Népújság, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-29 / 280. szám

A X. kongresszusról jelentjük Kádár János fitaxárd beszéde (Folytató» a 4. oldalról) hogy miért nem esik már az esó. Ennyire szeszélyes volt az időjárás. És ez mindig így is lesz. Ezen mi emberi erővel egyelőre még nem tudunk változtatni. Hadd jegyezzem meg, hi­bát követnének el azok a termelőszövetkezeti tagok, akik most az átmeneti ne­hézségek miatti kesergé- siikben, vezetőségcserével próbálnák megoldani a kér­dést. Ha vezetőik rendesen, becsületesen dolgoznak, tart­sák is meg őket és dolgozza­nak velük tovább. Ami pedig a nehézségeket és azok leküzdését illeti: elő­ször is a ml, szocialista ala­pokra helyezett mezőgazda­ságunk életerős, nehézségeket is elviselni képes népgazda­sági ágazattá változott. Már nem egy szárazságnál, árvíz­nél megállapítottuk, hogy ha nem lenne a mező- gazdaságban kollektív erő, és hozzáteszem, a munkásai hun ereje, ak­kor mindezeknek ször­nyű következményei let­tek volna. így pedig átvészeljük e köz­bejött nehézségeket. Öntudatában, magabiztos­ságában a parasztság is más, mint volt akár tíz esztendő­vel ezelőtt A kongresszus is hallotta, hogy az árvíz által legerősebben sújtott keleti megyékben, ahogy a víz le­ment, s az emberek valame­lyest magukhoz tértek, az esedékes mezőgazdasági munkákat teljes mértékben, a terveknek megfelelően, sőt azokat túlteljesítve elvégez­ték. Minden bajnak ez a leg­főbb és a legjobb orvossága, minden ezzel kezdődik. A parasztság öntudatában —* merém mondani, hogy már kollektív és szocialista tudatában — is nagyott fej­lődött. Ezt bizonyítja pél­dául, hogy az árvíz sújtotta szövetkezeteknek mintegy kétezer termelőszövetkezet nyújtott közvetlen segítséget, tehetsége szerint, összesen 140 millió forint értékben. Azt hiszem, hogy aki ismeri — itt írók is vannak, akik azt mondják, hogy ismerik — az emberi, különösen a paraszti lelket, az kellően tudja értékelni, hogy ez mit jelent öntudat tekintetében. Mindez bizonyítja, hogy a munkásosztály helyesen dönt és határoz, amikor számít a paraszti testvérosztályra, az­zal szövetkezik és együtt halad a szocializmus építé­sének útján. Ami pedig az idei év nehéz­ségeit illeti: a munkásosztály sohasem hagyta még cserben a parasztságot. Mellette áll most is állama, pártja, kor­mánya. Sokat bíráltuk az építőipart és azt hiszem, még sokáig fogjuk is bírálni. Mégis, ha az ember, akár­csak a Tv-híradóban meg­nézte az árvíz sújtotta vi­déket a víz levonulása után, és most, az azóta felépült szép és korszerű, emberhez méltó házsorokat, bizonyítva látja, hogy amit a párt, a kormány, munkásosztályunk mon­dott és ígért a bajba ju­tottaknak, azt teljesítette — mégpedig igen rövid Idő alatt. A Központi Bizottság, a kor­mány megtette a megfelelő intézkedéseket a termelőszö­vetkezeti parasztságot pedig felhívta, hogy mozgósítsa sa­ját erejét, de ami a saját erejéből nem megy, ott érzi és érezni fogja a segítséget. Egyetlen egy termelőszövet­kezetet sem engedünk tönk­remenni, mert most nehézsé­geink vannak. (Nagy taps.) Évről évre jobban megoldódnak a nők társadalmi kérdései Nagyon sok felszólaló fog­lalkozott a nők társadalmi helyzetével. Valóban eleven, égető kérdéseket vetettek fel, így például azt, hogy a nők­nek még mindig nehéz veze­tő posztra jutniok, hogy az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvét még nem sike­rült mindenütt érvényesíteni; hogy gondok, vannak a böl­csődei, az óvodai helyekkel. Ez mind igaz, és jó, hogy itt a kongresszuson is szóba ke­rült. A Központi Bizottságnak — mint ahogy a beszámoló­ban is említettük — van el­vi döntése, a Miniszterta­nácsnak vannak átfogó hatá­rozatai mindezekben a kér­désekben. Teljes megvalósu­lásukhoz évekig kell követ­kezetesen dolgoznunk, mert itt nem olyan dolgokról van szó, amelyeket egy hét alatt, egy határozattal meg lehet oldani. A társadalmi igazságos­sá« olyan nagy kérdésé­ről van, sző, amelyet ez­redévek alatt nem tud­tak megoldani. Érthető hát, ha a szocializ­musnak is kell erre egy kis idő. De javulni fog a helyzet, aminek vannak már jelei is. Hadd említsem például a nők helyét és szerepét a közéletben. A párthatározat óta nem telt el sok idő és nem volt olyan sok esemény, ahol az e tekintetben bekö­vetkezett változást le lehe­tett volna mérni. Egy ese­mény azonban biztosan volt, mégpedig a pártban — ez pedig általában példaként szokott szolgálni. A kong­resszusi előkészületek során a Központi Bizottság határo­zatának politikai és morális ereje következtében a párt­vezetőségek újjáválasztása- kor az elvtársnők száma a korábbihoz képest 33 száza­lékkal, tehát egyharmaddal növekedett. A mintegy 140 ezer tisztségből 34 ezret — ez mintegy 27—28 százalék — most elvtársnő tölt be. Ha ezt a példát valóban követ­jük, s minden más területen és minden más vonatkozás­ban így fogunk a nőkre vo­natkozó központi bizottsági és kormányhatározatok vég­rehajtásához, akkor évről évre érezhetően jobban meg­oldódnak a nők társadalmi kérdései. Vannak azonban olyan kér­dések, amelyéket még köz­ponti bizottsági, vagy kor­mányhatározattal, sőt még kongresszusi határozattal sem lehet mepoldani. Nem lehet például határozattal előírni azt, hogy az emberek kit és hogyan tiszteljenek. De ami­kor mindenütt, itt a kong­resszusi vitában is, a felszó lalók megállapítják, hogy a termelésben részt vevő aktív munkaerő 41 százaléka nő —, s azonkívül minden ember tudja, hogy még ezen kívül mi vár az aktív keresőknek erre a 41 százalékára a ház­tartásban, a nevelésben. — akkor azt kell mondanunk, hogy bár határozatot hozni nem tudunk, de aki kommunistának vagy egyáltalán felvilágosult embernek tartja magát, az tisztelje a dolgozó nőt! (Nagy taps.) Van ennek egy, talán nem is olyan fontosnak tűnő vi­selkedésbeli, mondhatnám il­lemszabályszerű oldala. Hányszor látjuk, hogy elma­radott emberek — nem mon­dom, hogy férfiak, mert mi­nek vegyünk magunkra kü­lön vádakat — (Derültség.) — az egyenjogúsítást úgy ér­tik, hogy elfelejtenek illő módon előre köszönni, holott már százéves illemkódexek­ben is elő van írva: ha a férfi nővel találkozik, ő kö­szönjön előre, vagy, ha vil ■ lantoson nincs hely, adja át a helyét. Mindez csekélységnek tű­nik, de rendkívül fontos: mi ne úgy értsük az egyenjogú­ságot, és főleg ne merüljön ki harcunk abban, hogy egyenjogúsítottuk a nőket, tehát ugyanúgy dolgozhat­nak, mint a férfiak, s ugyan­úgy nem köszönünk nekik sem, mint ahogy néha gy- másnak sem köszönünk. (Vfe­mes, nagy taps.) Mert a ter­mészet törvényein senki sem tud változtatni, és ha a szó fizikai értelmében terhet kell cipelni, a nő mindig gyen­gébb lesz, segíteni kell neki, és mindig tisztelni is kell, ha nagy terhet vesz magára. Nagyon örülök, hogy itt, a kongresszuson, nagy ipari vállalatok felelős férfi veze­tői is komolyan beszél tek er­ről a kérdésről, hiszen nem­csak a központi szervek ke­zében vannak eszközök és lehetőségek, de helyben is. És, ha nem egy 23 tagú kor­mány, vagy egy száztagú Központi Bizottság, hanem 10 és 100 ezer felelős vezető fog mindezzel komolyan fog­lalkozni, akkor helyben megtalálják • ki nem használt lehető­ségeket, tartalékokat, esz­közöket a helyzet javítá­sára. Ez viszont, elvtársak,— már párthatározat, nem úgy, mint az illemkérdé«, amit egyéb­ként a magam részéről szin­tén javasolnék komolyan venni. (Nagy taps.) E kérdésnél maradva, sze­retnék még néhány szót szól­ni az anyák tiszteletéről. A IX. kongresszuson elvi dön­tés született a gyermekgon­dozási segély bevezetéséről. Ez meg is történt. Sok más is kell még, bölcsőde, óvoda és egyéb is, hogy valóra vál­hasson a szándék, ami ezt a tényleg eredeti és úgy lát­szik, sikerült elgondolást, a gyermekgondozási segélyt megfelelőképpen kiegészíte­ni. Szeretném itt is hangsú­lyozni mély meggyőződése­met, hogy a család gyarapo­dásához, a gyermekek neve­léséhez anyagi eszközök kel­lenek. Mi materialisták, jól tudjuk, hogy csak sóhajból megélni, gyereket nevelni, nagyon nehéz. De merem ál­lítani, elvtársak, változtat­nunk kell egy jelenleg elég­gé elterjedt — bár nem ural­kodó — szemléletmódon is. Ha ki-ki saját lelkiisme­rete szerint latolgatja, hogy tv-t vesz inkább, vagy ko­csit, mintsem, hogy gyerekük legyen, az ő dolga. Itt kö­telező törvények nincsenek. De ha ez odáig fajul, hogy megszólják az állapotos anyát, mert nem saját jólé­tével törődik, akkor ezzel ne­künk, kommunistáknak szembe kell szállnunk. Aki a társadalom normális törvé­nyei, az emberi természet nemes vonásai szerint él, azt nem lehet csúfolni, mi ezt nem tűrhetjük. (Nagy taps.) Van persze női hiúság is, van aki arra gondol, ha szül, már nem lesz olyan karcsú. (Derültség.) Ez lehet, de szebb lesz emberi és általá­nos értelemben. (Nagy taps ) Aki szeret számolgatni, az számoljon, ha kell és ha rá­ér. De azért az, hogy gyer­mek legyen vagy sem a2 nem lehet csak számítgatás kérdé­se. Hogy mibe kerül a zokni, a gyerekkocsi, a pelenka, ezzel mindig számolni kell, de a jövő generáció léte nem lehet csak számítási kérdés. Sokféle igény vetődött fel a vitában — így a textil­munkások, a pedagógusok és mások fizetésének emelése és egyéb problémák. Az igé­nyeket sokféléiképpen lehet kezelni. Hadd említsem pél­daként a közellátást. Bizo­nyára emlékeznek az elvtár­sak, hogy olyan években, amikor egész évben igen csak gyenge volt a közellátás, ne­vezetesebb alkalmakra — — felszabadulási ünnep, párt­kongresszus, karácsony — megjavították azt. (Derültség., Ahogy tapasztalhatják — letértünk erről az útról, nem állítjuk, hogy egész évben príma az ellátás, de azt legalább már megoldottuk, hogy nemzeti ünnepen, kong­resszuson sem jobb, mint máskor. (Élénk derültség, nagy taps). Azt viszont me­rem állítani, hogy most az átlagszínvonal van olyan, mint régen a nagy ünnepe­ken volt. (Élénk derültség, nagy taps). Megjegyzem, ne felejtsük el, hogy az emlí­tett helytelen gyakorlat ide­jén más fejlődési periódus­ban voltunk. Hosszan sorolhatnám az igényeket. Azt, hogy hol kel­lene még beruházás, fizetés- emelés, méghozzá minél gyorsabban, annál jobb. De azt hiszem, helyes az a gya­korlat, hogy a pártkongresz- szus nem az üzletek feltölté­Elvtársak! Szóltunk a be­számolóban az idei évről. Ismertettük a harmadik öt­éves terv teljesítésének vár­ható eredményeit. De akinek akér csak a legkisebb ház­tartáshoz is köze van, na­gyon jól tudja, hogy egy gazdasági évet le kell zárni. Emlékezzenek csak arra, hogy az ország vezetésének mi mindent kellett tennie, milyen gyorsan kellett in­tézkednie, hogy a termelést, az ellátást, a normális élet feltételeit biztosítsa, s el­mondhatjuk, sikerrel és mindvégig biztosította is. Még ahol a viz ömlött, még ott is meleg ételt ettek este az emberek. (Hosszan tartó taps). Arra kérem tehát a tisz­telt kongresszust, hagy a Központi Bizottság beszámo­lójában kifejtett álláspontot fogadja el: adjon módot és időt az illetékes szerveknek, hogy pontosan megvonják ennek az évnek a mérlegét. Azért, elvtársak, mert ami várható, nem egyformán je­lentkezik a főkönyv két ol­dalán. Ha mi például a ne­gyedik ötéves tervben 40 százalékos nemzeti jövede­lemnövekedést terveztünk volna a reálisan tervezhető 30—32 százalék helyett, ak­kor reményeinket tekinthet­tük volna tervnek. De mi­helyt a parlament megsza­vazza, az előirányzat tör­vényerőre emelkedik, és mi­vel nálunk törvényes rend van, minden törvényt végre kell hajtani. Több felszólaló foglalko­zott a közerkölcs gyűjtő cí­me alatt említhető kérdések­kel. A beszámolóban is meg­felelő hangsúllyal esett szó az öntudat és az érdekeltség viszonyáról. Mind a kettőre szükség van. A szocializmus építése megköveteli a szocialista tudatosság erősítését, az önzetlenség és áldozat- készség szellemét, sőt a lelkesedés szellemét és azt, hogy anyagilag is ugyanabba az irányba hasson az ösztönzés. És amennyiben ez közerköl­csi kérdés, az az álláspon­tunk, hogy a szocializmust még egy ember is nehezen építi másodállásban, de egy nép másodállásban nem tud­ja felépíteni, csak a főállás­ban. (Derültség, nagy taps). Szerencsére így is van, így is építjük. A csepeli pártértekezleten az egyik felszólaló a mun­kaerkölcsről szólva azt mond­ta: kényszer volt egykor a munka, vagyis a kapitalista rendszerben, majd dicsőség, most meg egyesek számára szívesség. (Derültség). A szo­cializmust azonban szívesség­ből nem építheti senki. Társadalmunkban a munka minden jog alapja. A szoci­alizmus a munka társadal­ma. amelyben a munkaképes embernek dolgoznia kell, hogy jogai legyenek. (Taps). sértek, nem a beruházások kiosztásának, és nem a fize­tésemeléseknek a napja. Négy év múlt el a IX. kongresszus óta. Nem aka­rom felsorolni mindazokat az életszínvonal-javító in­tézkedéseket, amelyeket e négy év alatt bevezettünk. Nem kellett tehát várni a X. kongresszusig, sok kér­dést megoldott közben a Központi Bizottság, a kor­mány, vállalataink, és ez volt a helyes, az egészséges, ez az életszínvonal fejleszté­sének normális útja.. Mindebből az is követke­zik, hogy ha itt, a kongresz- szuson, nincs is döntés, nem kell e kérdésekben a XI. kongresszusig várni, mert a Központi Bizottság és a kormány soha egy per­cig sem várakozott, min­dig. megadta azt, amit meg lehetett és meg kel­lett adni. Így tartja ezt nemcsak a szo­cializmus tudatos híve, de minden tisztességes ember is. A munka nálunk becsület dolga is kell hogy legyen. És ha netán akadnának olya­nok, akik ezt nem fogadják el, ahogyan annak idején társadalmi osztályok számá­ra volt kényszer a munka, majd most egyes emberek számára lesz az. Be fogjuk nekik bizonyítani, hogy nálunk nem lehet mun­ka nélkül é* a többi dol­gozó rovására megélni. (Taps). Tisztelt kongresszus! Ked­ves elvtársnők! Kedves elv- társak! A beszámoló nem tudta felsorolni a pártmunka min­den területét. Á párt szem­pontjából minden pártmun­ka — a legkülönbözőbb tö­megszervezetekben, állami és társadalmi szervekben vég­zett tevékenység — egyfor­mán, megkülönböztetés nél­kül fontos. (Taps.) Értjük ezt a nem kommunistákra gon­dolva is. Aki társadalmilag hasznos munkát végez, dol­gozzék bármilyen területen, annak munkáját tiszteljük, becsüljük, elismerjük. Szeretnék szólni még a kommunista vezetőkhöz, az alapszervezeti vezetőkhöz, csakúgy, mint a területi párt- bizottságok vezetőihez Vol­tam az idén a VIII. kerület­ben látogatóban. A végre­hajtó bizottság üléstermé­Jugoszláviában ma ünnep­ük a köztársaság napját. Kettős évforduló ez. 1945. november 29-én kiáltották ki az alkotmányozá nemzet- gyűlés képviselői a köztársa­ságot, — ennek ma van hu­szonöt éve. Két évvel koráb­ban, ugyancsak november 29-én egy másik fontos ta­nácskozás kezdődött: Jajce boszniai kisvárosban összeült a Jugoszláv Népfelszabadító Antifasiszta Tanács (AVNOJ), hogy koordinálja az antifa­siszta harcot és lerakja a jö­vő jugoszláv államiság alap­jait. ★ Huszonhat éve, 1944. no­vember 29-én fejeződött be az a bare, amelyet a fel­fegyverzett albán nép hat éven át rendkívül nehéz A labdarúgó NB I-ben az őszi idény utolsó fordulójá­ban szombaton délután négy mérkőzést játszottak a csa­patok. Eredmények: Újpesti Dózsa—Pécsi Dózsa sa ben, ahol beszélgettünk, volt a falon egy Lenin-portré. Az idő telt-múlt, és utána mond­tam az elv társaknak: még egy dolog kell arra a falra: egy óra. Nálunk, a Közpon­ti Bizottságban Lenin arcké­pe és egy óra van a falon. Ez sok mindent kifejez. Ha ránézünk, Lenin és az: óra együtt megmondják, hogy mit s milyen irányban, milyen szellemben és mikor kell tenni. Az óra meg külön még azt is mondja: az idő halad, siessünk mi is, amennyire tő­lünk telik. Itt a kongresszuson öröm volt hallgatni, hogy a felszó­laló elvtársak majdnem mindegyike — és aki külön nem is fogalmazta meg, ben­ne volt a felszólalás értel­mében — hangoztatta, ők maguk és a kollektívájuk, amelyet képviseltek, készek a X. kongresszus határozatai­nak megvalósításáért dol­gozni. Munkásoktól, parasztoktól, értelmiségiektől, a társada­lom minden rétegétől napon­ta százával érkeztek a kong­resszushoz üdvözöl táviratok, levelek. E levelekben teljesí­tett munkaíelajániásokról értesítettek bennünket és ugyancsak majd mindegyik­ben szó volt arról, hogy ké­szek a párt X. kongresszusa határozatainak megvalósítá­sáért dolgozni. Ez is a biza­lom megnyilvánulása és kife­jezése a becsületes munkás mentalitásnak: nemcsak azt kell mon­dani, hogy igen, hanem meg is kell csinálni azt, ami soron van és elvég­zendő. Elvtársak! A kongresszus vitája igazolta, hogy azonos módon gondolkodunk az összes fő kérdésben, ó# ez a legfoniosabb a további munkánkhoz. Kérem' az elvtársakat, hogy fogadják el válaszomat és bízzák meg az újonnan megválasztandó Központi Bizottságot, hogy hasznosítsa a felszólaló elv- társak tanácsait, azt az erői. szemléleti egységet, azt a munka- és harckészséget, valódi marxista—leninista gondolkozást, kommunista öntudatot, internacionaliz­must, amely pártunk X. kongresszusát jellemezte Meg vagyok győződve, hogy a Központi Bizottság mind­ezt hasznosítani is fogja kö­zös ügyünk javára. Köszönöm figyelmüket. (A kongresszus résztvevői felállnak; hosszan tartó, nagy taps.) körülmények között hősie­sen vívott az olasz, illetve a hitlerista német megszál­lók ellen. Ez a nap azóta Albánia nemzeti ünnepe. Az albán nép annak kö­vetkeztében aratott győzel­met a fasiszta megszállók felett, hogy a szovjet had­sereg súlyos csapásokat mért a hitlerista haderők­re, s amikor a front a Bal­kán-félszigetre ért, szovjet katonák közvetlen segítsé­get is nyújtottak a harcoló albán népnek. Nem a Szovjetunión és nem is más szocialista or­szágokon múlt, hogy a ké­sőbbiekben Albánia viszo­nya sajnálatosan megválto­zott a szocialista közösség­hez, annak védelmi és gaz­dasági szervezetéhez. Videoton—Csepel 0:0 MTK—SZEOL 2:0 (1:0) DVTK—FTC 1:1 (0:1) iáT«. MMWtBb«r 29, vasárnap Nálunk törvényes rend van, minden törvényt végre kell hajtani Jugoszlávia és Albánia ünnepe

Next

/
Thumbnails
Contents