Népújság, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-06 / 183. szám
Több hús lesz? Szovjet öntözőgép Cibakházán yÄT‘: DDA 100-as szovjet gyártmányú konzolos öntözőberendezést. A traktorra szerelt gépezet 1U0 méter szélességben öntöz. (MTI foto — Fehérvár}' Ferenc) 24 milliárdos beruházással akar felkészülni a villamosenergia-ipar Országosan is a kivételek közé tartozik az a kezdeményezés, ami a Gyöngyszöv Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet nevéhez fűződik. Társult a gyöngyösi Mátra Kincse Tsz-szel, és ennek a vállalkozásnak a keretében hetenként meghatározott mennyiségű sertést vágat le és dolgoz fel. Ez a kiindulási alap. Mindez persze csak a gazdasági irányítás reformja következtében válhatott gyakorlattá. De most ne az elvi kérdésekkel töltsük el időnket. A tsz a szerződéses mennyiségen felüli állományból adja a sertéseket az ÁFÉSZ- nek, tehát eleget tesz ilyen irányú kötelezettségének is, ami alapkövetelmény. A sertések vágását a húsipari vállalat végzi. Bérmunkában. Az értékesítés egyelőre csak az ÁBC-áruházban történik meg. Már készen vannak a további tervek is. A volt Dimitrov Tsz központjában alakítják ki a feldolgozó üzemet. A Kossuth Lajos utcában lévő zöldségüzle- tet átalakítják, itt vehetik meg a vásárlók a friss húst és töltelékárut, de frissen sültet is kaphatnak, és azt helyben, pultnál fogyaszthatják el. A hazai cementipar adósságokkal teli éve az idei. A lemaradásokra jellemző, hogy csupán megyénk egyik gyára, a bélapátfalvi 5789 tonna cementtel és 2522 tonna égetett mésszel termelt kevesebbet az első félévben — mintsem a programban tervezték. Köztudott azonban a népgazdaság fokozott anyagigénye. Napjainkban az árvízkárok helyreállítása előre ríem látott feladatokat jelent, az átlagosnál, a megszokottnál sokkalta nagyobb erőfeszítéseket kíván. Ezért júliusban a bélapát- falviak is növelték korábbi teljesítményeiket, s cement- adósságukból 2046 tonnát törlesztettek. Ugyanekkor 229 tonnával csökkentették mész tartozásukat is. Megváltozik a Szövetkezeti utcai zöldségbolt profilja is. Bár továbbra is árusít majd zöldséget, gyümölcsöt, de bővül majd élelmiszerrel, csemegével. Még egy újdonság: a piactéren, a mostani fél- vásárlóhelyiség rövidesen átalakul rétes- és palacsinta- bolttá. A sütést a vásárlók szeme láttára végzik majd. Ezek a most felsorolt változások mind annak a következményei, hogy a gyöngyösi ÁFÉSZ megkapta az engedélyt tőkehús és töltelékáru feldolgozására és értékesítésére. Tehát ezt a látszólagos kitérőt nem lehetett elhagyni a teljesség miatt. Maradt azonban az alapkérdés továbbra is: több hús lesz-e Gyöngyösön ezek után? Ügy tűnik, válóban több hús lesz, hiszen a tsz a szerződéses mennyiségen felüli sertéseit adja át az ÁFÉSZ- nek. A legutóbbi rendeletik különböző kedvezményeket biztosítanak a gazdaságoknak, és a háztáji sertéstenyésztés fokozását is akarják ezzel elérni. Mintha most is hasonló esetről, lenne szól Ez lenne logikus. De nem így van. A tsz ugyan a szerződéses mennyiségen felüli állatállományát adja értékesítésA héten a cementüzem párt-vezetőségválasztó taggyűlésén a kommunisták további jobb munkára tettek ígéretet. Szeretnék ha az év végéig teljesen „behoznák” eddigi lemaradásukat, annyi cementet küldhetnének az építőiparnak, amennyit az vár tőlük. Egyidejűleg a szavukat adták arra is, hogy a jövőben fokozottabb gondot fordítanak az üzemi rendre, arra ösztönzik a Cement- és Mészművek Bélapátfalvi Gyárának valamennyi dolgozóját, hogy a feladatok maradéktalan teljesítésével ismét visszaszerezzék jó hírnevüket az iparágban, Heves megye üzemei között. re, feldolgozásra, tehát érdeke, hogy minél több sertést neveljen, hizlaljon. Ezzel azonban nem jut több sertéshús és hentesáru a gyöngyösiek asztalára, mert ezek a szerződéses mennyiségen felüli sertések is a keretbe számítanak bele. Vagyis: a megyei ellátás nem növekszik. Ami a-megye lakosságának jutott sertéshús, az egy dekával sem lesz több ezek után. Csak annyi a változás, hogy a húst nem a Heves megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat adja, hanem az ÁFÉSZ. Ezt a húst nem az élelmiszer kis- ker. üzleteiben lehet megvásárolni, hanem a szövetkezet boltjaiban. Tudjuk, a sertéshús nemcsak belföldön keresett cikk, hanem sok mindenért fizetünk ezzel külföldön is. Népgazdaságilag tehát nagyon jelentős áruféleség. Éppen ezért volna fontos, hogy minél jobban ösztönözzük a gazdaságokat a sertéstenyésztés növelésére. Többek között úgy. hogy a szerződésesen felüli sertések értékesítését és feldolgozását a Gyöngyszöv példájához hasonló vállalkozások végrehajtására hagyjuk felhasználni. Kereten felül. Ez lenne a legösztönzőbb, de ha népgazdasági érdekek ezt nem is teszik lehetővé hiánytalanul. akkor legalább bizonyos hányada maradhasson meg ott, ahol azt megtermelték. A sertéshús nálunk nemzeti ügy, akár tetszik ez egyeseknek, akár nem. A tényekkel szembe kell néznünk. És minden esetben, amikor valami nehézség támad, csak ésszerű kompromisszumokkal lehet azon gyorsan és hatásosan köny- nyíteni. Mint most: a kereten túl kapjanak a gyöngyösiek a kereten túli sertésekből, es kapjanak mindazok, alak hasonló kezdeménye- zesre vállalkoznak, mint amire vállalkozott a Gyöngyszöv es a Mátra Kincse Tsz. Ez csalt így reális és így ösztönös a további fejlesztésre, (G. Molnár F.) Mintegy 24 milliárd forint értékű beruházást kíván megvalósítani a negyedik ötéves terv időszakában a Magyar Villamos Művek Tröszt. A nagy összegű beruházás egyik fontos oka az, hogy a villamos energia iránti igény az utóbbi időben jóval gyorsabban növekszik, mint ahogy előre számították. A korábban becsült évi 7,8 százalék helyett az igények növekedése tavaly elérte a 8, az idei első félévben pedig a 9 százalékot. Ez a rendkívül gyors fejlődés nehéz feladat elé állítja az energia- termelést. hiszen a gyöngyösi Gagarin Hőerőmű 800 megawattos termelése csak 1973 nyarán, a Duna menti II. erőmű 860 megawattja pedig csupán 1975 végén kerülhet be legkorábban a hazai energiaáramlásba. Ily módon a szükségletek és a termelés közötti különbség a következő években egyre fokozódni fog, 1973-ban előreláthatólag megközelítheti a 200 megawattot. A tröszt vezetői azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy a hiányt gázturbinás erőműegységek létesítésével hidalják át, ami sok szempontból igen kedvező megoldásnak látszik. Az ilyen berendezések építési igénye minimális, de a gép egyetlen nagy egység, amelyet a helyszínen szerelnek össze. Nincs szükség vasúti vágányra, szénmanipulációra stb., így fele any- nyi idő alatt építhető meg, mint a hagyományos erőművek. A Magyar Villamos Művek Tröszt — a negyedik ötéves tervben üzembe lépő Gagarin és a Duna menti II. erőmű létesítését, valamint a későbbiekre is áthúzódó tiszasze- derkényi beruházást is számítva — kereken 13 milliárd forintot fordít erőművi beruházásokra. Ezenkívül 8 nuiliard forintos beruházással fejlesztik a hálózatot. Ennek az összegnek körülbelül felét a 120. a 220, illetve a 400 kilowattos alaphálózat másik felét az él- posztó hálózat további kiépítésére költik. Végül 3 milliárd forintot szeretnének felhasználni az úgynevezett vállalati beruházások keretében. Ide tartozik a régi erőművek korszerűsítése, műszerezése, automatizálása, a vidéki elosztó vállalatokon beiül újabb körzeti kirendeltségek létesítése, a több feladattal — köztük a számlázással is —, ..megbízott” elektronikus számítógépek üzembe állítása, új országos teherelosztó építése és egyik legsürgősebb teendőként a kelenföldi hőerőműben egy 32 megawattos olasz gázturbina építése, amely egyebek mellett a kísérletezés és a szakember- képzés fontos eszköze lenne. Bélapátfalva törlesztett Á szennyesvíz íze (Okumura Masasi beszámolója) A kis Kakukk — és bódétársa... Gyorsan szerettünk volna en- ui. inni Farádfürdőn átutazóban. Ajánlották is, hogy a Cifraistálló melletti kis téren keressük éhünk és szomjunk oltásának forrását. A két „vasbódé” reklámfeliratai is sok jót ígértek, csak az volt kissé gyanús, hogy senki sem állt a kiszolgálóablak előtt és nem láttunk egyetlen embert sem, aki a reklámozott Ízes faiatokat fogyasztotta volna. ... Az egyik bódé, amely kissé nagyvonalúan a „Kakukk vendéglő presszója” elmet viselte, megkopott homlokzatán, megint zárva volt délidőben. (Korábban ugyanis már pórul jártak utastársaim, mert „ebédelni mentek a büfé vezetői” felvilágosítást kapták csak a remélt sült hurka helyett.) Mert. mikor legyen zárva egy büfé, ha nem délldőbcn? Most azt ajánlották, a közelben várakozók, csatlakozzunk hozzájuk várni . . . állítólag még sült kolbász kapható a sokféle ízes falat közül. Ha . . . várunk. Nem tehettük... ugyanis a szomszédos „pléhcsárda” elé állunk hűsítőt inni, a rekkenú mé- eg ellensúlyozására. Amíg sorra kerültünk, az elütünk várakozók párbeszédét hallgattuk és távoztunk üres kézzel, i'etve kiszáradt torokkal. Idézzük e párbeszédet. — Colát kérnénk ... — Sajnos, nincs. — Gyümölcslevet. ■ L — Elfogyott. — Akkor valami hűsítő Italt... — Nem szolgálhatunk most ve— Adjon málnai, sok szúdá— Egy hete lassan, hogy nem ■’ítanak. hét viszont kapni kitűnő roi- gu aratópálinkát, más tö- i v szeszt és bort. választék azonban mit sem a hűsítőt ábitozó gyerekek- kirándulóknak, akik felkeli ezt a szép tájat. '••demes lenne megvizsgálni, ként is latja cl üdülőhelyi fel- őatát a .-kis Kakukk” cs bódétársa, és meg a szezon vége »lőtt javítani az. ellátáson. K. E. II. Azon a napon az cg csodálatosan derült volt... A Hirosima Körzeti Ezred törzsénél teljesítettem szolgálatot. Nyolc óra után. a szabályzatnak megfelelően, beléptem a segédtiszt irodájába. hogy jelentést tegyek az előző nap eseményeiről. Azután visszatértem irodámba. — Szörnyű hőség van ina! — szóltam bajtársaimihoz. Abban a pillanatban a napnál milliószor fényesebb villám ragyogott fel. Arcomat önkéntelenül tenyerembe temettem, testem megingott; hatalmas dörrenés hallatszott, majd minden elsötétült. „Légitámadás” — gondoltam. Még nem vesztettem el eszméletemet, semmi fajdalmát vagy ütést nem éreztem. Aztán észrevettem, hogy az épület romjai alatt fekszem eltemetve. Fájdalmas nyögéseket hallottam. mind többet és többet: — Jaj, fáj... segítsetek ... a kezem... szabadítsátok ki a kezem ... emeljétek ki a lábamat... — Vak sötét, szívszaggató jajveszékelések. És akikor hirtelen ram tön a halálfélelem: — Segítség! Segítsen valaki! — kezdtem el én is kiáltozni, de senki sem felelt. A többiek ordítása elnyomta segélykérésemet. Nyelvemen sós ízt éreztem. Jobb kezemmel ijedten végigsimítottam arcomat: síkos volt, de érdes is, mintha olaj ba kevert homokkal kenték volna be. Mi lehet? A gyújtóbomba olaja? Nem, ez folyékony mérgesgáz! Néhány percig vívódtam, úgy gondoltam, hogy ez csalás mérgesgáz lehet. Akkor pedig vége! Ebben a pillanatban mondtam le végleg az életemről... Hirtelen a múlt emlékei tódultak agyamba: szemem előtt megjelentek szülőfalum hegyei, mezői — „Istenem! Soha többé nem látom viszont! Aztán apám alakja fűlt tisztán előttem, szúrósan rám szegezett tekintettel... Csak szellemké- pek voltak! De türelmetlen vágy fogott el utánuk és ez hirtelen visszaadta erőmet. „Nem halhatok meg! Ki kell jutnom innen!” Fogcsikorgatva megfeszítettem lábamat és vállamról lelöktem a rám zuhant gerendát. Dobáltam le magamról a romtörmeléket, mint egy őrült, úgy küzdöttem. Tudtam, ha ott maradok, elpusztulok! Tíz-húsz percig lehettem a sötétben. Végül egy kisebb gerenda megmozdult, kis rés nyílt, akkora, hogy a fejem már kifért rajta. Aztán már a vállam is. A remény rettenetes erőt adott. Míg kimásztam a résen, egy nagy szög íelhasitotta bőrömet —, de nem is éreztem, csalt küszködtem és végül kijutottam az udvarra. Ott semmi, még egy macska sem ... Fel akartam állni. Nem sikerült. Mászni kezdtem a ház irányába, akkor vettem észre a földön a csíkot, amit az arcomból csurgó vér festett. Tehát a sós íz a nyelvemen vér volt. Az ijedtségtől és a szörnyű fáradtságtól elájultam. A menekülők jajzápora ébresztett fel és felnyitva szememet, megláttam közvetlen közelemben egy vérben fekvő katonát. Kúsztam tovább, noha már alig bírtam el testemet. A hőség, a vérzés, a verejték elviselhetetlennek tűnt, torkom égett a szomjtól: vizet! vizet! Felkúsztam a víztartály falára, bedugtam fejem a vízbe és vedeltem a piszkos lét —, de milyen jó volt, ilyen édes vizet még sohasem ittam! Pár pillanatot pihentem, aztán megpróbáltam felta- pászkodnj a szivattyúra ... Körülnéztem. Szörnyű látvány! A város — romhalmaz. Itt-ott fekete vagy fehér füstnyalábok. A felhő mélyen feküdt a város felett: ilyen lehet a vulkánfüst a kráter torkában. A Nyugati Katonai Gyakorlótér hemzsegett a sebesültektől. Micsoda szörnyű bomba okozta ezt? Nincs habozás, ingadozás, erre most nincs idő. hiszen a romok alá temetett bajtársaim segélykérő hangját hallom! De mire mennék egyedül? Miért nem jön seníá? Hol vannak a segélycsapatok? A borzalmas zaj mindjobban felőrölte idegeimet. Közben állandóan gyülekeztek a menekülők a gyakorlótéren. öregek, asszonyok, gyermekek jajveszékelése szaggatta szivemet. És elém tárult a földi pokol: kísérteties, vérben úszó arcok, egy meztelen leánycsoport, anya eszelősen magához szorítva gyermekéi, mint szellemek futottak el mellettem. És én? Arcom, kezem, lábam puffadtak; úgy nézhetek ki mint egy Budd- ha-kőszobor silány mása. Odaordítottam a földön íet- rengőkhöz: — Bajtarsak! Legyetek erősek! Kússzatok, másszatok, ha futni nem tudtok! — Csak fájdalmas nyöggés volt válaszuk. Akkor észrevettem mellettem egy súlyosan sebesült katonát, kezét az ég felé emelve reszkető halk hangon nyöszörgőit: „Segíts”. Megismertem hangjáról: Hurumoto volt, régi háborús bajtársam, Hurumoto őrmester. Megragadtam derékszíjánál fogva és elindultunk, ki a gyakorlótérről. Leírhatatlan, amit az utcán láttam! A Haltusima felé vezető villamosvonalon lángoló vezetékek — az úton keresztül-kasui rohanó, ordítozó menekülők, súlyosan és enyhén sebesültek, segélyért nyögök —, de senki sem figyelt rájuk, mindenki menekült saját életét féltve. Én meg csak vonszoltam Hurumotót, bukdácsolva, elesve, majd ismét feltápász- kodva. míg végre az Izumi villánál elértük a folyót. A túlpart lángolt, lángjai mind magasabbra csapiak, már idáig perzseltek. Hurumóto felnyögött: Vizet! — Légy türelmes! Ha most vizet innál, biztosan megg- halnál! — Azt akarom. Adj vizet, nem bánom, lehet a folyóból is. — Átmegyünk a folyón! — mondtam. Kihalásztam néhány úszó épületgerenclat. lábszártekercseinket leszedtem es egy tutajt kötöttem össze. Átcsáklyáztunk a túlpartra. A rakpartra érve zubbonyomat vízzel itattam at. hogy Hurumotóval at tudjunk vágni a lángfalon. — Bjatársam! Nincs semmi baj! Csak még egy kis türelmet! — bátorítottam. A Tokíuabasi híd keleti hídfőjénél vágtunk a lángoknak és sikerült a túloldalon elérni a Hutabajama hegyet. Felkúsztunk rá. Kúszás közben hányingerem támadt, háromszor egymás után hánytam valamilyen sárga lét. Hányas után gyötrő éhséget, éreztem, aztán szerencsére elmúlt... Hurumoto teljesen kimerültén feküdi. Körülöttünk senki, a dombon csend és nyugalom. Aztán nyugat felől dörgések hallatszottak, hirtelen vihar támadt, mint fehér csíkokból szőtt függöny — a távoli zápor. Már nem emlékszem hány óra lehetett, amikor elaludtunk; fejünk szorosan egymás mellett... Később megtudtam, hogy a ház, amely rám szakadt, mindössze 750 méternyire állt a robbanás gyújtópontjától. (Fordítotia: Dr. Szerdahelyi István) Következik: Az üvegszilánk emlékeztei... *n. augusztus b‘„ csütörtök*’
