Népújság, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-22 / 170. szám

I Népművelés — nyáron Mit tud tenni nyáron a népművelő? Milyen tényezők segítik vagy épp korlátozzák tevékenységét? Népművelési szempontból is uborkaszezon a nyári időszak? Ezekre a kérdésekre keres­tem választ három faluban. „Motor" nélkül nem könnyű Köztudomású, hogy nép­művelőink zöme pedagógus, s a kulturális munkát mel­lékállásban végzi mint tiszte­letdíjas kultúrház- vagy klubkönyvtár-igazgató. Szá­mukra a nyárelő a tovább­képzések időszaka, majd — tízhónapos munka után — a pihenés hetei következnek. Így érthető, hogy legtöbb he­lyen hiába kerestem a klub­könyvtár vezetőjét, s a nyári népművelő tevékenységről nem ők, hanem a község ve­zetői tájékoztattak. Tény, hogy „motor” nélkül nem könnyű eredményes népmű­velő tevékenységet formálni. Am a nyári időszaknak ez csak egyik negatívuma. Akad még egyéb isi Munkacsúcs, kánikula, tévé Az embereket a munkacsúcs a földekre parancsolja. Napi tízórás fizikai megerőltetés után kevesen akadnak, akik egy rendezvény kedvéért fel­keresnék a községi kultúr- központot. A fáradtság pi­henést kíván. Így nő az ott­hon vonzása. Annál is in­kább, mert kulturálódási le­hetőségekben itt sincs hiány. A feldebrői vb-titkár emlí­tette — ám ez másutt is így van nyaranta falun —, hogy mintegy megduplázódik a te­levízió vonzóereje. Az ott­honba varázsolt világ kínálja magát, helyben van, nem kell érte felöltözni, a falu végéről a központba menni. Ilyen versenyfeltételek mel­lett semmiképp nem lehet rivális a művelődési ház. Különösképp így van ez a kánikula heteiben. Ilyenkor hatványozódik az otthon, a „hazai” kulturálódási, szóra­kozási leheteőségek vonzóere­je. Közönség hiányában nem lehet megváltani a „világot”. Kis létszámú érdeklődő ré­szére anyagilag is kockázatos nagyobbszabású rendezvény­nyel kísérletezni. Évek ta­pasztalatai bizonyítják a színjátszó csoportok, irodal­mi színpadok nyári tevé­kenységének céltalanságát. Némi eredményt csak ott tudnak produkálni, ahol már tradiciója van a színjátszás­nak. Mégsem uborkaszezon Igaz hatnak a negatív té­nyezők. Ám a nyári népmű­velési tevékenység falun sem uborkaszezon Megnyugtató, hogy nem csökken, sőt nem egy helyen — így Feldebrőn is — gyarapszik a kölcsön­zött könyvek és az olvasók száma. A könyv otthon biz­tosít több estére is szórako­zást, hasznos élményeket. Az is biztató, hogy a fiatalság a legkevésbé hűtlen a művelő­dési házakhoz. Az ifjúsági klubok — heti két-három al­kalommal rendszeresen meg­tartják foglalkozásaikat. Igaz, ezek ilyenkor, nyáridon, sok­szor csak társas összejövete­lek, különösebb program nél­kül; mégis a stabil érdeklő­dés azt jelzi, hogy van alap­gárda, akikre számíthat a falusi népművelő: számukra a kultúrház második otthont jelent. Érdeklődésükre lehet építeni: ha sikerülne színe­sebb, érdekesebb klubprog­ramokat biztosítani részükre, akkor feltétlenül hatéko­nyabb lenne a nyári népmű­velő tevékenység falun is. Néhány községben — töb­bek közt Feldebrőn is — működik, főként fiatalokból verbuválódott természetjáró szakkör. Számukra a nyár szezonidő. Feldebrői sajátos­ság az is. hogy a TIT-előadá- sok iránti érdeklődés nyáron sem csökken, s egy-egy al­kalommal negyvenen-ötvenen jelenek meg. A helyi siker titka a jó propaganda, s nem utolsósorban a jó érzékkel megválasztott előadástémák spontán vonzereje. 1 A falusi kultúrházak, klub­könyvtárak nyáron sem ár­vák, legfeljebb az érdeklő­dők száma csökken. Ezzel mint ténnyel évtizedek múl­tán is számolni kell. Egyet azonban lehet tenni: zsugo­rítani a létszámcsökkenést nyárra tervezett, érdekes, fő­ként nívós kiscsoportos ren­dezvényekkel. Akkor kevesebb lesz a népművelői panasz — s ami a legfontosabb: több a gya­korlati eredmény... (pécsi) A képzőművészetről röviden: Néhány szó a műfai okról 6. Szobrászat £7i, te és a telefon Szovjet film A Ural fogantatáaű elbe* széles, amely most széles­vásznon megjelenik, egy kedves ötleten alapul. A nők körül kissé élhetetlen fiatal tudást úgy akarják megháza­sítani a társai egy esti mula­tozás jókedvében, hogy ha­tan összemondanak egy te- lefonszémot, 3 ha a hívott számon bő jelentkezik, azzal neki azonnal meg kell is­merkednie. A kiindulási ponttól a be­érkezésig sok minden történ­hetik és történik itt, de in­kább belül, az idegekben, az érzelmek világában, a lélek­ben. A bukdácsoló szemérem, az elgondolkozó férfi neki­nekilendül. Izgatja őt, ki az a női hang, ki van a hang mögött, milyen ember, mi­lyen sors, miért annyira ro­konszenves neki mindaz, amit ez a hang mond. A fér­fi arca ezer árnyalatban igyekszik kifejezni, ami a lelkében végbemegy. A dön­tő találkozást, a pofonegy­szerű hétköznapi valóságot, a kíváncsiság és vonzalom mögül kibúvó és fellobbanó szerelmet pedig ünnepli, mert a másikra való tiszta rátalálás öröménél nincs na­gyobb boldogság a világon. A filmet Szamszon Szám- szonov rendezte. Ha a néző emlékezetébe idézzük, hogy az Optimista tragédiát is ő rendezte filmre, akkor érez­zük igazán, mennyire széles skálán mozog ennek a film­nek az alkotója. Dramatur- giailag és lélektanilag most is hiteleset nyújt. Minden képsor kifejezi azt a lelki- állapotot, amelyben a film hőse, a fiatal tudós él. A tör­ténetet a tengerparti kisvá­rosban úgy játszatja el, hogy a néző részesévé válik ennek a mindennapi embe­rek által élt életnek, még akkor is, ha a film meséje, alapötlete a bájosan novel- Usztikus hangvétele a szere­lem ritka pillanatait szán­dékszik is megörökíteni. UHU. július 22„ szerda Éppen a lírai hangvétel, téma mondatja velünk; mintha a rendező nem hasz­nált volna ki minden lehe­tőséget arra, hogy hősei — Ljuda és Sztasz — feltárul­janak. A férfi arcán a kíván­csiság és a sorsszerűén rá­törő szerelem miatt aggódó I várakozás vibrál. A rendező felkelti a nő iránti érdeklő-1 dósunkét azzal is, hogy tele­fonálásai közben csak ké­sőbb látjuk őt testi valóságá­ban, mert a hang, a telefoná­lás fontosságát, az ismeret­lenség varázsát a rendező nem akarja megtörni a néző­ben sem mindaddig, amíg az lélektanilag nem indokolt. De amikor az események el­jutnak a fordulópontokig, ott mélyebbre lehetett volna le­hatolni, az érzelmek indokait színesebben kifejezni. Igaz, manapság a hangos technika korában lenézően lelkizésnek tartják, ha valaki kitárulko­zik, ha valaki ki akarja be­szélni magát legjobb barát­jának, vagy éppen szerelme­sének. De a léleknek a, teljes őszinteségig való levetkezése — finom és árnyalt képi ki­fejezésekben — ebben a film­ben messzebb mehetett vol­na. Gondolunk itt az irodai jelenetre, ahol a két gépíró­nő közötti távolság kialakul a férfi számára, vagy a film befejező részében, amikor a szerelmes asszony a telefon hívást várja. Annyira a két ember nemes játéka ez a film, hogy iegalább itt mé lyebbre hatolhatott volna a rendező a tépi kifejezés ere­jével, szuggesztivitásával, vagy a párbeszédek — ha már úgyis telefonszövegre épül ez a filmnovella —, a férfi és nő által kigondolt szerelmes szavak zenéjével. Margarita Vologyina sze relmes asszonya mellett ; játék fő terhét Mihail Nozs- kin viseli. Ez a fiatal színész intellektusa és csaknem nőie­sen hajlékony temperámén tuma miatt el tudja hitetni velünk midazt, amit a film­ben a rendező játék és va­lóság megelevenítésére rábí­zott. Ez az alkotás nem sorol­ható a közönségfilmek sorá­ba, de érdemes megnézni lí­rája és férfifőhös játéka mi­att. í (farkas) W .\\\\\W\\\\\\\\\\\\TO.\\\\\\\\\\\\\\V A rajz. a festmény sík la­pon (néhány freskónál haj­lított síkom), de mindeneset­re kétdimenziósán áll előt­tünk. A szobrásznál már fel­merül a műfaji probléma: két dimenzió, vagy három? A dombormű ugyanis lénye­gében kétdimenziós síkon helyezkedik el, de ahogy a szobrász mind jobban ki­emeli figuráit a háttér síkjá­ból, a lapos dombormű mind­inkább testessé válik: magas­ságot, szélességet és mélysé­get ábrázol. Ezekre a mély és magas domborművekre bízvást elmondhatjuk, hogy nem körüljárhatok. Állj meg vele szemben: nézd, és ha na­gyon tetszik: csodáld! Ha egy szobrot —, amelynek már semmi köze a domborműhöz — fal mellé állítok, vagy egyenesen egy falmélyedésbe, a szobor éppúgy nem járható körül, mint az imént említett dombormű. Jobbra-balra el­léphetsz, más domborulatot, más fényárnyjátékot látsz, de a szobor háta mögé nem ke­rülhetsz. Ha ezeken a meg­oldásokon is túllépünk, s a szobrot egy térség közepére állítjuk, akkor beszélhetünk körüljárható, minden nézet­ből élvezhető szoborműről. A műfajok szempontjából nem lebecsülendő a szóbor- mű mérete sem. Az asztalo­don, esetleg tenyérnyi bár­sonyfelületen apró, mívesen kidolgozott érme fekszik. Ka­marazene. Finom hatósok. Ahogy a vonósnégyes ked­veli, ha közelről hallgatod, úgy kívánja ez, hogy tenye­redbe vedd, és közelről cso­dáld. Nagyjából áll ez az ap­ró figurákra, amelyeket az asztalodon, a komód sarkán, a könyvespolcod tetején, vagy egyéb meghitt otthoni helyen őrzői. Természetesen más a megmintázása, mint annak a szobornak, amelyet egy tér kellős közepén, vagy egy épü­let homlokzatába beékelve helyeztek el. A finom, kama­razenei hatásokat felváltja a hangzatosabb, monumentáli­sabb hangvétel. Különösen akkor, ha a szobor, vagy szo- borcsoportozat valami nagy eszmei mondanivaló hordo­zója: mártíremlékmű, egy nagy történelmi alak szobra, a kor eszméit megtestesítő mellékalakokkal körülvéve. A hasonló művek hatásait fo­kozza, ha a szoborcsoport egy sugárút végén áll. (Mil­lenniumi emlékmű), vagy egy egész város felett uralkodó dombtetőn (Gellérthegy — Szabadság-szobor). A műfa­jok tehát a térben való el­helyezkedésük, méretük, il­letve mondanivalójuk sze­rint alakulnak ki. Nem szabad persze elfe­ledkeznünk az oly sokat hánytorgatot.t anyagszerűség­ről sem. Tehát beszélhetünk gipszszoborrói, amely leg­többször csak modellül szol­gál egy végső, nemes anyag­ban megvalósított műalkotás számára. A gipszet olykor be is színezik, illetve, eltünte­tik a friss gipsz túlságosan fehér, az „állott” gipsz por­színű hatását. Gyakran élnek azzal a mesterfogással is, hogy a legelső fogalmazás agyagkoncepcióját tartják meg: kiégetik, vagy ahogy manapság mondják — tartó­sítják. Az égetett agyagszo- bornak évezredes múltja van. Az ókor és a rene­szánsz során színezték, fes­tették, ily módon egyesítve a szín és a domborulat eszté­tikai hatását. Agyagkompo­zíció gyakran szolgál min­tául a kőfaragó mesternek, aki rendkívül pontos méré­sek alapján átviszi kőbe az agyagban megmintázott szob­rot. Tudnunk kell azonban, hogy a nagy szobrászok egész sora a kőfaragó mesterséget is magáévá tette, s így még azt az árnyalatnyi különbö- zetet sem engedélyezte, ami az agyagmodell és a kőbe faragott végső forma között felbukkanhat. Az első reneszánsz már­vány remekműveknek az an­tik görög művészet volt a mintaképe. Az ókori leletek javarészt a föld alól kerültek elő. Legnagyobbrészt ezek a szobrok is színezettek voltak. Csak az idő, és a föld alatt végbemenő kémiai folyama­tok marták le róluk a festé­ket. A XIX—XX. századfor­dulóján a szecesszió a szí­nes szobrot feltámasztotta. Elsősorban különböző színű kövek, márványok összeil­lesztésével. Napjainkban is kísérleteznek ezzel a megol­dással. Egyelőre az önnön színében tündöklő márvány diadalmaskodik. A következő anyag, ha úgy tetszik műfaj: a fémszobor. Klasszikus módszere az ön­tés. Bronzot, ónt, vasat, re­zet önthetünk formába. Per­sze más fémeket is: ezüsttől- aranytól egészen az alumí­niumig. Az öntéssel egyen­rangú az úgynevezett dom­borítás, mikor egy sík fém­lapból mintegy kikalapálják a kívánt formákat, s ezeket esetleg összeforrasztják. Domborítással nemcsak sík-, hanem térhatású művek Is előállíthatok. Ez a kalapáló módszer el­vezet . bennünket egy olyan meste# műhelyébe, akinek osztályozása nem éppen könnyű. Ez a mester — az ötvösművész. Az egyik ta­lán csak finom láncot, kar­perecét, vagy amulettet ké­szít, de a másikat Benve­nuto Cellininek hívták, aki sótartótól a Perseus-szoborig, aprócska ékszertől a körül­járható szoborműig, mindent megcsinált. Iparművész? — Lehet, Kiváló szobrász? — az is. Elválasztható élesen ez a két műfaj? Aligha. De nem is fontos. A művek rangját nem az teszi, hogy művé­szethez, vagy iparművésaet- hez soroljuk. Ha a valóság egy darabját adják, ha él­ményt és ihletet forrasztanak egybe, de mindenekfelett. ha a nézőnek őszinte gyönyörű­séget nyújtanak, akkor re­mekművek, bármilyen cédu­lát ragaszt is rájuk a tudo­mány : művészetei, vagy ipar­művészetét. Gál György Sándor Szabó László — Sólyom József: KtMK* semmim 11. Aztán még egyszer megbe­szélték és tisztázták a ten­nivalókat, majd néhány kér­dést intézett hozzájuk, hogy a szobába belépő Canaris Is lássa, tudják-e a feladatukat. — Csoportjaik között Bur­ger tartja majd az össze­köttetést, aki Chicagóban propagandairodát nyit. Schmidt Kanadában egy for­met vásárol, s nála készítik majd elő az akciókat, illet­ve a pokolgépeket. — Mikor jöttek az Egye­sült Államokba? — tette fel az ellenőrző kérdést Cana­ris. — Sohasem hagytuk el az Egyesült Államok területét! — válaszolta határozottan Dasch. — Okmányaink Is bi­zonyítják ezt, amelyeket min­dig magunkkal hordunk. — Mi történik akkor, ha az utcán valaki önt megüti? — kérdezősködött tovább a tengernagy. — Ilyesmi nem fordulhat elő, Illetve, ha előfordul, nyomban el kell tűnnöm. Ve­rekedésben, tömeg-megmoz­dulásokban, botrányokozás­ban nem vehetek részt... — Igen, önöknek feltétle­nül békés, nyugodt életet kell élniük, mielőbb állást kell találniuk, nehogy fel­fedezzék magukat... — mondta Canaris lágyan, szin­te szentimentálisán, mintha legalább is arra szólította volna fel ügynökeit, hogy utazzanak az Egyesüli Álla­mokba tulipánt termeszte­ni. A szabotőrök valameny- nyien amerikai szabású ru­hákat kaptak; a legutóbbi amerikai divatlapok alap­ján, Berlinben varrták az öl­tönyöket. Aztán 15 nap szabadságra küldték a két csoportot, csu­pán Dascht és Kerlinget tar­tották vissza az Abwehr központjában. Mind a ket­ten egy-egy zsebkendőt kap­tak. Ennek az anyagára lát­hatatlan tintával felírták azoknak a náci kémeknek a nevét és telefonszámát, akik túlélték az FBI nagy letar­tóztatás! akcióját, s akikkel a két csoportnak adott eset­ben fel kellett vennie a kap­csolatot. Végül Dasch is. Kerling is kézhez kapott némi márkát, aztán mindkettőt elengedték a hátralevő napokra. 1942 május elején, egy va­sárnap estén volt a találko­zó Berlinben. A civil ruhába öltözött Lahousen búcsúva­csorát rendezett az Amerika felé induló szabotőröknek. Ekkor közölték velük, hogy a vállalkozás a Pastorius fe­dőnevet viseli. Daniel Pas­torius, az Egyesült Álla­mokba kivándorolt németek első szervezetének az elnö­ke után. A kiképzett kémek és sza­botőrök Kappe kíséretében másnap elhagyták Berlint, és a gyorsvonat egy szigorúan lezárt különkocsijában ro­bogtak Párizs Leié, A szepa­.WWWWWVWWWWN .XVX\VXSXX\XNSXXS»SX\XX\YvYÄW.XSSX^SXX\XS.XVXXXVVXV\.VVvVXVXXVV.VXvXX. j es eb ben kiabálták: kik azok, akik ilyen jól beszélnek an­golul? Kappe az éjszaka hát­ralevő óráit azzal töltötte, hogy eloszlassa a Wer- macht magas rangú tisztjei­nek gyanakvását. Ámbár még ezzel sem értek véget a kezdeti bajok, mert Dasch másnap a Boxer-bárban ösz- szeveszett a bár személyze­tével, amelyből egy kisebb­fajta verekedés keveredett. Kappe megkönnyebbülten sóhajtott, amikor másnap reggel megkapta az utasítást, hogy a német U-Bootok, vagyis a tengeralattjárók fel­készültek ... A búvárnaszá­dok Loirent-ben felhorgo­nyoztak, s várták, hogy a fe­délzetükre szálló két csopor­tot átszállítsák az Egyesült Államokba. A tíz kém és Szabotőr a loirent-i kikötő kis szállodájában helyezke­dett el. Mennyire kétségbeesett volna Lahousen, ha tudja, hogy a Bohle gauleiter által ajánlott szabotőrök össze­vissza fecsegnek a szálloda bárjában — ráadásul ango­lul... Már az utolsó simításokat végezték az előkészületeken és éppen egy bőröndbe akar­ták csomagolni az eddig kü- lön-külön tartott dollárokat, amikor észrevették, hogy a vállalkozás finanszírozására szolgáló pénz nagy része használhatatlan. Körülbelül 120 ezer dollár értékű bank­jegyen ugyanis különös, pi­ros, japán betűkkel írt jelzé­seket találtak. Ez pedig ar­ról tanúskodott, hogy a pénz a japánok kezében forgott, valahol a Távol-Keleten, Az ilyen árulkodó nyom köny- nyen végzetessé válhatott, különösen a sebtében kikép­zett ügynökök számára. Az­tán voltak olyan bankjegyek is. amelyeket már jó ideje kivonlak a forgalomból az Egyesült Államokban. Ez* viszont Dasch vette észre .1 ráltságot Lahousen rendelte el, nehogy az ügynökök érintkezésbe kerülhessenek a' többi utasokkal. Dasch és Kerling emberei hat súlyos bőröndöt is vittek magukkal, tele speciális robbanóanyag­gal. Ezenkívül kaptak német tengerész-egyenruhákat is, arra az esetig, ha az átkelés közben angol vagy amerikai hajók megtámadnák és el­fognák őket. Amikor Párizsba érkeztek, az operaház közelében levő, szállodába hajtattak, ahol már jó emlőre lefoglalták szá­mukra a szobákat. Egyéb­ként ebben az időben ez a szálloda szolgált a különleges küldetésben levő nácik szál­lásául. Mindössze -két napig maradtak itt, de még ez a 48 óra sem télt el minden zavar nélkül. A csoport két tagja, Haupt és Schmidt ugyanis néhány utcalányt vitt fel magával a szállodá­ba. Már jól benne voltak az éjszakában, amikor a két lány összeveszett Haupttal, aki nyilván kevesebbet akart fizetni a szokásosnál — s nagy ricsajt csináltak. Az egész szálloda talpra szökött. A francia és különösen az angol szitkok — Haupt in­kább amerikai, mint német volt, s így főleg angolul be­szélt — felkeltették az ál­mukból fölriasztott náci tisz­tek figyelmét, akik azt hit­ték. hogy angol ejtőernyősök támadtak rájuk. Revolverrel a kezükben futottak ki a szobájukból, s e»tyre erőtel­(Foi^iatjuaj

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents