Népújság, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-13 / 240. szám
Pompidou visszaérkezett Moszkvába Georges Pompidou francia köztársasági elnök országjáró körútjáról visszatérve Moszkvába hétfőn látogatást tett a Szovjet Tudományos Akadémián. A fehér márványoszlopokkal díszített tágas tanácsteremben a szovjet tudományos élet több száz képviselője tapssal köszöntötte a francia államfőt, aki Vitalij Rubennek, a Legfelső Tanács Elnöksége elnök- helyettesének és Msztyiszlav Keldisnek, a Szovjet Tudományos Akadémia elnökének kíséretében jelent meg. A francia elnököt Keldis akadémikus köszöntötte meleg szavakkal. Ismertette a tudományos akadémia történetét és szervezeti felépítését. Hangsúlyozta, hogy a szovjet tudósok nagyra értékelik a világ tudósaival folytatott együttes kutató tevékenységet, s ennek kapcsán nagy nyomatékkai húzta alá a szovjet—francia tudományos együttműködés jelentőAz idén — húzta aló — tudóscsere keretében több mint 500 szovjet tudós látogatott el Franciaországba, illetve francia tudós a Szovjetunióba. Pompidou elnök válaszbeszédében méltatta az akadémiát, amely oly sok kiváló tudóssal büszkélkedhet. A nagyszerű szovjet űrsikerekről beszélve felhívta a figyelmet arra, hogy ezek csupán kis részét alkotják annak, amit a Szovjetunió a tudomány egészének fejlesztésében elért. Hangoztatta: miközben a tudósok nemes munkájukon fáradoznak, az államférfiakra az a feladat hárul, hogy diadalra vigyék a béke ügyét a háború felett, szovjetunióbeli útja — húzta alá — ilyen békés célokat szolgál. Keldis akadémikus ezután átadta Pompidou elnöknek a Gagarint vivő Vosztok űrhajó kicsinyített mását. A tudományos akadémián tett látogatása után Pompidou elnök megkoszorúzta a Vélyi Péter pénzügyminiszter Belgrádiban Kocsis Tamás, az MTI tudósítója jelenti: Belgrádiban hétfőn megkezdődött a magyar—jugoszláv gazdasági együttműködési bizottság 5. ülésszaka. Az ülésszakon a magyar küldöttséget Vályi Péter pénzügyminiszter, a magyar tagozat elnöke, a jugoszláv delegációt pedig Nagy Ferenc, a szövetségi végrehajtó tanács (kormány) tagja, a jugoszláv tagozat elnöke vezeti. Az ülésen egyebek között meghatározták a két ország közötti új, hosszú lejáratú kereskedelmi szerződés megkötésével kapcsolatos alapvető kérdéseket és megvitatták az ipari kooperáció, valamint a pénzügyi kapcsolatok, a közlekedés és hírközlés, a mezőgazdaság és más ágazatok területén kialakult együttműködés további feladatait. Vályi Péter pénzügyminiszter hétfőn megbeszélést folytatott Jankó Szmole jugoszláv pénzügyminiszterrel is. második világháborúban a szovjet—német fronton harcolt Normandia—Niemen francia repülőezred hősi halottainak emléktábláját. A kegyeletes ünnepség után Pompidou elnök a francia nagykövetségre sietett, ahol házigazdái minőségben fogadáson látta vendégül a szovjet vezetőket, valamint a politikai, társadalmi és kulturális élet számos kiváló képviselőjét. A PARTÉRTEKEZLETROL JELENTJÜK (3. oldalon) FELKÉSZÜLÉS A TÉLI RUHAVÁSÁRRA (3. oldalon) CICERÓ JELENTKEZIK... (4. oldalon) TUDÓSÍTÁS AZ EGER—OROSZLÁNY MÉRKŐZÉSRŐL , (6. oldalon) Megyék közül elsőként Megkezdődött a középvezetők megyei tanio.yama ígérőén □ Rendezője: a MTESZ □ Az első előadást: Buda István munkaügyi miniszterhelyettes tartotta nika Házában. A tanfolyam hallgatóit, a meghívott vendégeket — közöttük Szalay Istvánt, a megyei tanács vb- elnökhélyettését, Lőv Lászlót, az Országos Vezetőképző Központ Tudományos Tanácsának titkárát, Farkas Gyulát; § MTESZ^központ veze- téstudománvi szakosztályának elnökét — Marsai Fer- dinánd, a MTESZ ipargazdasági bizottság titkára, a tanfolyam vezetője köszöntötte. Barta Alajos, a megyei pártbizottság osztályvezetője megnyitotta a tanfolyamot, majd elhangzott az első előadás, amelyet „A vezetőképzés helye és szerepe hazánkban a negyedik ötéves terv időszakában” címmel Buda István munkaügyi miniszterhelyettes tartott. Az ötletről a kezdeményezésről korábbi lapszámunkban már részletesen beszámol tünk: a MTESZ Heves megyei Szervezete — Budapest után a megyék közül elsőként — szakmai tanfolyamot szervezett a megye ipari üzemeiben, vállalatainál, felelős posztokon dolgozó középvezetők részére. A tanfolyam célját röviden úgy lehetne megfogalmazni: gazdasági életünknek egyre több jól képzett gazdasági szakemberre van szüksége, és ehhez kíván segítséget szakmai ismereteket, vezetési módszereket adni a tanfolyam. A tanfolyam ünnepélyes megnyitására hétfőn délután került sor Egerben, a TechFegfy verba válság- hadgyakorlat Vágó Tibor, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Nagyszabású tömegdemonstráció színhelye volt hétfőn délután az NDK-be- li Cottbus, ahol a „Fegyverbarátság” fedőnevű hadgyakorlat alkalmából ünnepi nagygyűlést rendeztek a város főterén, az Altmankton. Pontosan öt órakor foglalták el helyüket a díszemelvényen az NDK párt- és állami vezetői, élükön Walter Ulbrichttal és Willi Stoph-al. Ugyancsak ott volt a nagygyűlésen és szintén az elnökségben foglalt helyet I. I. Jakubovszkij marsall, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka. Az üdvözlő szavaik után került sor a hadgyakorlaton részt vevő katonák fogadalmának felolvasására. Ezt követően Erich Ho- necker, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára mondott beszedet. . ~, ,.n Cross és Laporte még él fi kanadai kormány kész tárgyalni az emberraklskkai Ma, magyar idő szerint hajnali három órakor lejárt az a legújabb határidő is, amelyet a québeci francia szeparatisták követeléseik teljesítésére kitűztek. Egy québeci földalatti állomáson hagyott üzenetükben közölték, hogy amennyiben feltételeiket a kormány nem teljesíti, kivégzik a fogságukban levő Pierre Laporte québeci munkaügyi minisztert, akit tegnap raboltak* el kertjéből. Az üzenet valódi: az emberrablók mellékelték a miniszter személyes iratait, például gépkocsivezetői jogosítványát. Még a határidő lejárta előtt az emberrablók eljuttatták Bourassa québeci miniszterelnökhöz Laporte miniszter levelét, amelyben drámai szavakkal fordul a politikushoz. Bourassa, québeci miniszterelnök az emberrablók fogságában levő kollégája levelének kézhez vétele után sürgős tanácskozásra ült ösz- sze a kormány tagjaival és a politikai pártok vezetőivel. Majd — mint a kanadai külügyminisztérium szóvivője közölte — Trudeau, kanadai miniszterelnökkel is megbeszélést folytatott. Tíz perccel a megszabott határidő lejárta előtt Bourassa a québeci rádió mikrofonja elé lépett és — mini a hír- magyarázók megjegyzik — eléggé ködös fogalmazása nyilatkozatot tett az emberrablások ügyében. A nyilatkozat lényege abban foglalható össze, hogy a québeci kormány nem hajlandó feltételek nélkül teljesíteni az emberrablók követeléseit, de kész tárgyalásokra bocsátkozni velük. s e tárgyalások keretében kidolgozhatnák az esetleges fogolycsere részletes feltételeit. A miniszterelnök közölte, hogy nyilatkozatának szövegével a kormány tagjai és a politikai pártok vezetői egyetértenek. Az AFP-hírügynökség hétfőn reggel gyorshírben jelentette, hogy az emberrablást végrehajtó Québeci Fel- szabadítási Front a hajnali órákban újabb közleményt juttatott el a hatóságokhoz, amelyben azt állítja, högy Cross, angol diplomata még él. Benkei András belügyminiszter látogatása és tájékoztatója a Magyar Sajtó Házában Benkei András belügymi- • niszter a Magyar Újságírók Országos Szövetségének meghívására hétfőn látogatást tett a Magyar Sajtó Házában. Baráti beszélgetést folytatott az újságírók szövetség vezetőivel, s tájékoztatta a lapok belpolitikai rovatvezetőit, valamint a rendőrségi tudósítóit a belügyminisztérium munkájáról. Kompolti kutatók Űj nevet kapott: Növénytermesztési és Talajvédelmi Kutató intézet. Korábban kísérleti intézet volt, most magasabb fokra emelték, amely természetesen új profilt is ad az intézetnek. Háromféle munkával, az évelő pillangós virágú takarmánynövények komplex kutatásával, ezen belül a lucerna nemesítésével és agrotechnikájával, továbbá a talaj- védelem, valamint a rostnövények kutatásával foglalkoznak. Munkájuk nem látványos, hiszen évek kellenek ahhoz, hogy egy-egy kutatás elérje az eredményét, hasznosíthassák a mezőgazdaságban. Ide látogattunk el, hogy néhány képben bemutassuk az ott dolgozók munkáját. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS NAPILAP)A XXI. évfolyam, 240. szám ARA 80 FILLER 1970. október 13., kedd A legértékesebb műszer az új intézetben az automatikus amir.osav-analizátor. Másfél millió forintba került, naponta 10 anyagvizsgálatot végezhetnek el segítségével. Képünkön: Majkó Zoltán ellenőrzi az adatokat. Dr. Bocsa Iván kandidátus az üvegházban fncerna-anyatövek bajtatását vizsgálja. ......i , SSiss -Béla képes riportja) Felvételünk a kémiai laboratóriumban készült