Népújság, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-11 / 239. szám

A NA I 1970. október 11., vasárnap A Nap kel: 5.56 órakor, nyugszik 17.05 órakor \ Hold kel: 15.32 órakor, nyugszik: 1.09 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon BRIGITTA nevű kedves olvasóinkat! Nem hinnénk, a mai kedves Brigittáról, hogy a brigád”-dal, sőt a ,,briganti”-val tart rokonságot. A nyugat-európai, ókori kelták nyelvén ugyanis a ,,brig” és a ,,briga” hadat jelent. Más magyarázat sze­rint a név ónémet eredetű és „fényes, magasztos” a jelentése. Egy évvel ezelőtt a tudományos világ és az űr­kutatás problémái irxnt érdeklődő világközvélemény egy nagyszabású kis jrletsorozat elindításának lehetett tanúja: a Szovjetunióban három, egymást követő na­pon három űrhajót bocsátottak fel. Az űrhajózás tör­ténetében páratlan akció során első ízben vezéreltek Föld körüli pályára egymást követően három, em­berlakta űrhajót. A közös kísérlet teljes időtartama egyébként összesen hét nap volt; ezen belül mind­egyik űrhajó öt napig keringett, s mintegy 80 fordu­latot tett meg Földünk körül. A csoportos űrhajó­expedíció sok fontos új ismerettel gyarapította a vi­lágűrkutatást. Időiárás: eső Várható időjárás vasárnap estig: kevés felhő, nem lesz. A reggeli és délelőtti órákban párásság, többfelé köd. Éjszaka gyenge, változó irányú, napközben időnként kissé megélénkülő déli szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 22 —26 fok között. (MTI) ^ Október 28—29: országos tanácskozás Egerben Hazafiság és ifjúság BRONZKORI TELEPÜ­LÉSRE bukkantak Nyírta- son, a helyi termelőszövet­kezet almatárolójának kör­nyékén. Ásatások nélkül is sok obszidián• szilánkot, bronzkori keráytia töredéket gyűjtöttek össze. A haszná­lati tárgyak a gyümölcstele­pítéskor kerültek felszínre. A község belterületén az egyik lakás pincegödrének ásása közben egy teljesen ép állapotban levő cserép ivó­bögre került elő. ★ LETÉRÍTETTÉK ÚTJÁ­RÓL az iráni légitársaság Boeing—727-es repülőgépét, fedélzetén 44 utassal és a személyzettel. A gép Kuwait helyett Bagdadban szállt le. Az iraki külügyminisztérium kapcsolatba lépett Irán bag­dadi nagykövetségével a gép visszaszolgáltatásáról. ★ BEÉRETT A SZELÍD- GESZTENYE a zalai erdők gesztenyésligeteiben és a göcseji dombokon. A MÉK már megkezdte az idei ter­més begyűjtését, s 30 vagon­nal szállít az ország minden részébe. Az Erdei Terméke­ket Feldolgozó és Értékesítő Vállalat 10 vagonnal vásárol fel. ★ 35 EMBER halálát okozták eddig a Puerto Ricó-i esőzések. A hat napja tartó felhősza­kadás 500 házat lerombolt, hidakat sodort el és egyes helyeken a víz magassága el­éri az egy métert. A veszé­lyeztetett területekről eddig 10 ezer személyt szállítottak el. Az anyagi károkat 50 millió dollárra becsülik. PIACI A Szövetkezetek Heves megyei Értékesítési Központjának tájé­koztatása szerint, megyénkben ma a piaci árak a következő­képpen alakulnak: Szőlő csemege kilója 6,60—8 forint, borszőlő A,30—5 forint, téli alma 2—7 forint, birs 1,90—2,80 forint, besztercei szilva 2,40 fo­rint, dió héjas 13—21 forint, man­dula héjas 18—22 forint, téli körte 3,90—4,50 forint, mák 52 forint, tojás darabja 1,30—1,70 forint, szárazbab 15—24 forint, savanyított káposzta 5 forint, fejes káposzta 1,70—2 forint, petrezselyemgyökér 4,40—5,40 fo­rint, karaláb 1,80—2,40 forint, kelkáposzta 2,70—3,20 forint, zel­lergumó 4,50—5,50 forint, vörös­hagyma 3—4,40 forint, fokhagy­ma 14-----24 forint, cékla 2,20— 2,60 forint, vöröskáposzta 2,80— 3,50 forint, főzőtök 1—1.20 fórint, uborka 2,90—9.50 forint, paradi­csom 2,50—5 forint, zöldpaprika 5—8 forint, paradicsompaprika 4,50—8 forint, karfiol 6,80—8 fo­rint, burgonya 2,20—3,50 forint. Három évvel ezelőtt szü­letett a hagyományt terem­tő gondolat, altkor rendez­ték Egerben az első országos tanácskozást, Korszerű haza­fiság címmel. A kezdemé­nyezés széles visszhangra ta­lált, s így 1967-től Eger, vá­rosa rendszeresen otthont ad a hazafiság gondolatával foglalkozó országos tanács­kozásnak. 1968-ban a hon­védelmi nevelésről tanács­koztak a szakembereik Eger­ben, 69-ben pedig A film, a szocialista hazaszeretet szol­gálatában címmel rendeztek tartalmas és hasznos véle­ménycserét. Ezekben a napokban foly­tatódik a hagyomány, ismét tanácskozásra készülnek Egerben. Erről tájékoztatta lapunkat dr. Lendvai Vil­mos, az egri városi tanács vb-elnöke. Ebben az esztendőben eggyel növekszik a rendező szervek száma. A Magyar írók Szövetségéhez, a Hon­védelmi Minisztériumhoz, a Művelődésügyi Minisztéri­umhoz és Eger Város Taná­csához most csatlakozott a Magyar Kommunista Ifjú­Az első medoc szőlő Az egri Nagy József és a Rákóczi Termelőszövetkezet­ből befutott az első médoc- szőlőszállítmáhy az Eger— Gyöngyös vidéki Pincegaz­daság főpincészetébe. Az utóbbi napok rendkí­vül kedvező időjárásának hatására nagyon sokat ja­vult * a szőlő minősége, s a főpincészetbe érkezett ter­mék cukorfoka megközelíti a 20 fokot. (A médoc szőlő cukorfoka az elmúlt évben 22—23 fok körüli értéket mu­tatott.) A főpincészetben tel­jes „harci” készültség várja a leszerződött területről a húszezer mázsa szőlőt, A feldolgozó gépsorok kijavít­va, újult erővel dolgozzák fel ezt a hatalmas mennyi­séget, amelyből mintegy 15 ezer hektoliter borra számí­tanak. A pincegazdaság sa­ját területéről is 12 ezer má­zsa szőlő érkezik a' főpincé­szetbe, ahol nem okoz majd gondot a tárolás, mert a pin­cegazdaság jó előre gondos­kodott megfelelő raktározó térről. Szakemberek véleménye szerint, ha tovább tart a kellemes októberi időjárás, minden remény megvan ar­ra, hogy a hűvös, csapadé­kos, kedvezőtlen nyárutó el­lenére, a híres egri borok minősége eléri a megszokott, magas színvonalat. Száz esemény KP1DSZ Mlisráüs napok megyei nmgByüója Egerben Immár egy évtizedes múlt­ra tekint vissza a KPVDSZ kulturális napok színes programja. A tíznapos ren­dezvénysorozatot szombaton, Egerben, Pilisy Sándor, a KPVDSZ Heves megyei Bi­zottságának titkára nyitotta meg. Elmondta, hogy 30 szakszervezeti bizottság ké­szített részletes programot és közel száz eseményre kerül sor október 10. és 20. kö­zött. A ikövetkező napokban szocialista brigádértekezle­teket, szakmai vetélkedőket, irodalmi, zenei műsorokat, sporteseményeket és számos kiállítást rendeznek majd a X. KPVDSZ kulturális na­pok keretében. Galyatetőn rendezik meg a hagyomá­nyos megyei szavalóverseny döntőjét. Versenyt rendez­nek az önkiszolgáló boltok pénztárosai, a munkavédelmi felelősök részvételével. Mikor jár a gyermekgondozási segély Megjelent a hivatalos szer­vek állásfoglalása arról, mi­lyen feltételek mellett illeti meg gyermekgondozási se­gély az anyát munkaviszo­nya megszűnése esetén. A rendelkezés szerint, ha az anyának megvan a szülést közvetlenül megelőző más­fél éven belül a 12 hónapi munkaviszonya és legalább napi 6 órát dolgozott, jogo­sult a gyermekgondozási se­gélyre akkor is, ha próba­idővel, vagy határozott idő­tartamra létesített munkavi­szonya a 20, illetőleg meg­hosszabbítás esetén 24 hét szülési szabadság alatt meg­szűnik. Több helyütt vitára adott okot, hogy megilleti-e a gyermekgondozási segély azt az anyát, aki a szülést meg­előzően kezdi meg szülési szabadságát, . de az alatt munkaviszonya megszűnik, s így a szülés időpontjában sági Szövetség is, s így együtt rendezik az október 28—29-1 országos tanácsko­zást, Hazafiság és ifjúság címmel. A kétnapos rendez­vényre az ifjúság nevelésé­vel foglalkozó szakembere­ket várnak: pedagógusokat, ifjúsági vezetőket, országos hírű szakembereket, a ren­dező szervek képviselőit. A kétnapos találkozó gaz­dag programot ígér. Október 28-án délelőtt kerül sor a Dobó téri kato­nai fogadásra, délután pe­dig megnyitják a tanácsko­zást. A fő referátumot Kár­páti Sándor, a KISZ köz­ponti Bizottságának titkára tartja. Az esti fogadáson a hagyományoknak megfelelő­en, most is sor kerül kitün­tetéseik, nívódíjak és jutal­mak átadására. Az idei tanácskozás egyik érdekessége, hogy október 27-én az ország különböző részéből érkező mintegy 200 fiatallal szekcióüléseken vi­tatják meg a tanácskozás na­pirendjére kerülő témát. Mintahogy dr. Lendvai Vilmos elmondotta, ez a ta­nácskozás az eddigieknél is szélesebb körű lesz, és még jobban felkelti majd a köz­vélemény figyelmét. Most a KISZ is aktív részese a ren­dezvénynek, s ez előrelátha­tóan jó hatással lesz az if­júsági nevelőmunkára. \ Az újítók érdekében Iparjogvédelmi bizottságot alakított a MEDOSZ megyebizottsága Kormányrendelet írja elő: öt évre szóló újítási szabály­zatot kell kidolgozniuk a vállalatoknak. Ez a szabály­zat kötelezi a vállalatokat, hogy biztosítsák az újítási ügyintézést, valamint a vál­lalatokat és az újítókat köl­csönösen megillető jogokat. Az újítási szabályzatok elő­készítésére, a mezőgazdasági üzemek, állami gazdaságok és gépjavító vállalatok újító- mozgalmának frissítésére iparjogvédelmi bizottság lét­rehozását határozta el a ME- DOSZ megyebizottsága. Az iparjogvédelmi bizott­ság az újítók minden ügyes­bajos dolgában tanácsot ad és segít, ezek mellett felada­tai közé tartozik majd a me­zőgazdasági üzemek, állami gazdaságok és gépjavító vál­lalatok termékeinek védjegy- és áruminta-oltalma is. Programjukban szerepel még, hogy a termelőszövetkezete­ket is bekapcsolják az újító­mozgalom vérkeringésébe. Az iparjogvédelmi bizott­ság alakuló ülésén részt vett és felszólalt dr. Aulich An­tal, a MEDOSZ újítási ta­nácsának elnöke, a Mezőgaz­dasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium főelőadója, és Szűrös József, a MEDOSZ újítási és találmányi főelőa­dója. A 9 tagú iparjogvédelmi bizottság elnökévé Tóth Gyulát, a Mátra—Bükki Er­dő- és Fafeldolgozó Gazda­ság iparjogvédelmi ügyinté­zőjét választották. A X. kongresszus tiszteletére Eddig' 434-en fixettek elő a népújságra a füzesabonyi járásban Még csak két hete, hogy a megyei pártbizottság által — a X. pártkongresszus tiszte­letére — kezdeményezett lapterjesztési akció megin­dult, máris igen szép ered­ményekről kaptunk hírt a füzesabonyi járásból: október 10-ig négyszázharmincnégyen fizettek elő a Népújságra. Az előfizetési tervet több helyütt — így Sarudon, Fel- debrőn és Aldebrőn — túl­teljesítették. Más községek­ben is — például Kápolnán, Kálban. Kompolton. Porosz­lón, Szihalmon, Mezőtár- kányban. Besenyőtelken .és Mezőszemerén — számos család rendelte meg a me­gyei pártsajtót. Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 41. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 17 fogadó ért el. Nyereményük egyenként 204 ezer 261 forint. Három talá­lata 2724 fogadónak volt nyereményük egyenként 637 forint. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 96142, ezekre egyenként 20 forintot fizet­nek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt ada­tok tájékoztató jellegűek. Tokaj-rally e Szombaton áthaladt me­gyénkén az V. Interpress és II. Tokaj-rallye mezőnye. A túraszakosztály versenyzői -- mintegy húszán — a délelőt­ti órákban tették meg az utat Hatvan — Gyöngyös — Eger — Felsőtárkány útvonalon. A sportszakosztály versenyzői számára már nehezebb fel­adatot szabtak; a Mátrabal- la — Sirok — Bükkszék — Egerbocs — Egercsehi — Mi- kófalva — Bélapátfalva ki­térő után csak a délutáni órákban értek Felsőtárkány - ba, utolsó Heves megyei cél­jukhoz. A verseny Miskolcon fejeződött be. Négyes névadó Szombaton délután, az Eg­ri Városi Tanács VB mély­építő üzemének szakszerve­zeti bizottsága és KlSZ-szer- vezete rendezésében benső­séges családi eseményre ke­rült sor. A vállalat dolgozói­nak újszülöttjei — Smit Ele­mér Rezső, Holló László, Ko­vács István és Nagy Péter — ünnepélyes aktus keretében kaptak nevet. Tiszteletükre az egri ÁFÉSZ — a televízió „Rö­pülj páva” műsorából jól is­mert — kamarakórusa adott műsort. Az üzem társadalmi szervei értékes ajándékokkal halmozták el a kicsinyekei, szüleik pedig 500 forintos vásárlási utalványokat kap­tak a szakszervezettől. Műszaki áladás Kiskörén Az elmúlt napokban meg­kezdődött a kiskörei vízlép­cső kazánházának, hőköz­pontjának, távhőellátásának első üteme és az olajellátás munkáinak műszaki átadás­átvételi eljárása. Véradás a Mátravidéki Fémművekben már nem áll munkaviszony­ban. Az érvényben lévő ren­delet szerint az anyának a szülési szabadságot a szülés előtt négy héttel kell kiadni: csak saját kérésére és orvosi véleményre, halaszthatja el a szülési szabadság megkez­dését a szülés utánra. Ezt fi­gyelembe véve, a gyermek- gondozási segélyről szóló rendelkezés — összhangban a szülési szabadságra vonat­kozó rendelkezéssel — ha­tályba lép már a szülést megelőzően is, akkor, amikor az anya szülési szabadságát megkezdte. Ha az anya az érvényes rendelkezések alap­ján már szülés előtt meg­kezdte szülési szabadságát, jogosult lesz a gyermekgon­dozási segélyre akkor is ha munkaviszonya a szülést megelőzően, de a szülési sza­badság ideje alatt szűnik meg. A Mátravidéki Fémművek dolgozói az emberség nagy­szerű példáját tanúsították a csütörtökön, pénteken és szombaton megtartott há­romnapos üzemi önkéntes véradás alkalmával. A me­gyei kórház vérellátó osztá­lya és a járási vöröskereszt szervezet kérésére az igaz­gatóság, az üzemi párt-' és szakszervezet vezetésével nagy szervezőmunkába kez­dett: néhány nap alatt több százra nőtt a vért adni szándékozók száma, egész brigádok jelentkeztek kol­lektíván véradásra, sőt a 10-es üzem dolgozói ver­senyre hívták ki más rész­legek munkásait. Az előző évek során máskor is bebi­zonyították már . embersze- retetüket, segítőkészségüket. Az idén is sokan eljöttek: mintegy kétszázan adtak vért, több mint kétszáz litert. Ez a mennyiség a megyei kórház egyhavi szükséglete. A véradást alapos orvosi ellenőrző vizsgálat előzte meg. A Magyar szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja. — Főszerkesztő: PAPP JANOS. — Riadja a Heves megyei eapsjaao vonalat. Felelős kiadó: TOTi JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3. (Pí.: 23.) Telefon: 12-68., 12-73., 20-23., 24-44. Gyöngyös: 16-97. Terjeszti a Magyar Posta. egy hóiéi HL— Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. Index: 20 062. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Eródy Sándor utca 4. szám ' igazgató; Marosán Jó-----

Next

/
Thumbnails
Contents