Népújság, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-25 / 276. szám

Nem sok hiányzott a bajnokság megnyeréséhez Heves megye egyik legered­ményesebb teniszszakosztálya a Selypi Kinizsi szakosztálya. A selypiek férfi felnőtt csapata az NB III. B-csoportjában küzdött és a Kinizsi Húsos mögött a 2. helyet szerezte meg. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy az együt­tes a magasabb osztályba kerül­jön, hiszen- végig esélye volt a bajnokság. megnyerésére, ám az Egri Dózsa és a Gyöngyösi Spartacus elleni mérkőzésen két játékosa teljesen érthetetlenül csődöt mondott, s így meg kel­lett elégedniök az ezüstérem­mel. A csapatversenyen kívül az egyéni viadalokon is helytáll­tak a selypiek. A viflék legna­gyobb versenyén, az országos vidéki felnőtt bajnokságon Deb­recenben Tóth Mihály csak a győztes Mayerrel szemben hagy­ta el vesztesen a pályát, a sely­pi fiú két korábbi országos vi­déki bajnok legyőzésével került a döntőbe. Az év folyamán 17 versenysorozaton vett részt, 24 győzelmet aratott és négy ízben szenvedett vereséget. Megnyerte Heves megye felnőttbajnokságát, a n. osztályú Alföldi Kupát, a II. osztályú selypi medence baj­nokságát s mint fentebb emlí­tettük: az országos vidéki baj­nokságon a második helyen vég­zett. összesen 17 minősítési pon­tot szerzett. Ugyancsak kitünően szerepelt Nagy Mihály is, aki 21 verseny- sorozaton indult, 16 esetben győzött. 13 esetben vesztett. A még ifjúsági korú teniszező megnyerte Kaposvár bajnoksá­gát, s 3. lett a selypi medence országos versenyén. valamint Heves megye ifjúsági bajnoksá­gán. Aranyjelvényes versenyző. Bordás József 19 versenysoro­zaton vett részi, 22 mérkőzésen győzött és 8 mérkőzésen vesz­tett. Heves megye felnőtt baj­nokságának helyezettje. Az Alföldi Kupában és Kaposvár bajnokságán szerzett még minő­sítési pontokat. A többiek közül több-kevesebb sikerrel szerepelt Gulyás János, Szamosvölgyl Pé­ter, Szigeti András, Mátrai Ist­ván és Kiss András. A szakosztály az utánpótlás nevelése terén is előrelépett. A hagyományos selypi teniszisko­lát az idén hét leány és öt fiú látogatta. A szakosztály vezetői jó kapcsolatot teremtettek az is­kolákkal. figyelemmel kísérte nö­vendékeinek .tanulmányi ered­ményeit. A versenyzők nemcsak a teniszpályán, de a munkában is élen jártak, a szocialista bri­gádokon belül igyekeztek meg­hálálni az üzem és a sportkör vezetőinek messzemenő anyagi és erkölcsi támogatását. A szak­osztálynak hét férfi felnőtt, négy ifjúsági fiú, két serdülő fiú. há­rom újonc fiú, egy női felnőtt és egy ifjúsági leány verseny­zője van. Szerdától: országos egyéni ökölvívódba jjnokság ökölvívósportunk egyik leg­rangosabb eseménye következik: az országos egyéni bajnokság. A Zalka SE ökölvívói közül he­ten az országos vidéki bajnok­ságon elért eredményeikkel sze­reztek Jogot a részvételre, négy versenyzőt a Magyar ökölvívó Szövetség hívott meg, további két ökölvívó meghívását a Zal­ka SE elnöksége kérte — ez- tdeig azonban még nem kapott választ. Az öt vidéki bajnok: Fischer, Pusztai, Kerékgyártó, Tóth Imre. Juhász, a két vidéki érmes he­lyezett: Mincsik, Tóth Mihály. A szövetség meghívottjai: Csötü­nyi. Gayer, Erdélyi, Krajcso- vics. A Zalka SE elnöksége ál­tal javasolt két ökölvívó: Nagy András és a Mátra Kupában jól bemutatkozott Barcza. Szakács Béla edző irányításá­val szorgalmas, Intenzív felké­szülés folyt, a gyöngyösi fiúk nagy . kedvvel végezték a napi kétszeri edzésmunkát. Közülük főleg Fischer, Kerékgyártó, Tóth Imre és Juhász mutat kirobbanó formát, de a többiek is okoz­hatnak meglepetést. Az úszósport bázisiskolái A X-es számú iskola legjobb versenyzői az oklevelekkel cs díjakkal. Apróhirdetés mm FOGTECHNIKAI Vállalat gépírni tu­dó adminisztrátort keres sürgősen. Je­lentkezni lehet: Eger. Dobó tér 11. 16 EVET betöltött lányokat szövőnek felvesz a Pamut- textilmüvek Jac­quard Szövőgyára. A betanulási idő 12 hét. Jelentkezés írásban, a PTM Jac­quard Szövőgyár i^’em Gazdasági osz­tályán. Budapest. \'II1 Szekszárdi u. 19—23 __________________ K ÖZPONTI kotö- dénkbe hatvani je­lentkezőket felve­szünk és kötni díj­talanul betanítunk, Koníekciós részle­günkbe varrni tudó hatvani női dolgozó­kat felveszünk. Je­lentkezni lehet: Há­zi-- és Kézműipari Szöv. irodájában, Hatvan. Kossuth tér 19 A BÁBOLNÁI Ál­lami Gazdaság fel­vesz villanyszerelő szakmunkásokat, va­lamint erősáramú karbantartásban jár­tas technikusokat művezetői munka­körbe. Jelentkezés: rövid önéletrajzzal, november 30-ig. Cím: Személyzeti osztály, Bábolna, Állami Gazdaság. _____________ H EVES megyei Ve­gyesipari Válla­lat felvesz két fő anyagbeszerzőt és 1 fő belső ellenőrt. Jelentkezni lehet: Eger. Makiári u. 7.. személyzeti vezető­nőik____________________ F ELVESZÜNK azonnali belé­pésre, betanított és segédmunkára férfi és nődolgozó­kat, továbbá fiatal­korú fiúkat, napi 6 órai könnyű mun­kára. Egri Bútor­gyár, Grónay u. 3. sz., munkaügy. „VÁLLALATUNK 315. sz. ' káli. vala­mint a 322. sz. hat­vani TÜZÉP-telepé- re sürgős belépéssel felveszünk ÉJJELI. ŐRT. (Lehet nyugdíjas is egész műszakra.) A 315. sz. káli te­lepünkre raktári se- . gédmunkásként fér­fi munkaerőt azonna­li belépéssel alkal­mazunk. Jelentke­zés a hatvani, illetve a káli telepünk ve­zetőinél.” i VOLÁN szí Vál- lalat. azonnali belé­péssel falvesz autó­szerelő autó villamos sági szerelő, karosz- széria-lakatos. gumi­javító szakmunkáso­kat és segédmunká­sokat. Jelentkezni le­het: Eger, Lenin ü. 194.. II. *m. 21. Te­lefon: 16-89. * EGERBEN. 2 CSZQ- ba. konyha. nagy előszobás ház,, .vál­lalatnak. irodának, vagy munkásszállás­nak kiadó. Érdek­lődni: Eger. Menház u 11__________________ 4 07-ES Moszkvics, kitűnő 'állapotban eladó. Eger, Attila u. 12/a. ____________ S KODA 10ÓÜ MB- 40 000 • km-rel eladó. Szthalom, Hunyadi utca 68. ___ F ORD ESKORT. Zöld. eladó. Gyön­gyös. Róbert Károly u. 2. com 150 q lucerna, ló­here és széna eladó. Szarvaskő, Rákóczi A NÉI ÜJSAG TIPPJEI A 48. HÉTRE 1. Komló—Vasas 2 2. Dunaújv.—Tatab. 1x2 3. SBTC—Rába ETO l x 4. BVSC—Eger *1 x 2 5. Sz. MÁV—Szállítók 1 x 6. Ganz-M —Oroszlány 1 7. Pécsi B.—Bp. Spart. 1 8. Fiorentina—Bologna 1 x 9. Juventus—Róma 1 10. Lanerössi—Cagliari x 2 11. Lazio—Napoli 1x2 12. Sampdoiia—Torino 1 13. Varese—Milan x 2 Pótmörkőzesek: 14. Cqsena—Atplanta 1x2 15. Monza—Brescia 1x2 16. Massese—Bari 2 x Vasárnap. november 29-én, a 11. Lőrinci 13 3 2 8 16-53 8 Budapesten sorra kerülő BVSC— 12. E. Span. 13 3 1 9 17-43 7 Egri Dózsa NB l. B-s mérkőzés 13. P.-vására 13 3 1 9 21-62 ‘ ' 7 13.30 órakor kezdődik, a talulko­14. F.-abony 13 — 5 6 13-31 5 zót Egervári vezeti. ♦ A Közalkalmazottak Szakszer­vezete a jövő évben több tájjel­legű találkozót rendez a termé­szetjárók vészére. Többek kö­zött május 8—9-én Salgótarján­ban. június 12—13-án Tatán, ok­tóber 9—10-én Nyíregyházán, míg augusztus 14-, 15-. 16-án Pécseit kerül sor országos találkozóra. Petőfibánya-—Apc 9:1. Megyei J. osztályú ifjúsági bajnoki lab­darúgó-mérkőzés. A megyei if­júsági bajnokság őszi végered­ménye: 13 11 1 1 81-12 23 13 8 13 8 13 13 13 13 13 13 13 Juhász Antalné. a közgazdasági szakközépiskola testnevelő tanára átveszi a díjat Dudvari József főtitkártól. Eger város iskoláinak úszóbajnokságán az Alpári Gyula Közgazdasági Szak- középiskola és a X-es szá­mú Általános Iskola sze­repelt a legjobban. E két iskolában ünnepélyes ke­retek között került sor a díjak kiosztására, amelyen megjelent i'ető Miklós, az egri városi sportszövatség elnöke, Dudvari József, a megyei úszószövetség főtit­kára, Visontai József edző, továbbá az iskQi^k^igazga­gatót’.és .tanárak " Befejeződött a gyöngyösi járá­si asztalitenisz csapatbajnokság. A bajnokság végeredménye: 1. Kacácsond 1. 22, 2. Karáesond II. 2jí, 3. Karáesond III, .10, 4. Nagy­réve 6. 5. Domoszió I. 6, 6. Gyöngyöshalász 6, 7. Domós.zló II. 2 ponttal. • A megyei II. osztályú labdarú­gó-bajnokság nyugati csoportjá­nak őszi végeredménye: 1. P.-bánya 2. Apc 3. Sírok 4. R.-marton 5. Heves 6. Selyp 7. GYESE 8. Novaj 9. B.-apátf. 10. Recsk 4 1 52-21 20 1 4 33-20 17 2 4 40-18 16 2 4 23-21 16 1 5 39-20 15 2 5 32-26 14 2 6 26-27 12. 2 -6 33-39 12 2 7 .18-49 10 1. Gy.-tarján 2. Nagyréde 3. Ecséd 4. Adács­5. Atány 6. Gy.-halász 7. Visznek 8. Tarnamera 9. Szűcsi 10. Abasár 11. Domoszió -12. Gagarin SE 13. Heréd 14. H. Tsz** 3 2 3 1 5 3 6 — 4 4 1 23- 9 21 3 28-26 18 4 28-24 15 6 19-22 13 5 26-33 13 7 29-16 12 5 19-19 12 5 16-16 12 6 16-20 12 5 25-30 12 6 31-27 11 6 17-19 11 6 11-21 10 7 23-37 6 ** — 4 büntetőpont levonva. Az AMFÓRA-ÜVÉRT egri lerakat a raktári munkára férfi és női munkaerőket keres. Hirdessen a Népújságban! Vállalatok! Szövetkezetek/ Reklámáron szállítunk: „INVELON” EGYRÉTEGŰ PVC PADLÓ­BURKOLÓ LEMEZEKET zöld. kék, szürke, drapp, mogyoró és terrakotta színben, nettó nagyker. ára 16,60 Ft helyett 15.50 Ft/kg. 2 tonna feletti megrendelés esetén: 15,— Ft/kg. ' VEGYIPARI „INVEST” VÄLLALAT, Budapest, XIII., Szt. István krt. 22. Telefon: 110-822. • • Ismerje meg On is a külföldi arckrémeket! december 15-ig 30 50/-ka; olcsóbban vásárolhat egyes külföldi arckrémeket, továbbá más kozmetikai és ház­tartási cikket l JHő s t ó(íiárö/j(Ui. f- ' ipliatók: KIJELÖLT ÜZLETEKBEN ÉS SZAKBÓL­ÍKBAN. órgalomba hozza: BORSOD—HEVES MEGYEI ÉLELMISZER- ÉS VEGYIÄRU NAGYKER. VÄLLALAT * miskolci egri, gyöngyösi szakfiókja. KST-fcHize!ésb#l DCííráeunu/i ajjmuLék ! Rádió- és lemezjátszóvásár! So ka nem. Látott óriási választékkal. „Velence’* asztali rádió „Harmónia” asztali rádió „Symphóaia” asztali rádió „Melodln” asztali rádió „Melódia” 16 asztali rádió „Melódia” luxus asztali rádió Zeneszekrény-rádió Lem ez játszós rádió „Teenager” tranziszt. rádió „Sirály” tranziszt. rádió „Lidó” tranziszt. rádió „Camping” de luxe tranziszt. rádió „Camping” Record tranziszt, rádió „Sport” 2 tranziszt. rádió „Echó” 2 tranziszt. rádió „Newa” 7 tranziszt. rá3ió „Orbita” tranziszt. rádió ..Selga” tranziszt..rádió „Signal” tranziszt rádió WEEF 201 tranziszt. rádió GE 101 Suphraphon lemezj. GZ 110 lemezjátszó GZC 110 lemezjátszó „Belcantó” NDK lemezjátszó „Decent” 306 lemezjátszó „Garrard” angol 10 váltós és hazai gyártású lemezjátszók. Nem csalódik, mert hűséges barát, kellemes szó­rakozást nyújt a RÁDIÓ — LEMEZJÁTSZÓ! Rendelkezésre áll valamennyi szaküziet és áru­ház! 7

Next

/
Thumbnails
Contents