Népújság, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-21 / 247. szám

ffLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK? Vámos^york ma e» uuinap (3. oldalon) Túl három éven és 600 forinton (3. oldalon) AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS NAPILAP!A Űjra bíróság előtt a karácsondi gyilkosság; vádlottal XXI. évfolyam, 247. szám ARA 80 FILLER 1970. október 21.. szerda (8. oldalon) NEW YORK: Az ENSZ székhelyén meg­tartották Gromiko szovjet és Rogers amerikai külügymi­niszter második megbeszélé­sét. A két és háromnegyed órás munkavacsora kereté­ben lezajlott eszmecserét mindkét külügyminiszter hasznosnak nevezte. Távozóban Gromiko újság­írók kérdéseire válaszolva kijelentette, hogy a Közel- Keletről és európai kérdé­sekről volt szó. Rogers kül­ügyminiszter közölte, hogy Nixon elnök csütörtökön — magyar idő szerint 16 óra­kor — fogadja a szovjet külügyminisztei’t.' A fehér házi megbeszélés a most New Yorkban megkezdett szovjet—amerikai eszmecsere folytatása lesz — fűzte hoz­zá az amerikai külügymi­niszter. Amerikai tisztviselők a Gromiko—Rogers találkozó után kijelentették, hogy an­nak légköre lényegesen jobb volt az első találkozónál, amely főként puhatolózó szí­nezetet öltött. Ugyanezen tisztviselők szerint a Gro­miko által említett témákon kívül szó volt még a SALT- üárgyalásokról, a Nyugat- Berlin kérdésében folyó négyhatalmi eszmecseréről, a légi kalózkodásról és röviden Kubáról is. A stratégiai fegyverkezés korlátozásáról folytatott tár­gyalások kérdésében — az idézett körök szerint — a két külügyminiszter konst­ruktív megbeszélést folyta­tott és megerősítette, hogy a tárgyalások következő for­dulójának november 3-án kell megkezdődnie, Helsin­kiben. A házigazda szerepét be­töltő amerikai külügyminisz­ter szerint a munkavacsora „nagyon jó” légkörben zaj­lott le. Ügy tudják, hogy Rogers „megelégedéssel” nyugtáz­ta azt a korábbi hivatalos szovjet nyilatkozatot, amely határozottan cáfolta, hogy szovjet tengeralattjáró tá­maszpont épülne a kubai ci- emfugos kikötőben, mint ismeretes, a Fehér Ház szeptember 25-én tartott „bi­zalmas” sajtótájékoztatóján dobták be a „kubai kérdés” felmelegített változatát. A New York Times diplo­máciai szemleírójának jelen­tése szerint Rogers a hétfő esti vacsorán a kubai témát „már lezárt ügyként” kezel­te. A New York Times ugyanakkor tudni véli, hogy a közel-keleti válságról fo­lyó eszmecserét nem sikerült kimozdítani a holtpontról, amerikai részről ugyanis tá­mogatják azt az izraeli tö­rekvést, hogy a Jarring- misszió munkájának felújí­tását válasszák külön a no­vember 5-én lejáró, 90 na­pos tűzszünet meghosszab­bításának problémájától. Arab részről a Szovjetunió támogatásával viszont ra­gaszkodnak ahhoz az elvi állásponthoz, hogy Washing­ton által kezdeményezett tűzszünetet eleve nem cél­nak szánták, hanem eszköz­nek a Jarring-misszió égisze alatt elérendő ^ politikai rendezés megkönnyítésére. Amerikai hivatalos körök megegyezés hiányában arra számítanak, hogy november 5. után a tűzszünet napról napra alapon fog meghosz- szabbodni, mivel megítélésük szerint jelenleg egyik fél sem óhajtja újra kezdeni a lövöldözést. Az EflK miniszterelnökének Mahmud Favzit választották KAIRO: Anvar Szadat, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke kedd este összehívta az Arab Szocialista Unió Központi Bizottságát. A MENA-hír- ügynökség értesülése szerint az ülés napirendjén két pont szerepelt: Mahmud Favzi mi­niszterelnöki kinevezésének jóváhagyása, valamint a ka­tonai és a politikai helyzet megvitatása. KUWAIT: Szaban El-Szalem el Sza- bah, kuwaiti emir kedden a nemzetgyűlés ötödik üléssza­kának megnyitó ülésén fi­gyelmeztette az Izraelt tá­mogató országokat, hogy ér­dekeltségeik az arab térség­ben veszélybe kerülnek, ha továbbra is támogatják az iz­raeli ellenséget. JERUZSÁLEM: Abba Eban, izraeli külügy­miniszter keddi sajtóértekez- etén meghatározta az ENSZ- közgyűlés közel-keleti vitája kapcsán követendő izraeli magatartást. Azt mondotta, hógy ha a világszervezet közgyűlése vitát nyit a Kö­zel-Keletről, akkor Izrael nem a vádlott, hanem a vád- [ ló szerepében fog fellépni. Abba Eban szerint Izrael elfogadta a Biztonsági Ta­nács 1967. novemberi határo­zatát, de a továbbiakban „semmiféle ifjabb határozatot sem tartana magára nézve kötelezőnek”. A külügymi­niszter sajátos módon azzal érvelt, hogy az ENSZ Biz­tonsági Tanácsának határo­zatából fakadó csekély ered­mények is semmivé válná­nak, ha „a közgyűlés a je­lenlegi stádiumban a Közel- Keletről határozatot hozna”. NEW YORK; Golda Meir, izraeli minisz- terelnökasszony kedden több mint egyórás megbeszélést tartott New Yorkban, Rogers amerikai külügyminiszterrel. A megbeszélés — egy izrae­li szóvivő szerint — „hasz­nos” volt. Megnyílt a KGST végrehajtó bizottságának 49. ülése Az ülésen a KGST-tagor­szágok miniszterelnök-he­lyettesei vesznek részt: Lcse- zar Avramov (Bulgária), Frantisek Hamouz (Csehszlo­vákia), Piotr Jaroszewicz (Lengyelország), Apró Antal (Magyarország), Damdingijn Gombözsav (Mongólia), Gerhard Weiss (NDK), Gheorghe Radulescu (Ro­mánia), Mihail Leszecsko (Szovjetunió). A részvevők megvitatják a gazdasági és a tudományos-műszaki együttműködés továbbfej­lesztésének és a szocialista gazdasági integráció elmé­lyítésének programterveze­tét. Az ülés részvevői megvizs­gálták azokat az intézkedé­seket, amelyek arra irá­nyulnak, hogy jobban kielé­gítsék a KGST-tagországok szükségleteit a népgazdaság különböző ágazataiban al­kalmazásra kerülő, új gép­típusokban. Többek között tervbe vették a széles körű együttműködést a bánya- és kohóipari berendezések, a traktorok és a mezőgazdasá­gi gépek, a vasúti berendezé­sek és a nagy teherbírású gépkocsik előállításában. A Láng Gépgyár turbinaműhelyében Dózsa János munkacsoportja építi az első hazai, 200 megawattos óriás turbinát, amelyet a Gyöngyös melletti Gagarin Hőerőműben állítanak munkába. A berendezés „félkész” állapotban is lenyűgöző. Nagyságára jellemző, hogy tín. forgórészei több mint 80 tonna súlyúak. Érdekesség, hogy az ún. alacsony nyomású forgórész turbinalapátjainak forgási sebessége üzemelés alatt a külső kerületen mérve meghaladja a hangsebességet. A munka bonyolult és felelősségteljes, éppen ezért a Dózsa- csoport elhatározta, hogy a X. pártkongresszus tiszteletére már az év végére leszállítja a gépóriást, (MTI-foto — Kácsor László) Olasz kommunisták a zavargásokról ROMA: Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága Rámában megkezdte őszi plenáris ülését. Alfredo Reichlin beszámolt a Reggio Calabria-i fejlemé­nyekről. Rámutatott: a dél- olaszországi tartományban azután robbantak ki a za­vargások, hogy júniusban a baloldali pártok komoly sza­vazatnyereségre tettek szert. A rendkívül súlyos láza­dást elemezve Reichlin em­lékeztetett arra, hogy a kom­munisták az első pillanattól kezdve elítélték annak főko­lomposait, akiket a fasisz­ták, földbirtokosok a reak­ciós kereszténydemokraták és szociáldemokraták között kell keresni. A dél-olaszor­szági tartomány eseményei a politikai jobboldal össze­hangolt tervéről tanúskodik, amely arra irányul, hogy egész Olaszországban reak­ciós politikai fordulatot in­dítson meg. Kuba menedéket ad Kuba hajlandó „emberba­ráti meggondolásból” mene­déket adni James Cross brit diplomata elrablóinak — kö­zölte az éjszaka folyamán a Kubai Köztársaság kanadai nagykövete. Dr. Jósé Fer­nandez de Cossio elmondot­ta, hogy országa hajlandó részt venni a kanadai kor­Magyar filmhét Svédországban STOCKHOLM: A Hungarofilm, valamint a Svenska Film Industry és Svenska Film Instituted rendezésében magyar film­hét kezdődött Stockholm­ban. A megnyitó előadáson Sára Sándor „Feldobott kő” című alkotását vetítették •agy sikerrel. Meggyorsítani a szállítást A közlekedés* és postaugyi miniszter felhívása Ä közlekedés- és postaügyi miniszter rendelkezésére a megyei szállítási bizottságok igénybe vehetik a közületek 2 tonnán felüli tehergépko­csijait. Az intézkedés hatá­sára a feszült közúti fuvaro­zási helyzet a megyékben né­miképpen enyhült, a legfon­tosabb, kiemelt szállítási feladatokhoz sikerült kocsit biztosítani. A múlt héten már 35 000 tonnára növeke­dett a közületi gépkocsik teljesítménye. Az igényekhez képest ez a fuvarozási teljesítmény is kevés. A felmérések szerint a Volán-vállalatok naponta mintegy 1500—1600 teherau­tó megrendelését kénytele­nek visszautasítani. Ennek enyhítésére szervezték a két hét végi rendkívüli műsza­kot, amelyekkel lényegében pótolták a hét közben elma­radt szállításokat. Ehhez hasonló akcióra hívta fel a közlekedés- és postaügyi miniszter a me­gyei" szállítási bizottságokat. A minisztériumokhoz és or­szágos főhatóságokhoz felhí­vással fordult a miniszter: október 24—25-én, valamint október 31-én és november 1-én tartsanak hét végi mű­szakot a közületi tehergép­járművek, a vállalatok bo­csássák a közlekedés rendel­kezésére teherautóikat. Valamennyi Volán fuvar­vállaló iroda kinyit ezeken a napokon, felveszik a kózü­letek, s a lakosság megren­deléseit. A fuvardíj a hét­végeken is változatlan, s ez a gépkocsit adó közületet il­leti. A gépkocsivezetők és a rakodómunkások bérét a Volán-irodák azonnal, köz­vetlenül kifizetik; szombati napokra óránként egysége­sen 15 forintot, vasárnapok­ra pedig óránként 20 forin­tot. A munkabért költség­ként felszámolják a kocsit adó vállalatnak, amelynek béralapját azonban ez az öszeg nem terheli. A hét végi rendkívüli kö­zületi fuvarozási műszak le­bonyolításáról a megyei szál­lítási bizottságok a Volán­nal együttműködve gondos­kodnak. s£g£=yras*9 ■ é mány által tervezett intézke­désekben és kijuttatni Cross elrablóit az országból. Ezt a megoldási lehetőséget, mint ismeretes, Róbert Bourassa québeci miniszterelnök ve­tette fed, nem sokkal az­előtt, hogy vasárnap megta­lálták Laporte munkaügyi miniszter holttestét. A terv szerint az emberrablók Crosst egy montreali hídra szállítanák, amelyet kubai felségterületté nyilvánítaná­nak. Nem sokkal a kubai nagy­követ nyilatkozata előtt ezt a javaslatot a québeci mi­niszterelnöki iroda újból megismételte. QUEBEC: Nyugati hírügynökségek szerint a québeci tartományi rendőrség letartóztatta a qué­beci felszabadítási front nevű terrorista szervezet „egy fon­tos tagját”. Az illetőt akkor fogták el, amikor Vancou­vernél megpróbálta elhagy­ni az országot. Személyazo­nosságáról semmit sem kö­zöltek, de a rendőrség szó­vivője kijelentette, hogy az elfogott szeparatista vezető nem azonos a James Cross és Pierre Laporte elrablásával vádolt személyekkel, akik el­len már korábban körözést adtak ki. A szövetségi rendkívüli ál­lapot törvények alapján Quebec tartományban pén­tek óta eddig összesen 341 |»nält vrtuir Az Olasz Kommunista Párt elítéli a kormány azon törekvését, hogy a calabriai tartomány székhelyének problémáját a parlamentben ■vitassák meg, s így lehetet­lenné tegyék a tartományi tanács autonom jogainak gyakorlását. Az OKP vezetőségi tagja a továbbiakban kifejtette az olasz kommunisták által há­rom legsürgősebbnek ítélt követelést: a Reggio Calab- ria-i állapotokért felelősek letartóztatását, a tartományi székhely körüli nézeteltéré­seknek a gazdasági és szoci­ális problémákkal való egy idejű megvitatását, valamint a félfeudális gazdasági és társadalmi rendszerrel való szakítást, antifasiszta de­mokratikus többség kiková­csolását. Reichlin beszámolója fö­lött megkezdődött a vita. Koszigin— Indira Gandhi találkozó MOSZKVA: Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke kedden találkozott Indira Gandhival, India mi­niszterelnökével, aki útban New York felé — ahol részt vesz az ENSZ-közgyűlés ju­bileumi ülésszakán — rövid időre megszakította utazását Moszkvában. A két kormányfő véle­ménycserét folytatott a szov­jet—indiai kapcsolatokról és megelégedését fejezte ki azok sikeres fejlődése mi­att. Megvitatták továbbá a mindkét felet érdeklő, idő­szerű nemzetközi problémá­kat. Alekszej Koszigin és Indira Gandhi hangsúlyozta a Szovjetunió és India jó­szomszédi együttműködés to­vábbi erősítésének fontossá­gát. Indira Gandhi és kísérete még kedden továbbutazóit Név Yorkba. Újabb Gromiko—Rogers találkozó a turhin#porinn

Next

/
Thumbnails
Contents