Népújság, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-09 / 237. szám

Egerben a szupernóvák felfedezője Az óriás csillagok titkai Y.iliW'jiüleg a csillagászati h* legnagyobb érdeklődést kivüllo előadás« lesz Lovas Mi'-’.ásnak, a piszkés tetői csillagvizsgáló munkatársá­nak mat előadása, Egerben. A csillagász. aki már a he­tedik szupernóvát fedezte fel, szenzációt jelentő legutóbbi felfedezéséről tájékoztatja az érdeklődőket. ★ Nem érdektelen, ha elő­zetesen néhány adatot meg­tudunk ezekről az érdekes csillagokról. A nova magya­rul új csillagot jelent, a szu­pernóva az új csillagok kö­zül az óriásokat. Feltűnt ez már a régieknek is. Időszá­mításunk 1054. évében hirte­len fellobbant egy szuper­nóva ' az égbolton. Olyan nagy volt ennek a fényessé­ge, hogy a ragyogó Nap mellett, tehát nappal is ész­re lehetett venni. Hónapok múlva fokozatosan • halvá­nyodott és szabad szemmel nem láthatták többé. De hova lett? E rendkívüli látványt feljegyezték »a kínai csillagá­szok. Tőlük tudjuk. De meg­emlékeznek róla a japán és aéab kollégák is. Meg is je­lölték a fellángolás pontos helyét a Bika-csillagképben. Hol kereshető ez? Minden szabadban járó ember felis­meri a téli égbolton látható csillagképet: a Kaszás csilla­got, mely az „Orion övének” felei meg. Fölötte egy vörö­sen ragyogó csillagot talál­hatunk, az a Bika-csillagkép legragyogóbb csillaga, a neve Aldebaran. Itt kellett kutatni az eltűnt csillag után. A tö­kéletesebb távcsövek össze­állítása óta keresték a nyo-. mát. A kutatás szerencsével járt, mert a megadott irány­ban egy kiterjedőben levő, a soklábú rák alakjára em­lékeztető gáztömeget pillan­tottak meg. „Rák-köd” nevet adták neki. Az újkorban már más fel­fedezésekről is tudunk. Ty­cho Brahe, Rudolf császár prágai udvari csillagásza 1872-ben ismét felfedezett egy szupernóvát a Cossiopeia csillagképben. E csillagcso­portosulást még könnyebb megtalálnunk. A Göncöl- szekérrel szemben felismer­hető megnyúlt W alakjáról, Tycho prágai, tudós utódja, Kepler, 1604-ben talált újabb szupernóvát az Ophiuchus csillagképben. Ezek a felfe- , dezéselt valamennyien a mi csillagvárosunkban, a Tejút­rendszerben feltűnt szuper­nóvákra vonatkoztak. A nagyobb felbontóképes­ségű távcsövek segítségével a külső csillagvárosokban is kutatni kezdtek. 1885-ben az Androméda nevű extra-ga­laktikában jelent meg egy nova. Ennek távolsága 2,2 millió fényév. (Fényév az á távolság, amennyi utat a fény egy év alatt megtesz.) Később kutatni kezdték: mi kényszeríti' a szupernóvákat a fellobbanásra. A múlt szá­zadban már Ismert < színkép- elemzés sok kérdésre felele­tet adott, Baade és Min- kovszky csillagászok színkép- elemző eszközökkel s fény­szűrőkkel tanulmányozták a Rák-ködöt. Lényeges megfi­gyelésre és következtetésre bukkantak. A gázgömb izzó állapotban van és nagy se­bességgel terjeszkedik. Nincs benne hidrogén, ami nagy bőséggel található más csil­lagokban. Egyik' feltevés az lehet, hogy a hidrogén hiá­nya okozza a fellobbanást, Vagyis, ha a csillag belső terében — ahol eddig a hid­rogén héliummá alakult — hirtelen hidrogénhiány lép fel, a hőt termelő, atomát­alakulás hirtelen megszakad. Vagy új energiaforrás lép előtérbe, vagy megszűnik a sugárzás áramlása. A csillag külső tömege bezúdul a kö­zéppontba, közben óriási energia szabadul fel, mely felrobbantja a csillagot. Más feltevések' ezt úgy fe­jezik .ki, hogy a szupernó­váknál az anyagnak egyéb átalakulása játszik közre, az elemi alkatrészek más szer- , kezetet vesznek fel. Olvas­ható még egy érdekes elmé­let Ügy vélik mások, hogy a felrobbanás a „kalífornium 254. sz. elem" maghasadásá­val van kapcsolatban. Ez konkrét válasznak látszik. Már régebbi feltevés is , utal arra, hogy a szupernóvák több milliárd fokra felhevülő ^ragjában közepes- és nehéz­elemek képződnek (platina, urán). Az sincs kizárva, hogy a szupernóva teljesen szét­robban. A gázburok évezre.- dek múlva Is látható. Ilyen maradvány a Rák-köd is, Ennek távolsága 3260 fény­év. Hozzáadva a feltűnés évét, 1034 évet, 4314 évet ka­punk, ennyi évvel ezelőtt tör­tént a feliobbanás ténye. A szupernóvákat szuper­óriás, nagy tömegű, fehéren izzó csillagoknak tartják. A mi Napunk nem ebbe a tí­pusba tartozik. A hozzá ha­sonló sárgatörpe csillagokat ez a veszély nem fenyegeti. Dr, Zétényi Endre Hollywood, California. Eyy készülő film két szereplője a filmforgatás szünetében. A filmben félelmet keltő tigris ■— a kép tanúsága szerint — nem is olyan veszedelmes. > . (MTI Külföldi Képszolgálat) Sólyom—Szabó: SmjUU/.OD'KOK 19. Tokió kérése és a német propagandaminiszter elhatá­rozása egybeesett Amikor Goebbels előadta probléma-" ját barátjának, a tábornok fiának, s ez elmondta apjá­nak, Haushoffer közölte, hogy nemcsak Ruthot, hanem az egész családot tudná hasz­nálni. És semmi sem jöhe­tett volna jobban a kis gnóm- nak, mint hogy egy ilyen ak­cióval az útjában álló lányt a szó szoros értelmében a vüág másik oldalára küldje, így történt, hogy a Kühn csa­lád megérkezett a Csendes­óceánhoz — Leopold kivéte­lével, aki továbbra Is Goeb­bels magántitkára maradt, s aki később valamilyen fe­gyelmi vétség miatt a szov­jet frontra vezényeltek, ahol el is esett... A Kühn család azzal az ürüggyel költözött a Hawaii­szigetekre, hogy dr. Kühn ér­deklődik a japán nyelv és a szigetcsoport története iránt. Semmivel sem keltettek gya­nút' azok között, akiknek fel­tétlenül gyanút kellett volna fogniuk, hogy egy német csa­lád ennyire távol telepedik le a hazájától. Még azzal sem hívták lel magukra a figyel­met, hogy Ruth és apja rend­80. október 9.» péntek kívül gyakran utazgattak a környező szigetekre. Rühnné, a doktor felesége, telt kar­csú, német asszony, nagyon tisztelte férjét, és volt egy rendkívül sajátos tulajdonsá­ga: az agya amolyan irattár­féle volt: nemcsak felfogta, osztályozta és értékelte a lá­tott, hallott dolgokat, Iranern a legapróbb mozzanatokat is el tudta raktározni, Látszólag teljesen a családjának élt, s ezzel a magatartásával meg­tévesztette azokat, akik bizo­nyára nagyobb figyelmet for­dítanak rá, ha tudják, mi a valódi szerepe. Pedig Kühn- né többször is ellátogatott Japánba, mint futár, és ilyen­kor a Hawaii-szigetek ten­gerészeti és katonai védelmi berendezéseinek titkait vit­te magával. Ruth még szebb lett, mint valaha, s feltűnően vonzó egyénisége meghívást szer­zett számára minden társa­dalmi eseményre. Az ilyen . alkalmak persze gyakran összehozták amerikai tenge­résztisztekkel. akiket az ott­hontól való távoliét túlságo­san fogékonnyá tett a női társaság iránt. Ezek a kap­csolatok Ruth Kühn számá­ra nagyon hasznos informá­ciókat jelentettek... Kühnék igen jól el voltak látva pénzzel is. Jólétük for­rása állítólag egy rotterdami bank volt, és ebből többen arra következtetlek,. hogy, a Készül a hímzésterv egy új asztalterítőhöz. (Foto: Kiss Béla) A papírlapok költői rendben hevernek az asztalán, raj­tuk virágminták, díszítések — készülő és kész tervek. Körülötte festékes dobozok,, ecsetek, filctollak tarka soka­sága. Itt dolgozik Margó, azaz Pataki Miklósné, a Hevesi Háziipari Termelő- szövetkezet tervezője. — Budapesten végeztem a képzőművészeti gimná­ziumban. A szakgyakorlato- kon, virágtanulmányok gyűj­tése közben, a különböző gyűjtöutakon szerettem meg a népművészet csodálatos ötlet- és formagazdaságit, így kerültem iáié a szövet­kezethez egy éve. Itt a pa- - lóevidék népművészeti ha­gyományainak motívumait variálva készítjük minden munkánkat. — Mit tervez legszíveseb­ben? \ — A híntzett térítők a leg­kedvesebb darabjaim. Igazi díszei ezek a lakásnak, a vi­rágmotívumok, népi minták nagyon kedveltek mindenütt. Emellett készítek szőttese­ket, szőnyegeket, sőt, foglal­kozom bútorfestéssel, is. A szövetkezet irodahelyisé­gei — köztük a tervezők szo­bája; is — méltán reprezen­tálják a népi hagyományo­kat, amelyek számukra az ' ötleteket adják.-- Gyakran járnak gyűjtő korútokra is? — Tervszerűen végezzük a gyűjtéseket, egy-egy tárgy­ról minden lehetséges tudni­valót megkérdezünk. Itt ná­lunk aztán dossziékba ke­rülnek az anyagok és ezek adnak ihletet a munkához. Természetesen mindig mo­dern, a legújabb ízlésnek .megfelelő változatokat készí­tünk: A gyűjteményünk már valóságos néprajzi múzeum. Van egy munkatársam Rücs­kén, Bárdos Sándorné, « népművészet mestere. ízlés­ben is megegyezünk, közö­sen szoktunk gyűjteni és a lerajzolt ötleteket közös el­képzelés alapján készíti el. Nagyon sokat tanulok tőle, mindig' a munkára, valami újra, szebbre ösztönöz. — Melyek voltak a leg­utóbbi munkái? — A hímzett térítők mel­lett divatos ruhákat, blúzo­kat terveztem, most pedig egy népművészeti mintás konyhagarnitúrán dolgozom, Ez asitalterítöből, konyharu­hákból, falíszőnyegekből áll. Néhány tervét a legutóbbi zsűrizésnél külön díjazták, bútorfestéséért alkotói dijat kapott. — hekeli — Mik a holnap tervein dolgoznak A megyei takács mezőgaz­dasági és élelmezésügyi osz­tályának közgazdasági cso­portja az új gazdaságirányí­tási rendszer '„szülöttje". A csoport tevékenységéről, to­vábbi perspektivikus - felada­tairól Énekes István csoport- vezetővel beszélgettünk. * — Az. osztályon működő közgazdasági csoport a ko­rábbi terv- és pénzügyi cso­portból alakult — mondotta Énekes István. — A gazda­sági reform bevezetése, a megnövekedett közgazdasági doktornak valami igen ügyes befektetése lehet Hollandiá­ban. Utóbb derült ki, hogy 1935- től 1941-ig, a Kühn család több mint háromszázezer dollárt vett fel a japánoktól, de .nem ez volt az egyetlen jövedelmi forrásuk. Kühnék nemcsak a japá­nok szolgálatában álltak, ha­nem minden adatot, amit to­vábbítottak távol-keleti meg­bízóiknak, egyben eljuttattak Ribbentrop külügyminiszté­riumához is. A japánok per­sze nem tudtak Kühnéknek a nácikkal fenntartott kapcso­latáról. 1937-ben Ruth Kühn két kozmetikai szalont is nyitott, egyet Honoluluban, a mási­kat Pearl Harbourban, e két fontos hadászati helyen. A kozmetikai szalonok sikere várakozáson felüli volt. Az amerikai tengerészfeleségek órákon át fecsegtek, s ilyen­kor Ruth vagy néhány meg- . bízható alkalmazottja úgy szívta magába a híreket, mint szivacs a vizet. Ruthnak az volt a fő fel­adata, hogy rendszeresen fi­gyelje az Egyesült Államok csendes-óceáni tengeri erőit, a hajók földrajzi helyzetét, indulásuk és érkezésük pon­tos időpontját bármely he- Kühnék, hogy Pearl Har­bour fölött a hegyek olda­lyen, de különös tekintettel --Peart Hwbüurt*. És lassan nemcsak a papa, a mama és Ruth tevékeny­kedett, mint kém, hanem a tizedik évébe lépő Hans is. A kisfiút ugyanis apja arra ösztönözte, hogy fejlessze ter­mészetes kíváncsiságát és ér­deklődését a hajók, különö­sen az amerikai hadihajók iránt. Nem sok idő múlt el, ■s a barátságos amerikai ten­gerészek meghívták a kisfiút hajóik fedélzetére és meg­mutatták neki felszerelésük minden titkát. Ki is gondolt volna arra, hogy'a minden iránt érdeklődő, mindenről kérdezősködő kis Hans kitű­nő megfigyelő, s még kitű- nőbb az ' emlékezőtehetsége.. Szinte naponta feljárt a ha­jókra, ilyenkor folyton ér­deklődött, nézelődött, majd hazament és pontosan beszá­molt mindenről, amit látott, hallott. 1940-ben határozták el Iában vesznek egy kjs há­zacskát, majd kidolgoznak egy egyszerű rejtjel- és fény­jelrendszert, s ezzel továbbít­ják információikat egy japán ügynöknek. így nem kellett személyes érintkezést tarta­niuk, ami mindenképpen fel­tűnő lett volna... Múltak a hónapok, s a japán hírszer­ző parancsnokságra Kühnék- től is omlettek az adatok, csakúgy, mint sok más csa­tornából. 'Az események gyorsan pe­regtek .... Miközben az ame­rikai külügyminisztériumban folytak a japán—amerikai tárgyalások, amelyek a Tá­vol-Kelet ; „újrafelosztását" célozták, s ebben az ameri­kaiak a japánoknak nem kis szerepet ígértek; miközben Washingtonból arra ösztökél ték őket, hogy a Szovjetunió felé „kacsingassanak"’ táma­dó szándékkal — Tokióban keresztülhúzták az amerikai számításokat. ___,___.__ folytatjuk) f eladatok tették szükségessé a csoport átszervezését. — Milyen főbb feladato­kat végeznek? , —„ A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Közgazdasági Főosztálya az egész országra kiterjedő, szé­les körű, átfogó vizsgálatokat folytát a rpezőgazdasági ter­melői ágazatokban. Ebbe a munkába a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztálya, s „ezen belül a közgazdasági csoport, is be­kapcsolódik. Fő feladatunk, a népgazdasági terveket figye­lembe véve, a megye közös gazdaságainak az éves, kö­zéptávú és távlati gazdálko­dási terveit kidolgozni és a különböző gazdasági egysé­gek munkáját irányítani, koordinálni., Vizsgáljuk és statisztikai módszerekkel mérjük, hogy az új közgaz- "dasági szabályozók — ár, adó, hitel, állami támogatás, beru­házások — hogyan hatnak az üzemek életére, a termelés­re, a gazdálkodásra. Ennek alapján javaslatot teszünk, az igényeknek és az adottságok­nak megfelelő tervek készíté­sére. —' Az új gazdaságirányí­tási rendszer miként se­gítette - a mezőgazdasági üzemek fejlődését a me­gyében? 1 — A megváltozott közgaz­dasági viszonyok között a csoport munkatársainak az elmúlt két évben végzett üze­mi vizsgálatai alapján több javaslatot terjesztettünk a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium felé a köz­gazdasági szabályozók módo­sítására. A közös gazdaságok sertés- és szarvasmarha-állo­mányának és hústermelésé­nek időszakos csökkenését például üzemi felméréseink tanulsága szerint_ a felvásár­lási árak kedvezőtlen hatása okozta. Megállapításunkat több megyei tanács mezőgaz­dasági és élelmezésügyi osz­tályával, valamint a társ­szervekkel — az Állatte­nyésztési Felügyelőséggel, a termelőszövetkezetek területi szövetségével, valamint a já­rási- tanácsokkal — is érté­keltük. és összehasonlítottuk az általuk végzett hasonló vizsgálatok eredményeivel. Ennek alapján tettünk közös javaslatot a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Miniszté­rium és az Országos Tervhi­vatal felé, a felvásárlási árak módosítására/ Elemző vizsgá­latokat . végzünk a megge zöldség-, gyümölcs- és szőlő- termesztéséről, a zöldségte­rület csökkenésének okairól, a minőségi csemegeszőlő- és bortermelés fokozásáról. Ezek eredményeit tanulmányter­vekbe foglaljuk. Heves me­gye északi részén — az egri járásban — a kedvezőtlen termőhelyi adottságú terme­lőszövetkezetek gazdálkodá­sáról ugyancsak széles körű vizsgálatokat folyiatünk. Az eddig összegyűjtött adatok és tapasztalatok alapján javas­latot teszünk a hegyvidéki szövetkezetek állami támoga­tásának kibővítésére, az üze­mek termelési feltételeinek további javítására, a jövedel­met biztosító beruházások megvalósítására. — Miként teljesítették megyénk mezőgazdasági üzemei a III. ötéves tér« vet? — Eddigi felméréseink alapján — az idei ár- és bel­vízkárok ellenére — az el­múlt öt évre visszatekintve, megyénk közös gazdaságai­ban a tervezett 15 százalékos termelési értéknövekedést túlszárnyalva a duplája mintegy 30 százalékos — ter­melésemelkedés tapasztalha­tó. Ez elsősorban a módsze-. rek tökéletesedésének köszön­hető, valamint annak, hogy újabb, jobb,' korszerűbb ter­mékeket állítottak elő az üzemek. Természetesén a III. ötéves terv eredményeinek teljes értékelése még hátra vari. — A közgazdasági cso­port az elkövetkező IV. ötéves tervben milyen fel­adatokat tűzött maga elé? — A IV. ötéves terv célki­tűzéseinek megfelelően, a ko­rábban elkezdett fejlesztési tervek kidolgozását tovább folytatjuk. Többek között a nagyüzemi szarvasmarha-te­nyésztés fejlesztésére az új, szakosított telepek létesítésé­hez komplex terveket készí­tünk. Ugyanakkor a terme­lés gazdaságossága, a terme­lékenységfokozása érdekében további terveket dolgozunk ki a gépesítésre is. Elsősor­ban a kenyérgabona, a ta­karmány és egyéb termények biztonságos termeléséhez. Az egyes növények komplex gé­pesítése ugyanis lehetővé tenné a termelés specializá- Tását, s ezzel lehetőség nyíl­na a Több termék előállításá­ra, a lakosság élclraiszengé- nycinek jobb kielégítésére. Men túsz Káról/ é

Next

/
Thumbnails
Contents