Népújság, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-11 / 135. szám

rr Őszintén, bizalommal ifiúsájr, anem^ kék állapota, magatartása a társadalom állandó beszédté­mája volt és mard. Az idő­sebbek felelőssége jogos, de náha túlzott aggodalma mu­tatkozik meg a különféle vé­leményekben. s ugyanakkor az a felismerés is, hogy nem mindegy milyen utódokat ne­velünk. Legutóbb a pért központi bizottságának az ifjúság helyzetéről szóló dokumentu­mában találkoztunk ezzel a szóhasználattal, amelyben megszólalt egy országnyi kö­zösség lelki ismerete. Aki fe­lelősséget érez az ifjúság iránt, az a jövőt nézi első­sorban. A jövő pedig nem lehet megalapozott anélkül, hogy a fiatalok nevelésére megkülönböztetett gondot fordítanánk. Napjainkban sűrűn felve­tődik a kérdés: mennyiben vagyunk képesek tudatosíta­ni a fiatalok gondolat- és ér­zelemvilágában a szocialista életeszményt, s mind azt, ami ezzel együtt jár emberi ma­gatartásban. közösségi szem­léletben egyaránt. Magától értetődik, hogy ezt az életeszményt a kommunistáknak kell hor- dozniok minden más emberi csoportosulást megelőzően. Épp ezért teljes mértékben érthető, hogy a párt új, az eddiginél magasabb követel­ményeket támaszt tagjaival szemben az ifjúság közötti munkában. Ezek a követél­mények meglehetősen ma­gasra állítják a mércét. Nem kevesebbet írnak élő, mint azt, hogy a mindennapi élet­ben, a napi munka folyama­tában érvényesüljön az ifjú­ság körében a kommunisták nevelő hatása. Mennyiben új ez a feladat a korábbihoz képest? Az élet régebben — sőt hellyel-közzel még ma is —, sok olyan példával szolgált, amely a fiatalokban is kétsé­geket ébresztett a szavak és tettek egysége iránt. Éppen ezért fontos, hogy a kommu­nisták nevelő munkája ne csak a gyűléseken, különféle kinyilatkoztatások formájá­ban érvényesüljön, hanem en­nek mintegy fedezeteként mindenek előtt a hétköznapi tettekben nyilvánuljon meg. Teljesen indokolt, hogy a felnőtt közösségek, az idősebb generációk az elvá­rások egész sorát írják elő, helyenként szinte parancsoló módban a fiatalok számára. Nem feledkezhetünk el azon­ban arról sem, amit a fiata­lok várnak műtőiünk. Ez hangsúlyozottan érvényes a kommunisták esetében. Vár­ják elsősorban a személyes példamutatást. Azt', hogy aki őket nevelni akarja, megtes­tesítője legyen az eszmének. Ne vizet prédikáljon, amikor ő maga bort iszik. Ne csak beszéljen a jó és jobb mun­káról, hanem mutassa is meg, hogy hogyan kell jól és job­ban dolgozni. Ha a fiatalokat sikerrel akarjuk nevelni, arról sem feledkezhetünk el, milyen óriási az őszinteség ereje. Tudjuk, hogy a szürke hét­köznapokon, a munkapad mellett, vagy kinn a földe­ken mennyi minden szóba jön. A fiatalok kérdései kö­zött egyre kevesebb az olyan, amelyre egy-két mondattal, elnagyolt módon lehetne vá­laszolni. Nem szabad meg­ijednünk a kényes kérdések­től. Annál inkább nem, mi­vel itt nemcsak arról van szó, hogy valamiről egyszerű szavakkal informáljuk a fia­talokat. Úgy kell informálni őket, hogy az világnézetileg megalapozott legyen, s min­den magyarázatban ott le­gyen a kommunista meggyő­ződés indítéka. A fiataloknak ez az igénye egyúttal azt is mutatja, hogy nem kedvelik a mellébeszélést, a köntör­falazást, épp ellenkezőleg: csak az számítson náluk ered­ményre, aki képes nyűt si­sakkal, fedetlen mellel hir­detni igazát, másszóval, aki bármikor kiáll elvei mellett minden fórumon, a szűkebb közösségek sűrűn felizzó, szenvedélyes vitái közepette F I P ne / f« r meggyőzódhe­L/icgs/;er lünk arról iS; hogy egyesekben nagy a bi­zalmatlanság a fiatalok iránt, egész magatartásuk azt az érzést kelti a szemlélőben, hogy csak a rosszat látja bennük, ezért bizalmatlan ve­lük szemben. Aki így köze­ledik a fiatalokhoz, arra so­ha nem hallgatnak. Már ele­ve fenntartással fogadják minden szavát, s ezen nem is lehet csodálkozni. Elvégre a nevelés klasszikus szabá­lyai közé tartozik, hogy akit nevelni akarunk, ahhoz sze­retettel kell közeledni. Sze­retettel, bizalommal, megér­tő szelídséggel, amely nem­csak a mások gyengeségeit látja, de elismeri a magáét is. Ali i nviioíí 3TS­ja, látja mennyire nem szere­tik a fiatalok, ha lekezelik, gyereknek nézik Őket. Hagy­juk el nekik, s ne csak ké­nyelmességből, hogy felnőt­tek, értelem, felkészültség dolgában néha több olyan előnnyel rendelkeznek, ami­vel az idősebbek már nem rendelkeznek. Higgyük el. hogy van véleményük, fi­gyeljünk oda rájuk, hogy ők is meghallgassanak bennün­ket. Ezt persze nem könnyű a gyakorlatban, néha bizony nemcsak felkészültség, ha­nem jo idegrendszer is kell hozzá. Mégis, megéri a fá­radságot, elvégre róluk, a gyerekeinkről van szó és ne­kik igazán nem maradhatunk adósuk. k. r. Bizottság alakult a társadalomtudományi leutalások segítésére A tudománypolitikai bizottság ülése 150 millió húscsirke Lettországban, nem niesz- sze Rigától épül a Szovjet­unió legnagyobb baromfite­lepe, a „Kekava”. Az új létesítményben évente négy­millió, másfél kilónál nehe­zebb húscsirkét nevelnek majd. Jelenleg a szovjet felsze­reléssel ellátott telep mint­egy kétmillió csirkét szállít évente az üzletekbe. Az öt­ven külön épületben elhelye­zett baromfinevelőé minde­gyikében húsz-húsz ezer csirkét fognak nevelni egy­idejűleg. Az összes technoló­giai folyamatot, — az etetés­től, itatástól a helyiség vi­lágításának szabályozásáig, automatizálták. Az egyik legnehezebb műveletet, a takarítást gépesítették. Min­den 500 baromfira jut egy elektromos ülő, amely szük­ség esetén a plusz 32 fo­kos hőmérsékletet is jól tart­ja. A magas fokú automati­zálás és gépesítés eredmé­nyeképpen egy munkaerő el tudja látni az épületben ne­velt, húszezer baromfit. Képünkön: a Riga mellett épülő „Kekava” nevű ba­romfinevelő telep egyik, már működő épülete. A tudománypolitikai bi­zottság legutóbbi ülésén el­határozta, hogy a társada­lomtudományi kutatások ha­tékony országos állami irá­nyításának és koordinálásá­nak elősegítésére társadalom­tudományi koordinációs bi­zottságot létesít. A bizottság elnökévé dr. Szabó Imre aka­démikust, a Magyar Tudo­mányos Akadémia alelnökét nevezték ki. ★ A bizottságot az MSZMP KB tudománypolitikai irány­elvei végrehajtásának jegyé­ben hozták létre. A társada­lomtudományok irányítása — politikai-ideológiai tartalmiak miatt —. közvetlenebb, mint más tudományágaké. A párt illetékes szervei fontos ide­ológiai kérdésekben állást foglalnak, időnként átfogóan értékeli kegy-egy kiemelkedő fontosságú társadalomtudo­mányi ágazat helyzetéti elemzik a kialakuló politi­kai, ideológiai tendenciákat. A most létrejött bizottsá­gok feladata, hogy állami vo­nalon elősegítse a társada­lomtudományok pártirányítá­sának érvényesülését. Ha­zánkban több mint 250 kuta­tóhelyen mintegy 2800 tudo­mányos kutató és oktató foglalkozik filozófiai, közgaz­dasági, történelem-állam — és jogtudományi,, pedagógiai, nyelv- és irodalmi, művé­szettörténeti tudományokkal, szociológiával, pszichológiá­val és egyéb társadalom tudo­mányokkal. Jelenleg is több mint kétezer társadalomtu­dományi téma feldolgozása, az ezekkel kapcsolatos isme­retek továbbfejlesztése van napirenden. A koordinációs bizottság segíti a társadalomtudomá­nyok helyzetének elemzését, a kutatómunka iránti ige­.. Amennyiben érdekel­né intézetünk, melyben 160 idős ember testi és lelki se­beit próbálgatjuk gyógyít- gatni több-kevesebb sikerrel, úgy szívesen látjuk..He­ves szociális betegotthonába hívott a levél, dr. Szegő Im­re, igazgató-főorvos levele. Az intézet szépen gondo­zott parkban áll. Emeletes, nagy épület. Mindenütt zöld tű, lombos fák, a széles ker­ti utak mentén virágok. Ró­zsalugasban hangulatos sza­letli, kerti padok. A pado­kon parányi öregasszonyok, idős férfiak. Mások és má­sok. Valamiben a sorsuk mégis egyező. Valamennyiü- ket „az idő, e vén sas, ször­nyen megrugdosta”. — Ez itt a legnehezebb — magyarázza a főorvos — min­den gondozottunk „gyógyít­hatatlan”. Ámíthatnánk ma­gunkat, de mire jó ez? Az öregség mindenképpen az élet alkonya. Nincs ellene gyógyszerünk, hiszen nem be­tegség. Valamennyi sors egy- egy dráma. Nem megírni, csak leírni kellene őket. A drámák nem itt indulnak- vagy folytatódnak. A drámák itt érnek véget... Az intézet a megszűnt tbc- kórház örökébe lépett; fiatal, múltja nincs, alig pár hó­napos működésre tekinthet vissza. Jelenét most' alakít­ják, jövőjét most tervezik. A hevesihez hasonló intéze­tet találni az országban töb­bet, de nincs orvosvezetőjük s e tekintetben ez mégis új­szerű és egyetlen. A hevesi intézet nem csupán szociális ■ itthon, de a kórházi utóke­zelő osztály jellegét is őrzi. Az emeleten rendezték be az itthont; a földszinten kör­i-érmék sorakoznak,1 azokkal a betegekkel, akik állandó ápolásra szorulnak. A főor­vos munkáját 6 szakképzett nővér segíti, s a többiek is tMBarosan ápolonoi képesí­M0Szeretiek egigszcr wninkcf is... A hevesi szociális otthon öregjei között test szereznek. Itt szervezik a megye szociális otthonai­nak beutaló központját, ahol a férőhelyek elosztásáról döntenek. A beutalásoknál — az eddigi módszerektől elté­rően — érvényesítik majd az orvosi szempontokat is. Ugyancsak újszerű kezdemé­nyezést a hevesi intézet lesz bázisa a gondozónői tanfo­lyamoknak. Gondoskodnak arról, hogy szakképzett gon­dozónőkkel lássák el a szo­ciális otthonokat, s kiterjesz­tik a képzést a községi öre­gek napközi otthonaiban te­vékenykedő gondozónőkre is. Dr. Szegő Imre 16 éven át körzeti orvosként tevékeny­kedett, s megelőző-gyógyító munkája mellett szakított idejéből arra is, hogy meg­figyeléseit, tapasztalatait pa­pírra vesse, publikálja. A MEDICUS UNIVERSALIS legutóbbi száma „Pacemaker indikációja a körzeti orvosi gyakorlatban” c. dolgozatát közli. Milyen tervek foglal­koztatják új szolgálatában? — Szeretném pszichológiai teszt-vizsgálatokkal felmérni az intézet 160 gondozottját. Elsősorban arra várok és ke­resek majd választ: életvy- zetésük és személyiség-fejlő­désük szerűit szükségszerűen jutottak-e el ide, meg lehe­tett volna-e ezt előzni? Mi­lyen százalékban vannak kö­zöttük megakadt fejlődésű személyiségek, akik talán ezért maradtak társtalanok vagy éppen regressziós ka­rakterük miatt? Tudniillik: úgy nevelték gyermekeiket, hogy azok szükségszerűen szakadtak el tőlük... Az intézet Irattára. s a dossziékba gyűjtött leve­lek nem egy fontos kérdésre válaszolnak. S egyben tanú­sítják, mi mindent meg kell tennie az orvosnak, hogy a testi sebek mellett, a lelki sebeket is gyógyítsák. Csak két levelet idézek. Hatvanba, A. Jánosnak ezeket írta az intézet igazga­tó főorvosa: „...Felkérem, hogy szíveskedjen felkeresni intézetemben özv. Cs. F.- nét. A néni nagyon nyugta­lan. ideges, hogy nem láto­gatják meg. Mindent elkö­vettünk már megnyugtatásá­ra, de sajnos, ez nem sike­rült. Állandóan azt mondo­gatja. hogy addig nem nyug­szik meg, amíg meg nem lá­togatják. Nagyon kérem, tel­jesítse kérését és jöjjön el minél előbb.” A levélre nem jött válasz. A másik levél a kömlői ta­nács elnökéhez ment: ......S. F erencné gondozottunk hetek óta nyugtalan, testvéreit sze­retné látni, de azok nem jön­nek hozzá. Én már több íz­ben írtam a fiának, hogy löjjön érte. pár napra vigye haza, de bizony még válasz­ra sem méltatott... Elnök elvtárshoz fordulok azzal a kéréssel, hogy testvéreit ke­restesse fel. kérje meg őket a nevünkben, hogy a nénit pár napra vigyék haza. Ha rokonai ezt nem vállalnák, vagy nem vállalhatják, úgy kérem, hogy a társadalmi ak­tívák (nőtanács, Vöröske­reszt) segítségével egy-két napra szíveskedjék haza- és visszakísértetni. A kísérők költségeit fedezzük.” A vb-elnök ezt válaszolta: ......nevezett községünkben é lő gyermeke nem hajlandó anyját még látogatóba sem hazahozatni. K. ,T.-nő. test­vére. utazásképtelen, önmaga is gyámolításra szorul. S. J. időközben meghalt, A társa­dalmi aktívák sem tudjak elhelyezését biztosítani, és arra hivatkoznak, hogy itt él a fia. aki S. Ferencné lakó­házát eladta, anyja beleegye­zése nélkül(?!). Nevezett fia arra hivatkozik, ha anyját látogatóba hazahozza, akkor többé nem megy vissza az otthonba.. A 74 éves öregasszonyt a főorvos saját, kocsiján vitte haza látogatóba. Ott derült ki, hogy a tanács informá­ciójába valami hiba csúszott, hiszen él mind a két testvé­re. A fia? Öt az anyja-, meg sem látogatta! A forradás láthatatlanul vérzik. „Aki életében el tudta ül­tetni magát nagy tettekben, méltó istenhez. De vannak megsértett nagy fák, tűzbe­vetett madarak és vízbeve­tett virágok..(Tamási Áron) Járjuk a park útjait, az in­tézet helyiségeit. Az igazga­tó-főorvos mindent megmu­tat. A tiszta hálószobákat, a színes huzatú ágyakat, a tár­salgót, az étkezőt, a vizsgá­lót, laboratóriumot, a nővér­szobákat. Az ágy melletti szekrénykéken keresztek. Nem lepődöm meg ezen. Ak­kor sem. ha Turgenyevvel értek egyet: „Csak a szem­től szembe elmondott imád­ság lehet igaz...” Csoszog­nak, totyognak körülöttünk. ..Doktor úr... a lábam. . . táj.. . csinálja meg...” Meg- megállnak lassú sétájukon, leülnek, megpihennek: azért, mert az orvos így mondta; s azért, mert így diktálja a szívük. Asszonyok, férfiak. Ök mind a megsértett nagy iák, a tűzbevetett madarak és vízbevetett virágok. Akik nem tudták elültetni magu­kat nagy tettekben. Csak odaadták erejüket, energiá­jukat, testüket, lelkűket, ér­zéseiket, gondolataikat, ide­geiket, munkájukat. És mit kaptak cserébe? Meszesedő ereket, rossz szívet, könnyen fáradó izmokat, törékeny csontokat, gyenge gyomrot, kihagyó emlékezetet,.. Az öregséget. Rámnéz egy ráncos arc, a beomlott szájból alig tör elő a sóhaj: „Egyszer szerettek minket is..Aztán a szaraz csend. Az elfeledeüseg és elha- gyatottság nagyon fáj. S mennyire kínzóak a napok, ha tartalmuk és céljuk nin­csen. Családi kört nem tud az intézet nyújtani, de tevé­kenységet igen. Az emeleti erkélyen tíz-tizenöt asszony. Tépéscsinálók. Jó kedvvel beszélgetnek. A munkáért pénzt ad a háziipari szövet­kezet. De náluk a munka — nem pénzkérdés. Mindent megkapnak az intézetben, amire életükhöz szükségük lehet. Sorra futnak előttem az arcok, ahogy jegyzetfüzetem átlapozom... Az öreg laka­tos. akit alezredes fia rugdo­sott el otthonából. A bá­nyász, kinek eltartására gyer­mekei kevesellték a 800 fo­rintos nyugdíjat. Az elmebe­teg kislány, akitől idelátoga­tó anyja elszedte a filléren­ként összerakosgatott 40 fo­rintot. „Nehogy elveszít­se!. ..” S az a halott, aki hajnalra hült ki. Még roko­nokat sem kell értesíteni. Hisz nincsenek. .Senki sincs... Szívfacsaró képsorok. De Irat meghatódni, megdöbben­ni és megrendülni — elég?! Pataky De«ső nyéknek és magának a kuta­tómunkának az összehango­lását. A társadalomtudomá­nyok fejlesztésének három fő bázisa van hazánkban: az akadémiai intézmények, az egyetemi és főiskolai tanszé­keit, illetve a különböző párt­intézmények. Ezért a társa­dalomtudományi koordjná- ciós bizottságban is mindhá-r rom intézménycsoport képvi­selői, vagyis a Magyar Tudo­mányos Akadémia, a Műve­lődésügyi Minisztérium és a társadalomtudományokkal • foglalkozó legfontosabb párt- intézmények kellő hatáskör­rel rendelkező vezetői részt vesznek. Bevontak a bizott­ságba több más neves társa­dalomtudóst is. A bizottság a tervek .sze­rint. június második felében tartja alakuló ülését, ame­lyen megvitatja működési szabályzatát és munkatervet. Máris vannak elképzelések a bizottság legközelebbi teen­dőiről. Megvizsgálják példá­ul, melyek a legjobb módjai annak, hogy a többi szocia­lista országgal, s mindenek­előtt a Szovjetunióval az ed­digieknél is szorosabban mű­ködjünk együtt a társadalom- tudományok fejlesztésében. Elemzik majd egyes nagy tu­dományágak helyzetét, az el­sők között vitatják meg a pedagógiai kutatások távlati tervét és a pszichológiai ku- tataások helyes struktúráján nak megteremtését. (MTI) június 11.. csütörtök

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents