Népújság, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-14 / 138. szám
Ax ember legyőzi a természetet. Az autók szélvédőjén végigfolyik a tömör oszlopban zuhogó eső, a csendben csak az ablakSZÁMOSBECS Amikor elvonult az ár. cigarettára, nehezen rezdül- nek a szempillák, a gyufa keskeny lángja megláncol a levegőben. Fáradt a kéz. — Május tizenötödikére virradó éjjel, aki tehette, mind kint dolgozott a gáton. Vittük a zsákokat és mindenhol magasítottuk a töltést. Akkor már napok óta le nem hunyta a szemét senki. Ügy fél kilenc felé már nagyon fáradt voltam és hazamentem.. A kertben már volt víz. Mondtam az asszonynak, hogy tegyen fel kávét, mert nem bírom a szemem. Kétszemélyes kotyo- gónk van. Az asszony beletette a kávét és meggyújtotta a gázt. Zajt hallottunk. Tudtam, hogy a víz. Nem hasonlított az semmihez, de tudtam, hogy a víz. Kimentem. A víz nem a Szamos felől jött, amit csináltunk, a töltés, tartotta a folyót. Hátulról jött a víz a belvízlevezető csatornákból, de úgy ömlött, hogy olyat még nem láttam. A kávé nem tudott kifolyni annyi idő alatt, amikor már térden felül ért a víz. Kimenekültünk * le-. törlők kattogása hallatszik. Nem beszélünk, mert egyikünk sem tudna mit mondani, csak nézzük a Szamos menti faluk utcáit és a tetőket, amelyeket mintha a földre tettek volna le. Az egyik kerítésnél odakötött csónak áll a földön. Magamban mindig erre az egy mondatra gondolok újra meg újra: az ember legyőzi a természetet; de valahogy átalakul ez a mondat és kérdéssé formálódik a Szamos közében. A szamosbecsi községi tanács irodájában egy dupla családi ágy, a fal mellett heverő. Az elnök az ablaknál áll és sáros víztócsákkal borított kertet nézi. A zsebébe nyúl, fényképet tesz elénk. Szabvány, amatőr fénykép. Nagy ablakos, villaszerű épület képe. — Ennyi maradt belőle. Most itt lakunk a tanácsházán. Még egyszer szétnéznek a szobában. Egy asztal, rajta két szál virág, rádió, televízió, két fekhely. — A család? — Három lányom van, egy fiam. A feleségemmel kint vannak, ahol a ház volt, nekem Itt van dolgom az emberekkel — Sok ház dőlt össze? — Harminchét, de nagyon sok megrongálódott. Csak a magasabb részen lévő épületeknek nem lett semmi bajuk, és az új, erős téglaépületeknek. Ami vályogból volt, annak mind vége. — Mennyi érték mehetett veszendőbe? — Ki tudja azt megszámolni. Nemrégiben vettünk a hányomnak huszonnégyezer forintért bútort, de nemcsak én vagyok így, a többiek is. Hát jó, felvesszük a százharmincezer forintos kamatmentes kölcsönt, felépítjük újra a házakat, de azt még be kell rendezni, lakhatóvá kell tenni. — Jól halad az építés? — Olyanok az építők, hogy azt elmondani sem lehet. Előbb hozzáfognak az építkezéshez, mint ahogy mi be tudjuk szerezni a szükséges fiapírokat. — Milyen az élelmiszerellátás? — Az emberek majdnem ■indent a boltban vesznek otthon aáic maradt va1970 június lami. Szamosbecsen nincs húsbolt, nincs tejbolt, az emberek magukra voltak utalva, mindenhol volt jószág, most nincs hely az állatok számára sem. Az egyik legnagyobb feladat az állati férőhelyek gyors helyreállítása, anélkül nincs élet. Burgonya maguktól érkezett Hevesből. azt szétosztottuk, akiknek szüksége volt rá. — Mennyi idő kell amíg rendes kerékvágásba áll az élet? Elbizonytalankodik a hangja. — Hát azt nem tudom. Nem lehet azt így megmondani. Erezzük, hogy hátunk mögött van az egész ország segítsége, de hogy mikor lesz olyan mint régen, azt bizony nem lehet megmondani. A nyers vörös színű fal már tető alatt van, áll az új ház. Az első ház, amit felépítettek az árvíz után. Karácsonyi Lajos borostás arcán azonban nincs ott az újonnan felépült ház tulajdonosának öröme. Rágyújt egy gelőre, ami magasabban volt és oda jött értünk a helikopter. Elvittek bennünket Porosaiméra. Ott vártuk be, amíg elmegy a víz. — Mit tudott kihozni a házból? — A televíziót meg a rádiót. — Mást nem? — Nem volt idő. — Miért éppen a maga háza épült fel elsőnek? — Mert a leghamarabb takarítottam ed a romot az új ház helyéről. Negyvennégy éves vagyok, bírom a munkát, meg segítettek is. — Mennyi kölcsönt vett fel? — Százharmincezret. A Ház biztosítva volt, azt nyolcvanezerre becsültéit. Persze, ami benne volt, azért nem kapunk semmit. Volt vil- lanyboyler is beszerelve, oda van kidobva. Elég szépen be voltunk rendezkedve. Ügy tervezzük, először egy szoba legyen lakható, aztán majd a többi. — Mennyi ideig tartott az út? — Elindultam szombaton este a traktorral Hatvanból. Zárónkon megaludtam, aztán másnap éjjel fél tíz után valamivel megérkeztem ide. Balogh István, a hatvani Lenin Tsz traktorosa háromszáz kilométernél többet ült a D4 KB vezetőfülkéjében, amíg Szamosbecsre ért, hogy segítsen szántani, vetni, amit kell. Hét traktoros érkezett a gépeken, hogy ott legyenek, ahol szükség van rájuk, de a természet itt is közbeszólt. Olyan eső esett, hogy a gépek nem tudtak megmozdulni a sárban. Az első nap, amikor még lehetett dolgozni, két traktor húzott egy ekét, s a kiforduló barázda helyén felfakadt a víz. Rápolti Ignác, a termelő- szövetkezet elnöke: — Minden itt van. Vető' V-in r>' ' pék, van munkaerő, csak éppen semmit nem lehet csinálni. Hiányzik a napsütés. Termelőszövetkezetünket tizenegy milliós kár érte. Az évi termelési érték összege tizenhat millió, A növény* »Van vetőmag, van gép, van munkaerő” — mondja a tsz elnöke. termesztés már nem igen hoz ebben az évben valamit. Pedig tizenöt holdra való paprikapalántát kaptunk, három vagon burgonya vár ültetésre. Lehet, hogy azt gondolja, egy elnöknek nem azt kell mondania, hogy ebben az évben a növénytermesztés nem nagyon hoz valamit. Persze, hogy bizakodom még, hátha lesz jobb idő is. De legyünk realisták, ez az év keserves lesz számunkra, de ha nem segítenének a többi tsz-ek. akkor nem keserves lenne, hanem semmilyen. De a tsz nem egy évig van és nem két évig. Majd jöjjön vissza jövőre, vagy utána. Mindenkit, de magukat ott Hevesben különösen szívesen látjuk majd az asztalunknál is... A tető gerendái közt verebek kargetőznek. A döngölt földre letéve az ágy. A ház amolyan félig kész, bepucolatlan épület. A kovács építi a lányának. Most Vajda József családja lakik benne. — Hogy kerültek ide? — Itt van nem messze a házunk, összedőlt. Mi meg odamentünk Horváth Pálhoz. a tsz kovácsához és megkérdeztük, hogy berne- hetünk-e addig a házába, amit a lányának épít, hogy amíg valami nem lesz velünk, addig ott lakjunk. Ö meg erre azt mondta, hogy minek kérdeztük, anélkül is bemehettünk volna. Mennyi mindent élt már meg, nem lehet tudni. A kalapja alól kicsúszó szürke haj izzadtan tapad a homlokára. Szénási Imrével, a kis pádon üldögélünk, a kertajtó előtt. A földbe ásott szikkadt, repedezett kis pad kiállta a vizet. A ház nem. Az öreg csak nézi mosoly- talarr, ráncos, szarkalábas szemmel és beszél. Nem az árvízről. Arról, hogy menynyit szenvedett az életében a két háború alatt, meg hogy az egészségével is baj van. Utoljára 63-ban operálták. Gerincműtétje volt. Egyedül vannak a feleségével, tsz- nyugdíjas. Havonta 670 forintot kap. Amikor először kérdeztem, hogy mi lesz a Onnan jött a víz. i! Szöveg: szerre dőlt össze, láttuk hogy Szigethy András ereszkedik minden nap lej- Kép: jebb, lejjebb, egészen a Kiss Béla földig. A cserepet leszedtük* tetőről, hát az is magmaradt. — Most mi lesz a házzal? — Én már nem igen bírom a munkát, erőm se nagyon van, meg a szívem is elfáradt a sok küszködésben és ez a víz nagyon nagy gond. Ilyenre még a nálam öregebbek sem emlékeznek. Amikor elmegyünk, az öreg ott marad ülve a földbe ásott kis pádon. Végigjárjuk még egyszer a falut. Az udvarokon egymásra dobált ajtókeretek bámulnak üresen az égre. A bútorok darabjai között libák kutatnak a po- csolyás vízben. Mindenkitől, akivel szembetalálkozom, ugyanazt kérdezem: gondolt-e arra, hogy az ország más részébe költözzön? Tizenhatszor teszem fel a kérdést, tizenhatszor hallom ugyanazt a választ: nem. Amikor visszaérünk, Szénási Imrét már nem látjuk a kis pádon. A kerítés mögött az öreg tenyerével törli izzadó homlokát, aztán a lapáttal belevág a vizes om- ladékba, hogy eltakarítsa a vályogkoloncokat az alapról. Megáll, leveszi a kalapot, megtörli a haját, nézi egy darabig az utca másik végén dolgozó markológépet, aztán újra megfogja a lapát nyelét, és belevág a nedves alaktalan sártömegbe. 1 Hirtelen jut eszembe a mondat: „Az ember nem arra születik, hogy legyőzzék.” házzal, megvonja a vállát a kiszívott, kifakult vúszorr- ing alatt és azt mondja: nem tudom. — Mi maradt meg? — kérdeztem tőle. — A bátyám a magasabb részen lakik, oda elhajtottuk a disznókat, azok megmaradtak. A ház nem egyKarácsonyi Lajos az első újonnan felépült ház tulajdonosa.
