Népújság, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-26 / 174. szám
Megyénk az irodalomban Arany János: Az egri leány FARKAS ANDRÁS: SASS ERVIN: Vihar után Meghalt a nyár Az egri leány c. Aranyballada nemigen tartozik a légismertebb s legnépszerűbb Arany-versek közé, noha szépségeit aligha lehetne tagadni. Az 1893-ból való, öt részletből álló ,ún. regényes ballada” persze nem is olyan természetű, mint mondjuk az Ágnes asszony, a Szondi két apródja, A walesi bárdok vagy éppen az V. László. Az említettek az Arany teremtette klasszikus magyar mű- bállada reprezentáns darabjai, Az egri leány „szabadabb szerkezetű a szokottnál” (Greguss Ágost), közelebb 611 „a költői beszélyhez”, mint a balladához. Ezért is említik olykor „regényes balladaként”, „mely nem csupán jelenetekre, hanem felvonásokra oszlik, mindenik egy- egy balladás kép magában, külön tárggyal és külön vers- idommal, mégis egy egésszé kerekedve." (Voinovleh Géza) A mű először a Délibáb c, lapban jelent meg (183ä. II. félév, 22. sz., nov. 27.) az alábbi kis megjegyzéssel: „Forrás Phil. Callimachus”, ami biztos jele annak, hogy a történet anyagát Arany a közép-európai reneszánsz neves és Európa-szerte ismert történetírójának, humanista tudósénak, Callimachus Experiens (Filippo Buonaccor- si)-nak nagy művéből, az Ulászló tetteiből (De rebus Ülaáislao gestis, 1519.) vette. Callimachus — aki mint a lengyel király diplomatája élt 1483—1484-ben Mátyás budai udvarában — komoly ismeretanyag birtokában dolgozza fel — a reneszánsz historikusokra jellemző tudós igénnyel — Ulászló korának történetét. így került be munkájába Giskra hadnagyának. Telefúsnak históriája is, aki katonáival a ftoz- gonyi János egri püspöknél időző lengyeleken — Ulászló király hívein — rajtaütött. A történetnek, mert valóságos életanyag foglalata, érdekes szépirodalmi utóélete van. Nem csupán a történeti tárgy iránt érdeklődő Arany János dolgozta fel, hanem a cseh regényirodalom legnagyobb realista mesteré, Alois Jifásek Is. Testvériség e. (Bratrstvo) monumentális kompozíciójának színhelye részben szintén Eger s Tele- fús alakja feltűnik egy kisebb prózai írásában is. A kapitány dicsősége címűben (magyarul a szerző Vitézek, zsoldosok és huszárok c. kötetében olvasható!), mint „Jan Jiskra uram leghíresebb kapitánya, ostrovi Jan Tala- fus uram!” Nem itt a helye: felkutatni, mit változtatott a történeti anyagon egyik vagy másik szerző a korigényeknek megfelelően. Hosszas tudós vizsgálódás tárgya lehet majd egyszer még ez, ma inkább az Arany-vers világa kösse le figyelmünket, mely a történelmi motívumok képsorának előterébe a szép egri leány — kiből sohasem „lett egri asszony” — tragikus szerelmi históriáját is kínálja a ma olvasójának ... Giskra katonái és „zord vezérök”, Telef „Kassa mel3070. július 26., vasárnap lett, egy fölvárban” „ordas űjbór” mellett mulatnak. Van ki dicséri, van ki leszólja a hegy levét, mondván: „Lőre volna ez Egerben”, ahol az Egri püspök nagy pincéje Drága borral teljesben.” Csakhogy ott a „szegény csehet nem szívelik”, mert „a lengyelt vendégelik” éppen, Ulászló király hazatérő híveit. „Lóra tehát, indulóra” — szól a „zord vezér” parancsa s már repülnek is „mint a holló, mint a felhő, /Mint az árnyék, mint a szellő” Eger irányába... A város falai közt, „Roz- gonyi püspök palotája nyitva, /Négy sor ablakkal kivilágítva ..Víg nóta szól, „rá zene zendül”, majd „kehely összecsendül” s a házigazda s a vendégek Ulászlót és Hunyadit életetik — nem gondolva ellenséges haddal. Ám egyszerre riadalom tárnád: Vér foly az utcán, foly á vér a házban! Ég a város!,.', tüze messze lángol, Négy szögietjén ide is világot. Ugrik a mulató nép, kardját, nyergét, paripáját keresi mindenik, de már későn, „mert a veszély már itt van a házba; /Csörren az ablak, bezuhant az ajtó, /Szép piros bortól iszamós a padló, /Szép piros vértől sikamlós a padló ., A palotától távol — míg az úri mulatság tart — „egri leány” kedvesét fogadja. Páratlanul szép költői párbeszéddel remekel itt Arany, a népköltés „tiszta forrása” nemesíti minden sorát. „Kis madárka kocogtatja, veregeti” a lány ablakát: Nyiss ablakot, szép leányzó! Hideg szél fű, esik a hó, Fázom itt a házereszbe’: Nyisd ki hamar és eressz be. Rövid évődés után ajtót nyit a lány, hisz a madárka nem más, mint szerető kedvese: „No, ha az vagy, jer, hadd látlak /Szegény madár! bé- bocsátlak; /... jőj be onnat: /Kinyitom az ablakomat, /Az ajtómat, ablakomat... /Melengető két karomat!” Ám a boldogság nem tarthat soká, az utcáról zaj hallatszik. „Jaj, ne menj ki LáBzlóm, jaj, ne menj ki szentem” — szól a leány, de a legény kimegy mégis — „bár ne tette volna”: Szíve meleg vére kiömlött hóra, Szétfröccsent az útra, a küszöb kövére: Egy csepp a leányzó fehér keblére. Égette e vércsepp a leány keblét, bosszúra sarkallta, „Szeretője keblét amely átal- verte, /A vasat, a vasat kézből kitekerte”. Hősként harcolt, küzdött a lány, sosem látott küzdelmet vívott; sok támadó esett el az „egyenetlen harcon”, ,De az egri leányból sem lett egri asz- szony”: Messziről eoy dárda hű szívét bejárta, Fehér köntösében odarogyott szépen Kedves halottjára... A tragikus történet így esett Egerben. A városból aztán kiűzték a Giskra-katonékat s a ballada szerint Maga Telef sem lel(t) utat Kassa mellé, a felvárba: Körülfogva, mélyre zárva Bűnhödé meg az elmúltat. Így volt-e, vagy sem? A história jobban tudja majd. Egy biztos: nemcsak Aranynál, hanem Jirásek művében is bűnhődött Talafús, de nem úgy, ahogy Arany írja. „A sárosi csatából... tizennégy lovassal” menekült „Lengyelhón” felé, ahova mór csak négy vitézét tudta átmenteni. „Elkeseredve, iszonyodva a fogadtatástól, elcsigázva az évtizedeken át folytatott katonaélettől, nem akarván már idegen szolgálatot keresni s idegen kenyéren élni, betegen, megtörve, hazagondolt a csendes hazai tájra”, Östrovra. Nemsokára vissza is tért „ .. .szülhelyére Ostrov egykori vladikája, később Kassa, Rihnó és Sárospatak parancsnoka, a híres kapitány, aki rettegésben tartotta a magyar városokat , •.” Hazatérése után még egy nagy csatának volt — öregedőben már — részese, ahol Összetalálkozott egykori baj- társával, az akkor Közép- és Kélet-Európa-szerte híres Podmaníeky Balázzsal, aki most élete megmentője lett a csatában. Tisztességes, békés halállal halt meg évek múltán, „lovagi ruhájában”, „fegyvereit melléje rakva, végtisztességgel helyezték örök nyugovóra szegény felesége tetemei mellé...” Lőkös István Most minden békés és vihar utáni. Hunyászkodó és kimosakodott — A tűnt vihar utolsó katonái Már nem hallják a régi riadót. Az égi kék mezőn a perc libái Fehér sorban csapnak takarodót, Tócsát keresnek inni és zihálni A fényt, amit a zápor ellopott. Az alkónyatra még ráfészkelődik Kéretlenül a fátyolos szivárvány És rája fekszik az engesztelő híd, Azon köszön a nap. És mintha várnám, Hogy a sötéttel ő Is mésszemenjen És mécsest gyújtson távolról szívemben. meghalt a nyár üzent ma este a Göncölszekér mig a szivem leste hagyott a földön szürkének pornak nem Is biztatott hagyott komornak remegtem szégyen de ki nem remegett ha szomjasan szóra várt egy levelet ha elfutott nyarát visszaidézte drága társát ki sorsát kimérte és várta az őszt a levélhullót mint hajótörött a megmentő hajót — meghalt a nyár üzent ma este velem vagy érzem kétségbeesve ORBÁN OTTÖ: Sugár Csontok közt suhogás. Csak a szél, a testtelen angyal. Üresség. Valami mégis, üveg-csöndböl valami zaj. Ének vagy nyüzsgés. Valami mintha föltámadna és odaülne az asztalhoz, kavargatná a kávét. Valaki más a mi ruhánkban, a mi fintorainkkal és mozdulatainkkal, jellegzetes hanghordozásunkkal és föltett szándékunkkal, hogy a semmiből halásszunk madarat és füttyöt, Ideül, szembe velünk, és üres szeméből a nap kiragyog. Valami hirtelen sugár átdöfi lényegünket: nyilak vagyunk a nyár sebében, sebek a levegő testén, huzat a fény csontjai között, esésben emelkedés. Szobrok egy olyan múzeumban, ahová nem jön látogató. vsxmrss/Mssssssssss/ssss/.-w/ssssssssss/sssMssssrssssss.v/rssssssssrssssssfsysssssyswsssssssssssssssSj A kánikula után hirtelen lehűlt a levegő, erős szél kerekedett és az eső is hullani kezdett. Bent ültek az erdei házban, a párás ablaküvegen át nézegették az esőmosta fatörzseket, a hajladozó lombokat. Augusztus volt, de a férfi mégis meggyújtott néhány gallyat a kályhában, már a felvillanó lángnyelvek látványa is meleggel töltötte el őket. Csendesen üldögéltek* nem szóltak egy szót sem. Alkonyod ott, a bútorok belevesztek a félhomályba, csak a tűz világított meg kisebb területet. — Tudod mit — szólalt meg váratlanul a nő — játsszunk valamit. — Nem rossz ötlet — mondta fásultan a férfi —, csak nem jut eszembe semmi. — Nekem sem. De talán később. Kis ideig hallgattak. Aztán újra a nő szólalt meg. — Talán játszhatnánk azt, hogy embert teremtünk. — Nem értem — mondta a férfi. — Nem vagyunk istenek. — Ne gúnyolódj. Szóval, kitalálunk egy embert, s közösen elmondjuk az életét. Te is mondasz hozzá valamit, én Is. — Jó. Bár semmi értelme, hiszen már úgyis anynyian vagyunk. — Ez csak játék — vitatkozott a nő —. nem kell komolyan venni. — Helyes — mondta a férfi —, akkor kezdd el. — Talán szülessen, mondjuk 1946-ban. Valahol a Dunántúlon. — Kis hegyi falu — vitte tovább a gondolatot a férfi. — Apró fehér házak, piros tetővel. Sok fa. Fenyőfák, tölgyek. — Természetesen lány — mondta a nő. — Természetesen férfi — mondta a férfi. — Nem. Ragaszkodom hozzá, hogy lány legyen. Lánynak kell lennie. — Ne vitatkozzunk. Legyen akkor lánv. — A kislány szüleivel él, a faluban végzi él az iskolát. Aztán ... — Mi lenne? — kérdezte a férfi —, a sablontörténetek szerint városba kerül gimnáziumba. — Igen. Nehezen végzi el a gimnáziumot, mert hátrányban van a többiekkel, a városiakkal szemben. Nagyon sokat kell küzdenie. Otthon is. mert a falusiak kisasszonynak tartják, a városban is, mert ott elmaradott falusinak nevezik. — Megható — mondta a férfi. De mégis elvégzi a gimnáziumot, mert segít az ifjúsági szervezet és a tanárai, akik felfedezik benne a rejtett értékeket. — Kár gúnyolódnod. Igenis segít az ifjúsági szervezet. Te ezt nem értheted. — Persze, hogy nem. Én már negyvenéves vagyok, te pedig huszonöt. — Nem azért. Benned már kiégett minden. — Helyes. Bennem már kiégett minden. De most nem rólam van szó. Vagy az én történetemet dolgozzuk fel? — Igazad van. Térjünk vissza a lányra. Szóval, leérettségizik. — Kitűnővel.
