Népújság, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-07 / 262. szám
mi n wumwiHWHi wsyrs*frs***rrr/fsfssssss/ssrssffs*rs. Vlagyimir lljicsről \ Jelena Sztaszova emlékezéseiből! Vlagyimir Iljlca rendkívül fegyelmezett volt. 1018-ban, hamarosan azután, hogy Pétérvárról Moszkvába telepedett át, családjával együtt beköltözött a Kremlbe. A Kreml parancsnoka, Malkov elvtárs a Vlagyimir lljics lakásába vezető folyosóra állandó őrt állított az összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság Iskolájának növendékeiből. Sok fiatal ember volt közöttük, akik nem ismerték Lenint személyesen. Egyszer Lenin, hazafelé tartva, már az őrhöz ért, amikor észrevette, hogy nincs nála az Igazolványa. Így szólt: — Ez az én lakásom ajtaja. — Azt én nem tudhatom — felelte a növendék. — Parancsot kaptam, hogy igazolvány nélkül senkit se engedjek be. Vlagyimir lljics elment a parancsnokhoz, egyszeri belépési engedélyt kért, és így tért haza Amikor az ügyeletes Jelentette parancsnokának, hogy valaki igazolvány nélkül akart bemenni, az megkérdezte: — Tudod, kit nem engedtél be? — Nem tudhatom! — A Népbiztosok Tanácsának elnökét, Vlagyimir lljics Lenint. * fiatalember megijedt, ™ és szaladt Vlagyimir Iljicshez bocsánatot kérni, ö ezt felelte: —Nincs miért bocsánatot kérnie. A parancsnok rendeleté a Kreml területén törvény. Hogyan sérthettem volna meg azt akkor én, a Népbiztosok Tanácsának elnöke? Én hibáztam, önnek igaza volt Eszembe jutnak még Ilyen esetek. 1917—20 között (a Központi Bizottság titkára voltam akkor) Nagyezsda Konsztantyinovna és Marija tljicsna személyesen és telefonon is közölték velem: — Hozni kell valami intézkedést. Vlagyimir lljics any- nyira agyondolgozta magát, hogy már aludni sem tud, és amikor azt mondjuk néki, hogy pihennie kell, csak legyint és így felel: „Nincs időm rá.” Telefonáltam a Központi Bizottság tagjainak, hogy hozzanak határozatot Lenin szabadságolásáról. — Vlagyimir lljics — közöltem vele —, van a Központi Bizottságnak egy határozata, amely ennyi meg ennyi nap szabadságot ír elő önnek. Nagyon haragos hangon válaszolt: — Mikorra parancsolja, hogy kivegyem a szabadságomat? | ellemző, hogyan gon- “ doskodott ő maga is az elvtársakról, amikor azoknak pihenésre volt szükségük. Egyszer közölték velem: Feliksz Dzerzsinszkij már annyira túlzásba viszi a munkát, hogy vért köp, s amikor azt mondják neki, pihennie kell, csak legyint, és tovább dolgozik. Meg kellett ezt mondanom Vlagyimir Iljicsnek. Fél óra múlva telefonált nekem: — Kérem, írjon egy határozatot: „F. E. Dzerzsinszkij köteles kivenni két hét szabadságot, és azt Narofo- minszkben eltölteni.” De miért éppen Narofo- mlnszkban ? Akkoriban ott működött a legjobb szovhosz, tehát a beteg Dzerzsinszkij mindent megkaphatott, hogy megerősödjék. JW70. november 7., szombat Vlagyimir lljics rendkívül? szerény volt. Az egyik kérdőíven abbas a rovatba: „Milyen nyelven? beszél?”, ezt írta: „Francia,? angol és német nyelven \ rosszul, olaszul egészen gyen- £ gén”. Személye* tapasztalatomból két esetet mondhatok el ezzel kapcsolatban. 1920-ban, pártunk IX kongresszusa előtt, Moszkvába érkezett a Francia Szocialista Párt küldöttsége, hogy az orosz elvtársakkal tárgyaljon egy sor kérdésről. Tanácskozás közben — amely a dolgozószobájában folyt —, Lenin magához hívott, és így szólt: — Kérem, üljön mellém, | és segítsen ki, ha egy-egy szónál megakadok, de ne halkan mondja, mert a suttogás megzavarja a gondolatmenetemet. Inkább hangosan szóljon: nem baj, ha elfelejtek egy-két szót. A másfél órás beszélge- ** tés során mindössze! egyszer-kétszer kellett kisegíteni, olyan ragyogóan beszélte a francia nyelvet A Komintern II. kongresz- szusán, 1920-ban, Vlagyimir lljics bírálta a Német Kommunista Párt tevékenységét és az olasz Glacinto Menottl Serratl vonalát. Amíg a Német Kommunista Pártrólj volt szó, németül beszélt, de amikor áttért a Serratit érintő kérdésre, franciául folytatta. A Kreml Palota Andrej-terme tele volt kül- ? földiekkel és emlékszem, ? milyen elismerő zúgás futott'} végig a sorokon. Szeretnék még valamit el-1 mondani arról a periódusról, \ amikor együtt dolgoztam ? vele 1919—20-ban. Hogyan folytak a KB ülé- f: sei? Ha az értekezletet tíz ^ órára tűzték ki, akkor Via- í gyimir lljics negyed tizen-1 egykor feltétlenül megnyitót-! ta az ülést. Tizenöt percet! adott „kegyelemből” a pon-| tatlanoknak. Az ülésen órá- 3 val a kezében figyelte a fel-? szólalásokat: mindössze két | perc időt engedélyezett. f Gyakran mondta: — Elvtárs, ideje befejezni, \ már egy és fél perccel töb- £ bet kapott. A jelenlétében nem lehe- ; tett dohányozni... Kezdetben a dolgozószobájában volt egy tábla: „Dohányozni tilos!” De a látogatók nem mindig tartották be a szabályt. Egyszer behívatta a gondnokot és így szólt hozzá: — Le kell venni ezt a feliratot. Felesleges kirakni olyan felszólításokat, amelyeket nem tudunk betartani. í Vlagyimir lljics nagyon : becsülte a saját és mások idejét. Ha valakinek meg- ígérte, hogy fogadja, és az j adott időpontban mégsem: kerülhetett erre sor, akkor : személyesen beszélt az lile- : tővel telefonon — nem a titkárján keresztül —, és állapodott meg más idő- > pontban. $ El kell mondanom, hogy : nagyon vidám, közvetlen ember volt. A Központi Bizottság ülésein gyakran előfordult, hogy nevetésben tört ki, és vele kacagtak persze a többiek Is. Egyszer megbetegedett, egy ideig nem láttam, de amikor találkoztunk, megkérdeztem: — Hogy van Vlagyimir II- jics? Ügy látom, kérdezni sem kell: bizonyára jól, mert hamiskás a tekintete. Nagyon tetszett neki, amit mondtam, és így válaszolt: — Figyeljenek csak ide, mit mond Sztaszova! Azt állítja, hogy hamiskás a tekintetem...- ljics jól tudta, hogy 9 valóban ilyen a tekintete, de tetszett neki, hogy • én kimondtanv DEMENT OTTÖ: Munka voltál (Leninről) As erő nem egy Alléméit kés nem csak cezmék nem Is a Jelszavak s nem a szakállad volt a lényeged megfontoltság taktika Indulni M leheteti(n hogy ne értsél munka voltál tevékenység Iram a forradalom nem egy pillán«, de te tudtad ast a pillanatot melyben a tettnek döntő edlya van és lehetetlen, hegy ae tudnák ml állt ml bukott emberségeden lövetni a reménykedve tudni hogy a kínból a Jövő megterem MIHAIL SZVTTLOV: Dal Tiffed at utak pora nem tavar, libád nyomát a ttél nem fújja be, kedvet —, ha a torok tzavaivai felhőre ültetlek', utazz velel táv repülj vélem, viharsebesen, arany hajad majd ragrjogva lobog, a felhő szélén fekszel, kedvesem, nevetsz majd, együtt, leszünk boldogok Nem tartozom hozzád, de egy vagyok ki elkísérlek hosszú utadon, aki ma Néked eget adhatok, s holnap a földet ajándékozom. Fordította: ANTALFY ISTVÁN PABDI ANNA Idő anyám arcán egyre több a ránc öcsém felnőtt megemberesedett apám meghalt fekete gyolcsba pólydlja őket születésnap varjak mdjutfája sőtitlik % havon mig táncba kezd egy szemüveg, hogy visszameneküljön • gyerekkori játékok köti • három dioptrián át leolvashassam a legkisebb virág nevét akiért meg kellett tanulnom az egész biológiát Wl BBMlt VSZEVOLOD VlSNYEVSZKIJ: Á kronstadti rendeződöttA második nap végén, december 19-én, a tizedik rohamra késztllddtek a szibériaiak. Srapnelözönt zúdítottak a matrózokra. A hatodik században hét tölténye van egy-egy embernek. Bizony kevés ez, mikor gyűrűbe szorultunk. — Ki jön töltényért? — hangzik fel hirtelen. Felkapják a fejűket;;. Ki kiáltott? Vaszka szól: — Akad itt töltény. No, H Jön velem? összeszedjük az elesettektől... A fehérekre mutat. Sokan hevernek, vagy pár száz lépésnyire, csak győzze összeszedni tőlük az ember. Vaszja már ott kúszik a hóban. Elérte a célt. Szakállas katona hever hasmánt a földön, karja szétvetve. Ragyog rajta az alumínium gyűrű. Feje félrecsuklott. Arcán megfagyott könnyek. Vaszja beszélgetést folytat vele: — Ö, te ostoba. Benőtt már a fejed lágya, aztán mégis Idejössz! Leveszi róla a töltényeket, egyre beszél: — Kolcsak valahol hátul iszik, te meg itt dideregsz a hidegben, holtan. — Megszámolja a töltényeket. — Egy, kettő, három... tíz, és még kenyér is van... Mozgolódtak a szibériaiak, megszólaltak a géppuskák. A második század sebesültjei egy gödörben ülnek. — Megint kezdik... — Tán kapunk segítséget — Csak víz volna. Forró lázukban havat esznek. — Elvtársak, vizet... Csak egy kortyocskát... 0, ó... nyögnek a legények, belemarnak a kezükbe. Egyikük odamászott, ahol havat olvasztanak a géppuskák számára. — Hadd kortyintsak egyet. — Nesze, de ne sokat. Kialszik a tfiz, lehűlnek a gépfegyverek. Megint havat esznek a sebesültek. Halkan nyögdé- cselnek. Mellettünk fekszik a komisszár. Megsérült az oldalán, folyik belőle a vér, bíztatja a harcosokat: — Tűrjünk, barátaim, tűrjünk. Vérébe fulladt a komisszár. A matrózok utolsó töltényeikkel visszaverték a rohamot. Éjfél már elmúlt. Az ötödik századnál cigarettáznak az emberek, halkan beszélgetnek: — Kikaptunk, mi? — Olyanformán... — Jon a segítség. Egész dandár! — Csak jár a szád. A parancsnok és a sejt két életben maradi kommunistája azt mondja: — Ezred voltunk, és úgy kell helytállnunk, ahogyan ezredhez illik. — Csapjunk rájuk. Hátha kitörünk. — Nem sikerülhet. Alig húsz ember maradt a századokban. — Akkor hát mitévők legyünk? — Fogjuk a gránátokat, aztán nekik. Valaki foglalkozzék a sebesültekkel. Készülődnek a századok. „Citromgránátot” használnak ezred Az a hír járja, hogy ezren voltak, két-három ezren Is talán. Pontosan nem tudták. Én tudom, hogy ezernyolcszáznyolcvanöten voltak. 1918. december tlzenhetedike... Az ezred az Uraiban áll, Kuznyecovszkoje falu mellett. Éjszaka szibériai fehérek jöttek a matrózok ellen. A távírász kopogtatja: „Az ellenség hatezer szuronnyal támadást kezdett a kronsta- dtiak szakaszán...” — Ej, Marfusa, készítsd a szamovárt, vendégek jönnek! — Szibériai kutyák, aludni sem hagyják az embert... — Levágjuk őket! — Az orrukra koppintunk! Ott a raj vonal a hóban... Jön az utasítás; — Állandó cél. Parancs nélkül nem tüzelni... Ügy. Tehát egészen közel kell engedni őket. Holdas az éj, alkalmas erre. A havon minden látszik. Jönnek a szibériaiak A tengerészek néznek. — Sietnek a mennybe... — Szépen jönnek, istenúgyse! A géppuskások sebtében elszívják a cigarettát, később majd nem érnek rá. Harc következik, el is eshetnek. A komisszár bátorítja az embereket: — Vessétek meg a lábatokat jól, testvérek. Eresszetek gyökeret a földbe, akár a fa. Jönnek a szibériaiak ... — No, megtréfáljuk őket? — Állj. Nem szabad elsietni. Még lefeküsznek... A szibériaiak rajvonala gyorsan közeledik. A vonalban háromlépésnyire állnak egymástól. Hallatszik, hogyan ropog a hó. A tengerészparancsnokok — öreg, tapasztalt emberek — látják, érzik, hogy meg kell előzni a szibériaiakat, oda kell pörkölni nekik, amíg a hurrázást el nem kezdik. Ott hevernek a katonák, bal könyökük gödröt váj a földbe. Az ezred kutyája, amelyet magukkal hoztak a cirkálóról, szűkölni kezdett Csettintettek neki, elhallgatott. A géppuskásoknak forró teáskannákat hoznak a hátsó vonalból: fel kell melegíteni a géppuskák burkolatát Aztán a szárnyról elhangzik: „Az ellenségre! Állandó cél. Század, tüzelj!” Hej, hogy hullottak, hogy caapdostak a lövések! Porzott a hó a fenyőkről... A géppuskások még várnak. Takargatják fehér hom- lokú „Makszinsjaikat”. Gyere csak közelebb, Kolcsak! FelbődüHek a szibériaiak. „Hurrá-á-á!” Elég gyéren..; — Tűz! A matrózok végigpásztázzák a környéket A szíbó körülvették az ezredet, két nap, két éjjel szorongatták Az ezred megmozdult, gyűrű alakú állásba
