Népújság, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-29 / 280. szám

A X. kongresszusról jelentjük

Kádár János fitaxárd beszéde

(Folytató» a 4. oldalról)

hogy miért nem esik már az esó. Ennyire szeszélyes volt az időjárás. És ez mindig így is lesz. Ezen mi emberi erővel egyelőre még nem tudunk változtatni.

Hadd jegyezzem meg, hibát követnének el azok a termelőszövetkezeti tagok, akik most az átmeneti nehézségek miatti kesergé- siikben, vezetőségcserével próbálnák megoldani a kérdést. Ha vezetőik rendesen, becsületesen dolgoznak, tartsák is meg őket és dolgozzanak velük tovább.

Ami pedig a nehézségeket és azok leküzdését illeti: először is a ml, szocialista alapokra helyezett mezőgazdaságunk életerős, nehézségeket is elviselni képes népgazdasági ágazattá változott. Már nem egy szárazságnál, árvíznél megállapítottuk, hogy

ha nem lenne a mező- gazdaságban kollektív erő, és hozzáteszem, a munkásai hun ereje, akkor mindezeknek szörnyű következményei lettek volna.

így pedig átvészeljük e közbejött nehézségeket.

Öntudatában, magabiztosságában a parasztság is más, mint volt akár tíz esztendővel ezelőtt A kongresszus is hallotta, hogy az árvíz által legerősebben sújtott keleti megyékben, ahogy a víz lement, s az emberek valamelyest magukhoz tértek, az esedékes mezőgazdasági

munkákat teljes mértékben, a terveknek megfelelően, sőt azokat túlteljesítve elvégezték. Minden bajnak ez a legfőbb és a legjobb orvossága, minden ezzel kezdődik.

A parasztság öntudatában —* merém mondani, hogy már kollektív és szocialista

tudatában — is nagyott fejlődött. Ezt bizonyítja például, hogy az árvíz sújtotta szövetkezeteknek mintegy kétezer termelőszövetkezet nyújtott közvetlen segítséget, tehetsége szerint, összesen 140 millió forint értékben. Azt hiszem, hogy aki ismeri

— itt írók is vannak, akik azt mondják, hogy ismerik

— az emberi, különösen a paraszti lelket, az kellően tudja értékelni, hogy ez mit jelent öntudat tekintetében. Mindez bizonyítja, hogy a munkásosztály helyesen dönt és határoz, amikor számít a paraszti testvérosztályra, azzal szövetkezik és együtt halad a szocializmus építésének útján.

Ami pedig az idei év nehézségeit illeti: a munkásosztály sohasem hagyta még cserben a parasztságot. Mellette áll most is állama, pártja, kormánya. Sokat bíráltuk az építőipart és azt hiszem, még sokáig fogjuk is bírálni. Mégis, ha az ember, akárcsak a Tv-híradóban megnézte az árvíz sújtotta vidéket a víz levonulása után, és most, az azóta felépült szép és korszerű, emberhez méltó házsorokat, bizonyítva látja, hogy

amit a párt, a kormány, munkásosztályunk mondott és ígért a bajba jutottaknak, azt teljesítette — mégpedig igen rövid Idő alatt.

A Központi Bizottság, a kormány megtette a megfelelő intézkedéseket a termelőszövetkezeti parasztságot pedig felhívta, hogy mozgósítsa saját erejét, de ami a saját erejéből nem megy, ott érzi és érezni fogja a segítséget. Egyetlen egy termelőszövetkezetet sem engedünk tönkremenni, mert most nehézségeink vannak. (Nagy taps.)

Évről évre jobban megoldódnak a nők társadalmi kérdései

Nagyon sok felszólaló foglalkozott a nők társadalmi helyzetével. Valóban eleven, égető kérdéseket vetettek fel, így például azt, hogy a nőknek még mindig nehéz vezető posztra jutniok, hogy az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvét még nem sikerült mindenütt érvényesíteni; hogy gondok, vannak a bölcsődei, az óvodai helyekkel. Ez mind igaz, és jó, hogy itt a kongresszuson is szóba került.

A Központi Bizottságnak — mint ahogy a beszámolóban is említettük — van elvi döntése, a Minisztertanácsnak vannak átfogó határozatai mindezekben a kérdésekben. Teljes megvalósulásukhoz évekig kell következetesen dolgoznunk, mert itt nem olyan dolgokról van szó, amelyeket egy hét alatt, egy határozattal meg lehet oldani.

A társadalmi igazságossá« olyan nagy kérdéséről van, sző, amelyet ezredévek alatt nem tudtak megoldani.

Érthető hát, ha a szocializmusnak is kell erre egy kis idő. De javulni fog a helyzet, aminek vannak már jelei is.

Hadd említsem például a nők helyét és szerepét a közéletben. A párthatározat óta nem telt el sok idő és nem volt olyan sok esemény, ahol az e tekintetben bekövetkezett változást le lehetett volna mérni. Egy esemény azonban biztosan volt, mégpedig a pártban — ez pedig általában példaként szokott szolgálni. A kongresszusi előkészületek során a Központi Bizottság határozatának politikai és morális ereje következtében a pártvezetőségek újjáválasztása- kor az elvtársnők száma a korábbihoz képest 33 százalékkal, tehát egyharmaddal

növekedett. A mintegy 140

ezer tisztségből 34 ezret — ez mintegy 27—28 százalék — most elvtársnő tölt be. Ha ezt a példát valóban követjük, s minden más területen és minden más vonatkozásban így fogunk a nőkre vonatkozó központi bizottsági és kormányhatározatok végrehajtásához, akkor évről évre érezhetően jobban megoldódnak a nők társadalmi kérdései.

Vannak azonban olyan kérdések, amelyéket még központi bizottsági, vagy kormányhatározattal, sőt még kongresszusi határozattal sem lehet mepoldani. Nem lehet például határozattal előírni azt, hogy az emberek kit és hogyan tiszteljenek. De amikor mindenütt, itt a kongresszusi vitában is, a felszó lalók megállapítják, hogy a termelésben részt vevő aktív munkaerő 41 százaléka nő —, s azonkívül minden ember tudja, hogy még ezen kívül mi vár az aktív keresőknek erre a 41 százalékára a háztartásban, a nevelésben. — akkor azt kell mondanunk, hogy bár határozatot hozni nem tudunk, de

aki kommunistának vagy

egyáltalán felvilágosult

embernek tartja magát,

az tisztelje a dolgozó nőt!

(Nagy taps.)

Van ennek egy, talán nem is olyan fontosnak tűnő viselkedésbeli, mondhatnám illemszabályszerű oldala.

Hányszor látjuk, hogy elmaradott emberek — nem mondom, hogy férfiak, mert minek vegyünk magunkra külön vádakat — (Derültség.) — az egyenjogúsítást úgy értik, hogy elfelejtenek illő módon előre köszönni, holott már százéves illemkódexekben is elő van írva: ha a férfi nővel találkozik, ő köszönjön előre, vagy, ha vil ■

lantoson nincs hely, adja át a helyét.

Mindez csekélységnek tűnik, de rendkívül fontos: mi ne úgy értsük az egyenjogúságot, és főleg ne merüljön ki harcunk abban, hogy egyenjogúsítottuk a nőket, tehát ugyanúgy dolgozhatnak, mint a férfiak, s ugyanúgy nem köszönünk nekik sem, mint ahogy néha gy- másnak sem köszönünk. (Vfemes, nagy taps.) Mert a természet törvényein senki sem tud változtatni, és ha a szó fizikai értelmében terhet kell cipelni, a nő mindig gyengébb lesz, segíteni kell neki, és mindig tisztelni is kell, ha nagy terhet vesz magára.

Nagyon örülök, hogy itt, a kongresszuson, nagy ipari vállalatok felelős férfi vezetői is komolyan beszél tek erről a kérdésről, hiszen nemcsak a központi szervek kezében vannak eszközök és lehetőségek, de helyben is. És, ha nem egy 23 tagú kormány, vagy egy száztagú Központi Bizottság, hanem 10 és 100 ezer felelős vezető fog mindezzel komolyan foglalkozni, akkor

helyben megtalálják • ki nem használt lehetőségeket, tartalékokat, eszközöket a helyzet javítására.

Ez viszont, elvtársak,— már

párthatározat, nem úgy, mint az illemkérdé«, amit egyébként a magam részéről szintén javasolnék komolyan venni. (Nagy taps.)

E kérdésnél maradva, szeretnék még néhány szót szólni az anyák tiszteletéről. A IX. kongresszuson elvi döntés született a gyermekgondozási segély bevezetéséről. Ez meg is történt. Sok más is kell még, bölcsőde, óvoda és egyéb is, hogy valóra válhasson a szándék, ami ezt a tényleg eredeti és úgy látszik, sikerült elgondolást, a gyermekgondozási segélyt megfelelőképpen kiegészíteni.

Szeretném itt is hangsúlyozni mély meggyőződésemet, hogy a család gyarapodásához, a gyermekek neveléséhez anyagi eszközök kellenek. Mi materialisták, jól tudjuk, hogy csak sóhajból megélni, gyereket nevelni, nagyon nehéz. De merem állítani, elvtársak, változtatnunk kell egy jelenleg eléggé elterjedt — bár nem uralkodó — szemléletmódon is.

Ha ki-ki saját lelkiismerete szerint latolgatja, hogy tv-t vesz inkább, vagy kocsit, mintsem, hogy gyerekük legyen, az ő dolga. Itt kötelező törvények nincsenek. De ha ez odáig fajul, hogy megszólják az állapotos anyát, mert nem saját jólétével törődik, akkor ezzel nekünk, kommunistáknak

szembe kell szállnunk. Aki a társadalom normális törvényei, az emberi természet nemes vonásai szerint él, azt nem lehet csúfolni, mi ezt nem tűrhetjük. (Nagy taps.) Van persze női hiúság is, van aki arra gondol, ha szül, már nem lesz olyan karcsú. (Derültség.) Ez lehet, de szebb lesz emberi és általános értelemben. (Nagy taps ) Aki szeret számolgatni, az számoljon, ha kell és ha ráér. De azért az, hogy gyermek legyen vagy sem a2 nem lehet csak számítgatás kérdése. Hogy mibe kerül a zokni, a gyerekkocsi, a pelenka, ezzel mindig számolni kell, de a jövő generáció léte nem lehet csak számítási kérdés.

Sokféle igény vetődött fel a vitában — így a textilmunkások, a pedagógusok és mások fizetésének emelése és egyéb problémák. Az igényeket sokféléiképpen lehet kezelni. Hadd említsem példaként a közellátást. Bizonyára emlékeznek az elvtársak, hogy olyan években, amikor egész évben igen csak gyenge volt a közellátás, nevezetesebb alkalmakra — — felszabadulási ünnep, pártkongresszus, karácsony — megjavították azt. (Derültség.,

Ahogy tapasztalhatják — letértünk erről az útról, nem állítjuk, hogy egész évben príma az ellátás, de azt legalább már megoldottuk, hogy nemzeti ünnepen, kongresszuson sem jobb, mint máskor. (Élénk derültség, nagy taps). Azt viszont merem állítani, hogy most az átlagszínvonal van olyan, mint régen a nagy ünnepeken volt. (Élénk derültség, nagy taps). Megjegyzem, ne felejtsük el, hogy az említett helytelen gyakorlat idején más fejlődési periódusban voltunk.

Hosszan sorolhatnám az igényeket. Azt, hogy hol kellene még beruházás, fizetés- emelés, méghozzá minél gyorsabban, annál jobb. De azt hiszem, helyes az a gyakorlat, hogy a pártkongresz- szus nem az üzletek feltöltéElvtársak! Szóltunk a beszámolóban az idei évről. Ismertettük a harmadik ötéves terv teljesítésének várható eredményeit. De akinek akér csak a legkisebb háztartáshoz is köze van, nagyon jól tudja, hogy egy gazdasági évet le kell zárni. Emlékezzenek csak arra, hogy az ország vezetésének mi mindent kellett tennie, milyen gyorsan kellett intézkednie, hogy a termelést, az ellátást, a normális élet feltételeit biztosítsa, s elmondhatjuk, sikerrel és mindvégig biztosította is. Még ahol a viz ömlött, még ott is meleg ételt ettek este az emberek. (Hosszan tartó taps).

Arra kérem tehát a tisztelt kongresszust, hagy a Központi Bizottság beszámolójában kifejtett álláspontot fogadja el: adjon módot és időt az illetékes szerveknek, hogy pontosan megvonják ennek az évnek a mérlegét. Azért, elvtársak, mert ami várható, nem egyformán jelentkezik a főkönyv két oldalán. Ha mi például a negyedik ötéves tervben 40 százalékos nemzeti jövedelemnövekedést terveztünk volna a reálisan tervezhető

30—32 százalék helyett, akkor reményeinket tekinthettük volna tervnek. De mihelyt a parlament megszavazza, az előirányzat törvényerőre emelkedik, és mivel nálunk törvényes rend van, minden törvényt végre kell hajtani.

Több felszólaló foglalkozott a közerkölcs gyűjtő címe alatt említhető kérdésekkel. A beszámolóban is megfelelő hangsúllyal esett szó az öntudat és az érdekeltség viszonyáról. Mind a kettőre szükség van.

A szocializmus építése megköveteli a szocialista tudatosság erősítését, az önzetlenség és áldozat- készség szellemét, sőt a lelkesedés szellemét és azt, hogy anyagilag is ugyanabba az irányba hasson az ösztönzés.

És amennyiben ez közerkölcsi kérdés, az az álláspontunk, hogy a szocializmust még egy ember is nehezen építi másodállásban, de egy nép másodállásban nem tudja felépíteni, csak a főállásban. (Derültség, nagy taps). Szerencsére így is van, így is építjük.

A csepeli pártértekezleten az egyik felszólaló a munkaerkölcsről szólva azt mondta: kényszer volt egykor a munka, vagyis a kapitalista rendszerben, majd dicsőség, most meg egyesek számára szívesség. (Derültség). A szocializmust azonban szívességből nem építheti senki. Társadalmunkban a munka minden jog alapja. A szocializmus a munka társadalma. amelyben a munkaképes embernek dolgoznia kell, hogy jogai legyenek. (Taps).

sértek, nem a beruházások kiosztásának, és nem a fizetésemeléseknek a napja.

Négy év múlt el a IX. kongresszus óta. Nem akarom felsorolni mindazokat az életszínvonal-javító intézkedéseket, amelyeket e négy év alatt bevezettünk. Nem kellett tehát várni a X. kongresszusig, sok kérdést megoldott közben a Központi Bizottság, a kormány, vállalataink, és ez volt a helyes, az egészséges, ez az életszínvonal fejlesztésének normális útja..

Mindebből az is következik, hogy ha itt, a kongresz- szuson, nincs is döntés, nem kell e kérdésekben a XI. kongresszusig várni, mert

a Központi Bizottság és a kormány soha egy percig sem várakozott, mindig. megadta azt, amit meg lehetett és meg kellett adni.

Így tartja ezt nemcsak a szocializmus tudatos híve, de minden tisztességes ember is. A munka nálunk becsület dolga is kell hogy legyen. És ha netán akadnának olyanok, akik ezt nem fogadják el, ahogyan annak idején társadalmi osztályok számára volt kényszer a munka, majd most egyes emberek számára lesz az. Be fogjuk nekik bizonyítani, hogy

nálunk nem lehet munka nélkül é* a többi dolgozó rovására megélni.

(Taps).

Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársnők! Kedves elv- társak!

A beszámoló nem tudta felsorolni a pártmunka minden területét. Á párt szempontjából minden pártmunka — a legkülönbözőbb tömegszervezetekben, állami és társadalmi szervekben végzett tevékenység — egyformán, megkülönböztetés nélkül fontos. (Taps.) Értjük ezt a nem kommunistákra gondolva is. Aki társadalmilag hasznos munkát végez, dolgozzék bármilyen területen, annak munkáját tiszteljük, becsüljük, elismerjük.

Szeretnék szólni még a kommunista vezetőkhöz, az alapszervezeti vezetőkhöz, csakúgy, mint a területi párt- bizottságok vezetőihez Voltam az idén a VIII. kerületben látogatóban. A végrehajtó bizottság ülésterméJugoszláviában ma ünnepük a köztársaság napját. Kettős évforduló ez. 1945. november 29-én kiáltották ki az alkotmányozá nemzet- gyűlés képviselői a köztársaságot, — ennek ma van huszonöt éve. Két évvel korábban, ugyancsak november

29-én egy másik fontos tanácskozás kezdődött: Jajce boszniai kisvárosban összeült a Jugoszláv Népfelszabadító Antifasiszta Tanács (AVNOJ), hogy koordinálja az antifasiszta harcot és lerakja a jövő jugoszláv államiság alapjait.

★

Huszonhat éve, 1944. november 29-én fejeződött be az a bare, amelyet a felfegyverzett albán nép hat éven át rendkívül nehéz

A labdarúgó NB I-ben az

őszi idény utolsó fordulójában szombaton délután négy mérkőzést játszottak a csapatok.

Eredmények:

Újpesti Dózsa—Pécsi Dózsa

sa

ben, ahol beszélgettünk, volt a falon egy Lenin-portré. Az idő telt-múlt, és utána mondtam az elv társaknak: még egy dolog kell arra a falra: egy óra. Nálunk, a Központi Bizottságban Lenin arcképe és egy óra van a falon. Ez sok mindent kifejez. Ha ránézünk, Lenin és az: óra együtt megmondják, hogy mit s milyen irányban, milyen szellemben és mikor kell tenni. Az óra meg külön még azt is mondja: az idő halad, siessünk mi is, amennyire tőlünk telik.

Itt a kongresszuson öröm volt hallgatni, hogy a felszólaló elvtársak majdnem mindegyike — és aki külön nem is fogalmazta meg, benne volt a felszólalás értelmében — hangoztatta, ők maguk és a kollektívájuk, amelyet képviseltek, készek a X. kongresszus határozatainak megvalósításáért dolgozni.

Munkásoktól, parasztoktól, értelmiségiektől, a társadalom minden rétegétől naponta százával érkeztek a kongresszushoz üdvözöl táviratok, levelek. E levelekben teljesített munkaíelajániásokról értesítettek bennünket és ugyancsak majd mindegyikben szó volt arról, hogy készek a párt X. kongresszusa határozatainak megvalósításáért dolgozni. Ez is a bizalom megnyilvánulása és kifejezése a becsületes munkás mentalitásnak:

nemcsak azt kell mondani, hogy igen, hanem

meg is kell csinálni azt,

ami soron van és elvégzendő.

Elvtársak! A kongresszus vitája igazolta, hogy azonos módon gondolkodunk az összes fő kérdésben, ó# ez a legfoniosabb a további munkánkhoz. Kérem' az elvtársakat, hogy fogadják el válaszomat és bízzák meg az újonnan megválasztandó Központi Bizottságot, hogy hasznosítsa a felszólaló elv- társak tanácsait, azt az erői. szemléleti egységet, azt a munka- és harckészséget, valódi marxista—leninista gondolkozást, kommunista öntudatot, internacionalizmust, amely pártunk X. kongresszusát jellemezte Meg vagyok győződve, hogy a Központi Bizottság mindezt hasznosítani is fogja közös ügyünk javára.

Köszönöm figyelmüket. (A kongresszus résztvevői felállnak; hosszan tartó, nagy taps.)

körülmények között hősiesen vívott az olasz, illetve a hitlerista német megszállók ellen. Ez a nap azóta Albánia nemzeti ünnepe.

Az albán nép annak következtében aratott győzelmet a fasiszta megszállók felett, hogy a szovjet hadsereg súlyos csapásokat mért a hitlerista haderőkre, s amikor a front a Balkán-félszigetre ért, szovjet katonák közvetlen segítséget is nyújtottak a harcoló albán népnek.

Nem a Szovjetunión és nem is más szocialista országokon múlt, hogy a későbbiekben Albánia viszonya sajnálatosan megváltozott a szocialista közösséghez, annak védelmi és gazdasági szervezetéhez.

Videoton—Csepel 0:0 MTK—SZEOL 2:0 (1:0) DVTK—FTC 1:1 (0:1)

iáT«. MMWtBb«r 29, vasárnap

Nálunk törvényes rend van, minden törvényt végre kell hajtani

Jugoszlávia és Albánia ünnepe