Népújság, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-07 / 235. szám
Négyen a győzelmi emelvényen Kedvezőtlen. hideg, szeles időben, a Népstadionban került sor az országos, ifjúsági atlétikai bajnokságra. Az egri, gyöngyösi és selypi fiatalok fejlődését bizonyítja, hogy négyen is a győzelmi dobogóra kerültek, s megyei rekordot is megjavítottak. Az egri Gyetvai Péter a súly- lökésben (6 kg) 14.52 méterre javította saját megyei ifjúsági csúcsát és ezüstérmes lett. A selypi Nagy Sándor 53,24 'méteres legjobb egyéni eredményével került harmadik helyre a gereiyhajítás- ban, míg az egri Kerékgyártó a 2000 m akadálvíutás- ban nyert bronzérmet. A gyöngyösi Cservenka Béla 185 centiméteres magasugrásával ugyancsak beállította a megyei ifjúsági rekordot és meglepetésre szintén bronzérmes lett. Besze Ágnest csak három centiméter választotta el a -dobogótól, mert- távolugrásban 514 cm-rel a negyedik helyre került. Németh Magdinak nem jött ki a lépés, mindig távolról ugrott el, s így 509 centiméterrel' csak a hatodik helyet tudta megszerezni. Molnár Zoltán a 310 m-es gátfutásban ismét megjavította a megyei csúcsot, de 47,1-es' ideje nem volt elég a döntőbe jutáshoz. Elismerést érdemel még Fíilöp Imre (Gyöngyösi MGT), aki a távolugrásban 636 cm-rel a hetedik helyen végzett, s a leány távolugrásban ugyancsak hetedik hely jutott az egri Balázs Katalinnak is. Örömmel adunk hirt ifjúsági versenyzőink jó szerepléséről annál is inkább, mivel a soron következő három hétvégén komoly erőpróba előtt áll a megyei férfi és női yálogatott csapát. A«'férfiak október 10—11-én és 17 —13-án az NB I. B harmadik és negyedik fordulójában vesznek részt, azonkívül október 25-én Gyulán a Béke Kupa küzdelmeiben indulnak. Vereség kosárlabdában — hosszabbítás után Miskolci EAFC— Egri Finommechanika 70:65 (31:28) Miskolc, NB Il-es férfimérkőzés, 300 néző. V.: Pásztói, Baumgartner. Az ősszel kitűnően szereplő egriek most sem utaztak esélytelenül a miskolci egyetemi városba, a találkozó azonban szabadtéri pályán került megrendezésre, s ez a Tíz év alatt hány edzőt „fogyaszt” egy NB I-es labdarúgó-csapat? Ismét formába lendültek az arra illetékesek az élvonalbeli labdarúgó-csapatok háza táján: ritkán tapasztalható tempóban, előszeretettel bontják fel a több évre megkötött edzői szerződéseket. A 16 NB I-es csapatból jelenleg hatnál bíznak ma*» edző csodatevő erejében, mint alig kilenc hónappal ezelőtt, az év kezdetén. A hat cseréből csak egy volt kényszerű, Tátrai Sándor tragikus halála miatt, a Diósgyőrnél (az elmúlt évtizedben haláleset; miatt került új edző a Bp. Honvédnél Kispéter Mihály és a Vasasnál Csordás Lajos helyére). íme az idei változások: Ferencváros: Kalocsay Géza dr. — Dalnoki Jenő. Vasas: Albert József — Machos Ferenc. Salgótarján: Marosvári Béla — Moór Ede. Rába ETO: Mészáros József — D “»mbos Ágoston. SZEOL: Sujbits Lajos — Rá- bay László. Diósgyőr: Tátrai Sándor — Tóth József. Az edzői „útkiadásnak” sok isfhcrt és átlátszó indoklása forog a köztudatban. A különböző „diplomatikus” kommünikék SZÖVETKEZETI TAGSÁGUNK RÉSZÉBE kedvezményes áruvásárlást rendezünk A FÜZESABONYI ÁRUHÁZBAN OKTÓBER 5-TÖL 15-IG. ÁFÉSZ, FÜZESABONY 4. számú Autóközlekedési Vállalat felvesz közponlikazán-fűtőket, segédmunkásokat, tmk- lakatosokaí és szerkezeti lakatosokat, valamint gumi,javító szakmunkásokat. Jelentkezés: Eger,’ Lenin út 194. sz. II. emelet, 21. szoba. bálteret azonban mindenki tudja: ha az átlagnál több a vereség, akkor az edzőnek távozni kéll. Klubvezetők és játékosok szerint ugyanis csak a mesterben lehet a hiba, ha nem megy a csapatnak . . . Dr. Lakat Károly, aki többek között 1957-től 1962-ig (rekord!) a Tatabányánál, majd 1967., 1968. és 1969-ben a Ferencvárosnál is bizonyította, hogy nem kedveli az évről évre költözködést, egy alkalommal kijelentette : — Nálunk igazán gyerekjáték az edző dolga. A klubok vezérkara igazán igénytelen, már a sorozatos győzelmekkel is meg van elégedve. Vereség? Ezt a kifejezést a szerződéskötő vezetők nem ismerik. Szemükben vereség nincs — csak' rossz edző. Tény, hogy az NB I-ben egykönnyen felrúgják az edzői megállapodásokat. Már-már csak futball csodállak könyvelhető el, hogy Keszthelyt Mihály 1965. április óta megszakítás nélkül dolgozik a Csepelnél. Egy évtized alatt hihetetlen mennyiségben ette meg az NB I. az edzőket. Néhány ' példa az elmúlt évtizedről : MTK: Szűcs (gyula. Kovács I., Volentik, Lakat dr., Hidegkúti, Kovács F., Palicsko. Salgótarján: Titkos, Bodola, Grosics, Szűcs György, Mészáros, Marosvári, Moór. Diósgyőr: Bukovi, Nagy, Prei- ner, Szabó, Teleki, Szigeti, Tátrai, Tóth. Szeged: Szűcs® György, Orczi- falvi, Faragó, Moór, Rábai, 3á- náthy, Subits. Ferencváros: Mészáros, Vile- zsál, Tátrai, Lakat dr., ' Kalocsay dr., Dalnoki. teremben edző és játszó Finommechanikának komoly hátrányt jelentett. A mérkőzés változatos küzdelmet hozott, mindkét játékrészben fej-fej mellett haladtak a csapatok, végül is a hosz- szabbításban, a szerencsésebb hazaiak szerezték meg a győzelmet. Az egriek pontszerzői: Korepta 20, Káló 14, Zchar 14, Merczel 7, Sipos 4, Galambos 4, Tari 2. Edző: if). Csányi Barna. Az Egri Finommechanika október U-én Gödöllőn játszik újabb bajnoki mérkőzést. Leninvárosi MTK— Egri Finommechanika II. 66:46 (20:26) Eger, NB III-as férfimérkőzés. V.: Tálkán, Tóth. A listavezető Leninváros ellen az Egri Finommechanika tartalékcsapata időnként egyenrangú ellenfélnek bizonyult, de á rutinosabb, magassági fölényben lévő vendégek győzelmét nem tudta megakadályozni. A Leninvárosi MTK már bejutott az NB II-be! Az egriek pontszerzői: Szeleczki 13, Hundt 12, Fazekas 9, Vajk 4, Paizs 3. Kovács 2, Prokop. Edző: Cseh Kálmán. Az Egri Finommechanika II. vasárnap Debrecenben a DASE-val találkozik. J 99 79 69 , ■ * rs&ocsi üzemképes eladó 75 ftOO forintért. Tervező Vállalat, Eger, Dobó tér 6 a, A GAGARIN ERŐMŰ beruházási munkálataihoz keresünk azonnali belépésre VISONTAI KIRENDELTSÉGÜNKRE középnyomású kazánfűtőket, kocsirendezőket, tolatásvezetőket, pályakarbantartó segédmunkásokat. Jelentkezés: ERŐMŰ BERUHÁZÁSI VÁLLALAT KIRENDELTSÉGE. VISONTA, vezetődiszpécsernél. Apróhirdetés A TISZA CIPŐGYÁR . azonnali felvételre férfi és női szakmunkásokat és segéd- \ rpunkásofcat. Jelentkezni lehet: Tisza Cipógyár, Martfű, személyzeti osztály.-HEVES megyei Vegyesipari Vállalat felvesz kőműves- szakmunkásokat és segédmunkásokat. Jelentkezés: Eger, Maki to l út 7. Munkaügy. _________ S ZÖVETKEZE- TÜNK mezőkeresztesi telepére ruhaiparban gyakorlott MEO-st, szalagvezetőt, — füzesabonyi telepünkre gyakorlott MEO-st felveszünk. Jelentkezés írásban, vagy személyesen a Konfekció Szöv. Bp.. XIII.. Le- hel u. 14. sz. a. Ti Életevet betöltött női dolgozókat pamutfonodába átképzésnek ' vagy betanított munkára felveszünk 15—16 éves korig t és 5 műszakos munkarend. Betanulási idő: l hónap. Megfelelő szakmai gyakorlat és szaktanfolyam elvégzése után ' szakmunkásvizsgát lehet tenni. Bővebb felvilágosítást levélben Is adunk. Pamuttextilmüvek Fonógyára. Budaoest. XI.. Bocskai u 9n Munkaügyi osztály______ A SZTALOS szakmunkásokat. férfi és női betanított munkásokat. kazánhó xba salakozó- * kát azonnali belépéssel fel vésziünk. Egri Bútorgyár, Grónay S. u. *3. sz. EGERBEN *2 szoba-összkomfortos, garazsos családi ház beköltözhetően eladó. Eger, Gyóni Géza u. 21/a. EGERCSEHIBEN 1 szoba-konyhás családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Eger, Ar- nyékszala u. 131», délután* MB 1000-es Skoda eladó. Eger, Bor- nemissza u. 5. CN-es 403-as Moszkvics, kifogástalan állapotban eladó. Érdeklődni Üj- Hatvan. Rákóczi * u. 35. [TITO KÜLFÖLDI, mély gyermekkocsi eladó. Eger, Lenin út 27. A HEVES MEGYEI SZESZIPARI VÁLLALAT felvételre keres gyors- és gépírónál, kazánfűtőt cs segédmunkásokat, i Jelentkezés: Eger, Alkotmány n. 8. A matravidéki fémművek azonnali belépéssel felvesz gepmunkásnőket, férfi segédmunkásokat és lakatos szakmunkásokat. Jelentkezés: Matravidéki Fémművek, Sírok, munkaerögazdálkodás. ÉPÍTKEZŐK. ÉPÍTKEZNI SZÁNDÉKOZÓK FIGYELEM! Októberben beérkező olcso bolgár égetett mészre 9 előjegyzéseket vesznek fel a TÜZÉP-telepek. Fogyasztói ár: 87,20 Ft/q. PÉNZT takarít meg, ha októberben vásárolja AZ ÉGETETT MESZET. Siessen elő jegyeztetni! TÜZÉP, EGER Csuk október 24-ig! Több száz forint árengedmény! VÁSÁR engedményes áron Modern formájú rádió, asztalra, fali állványra Lemezjátszós rádió CAMPING Record táskarádió CAMPING de Lux táskarádió CAMPING Super táskarádió SPORT .II. táskarádió ECHO II. zsebrádió Lemezjátszó „GARARD” Kapható: RÄDI0-VILLAMOSSÄGI SZAKÜZLET, Eger, Gyöngyös. Hatvan. Háztartási Műszaki Bolt, Gyöngyös, lakótelep. Kultúrcikkbolt, Petőfibártya. Iparcikkbolt, Recsk és Bélapátfalva, 1830 Ft helyett 1650 Ft. 2950 Ft helyett 2630 Ft. 1850 Ft helyett 1500 Ft. 2010 Ft helyett 1600 Ft. 1600 Ft helyett 1300 Ft. 840 Ft helyett 740 Ft. 580 Ft helyett 500 Ft. 1590 Ft helyett 1300 Ft, EVE -T±M-—r ^«íoin Most igazán érdemes vásárolni!