Népújság, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-08 / 185. szám
H:a, ha valaki csak vendégségbe jár a háztartásba... Egy kedvesnek éppen nem mondható ismerősöm jellemezte így a háztartáshoz való viszonyomat. Könnyű nektek, „dolgozó nőknek” — mondotta, akik éppen csak vendégségbe jártok a háztartásba. Mit tudjátok ti, menynyit iót-íut egy igazi háziasszony. Hát igen, be keli ismernem, csakugyan könnyű nekünk, akik csak a szombatot, a vasárnapot, meg az estéket töltjük a háztartással. Hogy is néz ki ez a könnyűség? Szombaton reggel kicsit lazítok. Csak félig takarítok, mert délben úgyis megyek haza. Ez egy órára, fél kettőre sikerül is. És akkor mihez kezdek? Be kell fejezni a reggel félbehagyott takarítást».. bevásárolni két napra... kitalálni, mi legyen a vasárnapi ebed, aztán a mosás, a vasalás. Lakótelepen lakuift, a piac !két kilométer. Szabadon választhatok, többet fizetek, vagy cipelek. Hát én inkább <*z előbbit választom. Szombat délután irány a •bot. Zsúfoltság... idegesség'.!» levegőtlenség™ Friss kenyér?! Reggeli. De fari ss még ez is. A déli sütés már elfogyott. Hát ha elfogyott. elfogyott. Különben is, hallottam, hogy a meleg kenyér ártalmas. Tej? Aranytetejű?! Nem, kérem, az már reggel elfogyott. Illetve délelőtt, Most már csali kimért tej van»»» Hús? Disznóhús.1? ABGáruház épül Lőrinciben Megyénk legnagyobb községében, a több mint tizenegyezer lakosú Lőrinciben régóta gondot okoz, hogy a lakosság egyetlen — szűk és korszerűtlen helyiségekből álló — üzletben vásárolhat élelmiszert. A boltnak szerény az áruválasztéka, havi forgalma ugyanis alig éri ei a háromszázezer forintot, A lőrinci ÁFÉSZ rövidesen a-* •• problémát■: - 'néhány . .hónap múlva ÁBOáruház. építésit kezdi meg a nagyközségben. ‘A telket a helyi tanács biztosítja, a beruházás 1 millió 200 ezer ■forintos költségének jelentős részét az ÁFÉSZ fejlesztési alapjából fedezi. Tervek szerint a jövő év tavaszén adják at a létesítményt rendel tsegenek. Az ABC-áruliáz- ban mindenféle élelmiszert — zöldségféléket, tej-, .tejtermékeket, húsárut, kenyeret, péksüteményt ts árusítanak majd. V. A. ív. Azóta már újjáépítették a Tüzelőszállítási Vállalat központját. a Motojasu-hídtól délre. Akkor a Hirosimái Tüzelőelosztó Igazgatóság székelt Itt. Az épület három- errteletes volt, a föld alatt pedig erős, vasbeton óvóhellyel rendelkezett. Mindez 100 méterre délnyugattá ától a ponttól, .ahoi a bomba bbant . Aznap, mielőtt munkához ;ttam volna, észrevettem, ogy bizonyos iratok hiányoznak a helyükről. Nyilván az osztályvezetőm vitette le a bunkerba, és elfelejtette visszahozaíni. A bunker akkora ■buíi a ház alaptecüMfnek Tegnap délelőtt nagyon szép karajunk volt. A marhahús ugyan kínáltatja magát, ízléses ceioiáncsomagban, de én már tudom, hogy ha kibontom a celofánt, megközelítően sem olyan szép. Viszont van mirelit-baromfi. Meg hal. A halat nem szeretjük, csirke meg volt az előző vasárnapon, meg az előző vasárnapon, meg még az előző vasárnapon... Paradicsom? Egy kilónyi van még. Nem, kérem, nem olyan puha ez. meg lehet ezt enni... Őszibarack csak délelőtt volt. de van még sárgabarack, pici, kicsi, apró, de biztos nagyon finom. Kávé, tea, kakaó, patron, szappan viszont bőven van. Még szerencse! Egy óra és megvan a bevásárlás. A zöldségesben még sikerült keríteni őszibarackot és egy fonnyadt sárgadiny- nyét. Hogy mi lesz az ebéd? Ne búsulj,, anya, majd hozunk ebédet — indítványozza a családfő. — Legalább nem főzőcskézel ebben a melegben. Felvidulok rajta. Végre lesz egy szabad délelőttöm, éppen elég arra, hogy a ruhát bevasaljam. Felvidulva fogok a mosáshoz. Zúg a mosógép, pereg a centrifuga, még egészen korán van, amikor leballagok a szárítóhoz. Az ajtóban összeütközöm egy másik asszonnyal. Óvatos pillantással felmérjük egymásnál a ruhamenyiség'et és megkönnyebült mosollyal egyezkedünk, elférünk mind a kettai. Természetesen egyíkínfk sem fér el, mert a szárító Negyedszer rendezik .meg az itfén az Otthon kiállítást. Ma délelőtt sajtótájékoztatón ismertették: szeptember 12—21. között a BNV területén, az NDK-paviIonban sorakoztatja fel az Iparművészeti Tanács az 1971-re legasztétikusabbnak, legprak- tikusabbnaik és legkorszerűbbnek ítélt, lakásban használatos termékeket. Huszonöt szövetkezet és állatni vállalat többszáz cikkei lakastexr egyharmada, mintegy harminc négyzetméter, és állandóan égett benne a villany. Nem találtam sehol a keresett iratokat, hát a lépcső alatti kasszához mentem. Hirtelen súlyos, tompa zaj hallatszott. A villany kialudt. fejemre kőtörmelékek zúdultak. Amikor mindez történt, közvetlenül a lépcsőnél álltam. Léptem tehát felfelé 2— 3 fokot, de aztán már nem volt lépcső, csak gerenda, cserép és kőhalmaz. Valahonnan íérfihangot Hallottam: „Mentsetek meg!" N éhányszor megismétlődöt t, majd zokogásba fulladt. Igyekeztem továbbjutni, de lejem beleütöttem valamibe. Ahogy megtapogattam, éreztem, hogy betonfal lehet. Teljes erőmből megpróbál- lam áttörni, persze hasztalanul. Mitévő legyek?! A ház valószínűleg telitalálatot kapott, föld feletti részét a bomba lerombolta, csak a bunker maradt. Itt kell hát meghalnom, ha nem jutok ki? Ebben a pillanatban vízcsobogást hallottam. A bunkeron vízvezeték húzódik át, a Motojasu-hid alatti vezeték folytatása —, amely biztosan megrepedt — gondoltam. Akkor pedig megfulladok! Eszméletem utolsó pillanatában gyermekeimet láttam magam előtt — majd a vízió is eltűnt. Elájultam. Amikor magamhoz tértem, a földszinten voltam. tele van. X-né az ötödik emeletről nagymosást rendezett. Hogy miért pont szombaton, hiszen egész héten át otthon van... Most már mindegy. A ruha leiét felakasztjuk a íregolira, a másik feléi visszatesszük a vízbe. Majd holnap kezdjük elölről. A vasárnap délelőtt csakugyan pihenésé, már csak azért is, mert nem száradt meg a ruha. Délben könnyed mozdulattal veszem az ételest ... Az étterem félig üres, korán van még, a pincérek álmatagon támasztják a falat. Kérem ... rebegem tisztelettudóan. — Tessék várni!, mindjárt jövünk. Végre a harmadik megkönyörül rajtam és hozza a megrendelt ebédet. Fizetni! Eltelik öt perc, tíz, tizenöt __Fizetnék — mondom szemrehányóan a pincérnek. Ugyan, kérem, tessék várni. Mit tetszik gondolni. Ételessel, százassal, vasárnap délben. Még ha le tetszene ülni... Végül sikerül fizetni. Otthon terítve az asztal, bontom az edényt és legszívesebben visszavinném, a fejére borítanám annak, aki adta. Burgonya helyett rizs van. No nem baj..» Eszünk és közben a fiam mélabúsan jegyzi meg: azért egyszer egy héten jó lenne, ha főznél. Tulajdonképpen igaza »an... Hát így néz Id az én Tdón- fiénti „látogatásom a háztartásba!” Könnyű nekem __ mesélte el egy háziasz- szony és feljegyezte, — de saját maga is elmondhatta volna. •— Deák Rozst tíliáík. bútorok, üvegtárgyak, porcelánok és kerámiák, Jconyhaíelszerélésék, világító- testek, színes fürdőszobák, fűtőberendezések, háztartási edények, népművészeti tárgyak és sok más látható az Otthon !71 bemutatón. A kiállított termékek egy része már kapható az üzletekben, a többi még prototípus, de hamarosan megkezdik a sorozatgyártást. ' Az első, ami a sötétben szemembe ötlött, egy árny- szerű emberi alak az ablakkeretbe kapaszkodva. Inkább sejtettem, mint láttam, hogy polcok, asztalok, székek és más bútordarabok feküsznek körülöttem, egymás hegyén- hátán. összetorlódva. Kiszabadítva magam ebből a halomból, eljutottam az ablakig és az ott álló alakban Hírősét véltem felismerni. — Mi van kint? — Utca — felelte — „Ki tud ugrani?” ..Persze, hogy ki!” — Mindketten kiugrottunk az utcára. A füsttől olyan sötét volt, mint amikor csak. a félhold világít. Ahogy jobban megnéztem, észrevettem, hogy Hírőse arcából és kezéből ömlik a vér. A Motojasu-híd- hoz siettünk. A híd közepe táján egy ifjút láttunk, hanyatt fekve, meztelenül, karjait az ég felé emelve. Remegett. Bal kezénél valami égett. A folyón túl az utcák vöröses lángban égtek, fekete füstbe göngyöltem Nem mertünk átmenni a hídon, inkább abba az irányba futottunk, ahol most a Béke-torony áll és kijutottunk arra a térre, ahol ma kertek zöldellnek. Mindketten leültünk a folyómederhez vezető lépcső egyik fokára. Csak ültünk ott és nem gondoltunk semmire. Körülnéztem — a föld és az ég fekete füstfelhő. A füstben alig lehetett látni a szakszervezetek épületét, de a folyón Tíz kunyhó utcája Valóságos kis kolónia. Főutcája a 3-as műútról nyílik és poros mezsgyét húz a dirmyeföldek között. Az út mentén tíz kunyhó sorakozik egymás után, előttük embermagasságoi meghaladó napraforgó. Az apró termetű fekete kutya az árnyékba húzódik a déli nap elől. A kunyhóban barna arcú férfi ül az ágy szélén, kezében bicska és szalonna. Ebédidő van. A 3-as út kissé kiemelkedik a dinnyeföld végéből, néha sebes tempóban elhúz egy autó. Ebédidő van. A férfi leteszi a szalonnát, összecsukja a bicskát. — Mióta foglalkozik diny- nyével? — Mindig ezt csináltam. A szüleimmel már négyéves koromban kijártam a földre. — Miben laktak akkor? — A dinnyések mindig ilyen kunyhóban laktak. — Változott-e a kunyhó azóta? — Miért változott volna? Máma is ugyanaz kell az embernek, mint akikor. Fekhely, az kelL Tűzhely is kell. Meg odakint a kutya. Az különösen jó, ha van. Sokat segít vigyázásnál. Mert a vad is kárt tesz a dinnyében, meg az ember is. ★ —• Miből áll egy napja? — Éjszaka portás vagyok a hatvani cukorgyárban, úgy nyolc óra felé kiérek ide biciklivel, aztán van munka a dinnyével. Ilyenkor minőik van munka a szedéssel. Aztán delu'ián felé fölrakodunk a teherautóra és viszik fel Pestre a dinnyét. A teherautóval mindig megy a feleségem is. Este indulnak úgy tíz óira felé és ilyen déltájt szoktak megjönni. — Csúnyáik vagy hortiak? —. Itt mindenki horti — mondja Oroszi József —, mi már nem is megyünk meszebb. csak megmaradunk itthon, meg a dinnye mellett. ★ Majdnem egyforma minden kunyhó. Az ajtók nyitva, bent félhomály és hűvös. Az út mellett kút, amit közösen ástak márciusban a túl még állt az Iparfejlesztés Háza. Bal szárnyán látható volt az Ipar és Kereskedelmi Kamara épülete. A füst alatt a láng egyre nőtt. Mikor először odanéztem, ez a három épület még nem égett, de nehány perc múlva kigyulladtak. Emlékezetem szerint elsőnek a Postahivatal lángolt. Ezalatt hozzánk menekült még 8 ember a szak- szervezetekből: 4 férfi és 4 nő. így, csoportosan ültünk a lépcsőn. Az egyik kislány elvesztette látását, egy férfi hányni kezdett, egy másiknak szörnyű fejfájásai támadtak. így viselte mindenki sérülését, ki testén, ki beiül. Csodálatos volt. ahogy mindenki némán tűrte fájdalmát. Senki sem jajgatott. A tűz gyorsan terjedt. Már testünkön éreztük melegét. A vízszint egyre alacsonyabb lett az apály miatt, mind lejjebb húzódtunk egy-egy fokkal. A postahivatal, mely átlósan szemben volt velünk, okádta a fekete, sűrű füstöt, mely tölcsérként szökött az ég felé. Időnként a füsttöl- csér szétterült olyan alacsonyan, hogy bennünket is beburkolt, miközben égő pléh- es fadarabokat hányj; magából. Akkor*- hirtelen' a-Mofcojasu folyó megduzzadt, közepén tölcsérként magasba szökött, majd zivatarként hullt ismét alá. A tűzvész a folyón tül még erőteljesebben dühöngött, a füst és a szikrák egyre jobban veszélyeztettek bennünket. El kellett hátmenekülnünk innen, a kőlépcső feletti kis térre, de ott még jobban rohamoztak a szikrák. Nem volt más hátra, összeölelkeztünk a kőlépcső szögletében, lemezekkel véd- ttik magunkat a hőség ellen, Szeptember 13—21: Otthon H\ kiállítás Hz atombomba gyújtópontja alatt (Nomura Eizo beszámolója) .*• «iw," kiköltözők. Víz kell. Mindig is. kellett. Az egyik napraforgósövény tövében hármán állnak és az árakról beszélgetnek. Az egyikük — Varga Béla — széles karimájú kalapban áll a tűző napon. Elnézem a feltúrt lakó vá- szoning alól előbukkanó inas kezeket. Vajon mióta csinálja? — Miért hagyják ott minden évben a kényelmes benti lakást a faluban? — A dinnye miatt. — Nem lenne könnyebb munka? — De lenne — mondja Oroszi Jánosaié. — Csak szeretjük ezt csinálni. Mert itt nem parancsol senki, a magunk ura vagyunk. Tudjuk, hogy van ez a darab föld, ezt meg kell csinálni, de nem mondja senki, hogy mikor. — Most jött meg Pestről, alszik valamit estig? — Nem lehet. Le kell szedni a dinnyét, mert délután, vagy estefelé valamikor rakodunk és megyek vissza. — Mennyit keresnek egy szezonban? — Nem egyformán. Tavaly harmincháromezret kerestünk a férjemmel. — Nem lenne kényelmesebb otthon lakni, vagy esetleg üzemben dolgozni? Az asszony csendesen ingatja a fejét. időnként megnedvesítve azokat. Közben közelebbről és távolról durranások hallatszottak, mintha benzines hordok robbannának. Aztán hirtelen zuhogni kezdett az eső. Amikor elállt, remegtünk a hirtelen lehűléstől. Most már mi mentünk közelebb a tűzhöz, hogy megmelegedjünk. Sisido, szakszervezetünk pénzügyi osztályának tisztviselője megkért, hogy keressem meg a segélycsapatot és kérjem segítségüket. Elindultam hát Hacukaicsimacsi város felé. Délután 2 óra 30 perckor érkeztem a városba... Aztán múltak a napok. Szeptember 1-en éjjel hirtelen hidegrázásra ébredtem, 40 C fok lázzal. Ez az állapotom 7—8 napig tartott. Abban az időben Hirosimában naponta haltak meg, akiknek hasonló tüneteik voltak. Torokfájás, vérfoltok 5—6 helyen a bőrön, fog- ínyrothadás, kóros hasmenés, több mint 10 napon át, a test elsorvadt és semmi gyógyszer — az orvos nem tudott mit kezdeni velem — családom már lemondott gyógyulásomról. De csoda történt: az idő múlásával testem fokozatosan erősödött, visszanyertem egészségemet. Tudom azonban, hogy még mindig sokan vakulnak meg, felgyógyulásuk után is, az atombomba okozta cégi sérülés következtében. 37 társam közül, akikkel azon a reggelen együtt voltam, 36-an már nincsenek! Én megmaradtam, hogy tanúságot tegyek szenvedésükről. (Kordiiottttt Cr. Szerdahelyi István) (Vége) — Nem, nem. Ezt, szoktuk meg, itt. kint a jó, mert szabad az ember. — Családja van? — Igen, Kislányunk van. — Ö nincs kint? — Nincs. A nagymamánál lakik bent a faluban. — Dinnyés lesz belőle is? — Nem. Kereskedelmi technikumba szeretne menni. ★ Krecskó Antalné elnéz a kunyhók fölött imbolygó meleg levegőbe. — Nincs itt már közöttünk ötven év alatti dinnyés senki. A fiatalok már nem csinálják ezt a szakmát. Egy- kettő, ha van közöttük nagy ritkán. — Mit gondol, mi lesz, ha maguk abbahagyják a diny- nyézést? Az asszony meg az ember összenéz, elgondolkozik. Aztán lassan azt mondja: — Hát majd biztos jönnek a gépek. Azzal fogjak csinálni ezt is. — Kié a motorkerékpár a kunyhó előtt? — A fiunké. Ki szokott néha jönni, meglátogat bennünket. ★ — Jövőre is eljön még? — El. — És aztán? — Aikkcxr is. Fodor István nyugdíjas. Havonta ezer forintért kisegít Orosziéknal. Miért csinálja? Kell a pénz. Miért nem máshol keresi? Mert itt akkor kezdi el a munkát, amikor akarja, szeret kint lenni. A tíz kunyhó fölött szinte megáll, mozdulatlansagbu merevedik a forró levegő. A tyúkok is elülnek az árnyékban, a fekete kutya meg beljebb húzódik a napról. A „főutcán” csend van. Amolyan délidei pihenő. Lépegetünk a porban, az egyik ajtó előtt felfordított ládán falatozik egy dinnyés. Barna arcán lecsapódott zúzmaraként világít a párnapos fehér szakáll. A kunyhók csendesen gubbasztanak a napraforgók alatt. Benne mai emberek, dinnyések, mohikánok, akik életformájukat, módszereiket, szokásaikat mai’ nem adják át a következő nemzedéknek A betonról még egyszer visszafordulunk. Az éiő skanzen ponttá szűkül, egybeolvad a földek szürke színével és eltűnik a szemhatár pereméről. Szigethy András Méwism 1970. augusztus 8,,. szómba*
