Népújság, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-15 / 164. szám

I \ KOSSUTH ?.20 Zenekari muzsika 9.2t> Régi melódiák 10.05 Szaktársak. Elbeszélés 10.20 Schubert-müvek 11.30 A Szabó család 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Tánczene 13.15 Népi zene 13.45 Válaszolunk hallgatóinknak! 24.00 Magyar muzsika 14.30 Nőkről — nőknek 15.10 Mai lémák, mai dalok 15.19 Dvorzsák: G-dúr szonáta 15.40 Acs tör lenetek 13.05 Operettdalok 16.18 25 év gazdaságtörténet 16.28 Népdalgyűjtés Kodály nyomában 16.48 Véleményét kérem! 17.20 Verdi operáiból 18.10 Riport 18.35 Népi zene 19.25 Szimfonikus zene 20.45 Visszhang 21.18 Nóták 21.39 Beszélgessünk zenéről 22.20 Esztrádparádé 0.10 Lantmuzsika PETŐFI 8.05 Népi zene 8.45 Ázsia munkásmozgalma 9.00 Kíváncsiak klubja 9.50 Versek 32.00 Flotov: Márta. Részletek 12.40 Házunk tája 13.03 Fúvósesztrád 13.15 Szálljon a dal.., 13.40 Orvosi tanácsok 14.00 Mindenféle kettőtől — ötig . . . 17.00 ötórai tea 18.10 Kis magyar néprajz 18.15 Fúvószene 28.51 Folyóiratszemle 89.06 Mlljutyln: Nyugtalan boldogság. Hárofelvonásos operett «38.20 Népi zene *2.28 Zenekari hangverseny .....MAGYAR A3 0 a szívélyes Amszterdam (Kisfilm) Í.S0 Hemingway világa *0.40 Delta 11.10 A nyugtalan Amerikában 17.58 Hírek 18.06 Bábfilm 18.20 Expedíció Í3.55 Esti mese 19.05 Tv-mintabolt. .. 20.00 Tv-híradó 20.20 A fekete bikinis lány. (Magyarul beszélő angol bűnügyi filmsorozat). 1. rész 21.10 Tv-bérlet 22.10 Tv-híradó POZSONYI 17.35 A húszas évek avantgar­dista művészetéről 19.00 és 22.00 Tv-híradó 19.50 Színházi közvetítés EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon; 22-33) Az előadás kezdete: fél 6 és 8 órakor. Dajkamesék, hölgyeknek Színes amerikai film. EGRI BRODY: (Telefon: 14-07) Az előadás kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. Légyfogó Színes lengyel film. EGRI KERT: Az előadás kezdete: 8 órakor. A bosszúállók újabb kaland­jai Színes szovjet film. EGRI BEKE: Serafino GYÖNGYÖSI PUSKIN: A halott gyanús GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Sikerül-e hőseinknek megta­lálniuk Afrikában titokza­tosan eltűnt barátjukat. HATVANI KOSSUTH: Szerelem, ó! ÜGYELET Egerben: 19 órától csütörtök reg­gel 7 óráig a Bajesy-Zsilinszky utcai rendelőben. (Telefon: ll-io.) Rendelés gyermekek részére is. Gyöngyösön: 19 órától csütörtök freggel 7 óráig a Jókai utca 41. izám alatti rendelőben. (Tele­gen; 17-274 rP&3tdnkhái A fiatalok bevonásáról ... Tábor a Balaton mentén . . . Egy „beköltözött’* véleménye .. . Sétálók panasza ... Ki segít végre ? A hatvani ÁFÉSZ veze­tősége napirendre tűzte an­nak értékelését, milyen ered­ményeket értek el az Ifjú­ságra vonatkozó kormány- határozat végrehajtásában. Erről számolt be szerkesztő­ségünknek Vngi István Hat­vanból. Az eltelt félév ta­pasztalatai kedvezőek. A szövetkezet vezetősége igye­kezett bevonni a fiatalokat a gazdasági feladatok meg­oldásába. A szövetkezet szocialista brigádjaiban 39 KISZ-fiatal dolgozik, s a 14 brigádveze­tőből 11 tagja a KISZ-nek. A fi^tálok tevékenyen kivet­ték a részüket a felszabadu­lásunk 25. évfordulójának és a Lenin-centenóriumnak tiszteletére szervezett szo­cialista munkaversenyből, s most aktívan készülnek a X. pártkongresszusra. Két ta­nuló vett részt a kiváló ta­nulók országos versenyén és az egyik harmadik helye­zést szerzett. Nagy súlyt fektettek a szövetkezetnél dolgozó fia­talok körében végzett politi­kai és világnézeti nevelésre, a szakmai és általános mű­veltség növekedésére. Rend­szeres és jó kapcsolatot léte­sítettek a gyöngyösi kereske­delmi szakiskola és az MTH vezetőivel, oktatóival, s ugyanakkor a szülőkkel is. Anyagi hozzájárulást bizto­sítottak különböző kirándu­lások, kulturális rendezvé­nyek külföldi utak rendezé­séhez. A szövetkezet vezetői igye­keztek a kormányhatározat­ból következő feladatok vég­rehajtását segíteni. Az eredményeket igazol­ja az is, hogy a Szarvason megrendezett országos szö­vetkezeti és falusi színjátszó csoportok szakmai tovább­képzésén képviseltette ma­gát a hatvani ÁFÉSZ is. Balatonkeneséről, az egri IV. számú iskola úttörőtá­borából is kaptunk levelet a héten. Musinszky Pál pe­dagógus számolt be röviden a gyermekek sikeres tábo­rozásáról. Az úttörőtábor gazdag programjában szere­pel az is, hogy dolgoznak a helyi termelőszövetkezetben. A gyerekek félnapi keresetük két, 560 forintot az árvízká­rosultak megsegítésére küld­ték el. A tábor lakói jól ér­zik magukat. Érkeztek hozzászólások megjelent cikkekhez is. Pozder Miklós Gyöngyösről »írta meg véleményét a „Maginvázió Gyöngyösön” című cikkünkre. Igazán örömmel kezdtem el olvasni cikküket, — már csak azért is, mert a Népúj­ság közvélemény-kutatása­kor magam is azt válaszol­tam, Írjanak a tisztaságról. Örömöm azonban hamar el­múlt, amikor azt olvastam: „talán nem is meglepetés, hogy nem az ős gyöngyösiek köpködik a magot város­szerte, hanem azok, akik nemrég jöttek lakni a város­ba, vagy itt sem laknak, csupán bejárnak, iskolába, munkahelyre”. Történetesen én sem régen jöttem lakni a városba szüleimmel együtt — írja többek között levél­írónk —, de egyikünk sem áll ki a mozik elé maghéjat köpködni. Sokan mások is jöttünk Gyöngyösre lakni, többek között Budapestről, Debrecenből, Pécsről, s va­lamennyien úgy érezzük, a cikknek ez az általánosítása sértő. N"ha úgy érezzük, hogy Gyöngyösön az „ős- gyöngyösiek” valami furcsa lokálpatriotizmus alapján ellenségesen nézik azokat, aMk az elmúlt évb“n kerül­tek a városba a d"1' 1»'-*- telepre. Az ős gyöngyösi éppúgy ragig a ma,not, , ha rászokott, mint az újonnan beköltöző. és „ős gyöngyö­siek” árulják a magot. Kemény Tibor olvasónk egy egri cikkel kapcsolatban írta meg véleményét. Olvas­tam a sétányon történt ke­rékpározásról szóló cikket és minden sorával egyetér­tek. Kiegészítésként hadd hi­vatkozzam arra, hogy ugyan­ez a helyzet a Dobó teret a Kossuth T.aios utcával össze­kötő patakparti sétányon, ahol szintén hitették ugyan a Kerékpározni tilos táblát, de mindenki szabadon jár arra és az égvilágon senki sem ellenőrzi. Így teljesen hatástalan a tiltó kiírás, senki sem veszi figyelembe. Jó lenne, ha a közlekedés­rendészet részéről ellenőriz­nék időszakonként, mennyire nem tartják be a tilalmakat az egri sétányokon, de sok­szor a járdákon, a Népkert sétányain is veszélyeztetik a járókelők épségét. Ki segít végre a fiatalok sokéves panaszán — tette fel a kérdést egyik fiatal eg­ri olvasónk. Nemegyszer szóba került már, hogy az egri fiataloknak nincs szóra­kozóhelyük, ahol a kispénzű diákok is szórakozhatnának. Nincs egyetlen szeszmentes vendéglő, de még olyan sem, amelyik néhány órára szeszmentes, olcsó vendég­lőként a fiatalok rendelke­zésére állna. Magyar matuzsálemek A bibliai Matuzsálem, Noé nagyapja, 969 éves ko­rában halt meg. A magyar matuzsálemek fölényesen túlszárnyalják ezt a teljesít­ményt, nem is beszélve Si- rali Miszlimovról, a világ legöregebb emberéről, aki jó egy éve Azerbajdzsánban ünnepelte 164. születésnap­ját. Tisztában vagyunk azzal, hogy fenti állításunk enyhén szólva is hihetetlennek tű­nik, ezért sietve hozzá tesz- szük, hogy a bibliai korban egy esztendő azonos volt egy holdhónappal, azaz 29,5 nap­pal, tehát könnyű kiszámíta­ni, hogy Matuzsálem — ha élt — 78 évet élt meg mind­össze. Persze az igazság kedvéért tegyük hozzá azon­nal, hogy ez a 78 éves kor kolosszális teljesítmény volt akkoriban, lévén az átlagos életkor gyenge 20 év. A magyar matuzsálemek között, a nemrég nyilvános­ságra hozott adatok szerint 55 száz évest, vagy időseb­bet tart számon a Központi Balatonkenesei „Sirályok” %seifS: tetett balatonkenesei „Sirály” Műanyagfeldolgozó Szövet­kezet poliészter üvegszálból készült sporthajói a világ szá­mos országába eljutnak. Népszerűségük oka a kiváló minő­ség, az esztétikus külső és a kiemelkedő vízi tulajdonságok, amelyek a hajótesteket jellemzik. Évente 300 darab készül — különféle vitorlás és motoros kivitelben — a szövetkezőt műhelyeiben, amelyek 90 százaléka külföldre kerül, majd­nem 100 ezer dollár értékben. . (MTI foto — Jászai Csalva) Statisztikai Hivatal. Közülük 15 a férfiak, 40 a nők szá­ma. összehasonlításul néz­zük meg ugyanezt az adatot az előző, 1960-as népszám­lálás tükrében. Dr. Acsády György és dr. Kiinger And­rás, a KSH népességtudomá­nyi folyóiratában megírták, hogy az 1960-as kérdőíveken 67 százéves, vagy annál idő­sebb lakost találtak. Az ive­ket azonban bemondás. alap­ján töltik ki, s ezért ez az adat nem megbízható. Az emberek nagy része, ha már elért bizonyos életkort, szí­vesen öregíti megát; az ilyen magas kor már tiszteletre­méltó — száz év az olyan szép, kerek szám... Ez a magyarázata annak, hogy az anyakönyvezés szempontjá­ból a múlt században vi­szonylag elmaradott orszá­gokban manapság is olyan sok a hihetetlenül öreg em­ber. Végső soron a mostani ellenőrzött adatok szerinti ötvenöt 100 évet betöltött összeírtalak tíz évvel ezelőtt 14 igazolatlan 100 éves kort megért matuzsálem felelt meg. Tovább léptünk a kor­rekord terén is. Akkor egyetlen nőt találtak, aki már 103 éves volt. Most pe­dig öt nő és egy férfi tart­ja hazánkban a 104 éves, abszolút csúcsot. Sőt, ez év márciusáig 108 évessel is büszkélkedhettünk: akkor még élt Hajdúdorogon öz­vegy Kökényesi Györgyné, aki haláláig az ország leg­öregebb lakosa volt. A je-- lenlegi hat „korelnök” kö­zül nem tudni, melyik örö­költe Kökényasi néni büsz­ke rangját, mert mindannyi­an egy évvel a kiegyezés előtt, 1868-ban születtek. Kö­zöttük majd csak az ország legidősebb lakóiról készült népszámlálási gyűjtés rész­letes feldolgozása után tud­nak „célfoto”, vagyis,., a szü­letés hónapja, napja alapján kor szerinti rongsoírt felál­lítani. Az azonban máris biz­tos, hogy a legidősebb ma­gyar férfiú a 104 éves, Pá­pán élő Pénzes Géza bácsi. Amikor leérettségiztem, szüleimtől tükörreflexes ka­merát kaptam ajándékba. Valószínűleg a névtelen ama­tőrök népes táborához tar­toznék a mai nap is, ha har­mincegy évvel ezelőtt, 1939- ben véletlenül nem vagyok jelen egy kórház égésénél. Legalább három csapat tűz­oltó érkezett a helyszínre. A rendőröket túlságosan is le­kötötte a feltörő lángokkal valósággal meghipnotizált tö­meg féken tartása, úgyhogy nem kérték az újságíró-iga­zolványomat. Fényképezőgép pemmel a kezemben áttör­tem a kordonon, és beleve­gyültem a riporterek és fo­tósok csoportjába. Hatalmas tűzvész volt! Lángok, füstfellcgek, szikrák csaptak ki a kórház minden ablakából, « habar a tűz­oltók nem ta­karékoskodtak a vízzel, nem volt rá kilátás, hogy meg fog­nak birkózni a lángokkal. Akkor egy hatodik emeleti ablak kiszögel- lésén kék ápo­lónői egyenru­hát viselő lány 'jelent meg. A tűzoltók egy pillanatra ab­bahagyták az oltást. Ketten az autójuk fe­lé rohantak a mentőponyvá­ért, a többiek az ablak alatt várakoztak. Senki rá se gondolt, hogy a lány leugrik, mielőtt a pony­vát kifeszítik. 0 azonban el­veszítette az idegeit. A fotósok közül én bizo­nyultam legügyesebbnek, és két felvételt csináltam. Az egyiket abban a pillanatban, amikor a lány elrugaszko­dott a faltól, a másikat ak­kor, amikor teste nekivágó­dott az aszfaltnak. A képe­ket jó pénzért eladtam egy hírügynökségnek: később há­rom díjat is kaptam értük, meg egy állást az egyik nép­szerű folyóiratnál. Bizonyos idő elteltével Mark Dwayer kikötőmunkást felesége meggyilkolása miatt halálra ítélték. Lapom cikk­sorozatot szándékozott kö­zölni a halálos ítélet ellen. A szerkesztő engem küldött a kivégzésre. Fényképezőgépet nem volt szabad bevinni, én azonban ismét szemfüles vol­tam: parányi kamerát épí­tettem be a karórámba. A feladatom az volt, hogy megörökítsem az iszonyatot a kivégzésnél jelenlevők ar­cán. Az utasításról azonban megfeledkeztem. Ösztönöm azt sugallta, hogy Dwayer haláltusájára kell összponto­sítanom. Lefényképeztem ki­sírt szemeit, remegő ajkait, miközben a fekete csuklyát a fejére húzták, lefényké­peztem, amint a villamosszék elektródjait a kezére-lábára ráerősítették, aztán görcsös rángatózásait is, amelyeket a beléeresztett áram okozott, s végül a vékonyan kígyózó füstoszlopot, amely megégett bőréről szállott. Meg voltam győződve róla, hogy felvéte­leimmel erőteljesebb tiltako­zást válthatok ki a halálos ítélet ellen, mint bármi más­sal. A szerkesztőm dührohamoí kapott. — Ez családi lap! Ilyen szörnyűségeket nem közöl­hetünk! — ordított, s a fel­vételeket a papírkosárba ha­jította. Nem sok hiányzott, hogy kirúgjon. De bár megtette volna! A kollégáim most már ferde szemmel néztek rám, mint valami különcre, aki hátborzongató jelenetekben élvezkedik. Próbáltam megmagyarázni nekik, hogy csupán olyan fényképeket érdemes csinál­ni, amelyekhez a kisérőszö- veg fölösleges. Az a lényeg, hogy a kép maga beszéljen. Meghallgattak, de láttam, hogy nem sikerült meggyőz­nöm őket. Ügy érezték, hogy hiányzik belőlem az emberi vonás. A körülmények, sajnos, nem játszottak a kezemre. Egyszer például díszfelvonu- iást kellett fényképeznem, de leszakadt az emelvény, s ne­kem megint a halottak let­tek a. témám. Kaptam ugyan néhány díjat, de népszerűsé­gem a nullára csökkent. A második világháború alatt haditudósító voltam, a koreai háború idején az első civilek egyike, aki a frontra kikerült. Később New York­ba kerültem, s jól fizetett ál­láshoz jutottam egy képes­lapnál. De a kollégák itt is elkerültek, mintha leprás let­tem volna. Mit tehettem, igyekeztem hozzászokni az elszigeteltséghez. Egy nap megismerkedtem Judith-tal. Reggelinél oda­ült az asztalomhoz, habár az étterem úgyszólván kongott az ürességtől. Csodálkozó pil­lantásomra megkérdezte: — Baj, hogy ide ültem? Vállat vontam, s olyasfélét mormogtam, hogy nem baj. Negyvenéves elmúltam már, magányosnak éreztem ma­gam. — Az irodában mindenki fél magától — mondta Ju­dith komolyan. Ekkor néztem meg jobban, s láttam, hogy tulajdonkép­pen ő is a kollégáim közül való: segédszerkesztő a lap­nál. Beszédbe elegyedtünk, s én megpróbáltam megmagyaráz­ni neki, hogy az emberek nem értenek meg engem. Nem tudom pontosan, mi mindent mondtam, de annyi bizonyos, hogy nem mond­tam hülyeségeket. Judith te­le volt megértéssel irántam. Tulajdonképpen ő volt az el­ső, aki nem tartotta rólam, hogy lelketlen szörnyeteg va­gyok. — Tudja, maga nem kö­zönséges fényképész — je­gyezte meg. — Maga mű­vész. A művészt pedig nem lehet ugyanolyan mércével mérni, mint a közönséges em­bereket. Hat hétre rá összeházasod­tunk, és Brooklynba költöz­tünk, bérelt lakosztályba. Amikor az orvos mcpál­lapította, hogy várandós, rá­beszéltem, hogy hagyja ott az állását. Otthon is maradt, s ezentúl nagy szeretettel ké­szülődött az anyaságra. A hatodik hónapban egyre gyakrabban szédült. Az or­vos előírt valami zöld piru­lákat, s tanácsolta neki, hogy minél többet pihenjen. Ezért nem is lelkesedtem na­gyon. amikor egy este könyö­rögni kezdeti, hogy vigyem ki valahová. — Már egy örökkévalóság óta nem voltunk sehol —- mondta. — Aztán, ha a gye­rek megszületik, megint nem mehetünk. sehová. Tíz éve már ennek, mégis pontosan emlékszem minden apró részletre. A földalatti- megállóján egy árva lélek sem volt. Judith szembe for- Idult velem, lábujjhegyre állt és arcon csókolt: — Vegyél nekem pattoga­tott kukoricát! — Kívánságod számomra parancs — mondtam tréfá­san, és már mentem is az automata felé. Amikor a zacskóval a ke­zemben megfordultam, Ju­dith kínlódva igyekezett a sí­nek közül felmászni a peron­ra. Amíg az automata körül foglalatoskodtam, vagy meg­botlott, vagy elszédült, és a sínek közé esett. A közelgő szerelvény roba­ja valósággal megbénította. Kezei remegtek, miközben se­gélykérőén felém nyújtotta őket. Sohasem fogom elfelejteni az arckifejezését. Pillantásá­ba rettenet, meglepődés és csodálkozás vegyült, sikolyát elnyomta a zakatolás. Színes felvételt csináltam róla, valóságos remekművet. 1870, július 15,, szerda

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents