Népújság, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-09 / 186. szám
Ifjúság a közéletben Elmondjuk és leírjuk sokszor; a mai fiatalok érettebbek, mint a 20—30 év előtti Ifjú generációk. Ez a munkájukon is meglátszik, meggyőződhetünk arról is, hogy akik közülük vezető tisztségekbe kerülnek, az esetek legnagyobb részében nagy felkészültségről, rátermettségről tesznek tanúságot. Így vao ez faluhelyen is. A kétségtelen eredmények mellett azonban mégis, talán falun találkozhatunk a legtöbb gonddal és problémával ebben a vonatkozásban. A szövetkezetek vezetőségeiben kevés a fiatal. Bármilyen jól is dolgoznak, abban, ahogy tevékenységüket, magatartásukat környezetük megítéli, helyenként nagyon is kísért a régi patriarchális szemlélet, amely egy-egy tisztség betöltésekor mindig csak azt nézi, ki az idősebb. Az olyan fiatalt pedig, aki még a szüleivel együtt él. gyereknek tartja mindenki. Innen van az, hogy számos közösség- bán az arra illetékesek nem is nagyon figyelnek a fiatalok megnyilatkozásaira, vagy ha meg is hallgatják őket, elintézik egy kézlegyintéssel a fiatalok észrevételeit, ha azok még oly fontosak is. A mellőzés, a lekezelés ártalmára van az egyénnek, közösségnek egyaránt. De nemcsak erről van szó. Arról is. hogy egynémely helyi hatalmasság a fiatalok területeit, az ifjúsági szervezetet is épp úgy nem veszi komolyan, mint ahogy az egyes fiatalokat. Márpedig aki az ifjúságot lebecsüli, ezzel a társadalom legaktívabb rétegének kibontakozását gátolja, azét a rétegét, amely Jogosan kér helyet magának a közéletben, a közügyek intézésében is. Hiszen munkabírás, erő és lendület, sőt nemegyszer a mindannyiunk számára hasznos gondolatok és kezdeményezések tekintetében talán éppen az ifjúság tudja a legtöbbet nyújtani a közösségnek. A realitásokkal számoló, józan politikai tényezők ma már jól láthatják és tevékenységükben igyekeznek is érvényesíteni azt a felismerést, hogy a fiatalokat jobban be kell vonni a közélet áramkörébe. Ennek látható jelei vannak. Növekszik azoknak a száma, akik jobban, bátrabban mernek támaszkodni a fiatalokra. Kibontakozóban van egy egészséges közhangulat a fiatalok helyét és szerepét józanul értékelő álláspontok mellett. Maguk a fiatalok is kezdik jobban megérteni és átérezni felelősségüket a társadalommal szemben s ez meglátszik munkájukon, s közéleti szerepléseik során. Ezeket az egészséges tendenciákat “ mindannyiunknak erősítenünk kell. Ezer és egy módja van ennek. Közülük talán a legfontosabb, hogy figyeljünk rájuk, hagyjuk alkotni, teremteni őket közéleti síkon, a helyi politika formálásában ugyanúgy, mint a napi termelőmunka során. Akik szívükön viselik a társadalom előmenetelének ügyét, és ki tagadná, hogy ilyen nálunk az emberek többsége, az el sem tudja képzelni a közéletet tevékeny, lelkes fiatalok nélkül. Rájön, mint ahogy mindnyájunknak rá kell jönnünk: tovább marad fiatal, aki az ifjúságot megérti. _ ^ K. t A nők helyzetén még sokat kell javítani! AKTUÁLIS KÉRDÉST tűzött a közelmúltban napirendre a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsának elnöksége: egy korábbi vizsgálat alapján a „szűkebb hazánkban” dolgozó nők gazdasági és politikai helyzetével kapcsolatos tapasztalatokat elemezte testületi ülésén. Helyénvaló volt a téma annál is inkább, mivel megyénk bérből és fizetésből élő dolgozóinak közel negyven százaléka nő, munkahelyeinken a keresőképes lányok, asszonyok mintegy hatvan százalékát foglalkoztatják. MAR AZ IS ELGONDOL- KODTATÖ, hogy a. legtöbb nő az ply férfias vasas szakmában dolgozik — nem beszélve egy másik megállapításról, ami szerint az összes foglalkoztatott húsz százaléka nehéz fizikai munkát végez. Ráadásul több helyütt — például a Könnyűipari Gépgyártó Vállalat vagy éppenséggel a Finomszerelvénygyár csiszoló, galvanizálóműhelyeiben — por, gőz. gáz veszélyezteti egészségüket. Néhol a felelős vezetők valósággal semmibe veszik a különféle tiltó rendszabályokat, számtalan olyan beosztásban dolgoztatnak nőket, gyakran fiatalkorúakat is, ahol egyébként az erősebb fizikumú férfiaknak kellene lenniük. Tovább rontja a helyzetet a több,, nemegyszer három műszakos foglalkoztatás, ami az otthoni, házi munkával együtt már túlzott megterhelést jelent valamennyi nő számára. Fölöttébb különös, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet ugyan még 1948-ban elfogadta a nők éjszakai foglalkoztatása elleni egyezményt, ezt annak idején kormányunk is ratifikálta, sőt az elhatározás folyamatos megvalósítását 1964-ben a SZOT elnöksége határozatban sürgette — Heves megye két nagy szakmájában, a vasas üzemekben, illetve az élelmezési iparban emelkedett a három műszakban dolgozók nők száma! Dicséretes, hogy ezek a nők az említett nehézségek ellenére is általában példamutatóan helytállnak a munkában. A férfiakhoz hasonlítva őket. aránytalanul kevesebben sértik meg a fegyelmet, kisebb az igazolatlan mulasztók, a munkaviszonyukat önkényesen meg- szüntetők, vagy éppen a balesetet szenvedettek száma. Említést érdemel az is, hogy már a tavalyi év végén 11,5 ezren dolgoztak közülük munkabrigádokbau. 5446-an pedig szociálisul brigádok "ngjai voltak. KÉTSÉGKÍVÜL JAVULÁS H tapasztalható helyzetükben, hiszen kormányunk az utóttrt időkben sokat tett a dolgozó nőkért. Említhetjük itt például az anya- és gyermekvédelem fokozását, a szülési, gyermekgondozási segélyeket, szabadságokat, a — még mindig kevés számú, de — rendkívül sok segítséget, nagy mentesítést jelentő bölcsődéket, óvodákat, napközi otthonokat. Ugyanekkor azonban ma is fáj, hogy nemcsak szakképzettség hiányában, hanem sok esetben még azonos végzettség, gyakorlat, sőt igyekezet mellett is kevesebb pénzt kapnak munkájukért, mint a férfiak. Egyidejűleg megkülönböztető hátrányban van részük például a jutalmazásoknál, kitüntetéseknél is! Tavaly az összes kiváló dolgozóknak mindössze 22 százaléka volt nő. Jellemző, hogy a Parádi Üveggyár 34 kitüntetettje közül csupán négy a nő, 254 jutalmazottjából 77 a lány, asszony — so férfiakéhoz viszonyítva általában fele akkora összegű pénzt kaptak! Furcsa, hogy bár az egyébként jó hírű Egri Dohánygyár dolgozóinak háromnegyed része nő, az összes ju- talmazottaknak viszont csak alig több mint fele került ki közülük. S hasonló az arány — vagy aránytalanság? — a Hatvani Konzervgyárban. Mentségül még az sem szolgálhat. hogy az említett munkahelyeken sok az időszakos dolgozó — miután a kampányban, a szezonban is lehetne jutalmazni a legjobbakat! NYILVÁNVALÓ hogy az igyekezet önmagában nem jelenthet mindent, feltétlenül párosulnia kell a megfelelő szakértelemmel, képzettséggel, végzettséggel is. S tény, hogy a női munkavállalók ebben általában alulmaradnak még a férfiakkal szemben. Az építőiparban például mindössze 13 szakmunkás nőt számlálhatunk. Valamennyiüket tekintve pedig a megyében foglalkoztatott nőknek csak 5—6 százaléka szakmunkás, 40 százaléka betanított munkás, 55 százaléka segédmunkás. Ám ez nem kizárólag az ő hibájuk! Figyelembe kell venni azt is, hogy a szakmunkás- képző iskolák kollégiumaiban többnyire nem biztosítják a nők elhelyezését. Ugyanekkor nemcsak a munkaképes, hanem a nyugdíjas, főként pedig az egyedülálló idős nőkkel is többet kellene törődni! SZÜKSÉGES, hogy a nők helyzetén általánosságban javítsunk. Mielőbb felül kell vizsgálni a munkahelyeket, munkaköröket, s csakis a nők számára megfelelőkben szabad foglalkoztatni a lányokat, asszonyokat Rendkívül helyes az SZMT elnökségének az a javaslata, hogy még az idén a rendelkezésre álló munkahelyi bérfejlesztési pénzösszegek zömét mindenütt a nők fizetésének rendezésére kell fordítani. S szimpatikus az az állásfoglalása is, ami szerint például a kifejezetten női munkahelyek kivételével 1970. végéig meg kell szüntetni a nők éjszakai műszakban való foglalkoztatását, az egyedül élő, gyermekeket nevelő nők pedig csakis a beleegyezésükkel alkalmazhatók több műszakban. Könnyítést jelenthet az , Is, ha az úgynevezett monoton munkáknál — szalagokon, présgépeknél — ugyancsak a javaslat szerint biztosítják a munkaközi szüneteket. Mindezek mellett időszerű lenne az üzemi konyhák szolgáltatásainak bővítése — az ebéden kívül, reggeli, vacsora is lehetne az éttermekben — célszerű legalább a nagyobb munkahelyek közelébe jól ellátott élelmiszerárudákat, vegyesboltokat telepíteni az otthoni „műszak” könnyítésére. Feltétlenül növelni kell a bölcsődék, óvodák. napközi otthonok, valamint a szakmunkás-lánykol- légiumok férőhelyeinek számát, s jó lenne mielőbb módot találni a nők rendszeres, kielégítő szakmai, politikai továbbképzésére is. MEGLEHETŐSEN SOK MÉG a tennivaló. Ám a mégannyi áldozat is kamatosán megtérül — érdemes hát a témát napirenden tartani. Gy. Gy. Libeső a Jinos-hegyen^KZmfÄfÄ 5-én befejezték a János-hegyi Libegő 102 felvonószékének szerelését. Augusztus 6-án megkezdték a teherpróbát, emberek helyett először homokzsákok kerültek az ülő alkalmatosságokba. Augusztus 19-én adják át a forgalomnak a kötélpályát. Képünkön: a szerelők kipróbálják a Libegőt. (MTI foto — Bara István) Érdekes szigetvári felfedezés: létező személy volt a «Szigeti veszedelem" Kumillája Érdekes irodalomtörténeti felfedezést tett a szigetvári várbaráti kör elnöke, Molnár Imre tanár: létező személy volt Kumilla, a „Szigeti veszedelem” című eposz török hősnője. A költő Zrínyi Miklós a szigeti vár ostromáról írt nagy művében szép emléket állít Szolimán leányának és szerelmesének, Delimánnak, aki a török had legderekabb vitéze volt. A költemény szerint a szultán Rusztán béghez kényszeríti Kumillát, mire a fiatal tatár kán megöli a béget, majd tette után el- bújdosik a táborból. Kumilla követi szerelmesét és titokban a vár közelében levő forrásnál találkoznak. A lány megszomjazik, Delimán vizet merít a kútból, de megfeledkezett arról, hogy a pohara sárkányvérrel mérgezett. Ku- milla meghal a víztől, az ifjú kán pedig később Zrínyi kardjától esik el. Nemrégiben egy török képes folyóirat került Szigetvárra, a várbaráti körhöz, s benne egy régi festmény szí- ■ nes reprodukciója. Az isztambuli Topkai szerájban őrzött képen szép, fiatal nő látható. Molnár Imre örömmel fedezte fel a festményre írt latin nyelvű szöveget, amely szerint az ábrázolt személy Szolimán szultán Camilia — azaz Kumilla — nevű leánya. A képet a szultán megrende lésére készítette a négyszáz évvel ezelőtt élt festőművész. A „Szigeti veszedelem szerencsétlen sorsú hősnője tehát nem Zrínyi Miklós képzeletének szülötte, hanem valóságos személy volt. Molnár Imre úgy véli: sikerült az eposzbeli forrást, Kumilla és Delimán találkozóhelyét is azonosítania. A vártól körülbelül két kilométerre, egy kis dombhajlatban; tiszta vizű forrás pihen néhány fától körülvéve, amelyet a nép basakútnak neve2. A név tehát arra vall, hogy a forrást már a török időben is ismerték és használták. A „Szigeti veszedelem”, leírása szerint ez lehetett a forrás, ahol a szép szultánlány életét veszítette valamilyen ok következtében, amit a költő Zrínyi a mérgezett pohárral hozott összefüggésbe. Feltehetően valahol ezen a környéken temették el Kumillát, nyomát azonban nem lelték. (MTI) í%3z/aÁ4i ál Ténydolog... Újabban igen gyakran találkozunk a címűi adott két összetétellel. A nagyságrend szó a hivatalos iratokban már szinte egyeduralkodóvá vált, és kiszorította a nyelv- használatból a nagyság, az érték, a mérték, a mennyiség stb. szavakat. Ilyen megnyilatkozásra gondolunk elsősorban: „Az előttünk álló feladatok nagyságrendje megköveteli”. — „A beruházások nagyságrendje még nem ismeretes előttünk" — „A költségvetési hitelek nagyságrendjét meghatároztuk” stb. stb. Az idézett nyelvi formákat az adott szövegkörnyezetben még elfogadhatjuk szakszerű megnyilatkozásnak, de már felesleges szakszerűskő- désre, fontoskodásra, hivataloskodásra nyújtott szomorú példát az a szakember, aki a televízióban úgy nyilatkozott, hogy az árvíz sújtotta területeken „kétezres nagyságrendben dőlt össze ház”. A ténydolog furcsa összetétellel még írásban nem találkoztunk, szóbeli közlésekben azonban gyakran jelentkezik. A rádió közönségszolgálatának adása keretében hangzott el például a következő mondat: „Az ténydolog, hogy elsősorban az ifjúság számá- rervezünk túristautakat”. j hivatalos értekezleten a következő példamondatokat írhattam be jegyzetfüzetembe: „Ténydologként állapíthatjuk meg...” — „Az ténydolog, hogy sokat fejlődtünk” — „Ténydologként beszélhetünk a hibákról” (?) stb. Eddig nyelvhasználatunkban csak elvétve tolakodott nyelvi szerepre a rostára tett összetétel. A tény szó összetételi tagként bizonyos szak- kifejezésekben a jogi, a köz- gazdasági, a katonai szaknyelvben már gyakrabban vállal szerepet. Ilyen összetételekre gondolunk: tényálla- dék, tényállás, ténykérdés, ténykörülmény, ténylelet, tényvázlat stb. A munka, a teendő, a téladat, a kötelesség, az intézkedést kívánó ügy, a cselekedet,, az eset, a történet, a körülmény, a valóság a való helyzet jeleméi változat okát is kifejező dolog szavurtk csak újabban társul összetételi tagnak a tény hangsorhoz, és valójában a kelétkezett összetett szó riem mond többet, mint az összetétel előtagja, a tény hangsor. Valószínűleg, hogy azok, akik ezt az összetételt használják, úgy gondolják, hogy állításuk erősítésére szolgál ez a furcsa összetétel. Sokan a tényállás összetett szavunk helyett és helyén adnak nyelvi szerepet a mindenképpen hibáztatható ténydolog összetételnek. Szükség nincs tehát rá. s reméljük, hogy a többi divatos szóval együtt lassan ez is kikopik a hivataloskodó nyelv- használatból is. Dr. Bakos József Bekopogtatott, majd benyitott egy ember a fogorvoshoz. — Tessék, foglaljon helyet, — mutatott a kínzószékre az orvos. A páciens leült. — Szíveskedjék kinyitni a száját... Így ... nagyszerű ... Itt fáj? — Nem, nem ott. — Akkor talán itt? ■— Ott sem. — Es itt? — Nem. — Hát akkor hol fáj? — Lejjebb. — Lejjebb? Hol van az a lejjebb? — Hát itt ni, a térdem kalácsánál. — Nem értem... Melyik fáj? — A bal oldali. Ez ni! — De hát maga eltévesztette az ajtót! Ezzel a betegséggel a sebészhez kellett volna fordulnia. — Azt én is tudom, de ott sokan vannak! — No, és? Vár egy kicsit, amíg sorra kerül! — En ám nem tudok várni. Nagyon fái! — Elhiszem, de hát én mit tehetek? — Mit tehet, mit tehet!? Hát nem ön az orvos? — Persze. De én fogakat gyógyítok és nem téredeket! — No és? Van valami különbség? — Már hogyne lenne! A térdkalácsnak semmi köze sincs a fogakhoz! — Dehogy nincs! Hiszen néha úgy hasogat a térdem, hogy még a fogam is össze- csikordul! — Az lehet. A fogainak azonban jelenleg nincs baja. — Jelenleg. De ha nem gyógyíttatom meg a térdkalácsomat, a fogaim mind tönkremehetnek. — Ez igaz. Tehát gyógyíttassa meg a térdét. De nem velem, hanem egy sebészorvossal. — De hát már mondtam, hogy ott rengetegen vannak! — Ha nincs türelme várni, jöjjön holnap. — Es ha holnap már nem fáj a térdkalácsom? — Az jó lenne. — Hogy-hogy jó lenne? Ha magától is elmúlik « fájdalom, miért vannak akkor az orvosok? — Hogy gyógyítsanak. A forgorvosok a fogakat, a fülészek a füleket, a szemészek a szemeket, a sebészek pedig térdeket. Érthető? — Persze. — Mondja, miért tűri fel a nadrágja szárát? — Hát hogy megvizsgálhassa a térde met. — Már miért vizsgálnám meg? Ha a foga fájna, azi megvizsgálnám. De a térdénél, ugyebár, egyetlen augusztus egy foga sincs maginak? — Nincs. — Tehát akkor ott nincs mit megvizsgálnom. — Nincs a csodát! Hát ez itt? — Mi ez? — Egy kék folt. — Kék folt a csodát! Tintafolt csak. — Valóban? — Ügy, ahogy mondom. Dörzsölje meg csak egy kicsit! ... No látja, már el is tűnt! — Tényleg! Es még ön mondja, hogy nem tud gyógyítani!... Még ilyet!... De most már megyek a szemészetre. — Hát oda meg minek? — Csak ... Ügy érzem, csikarni kezd a hasam... ét ott talán már nem áll senki az ajtó előtt a sorban. Fordította: Buraié Rozália 9., vásáráig
