Népújság, 1970. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-18 / 270. szám
Meleg ví*I \agy az öröm az egri uSzób erkekbeu: roegoldó■ ott a fedett uszoda vízhő- mt-rsékletének problémája! A Gyógyfürdő és Vízmű . általat ugyanis a sírandiii’dö gyógymedencéjének ..cliemes hőfokú vizét ve- ictte a fedett uszoda medencéjébe, így a víz Itő- aérsékiete eléri az ideális S—29 fokot! A gyerekek Aliát nem akármilyen vízjen, gyógyvízben edzhet- tek, versenyezhetnek, s talán mondanunk sem kell, áogy szinte alig lehet őket ■^tessékelni a medencéből! V szülők nyugodtan engedhetik gyermekeiket a fedett uszodába, ahol meg- zünt a megfázás, meghűlés veszélye. Köszönet érte a vízmű általat dolgozóinak! dl A: Egri Dózsa/—Trencsényi SE Előkészületi labdarúgó-mérkőzés. Eger, stadion, 13 óra. Szép roll, Juháns László! A Miskolcon megrendezett I. junior ökölvívó Európa- bajnokság egyik meglepetését Heves megyei versenyző okozta: Juhász László, a Pe- tőfibányai Bányász fiatalja könnyűsúlyban aranyérmet szerzett! A szerény viselkedésű, halk szavú Juhász Laci 1951. november 29-én született Pásztón, 1966-ban a Petőfibányai Bányász csapatában kezdett el bokszolni, s azóta is a sportkör igazolt versenyzője. Eddigi legjelentősebb eredményét 1970-ben érte el, amikor súlycsoportjában utánpótlás magyar bajnokságot nyert. Az Európa-bajnokságra készülő keretbe két gyöngyösi ökölvívó mellett Juhász László került be. A két gyöngyösi később kieseti a keretből, így Heves megye színeit a petőfibányai fiú képviselte. Nevét kevesen ismerték, nem terhelte tehát annyi felelősség, mint a „nagy egyesületek” sok sikeres csatát megnyert ökölvívóit. Hátrányt jelentett viszont, hogy az NB U-ből is visszalépett sportkörnél nem szerezhetett annyi rutint, annyi tapasztalatot, mint társai. Az EB során kivételes rátermettségével, példás küzdőképességével és szorgalmával minden akadályt legyőzött! De tekintsük át részletesen miskolci szereplését. Az első mérkőzését a bolgár Avramov ellen vívta, győzelméhez nem férhetett kétség, amit a pontozás is bizonyít: a semleges poniozóbírák 60:56, 60:53, 60:58, 60:57 és 60:57 arányban látták jobbAz elmúlt évben ismeretiünk néhány, iskolai testnevelésünkhöz tartozó olyan ari'htot, amely a felmentések- kjslf kapcsolatos kialakult helytelen gyakorlatot jellemezte. Nos, a Testnevelési és Sportszövetségi Szemle ez ávf harmadik száma dr. Csernai és Székely tollából ismét olyan érdekes adatokat közöl, amelyek felett érdemes elgondolkozni. H eves megye általános és középfokú iskolák tanulóinak száma 47 411 fő. Ezek közül a testnevelés alól felmentést kért 1843 fő. A sportorvosi vizsgálat meg- ejtése után az I. kategóriába 'testnevelésre kötelezett) utaltak 173, a IX. kategóriába (könnyített testnevelés) 309, a III. kategóriába (gyógy- testnevelés) 370 diákot, s 491 főt felmentettek a testnevelés alól. Ha ezen adatokat összehasonlítjuk az 1968—69-es tanév adataival, kitűnik, hogy tavaly kevesebben próbálták felmentetni gyermeküket a kötelező testnevelés alól, a felmentésre jelentkezettek közül azonban nagyobb százalékban adtait jogot a fel- mentettségre, ami szám szerint is meghaladja az elmúlt tanévit! A könnyített tornára utaltak száma 100 fővel nőtt, ami megint csalt elgondolkoztató adat. A II—III—IV. kategóriába utaltak számának növekedése mögött még nem tudjuk mi áll, de bizonyos következtetéseket így is levonhatunk! Feltételezhető ugyanis, hogy a már sokat emlegetett sportorvosi feltételek (rendelő, szakorvos, műszerek stb.) hiánya miatt a vizsgáló orvosok a gyerekek „érdekében” biztonságra törekszenek és inkább utalják őket a II—III—IV. kategóriába, mintsem később elmarasztalás érje őket... M ivel a fent említett tanulmány a vidék sportorvoslására vonatkozóan más fontos megállapításokat is közöl, Idéznénk a cikkből: — Minden vonalon (orvosi, művelődési, tanácsi stb.) össze kell fogni, egyesíteni az erőket a haladás érdekében. A gyerekek egészségi állapotának javítása, a gyógyítás, a prevenció egyformán fontos. Edzett, munkabíró fiatalok nevelése a célunk és a feladatunk. Ehhez alapvetően szükséges a megfelelő számú és képzettségű sportéi iskolaorvos, gyógytestne- velő tanár, elegendő orvosi és tanári óraszám, a munkát segítő iskolaigazgatók, szak- felügyelők, tanácsi ’ szervek, intézmények! De szükség van a tanárok megfelelő szemléletére is. e A fenti adatokból ugyanis kitűnik, hogy Heves megyében az egy gyógytestnevelé- si órára besorolt hét főn fe- I lül még további öt fő jelenik meg! Ezt a tényt az írás így értékeli: ',z csak úgy lehetséges, hogy a tanárok elfogadták más személyek beutalását is, ami szabálytalan és helytelen, mert az egységes szemlélet, besorolás, ellenőrzés stb. ílymódon nem valósítható meg. Ha a többi megyét is nagyító alá vesszük, megállapíthatjuk, hogy Heves megye a felmentett tanulók 27 százalékával aránylag jó értéket mutat, hiszen az országos vidéki átlag 44,6, a budapesti átlag pedig 36,4 százalék. Ezt az észrevételt tesszük azért, mert az elmúlt egy év alatt ugyan 5 százalékkal csökkent az általános és középiskolások száma, ugyanakkor 10,8 százalékkal nőtt a II—III—IV. kategóriába soroltak száma. Ez már nagyobb a természetes ingadozásnál, s arra figyelmeztet: minden erővel törekednünk kell a sportorvosi hálózat további folyamatos tökéletesítésére! Molnár István * I. 2 nak. Második ellenfele a jóképességű román Hódút volt. Juhász ezen a mérkőzésen is fegyelmezetten, céltudatosan öklözött, nemcsak o pontozók, de a közönség tetszését is megnyerte, mindhárom meneten át zúgott a „Hajrá Juhász”. Egyhangú pontozással nyert 60:58, 60:58, 60:56, 60:57, és 60:56 arányban. A középdöntőben az előtte szárítóba lépő Botos vitatható veresége alaposan felpaprikázta a Heves megyei fiút, egy pillanatra sem engedte át a kezdeményezést ellenfelének, s végül 60:57. 60:57, 60:57, 60:58, 60:5 7 arányban bizonyult jobbnak. A döntő küzdelmekre nem kevesebb, mint négyezer ember volt kíváncsi — ennyien férlek a nagyszerű miskolci sportcsarnokba — a televízió jóvoltából azonban szerte az országban, sőt az országhatárokon túl százezrek láthattál öklözni a petőfibányai versenyzőt. A döntőben sem okozott csalódást, ismételten bizonyította, hogy a töretlen akaratnak és szorgalmas munkának mindig megszületik a gyümölcse. A dobogó legmagasabb fokán az örömkönnyeket csak részben sikerült „lenyelnie”, úgy gondoljuk azonban, hogy ebben nem volt egyedül, hiszen a magasztos pillanat sok néző szemét tette homályossá... Gratulálunk, Juhász László! Pók Edina két számban diadalmaskodóit. ma meghaladta a 400 főt!! Egyes iskolák szervezőmunkája, testnevelő tanáraink agilitása példaszerű volt, akadtak azonban iskolák, amelyek szinte semmit sem tettek e nagy seregszemle sikeréért — öt általános iskola egyetlen tanulóját sem küldte el a versenyre! Elképzelilj kispálya Hatvanban A hatvani 4-es számú iskola fiataljai az idén részt vettek a megyei sportszövetség és a megyei KlSZ-bizott- ság által kiírt kispályaépítési akcióban. A hatvani diákok Petz József testnevelő tanár irányításával kitűnő talajú, vörös salakos kézilabMe^tört a veretlenségi sorozat ÜV J ív—Egri Fiiiommeehíiiiika 37.61 (46:28) November 20-án, 14 órai kezdette 1 Hatvanban, a Spartacus- sporttelepen mezei futóversenyt rendeznek. Nevezni november 19-én 12. óráig lebet Mátrai Lászlónál. ★ Az országos középiskolai labdarúgó-bajnokság megyei döntőit Füzesabonyban rendezik meg. November 24-én, kedden, a Gyöngyösi Gimnázium—Hatvani ITSK, november 27-én, pénteken Egri ITSK—Hatvani ITSK, december 1-én, kedden pedig Egri ITSK—Gyöngyösi Gimnázium mérkőzésekre kerül sor. ★ Befejeződtek a küzdelmek a megyei tekebajnokságban. A szövetség értékelte a egyéni teljesítményeket is. A legjobb teljesítményt Ivancsics István (Pe- tőfibánya) nyújtotta 414,8 fa átlaggal, második lett Szluka Nándor (Petőfibánya) 413,6. harmadik pedig Oláh József (Dobó SE) 413,5 fa átlaggal. ★ A felszabadulási jelvényszerző- verseny keretében megrendeztél: a hagyományos Pápai István elméleti emlékversenyt a természetbarátok részvételé /el. A versenyen 33 fő vett részt Hatvanban. Eredmények. Csapatban: 1. Hatvani Kinizsi, 2. Hatvani n. sz. Általános Iskola I., 3. II. sz. általános Iskola II. Egyéniben. Középiskolák: 1. Bicsak Margit, aovember esseda 2. Szirti Eva, 2. Nagy Béla. Ál- talános iskolák: 1. Varga József, 2. Lichtenstein József, 3. Benke Gábor.- ★ 1 Az asztalitenisz NB XII. eredményei. Márton-csoport: MÁV HAC—SXSE 8:3, MÄV HAC—Egri Dózsa 9:7, Balassagyarmat—MÁV HAC 11:5, Egri Dózsa—S. Kohász 8:8, Lőrinci—Bp. HFS 5:11. A bajnokság állása: 1. Bp. Műv. 16 16 ------ 207: 49 S2 2. SBTC 16 14 — 2 182: 74 28 3. Bp. HPS 1G 10 1 5 140:116 21 4. Kistext* 16 9 1 6 128:128 18 5. Bp. Elekt. 16 7 1 8 127:129 15 6. MÁV HAC 16 6 S 8 113:143 14 7. Egri D. 16 5 2 9 113:143 12 8. B.-gyarm. 16 4 — 12 82:174 8 9. SKSE 16 2 3 11 111:145 7 10. Lőrinci 16 2 — 14 77:179 4 8=l büntetőpont levonva. BSE—Egri Tanárképző 105:35 (31:20) NB I-es női kosárlabdamérkőzés, városmaiorl fedett csarnok. V.: Herczeg, Pajor. Ld: Pilwenné 28, Mosonyiné 16, Budavári, Szabics 14—14, Bajld Ud- varüyné 10—10, illetve Mile 18. 1 A bajnokság állásai i. Bp. VM 23 21 2 1445:1039 44 S. Videoton 23 20 3 1772:1219 43 S. TFSE 23 19 4 1580:1137 42 4. BSE 23 18 5 1694:1089 41 5. MTK 23 18 5 1538:1124 41 G. Kecskemét 23 14 9 1417 :U45 37 7. Előre 23 13 10 1640:1412 36 3. Székesf. 23 11 12 1442:1389 34 9. Szigetvár 23 9 14 1221:1328 32 10. Bp. Sp. 23 0 17 1249:1374 29 11. Bp. HSC 23 6 17 1096:1335 29 12. Eger 23 4 19 1117:1540 27 13. Szolnok 23 2 21 1196:1742 25 14. Bp. Pad, 23 — 23 736:2249 23 Diósgyőr, NB Il-es férfi kosárlabda-mérkőzés. V.: Balázs, Mihajlovszki. A bajnokjelölt DVTK ellen az egriek szorosabb eredményt is elérhettek volna, ha kulcsjátékosaiknak jobban megy a játék. A végeredmény alakulásában az is közrejátszott, hogy az egriek nem voltak hozzászokva a műanyagpalánkhoz. Az egriek pontszerzői: Zachar 18, Kiss 11, Tari 8, Cseh 8, Ko- repta 5, Sípos 5, Galambos 2, Vass 2, Káló 2. Edző: ifj. Csányi Barna. Egyénileg Zachar és Kiss nyújtotta a legjobb teljesítményt. A Finommechanika november 22- én Szegeden a SZEOL-lal vív újabb bajnoki mérkőzést. Száz pajtás a birkőzőszonyegen A Heves megyei birkózószövetség — karöltve a megyei úttörőszövetséggel — Egerben rendezte meg Heves megye úttörő-olimpiai versenyeinek birkózó döntőjét. A két korcsoportban közel 100 pajtás találkozott egymással és vívott színvonalas küzdelmeket a bajnoki címért és a helyezésekért, örvendetes, hogy az egri gyerekek mellett a gyöngyösiek is elküldték legjobbjaikat — Parádsasvár távol- maradására azonban nehéz magyarázatot találni. Eredmények. I. korcsoport. 35 kg: 1. Rácz (III), 2. Kávási (Gyöngyös), 3. Balogh (I). 38 kg: 1. Karczagi (Felsőtárkány), 2. Kóta (I), 3. Molnár J. (III). 41 kg: 1. Dobál (X), 2. Uracs (Gyöngyös), 3. Füst (I). 45 kg: 1. Soós (XII), 2. Rákóczi (I), 3. Hegyi (X). 49 kg: 1. Bóta S. (V), 2. Németh (XII), 3. Csömör (Gyöngyös). 53 kg: L Hamza (Gyöngyös), 2. Varga (Gyöngyös), 3. Molnár I. (I). 58 kg: 1. Pallagi (XII), 2. Bálint (III), 3. Zsótér (VIII). 63 kg: 1. Kocsis (Gyöngyös), 2. Kovács I. (IV), 3. Bene (V). 68 kg: 1. Jékli (IV), 2. Bozó (III), 3. Molnár L. (I). Nehézsúly: 1. Nagy István (I), 2. Berecz (Gyöngyös), 3. Csáki (VJ. TI. korcsoport: 23 kg: í. Restás (V), 2. Hegyi J. (III), 3. Erős (XI). 32 kg: 1. Demeter (Gyöngyös), 2. Fitala (I), 3. Barkóczi (I). 35 kg: 1. Bóta J. (III), 2. Kovalkovics (IV), 3. Dózsa (XII). 38 kg: 1. Orosz L. (I), 2. Tóth J. (XI), 3. Czicza HU). 41 kg: 1. Barta A. (V), 2. Tasnádi £X), 3. Piriesik (XII). 45 kg: 1. Novált (XII), 2. Csank (I), 3. Bata (III). 53 kg: 1. Rétfalvi (Felsőtárkány) 2. Kuz- man (III), 3. Sike (I). A területi döntőt ugyancsak Egerben rendezik meg december 6'-án — ezen a megyei bajnokság első hat helyezettje vehet részt, a II. korcsoportból pedig a bajnokok. hetetlenv’jak. hogy ezekben i. ... Colákban nincs úszni tudó gyerek! A viadalon egyébként az alapozási időszak ellenére kitűnő küzdelmeket és jó eredményeket láthatott a nagy számú néző, többen túlsz. nyalták legjobb egyéni ered ményükef. Az alábbiakban ismertetjük a középiskolás-verseny legjobb eredményeit — az általános iskolások alsó és felső tagozatosainak versenyéről későbbi lapszámunkban, számolunk, be olvasóinknak. FIŰSZÁMOK 100 ín gyors: 1. Veréb (Közgazd.) 59.1. 2. Sas« (Do bó) 1:00.5, 3. Simkó (Dobó 1:01.9, 4. Pogonyi (ITSK) 1:02.2, 5. Heverdle (Gárdonyi) 1:02.7, 6. Lányi (Dobó) 1:03.1. 100 m mellúszás: 1. Tóth János (Dobó) 1:16.3, 2. Sass (Dobó) 1:17.7, 3. Varga Z. (Gárdonyi) 1:18, 4. Veréb (Közgazd.) 1:19.8, 5. Lányi (Dobó) 1:20, 6. Bárány (ITSK) 1:21.7.100 m hátúszás: 1. Veréb P. (Közgazd.) 1:08.9. 2. Lányi (Dobó) 1:12.3, 3. Pogonyi (ITSK) 1:13, 4. Heverd le (Gárdonyi) 1 ;15 9. 5. Simkó (Dobó) 1:18.0, 6. Szatai (Közgazd.) 1:20.1. 100 ni pillangó: 1. Veréb P. (Közgazd.) 1:09.8, 2. Sass (Dobó) 1:11.5. 3. Pogonyi (ITSK) 1:12.8, 4' Simkó (Dobó) 1:13, 5. Lányi (Dobó) 1:13.7, 6. Bárány (ITSK) 1:20.6. LEÁNYSZAMOK 100 ra gyors: 1. Rapcsák Márta (Gárdonyi) 1:07.6, 2. Pók Edina (Közgazd.) 1:09.5. 3. Kurczveil- M. (Gárdonyi) 1:13.1, 4. Prucz E. (Gárdonyi) 1:13.3, 5. Oravecz (Szilágyi) 1:13.4, 6. Prucz Á’ (Dobó) Veréb P. a 'gyorsúszókat Is megverte. (Molnár I. felvételei) 1:18.4. 100 m mellúszás: 1. Prucz E. ^Gárdonyi) 1:25.4, 2. Rapcsák (Gárdonyi) 1:29.6, 3. Szeremi Zs. (Szilágyi) 1:30.6, 4. Pók (Közgazd.) 1:34, 5. Kurczveil M. (Gárdonyi) 1:43.5, 6. Bak (Közgazd.) 1:45.5. 100 m hátúszás: 1. Pók Edina (Közgazd:) 1:19.7, 2. Szeremi Zs. (Szilágyi) 1:22.2, 3. Kurczveil M. (Gár donyi) 1:22.4, 4. Oravecz (Szilágyi) 1:23.2, 5. Kurczveil Á. (Gárdonyi) 1:25.8, 6. Prucz É. (Gárdonyi) 1:27.8. 100 m pillangó: 1. Pók Edina (Közgazd.) 1:17.1, 2. Prucz É. (Gárdonyi) 1:19, 3. Szeremi Zs. (Szilágyi) 1:27.5, 4. Kurczveil M. (Gárdonyi) 1:32.9, 5. Prucz Á. (Dobó) 1:37.8. A NÉPÚJSÁG TIPPJEI A 47. HÉTBE 1. Tatabánya—U. Dózsa X 2 2. Szeged—Dunaújváros 1 X 3. Győr—Videoton 1 4. Szoinbath.—Csepel 1 X 5. Ózd—Kecskemét 1 X 6. Szolnok—Pécsi B. 1 X 7. Debrecen—MÁVAG 1 X 3. Békéscs.—Egyetértés 1 9. Nyíregyh.—Volán 2 X 10. Pápa—P. Ércbányász 1 11. Napoli—Inter. 1 X 12. Torino—Juventus 2 13. Catania—Lazio 2 Pótmérkőzések 14. Como—Mantova X 15. Palermo—Bari o 16. Perugia—Brescia 1 X A totó ttvcreményei: 18 találat (25 db) 24 592 forint, ebből 13-fj találat (14 db) 40 8=7 forint, 12 találat (616 ab) 665 forint, 11 találat (6441 db) 64 forint, 10 ISlat <463*3 db) 20 foilní. flVSég miffssiifi magos «s felmentést kérők «weHmas dapályát építettek iskolájuk udvarán. A pályát a közelmúltban vette át a megyei- sportszövetség értékelő bizottsága, s az iskola — a jó munka jutalmaként — hétezer forintot kapott. Gratulálunk! Osaeővere pszc ml«) — ex i@a«räi3räü Eger d ákhajnokságai 400-nál többen álltak rajtba7 Vasárnap Egerben, a fedett uszodában bonyolították le a város közép- és általános iskolás tanulóinak 1970. évi úszóbajnokságát. A megrendezett 24 versenyszámban hatalmas tömegek álltak rajtBelőlük lesz a „cserebogár”. (Molnár I. felvétele)