Népújság, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-19 / 220. szám

A kulturális műn káról tanácskoztak Hevesen (Tudósítónktól): Megtartotta szeptemberi ülését Heves nagyközség ta­nácsának egészségügyi és mű­velődésügyi állandó bizottsá­ga. A tanácskozást a III-as számú iskolában tartották és előtte megtekintették az is­kola napközi otthonát —, amely lényegében új létesít­mény — és a Il-es számú óvodát is. A tanácskozás napirend­jén az ifjúság körében folyó kulturális munka helyzete szerepelt. Előadó: Varga Zol­tán, a művelődési központ igazgatója volt. A Il-es szá­mú óvoda oktató-nevelő munkájáról Csikós Ferencné, vezető óvónő adott számot az állandó bizottság tagjainak. Mindkét napirendi pontot nagy érdeklődéssel hallgatták a bizottság tagjai. Egy kínai viszontagságai Kínában Francia—olasz film A mezőőr Hasztalan és haszontalan dolog e film kapcsán számon kérni Verne regényét, amit Verne, az író érdekes prózá­jában elmondott. Itt nem a kínai a főhős, Kína is csak annyiban' és úgy, hogy zsú­folt, színes keretet ad egy modern burleszknek. Mitől modern ez a bur- leszk? Nem a kisember cset- lés-botlását figyelhetjük vé­gig, hanem egy fiatal, egy hősi, egy minden ízében bol­dogságra és uralkodásra ter­mett milliárdos férfi fut az élet, a szerencse, a vagyon és mindennel jóllakottság elől — a halálba. Ez az alapállás a rohanó tempójú üldözések elején és végén is. Mert a főhős akkor kezd bol­dog lenni, amikor azt közük vele, hogy mindenét elvesz­Stendho!—Illés Endre: Vörös és fekete (Kedd, 19.15) A háromfelvonásos dráma közvetítése a miskolci Nem­zeti Színházból, felvételről. A XIX. század első felének nagy francia írója katonamúltjából választotta álnevét —- a Stendhal nevű német város­ban állomásozott — eredeti neve Henri Beyle volt. Vö­rös és fekete, című regényét zongoraművész. A műsort az Euróvizió és az Intervízió is átveszi. A novellairodalom gyöngyszemei tv-filmen (Péntek, 20.40) Lord Arthur Sevilla gyil­kossága; A győzelmes szere­lem dala. Oscar Wilde és Turgenyev novellájának len­gyel tv-filmváltozata. A Wil­áiíSiwtiXijSaXú: Jelenet a Molnár Ferenc műveiből összeállított Pesti er­kölcsök című műsorból. A televízió szeptember 26-án — szombaton — 20.20-kor mutatja be. 1830-ban adta ki, de fél év­századnak kellett eltelnie, míg Stendhal sikeres író lett. Művét már játszották filmen is hazánkban, a francia pro­dukcióban Julien Soréit Gé­rard Philippe alakította. A karrierista Julien Soréi a felemelkedés egyetlen remé­nyét a katonai vagy papi pá­lyában látja, láthatja, s ő a reverendát választja. Alakja ma már a törtetés szimbólu­ma. Az átdolgozó Illés Endre eredeti megoldásai mellett is hű a regény szelleméhez: a lényeget, a tehetséges pa­rasztfiú tragikus nagyratöré­sét és a kor lasszerűségét ad­ja vissza. Budapesti zenei hetek (Péntek, 19.40) A megnyitó hangverseny közvetítése az Erkel Színház­ból. Ezúttal nemcsak a bu­dapesti művészeti hetek ke­retében megrendezett zenei hetek megnyitója, hanem a Bartók Béla halálának ne­gyedszázados évfordulója al­kalmából tartott Bartók-em- lékév kezdetét is jelenti. (Utóbbi a jövő év március 25-ig Bartók Béla születésé­nek 90. évfordulójáig — tart). A megnyitó hangverseny ép­pen ezért Bartók-műveket mutat be. a televízió ezek közül a Két kép című zene­kari művet és a harmadik zongoraversenyt sugározza. Vezényel hősin Maazel, köz­reműködik Fischer Annié de-novella egy gazdag főne­mes eljegyzési ünnepségére viszi el a nézőt-olvasót. ahol egy tenyérjós azt jövendöli az ünneplő főúrnak, hogy hátralevő életében még gyil­kolni fog. Az esküvőt elha­lasztják, mivel a főnemes úgy dönt, hogy csak a jö­vendölés beteljesedése után köt házasságot. A film arról szól, hogy a lord komornyik­jával együttműködve hogyan próbál áldozatot keresni a — hitük szerint — törvénysze­rűen bekövetkező gyilkosság­hoz. A darab meglepő fordu­lattal ér véget és a lord va­lóban gyilkossá lesz. A fő­szerepet Lepicki alakítja, magyar hangja Bárány Fri­gyes. A Turgenyev-novella főszerepét Beáta Tiszkyevicz játssza. Játszott Vejnemöjnen ujja... (Szombat, 19.30) 1910. szeptember 19., szombat A Vikár Béla halálának évfordulóján sugárzott mű­sor a sokoldalú tudós, iro­dalmár, folklorista, népdal­kutató, fordító munkásságát mutatja be. Vikár fordította először magyarra a rokon finn nép eposzát, a Kaleva­lát. Életművét a Thália Szín­ház Kalevala-előadásának részleteivel, továbbá sok is­mert. általa gyűjtött népdal előadásával ünnepeljük. Ma már közismert pl. a Repülj páva szignálja, amely szin­tén Vikár-gyűjtés. A sokol­dalú tudós halálának évfor­dulóján a rajta keresztül megismert ,, komoly, öreg Vejnemöjnen” ujjainak játé­ka az emlékzene. tette, hogy éhes lehet étel­re, az emberek társaságára, az életre, a szerelemre. En­nek hangsúlyozására az ad­dig arcába lógó hosszú hajat egy ollónyisszantással eltün­teti, ismét normális lesz, amilyennek vagyona árnyé­kában sohasem érezhette ma­gát. A mese végén kinő ez a hosszú hajzat. A főhős, Arthur körül min­den rendkívüli, mint aho­gyan az alapszituáció is kép­telenség, legalábbis a közna­pi, két lábon járó emberek számára. A sztriptíztáncosnő egy filozófiai doktort meg­szégyenítő alapossággal ta­nulmányozza szabad óriában az utcai nép lelkét, szemüve­gesen leül az utcai gyerekek és sokadalmak közé, mert ne­ki erre van lelki igénye. A milliomos anyósjelölt azért a potom biztosítási egymillió­ért akarja megölni a főhőst, mert hát milyen érdekes így szerezni pénzt. Aztán itt van ez a főhős melletti lábszár­segéd, Leon, ez a jóképű inas, aki annyira a jövőbe lát, hogy a két hatalmas kof­ferbe minden ruhaneműt elő­re összetűz, mert számított arra, hogy a kínai vándorlás során le fognak zuhanni egy függőhídról és akkor ezek a ruhadarabok kötelet alkotva mentik meg az ő életüket. Nem folytatom a képeken felsorakozó képtelen ötletek meg nem álló, lankadatlanul egymást kergető folyamatát, mert el kell jutnom a két magánrepülőgép menekülési kombinációjáig és ott meg kell állnom. A filmmel any- nyi mindent csináltak már, a közönség annyi mindent kibírt film és környéke cí­mén, annyi mindent összeír­tak már arról, hol kezdődik a művészet és hol ér véget az emberi bolondéria, hogy itt sem tudom eldönteni: va­lóban a jókedv terméke-e ez a regényből újraálmodott filmmese, vagy gúnyolód­nak velem, a nézővel, az em­berrel, aki mindig, újból és újból hajlandó felülni a szak­mabeliek, a művészek és kóklerek elképesztő ugratá­sának? Tudjuk, hogy Philippe de Broca eddig is rendezett ka­landfilmeket, ezután se fog­ja abbahagyni. De a képte­lenségnek az a sorozata és az a feltételezés, hogy a kö­zönség mindent bevesz, már elgondolkoztat. S látom ma­gam is, hogy mindez általá­nos érdeklődést vált ki, az emberek tömött sorban men­nek a mozipénztárhoz, ahol kiteszik a „megtelt” táblát, két hosszú órán át pereg előttük a film és aztán bé­késen hazamennek. Ugyan, mire is gondolhatnak, ami­kor felállnak a zsöllyéből? Belmondo lehet világsztár — én ugyan nem nagyon ér­tem, mitől — Ursula And­ress lehet nagyon dekoratív még szemüveggel is, ebben a filmben azonban csak egy varázsló van, de Broca, a rendező, aki olyan boszorká­nyos tempót diktál, olyan ügyességgel keveri össze az élet valós, ostoba és abszurd elemeit színesen és széles- vásznúan, hogy elfeledünk haragudni rá, amiért ennyi ürességért, vagy szakmai ügyességért eljöttünk meg­nézni képtelenül képes, gyors ötleteit és mozgóképsorát. Mintha itt lenne érvényes az a kereskedelmi szólás-mon­dás, némi változattal: itt mindent a szemnek és sem­mit az észnek. De azért tö­megsiker ! (farkas) Uj filmszínházat kap Nagyréde A Nagyrédei Községi Ta­nács egy új. modern film­színház felépítését is beter­vezte erre az évre. Az épület nagy része már elkészült, melynek a belső munkálatait, a kétgépes ve­títőhelyiség kialakítását, az akusztikai berendezések fel­szerelését a Heves megyei Moziüzemi Vállalat végzi el mintegy 800 000 forintos költ­séggel. Remélik, hogy még ebben az évben sor kerülhet az első film vetítésére a nagyrédei filmszínházban. A dér még nem csípte meg a szőlőhegyeket, de itt-ott egy-egy sárguló levél, meg a feszülő szolőfürfók mór az őszt várják. Egy ember jön végig a borozdán, aztán megáll' a kunyhó előtt. Szeme elé veszi a távcsövet, és a messze­séget kémleli. — Mióta csősz? Meghökkenve, sértődötten néz, és azt mondja: — Tíz évig voltam csősz, most már második eszten­deje mezőőr vagyok ... A hivatalosan hangzó szavak hallatára önkéntelenül is észreveszi magát az ember. Az egyenruha, rajta a zo- máncos jelvény, tiszteletet parancsolnak. — Nekem puskám is van, kérem Bent van a kuny­hóban, mert csak akkor hordja az ember, ha teszem azt hosszabb útra indul. A tőkék, mint katonák sorakoznak, a még zöld leve­lek között ott bujkálnak a hamvas szőlőfürtök. — Nem is a puska annyira, hanem a távcső. A falu­ban is tudja mindenki, hogy az én szemem messzire el­lát. Teszem azt, elkerékpározik mellettem egy ember. Látja, hogy én nyugodtan üldögélek a kunyhóm előtt. Erre kedvet kap a dézsmáláshoz. Nem is sejti, hogy én mindent látok és figyelek. Csak akkor néz nagyot, ami­kor hazafelé egyszer csak elébe kerülök ... A fák jó része már megszabadult terhétől, csak a diók, meg a kései barackok sóhajtoznak. Éjjelente, ami­kor szél kerekedik, mint kemény csontok, úgy koppan- nak egymáshoz a gallyak. — Van-e sok haragosa? Értetlenül néz rám. — Miért lenne? A tolvajra csak nekem van jogom haragudni. Ő legfeljebb bosszankodik, hogy — mondjuk — egyszer akart lopni, akkor is elkapta a csősz. — És a fizetés? — Nem panaszkodom. Ezernyolcszáz, meg háztáji föld. Azután az egyenruha, a felszerelés sem kutya. No, meg a „másodállás” ... Seregélycsapat vág be a bozótba, magasan az égen sas kering. — Vadőr is vagyok. A legtöbb tolvaj közülük kerül ki. Ide, az erdővel szomszédos kukoricásba, bejárnak a disznók, meg a szarvasok. Nem használ ellenük sem a kolomp, sem a füstölés. Ma tnár az ördög sem fél a füst­től... Nem is olyan messze tűz lobban. Reggelihez készül­nek a munkások. Egyikük-másikuk olyan gusztusosán, rangoson süti meg a szalonnát, hogy szinte megkívánja az ember. — Meddig tart a szolgálat? A mezőőrnek, — már csak a másodállás miatt is — tizenkét hónapból áll egy esztendő. Igaz. a munka dan­dárja most van. Érés idején. Novemberben azután, ami­kor kopár a határ és csak a szél nyargalászik a tetőn, mégis jobban megpihenhet az ember. Több idő jut a csa­ládra, az otthoni munkára is. Tíz óra tájban megmozdul a szőlődomb. A szövetke­zet a csemegét szedeti. Az asszonyok nagyot kacagnak, viccelődnek. A mezőőr, amint észreveszi őket, bemegy a kunyhóba és kihozza a puskát. Vállára veszi, rágyújt, aztán úgy sétál elébük. — Ügy néz ki, mint egy katona, — nyelvel az egyik asszony. A puskás ember kihúzza magát, úgy tesz. mintha nem hallaná a szót. Csak később szól vissza, inkább fél­vállról: — Aztán vigyázzatok! Nehogy lepocsékoljátok a szőlőt... Szalay István Pintér—Sólyom: 2. S a nagylelkű ajándékozó — amint ezt már tudjuk — a japán hírszerző szolgálat volt, amely elsősorban faji hova­tartozásukra apellálva, tíz­ezerszámra dolgoztatta a vi­lág különböző tájaira letele­pedett honfitársait, mint ké­meket. A zömök japán férfi, mi­után belépett a különös stú­dióba, néhány felvételt ké­szített, aztán jól szemügyre vette a tulajdonost... — Mi már találkoztunk va­lahol — mondta angolul, né­mi amerikai akcentussal. — Nem hiszem ... vála­szolta Blake. — Én nem em­lékszem önre. Bár, ha meg nem sértődik, az én szemem­ben a jellegzetes japán vo­nások elmossák az egyéni­séget . .. A tulajdonos észrevette, hogy az ötven év körüli fér­fi arca egy pillanatra össze- rándult, ezért újra és újra bocsánatot kért tőle, hang­súlyozva, hogy nem volt sér­tő a szándéka. — De azt nem tudom, hon­nan ismer... Ö, talán az egyik filmbeli szerepemből emlékszik rám — csapott a homlokára Blake. — Igen, valószínű ... Chaplin egyik filmjében léptem fel, még 1917-ben... — Ugye, mondom, hogy ta­lálkoztunk valahol! ... Meg is van: én voltam Charlie Chaplin komornyikja ... Nem a filmen, a valóságban. Tor- zitchi Kono vagyok — mu­tatkozott be a zömök kis ja­pán Blake-nek. A két férfi néhány percig ezután a közös emlékekről beszélgetett, majd Kono, már távozóban, még visszaszólt a tulajdonosnak: — Hogyhogy már nem szolgál a flottánál, Mister Blake? Mintha egyszer ott szolgált volna... Nem? — De — dadogta Blake, s fogalma sem volt, honnan tudja ezt a japán. De meg sem kérdezhette, mert Kono így folytatta: — Sok pénzt kereshetne, ha most a flottánál lenne ... — s eltűnt a forgatagban. 1941-et írtak; a háborús pszichózis már az Egyesült Államokba is eljutott, s ta­lán ez az oka, hogy Blake kicsit furcsának találta Ko­no megjegyzéseit. Sőt, ahogy elgondolkodott a japán sza­vain, gyanússá vált előtte a dolog. Még aznap megpró­bált uLanjjpé-zni b<tíáÜAÍ) tf­merősei körében, vajon neon tudják-e véletlenül, ki ez a japán és merre lakik, de semmit sem sikerült róla megtudnia. Pedig még a ja­pán konzulátuson is érdek­lődött, aztán utánanézett a telefonkönyvben, eredmény­telenül. Felhagyott az egyéb­ként céltalan kereséssel, s lassan el is feledkezett róla, de 1941 márciusában, Holly­woodba:) összetalálkozott Ko- nóval. Blake néhány hete költözött a Los Angeles mel­letti filmvárosba, amikor az utcán összefutott a kis, fer­de szemű emberrel. A japán úgy tett, mintha különös örömet okozott volna neki a találkozás. Javasolta is, hogy sétáljanak egyet. Blake kapott az alkalmon, mert eszébe jutottak Kono San Franciscó-i szavai. Elin­dultak az emberektől nyüzs­gő sétányon. Eleinte közöm­bös dolgokról beszélgettek, majd az amerikai így szólt: — Azon gondolkodom, hogy visszamegyek a flottához . .. Előbb-utóbb mi is belépünk a háborúba, s akkor elkel­nek a tapasztalt tengeré­szek . .. Blake úgy tett, mintha mindez csak úgy, véletlenül jutott volna az eszébe, s rá sem pillantott a japánra. Pe­dig. ha most látja az arcát, észreveszi, milyen örömet szerzett a zömök kis ember­nek. — Igen, azt hiszem, általá­nossá lesz a háború ... — felelte Kono. — De mi nem akarunk az Egyesült Álla­mokkal hadba kerülni... A mi érdekeink Távol-Kelethez fűződnek ... Ügy gondolja, hogy vissza tud kerülni a flottához? Én azt hiszem, oda fiatalemberek kelle­nek ... — Attól függ, kinek ki a barátja... — ment bele a játékba a „robotemberek egy­kori királya”. — Hát igen ... Mert ilyes­mit egy kisember nem tud elintézni... Ahogy látom, jól benne van már a korban ... Hiába, múlik fölöttünk az idő... — Sajnos... De azért az öregebb korosztálynak is vannak előnyei. Háború ese­tén a tapasztalat sokszor többet ér, mint a fizikai erő ... Különösen a flottá­nál ... Különben, van egy jó barátom a Pennsylvánián. Tudja, a zászlós hajónkon ... Nem is kis ember . . Oda szeretnék visszakerülni... A zászlós hajóra . .. — Hogyan? Ügy tudom, a Pennsylvánia kint hajózik a nyílt tengeren. A levelezés sokáig t„rt... — Ah, a Pennsylvánia most Hawaii-szigeteknél horgo­nyoz ... így beszélgetett a két sé­táló, mindketten ízlelgetve, próbálgatva a másikat... Ko­no meghívta Blake-et. va­csorázzék vele Bonsor. Street-i lakásán. (Folytatjuki

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents