Népújság, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-07 / 184. szám

fclla az újság nem írt volna..."” Hogyan rendeződött Tóth Erzsébet sorsa? Néhány hónappal ezelőtt V lapunkban. „Az a hibája, hogy nem lát...” címmel .. -riportot közöltünk Tóth Er­zsébet utányi tsz-tag panasza nyomán, amelyet — a cikk megírása előtt is — alapo­san megvizsgáltunk, de a cikk megjelenése óta sem ve­hettük le napirendről. Leírtuk Tóth Erzsébet szo­morú sorsát: csökkentlátó­képességű, de példás szor­galommal és kitartással négy even keresztül kerékpárral .iáj't be Egerbe Átányból, hogy elvégezze a közgazda­sági technikumot, mert tud­ta. erezte: betegsége miatt nem végezhet tartósan és ío- ..■ lyamatosan fizikai munkát. . A technikumot el is végezte még 1964-ben. de a termelő- szövetkezetben, a községben azóta sem kapott képzettsé­gének megfelelő munkát. , Özvegy édesanyja 260 fo- . Thilos tsz-járadékából, ház­táji földjének jövedelméből ..éltek” ketten egy rozzant hazban éveken keresztül. Egészségi állapota időközben teljesen leromlott: amikor cikkünk megjelent, ó már 100 százalékos rokkant volt — idegei teljesen felmond­tak a szolgálatot az ered­ménytelen es reménytelen küzdelemben, amelyet a puszta megélhetésért folyta­■ lőtt... Megjelent 9 cikk. Nehu- nyan eleinte sértőnek és igazságtalannak tartották a község, a tsz vezetői közül. A faluban annál kevésbé. .A megyei tanács mezőgaz­dasági osztályának igazgatási ■ c söpört vezetője azonnal fel­vette szerkesztőségünkkel a kapcsolatot, » az ügyben alapos vizsgálatot javasolt. ■Hasonló álláspontot foglalt el — meg a cilát megírása előtt — a hevesi járási párt- ' .bizottság első titkára is, hi- S .szen a legtöbbről, egy ember %jSfirxúról volt szó... \ SZOT ^I«*isaétiriee*i0t06ítási­....Igaz­" gatóságának Heves megyei Illetékesei is készséggel aján­■ lőtték fel támogatásu­kat; terjessze elő a tsz Tóth Erzsébet, járadék iránti igényét. Az átáayi községi tanács végrehajtó bizottsága pedig 4U0 forintos havi szociális segélyt szava­zott meg részére. Megyei, járási, községi ha­tóságok vezetőivei, képvise­lőivel egj’üttesen vitattuk meg: hogyan lehetne — utó­lag ... — méltányosan ren­dezni Tóth Erzsébet sorsát. Kétségtelen: ezen a beszél­getésen már minden részt­vevő őszintén segíteni akart. A lehetőségekből Tóth Er­zsébet választott: tsz-járadé- kot és háztáji földet akar — és ha valamennyire rend­bejön egészségügyi állapota — dolgozni napi néhány órai, hogy pár száz forinttal több jövedelme legyen, s hogy saját maga is tehessen valamit megélhetése érdeké­ben ... A hatóságok és hivatalok példás gyorsasággal, segítő jó akarattal intézték ezután Tóth Erzsébet ügyeit: ház­táji földet kapott a tsz-től, adókedvezményt a községi tanácstól, s 300 forint tsz- járadékot a Társadalombiz­tosítási Igazgatóságtól. Sőt a termelőszövetkezet elnöke ígéretet tett arra is, hogy megvásárolj ák Tóthéik régi gazdasági felszereléseit: sze­keret, ekét, boronát, s ezál­tal is némi pénzhez jutnak idős édesanyjával. A községi tanácsnak ter­mészetesen vissza kellett vonnia a 400 forintos szo­ciális segélyt, mert egyszer­re két segélyezési fői-mában 300 forinton felüli összegben nem részesülhet senki tör­vényeink szerint. Az ügy ezekben a napok­ban zárult le, s Tóth Erzsé­bet közben, már félig-med- dig visszanyerte önbizalmát, s az emberségbe vetett hi­tét is, noha könnyes szemmel emlegeti: „Ha az újság nem irt volna rólam, talán senki sem törődne így velem...” Közel egy évtizede viseli Tóth Erzsébet saját, szomorú sorsát, amely tőle független okok miatt alakult így. Vele együtt örülünk, hogy végre nyugodtabb, biztonságosabb élethelyzetbe került. Az vi­szont elgondolkodtató, hogy ehhez újságcikknek kellett születnie, akkor, amikor ezt — és az ehhez hasonló ügyeket — e nélkül ts meg kellene oldani (falud?) I Háromszorosára növelhető a traktorok munkateljesítménye A Törökszentmiklósi Mező­gazdasági Gépjavító Vállalat kísérleti műhelyében elké­szült az univerzális munka- gépvonókeret mintadarabja. A traktorral vontatható be­rendezés két gumikeréken gördül. Munkaszélessége ti­zenkét méter. A keret lehető­vé teszi, hogy a traktor utón lényegesen több munkagépet, boronát, hengert, kultivátort, vagy vetőgépet kapcsoljanak, s az erőgépek kapacitását jobban kihasználják. A kí­sérletek segítségével egy óra alatt 12.5 hold szántóföldet lehet például vnegboronálni, s ez az eredmény háromszo­rosa az eddigi teljesítmé­nyeknek. A nagyobb teljesít­mény mellett az egy holdra eső talajművelési költség mintegy 25 százalékkal csök­ken. A keret ötletes megol­dással három méter szélessé­gűre hajtható össze, s így közúton is szállítható. Az új konstrukcióval folytatják a kísérleteket. (MTI) kézikönyv a szakmunkásképzés jogi kérdéseiről Nyomdáira került a szak­munkásképzésről szóló tör­vényt és végrehajtási rende­letéit magyarázó kézikönyv. A kiadvány magában foglal­ja a törvény és a végrehaj­tásáról megjelent valamennyi jogszabály egybeszerkesztett szövegéi, továbbá a témához kapcsolódó fontosabb egyéb jogszabályaiét is. így például a honosításra, az elveszett bizonyítványok pótlására, a munkaviszonyban állók szak­munkásképzésére vonatkozó, valamint a munlé- és egész­ségvédelemmel lépcsolaios rendelkezéseket, a megsem­misült _ vagy elveszett bizo­nyítvány pótlásával kapcso­latos tudnivalókat, s közli a szak léúnká s-vi zsgaszabály - zat teljes szövegét is. Az új tanévben hazánkban mintegy 200 ezer fiatal ta­nul szakmát; 11 ezer pedagó­gus irányítása alatt szinte tíz ország valamennyi vállalatá­nál, s még további nagy szá­mú szövetleezetben, illetve magánmunká Hatónál. Az üvegszilánk emlékeztei». {Kita Teruko beszámolója) m. A , ■ imái városháza szo­ciális osztályának irodája, ahol en dolgoztam, a déli szárnyon, a földszinten volt. A szobában az osztályveze­tőn. Kataoka uron kívül csak öt tisztviselőnő tartózkodott, a férfiak délelőttre felmen­tést kaptak, mivet előző éjjel légelharitasi ügyeletet telje­sítettek. . A bomba . egy ktlométer- nv íré tőlünk hullott le. a robbanás akkor ért bennün­ket, amikor a reggeli üdvöz­lések után éppen asztalhoz ültünk. Vakító fény cikázott át az égen, aztán hatalmas dörgés hallatszott. Az asztal alá akartam bújni, de akkor már elért a légnyomás: be­ajtókat, elsodorta a szekré­nyeket és az asztalt is, velem együtt. ★ A néma csend mélyéből jövő szólítgatós ébresztett lel halotti álmomból. „Hiszen még élek”. Megpróbáltam felállni, de lábaim és csípőm nem engedelmeskedtek aka­ratomnak. Egy sötét szobá­ban hevertem. Egymás nevét szólítgattuk és bátorítgattuk egymást. Kúsztam-másztam tapogatózva az össszetört asztalok, szekrények között, míg végre kijutottam a fo­lyosóra. Ott valamivel vilá­gosabb volt. Munkatársnőim arcából patakzott a vér. Hát en? Mezítláb vagyok, karja­im véresek, szörnyű fájda­lom fejemben és hátamban. Istenem! Már semmi sem segít! Hirtelen minden erőm elszállt és összeestem. — Légy erős! — bátorítot­tak kolléganőim, de nem bír­tam felállni. Meg kell ten­nem. gondoltam, hiszen kénytelenek lennének itt hagyni. Összeszedtem mara­dék erőmet és íeltápásekod- tam. De elindulni már nem bírtam. Akkor vettem észre, hogy osztályvezetőnk nincs közöttünk. Szólítgattuk, a sö­tét szoba felé fordulva. Sem­mi válasz. A folyosón a statisztikai osztály vezetője sietett fé­lénk: — Induljanak a segély­helyre! — Osztályvezetőnk valószí­nűleg a szobában maradt, mentse meg! Bement, majd kis idő-múl­va visszatért: siessen a segélyhelyre! Közben a folyosó, ahol tar­tózkodtunk, pokollá változott, összeégett testű emberek nyögtek a fájdalomtól. Ször­nyű volt együtt lenni velük. De a gyengeségtől nem bír- tom onnan elmenni. És ismét összeestem. ■Az épületet lángtenger vet­te körül. Iszonyatos látvány volt a lángokon átgázoló, égett testű emberek tömege. Egyik­nek a hátáról úgy lógott a bőr cafatokban, mint ronggyá szaggatott inget viselne. Sen­ki sem viselné el ezt a lát­ványt! Bal kezem tövén kiírecs- csent a vér. Kétségbeesetten kerestem valamit, amivel el- szoríthatnám. Végre találtam a padlón egy piszkos töröl­közőt. azzal tekertem be a csuklómat. Mikor megláttam a karomba fúródott üvegszi­lánkokat. ismét a rosszukét környékezett. Hirtelen kiáltást hallottam: Ég az épület! Felnéztem. A hivatali helyiségekből láng­nyelvek csaptak ki. Félmez­telen emberek rohantak lel s alá. Én is tel akartam áll­ni. Most sem sikerült. Nincs menekülés. Itt kell elpusztul­nom. Teljes reménytelensé­gemben villámcsapásként eszembe jutott gyermekem. Vajon ő megmenekült? Ez a gondolat új erőt adott.. Juss ki innen, ahogy bírsz! Es sikerült kivergőd- nöm a belső udvarra. Már minden hivatalt szoba lán­golt. Minden oldalról vörös túzcsóvák, mintha az eget akarnák meggyújtani. Két­ségbeesetten kúsztam egy dob alakú -víztartály fele Be­£jf íz ablakokat, kitépte-az - —ó!m‘fi--t.obbéí'.-fí&nidenk: Régimódi aratás, cséplés Ivódon Nagypál Miklós és felesége résziben aratja a közös gazdaság zabját. A hegyes-dombos vidéken nem újság, hogy augusztus dereka táján aratnak, csé­pelnek. A sík vidéken, ahol elkényeztették az embereket, határidőket a gépek, ez már „elhúzódott'’ aratásnak, régi­módinak számít. Ivódon, a Dózsa Tsz táb­láin és szérűin ezekben. a napokban az elején tartanak az élet betakarításánál-;... és kénytelenek az apák. nagy­apák módszerével „takarul- ni”, aratni, csépelni az idén is. A szövetkezet tanyáján ép­pen kenyszerszünetet tartot­tak a cséplőmunkások, mert a sok nyarat megért masina felmondta a szolgálatot; nem bírta nyelni a nedves kévé­ket. Az első kérdés; a pihenő háziasokhoz, törekhordókhoz, Csákotokhoz az volt, hogy miért nem kombájnnal taka­rítják be a termést? — Nézzen fel a szemközt levő hegyre — mutatja író­dj/ Kázmér a meredek .lejté­sű földet, amelyen kézi ka­szások vágják a rendet. — Nincs olyan gépe a vi­lágnak, amelyik itt dolgozni tudna... Ezt a tényt bizony el kell fogadni... gyalog -is nehéz oda feljutni, nemhogy kombájn­monstrummal. Az ember azonban fel­megy és learatja a termést... Azon a szemközti meredek dombon például Nagy pál Miklós vágja a rendet a dőlt zabtáblában, aki „civilben” asztalos a tsz fűrészüzemé­ben, de ő is, mint sók más ivádi. a betakarításban se­gít ... — Segít? — Munka ez, nem segítés... rtsizibe aratunk. — Milyen részért? — A dőlött gabonáért 150 kilót adunk egy hold után... az állottért meg 130 kilót. — Mennyit tudnak levágni egy nap alatt? — Ebből...? — mutat az összekuszált zabra. — Ebből jó, ha negyven kilót kere­sünk ... — De legalább nem aszot- tas.„ — Ez nem, de ott, azon a másik táblán, ott biztos szét­marja az embert a gaz. Az árpa... nézze, mit csinált a lábammal... felhúzza a nad­rágját és mutatja, hogy a lába szárán -mit végzett a csí­pős por, a torzsa. Merő vö­rös, összeszabdall a lába és a még be sem gyógyult apró sebeket marja a por. Aratni kell... — A félét így kell lelan- lódni... az egyszem kom­bájnunk csak a laposabb ré­szeken segít. Jó. ha száz hol­dat learat az idén — magya­rázza a helyzetet, aztán me­gint beáll a rendbe. Felesé­ge a régi vászon „védőöltö­zetben'’ szedi utána a mar­tot, köt, csomóz, húzza a „bőgőt”, a nagy gereblyét. Teszik a dolgukat, mint apá­ik, anyaik, mert itt még nem vette le az ember válláról az aratás terhét a gép. A cséplőgépnél közben megindult a munka. De meddig? A kazlazók, a gépész, a tö- rekhordók fél füllel a gép hangját figyelik. Bírja-e még? A régi masina deszkái nyikorogva rázódnak, alul mérgesen szórja' a pelyvát, felül meg, mint a vénasz- szony, mammogva adja ki a szalmát bő porral, nehogy a kazalrakök kimaradjanak a csépiás „örömeiből”. A cséplőmunkások tudják, mire vállalkoztak; ötven-hat- van kiló gabonáért hajnaltól estig csépelnek ... ha megy a gép, vagy „Szent Péter meg­engedi” ... — Mostanában gyakran közbeszól „az öreg” — mond­ja rosszalóan Laczik István, aki az erdőgazdaság motor­fűrészét cserélte fel a! villá­val a cséplési időszakra. — Alig van. egy nap, hogy ne essen... Nagyon visszaveti ez a munkát, amely egyébként is nehéz itt a hegyvidéken, ahol szinte mindent kézzel kell végezni. Nem is tudnának megbirkózni vele, ha az egész falu össze nem fogna ilyenkor aratás, cséplés tá­ján. A szövetkezeti tagokon •kívül itt dolgoznak a bányá­szok, mint Ivády Antal, kaz- lazo, a szünidős diákok; köz­tük Ivády István harmadi­kos gimnazista, háziasszo­nyok, gyárimunkások, iparo­sok. hivatalnokok, mindazok, akik még értenek ezekhez a nyári munkákhoz. Ivódon meg így „takarul- .nak” 1970 nyarán ... (kovács) Ja Újdonság: a „káli kapu” A közelmúltban a Káli Építő és Szakipari Ktsz la­katosipali csoportja új for­májú kovácsoltvas kapuval jelentkezett a piacon. A kaput a csoport tagjai kollektiven tervezték es ^ká­li kapu” néven emlegetik. Arról is értesültünk, hogy az Eger—Salgótarjáni TÜZÉP Vállalat érdeklődéssel for­dult a szövetkezethez és je­lentős mennyiségű kapu le­szállítására kötött szerző­dést. A káliak új termekét He­ves es Nógrád megyékben már tizenhat TÜZÉP-telepen árusítják. 1970. augusztus 7., péntek lekapaszkodtam szegélyébe, de már nem volt erőm, hogy fejemmel elérjem a vizet. Talán még meghalni sem volt már erőm ... Találtam egy légvédelmi fejkendőt, fejemre tettem. Talán ez óv. Aztán kiáltáso­kat hallottam: — Meneküljetek a kozesar- nok helyén levő tóba! A közcsarnok a városháza északi oldalán állt, de tűzve­szélyessége miatt lebontot­ták. Helyén kis tó keletke­zett. Igen, én is oda megyek. És ingadozva elindultam. Há­rom munkatársnőmmel talál­koztam. Akkorra már kiala­kult bennem végleges elha­tározásom : végzek magam­mal! ★ A to olyan volt, mint egy pocsolya. Tele menekülőkkel. Valaki még a biciklijét is magával vitte. Én is bele­másztam. Végre egy kis nyu­galom. De csak pár pillana­tig. Hirtelen ciklon süvített el felettünk és valamennyi­ünket a tóba nyomott. Aztán még egyszer! Már biztos vol­tam benne, hogy ott fulladok meg, a sárban. Megpróbáltam kimászni a partra, de visszazuhantam. Három barátnőm hívott: menjek velük a hirosimai Vöröskeresztbe. Nem volt hozzá erőm. Elbúcsúztunk: ők elmentek, én pedig nem tudtam többé visszatartani könnyeimet. A tó körül segélyt kérő jajgató, nyögő emberei; tó mege, anyjukért kiáltozó gyermekek, igen, ez valóban a földi pokol. Ekkorra már teljesen elvesztettem józan ítélőképességemet. Szörnyű szomjúság gyötört, őrületes szorongás fogott el. — Legyetek bátrak és ex-ő­sek! Halljatok? Ti, vala­mennyien! — odafordultam, ahonnan ezek a bátorító sza­vak jöttek. Tokunaga úr volt, a főpénztáros. — Kita asszony! Térjen magához! — Elővett egy mandarinszeletet és a szám­ba tette. — Könyörgöm, adjon meg egy szeletet! — Ö adott még egyet és én akkor azt hittem, hogy ő az isten. Ö, bárcsak itt maradhatna mellettem! De tovasietett, hangját mind messzebbről hallottam. ★ Esteledett. Százegynéhány sebesült töltötte éjszakáját a tó partján, a szabad ég alatt. Mindenki fájdalmasan nyö­gött. Ha valaki néma volt, azt jelentette, hogy már ha­lott. A fűre feküdtem. Kinyújt­va kezemet megérintettem a csípőmet. Valami megszúrta: egy üvegszilánk. Akkora le­hetett mint a hüvelykujjam. Cseppet sem fájt. Talán a belső feszültség miatt. A város vörös lángtengv'f- ben úszott, az ég olyan vilá­gos volt, mint nappal, időn­ként forró fuvallatot éreztem az arcomon. Istenem! Mi lehet a gyer­mekemmel? Hogy vannak szeretteim? Moccanni sem bírtam. Csak sírni. ★ Másnap reggel u mentő­helyre vittek. Azok közül, akikkel együtt töltöttük az éjszakát a tó partján, keve­sen kerültek élve az ambu­lanciára. Legtöbbjük vagy belefulladt a tó mocsarába, vagy égett teste olt mereve­dett mozdulatlanná a fúvón. (Fordította: Dr. Szerdahelyi István) Következik: Az atombomba gyújtópontba alatt.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents