Népújság, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-07 / 235. szám

« 1970. október 7., szerda ' Map kel: 5.51. nyugszik: 17.12 orakor \ Hold kél: 13.27, nyugszik: 21.03 orakor Szeretettet köszöntjük névnapjukon AMÁLIA nevű kedves olvasóinkat! Az Amália ógermán cny, tevékeny.; buzgó”* eredetű és jelentése: Nyolcvanöt evvel ezelőtt szüléiéit Niels Bohr No- oel-díjas dán fizikus, a Magyar Tudományos Akadé­mia külső tagja, a modern atomelmélet egyik ;neg- alapítója. Úttörőként alkalmazta az atomehnéietben Planek-kvantumiiipotézisét (1913). kíméletének lényege, hogy az elektronok csak meghatározott körpályákon keringenek ars atommag körül; minden pálya az elektron egy-egy meghatározott energia-állapotának felel meg. Bohr 1920-ban elméleti magyarázatát adja az elemek periódusos rendszerének, s ez — többr e között — a hafnium nemi kémiai elem felfedezésére vezet. 'Tudományos eredményért 1922-tfen Nóocí-di'jjc.! jutalmazzák^ J i Időjárás: Várható időjárás ma estist Jdtínkéni: kissé n»*' \ elcvíí felhőzet, valószínűleg eső nélkül. Éjszaka gyen­ge, napközben megélénkülő déli, délnyugati szél. Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 16—20 fok kö­zött. (MTI) ÍREK7AES£M£NY£ i/r rt Itta« vezetés ellen Háromnapos akció megyénk országútiam Tízezer járművezetőt ellenőriztek — Bevontak 43 jogosítványt Külföldiek nem ittak Szeles körben ismertették — a hírközlő szerveket is be­vonva — a' gépjárművezetői engedélyek kiadásáról, illet­ve visszavonásáról a közel­múltban megjelent belügymi­niszteri rendeletet, amely a közvélemény sürgetésére le­hetővé teszi, hogy fokozzák a szigort a KRESZ előírásait súlyosan megsértő járműve­zetőkkel szemben. Heves me­gyében egy hónapos türelmi idő után Pest, Nógrád és Borsod megyékkel összehan­golva háromnapos akció so­rán igyekeztek meggyőződni arról, milyen hatást váltóit ki a járművezetők körében a rendelet? Sajátos viszonyain­kat figyelembe véve az ak­ció —, amelyben a közleke­désrendészet tagjain kívül, minden rendőr és több száz .segédrendőr vett részt — az egyik legsúlyosabb közleke­dési „bűntett”, az ittas veze-1 Lés ellen irányult. Az ellenőrzés mellett olyan célja is volt az akciónak, hogy a szüreti időszakban visszatartsa a járművezetőket MEGÉRKEZETT Budapest­re a 61 tagú kubai nemzete folklóregyüttes. Három al­kalommal. lépnek fel hazánk- oan, október 8-án és 9-én Budapesten a Fővárosi Ope rettszmházbeuv 11-én Győ­rött ,\'<iiidégs terepeinek. ★ ..HIBRID AUTÓT” szándé­kozik’ .előállítani a. Toyo Konguo Company japán uutógyár. Az elektromos mo­torral és benzinmotorral fel­szerelt autót az évtized vé­ne felé óhajtja a gyár a gya­korlatban felhasználhatóvá tenni, amikor igen szigorú előírások lépnek életbe a ki­pufogógázokra vonatkozóan. Az újfajta- autókat várost h xsználatra gyártják. ★ EDDIG ISMERETLEN ki­rálysírt tártak tel a székes- fehérvári I. István Múzeum régészei, akik megkezdték a roinkertben lévő királyi ba­zilika további feltárását. A cél. hogy a város fennállá­sának 1000 éves évfordulójá­ra újabb eddig ismeretlen adatokkal egészítsék ki az 1936-ban végzett feli árasok eredményeit. ★ BOTRÁNY TÖRT KI a Holling Stones beategyüttes frankfurti koncertjén. Az aj­tón kívül rekedt beatrajon- gók meg akarták ostromolni u termel, és összecsapásra . került sor a rendőrök és az i tjú zenerajongók' között. ★ VÉGET ÉRT az idei nyílt­vízi tudományos program a Balatonon. A vizsgálatokat tavaszig a laboratóriumokban folytatják. Érdekes vizsgála­tokat folytatnak az iszap mozgásának és vándorlásá­nak megállapítására is. PIACI Szövetkezetek Heves megyei Eiítékesitési Központjának tájé­koztatása szerint, megyénkben ;na a piaci ára!: a Következő­képpen alakulnak: Vöröshagyma 3—4,49 forint, Jokhagyma 14—24 forint, sárga- 1 répa 2—2,40 forint, petrezselyem­gyökér 4,60—5,60 forint, cékla 2.20—2,60 forint,, zellergumó 4,90 —5^90 forint, vöröskápqszta 2,80 —3;50 forint, fejes káposzta 1,70 --2,20 forint, kelkáposzta 3—3,50 forint, karfiol 6,80—8 forint, főző­tök 1—1,26 forint, iborka 2,90— 9,50 fbrint. paradicsom 2,50—3 ferint, zöldpaprika 5—8 forint, burgonya 2,20—3,50 forint, szőlő csemege 5,80—7,50 forint, birs 1,90—2,80 forint, besztercei szil­va 2,40 forint, dió héjas 13—21 forint, mandula héjas 18—22 fo­rint, körte nemes 3,90—4,50 fo­rint. mák 52 forint, tojás da­rabja 1.3U—1,70 forint, száraz báb 15—24 forint, savanyított ká­poszta 5 forint, karaiáb kék 2,10 —2,60 forint. Mire költik a pénzt Tisxanánán ? Nyolc éve alakult meg Ti­özainánán q Takarékszövet- ■kezet. Az eltelt évek alatt sókat fejlődött a község és vele együtt a takarékszövet­kezet is, amelynek jelenleg • 1020 tagja van és a betétek­ben elhelyezett összeg meg­haladja a hétmillió forin­tot. A betétgyűjtés mellett legtöbbet a kölcsönfolyósí­tással íoglalikoznalk: egy .hó­nap alatt átlagban 270 ezer forint kölcsönt adnak az igénylőknek. Az elmúlt hónapban 46 igénylő kérelmét bírálták el, adtak kisebb-nagyobb ősz-. szegi? kölcsönt részükre. A falu életének változá­sait tükrözi az is, hogy mi­re leérik a kölcsönt a taka- rékszövetkeaettől. Kiderült, hogy Tisaanénán ma a leg­több kölcsönt bútorvásár­lásra, televízió, hűtőszek­rény megvételéhez íoiyéeí- taaiak. Bőven akad azonban olyan, is, aki .a régi házat alakítja át, bővíti, fürdő­szobát létesít benne, s érért jséf pénzbeni segítséget­Francia egyetemisták Egerben Ma érkezik Egerbe a francia egyetemistáknak az a 21 tagú_ csoportja, amely az Expressz Ifjúsági Utazási Iroda vendégeiként tartóz­kodik hazánkban. Eddig Esz­tergom, Komárom, Veszp­rém, Dunaújváros, Kecske­mét, Debrecen, Sárospatak és a Balaton nevezetességeivel ismerkedtek, ahol — csakúgy mint ma Egerben — a ma­gyar mezőgazdaság termelé­si, szervezési kérdései iránt érdeklődnek elsősorban. Eg­ri látogatásuk alkalmával a Ho Si Minh Tanárképző Fő­iskola mezőgazdasági tan­székének munkájával, okta­tóival és hallgatóival ismer­kednek, ahol délután négy' órakor baráti beszélgetésen vesznek részt. Az utóbbi években fellen- cKilt a mezőgazdasági. hitelt igénylők száma is. Sokan vásárolnak tehenet, tenyész- kocát is a háztáji gazdasá­gokban. Ebből adódik azu­tán. a másik igény, hogy az istállókat és az ólaikat és a gazdasági épületeiket is rendbe kell hozni, amelyhez szintén., pénzt ad a lofeflrék­szövetkezet. • Á község lufeoesáfeu igen ■ megkedvelte a hitellevélre történő vásárlásokat is. A helyi '. fogyasztási szövetke­zettel közösen ez, évben már sóik - vásárló igényét elégítet­ték ki hitellevéllel, amelyre háztartási gépeket, felszere­lésekét vásároltak. A napokban adták ki két- xnilXiomodik forint kölcsönt az egyik igénylőnek gépfko- csigarázs építésére. A köz­ség lakosai mégis takarékos életet élnek. Csak a taka- réfkszövetkeaetben 600 lakos­nak van. betétje. E mellett a 'postahivatalban is őriznek takarékbetéteket, ÜZ. L. a szeszes ital fogyasztásától. A Heves megye területén végrehajtott akció méreteire jellemző, hogy több mint tíz­ezer járművezetőt állítottak meg és ellenőriztek, nem fo­gy asztott-e szeszes italt? Kö­zülük mintegy háromezer motorkerékpáros volt. Az eredmény: a vártnál kedve- . zőbb. A háromnapos ellenőr­zés során, felhasznált 1200 al­koholos szonda közül ugyanis mindössze 69 színeződött. Ti­zenöt esetben —, amikor sú­lyosabb alkoholos elváltozást tapasztaltak — elrendelték a véralkohol-vizsgálatot is. Fi­gyelemre méltó, hogy a tíz járművezető motorke­rékpárt vezetett... Az alko­holfogyasztás mértékétől füg­gően a járművezetők egy ré­sze ellen szabálysértési, míg tíz ellen büntető eljárás kez­dődött, tőlük a helyszínen bevontak a vezetői engedélyt. Enyhébb esetben majd ellenőrző lap, illetve a jogo­sítvány bevonására is sor ke­rül és - természetesen vár­ható a a# yos pénzbünte­tés is. A szeszes italt fo­gyasztó kerékpárosok és lo- vaskocsi-hajtók a helyszínen fizettek bírságot, az erősen ittasak ellen szabálysértési el­járás kezdődött. Az ellenőrzések során nem tettek kivételt u külföldi ál­lampolgárokkal szemben sem. Közel másfél százan üt­köztek közülük ellenőrzések­be, de egyikük sem fogyasz­tott még kis mértékben sem szeszes italt! Az ellenőrzőakció fő célja a szeszesital-fogyasztás visz- szaszorítása, de belekerültek a „hálóba” olyanok is, akik másfajta vétséget követtek el. Közel hétszáz járművezető a helyszínen huszonötezer forintot fizetett ezek miatt. Szabálysértést 170 esetben kezdeményeztek és bevontak 38 olyan gépjárművezetői en­gedély^, . amelyben lejárt az orvosi igazolás érvényességi ideje. (Tájékoztatásul: a me­gyei közlekedésrendészeti osztály vezetője közölte la­punk munkatársával, hogy.az ilyen jogosítványokat orvosi alkalmassági igazolás ellené­ben visszaadják). A közlekedésrendészet ve­zetői ezt az ellenőrzést fi­gyelmeztetésnek szánták és nem zárják ki annak a lehe­tőségét, hogy a közeljövőben hasonló ellenőrzésre nem ke­rül sor. A rendelet ugyanis nemcsak a szeszes ital fo­gyasztói ellen követeli meg a nagyobb szigort, hanem, akik gyorshajtás, az elsőbbségi jog, 'az előzési szabályok és a jobb oldali hajtás szabá­lyainak súlyos megsértésével „hívják fel magukra a fi­gyelmet”. e.) W­Napirenden a Népújság TORNADO PUSZTÍTOTT hétfőn az Egyesült Államok Oklahoma államának közép­ső területén. Kilenc ember életét vesztette, 35-ei> meg­sebesültek, 12 embert élűim­nek nyilvánítottak. V ’. ★ 1\1U ANYAG SEl«'ESAi:­VELŐ épületet gyártanak u fűzfői ■ nitrokémiai ipartele­peken, az Agárdi Alkaré Gazdaság szakembereinek el­képzelése alapján. A felr-U építőköveit két és fél aég: - zetméter nagyságú panelek képezik, amelyek öt és- nyolc centiméteres vastagságban műanyag habból és az arra ráragasztott ■ úvegváz&ú erő­sített poliészter lemezből ké­szülnék. A panelek könnyen összeszerelhetek, rendkívül \ higiénikusak és megfelelő meleget biztosítanak. NEM MINDENNAPI - kér­dés szerepel a telefonállomás felszereléséért . folyamodó johannesburgiak kérdőívein Az egyik kérdés: a’ folyamo­dó neve, címé, a másik kér­dés a folyamodó téteföhszá - ma. ★ A SHARON TATE-gyílkos- ság vádlottainak, közöttük Charles Mansonnak a^perét pénteken, távollét-ükben tár gyalták. ★ 350 MÉTER magas száz­emeletes házak építéséi ter­vezik a tokiói lakáshiány eny­hítésére. ★ NYOLCMILLIÓ nyugatné­met márka összegű kölcsönt nyújt a Német Szövetségi , Köztársaság a Szenegáli Köz­társaságnak a dakari vízellá­tó-berendezés építésének fi­nanszírozásához. A lapterjesztésről, valamint . MERKUR ,ái a pártmunka időszerű feladatairól • . tjük tanácskoztak Eger párttitkárai A megyei páirtszékházban tanácskoztak kedden déle­lőtt az egri pártalapszerve- . zetefc titkárai, valamint a tömegsaervezeteik városi vezetői. A tanácskozás rész­vevőit Pelyhe Szilárd, az egri városi pártbizottság el­ső titkára üdvözölte, külön köszönt ve az elmúlt hetek- l>en és napokban megválasz­tott alapiszervi titkárokat. Ezután dr. hendvai Vil­mos, a városi párt-vb tagja, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke tartott tájékoztatót a Népújság ter­jesztésével kapcsolatos fel­adataikról. Az előadó mél­tatta a. púrtsujtó jelentősé­gét. beszélt a megyei lap célkitűzéseiről, a pártmun- ikálban, az agitációban betöl­tött szerepéről, majd ismer­tette a megyei párt-vb hatá­rozatát, amejy a X. párt- kongresszus tiszteletére cé­lul tűzi ki a Népújság elő­fizetőinek növelését. A tanácskozás második napirendi pontjaként Tre- zsenyik Sándor, a városi pártbizottság titkára, a pártmunka időszerű kérdé­seiről tartott, tájékoztatót. Gépkocsi sorszámok Trabant Limousiu Trabant Combi Wartburg Limousin Wartburg de Lux Wartburg Tourist * Moszkvics Skoda Polski Fiat Tití0 Polski Fiat 1300 Fiat 500 Fiat 850 Fiat Coupe Zastawa Renault R 4, Volkswagen Volga Zaporozsec állása? 28 m 2 se;?. 12 32.9 9 434 226 19 11b* 17 390 3 123 1 201 f. 817 ’ 3 124 332 2-ltít- 324 l 31b 797 ' 690 .. Csillagászati hét Heves megyében Gazdag programot ígér megyeszerte , az őszi csilla­gászati hét: érdekes előadá­sokat hirdetnék a- műsorok, amelyek ezúttal több község get is érintenek. A talán legnagyobb ér­deklődést kiváltó előadás Egerben lesz, október 9-én, „Szupernóvák felfedezése” címmel. Előadó Lovas Mik­lós csillagász, aki a világ- szenzációt jelente, hetedik szupernóva felfedezéséiül augusztus elején adott hírt * sajtó. Ugyancsak Egerben hang­zik el előadás október 8- án „A csillagászat szerepe a világnézet alakulásában1' címmel. „Ott voltam az Apolló 13. Indításán ál” címmel Szüle Dénes tart előadást a szen­zaeiós eseményről Gyöngyö­sön, október 13-ún. Az elő­adás után színes tilmet is vetítenek. Gyöngyösön egyébként a csillagászati hét. alkalmából október 5-q es 13- a között távcsöves be­mutatásokat tartanak: töb­bek között a Holdat. Sa­tumust, illetve kettős csil­lagok képét tekinthetik meg áz érdeklődők. Sírokban, a művelődési házban 13-úu a „Csillagos eg csillagképei” címmel hangzik el távcsöves bemu­tatással egybekötött előadás; ugyanez hallható Hort köz­ségben is, október 14-en. Nagyrédón „Kitörések a Napon és a csillagokon” címmel hangzik el előadás. 14- én. Gépek az erdőgazdaságnak *!£• Só IA „egri” auto­mata kérgezőg^pet készítettek az erdőgazdasagok számára a Heves megyei Mezőgazdasági Gépjávító Vállalat egri törzsgyárában. A kitűnő gép sikerrel szerepelt az Országos Mezőgazdasági Kiállításon és felkeltette a szakemberek Véleményét. Az automata gépből ez a második húsz darabos szállítmány, amelynek most folyik az átvétele. (Foto: Pilisy); wwwww,wwwWWWww w ww w w 9 w w www w www w w 999999949 9999999 9 í a Magyar eecaansta Munkáspárt Hevea megyei Bizottsága és o megyei tanács napilapja. — P5szerkeszl3: PAPP JANOS. — Kiadja a Hevea megye] capeinao vonalat felelős kiadó: TÓTH JÓZSEF. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. S. <Pi.: 23.) Telefon: 12-63.. 12-73., 23-29., 24-4«. Gyöngyös: 10-97. Terieszt) a Magyar Posta. •««•wíÉsa «Bä assy Mesh e« His •fi220&jts* bármely ©ortatüvatalnü és kézbesítőnél, indes: 23 062, Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Btódy Sándor utca «. _ igazgatói Marosán Sói aas, ,

Next

/
Thumbnails
Contents