Népújság, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-30 / 255. szám
Mi a tizenegyedik parancsolat? Válaszol az író, Mesterházi Lajos „Szokásuk volt hajdanában a királyoknak, hogy az aranypénzből ellopják az aranyat. Évről évre új pénzt verettek, bevonták a régit és évről évre hígították nemes anyagát nemtelennel. Rossz királyok rossz szokása volt. Rá is fizettek. Azt hitték, hogy becsapják az embereket. Elfelejtették, hogy az értékét egyre vesztő érnie az ő arcmásukat viseli”. így, ezekkel a szavakkal kezdődik Mesterházi Lajos háromfelvonásos játéka, A tizenegyedik parancsolat. A dráma tSBereplője, az író mondja « bevezető sorokat. De vrM mond a másik író, Mesterházi Lajos? Budai otthonában kerestem fel és kértem feleletet. — Szeretném előrebocsátani, hogy a darabban szereplő író nem én vagyok. De hozzáteszem: lehettem volna én is. Az író saját életéből ismeri fél a másik ember fájdalmát és egy másik sorsában. látja önmaga leeserveit Lehet, hogy épp ezért író. —< Hogyan születeti m a dráma? — Elég körixkTteriyesetj JŐ tíz esztendővel ezelőtt kisregényben írtam meg a történetet. Négylábú fattya volt a címe. A regényt tétkor nem adtam Id, megéreztem a sarok között, hogy színpadra kívánkozik ez a különös félté-; kenységi história. Így megírtam a drámát, s amint aa idő is igazolja, sikere lett. Egy egyszerű, mondhatnám banális esetről van szó, olyanról, amilyenből könnyen vonjuk le a tanulságokat. De vajon m szereplők számára is ilyen egyszerű as eset? Ezt vizsgálom ebben • drámában. A történet, átütl o*0gírsairi% természetesen csak ürügy arra, hogy összefoglaljam mindazt, ami engem 56 után világnézetileg fiogtalkogtatofefr, — Milyen problémák voltak ezek? — Emberi1 vonatkozásban a megnyugvás és a nyugtalan igazságkeresés. Drámámban a példázat segítségével az aktív ember morálját igazolom. Filozófiai értelemben pedig általános tanulságokat hordoz a történet. Tulajdonképpen a dogmatizmus ellen emelek szót, sietek hozzátenni, mindenfajta dogmatizmus ellen. Éppen ezért drámámban a konfliktusok abban élesednek ki, hogy milyen a szereplők viszonya az erkölcsi igazsággal. ítéletük mennyiben emberi, életszerű, vagy dogmatikus, isteni. — A korlátok szimbóluma itt a tízparancsolat, amelyet ha megtartunk, jók vagyunk. A mózesi parancsok persze már jó régen elvesztették értelmüket, de ott van helyettük a megszokás, az előítéletek kényelme. — fis mi legyen a tíz- parancsolat, illetve a megszokás kényelme helyett? — Ezt úgy fogaknazhatnám meg, hogy ne elhamarkodott sémák alapján, hanem mindent konkrétan vizsgálva mondjunk ítéletet. A túl könnyű ítéleteket tekintsük úgy, mint a hamis pénzt. És még egy igazság, amit igyekeztem drámámban megfogalmazni. Ez valahogy így hangzik: nem az a miénk, amit megszereztünk, hanem amiért mindennap megverekszünk. — Tíz évvel ezelőtt született ez a dráma. Vajon megírná-e ugyanezt napjainkban is? — Bár semmi olyat nem találok benne, amit vissza kellene vonnom, elárulom; ma már nem írnám meg. Nem, mert most más problémák foglalkoztatnak. Persze, az is lehet, hogy jobban írnám meg ... Vagy ki tudja ... ? — Tudajdo nképpen mi a tizenegyedik parancsolat? Meg lehetne ezt így fogalmazni: Ne ítélj elhamarkodottan ! — Minden megfogalmazás a dogmatizmus egyik formája lenne. Ezért nem is kell megfogalmazni. Arról van szó inkább, hogy próbáljunk meg egy tilalomfák nélküli erkölcsi világban emberhez méltóan élni, s biztonsággal és tisztességgel viselkedni. Ezt a gondolatot próbáltam érvényre juttatni A tizenegyedik parancsolatban. — Hadd tegyem hozzá, sikerrel. Két kiállításról Az egri közönség nem panaszkodhat. Művészeti események egymást érik. Hangversenyek, bemutatók, külföldi és hazai együttesek szórakoztatják, nyújtanak élményeket a városnak és vendégeinek. Az események sonélkül bajos elképzelni hatást, elevenséget még a festmények esetében is. Mi ezeken a jegyeken túl és felül azt a komoly szemlélődést és látásmódot vettük észre, amely portréiról világít felénk. Van itt egy fej, ameCsütörtökön este az egri színházban nagy sikerrel mutatták be Mesterházi Lajos háromfelvonásos játékát. Márkusa László Bohócfigura. rában két festő is helyet kért októberben. A Képcsarnok kiállítási termében Kaszás István Viktor tárlatát nyitotta meg pénteken Blaskó János festőművész, a pályatárs, és a jó barát meleg szavaival. Találóan állapította meg, hogy Kaszás anyagán a felfokozott életérzés, az érzelmek viharzása és itt-ott az a bizonyos neki- iramodás a színeknek és a formáknak fedezhető fel, ami lyet a művész Csillag Lajosról készített és két bohócfigura. A három portrén kívül több más is található itt: képek, amelyekre az ismerős kisvárosi formák, az ódon házacskák, kapuk, virágok, fák, a tokaji táj megannyi változata, pipacsok és csendéletek vándoroltak fel. Színeik, tűzük fogva tartja a szemet s valahogy úgy tűnnek, az élmény forró pillanatának szellemes és értékes lenyomatai. Egyik igen figyelemre méltó vonása ennek a művészi magatartásnak, hogy egy téma több válA rendőrtiszt kisfia A padlúöszoba ablakából Eddi Mengre a George Farén rendőrtiszt háza melletti üres telket nézegette, aztán tekintete megakadt a zöld zsalu- gáteres fehér házon. Órájára pillantott. Pont öt óra volt. Ajka gúnyos mosolyba torzult. Ezt a szobát, amelyben most tartózkodott, társai még akkor kibérelték, amikor szökését előkészítették. Innen kitűnően szemmel tartotta Farén házát és jő darabon az utat is, amelyen néhány perc múlva megjelenik a rendőrtiszt. A szolgálatból hazatérve bizonyára óvatosan jön majd, mert már értesült aról, hogy ő, Eddi Mengre megszökött. Ismét elmosolyodott, és tovább fürkészte az utcát, Valamivel később táskájából kivett egy hatalmas pisztolyt. Ez a revolver volt egyetlen vagyona, bátyja őrizte meg számára, mert tudta, mit jelent neki a fegyver. A pisztollyal kezében visszament az ablakhoz, célba vette Farén házának ajtaját, majd az egyik ablakot, aztán a ház mögött egy fát és az üres telken levő bokrokat, egy kimustrált regi hűtőszekrényt, amely a bozót között fehérlett, végül pedig egy embert, aki éppen Farén háza előtt haladt, E pillanatban a zöld zsalus fehér házból egy kisfiú futott ki, és Eddie magában röhögve őt is célba vette. A kisfiú végignyargalt az utcán. aztán vissza futott, és letelepedett a járda szélére. Bizonyára Farén kölyke — gondolta Eddi —, s az apját várja. De nemcsak te várod, fiacskám. Kívüled valaki más is várja. Szeretném péntek tudni, mesélt-e apád vala is neked Eddi Mengréről... Ötéves lehetsz. Tehát csak három voltál, amikor Sammy elesett, apád lőtte szitává, s ezért tisztté léptették elő. Egy autó lassított Farén háza előtt. Eddi szorosabbra fogta revolverét. De a kisfiú nem mozdult a járda széléről, s az autó továbbment. Eddi karja lehanyatlott. Behúnyta szemét, és újra átgondolta tervét: Mihelyt lelövöm a zsarut, kirohanok a házból, és bevetem magam a kocsiba, amelyet a túlsó oldalon hagytam. Remélte, hogy a nagy zűrzavarban lesz elég ideje a menekülésre, még mielőtt a csendes városrész lakói felocsúdnak és ráeszmélnek arra, hogy mi történt. Ásított egyet, és az ablakfóliának dőlt. A kisfiú ugrándozott az üres telken, odament a régi frizsiderhez, ráült, és mit sem törődve a világgal, kalimpálni kezdett a lábaival. Eddi újfent célba vette, és így morfondírozott magában: „Miért nem bújsz bele, ebadta kölyke, és húzod magadra az ajtót? A kisfiú leugrott a hűtő- szekrényről, körüljárta, nézegette, kinyitotta ajtaját, és mintha csak megfogadta volna Eddi tanácsát, bemászott a szekrénybe, és lassan magára csukta az ajtót Eddi ijedten pislogott. S mikor a kisfiú eltűnt a hűtőszekrényben, kellemetlen érzés kavarta fel a gyomrát. Feszülten hallgatózott, de semmi zajt nem hallott. Szinte látni vélte a fiút, amint kis kezével kétségbeesve dörömböl az ajtón. Ma aztán peches napja van George Farennek — gondolta Eddi, és nem vette te tekintetét a frizsiderről. \ztán arra gondolt hogy neki voltaképen semmi kifogása sincs a kisfiú ellen, és ta? ián nem is kockáztatna semmit, ha lemenne és kiszabadítaná. De csak a fejét rázta. Farén minden percben jöhet Nem akart a rendőrnek időt hagyni gondolkodásra, sem alkalmat adnia lövésre. Aztán felvetette magában a kérdést vajon meddig bírja ki a kicsi a hűtőszekrényben. Talán csak van azon az ócska vacakon valami rés, amelyen beszűrődik egy kis levegő. Ám ha volna, akkor hallatszana a gyerek kiáltása. Órájára pillantott, öt óra múlt 10 perccel. A kisfiú már 3—4 percre a fémskatulya foglya. Eddi úgy vélte. 10 percig még várhat, addig kibírja. — Az ördögbe, hol marad ez a Farén! — dörmögte hangosan. Szerette volna, ha a rendőrtiszt még a sötétség beállta előtt megérkezne. A szürkület már kezdte elhomályosítani az /eget és hűvös esti szél kerekedett. A kisfiú pedig be volt zárva a szörnyű dobozba, amely kísértetiesen fehérlett a homályban. Lemehetnék — viaskodott magával Eddi —, kiszabadíthatnám, aztán viszajöhetnék. Nem kockáztatnék semmit. A gyerek anyja megkérdezné a gyerektől: „Ki szabadított ki, fiacskám? Miért nem maradt itt az az ember, hogy megköszönhessük neki?” De mi lesz, ha a gyermek azt találja mondani:Menj át hozzá, anyám, A szomszéd házába ment be... Nagy baj származhat belőle. Ne haragudj, fiacskám, nem tudlak megmenteni! Elmúlt további öt perc, Eddi hirtelen remegni kezdett. Taxiin már nem is él a fiú? Nem tudott szabadulni a látványtól, ahogy a fuldokló gyerek hasztalanul kaparja a rozsdás fémet. Mi közöm hozzá — gondolta, aztán dacosan. Hiszen annak az embernek a fia, aki megölte Sammy Mengret! Tekintetét mégsem tudta levenni a hűtőszekrényről. Szíve hevesen dobogott. Mi az, mi történik velem? Átkozottul rosszul érezte magát Miért nem mászik már elő az átkozott kölyök? — mordult fel haragosan. Várt még néhány másodpercig, aztán zsebre vágta pisztolyát, kiment a szobából és olyan robajjal rohant le a lépcsőn, hogy töpörödött, félénk háziasszonya elsápadt, és mellére szorított kézzel kérdezte, mi történt. Ám a férfi nem ért rá válaszolni. Rohant az üres telek felé. — Mengre! — harsant ekkor váratlanul egy hang, George Farén gyűlölt hangjára egy pillanatra meghűlt ereiben a vér. Hirtelen a bozótba ugrott és előrántotta fegyverét. Ebben a pillanatban golyó süvített el a füle mellett. — Farén! — kiáltotta elkeseredetten. Még egy lövés dördült el és a golyó mellette fúródott a földbe. Átkozott kölyke — gondolta Eddi — mindennek te vagy az oka. Azért tetted, hogy apádnak segíts! A telek mellett nagy zöld autót vett észre, amelyet nem látott az ablakból. Farén bizonyára akkor érkezett, amikor ő lement. — Farén! Farén! — ordította hisztérikusan, le nem véve tekintetét a frizsiderről. Eldördült még egy lövés. Eddi azt hitte, ez is elszállt mellette, érezte, hogy a vállát eltalálták. Nem tudta megmarkolni revolverét. Nagyot káromkodott, bosszúsan a fűbe hajította a revólvert. A frizsider felé kúszott és egyre* kiáltozott. — Farén! A kisfiú! A kisfiú! A lövöldözés nem akart megszűnni és Eddi belátta, hogy kiáltozása hiábavaló. Tovább kúszott a fiú vas- tömlöce felé. Amikor a frizsiderhez ért, nagy nehezen felemelkedett és megkapaszkodott a kilincsben. Ahogy az ajtót kinyitotta, érezte, valami meleg folyik széjjel a hátán. Ijedtében kiáltott valamit, aztán elterült a földön, de nem engedte el a kilincset. Amikor eszméletre tért, érezte a fiú simogatását. Ebből tudta, hogy még a telken van. De azt is érezte, hogy mindennek vége. Felrémlett előtte a kisfiú a frizsiderben, szerette volna tudni, mi történt vele. Egy kicsit magához tért. Ügy rémlett, valaki térdel előtte. Behunyta szemét. Az utolsó, amit hallott még, Farén szava? voltak: — Köszönöm, nagyon köszönöm, Mengre! tozatban is megjelenik a néző előtt, s a téma több változata nem ismétlést hoz, hanem új színeket, új hangulatot, a bizonyítékot is arról, hogy a művész körbejárja — ha kell. igen sokszor — a körülötte feltalálható tárgyakat, míg végül is a harmóniára lelve megörökíti azokat. A tokaji utca hat változata és a pipacsok is kiváló példák erre. A szellemes harmóniákat, a színek és a vonalak határozott fegyelmezett ritmusát úgy veszi é. . i a figyelő, hogy azok derŰ3 hatása nem marad el. S hogy Tokaj mit jelent a magyar képzőművészek számára, azt nemcsak Kaszás István Viktor tárlata magyarázza meg, hanem Nagy Ernő kiállítása is, a Megyei Művelődési Központ galériájában. Nagy Ernő neve nem ismeretlen az egri és a megyei művészbarátok körében, hiszen sok gyűjteményes tárlaton vett már részt és műveinek eddig is volt visszhangja. Most először állít ki önállóan és harminc alkotását mutatja be „hazai pályán”. Nagy Ernő élményvilága ismerős, ö is a kisvárosi miliő, a falusi házak szerelmese. Ismerős az a meggyőződése is, hogy a művész egyik hálás feladata megmenteni legalább képeken azokat a kicsiny, fehérre meszelt, de sajátságos stílust hordozó falusi öregházakat, amelyek szerkezetüket, külső jegyeiket a nép képzeletétől kapták. Tokaj nyári világa is teremtő indítást és alkalmat ad a festőnek. A Mólón, a Pihenőben a kikötői képek, a Halászhajók, Vízparton és a tokaji házak sok-sok változatban nyújtanak módot és lehetőséget a művésznek arra, hogy a zöld minden árnyalatát, a barna fojtott és itt-ott fojtó hatását alkalmazhassa.. Űj törekvéseivel is jelentkezik a művész. A Gyümölcsszedők kompozíciós rendjénél és méreteinél fogva is szokatlan az eddigiekhez képest Nagy Ernőnél. Érdekes, hogy itt tér el leginkább megszokott látásmódjától és térszemléletétől. Eddig akkor érezte magát otthonosan egy-egy környezetben a festő, ha az nyitott te- nyérszerűen helyezkedett el előtte, mint valami völgy, vagy nagyobb tányér, ahová belefesthette élményét, a pillanat szín- és formavarázsát. Ezen a freskószerű feldolgozáson figurái már szabadabban mozognak, levegő- sebb atmoszférában élnek, mint akár a festőkről mintázott két guache-képén is. A nézőnek úgy tűnik,'hogy az érlelődésben levő és egyre új utakat kereső művész önmagáról legtöbbet ez alkalommal önarcképével mond el. A portrén a barna szín adja az alaphangot, s ismerve a rokonszenves művészt, azt kell hinnünk, hogy ez a színválasztás csak ürügyül szolgált: a sötétebb tónus nem kötelez teljes nyíltságra, még nem akarja, vagy nem szándékszik teljes nyíltsággal feltárni azt, ami belül mindig alakul. A fej tartása is kimozdul a természetesből, a száj keményebbre fogalmazódik, a szemek félig homályban maradnak, az arccsontok pedig túlharsogják azt a harmóniát, amely a lírai egyéniségű művész sajátja. S itt jutunk el talán a nyilvánvaló válaszhoz is: a művésznek nemcsak a kor divatáramlataival, a sok-sok izmustól származó fertőzéstől kell csak megszabadulnia, hogy eljuthasson saját legegészségesebb és legigazabb egyéniségéhez, hanem azoktól az illúzióktól és fenntartásoktól is el kell oldania magát, amelyek gátolják önmagunk megismerését, vagy még inkább, akadályozzák az őszinteséget feltörni belülről, amely nélkül a külső formák is csak módjával engedelmeskednek. Nagy Ernő jó tempóban halad a küzdelmes úton. Űj hangvétele, formái és az önarcképben megmutatkozó szándéka erről vallanak. Farkas András W. Batters
