Népújság, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-10 / 238. szám
I I * A kfildöttértckwJetekről jelentjük (Folytatás as i. jidairól) ki a nők helyzetének megjavításáéi hozott, vállalati intézkedés. A Finomszerelvénygyár- ban az 1966. évi küldöttértekezlet óta az ideológiai és tömeg politikai nevelő munka színvonala tovább növekedett, eszközei, módszerei gazdagodtak, más tényezőkkel együtt elősegítették a gyárban dolgozók szocialista tudatának fejlődését, önkritikusan meg kell azt is állapítani, hogy a pártélet lehetőségeit nem használták ki teljesen, több területen a fejlődés ellentmondásosabb, egyenetlenebb, mintahogy az objektív körülmények lehetővé tették volna. A nehézségek ellenére a finom- szerelvéfiygyári kommunisták a IX. pártkongresszus határozatainak végrehajtásában cselekvőén, példamutatóan vettek részt. Lőcsei József, a finomsze- relvénygyári párt-vb titkárának vitaindító referátuma után a küldöttértekezlet huszonegy tagjának közel négyórás időtartamú hozzászólásában a párt- és a gazdasági élet kérdéseiről nyílt, Parlamenti küldöttségünk Varsóban A Kállai Gyula vezette országgyűlési küldöttség pénteken — hivatalos lengyelországi látogatásának ötödik napján — a kora délelőtti órákban Varsó közelében, Wilanowban megtekintette a híres műemlékkastélyt, amelyet Sobieski János lengyel király, a kiváló hadvezér, a törökök feletti bécsi győzelme után, a XVII.. század végén építtetett, s a második világháborút követően képzőművészeti múzeumnak rendeztek be. La Paz A kétnapos konfliktus után szerdán hatalomra került, balodali Juan Jósé forrez tábornok ellen csütörtökön lázadást kísérelt meg egy La Pazban állomásozó ezred, az „Ingavi” élén Miguel Ayoroa jobboldali ezredessel. Ayoroa és katonái elbarrikádozták magukat La Paz-i körletükben és „manifesztumot” bocsátottak ki, amelynek részleteit a nyugati hírügynökségek csak annyiban ismertetik, hogy Ayoroa, aki ötszáz katona fölött rendelkezik, valamiféle „őszintén nacionalista” kormányt akar és a „törvényesség helyreállítását” .sürgeti. Nem sókkal a lázadás kirobbanása után Tonrez tábornok parancsára katonák Vették körül az „Ingavi” ezred laktanyáját. Torrez ultimátumban szólította fel megadásra Ayoroát és utasította a Colorados ezredet — az elnöki palotaőrséget —, hogy fegyverezze le a lazadókat, erőszakkal is, ha szükséges. A lázadásra azokban az órákban került sor, amikor már javában folyt az új népképviseleti kormány összeállítása. őszinte vélemények- bontakoztak ki, megvitatva az alapszervezeti tapasztalatok alapján az MSZMP kongresszusi irányelveit és a „Szervezeti Szabályzattervezetet”. A pártélet további feladatait meghatározó pontok elfogadása után, a pártértekezlet szünetében ünnepi kiadásban megjelent a finomszerelvénygyári dolgozók lapja, a Bervai Figyelő A késő délutáni órákban került sor a városi pártértekezlet tizenöttagú küldöttségének és a vállalati párt- bizottság tagjainak a megválasztására . A Finomszf- relvénygyár 1 pártbizottságának titkári tisztségére Lőcsei József elvtárs részére szavaztak bizalmat. _ * (Simon i.) A negyedik ötéves tervben csaknem 30 milliárd forintot fordítanak a vasút fejlesztésére, s ezen belül az állomások korszerűsítésére, a járműpark bővítésére, diesele- sítésére, villamosítására és szociális létesítményekre. A IV. ötéves tervidőszakban befejeződik Veszprém- külső vasúti csomópont rekonstrukciója. A munka jó ütemben halad. Eddig 180 ezer köbméter földet mozgattak meg, s ennek során csaknem végig elkészült az a vasúti töltés, amely Veszp- rém-külsőtől Székesfehérvár irányába 2400 méter hosszúságban épül. A hidászok felépítettek egy vasbeton vasúti hidat, amely alatt a közút halad át. Az állomáson jelenleg négy új vágá^ épül, s ha elkészülnek, megkezdik a régi vágányok felOktóber 9: a A tokiói postakongresszus múlt évi határozata alapján, minden év október 9-én, világszerte megemlékeznek az egyetemes posta egyesületről, amely 96 évvel ezelőtt, 1874. október 9-én, Bernben alakult meg, s ma már 142 orA nemzetközi űrhajósszövetség ^kongresszusának csütörtöki ülésén J. Szurkov szovjet geokémikus tartott beszámolót a Luna 16 tudó-. mányos kísérleteiről. Elmondotta, hogy az automatikus űrállomás által gyűjtött talajminta az első felületes megfigyelések alapján sokkal jobban hasonlít a Föld-talajra, mint az Apollo-asztro- nauták által gyűjtött Holdtalaj. A vizsgálatok folyamatban vannak és csak bizonyos idő elteltével lehet eredményekre számítani, hiszen — mint mondotta —, minél több talaj- és kőzetminta áll rendelkezésünkre. annál több és sokrétűbb problémába ütközünk. Alan Bean amerikai űrhajós, aki tagja volt a# Apollo újítását. A tervek szerint a jövő évben megindul a forgalom az új vágányokon, s következhet a csomópont többi létesítményének építése. Folytatódik a Székesfehérvári MÁV Járműjavító korszerűsítése is. A tervek szerint a következő 5 év alatt a rekonstrukciós munkák értéke eléri a 65 millió forintot. Tavaly kezdték meg a kocsigyártó csarnok építését, amelyben két párhuzamos kocsigyártó ciklust alakítanak ki, s fölöttük szintéh párhuzamos pályán négy 20 tonnás daru mentesíti a dolgozókat a nehéz fizikai munkától. A csarnok világítása és szellőzése a legmodernebb megoldású lesz, és 1971 végére készül el. Ezután az üzem rekonstrukciója azzal szág a tagja. E határozat alapján, pénteken kei'ült sor először az egyetemes postaegyesület — UPU — napjának megrendezésére. Ebből az alkalomból pénteken a Posta-vezérigazgatóságon dr. Palotás Magda vezérigazgató-helyettes ünnepi ülésen emlékezett meg a postások nemzetközi világszervezetéről. Ugyancsak ezén a napon tartottak ünnepi ülést a postások Pécsett, Debrecenbe, Szegeden, Sopronban és Miskolcon is. Magyarország az egyike az egyetemes postaegyesületet alapító 23 országnak. Néhány évig, 1964-től tagja volt a világszervezetet irányító végrehajtó tanácsnak, s jelenleg a nemzetközi szervezet tanulmányi tanácsában végeznek tevékeny munkát a magyar szakemberek- Az egyetemes pogtaegyesüiet a második világháborúig szakmai szervezetként működött, a második világháború befejezése óta az ENSZ szervezeteként fejti ki auia12. legénységének, a texasi Fort Worthban tartott sajtóértekezletén a Szovjetunió nagy sikerének értékelte a Luna 16. automatikus űrállomás repülését. Kijelentette, hogy az űrállomás sikeres visszatérése a Holdról, lehetőséget ad a Szovjetunió számára űrhajók küldésére a Marsra, majd az űrhajó visz- szatérítésére onnan. Az űrhajós hangsúlyozta, hogy az amerikai tervek nem irányozzák elő automatikus űrállomások küldését a Marsra és azok visszatérítését a Földre. Bean hangot adott annak a reményének, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok a jövőbén egyesíthet* erőfeszítéseit a világűr kutatásában. folytatódik, hogy lebontják a régi kazánmúhelj’t. s alkat- részgyártó-csat-nokot építenek helyette. Üj hőenergiaközpont is létesül földgáz tüzelésű kazánokkal. Ezzel nagy része megvalósul annak a távlati tervnek, amely során a székesfehérvári járműjavítót gyártóüzemmé alakítják, ahol különböző speciális teherkocsikat, és a többi járműjavító számára alkatrészeket gyártanak. Közel 300 millió forintot fordít a MÁV 1975-ig új szociális létesítményekre. Ennek keretében 1971-ben 8-szinter, épület alapozását kezdik meg, melyben helyet kap egy 500 fős öltöző-mosdó, orvosi rendelő, 100 fős munkásszállás, 19 egy- és kétágyas vendégszoba, oktatótermek és egy 160 személyt befogadó kultúrterem. káját. Az egyetemes posta- ügylet célja, nogy a világ valamennyi országában segítse a postaszolgálat fejlesztését, a nemzetközi együttműködés kiszélesítését, s ezzel a népek közötti kapcsolatok elmélyítését. így a legutóbbi kongresszuson, Tokióban különösen nagy hangsúlyt kapott a postaszolgáltatás gépesítése, az aűtomatizálás, a szabványosítás. Magyarország már jelentős lépéseket tett a szabványosítás érdekében. Rendkívül megnőtt ugyanis a postaforgalom, 30 ország veszi igénybe a Magyar Posta tranzit- szállításait. s a belső forgalom is egyre nagygobb. Ezért több mint kétéves előkészületi és türelmi idő után, 1971. január 1 tő] megkezdődik a szabványboríitékok postázása. A papíralak 6 fajta — minőségben és színben változó — s 7? b vány méretű. 142x162 ■■'/’Timáteres bo":tákot állít ' i. Ez a szab.J. ás a feltétele a levél válogatás au- UgiuaUzálásáruik. Eger város központjában lévő munkahelyre gyakorlott építész- és épületgépész mérnököket keresünk felvételre tervezői munkakörbe, legkevesebb 2-tő! 4 éves gyakorlattal. Jelentkezési határidő: 1970. október 20., a vállalat vezetőségénél. Cím: Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat, Eger, Klapka Gy. u. 11. Intézkedések a vasút korszerűsítésére 300 millió (orint szociális létesítményekre Árvíz Genovában A három napja tartó esőzések következtében Genovát, a 800 000 lakosú kikötőváros külső negyedeit elárasztotta a víz. Egyes utcákon két méter magasan hömpölyögtek a hullámok. A visszamaradt iszapot és törmeléket buldózerekkel igyekeznek eltakarítani. (Telefoto — AP—MTI—KS) postás világszervezet napja Pompidou és Podgornii Niveszibirszhben MOSZKVA: A Szovjetunióban vendégeskedő Pompidou francia köztársasági elnök a balke • nuri űrközpontban tett .kü- lönlatogatása' után, pénte.^ délután Novoszibirszkbe érkezett, ahol találkozott Pompidou asszonnyal és az elnöki kíséret tagjaival. A francia államfő a városban megkoszorúzta a Nagy Honvédő Háború szibériai katonai emlékművet, majd pedig este részt vett azon a vacsorán, amelyet a novo- sziblrszki területi tanács végrehajtó bizottsága adott az elnöki pár tiszteletére. A szovjet sajtó továbbra is nagy figyelme*' szentel Pom- pidoü elnök hivatalos szovjetunióban látogatásának. A Pravda hangsúlyozza: a meleg fogadtatás nem csupán hagyományos vendégszeretetet tükröz, hanem kifejezi azokat a mély érzelmeket is, amelyeket a szovjet * francia nép egvijjá1?' ilfent táplál. A Pravda kü‘ •noSüto fontosnak íte'i mr0. huzy\a francia államfő •,Mov:kv#b»n állást foglalt. >i7 á tanácskozás gondolata mellett. Az SZ.KP KB criiánúmá feihii Ja a fig\ imel ar í hegy Nyugatim- ni,no előtt az Egyesült Állam - ban vannak olvan úisá gpk. amelyeknek nem icts/ik a Szovj etunió' és. Francián '« között kialakult jó* viszi-;-»". Ennek kapcsán a Pi;ávd t aL- húzza „A két ország barátsága és gyümölcsöző együttműködése élő és érzékelhető valóság, amelynek jelentőségét a béke és a népek közötti egyetértés ellenségeinek rosszindulatú.kirohanása nem képes kisebbíteni!” Születésnap — pokolgéprobbanással BUENOS AIRES: Juan Perón, a volt argentin államelnök, csütörtökön Madridban ünnepelte 75. születésnapját, s a nevéhez fűződő mozgalmak aktivistái Buenos Airesben és más argentin városokban pokolgépeket robbantottak. A robbanások komoly károkat, okoztak fővárosi lakóépületekben és üzletekben. Tizenöt pokolgépes merényletet hajtottak végre Buenos Airesben, Rosarlőban, Santiago de Es- teróban és Mar del Platában, sebesüléseket azonban a bombák szerencsére nem okoztak. Mind Buenos Airesben, mirid *;Cordobátan a. rendőrséget- riadókészültségbe helyezték, egyrészt a bombamerényietek, másrészt a hétfőre meghirdetett általános sztrájk miatt. Az argentin általános munkásszövetség által kiadott sztrájkfelhívásnak az UPI-hírügynökség jelentése szerint akár négymillió dolgozó is eleget tehet. A Közel-Kelet A kairói rádió pénteken reggel sugárzott adásában rámutatott, hogy az Egyesült Államok a Közel-Kelettel kapcsolatos négyhatalmi tárgyalásokról történt kivonulásával szándékos kísérletet tesz arra, hogy megzavarja Egyiptom új vezetőit és megnehezítse tevékenységüket. Emellett a Nixon-kormányzat így próbálja rákényszeríteni Egyiptomot arra, hogy szállítsa el légvédelmi rakétáit a Szue- zi-csatorna övezetéből, ' A kairói rádió ezzel összefüggésben hangoztatta: „az Egyesült Államok alaposan téved, ha azt hiszi, hogy kihasználhatja nemzeti gyászukat”. „Ellenségeink azt hiszik, hogy Nasszer eltávozott, de valójában a jövőben is mindenütt jelen lesz tanítványai cselekedeteiben". A kommentátor megismételte, hogy Egyiptom nem hajlandó elszállítani az ország védelmét biztosító légelhárító rakétákat. sztrájk célja: magasabb béreknek és egyéb követelések teljesítésének kiharcolására. Időközben a rendőrség letartóztatott 72 embert azok közül, akik csütörtökön Buev nos Airesben részt vettek a! Fernanda .Abal Medina és Carlos Ramus emlékére celebrált misén. Mindketten a rendőrséggel vívott tűzharc ban estek el, miután a kormány szerint részt vettek Aramburu volt elnök elrablásában. ★ Pénteken a Szovjetunióban; felbocsátották a Kozmosz 37.0 jelzésű mesterséges holdat* A mesterséges holdon* jel- helyezett tudoijiu,ayu3Si±»85»rfe, dezés* rendeltetésszerűen rpíP ködik, a beérkező adatokat koordinációs számítóközpont dolgozza fel. (MTI) Kozmosz 369 A Szovjetunióban csü-. törtökön Föld körüli pálya-, ra bocsátottá^ a Kozmosz 369. jelzésű mesterséges ' holdat. A szputnyik' fedélzetén elhelyezett tudományos berendezések a korábban .. bejelentett . program szerint folytatják a kozmikus térség kutatását. A. szputnyik pályaadatai a következők: kezdeti keringési , idő: 92,3 perc, a Földtől való maximális távolság 534 kilométer, a Földtől való .minimális távolság 278 kilométer, pályasíkjának az egyenlítő- síkjával bezárt, hajlásszöge: 71 fok. A szputnyik fedélzetén elhelyezett berendezések normálisan működnek. DR. SZABÓ LÁSZLÓ | fogszakorvos október 5-től megkezdte magánrendelését, Eger. Széchenyi utca 10. alatt. Rendelési idő: Hétfőn. | szerdán. * pénteken 16—19 óráig. Kedden, csütörtökön 8—10 óráig. Megérkezett AZ ÁLLAMI TÜZÉP-TELEPEKRE " az *‘mp0r? üvegcserép. Űrhajé — a Harsra? j