Népújság, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-08 / 185. szám

Iskolabővítés Tarnamérán Háromuntermes iskolaépületet adtak át a közelmúltban Tarna­mérán. A község egyik régi gondját oldották meg ezzel, mert a gyerekek eddig egy rossz ál­lapotban lévé kastély szűkös he­lyiségeiben tanultak. A későb­biekben az iskola teljes kor­szerűsítésével — még öt új tan­terem elkészítését tervezik. Értékes művelődéstörténeti adalék Reformkori egri diáklap: a „KORÁNY1 '## Új óvoda Hevesen Ma délután ú) óvodát avatnak Heves községben. A mintegy 800 ezer forintos költséggel épült létesítmény átadásához je­lentős mértékben hozzájárultak a szülök is: több mint százezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. A korszerűen felsze­relt, ötletes játékkal ellátott óvo­da 75 kisgyermeknek nyújt majd második otthont. Eger múlt századi művelő­déstörténetének érdekes szín­foltját jelenti az a kéziratos egri diáklap, amely két Pes­ten kiadott diákújsággal egy kötetbe kötve található az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárában. A reformkori Eger egyre izmosodó irodalmi életét jól példázza, hogy az első iro­dalmi társaság, az egri kis- papok Magyar Olvasó Tár­sasága már 1830-ban megala­kult, és a világi irodalom művelését is szívügyének te­Jelenet az Őfelsége kapitánya című amerikai kalandfilmből. Alekszej Tolsztoj: Rakéta (Kedd, 20.20) A kétrészes színmű közve­títése a Madách Színház Ka­maraszínházából, felvételről. A színház a múlt év őszén mutatta be az eredetileg 3 felvonásos Tolsztoj-darabot, amelyet az író 1916-ban írt. A dráma a hamis emberi kapcsolatok gunyoros hangú leleplezése, bizonyság amel­lett, hogy az önsajnálat, a szenvelgés semmit nem old meg: senki sem érheti be szerelem-, élet- és cselekvés- pótlékokkal. Az író a század­elő polgári világának kietlen­ségét, meddőségét ábrázolja, A Moszkva környéki nyara­lóban játszódó mű egyetlen szereplője, Dása (Piros Ildi­kó alakítja), igyekszik kitör­ni a hazug életforma ketre­céből. A művet Csorna Sán­dor fordításában halljuk. Lánc-lánc- hűtőlánc... (Péntek. 19.30) A nagyvárosok élelmiszer- ellátásának egyik jelentős problémája az, hogy az áruk minőségromlás nélkül jussa­nak el a fogyasztókhoz. A műsorban a mélyhűtött áruk­kal történő ellátás technikai feltételeivel és a hűtőlánc megszervezésének problémái­val foglalkoznak. A hűtőlánc azt jelenti, hogy az árukat, a húst vagy a tejtermékeket mindaddig hűtött állapotban tárolják — hűtőházakban, hűtőgépkocsikban, s végül az üzletek hűtőpultjain — amíg a vevő meg nem vásárolja azokat. Hattyúdal I (Szombat, 15.00) Magyar film a Szívesen néztük című filmvígjáték- sorozat legújabb darabja­ként. Dobozy Imre elbeszélé­séből készítette Keieti Már­ton ezt a vígjátékot, amelyet a mozik 19ö4 elején mutattak be — nagy sikerrel. Három szeretetre méltó vagány a főszereplője a filmnek — Notesz, a motorok szerelme­se, Diák, aki elhagyott gye­rek volt, meg a vén Tambu-. rás, a vizet sosem látott ha- | jóskapitány, a markecoló tru­badúr. Hőseink a város szé­lén élnek egy Villa Negrá- nak keresztelt bódéban, vala­mint abban az illúzióban, hogy társadalmon kívüli élet­módjuk a boldogság egyet­len lehetősége... A Hattyú­dal mese, példázat az álmait védelmező öreg gyermekről, aki azért oly megható, mert vén fejjel egy fiatalkori „mű­faj” képviselője: a vagány- ságé. Az öreg behunyja a szemét az idő változásai előtt, s végül csak a bódé­ját elpusztító markológép éb­reszti rá a valóságra. Sajnos, mindez olcsó,; ponyvaszagú érzelgősséggel ; nyakon öntve játszódik le a J vásznon. Noteszt Sztankay J István, Diákot Bodrogi Gyű- ; la, Tamburást pedig Págerj Antal alakítja; Páger nagy-; szerű játékának köszönhető,; hogy a film végül is nem! fullad a giccsbe. Némi köl-1 tői hitele van. Őfelsége kapitánya (Vasárnap, 20.20) Amerikai film. A háború; előtt jelent meg C. S. Fores- ter regénye, amelyből a ná- lünk 1959-ben bemutatott $ film készült. A történet a na­póleoni háborúk idején ját- szódik a Lydia nevű angol; hajó viszontagságos kaland- < jai, titkos megbízatás, szün-; télén élethalálharc és termé- < szetesen „lángoló” szerelem < — mi más is lehetne a té- < mája a sablonok szerinti ka­landfilmnek! A győzelmes; hőst, Hornblower kapitányt; Gregory Peck alakítja, s a; történet végén — mintegy! menetrendszerűen — őt is; legyőzi a szentimentalizmus. < Az alkotók olyan „eredeti”; gondolatokat plántálnak az < ifjabb generáció leikébe, hogy; lám, a szerelem minden aka- < dályt legyűr. S ezt bizonyí-; tandó, a szerelmesek egymá-< séi lesznek... De hát — baj; kintette. Verseny címen kéz­iratos hetilapot is szerkesz­tettek. Ebből a körből került ki Tárkányt Béla, Pájer An­tal, Zalár József, akik nem voltak első vonalbeli költőte­hetségek, de jelentékeny he­lyet foglalnak el a magyar irodalomban. Ezért kereste fel őkete 1844. február 18-án Petőfi Sándor —, aki Deb­recenből Pestre igyekezvén betért városunkba —, és írta az Egri hangok című, kedves hangú költeményében, Környékez sok jóbarát, Töltögetve poharamba Egri bércek jó borát. Városunknak egészen 1949- ig — a jogi líceum működé­séig — külön érdekességét jelentették az itt tanuló jog­hallgatók, akik rendkívüli fiatalos hévvel és ellenzéki magatartásukkal oly gyakran okoztak nehézséget az egri „városatyáknak”, ök adták ki a Korány című irodalmi hetilapot 1847-ben. A Széchenyi Könyvtárban található negyedrét alakú kéziratos kötet elején 1845. április 14 keltezéssel megje­lent irodalmi lapot, a „Kü­lönb-féle” címűt találjuk. Ebben jelent meg a Nyelvé­szeti kalászok című rovatban a következő értekezés Vasvá­ri Pál tollából. „Múlt évi tételő (novem­ber) 29-én tartott gyűlésünk­ben megütközém azon, hogy a „mely” visszahúzó (vonatko­zó) névmás társulatunk alap­szabályaiba egy „ly”-al a „Heti Lapok” című folyóira­tunkban pedig két „ly”-al íraték. Azért írogatjuk azt két „ly”-al, mert elemi isko­láinkban hamisan mondatják ki velünk a mássalhangzók nagy részét... A „latiatuk feleym” kezdetű halotti be­szédben a „mennyi” is így íratik „menyi”. Tisztán mon­dattak még akkor ki a sza­vak nyelvünk olvadékony természete szerint; de ké­sőbb, , lassankint csúszott nyelvünkbe a pattogó szóki­ejtés .. A kéziratos kötet másik két lapja, az „Egyveleg” és a „Korány” Békey István szer­kesztésében jelent meg. Az egri diákújságból, a Korány­ból 9 szám ismeretes. Az első 1847. március 27-én jelent meg, és mint a címfejen ol­vasható „szép literatúrai ma­gán láp”-ként a másod évi jogászok magyar társulatá­nak támogatását élvezte. Már a címválasztás is a nyelvújí­tási mozgalomra emlékeztet, hisz a „Korány” (hajnal) szó­nak Kazinczy Ferenc szer­zett a magyar nyelvben pol­gárjogot. Irodalmi műben el­sőként Vajda Péter használ­ta, amikor Bulwer Night and Morning-ját „Ej és korány”- ra fordította, S a lap szer­kesztője. az első szám elő­szavában így írt törekvései­ről: „Lapunk a kezdődő nap az ébredő természet első, s leggyönyörűbb perceinek ne­vét viselendi, mintegy jel­képezni akarva az irodalmi téren csak most ébredező gyönge szellemi erőket, ép­pen oly helytelen volna ezek­től remekeket, mint a feselő koránytúl déli sugár égető hevét várni...” A lap kétségtelenül Széche­nyi István reformista eszme- áramlatában, a „fontolva ha­ladás” politikája jegyében szerkesztődött, ahogy a má­sodik szám mottójában ír­ják: „Semmi sem lehet nagy, semmi sem lehet dicső, mit a nemzetiség heve át nem melegít.” Az egri diáklap utolsó szá­ma 1847. május 22-én jelent meg. és ma már értékes mű­velődéstörténeti adalékot nyújt a reformkori Eger tör­ténetéhez. Két tojás Régi ismerősként érkezünk falura Jánosékhoi. Min den olyan kedves és szép itt. Beszélgetünk. A lugas alatti asztalt körülüli a va­csorázó család. Szó esik erről, arról, a nehéz aratásról, árvízről, aztán a szomszédokról is. Laciék félől kér­dezősködünk. Férjhez ment-e már Ilonka? Fáj-e még az öreg néni lába? Hirtelen csönd lesz. Mindenki hallgat, a gyerekeit is. János egy körtét hámoz, de a kérdések után azt is abbahagyja. — Csak nincs valami baj? Egy ideig megint hallgatás. Mi. a vendégek, kicsit értet­lenül figyeljük a családot. Laciék, Jánosék legrégibb, legjobb szomszédai. Közösen segítették egymást amikor építkeztek, testvér módjára áldozatot is tudtak egy­másért hozni, ha úgy kívánta a helyzet. ^ — Laciékról majd máskor beszélünk ... Tíz óra felé felállnak az asztal mellől az asszonyok, a gyerekek is álmosak már. Ketten maradunk. János előveszi a félig hámozott körtét, aztán halkan, csende­sen, — mintha magának beszélne, elmondja a furcsa históriát: — Tudod, Lacival együtt gyér ékeskedtünk. Szerették egymást az asszonyok is, sokan azt mondták a faluban, olyan, mintha testvérek lennének. Talán három, vagy négy hete történt, hogy elveszett két tojásuk a szalma­kazal alól. Egy kendermagos odajárt tojni, Ilonka szom­szédasszonyom ráhagyta. Ahogy az eset megtörtént, Ilonka átszaladt. — Margit! Jancsi lopja a tojásainkat. A feleségem nagyot nézett. Ilonka arca tüzelt, sze­méből düh sugárzott. Gyorsan előkiabáltuk a gyereket és mielőtt Jancsi egyet is szólhatott volna, az anyja adott neki egy nyaklevest. — Nem szégyelled magad! A szomszédból lapod a tojásokat... A gyereket, mint derült égből a villámcsapás, úgy érte a verés. Láttam az arcán, hogy nem érti a dolgot. Ké­sőbb keserves zokogásba kezdett és szentül bizonygatta, hogy ő bizony egy fia tojást sem látott. Azután, amíg az asszonyok nyelveltek, félrehívtam a gyereket. Szépen, higgadtan beszéltem vele. — Édesapám! Én mostanában nem is láttam tojást. Akkor én is odaálltam a szomszédasszony elé. — Máshol keresd a tolvajt, Margit! A mi Jancsink nem lopott tojást. A szomszédasszony, mint a sárkány vágtatott haza. Útközben szidta a gyereket, minket is, hogy pártját fog­juk a tolvaj fiunknak. Azóta — mondom — eltelt három, vagy négy hét. Másnap köszöntem nekik, mint rendesen, de az asszony elfordította a fejét, Laci fején meg — mintha semmit sem szóltam volna — rajta maradt a kalap. A gyerekek se beszélnek. A szakajtó tojást pedig, amit a feleségem átküldött, egytől egyig visszadobálták a kőfalon ... öreg este van. A faluban lassan-lassan elcsitulnak a zajok és a bókák is megunják a folytonos kuruttyo- lást. Amikor elbúcsúzom Jánostól, csak egy nagyot só­hajt köszönés helyett. — Szóval, így törte össze a barát­ságunkat a két tojás... Szalay István VöRÖ5Köy JÁNOS: •KÉMffEOENV« Sebestény Sándor ^A/Wv^AAAAAAAWwVWSAA^VVV^AA^^VWWW^AAAlV^A(Ví/V^AA/^/V^AAA/SAAA(^^^VAA/WWVVS/^^^ — Valószínűleg megérkeztek már. — Miből gondolja? A program szerint ma egy bakonyi turistaházban alusznak. — Megkérhetem, hogy telefonáljon a tanárnőjüknek? — Természetesen. — Hubert már tárcsázott is. — Meg­látja, nem lesz otthon. E pillanatban egy női hang jelentkezett. — Magdika? — Hubert harmadszor hökkent meg. — Maguk már itthon vannak? Nem értem. Hogy el se ment? De hát micsoda dolog! Ez nem mentség, kérem. Legalább bejelentette volna... Holnap majd beszélgetünk erről! Az igazgató most végképp felindult lett, hangja fenye­getően csengett. Aztán, a kagylót helyére téve, restellked- ve Bekéhez fordult: — Sárkány tanárnő itthon maradt. Azt mondja, az utolsó este belázasodott, s az osztályt egy kolléganőjére bízta. Az illetőt Csalogány Máriának hívják. De, higgye el, rendkívül lelkes tanár. Biztosra veszem, hogy mindent Sárkány tanárnő útmutatása szerint intézett. Minden úgy történt, ahogy eredetileg tervezték. — Ebben nem vagyok biztos... Az őrnagy elővette a fényképet, amit a veszprémi ka­pitányságon kapott, s amit a bűnügyi fotós vett fel a Vad­galamb romjairól. . — A turistaház, ahol az osztály aludt volnál;: Beke pár szóval ismertette a Vadgalamb pusztulását, majd engedélyt kért az igazgatótól, hogy másnap felkeres­se a gimnáziumot. Hubert annyira készséges lett, hogy ott­honát rögtön felajánlotta éjjeli szállásul, az őrnagy azon­ban nem vágyott társaságra. Épp indulni akart, amikor a telefon csengeni kezdett. A vonal túlsó végéről rekedt, öreg hang hallatszott. Ehhez képest kissé meglepőnek tűnt, amikor Hubert — a kagylót befödve — odasúgta az őrnagynak; — Csalogány! — Miért nem hívott előbb? — kiabálta feldúltam Hu­bert. — Hogyan? Hogy foglaltat jelzett? Már másfél órája? Számoljon be a történtekről! Hubert nem óhajtotta leleplezni az őrnagy előtt, hogy a mérkőzés ideje alatt a telefondugót is kihúzta. — jó, jó, hát adjon hálát, ezt magára bízom? — kia­bálta az igazgató. — De addig is vegyen be idegcsiliapítófe Rendben van. Jó éjszakát. , _ _ Az igazgató Bekéhez fordult _ ’ ‘ ..............' — Megértem, hogy a hatóság tisztázni kiváltja UM U ügyet. Ami az iskolát illeti, mindenben a rendelkezésére Ólok. Holnap bevezetem az osztályba. Persze, neon ártana, ta civilben ... . — Természetesen. Milyen óráik lesznek? — Magyar, matematika, rajz ... — Válasszuk talán az utóbbit Civilben magam is fes­“ — Értem. Ha megengedi, úgy fogom bemutatni, mint éstöművészt. Beke elmosolyodott Hubert buzgalmán; — Ezt talán mégse. Elég, ha annyit mond, hogy a Nép- \űvelési Intézetből jöttem. — Ahogy kívánja. Beke sietve elbúcsúzott, az utcán kocsiba ugrott, és a ‘ára hajtott. „Drága Jutkám — írta a távirati blankettára —, a fo- \ újra nyugtalankodni kezdett, ha kihúzattam, okvetle- 1 látni fogtok. Addig is rengeteg boldogságot kívánok. augusztus 8„ szombat Gy. i A gimnázium igazgatója felháborodva ült a televízió előtt. Csapata vesztésre áUt, s a bíró nem adta meg a sze­rinte jogos tizenegyest. — Disznóság! — kiáltotta az üres szobában. Ebben a pillanatban csengettek, s a küszöbön ott állt — egy honvédtiszt. Beke udvariasan tisztelgett. — Sajnálom — mondta jegesen Hubert igazgató — nem tudom fogadni önt. Csak kényszernek engedek. — Ugyan — felelte Beke — kényszerről szó sincs! De higgye el, fontos volna. — Nekem az a fontos, hogy be tudjam fejezni a dol­gozatjavítást. Egyébként sem tettem semmi törvényelle­nest. Jó napot! Nem azért volt elhárító tiszt, hogy ne ismerje az em béri természetet. A futballközvetítés lármája kihallatszol az előszobába. Beke tudott a meccsről, az órájára pillan tott, azt is látta, hogy mindössze hat-hét perc lehet hátrí a végső sípszóig. Rágyújtott, és türelmesen várakozott az ajtó előtt. Tíz perc múlva, amikor újra csengetett, az igazgató megbékélt arccal fogadta. — Hát, tessék — mondta. — Befejeztem a dolgozató kát... Mit óhajt tőlem? — Az 1,/b-vel szeretnék megismerkedni..; — Az első osztályos növendékekkel? — Hubert m az iméntinél is döbbentebb volt. — És éppen a b-oszlé lyal? Ez... ez, hogy úgy mondjam... szokatlan eset. Az őrnagy igazolta magát. — Vagy úgy... Akkor természetesen, nem faggat" De a növendékek sajnos, nincsenek itthon. Oszt**'--”rán­dulásra mentek. •id. Húga már ismerte ezt a szöveget: tudta, hogy nem hol­iásró! vau saá. |TnT||f«tNW

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents