Népújság, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-25 / 276. szám
I A NA 1970. november 25., v Nap kel: 7.03 órakor, nyugszik: 15.59 órakor \ Hold kel: 3.14 órakor, nyugszik: 13.50 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon KATALIN nevű kedves olvasóinkat! Katalin kedves nevünk, ősalakja a görög „Aeka- carine” volt, mely szóból az ..aei'’i, >yöTökké,,“t9 a 3ika~ 'haros” pedig tisztát jelent. Hetven évvel ezelőtt született Horváth Árpád szín- lázi rendező, műfordító, az ellenállási mozgalom már- írja. Tanulmányait a budapesti egyetem bölcsészeti irán végezte. 1933—35 között három jelentősebb ta- lulmányát közölte a Nyugat című folyóirat. Baloldali nézetei miatt — 35 éves korában — nyupgdíjba küld- rk a Nemzeti Színháztól. 1936—39 között a debreceni Csokonai Színház főrendezőjeként tevékenykedetik. Munkásakadémiát szervezett, majd 1940—44 között a Vígszínház főrendezője volt és szerkesztette az Üj Hang című kiadvány sor ózatot. Lefordította Gorkij Éjjeli menedékhelyét. 1944 végén baloldalisága miatt a nyilasok elhurcolták és ismeretlen helyen kivégezték* Időjárás: Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, már eső nélkül. A reggeli órákban párásság, néhány helyen köd. Mérsékelt, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 10 fok körük ___ ( MTI) VE Jubileumi hangverseny az egri színházban A Megyei Művelődési Központ és az Egri Szimfonikus Zenekar rendezésében jubileumi hangversenyre kerül sor ma este fél nyolckor az egri Gárdonyi Géza Színházban. Az Egri Szimfonikus Zenekart Farkas István karnagy vezeti. Közreműködik Kovács Dénes Kossuth-díjas hegedűművész. A X. pártkongresszus tiszteletére Kimagasló miink»sikerek a DVátravidéki Hőerőmttbeu A Mátravidéki Hőerőmű Vállalat dolgozói — a kommunisták kezdeményezésére — a magyar energiaiparban az elsők között indították idei munkaversenyüket a X., pártkongresszus tiszteletére. Valamennyiük igyekezetét dicséri, hogy a pártélet nagy eseményére valóra váltották ígéreteiket. Az év végéig szóló 1 400 000 forint értékű vállalásaikat már az esztendő- első tíz'* hónapjában 2 723 000 forintra teljesítették! Munkaversenyüket természetesen tovább folytatják, hogy december utolján még nagyobb sikerekről adhassanak számot. Gyöngyösön alakult meg a megye első fogyasztási szövetkezete •• Ünnepi rendesvények a jubileum tiszteletére Gyöngyösön, a GYÖNGY- SZÖV Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet igazgatósága, választott vezetősége, egész tagsága és a szövetkezet dolgozói jelentős évfordulót ünnepelnek november végén. Felszabadüló- sunkat követően, 1945. november 28-án jött létre helyi szervezeteink közül elsőnek megyénkben — a szövetkezők önkéntes társulása alapján — Gyöngyösön az első földművesszc vetkezet. Kongresszusi műsorok a rádióban és a tv-ben Szocialista brigádvezelök városi tanácskozása Gyöngyüsün SZERDA Kossuth: 12.00 Kossuth: 15.00 Kossuth: 19.00 Televízió: 19.50 Petőfi: 20.43 Kossuth: 22.00 PIACI Étkezési burgonya, kilója 2,20— 3,50 Ft, száraz bab 15—24 Ft, cék- ,a 2,20—2,60 Ft, gomba, sampinyon 34—40 Ft, fokhagyma 14— 26 Ft, vöröshagyma 3—4,40 Ft, vöröskáooszta 2,80—3,50 Ft, kelkáposzta 3,50 Ft, fejes káposzta 2,80 Ft. karalábé 3,50 Ft. pere- zselyemgyökér 5,40 Ft, fekete retek 2.50 Ft, sárgarépa 2,80 Ft, sütőtök 2,20 Ft, zellergumó 5,80 Ft, karfiol 6 Ft, téli , alma 2,40— 3.60 Ft, birs 2,10—3,20 Ft, téli körte, nemes 6—7,50 Ft, dió, héjas 13—21 Ft, diőbél 55—65 Ft, mandula, héjas 18—22 Ft, mandulabél 70—80 Ft, szőlő 11.50 Ft, mák 52 Ft, savanyított káposzta 5.60 Ft, Egész napos tanácskozásra ülnek össze a gyöngyösi üzemekben, szövetkezetekben dolgozó szocialista brigádok vezetői november 25-én a 4- es számú AKÖV (Volán) kultúrtermében. Szabó István, a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának titkára nyitja meg a a tanácskozást, majd a szocialista brigádok múltja, jelene, jövője címmel dr. Jan- dek Géza, a SZOT munkatársa tart előadást. Ezt követően dr. Karsay Károly, a Népművelési Intézet munka.- társa elemzi a munka és a művelődés kapcsolatát. A program szerint a délelőttöt vita zárja be, majd ebéd után Gácsi László, a városi tanács vb-elnökhelyettese beszél Gyöngyös fejlődéstörténetéről és a negyedik ötéves terv városi célkitűzéseiről. Ezután ismét a vita folytatódik, hogy végül a tanácskozás határozatokat hozzon a szocialista brigádmozgalom fejlesztéséről. A • jubileum tiszteletére a szövetkezet igazgatósága no- cember 28 és december 5-e között számos szövetkezetpolitikai, kulturális és kereskedelmi jellegű rendezvényen mutatja be a szövetkezet negyedszázados tevékenységének eredményeit. Először november 29-én jubileumi küldöttgyűlésen emlékeznek meg a 25 év eredményeiről, a szövetkezet alapító tagjairól, akik részére emlékplaketteket és elismerő okleveleket adnak át. Ezt követően november 30-án jubileumi termelési tanácskozást tartanak, majd megrendezik a nyugdíjasok estjét is. * Több kerékasztal konferenciára is sor kerül: először december 2-án Mátrafüreden Bevezetik az alkairész- árusítást Műszakkezdéskor tartott röpgyülésükön határozták el a gyöngyösi autószerviz dolgozói, hogy a párt X. kongresszusának tiszteletére felajánlást tesznek. Vállalták, hogy a kongresszus tanácskozása alatt a termelékenységüket öt százalékkal emelik. Egy órára átlag a korábbi 62,20 forintos munkadíjbevételt hatvanöt forintra teljesítik. A jelenleg még meglévő félkész munkákat, amiknek munkaigénye eléri a 2100 órát, ötszáz órás teljesítéssel csökkentik. Üjdonságnak számít Gyöngyösön, hogy a kongresszusi vállalásuk következményeként december 1-től bevezetik az alkatrészek árusítását is. „A kereskedelem feladata a negyedik ötéves terv időszaka alatt” címmel dr. Fekete Győr László, a Belkereskedelmi* Minisztérium főosztályvezetője tart előadást. A kereskedelmi, szakmai rendezvények között borvásár, cukrászati bemutató, műsoros est, játékvásár, divatbemutató és kozmetikai kiállítások szerepelnek, amelyeket Gyöngyössolymoson, Szűcsiben, Gyöngyöspatán és Gyöngyösön rendeznek meg. A szövetkezet vezetői a jubileumi rendezvényekkel méltó emléket akarnak állítani a szövetkezeti mozgalom kezdetének, az eltelt időszak eredményeinek, amelyek egyben irányt mutatnak a jövő célkitűzéseinek megvalósításához is. Tanác’ö fs ban Füzesabonyban kedden délelőtt tartotta idei utolso ülését a járási tanács testületé. A megjelent tanácstagok előtt dr. Bocsi József, a végrehajtó bizottság elnöke adott számot a járási tanács és bizottságainak működéséről, arról a fejlődésről, amely a járás életében a tanácsválasztás óta' végbement. i — A „SZÉP MAGYAR KOMÉDIA” rendezője, Ba- novich Tamás hétfőn délután Egerben, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban an- keton találkozott a diákokkal. A beszélgetés igen élénk volt: a diákok számos kérdést tettek fel a filmmel kapcsolatban, amelyekre a film rendezője sorban megválaszolt. ★ — A SPANYOL Központi Statisztikai Intézet adatai szerint jelenleg 3 millió 152 ezer spanyol munkás dolgozik külföldön: 2 millió 068 ezer Észak-, Középes Dél-Amerikában, 1 millió 004 ezer Európában, 57 ezer 200 Afrikában, 17 500 Ausztráliában és 5200 Ázsiában. ★ — KARPERECEKBÓL álló bronzkincset adományozót’!; a nyíregyházi Jósa András Múzeumnak Nagy László, a mátészalkai Esze Tamás Gimnázium igazgatója. A kora vaskor elejéből származó régészeti teletek Szilágyi Sándor, Zalka Máté u. 20. szám alatti lakos házának építése közben kerültek a felszínre. •k — AZ IDEI Goncourt-díjat — mint már jelentettük — Michel Tournier írónak ítélték oda „A rémkirály” című könyvéért. „A rémkirály”- nak a meséje nagyrészt Németországban játszódik a háború idején, s mint a Hu- manité írja, „Sokszor váratlan, sőt provokatív formában mutatja be, hogy a nácizmus által hangszerelt mítoszok hogyan ragadhattak magukkal milliókat”. „A rémki- rály"-t el kell olvasnia mindenkinek. aki a náci ideológia mélyére akar hatolni” — írja a Humanité. ír — NEMZETKÖZI rákkutató tanácskozás kezdődött kedden Tokióban. A háromnapos értekezleten részt vevő tud'sok a vírusok szerepét vizsgálják a rákos megbetegedésekben. ★ — A KRIM félsziget egyik botanikus kert ében új rózsafajtát kísérleteztek ki, amelyet az e^ső szovjet holdjárműről „lunohod l.”-i}ek neveztek el. A csodálatos illatú rózsa hatalmas piros virágai aranyos színben tünJSennf-nh a tanács gondja éiodák, napközi otálioiíok — összefogássá! Eger üzemeinek, vállalatainak, szövetkezeteinek vezetői ezekben a napokban kaptáit meg a városi tartács vb-elnö- kének levelét, amelyben — a város gyermekintézményei, az óvodák és napközi otthonok helyzetének ismertetése után — dr. Lendvai Vilmos azt indítványozta; hogy valamennyi egri üzem, vállalat és szövetkezet, nagyságrendjének megfelelő arányban támogassa az új óvodák, napközi otthonok létesítését, a régiek korszerűsítését — anyagilag is. t A művelődésügyi osztály ugyanis felmérte a jelenlegi igényeket és lehetőségeket, s — amint dr. Nagy Andor osztályvezető is elmondotta — Egerben mind a munka- \ lehetőségek, mind a lakások Í száma, (különösen a c^éli ipartelep fejlesztésével és az új Csebokszári lakótelep felépítésével) lényegesen nagyobb arányban növekszik. I mint az óvodai, napközi ott- * ! * honok férőhelyeinek 'száma, csak központi és tanácsi beruházásból ugyanis nincs I mád a szükséges korszerűsítések és fejlesztések kivitelezésére. Ezt jól illusztrálja néhány statisztikai adat: je- i lenleg 1005 gyermek számára tudnak Egerben óvodai elhelyezést biztosítani, de az igények máris ennek a másfélszeresét teszik ki. Növeli a gondot az a tény is, hogy a jelenlegi óvodák közül (16-ból) legfeljebb ott nevezhető korszerűnek, a többi sürgősen felújításra szorul. A napközi otthonokkal kap- csollatban pedig elég azt megemlíteni, hogy a 47 napközis tanulócsoport jórészt tanteremkben kap elhelyezést, mindössze 12 olyan terem van, amely otthonos, s megfelel a korszerű napközis követelményeknek. Emellett az is komoly probléma jelenleg, hogy 25 tanuló helyett 46 jut egy nevelőre. A művelődésügyi osztály felmérése szerint 1975-ig az említett városfejlesztési ütem (iparosítás és lakásépítés) figyelembevételével az óvodai férőhelyek számát közel ezerrel, a napközi otthonokéi pedig mintegy ötszázzal kell növelni. A számítások szerint egy óvodai férőhely új beruházással 46 ezer forintba kerül...! Ahhoz kétség nem fér, hogy e jelentős gond, nemcsak a városi tanács gondja, hiszen mind az óvodákban, mind a napközi otthonokban túlnyomórészt a vállalatok. üzemek, szövetkezetek dolgozóinak ’ gyermekei , kapnak helyett. Ha a vállalati nyereség szempontjából nézzük a kérdést, látszatra úgy tűnhet, hogy annak rovására tudnak csak a gazdálkodó egységek anyagi áldozatokat hozni. Valójában másként áll a helyzet, hiszen nyilvánvaló: a munkahelyen csak az a dolgozó tudja maradéktalanul, s optimális eredményességgel ellátni a reábízolt feladatot, aki biztonságban tudja gyermeke, gyermekei felügyeletét, nevelését, amíg ö dolgozik. Az eddigiekből arra 'lehet következtetni, hogy az érintett gazdasági vezetők megértették ennek a közös feladatnak a lényegét, hiszen már az ezzel kapcsolatos közelmúltban megtartott értekezleten is születtek hasznos javaslatok, vállalások. A Heves megyei 'fanácsi Építőipari Vállalat például soron kívül építőipari , kapacitást, a bútoripari vállalat ülőbútorokat ajánlott fel, a VILA- TI vezetői pedig vállalták az elektromos szerelések elvégzését az új, valamint a korszerűsítésre kerülő gyermekintézményekben. I f aludt)