táblával közlekedett. ‘A nyomozás alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a gépkocsilopást két német állampolgár követte el; az autó az NSZK-ból érkezett és Malagában adták el. A kocsiban talált hamisított igazolványban tulajdonosként egy dán nő neve szerepelt, aki turistaként járt Spanyol- országban. Ez a felfedezés rávilágított a gépkocsiüzérek kiterjedt nemzetközi hálózatára. A tényeket alátámasztotta a következő eset is: felfedeztek egy dán rendszámú „Mercedes-Benz 200”- as autót, amelynek tulajdonosa egv ismert düsseldorfi gépkocsikölcsönző ügynökség volt. Az ügynökség bérbe adta az autót egy argentin állampolgárnak, akinél utóbb hamis olasz útlevelet és különböző nevekre kiállított ugyancsak hamis személyazonossági iratokat találtak. Mindkét gépkocsi azon autók közé tartozott, amelyeknek eltűnését a wiesbadeni Interpol—OKI korábban jelezte. Viszonylag ritka jelenségként került be az autós bűnözés történetébe egy 31 éves szélhámos, Alberto Ferrazza ..modus operandi”-ja. 1967 novemberében szélhámosunk az NSZK egyik autósztrádáján száguldott luxusgépkocsijával és karambolozott. No, nem volt súlyos baleset! De elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy Ferrazza kártérítési igényekkel forduljon a biztosító társasághoz. Mondanunk sem kell persze, hogy emberünk a, kiváló márkájú járművet és a hozzá tartozó iratokat — lopta. És a biztosító társaság a legelemibb ellenőrzés mellőzésével kerek 20 000 márkát fizetett ki a szélhámosnak. 1967. decemberében Ferrazza Franciaországban lop el két igen drága és ritka gépkocsit: egy „Maseratti”-t és egy „Ferrari”-! Zsákmányát gyorsan Svájcba menekíti és Zürichben 16 000 svájci frankért elzálogosítja. Az új év kezdetén a szélhámos pillanatnyilag felhagy az autólopással és az utazási csekkekre szakosítja át magát. Mivel az ilyen fajta csalásokkal később külön fejezetben foglalkozunk, itt csak annyit említünk meg, hoev Ferrazza 1968 januárjában Majna- Frankfurtban tűnik fel, bejelenti, hogy elvesztette utazási csekkjeit s helyettük újakat kap, 500 dollár értékben. 1968. január 20-án Ferrazza, persze álnéven, Brüsszelben vásárol utazási csekkeket 400 dollárért. Másnap már a svájci Bázelben áll a helyi bank pénztárablaka előtt és ismét csekkjei elvesztésén kesereg. Újakat kap s azokat az „elvesztettekkel” együtt Luxemburgban, majd a franciaországi Strasbourg- ban és az ausztriai Kufsteinben fokozatosan felhasználja. Április 29-én a széljárás hirtelen mégfordul, s utazónk „zátonyra fut” Zürichben, ahol szintén „elvesztette” csekkjeit... Csakhogy az Interpol immár tisztában van ezzel a „feledékeny” úriemberrel, aki folyton elhagyo- gatja fizetőeszközeit. A zürichi rendőrség tehát „segít” Ferrazzának zsebei átvizsgálásában. És a zsebekből — minő balszerencse! — előkerültek az „elvesztett” csekkek is... (Folytatjuk)
