Népújság, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-18 / 167. szám

T ermelékenység — munkaerő-gazdálkodás Haves megyében a foglal­koztatottak száma az elmúlt félévben közel 160 ezer, vagyis körülbelül tíz száza­lékkal több volt., mint 1967- ben. Legjobban az építő- es építőanyagipaa* dolgozódnak száma nőtt, a mezőgazdasá­gi négyezerrel csökkent. Az iparban mintegy 25—27 ezer ember' cseréit helyet. A F.i- nomszerei vény gyárban pél­dául 27 százalék a ki- és belépők aránya, és ez — óvatos becslések szerint a Barvában — legalább ötmil­lió forintos nyereségkiesést jelent. Milyen következmé­nyei jelentkeznek a túlzott munkaerő-vándorlásnak, hogy függ össze a termelé­kenység és a munkaerő­gazdálkodás és a következő évekre milyen megoldást le­het javasolni? (Előnyös, lui»ián> os Nem lehet egyértelműen megítélni a munkaerő-ván­dorlást. A gyermekgondozási kedvezményt kibővítették, nőtt a hatszáz forintos „kis­mamák" szama. helyettük sok új dolgozót vettek fel, A mélyművelésű szénbányák visszafejlesztése, Visonta, Kisköre és az egyéb iparfej­lesztés miatti létszámmoz­gás feltétlenül kedvező. A népgazdaságnak és a család­nak is jó, ha az emberek lakóhelyükön, vagy annak közelében találnak munka­helyet. De a túlzott munka­erő-vándorlás és az elvtelen munkaerő-csábítás feltétle­nül karos. A gyakorlati tapasztalatok azt igazolják, hogy az ága­zatok közti vándorlás igen élénk, sőt káros. A vállalati vezetők jelentős része még­sem tanúsít következetes és határozott magatartást, hogy a régi, megbízható dolgozóit megtartsa, az üzemen belüli munkaszervezettséget javít­sa, és ennek következtében feladatait 'kevesebb munka­erővel is ellássa és ezzel egy­idejűleg a becsülettel dol­gozok jól kereshessenek. Igaz, a közgazdasági ösztön­zők, a bérszínvonal és a vál­lalati alapok képzésének módszere eddig letszámeme- iésre ösztönözte a vállalato­kat. A Finomszerelvénygyár — a törvényesség betartásával — átmeneti adminisztratív intézkedésekkel igyekezett gátat vetni a túlzott mun­kaerő-vándorlásnak. Az egri vállalatok nem léptek „kar­iéi’’-be, nem kötelező szerző­dést kötöttek egymással, ha­nem ajánlásokat fogadtak el, hogy a túlzott munkaerő­vándorlás ellen mit lehet tenni. Meggyőződésem, hogy a tanácsi munkaerő-közvetí­tés és az egyéb adminisztra­tív intézkedések nem old­jak meg véglegesen a gon­dokat. Helyesebb és célrave­zetőbb, ha a vállalatok a nem iparosított területek munkaerő-forrásait kutat­ják. fel és az eddiginél na­gyobb gondot, több anyagi eszközt fordítanak a gépesí­tésre, a belső tartalékok fel­tárására. a korszerű üzem- és munkaszervezésre. Helyes intézkedés volt, hogy a Mátraalji Szénbá­nyáknál a létszám-átcsopor­UJ típusú a utó in ent« SS“ SfV'JSÍ Autójavító Vállalatnál. A Barkas—1000-es gépkocsiból átalakított autómentő gépi erővei húzza fel a mentésre szoruló gépjárművet a rakfelületre. Az Autófenntartóipari Tröszt megrendelésére elkészült első öt darab autómentő Budapestre, Pécsre, Szegedre és Miskolcra került. tMTI foto — Hadas János felvétele.) WTT A LEGNAGYOBB GOND MANAPSÄG FALUN? KI MIT. HOGYAN TESZ, MENY­NYI RÉSZT VÁLLAL MAGÁRA A KÖZÖSSÉG GONDJAIBÓL? MILYEN PROBLÉ- M \KKAL KÜZD FALUN’ EGY TANÁCSELNÖK, MILYEN OKOK NYUGTALANÍT­JÁK A SZÖVETKEZETI VEZETŐT. A PÄRTTITKÄRT, AZ IFJÚSÁGI VEZETŐT, MI­LYEN DOLGOK IDEGESÍTIK LEGINKÁBB A MŰVELŐDÉSI HÁZ IGAZGATÓJÁT? MIRE PANASZKODNAK LEGTÖBBET AZ EMBEREK, A FÖLDMŰVELŐK ÉS AZ ÉRTELMISÉGIEK? MI NEM TETSZIK AZ ÖREGEKNEK ÉS MIT KIFOGÁSOLNAK A FIATALOK? AMERRE CSAK MEGFORDULOK, MINDENKITŐL MEGKÉRDEZEM:­...mitől fáj ­az ön feje...? fásítást a vállalati érdekek szerint oldották meg, a He­ves megyei Tanács Építő­ipari Vállalatnál határozott intézkedések történtek a munkaidő-kiesések csökken - lésére, a személyi órabérek rendezésére. A (Mátravidéki Fémműveknél igyekeznek betartani az elhatározást, hogy a kiképzett dolgozót csak előző bérével veszik vissza, a Heves megyei .Gépjavító Vállalat és az Ál­lami Pincegazdaság kollek­tív szerződésben rögzítette, hogy a kilépő dolgozóknak részesedést nem fizetnek. De ezek az intézkedések több­nyire csak az égető, mai gondokra keresnek megol­dást. Vajon hosszabb távon milyen utat járjunk? Intenzív fejlesztést Sok helyen már ma 5s munkaerőhiányra panasz­kodnak, mégsem sikerült az extenzív fejlesztés helyett az intenzív fejlesztés módszeré­re rátérni. Gyorsabb ütem­ben nőtt az alkalmazottak száma, mint a termelés, és különböző adatokból arra következtethetünk, hogy 1970-ben tovább növelik a létszámot. De miből, hogyan akarják ezt később megva­lósítani? Tudjuk, egyszerűbb és ma még több helyen gazdaságo­sabb is a termelést újabb munkerővel növelni, mint gépesítéssel, a termelés kor­szerűsítésével és különböző átcsoportosításokkal. De a termelés bővítésének exten­zív útja tovább néni jár­ható, mert a munkaerő-tar­talék maholnap kimerül és a közgazdasági szabályozó­kat is egyre inkább úgy módosítják, hogy a műsza­ki fejlesztést, a hatékonysá­got és a korszerűbb veze­tést; vagyis az intenzív fej­lesztést ösztönözzék. Ezért helyeselni lehet azokat a kezdeményezéseket, hogy megkezdték az üzemen be­lüli létszám-átcsoportosítás vizsgálatát, az egyes üzem­részek hatékonyságának elemzését. De ugyan hány helyen teszik ezt? Pedig meghökkentő fonákságok de­rülnek ki, ha következetesen utána járnának, hogy kinek mi a munkaköre és tényle­gesen mit dolgozik. Főleg adminisztratív és kisegítő ál­lományban akadnak olyanok, akik naponként legfeljebb két-három órai hasznos munkát tudnak igazolni. Ha a párhuzamos adat­szolgáltatást, a felesleges adminisztrációt megszüntet­nék, sok embert termelő munkára csoportosíthatná­nak át. De hol, melyik vál­lalatnál teszik ezt, hol fog- 1 a lkoznak kö vetkezetesen munkaszervezéssel? Ez a feladat még a nagy üzemek munkaügyi osztályán is csak ^másodlagos jellegű, a mun­kaerő-gazdálkodás többnyi­re csak a felvételekre és az elbocsátásokra korlátozódik. 1 kettős mérce Valójában hol van mun­kaerőhiány és hol -felesleg? Erre a kérdésre csak akkor lehet helyes választ adni, ha előbb azt vizsgáljuk, hogy a rendelkezésre álló munka­erőt ott és úgy íoglalkoz- tatjak-e, ahogyan az szüksé­ges és hasznos. De több eset­ben bizonyítani lehet, hogy ugyanannak a vállalatnak egyik telepén munkaerő­hiánnyal küzdenek, mási­kon meg nincs anyag, rossz a szervezés, állnak a gépek és az emberek. Nincs ele­gendő munkás a szereidé­ben. vagy az építkezésen, de sokan ülnek a vállalati köz­pontban, feleslegesen sok embert foglalkoztat a meo és a tmk, sok a különböző rendű, rangú improduktív létszám. Nem mindig, és nemcsak a létszámon múlik, hogy a vállalat jól dolgozik-e, vagy sem. Ma már sokkal fonto­sabb a munka szervezettsé­ge, a gépesítés ésszerű ki­használása és a vezetés szín­vonala. Mind politikai, mind gazdasági szempontból ör­vendetes, jó dolog, hogy 1970-ben már enyhe mun­kaerőhiány jellemző me­gyénkre és országos átlag­ban is. Ez a körülmény azonban figyelmeztesse és minél előbb kényszerítse is az üzemek vezetőit műszaki fejlesztésre, az irányítás tü-i kéletesítcséré. Ma már a gazdálkodás ( megítélésére két mércétj használunk: a nyereséget és { a termelékenységet. A nye­reség a gazdálkodás komp­lex mutatója, de mégsem le­het egyedüli iránytű. A gaz­daságosság mellett a terme­lékenység fokozására az ed­diginél sokkal nagyobb gon­dot kell fordítani, mert a létszámot nem lehet tovább növelni. Segédmunkásokat, nehéz fizikai munkásokat már most sem lehet kapni, csak a technika, csak a kor­szerűsítés segít. Ha a ter­melékenység emelkedik, ak­kor a nyereség megalapozott, altkor gondoskodtak a vál­lalat jövőjéről. .’Vem lohol halogatni A nyereség, a termelé­kenység fokozása szempont­jából kjkre lehet leginkább számítani ? Nem a vándor­madarakra, nem azokra, akik meg sem melegszenek és máris továbbállnak, ha­nem a vállalati törzsgárdá­ra, a helyi ismeretekkel ren­delkező, jól képzett műsza­kiakra, a szocialista brigád- tagokra. Ezért nemcsak az igazság, hanem műszaki és gazdasági igények is diktál­ják, hogy a rendelkezésre ál­ló bérek jelentős részét, a törzsgárda tagjainak juttas­sák. Ne csak a szakmák és az üzemek közt jelentkező bélfeszt üitséget igyekezze­nek a béremelésekkel meg­oldani, hanem a béremelé­sek álljanak arányban a tényleges teljesítmények­kel, azok kapják az erköl­csi és anyagi ’ elismerést, akik azt megszolgálták, akik ténylegesen többet és ered­ményesebben dolgoznak. A műszaki fejlesztés elől nem lehet kitérni, legfeljebb fedezet hiányában itt-ott el kell halasztani, amig lesz rá pénz és kapacitás. De az ésszerű, hatékony gazdálko­dás, a különböző' átcsoporto­sítás, a belső munkanélküli­ség felszámolása már most és mindenütt indokolt és szükséges. Közérdek, hogy a letelepülő új üzemek, és rekonstrukció után a régiek is, minél előbb gazdaságo­san termeljenek, a vállala­tok és az illetékes szervek az eddiginél nagyobb gondot fordítsanak a munkaerő­gazdálkodásra, a termelé­kenység fokozására. A munkaidőt heti 44 órára csökkentették, de sok he­lyen ennél jóval kevesebbet dolgoznak. Hasznos, jó ter­vek készültek a munkaidő­csökkentés pótlására, de ezek megvalósítása a leg­több vállalatnál késik. Ve­gyék el<>^ az intézkedési ter­veket. Vizsgálják felül a tel­jesítményeket. az anyagellá­tást, az üzem- és munka- szervezést. Mindez alapvető gazdasági és egyben fontos politikai feladat. Tehát nem­csak a gazdasági vezetők, hanem a pártszervezetek, sőt a dolgozó kollektívák . közös ügye is. , Dr. Fazekas László A távolban kapálnak. Mint olaj festményen az elmosó­dott háttér, az alakok szin­te egybeolvadnak. Trincsák Gyulát, a verpeléti Dózsa Tsz párttitkárát ilyenkor nem találni az íróasztal mel­lett: ideje nagy része a ha­tárban, az emberek között telik. Órák múltán lép le a motorjáról, porosán, verej- tékesen. Fiatal, éppen hogy ■betöltötte a harmincnyolcat, ám haja már teljesen ősz. — Negyvenkilenc óta, az alakulás pillanatától itt va­gyok a szövetkezetben. Itt kezdtem egyszerű munkás­ként, itt szereztem szakmát. 1964-ben választották part­ti tkárnak, 1968 óta a községi pártszervezetek csúcsvezető- ségének titkári teendőit, is ö látja el. — A község összetétele he­terogén : gyári munkások, mezőgazdasági és ktsz-dolgo- zók, értelmiségiek stb. Ez ér­zékelteti politikai tevékeny­ségünk nehézségi fokát is. A társadalmi cél azonos, a rész­feladatok azonban eltérőek és különbözők. Zenei hason­lattal élve: ugyanazt a gon­dolatot a szólamoknak egy­szerre több változatban kell megszólalfania egy sok bi- lentyűs hangszeren. — Gondok, bajok? Mi az, amitől mostanában Legtöbbet fáj a feje? — Értetlenség, érdektelen­ség,ügyeskedés. Röviden eny- nyi. Részletezve igen hosszan bővíthető a lista. Vegyük sorra: igen szép számmal él­nek a községben ipari dol­gozók, gyári munkások és mintha nem is a faluban, ha­nem külön szigeten élnének, olyanok. Nincs bennük tár­sadalmi érzet. Ha arról van szó, hogy a községben tenni kellene valamit, arra hivat­koznak, hogy elég nekik a gyárban. Munkahelyükön vi­szont. azzal a kifogással búj­nak ki a feladatok alól, hogy ők a községben mégteszik a magukét. Ez nem becsületes életelv. Sok vitát kavar és ellen­téteket fakaszt, hogy a köz­ségfej lesztési terheket egye­dül csak az adózók viselik Az adózók fizetnek hozzájá­rulást. hogy javítsuk a köz- I világítást, hogy legyen víz. t több járda, jő út lsen ne­héz megértetni az emberek­kel, hogy miért vannak ki­vételek, miért van, hogy az egyik fizet, a másik meg csak élvezi, amit a közpénzből előteremtünk. Megnyugtató 'magyarázattal én se tudok szolgálni, mivel egyetérteni ezzel a helyzettel semmiképp nem bírok. Említettem a társadalmi érzet hiányát, emellett kísé­rő jelenség a közömbösség, a befeléfordulás, elzárkózás. Ezeknek sokrétű vetületűvel igen gyakran találkozunk. Itt vannak példának a közös megmozdulások, az állami ünnepek és rendezvények. Gyakran csiak a részvétlen­ség tapasztalható. Valaha fél óra alatt összehívhattuk az egész falut, az egész párt­tagságot, nem kellett kétszer szólni, nem kellett senkit hajtani, jöttek az emberek. Öt pártszervezet működik a községben. A párttagság jelentős politikai erőt kép­visel, ezért is hajthattuk vég­re érzékeny horzsolások nél­kül és megnyugtatóan a szö­vetkezetek egyesítését. Ám egyesek csak a sok fejfájást okozzák nekünk, hitelt rontó cselekedeteikkel. Azokra gon­dolok, .akik két ideológiát val­lanak: a taggyűlésen mate­rialisták, vasárnap pedig idealisták — leteszik a tag- könyvüket, hogy imakönyvet fogjanak a kezükbe. Azokra .is gondolok, akikre lopás miatt kellett kiszabni pártfe- gyélmiket. Szigorú erkölcsű falu volt mindig is Verpe- /lét, ahol súlyos bűnnek szá­mított a lopás. Ma valahogy természetesnek veszik egye­sek, titokban csinálják még, de már nem szégyellik, ha kiderül sem. Még „ideológi­át” is teremtenek hozzá: a miénket visszük, nem a má­sét. Fejfájdító, hogy még mindig csalc azt érzik ma­gukénak, ami odahaza van. Szövetkezetünket a leg­jobbak között emlegetik, de ne gondolja senki, hogy „itt minden nagyon jó, itt min­den nagyon szép, mindennel meg vagyuk elégedve”. Baj és gond minden napra akad, ezeket nem akarom részle­tezni. Inkább azokról a je­lenségekről szólok, amelyek ugyancsak fejfájást okoznak. Az emberek nagy része be­csületes, tisztességes, lelki- ismeretes, szorgalmas. Mun­kájukban senki nem kérés­ijét hibát. Mindenki megdol­gozik önmagaért. Ez becsüle­tes, szép életelv. Am hozza nem illő jellemvonás, hogy sokan ennél többet nem tesz­nek. Hozzá nem illő jellem­vonás, hogy látják a problé­mákat, tudják, milyen gon­dokkal bajlódunk, s ezt szem­től szemben is megmondják — olykor-olykor keresetlenül ■és nyersen mondják, de min­dig őszintén és bizalommal. De semmi több! A bajok, gondok, problémák, elhárítá­sából, megoldásából részt már nem vállalnak. Nyugta­lanító, hogy ezek a jellem­vonások a fiataloknál is meg­figyelhetők most már: csak a pénzt nézik! Mindenki tudja és látja: fogy a munkaerő és nem tudjuk gépi erővel egyelőre pótolni. Tudják és látják a szülők, a pedagógusok. Ám a gyermekeket nem úgy ne­velik, nem úgy tanítják, hogy megszeressék a mező­gazdaságot. Kérdezem éri. hogy7 a jobb tanulók miért vetik meg a mezőgazdasá­got?! Sok fiatalt iskolázta­tunk. biztosítjuk a fedezetet, hogy szakemberekké válja­nak, aztán a végén odébbáll- nak. Ma is két fiatal techni­kus ment el tőlünk, a recski fúrásokhoz. Kérdeztem az okát, s azt válaszolták: köny- nyebben több pénzt keres­hetnek. Mi annak idején nem mehettünk volna és akkor még ott sem tartanánk, ahoi vagyunk. Volt, hogy munka­egységre csali 2 forintot fi­zettek, volt hogy tízet és volt, hogy semmit se kapott az ember. De maradtunk és dolgoztunk, hogy itt is köny7- nyebben keressük a több pénzt. Az öregek lassan ki­dőlnek, nincs, aki helyükbe lépjen. Nekem ez nagy gond. mait nem volt és nincs is szándékomban elmenni in­nét, mert itt akarok élni. Ha komolyan veszi mindezt az ember, gondolom, fejfájásnak éppen elegendő .., Pataky Dezsü 1970. július 16., szómba* I Vegyesbolt­vezetőket alkalmazunk 100—150 ezer forint forgalmú egységekbe. Jelentkezni lehet — lehetőleg személyesen: Tiszafüred, ÁFÉSZ kereskedelmi főosztályán. 1__________________________

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents